Magyar Szó, 1902. szeptember (3. évfolyam, 203-230. szám)
1902-09-02 / 203. szám
SMiatil ir: : éne ... 38 kor. — Ett F?1 évre _ 14 „ — ,, Negyedévre— Egt ténapra 3 M 40 „ Ecyeeszim— — — Sfillir. Tidékeru. _ _ _ 10 . K Szerkesztőség: Budapest, 1902. 7 HARMADIK ÉVFOLYAM. 203. szám. / VI., Teréz-körút S3.MAGYAR SZÓ Politikai napilap. Felelős szerkesztő: Dr. PÁLYI EDE. Apróhirdetések ára. •Egy szó .... _ 4 fillér Vastagabb betűvel— 8 fillér Hirdetések dtjssebás szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatal: VX., Taréz-kdifit £>2, Kedd, szeptember 2. Ferencz Ferdinand és a függetlenségi párt. Budapest, szeptember 1. A függetlenségi párt hivatalos lapja, a «Független Magyarország» tegnapi számában keserű hangon fakad ki Ferencz Ferdinánd trónörökös ellen, a Habsburg-ház ellen és mi ellenünk, akiket egyenest jezsuita politikában való részvétellel vádol azért, mert mi legjobb meggyőződésünk és szándékunk szerint egyengetni akarjuk a trónörökös és a magyar nép között a kölcsönös megértés, rokonszenv és szeretet útját. Mi ugyanis fölvetettük azt az eszmét, hogy Ferencz Ferdinánd trónörökös álljon a Kossuth-kultusz élére, s helyezzen koszorút szeptember 19-én Kossuth Lajosnak a sírjára. Ezzel — mondottuk mi — egy csapásra a nép szivéhez férkőzhetnék, si nép és leendő királya, s általában a Habsburg-ház, egybeolvadna Kossuth jegyében. Ezt az eszménket, amelyet a «Budapesti Hírlap» is magáévá tett, a függetlenségi párt hivatalos lapja, a «Független Magyarország», lehetetlenségnek nyilvánította, aminek folytán mi egy második vezérczikkünkben — megbízható értesülésein, alapján — kifejtettük, hogy amit mondottunk, igenis nem lehetetlenség, mert a trónörökös vonzalommal viseltetik a nemzet és a függetlenségi párt iránt. Erre tegnapi számában a «Független Magyarország» a következő választ írta, amelyet egész terjedelmében itt lenyomtatunk : Egyik laptársunk polemikus czikkben válaszol e héten egyik múltkori czikkünkre s nekünk is, meg a függetlenségi és 48-as pártnak is, amikor rózsás színben elővarázsolja a közel jövendőt, egyszersmind politikai oktatást ad arról, hogy milyen hangon beszéljünk Magyarország és Ausztria jövendő uralkodójáról, Ferencz Ferdinánd trónörökösről és milyen véleménnyel legyünk a fenséges úrról. Mintha csak maga a trónörökös sugalmazta volna ezt a vezető czikket, annyira kelleti magát benne. Laptársunk — hogy saját szavaival éljünk — fölvilágosítja a függetlenségi pártot azokról az érzelmekről, amelyekkel — értesülése szerint — Ferencz Ferdinánd trónörökös a magyar nemzet és a függetlenségi párt iránt viseltetik. Köszönjük a szíves fölvilágosítást. Nem bánjuk, nézzük meg, hogy milyen érzelmekkel viseltetik irántunk leendő királyunk. Tehát először is: nem felejtette még el nemzetünknek, de különösen a függetlenségi pártnak nemes magatartását, amellyel házasságát fogadta s mindenképpen meg akarta védelmezni a jogfosztástól, nem törődve azzal, hogy cseh asszonyt fog királynéjaként tisztelni. Az igazság, a méltányosság, a szív törvénye s minden jog így kívánta ezt — a függetlenségi párt tehát ezért tette. Jól tette, nem bánta meg, mert a magyar ember igazságot szeret gyakorolni a cselédjével is, hát még leendő uralkodójával? Laptársunk tudomásunkra, hozza, hogy a trónörökös ezt nem felejtette el s hálás a függetlenségi pártnak nemes, lovagias viselkedéséért. No. Mélyen meg vagyunk hatva és nagy a mi szivünknek gyönyörűsége ilyen szavak hallatára. De nézzünk körül csak egy pillanatra és keressük, miben is nyilatkozik meg az a nagy szimpátia? A trónörökös megházasodott. Azt mondják, hogy a szive szerint házasodott meg s feleségül vett egy cseh grófi leányt. Áldás legyen minden szerelmi házasságon — gondolja a magyar ember, de kétszeres áldás legyen a trón várományosának szent frigyén. Nekünk aztán mindegy, ha a trónörökös akármelyik uralkodó családból házasodik is, vagy ha Békésy János öreg kocsisunk leányát veszi is feleségül. Ex az ő dolga. A korona viselőjének is van szive és mi a királyunk feleségét egyformán felséges királyasszonyunknak tiszteljük, akármilyen jelentéktelen házikóban ringatták a bölcsőjét. Hát hadakozott igenis a függetlenségi párt a trónörökös jogaiért és minden utógondolat nélkül tette, csak azért, mert emberi jogok elrablásáról volt szó, amelyhez nem szabad szabadelvű politikusnak beleegyezését adni. Nem volna azonban semmi csodálni való abban, ha a trónörökös ezért bizonyos tisztelettel viseltetnék pártunk iránt. Mert ha valamikor, úgy abban az időben hathatott jólesőleg szívére a függetlenségi párt nemes viselkedése és az ilyesmit csakugyan nem lehet elfelejteni. Nem a pártot tiszteli meg, hanem az egész magyar nemzetet, amikor a függetlenségi párt lovagiassága előtt meghajlik. A trónörökös azonban, tisztelt laptársunk, mindezt nem tette. De még azt se tette, amit kötelessége lett volna megtenni. A trónörökös házassága óta nem volt Magyarországon, nem érintkezett, magyar emberekkel, hanem igenis, elvállalta a védnökségét olyan osztrák egyesületnek, melynek ülésein mérget főznek a kurucz magyar politika számára, ahol szenvedélyes agitáczió folyik a szabadelvű eszmék ellen állandóan. De a trónörökös tovább is ment. Mikor az orosz cárhoz utazott, tüntetőleg nem vitt magával magyar kísérőt, csakhogy alaposan megbosszanthassa nemzetünket. Még kétszer kell a fenséges urnak ilyen kirándulást tennie s akkor biztonsága érdekében mi is ajánlhatjuk neki, hogy többé ne tegye a lábát Magyarországba s még vadászgatni se jöjjön el Mármarosba. A trónörökös környezetében nincs egy magyar ember se, a trónörökös soha nem beszél magyarul és már számtalanszor kimutatta, hogy éppenséggel nem szívelheti a magyarokat. Hát alázatosan jelentjük, hogy mi se akarjuk magunkat mi eltedveltetni vele, mert a magyar nép gerincze még erős és nem hajlik meg senki emberfia előtt se, még egy osztrák főherczeg előtt se. Csodálatos nép ez a mi magyar népünk. Csak egy jó szó kell neki és azonnal felolvad. Arany a szive, nemes a gondolkodása, könnyen megbocsát, hamar elfeled s még a szemét is beköti, csakhogy ne lásson mindent. Ha közeledik hozzánk a trónörökös, senki nem állja el az útját. De a magyar nép nem közeledik többé a trónörököshöz — annyi bizonyos. Mikor arról van szó, hogy az előszobában kell várakoznunk meghallgatásért, bebocsáttatásért, akkor mindannyian Ocskay Lászlók vagyunk. Lovagiasságunkban senki sem kételkedhetek, de tudunk mi büszkék is lenni, sőt tudunk gőgösök is lenni. Ha végiglapozzuk históriánkat, úgyszólván minden lapjáról leolvashatjuk, hogy a Habsburg-dinasztiának nem érdemes bizalmat előlegezni. A parlamentben most is a katolikus néppárt támogatja a trónörökös politikáját, kívül pedig a protestáns érdekekért szenvedélyesen harczoló «Magyar Szó» igyekszik népszerűsíteni. Teremtő Isten, a végleteknek milyen ölelkezése ez. Úgy látszik, hogy fölülről rendezik mindezeket. Valószínű is, mert ez igazán jezsuita politika, ha mindjárt a trónörökösé is. Engedje meg nekünk a «Független Magyarország», hogy a helyzet tisztázása végett a következő felvilágosítással szolgáljunk. Minap irt czikkünk, amelyben a trónörökösnek s a függetlenségi pártnak egymáshoz való közeledését óhajtottuk, részben a mi megbízható, s a viszonyokban jártas értesüléseinknek, részben az ügy iránt érzett igaz és természetes jó szándékunknak folyománya. Mi igenis tudjuk, hogy a trónörökös ez idő szerint a néppárt kezében van, hogy gróf Zichy János, Rakovszky és Molnár János állandó összeköttetésben vannak a trónörökös udvarával, s onnan tőlük telhetőleg minden nemzeti irányzatot távol tartanak. De tudjuk azt is, hogy Magyarország leendő királyának minden pártot egyaránt meg kell hallgatnia, anélkül, hogy bármelyik párt föléje kerekedhetnék, s éppen ezért az ország érdeke megköveteli, hogy a függetlenségi párt — mégpedig e pártnak szabadelvű árnyalata — épp úgy a trónörökös közelébe férkőzzék, mint most a néppárt, s ezzel a néppárt befolyását a trónörökösre ellensúlyozza, sőt e párt szellemi nyűgeiből kiragadja. Országos érdek, hogy a függetlenségi párt felvilágosítsa és megnyerje a leendő magyar királyt a nemzet számára, s alapos a hitünk, hogy ha e párt megtenné a közeledésre a lépéseket, a trónörökös udvaránál nem találna akadályokra Téves tisztelt laptársunknak ama megjegyzése, hogy a trónörökös nem beszél magyarul s udvarában nincsen magyar ember. Igenis, közvetlen kíséretében ott van Lányi József pápai kamarás, aki, eltekintve attól, hogy pap létére a fájdalom szintén a néppárthoz tartozik, igen illetékes helyről vett értesülésünk szerint határozottan hazafias érzelmű, kifogástalan magyar ember. Családjának több tagja negyvennyolczban jelentékeny szerepet játszott, s egész családi vagyonukat a 48-as mozgalmakban vesztették el. Ez a hazafias katolikus pap állandóan a trónörökös környezetében tartózkodik, elkíséri vadászataira, erdei sétáira, s a trónörökös napoiként több órát beszélget vele magyarul. Ferencz Ferdinánd magyarul tudására felhozhatjuk, hogy londoni útja után ő fensége , a fenséges asszony jelenlétében tünietőleg magyarul mondta el utazási élményeit, s egy óra hosszánál tovább tartó elbeszélése alatt mindössze két-három hibás kifejezést használt, azt is a tárgyi és tárgytalan igeragozásban. Tehát, például a budapesti nyakatekert magyar beszédet vévén alapul, a trónörökös mégis csak eléggé jól tud a nyelvünkön. Ezenkívül ugyancsak Lányi pápai kamarás társaságában Magyarország történetének olvasgatásával is foglalkozik a trónörökös, bár, sajnos, csupán Mangold kézikönyve nyomán. Kétségtelen, hogy a leendő magyar királynak mindenesetre alaposabb magyar történeti tanulmányokat kellene tennie. Ezek után a «Független Magyarország mégsem keseredhetik el joggal azon, hogy Ferencz Ferdinánd sem magyarul nem beszél, sem környezetében nincs magyar ember. Hogy pedig a trónörökös az ország viszonyai s mai politikai élete iránt is érdeklődik, azt saját tapasztalatainkból is bizonyíthatjuk. Ő fensége, kabinetirodája útján, állandóan elfogadja a «Magyar Szó»-t, amely pedig szigorúan nemzeti és protestáns irányzatánál fogva alig juthatna el hozzá, ha a trónörökös a magyar érdekektől elzárkózó, ridegen klerikális és néppárti volna. Ellenkezőleg, czikksorozatunkat, amelyet néhány hónapja Ferencz Ferdinándról írtunk, a trónörökös napról-napra felolvastatta magának. Sőt a fontosabb részeket, amelyeknek közjogi műszavait, — annyira már, sajnos, még sem lévén jártas nyelvben, — esetleg félreérthette pontos német fordításban is felol ganak. Ebből azonban — és ez szintén el kell mondanunk — következtetni, hogy a trónörökös gyárul, mert, lám, a király is !' s mégis ugyancsak e czikksorozat