Magyar Szó, 1902. november (3. évfolyam, 258-283. szám)
1902-11-01 / 258. szám
Előfizetési ár: Egész évre_28 kor. — fut. Fél évre........14 „ — „ Negyedévre... 7 , — „ Egy hónapra 2 „ 40 „ Egyes szám _ ... 8 fillér. Vidéken... _ _ ... 10 ., Szertes tőség:: Budapest, 1902. HARMADIK ÉVFOLYAM 258. szám. VI., Amrássy-út 48.MAGYAR SZÓ Politikai napilap. Felelős szerkesztő : Dr. PÁLYI EDE. Apró hirdetések ár« Egy szó ... ____ 4 fillér Vastagabb betűvel— 8 fillér Hirdetések díjszabás szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatal: VI., Andrássy út 48. Szombat, november 1. ... és lón világost . ..! — Október 31. — Vala egykor, a kezdetet megelőző semmikor, hogy sötétség borongott az egy legyen szóra mindenné váló semmi fölött s a sötétséget világosság váltá fel és jön világosság, amely után elült a zűrzavar, rend és törvény támadt, élet kélt, hogy ember is legyen, Isten képére és hasonlatosságára teremtve, aki Istent ismerve és tisztelve legyen a teremtettség koronája. Aztán az első világosság után jött az evangyéliom világossága, a második, mint az első ember után, aki földi volt, a második, aki mennyei, mert élet, ut és igazság, mert szellemének fénye égi világosságot árasztott s eszméinek igazsága a támadt és megfészkelt farizeusságot szélnek ereszté, miután megrostálta azt s gyehenna tüzére valónak ítélte. Nagy változást idézett elő a második világosság, mert egy egész világot döntött romokba, a pogányság és ama zsidóság világát, amely nem akart még a prófétáknak sem hinni, még azokat is megkövezte, mert igazságot hirdettek. A keresztyénség szelleme annak az uj világnak veté meg alapját, amelyben az ember érvényesülhetett szabadon, függetlenül, mert lélek és igazság által köttetett a legnagyobbhoz, az Istenhez, akinek a Fia Megváltója jön az emberiségnek, amely új élet folytatására hivattatott el az evangyéliom által. A változás maga volt az uj élet, amelynél többé fel sem volt tételezhető, hogy igazságait kiforgathassák, czélját félremagyarázhassák, a lelket rabságba hajthassák, sőt annak kellett reménységül szerepelnie, hogy ebben az uj életben a mennyei Atya tökéletessége felé való törekvés fogja a sziveket és lelkeket lázas izgatottságban tartani, hogy a szeretet nagy eszméje uralkodván , az emberek átölelve egymást, boldogan töltik a számukra kimért földi életidőt! A Krisztus uj világa, a keresztyénség szentsége, igazsága s szeretetet lehelő tartalma ezt követette! Ám a megcsúfolást csakhamar megkezdték s a végletekig vitték a Péterutódok, a külön osztály, külön rend tagjai, akiknek az evangyélium kenyérkereseti czikké vált, nemcsak, hanem hatalombitorlási eszközzé is, odaültetvén maguk közül egyet egyházhatalmi trónusra s a «servus servorum Dei» kifejezést a világ legarczátlanabb visszaélésében mutatták be a lábcsókot követelésben! Világosság, szentség, igazság, szeretet, egymásnak való szolgálat, lelki és testi tisztaság, nemes és fenséges czélok és törekvések helyett sötétség, a gyöngyöknek az ebek elé dobása, igazságtalanság, ellenségeskedés, zsarnokság, nemtelen érzés és indulat, erkölcstelenség, amely a pápai székek körül is helyet adott az örömleányoknak, önzés, haszonlesés és a többi lépett előtérbe, hogy az evangyélium világának a pokol birodalma legyen a nyomon kísérője, amelyben a papok, mint hajdan az augurok, egymás szemébe kaczagva végezték az áhitatoskodásra jelentkezett hívők előtt a szentségi dolgokat. Oda }<n az egyház komolysága, a bűnbánat szivet-lelket megkapó volta, amelyek az idő folyamán a romlásnak indult szervezetben még mindig értek valamit, eltűntek s az egyház üzérkedési társasággá változott, amelynek fiókjai valónak a gyónási és bűnbocsátási czédulák, jó hasznot, dús kamatot hajtva a nem nagy szellemi töke után, amely a Teltelek és Sámsonok részéről jön az üzletbe befektetve. Ismét zürzavar jön, amely fölött, mint kezdetben a vizek felett, az Úr lelkének kellett megjelennie és lebegnie, hogy az élet visszatérjen s az ember-világ Isten dicsőségére szolgáljon. ...és jön világosság! Amit a jobb lelkek vártak, ami után a szivek sóvárogtak, mint édesség után, ami nélkül az ember nem ember: az evangyéliumi szabadság visszaadatott a reformáczióval. Evangyéliumi szabadság ez a reformáczió jelentősége, amely a krisztusi szabadságot visszahozta, hogy lenne az ember ember, Istennek, aki lélek és igazság, megismerője, törvényeinek, parancsolatainak, amelyek a szívbe vannak írva, a megtartója, a tökéletesség sóvárgója, a szeretet gyakorlója. Az oltárokon nem a szívnek hódolatát mutatták be sem a hívek, sem a papok a reformáczióig, mert idegen nyelven, érthetetlenül végezték az ájtatoskodást. Az üres formaság uralkodott, amelynek pusztító hatása volt az emberi lélekre, a test csúszása-mászása '"Iz a mérték, amellyel az ájtatoskodást mérlegelték. A kereszteket nem örök jelvényül tekintették, hanem hadakozási, vérontási eszközül, hogy a jámbor lelkeknek gyermetegsége kizsákmányoltassék s a váltságjelvénynek vérontási hivatást tulajdonítottak a fanatikusok. A reformáczióval annak a krisztusi világnak a szellője érintette a lelkeket, amely világ nem e földről való, nem földi fényt és pompát, nem hármas koronát, nem testőrséget, nem 11 ezer szobás palotát, nem lábcsókot és nem embertiszteletet követel, hanem lelket és igazságot! Meg is értették, meg is tartották s a pápai trónus recsegett-ropogott, eresztékei megtágultak, a feltámadt egyéni öntudat, amely a hit dolgában csak egy lót ismer :a Krisztust, tiltakozásának erős hangon adott kifejezést úgy, hogy a papság oda jön, fejét veszté, ha nem jön a mentség, amelynek hozói útjába álltak s állanak minden egyéni hitnek, önérzetnek, minden lelki fejlődésnek, amelyhez a személyiség van kötve, t. i. a jezsuiták, akik a pápaság megmentésére létesítik társaságukat, hogy magát az emberiséget lélekben is, szívben is megöljék s erkölcstelenségeikkel a testnek vágyait szolgálják. Ámde a reformáczió világosságát mégsem ellensúlyozhatják a pápizmus katonái, — nem, mert az igazság ereje elöl nem zárkózhatnak el a hamisság hívei sem, hiszen épen a hamisságban való leledzés által érzik az igazság erejét, — nem, mert az a sötétség, amelyben a pápizmus szolgái vannak, a derengő világosságnak kénytelen utat engedni s legalább a hajnalpirt észreveszik, ha már a napfényt nem birja ki szemök. Minden intézménynek, minden szellemnek és eszmének a próbaköve: az igazság ! A pápizmus többé-kevésbé kénytelen volt már megismerni s bevallani, hogy nincs igazsága! Javítást, jobbulást sürgetett maga is és szervezete ellenére is beszél ilyenekről. A reformáczió folytonos javítás és jobbulás s így az igazságot állandóan birtokolja s a vele eljött világosságnak fénye minden pokolbeli sötétség ellenére belopódzik a lelkekbe s a szivek mozgásba jönnek, hogy a pápizmus szolgái, a sötét un amontánizmus lovagjai eltűnjenek s