Magyar Szó, 1902. szeptember (3. évfolyam, 203-230. szám)

1902-09-02 / 203. szám

SMiati­l ir: : éne ... 38 kor. — Ett F?1 évre _ 14 „ — ,, Negyedévre— Egt ténapra 3 M 40 „ Ecyeeszim— — — Sfillir. Tidékeru. _ _ _ 10 . K Szerkesztőség: Budapest, 1902. 7 HARMADIK ÉVFOLYAM. 203. szám. / VI., Teréz-körút S3.MAGYAR SZÓ Politikai napilap. Felelős szerkesztő: Dr. PÁLYI EDE. Apróhirdet­ések ára. •­Egy szó .... _ 4 fillér Vastagabb betűvel— 8 fillér Hirdetések dtjssebás szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatal: VX., Taréz-kdifit £>2, Kedd, szeptember 2. Ferencz Ferdinand és a függetlenségi párt. Budapest, szeptember 1. A függetlenségi párt hivatalos lapja, a «Füg­getlen Magyarország» tegnapi számában keserű hangon fakad ki F­e­r­e­n­c­z Ferdinánd trón­örökös ellen, a Habsburg-ház ellen és mi elle­nünk, akiket egyenest jezsuita­ politikában való részvétellel vádol azért, mert mi legjobb meg­győződésünk és szándékunk szerint egyengetni akarjuk a trónörökös és a magyar nép között a kölcsönös megértés, rokonszenv és szeretet útját. Mi ugyanis fölvetettük azt az eszmét, hogy Ferencz F­e­r­d­inán­d trónörökös ál­l­­jon a Kossuth-kultusz élére, s helyezzen koszo­rút szeptember 19-én Kossuth Lajosnak a sírjára. Ezzel — mondottuk mi — egy csapásra a nép szivéhez férkőzhetnék, si nép és leendő királya, s általában a Habsburg-ház, egy­beolvadna Kossuth jegyében. Ezt az eszmén­ket, amelyet a «Budapesti Hírlap» is magáévá tett, a függetlenségi párt hivatalos lapja, a «Független Magyarország», lehetetlenségnek nyilvánította, aminek folytán mi egy második vezérczikkünkben — megbízható értesülésein­, alapján — kifejtettük, hogy amit mondottunk, igenis nem lehetetlenség, mert a trónörökös vonzalommal viseltetik a nemzet és a függet­lenségi párt iránt. Erre tegnapi számában a «Független Magyarország» a következő választ írta, amelyet egész terjedelmében itt lenyom­tatunk : Egyik laptársunk polemikus czikkben válaszol e héten egyik múltkori czikkünkre s nekünk is, meg a függetlenségi és 48-as pártnak is, amikor ró­zsás színben elővarázsolja a közel jövendőt, egy­szersmind politikai oktatást ad arról, hogy milyen hangon beszéljünk Magyarország és Ausztria jö­vendő uralkodójáról, Ferencz Ferdinánd trónörökös­ről és milyen vélemén­nyel legyünk a fenséges úr­ról. Mintha csak maga a trónörökös sugalmazta volna ezt a vezető czikket, annyira kelleti magát benne. Laptársunk — hogy saját szavaival éljünk —­ fölvilágosítja a függetlenségi pártot azokról az érzelmekről, amelyekkel — értesülése szerint — Ferencz Ferdinánd trónörökös a magyar nemzet és a függetlenségi párt iránt viseltetik. Köszönjük a szíves föl­világosí­tást. Nem bánjuk, nézzük meg, hogy milyen érzelmekkel viseltetik irántunk leendő királyunk. Tehát először is: nem felejtette még el nemzetünknek, de különösen a függetlenségi pártnak nemes magatartását, amel­­­lyel házasságát fogadta s mindenképpen meg akarta védelmezni a jogfosztástól, nem törődve azzal, hogy cseh asszonyt fog királynéjaként tisztelni. Az igaz­ság, a méltányosság, a szív törvénye s minden jog így kívánta ezt — a függetlenségi párt tehát ezért tette. Jól tette, nem bánta meg, mert a magyar ember igazságot szeret gyakorolni a cselédjével is, hát még leendő uralkodójával? Laptársunk tudo­másunkra, hozza, hogy a trónörökös ezt nem felej­tette el s hálás a független­ségi pártnak nemes, lo­­vagias viselkedéséért. No. Mélyen meg vagyunk hatva és nagy a mi szivünknek gyönyörűsége ilyen szavak hallatára. De nézzünk körül csak egy pillanatra és keressük, mi­ben is nyilatkozik meg az a nagy szimpátia? A trón­örökös megházasodott. Azt mondják, hogy a szive szerint házasodott meg s feleségül vett egy cseh grófi leányt. Áldás legyen minden szerelmi házassá­gon — gondolja a magyar ember, de kétszeres áldás legyen a trón várományosának szent frigyén. Ne­künk aztán mindegy, ha a trónörökös akármelyik uralkodó családból házasodik is, vagy ha Békésy János öreg kocsisunk leányát veszi is feleségül. Ex az ő dolga. A korona viselőjének is van szive és mi a királyunk feleségét egyformán felséges ki­­rályasszonyunknak tiszteljük, akármilyen jelenték­telen házikóban ringatták a bölcsőjét. Hát hadako­zott igenis a függetlenségi párt a trónörökös jo­gaiért és minden utógondolat nélkül tette, csak azért, mert emberi jogok elrablásáról volt szó, amelyhez nem szabad szabadelvű politikusnak be­leegyezését adni. Nem volna azonban semmi csodálni való abban, ha a trónörökös ezért bizonyos tiszte­­­­lettel viseltetnék pártunk iránt. Mert ha valamikor, úgy abban az időben hathatott jólesőleg szívére a függetlenségi párt nemes viselkedése és az ilyesmit csakugyan nem lehet elfelejteni. Nem a pártot tiszteli meg, hanem az egész ma­gyar nemzetet, amikor a függetlenségi párt lova­giassága előtt meghajlik. A trónörökös­ azonban, tisztelt laptársunk, mindezt nem tette. De még azt se tette, amit kötelessége lett volna megtenni. A trónörökös házassága óta nem volt Magyarországon, nem érintkezett, magyar emberekkel, hanem igenis, elvállalta a védnökségét olyan osztrák egyesület­nek, melynek ülésein mérget főznek a kurucz ma­gyar politika számára, ahol szenvedélyes agitáczió folyik a szabadelvű eszmék ellen állandóan. De a trónörökös tovább is ment. Mikor az orosz c­árhoz utazott, tüntetőleg nem vitt magával magyar kísé­rőt­, csakhogy alaposan megbosszanthassa nemzetün­ket. Még kétszer kell a fenséges urnak ilyen ki­rándulást tennie s akkor biztonsága érdekében mi is ajánlhatjuk neki, hogy többé ne tegye a lábát Magyarországba s még vadászgatni se jöjjön el Már­­marosba. A trónörökös környezetében nincs egy magyar ember se, a trónörökös soha nem beszél magyarul és már számtalanszor kimutatta, hogy éppenséggel nem szívelheti a magyarokat. Hát alázatosan jelentjük, hogy mi se akarjuk magunkat mi eltedveltetni vele, m­ert a magyar nép gerincze még erős és nem hajlik meg senki ember­fia előtt se, még egy osztrák főherczeg előtt se. Csodálatos nép ez a mi magyar népünk. Csak egy jó szó kell neki és azonnal felolvad. Arany a szive, nemes a gondolkodása, könnyen megbocsát, hamar elfeled s még a szemét is beköti, csakhogy ne lás­son mindent. Ha közeledik hozzánk a trónörökös, senki nem állja el az útját. De a magyar nép nem közeledik többé a trónörököshöz — annyi bizonyos. Mikor arról van szó, hogy az előszobában kell vá­rakoznunk meghallgatásért, bebocsáttatásért, akkor mindannyian Ocskay Lászlók vagyunk. Lovagiassá­gunkban senki sem­­ kételkedhetek, de tudunk mi büszkék is­ lenni, sőt tudunk gőgösök is lenni. Ha végig­lapozzuk históriánkat, úgyszólván minden lapjáról leolvashatjuk, hogy­­ a Habsburg-dinasztiá­­nak nem érdemes bizalmat előlegezni. A parlamentben most is a katolikus néppárt tá­mogatja a trónörökös politikáját, kívül pedig a protestáns érdekekért szenvedélyesen harczoló «Ma­gyar Szó» igyekszik népszerűsíteni. Teremtő Isten, a végleteknek milyen ölelkezése ez. Úgy látszik, hogy fölülről rendezik mindezeket. Valószínű is, mert ez igazán jezsuita­ politika, ha mindjárt a trónörökösé is. Engedje meg nekünk a «Független Magyar­­ország», hogy a helyzet tisztázása végett a következő felvilágosítással szolgáljunk. Minap irt czikkünk, amelyben a trónörökös­nek s a függetlenségi pártnak egymáshoz való közeledését óhajtottuk, részben a mi megbíz­­ható, s a viszonyokban jártas értesüléseinknek, részben az ügy iránt érzett igaz és természetes jó szándékunknak folyománya. Mi igenis tud­juk, hogy a trónörökös ez idő szerint a néppárt kezében van, hogy gróf Zichy János, Ra­ko­vszky és Molnár János állandó össze­köttetésben vannak a trónörökös udvarával, s onnan tőlük telhetőleg minden nemzeti irány­zatot távol tartanak. De tudjuk azt is, hogy Magyarország leendő királyának minden pártot egyaránt meg kell hallgatnia, anélkül, hogy bármelyik párt föléje kerekedhetnék, s éppen ezért az ország érdeke megköveteli, hogy a függetlenségi párt — még­pedig e pártnak szabadelvű árnyalata — épp úgy a trónörökös­­ közelébe férkőzzék, mint most a néppárt, s ezzel a néppárt befolyását a trónörökösre el­lensúlyozza, s­őt e párt szellemi nyűgeiből ki­ragadja. Országos érdek, hogy a függetlenségi párt felvilágosítsa és megnyerje a leendő ma­gyar királyt a nemzet számára, s alapos a hi­tünk, hogy ha e párt megtenné a közeledésre a lépéseket, a trónörökös udvaránál nem ta­lálna akadályokra Téves tisztelt laptársunknak ama megjegy­zése, hogy a trónörökös nem beszél magyarul s udvarában nincsen magyar ember. Igenis, köz­vetlen kíséretében ott van Lányi József pápai kamarás, aki, eltekintve attól, hogy pap létére a­ fájdalom szintén a néppárthoz tartozik, igen illetékes helyről vett értesülésünk szerint határozottan hazafias érzelmű, kifogástalan ma­gyar ember. Családjának több tagja negyven­­nyolczban jelentékeny szerepet játszott, s egész családi vagyonukat a 48-as mozgalmak­ban vesztették el.­­ Ez a hazafias katolikus pap állandóan a trón­örökös környezetében tartózkodik, elkíséri va­dászataira, erdei sétáira, s a trónörökös napo­i­­ként több órát beszélget vele magyarul. F­e­­rencz Ferdinánd magyarul tudására fel­hozhatjuk, hogy londoni útja után ő fensége , a fenséges asszony jelenlétében tünietőleg ma­gyarul mondta el utazási élményeit, s egy óra hosszánál tovább tartó elbeszélése alatt mind­össze két-három hibás kifejezést használt, azt is a tárgyi és tárgytalan igeragozásban. Tehát, például a budapesti nyakatekert magyar beszé­det vévén alapul, a trónörökös mégis csak eléggé jól tud a­­ nyelvünkön. Ezenkívül ugyan­csak Lányi pápai kamarás társaságában Ma­gyarország történetének olvasgatásával is fog­lalkozik a trónörökös, bár, sajnos, csupán M­a­n­­g­o­l­d kézikönyve nyomán. Kétségtelen, hogy a leendő magyar királynak mindenesetre ala­posabb magyar történeti tanulmányokat kel­lene tennie. Ezek után a «Független Magyarország még­sem keseredhetik el joggal azon, hogy Fe­rencz Ferd­inán­d sem magyarul nem be­szél, sem környezetében nincs magyar ember. Hogy pedig a trónörökös az ország viszonyai s mai politikai élete iránt is érdeklődik, azt saját tapasztalatainkból is bizonyíthatjuk. Ő fensége, kabinet­irodája útján, állandóan elfo­gadja a «Magyar Szó»-t, amely pedig szigorúan nemzeti és protestáns irányzatánál fogva alig juthatna el hozzá, ha a trónörökös a magyar érdekektől elzárkózó, ridegen klerikális és nép­párti volna. Ellenkezőleg, czikksorozatunkat, amelyet néhány hónapja Ferencz Ferdi­­nándról írtunk, a trónörökös napról-napra felolvastatta magának. Sőt a fontosabb része­ket, amelyeknek közjogi műszavait, — annyira már, sajnos, még sem lévén jártas nyelvben, — esetleg félreérthette pontos ném­et fordításban is felol ganak. Ebből azonban — és ez szintén el kell mondanunk — következtetni, hogy a­ trónörökös gyárul, mert, lám, a király is !' s mégis ugyancsak e czikksorozat

Next