Magyar Szó, 1903. február (4. évfolyam, 28-51. szám)

1903-02-01 / 28. szám

28. szám* MAGYAR SZÓ. Február I­ léséhez való hozzájárulását, miután azonban csak a formáról, csak a külsőségekről van szó, egy fil­lért sem áldoz a nemzet vagyonából idegen czélra. Az ügyvédek helyzetén az ügyvédi rendtartásban kell segíteni. Határozottan a javaslat álláspontján van. Vesz­ter Imre az ügyvédi kényszert csak ott tartja indokoltnak, ahol az az igazságszolgálta­tás érdekében feltétlenül szükséges. Barta Ödön az ügyvédi képviseletben az igazságszolgáltatás egyik biztosítékát látja. Nem tartja helyesnek, hogy a kereskedő akárkit küldhessen képviselője­ként a bírósághoz. Holló Lajos elfogadja a 95. §-t. S­z­i­v­á­k Imre két hibát tart kiküszöbölendő­nek a vitából. Az egyik az a felfogás, mintha a törvényhozás hivatása nem volna egyéb­, mint jo­gászi összeállítása a kész tervezetnek. A másik az, hogy az ügyvédség támogatása nem osztályérdek, hanem egyetemes érdek. Ebből a szempontból vizs­gálva a dolgokat, a miniszter beszéde reá és az ügyvédi karra nagy csalódást hozott és így nem néz bizalommal az életbeléptetési törvény elé sem. Pl­ó­s­z Sándor igazságügyminiszter megjegyzi,­­ hogy már a vita elején kijelentette, hogy az ügy­védi érdekeket lehetőleg szem előtt fogja tartani. Azt azonban nem veszi lelkére, hogy a járásbíró­­sági eljárásban ügyvédi kényszert hozzon be. A többi kérdést azonban nyílt kérdésnek hagyja. A javaslat álláspontja megegyezik a magyar jogfej­lődéssel. A magyar jog sohasem volt az ügyvédi kényszer mellett. A javaslat különben is eléggé szem előtt tartja az ügyvédek érdekeit. Ezek után az elnök előterjesztést tett a kérdések feltevésére nézve. A fejezet czímének kérJócídos a fejezet le­­tárgyalása után lehet csak dönteni. Először szava­zás alá kerül a 95. §­ általános elve, azután a rész­letek. Az általános elv elfogadása nem zárja ki azt, hogy a felvetett összes részletekben a bizott­ság a javaslattól eltérjen. Az elnök előterjesztésé­nek elfogadása után a bizottság kimondotta, hogy az ügyvédekről és a meghatalmazottakról nem kell külön fejezetben rendelkezni, továbbá egy­hangúlag elfogadta a 95. §-b­an kifejezésre jutott azt a két általános elvet, amely szerint a járás­­bírósági eljárásban személyesen, vagy meghatal­mazott útján járhat el a fél és meghatalmazott rendszerint csak ügyvéd lehet. A két elvre nézve teendő kivételeknek és az erre vonatkozó­ indítvá­nyoknak tárgyalását a jövő ülésre halasztotta a bizottság. 1 Románia és a kiegyezés­ Az új osztrák­­magyar kiegyezés nagyon kellemetlenül érintette R­omániát, melynek ezáltal nagyon meg van ne­hezítve a nyersterményeknek hazánkba való be­hozatala.. A bukaresti «Cronica» ismételten nyi­latkozott a kiegyezésről. Újabban a román halá­szat sérelmét tálalja fel, írván, «h­ogy az osztrák­magyar vámdíj szabás javaslat olyan vámtételt ró a halakra, melyek majdnem lehetetlenné teszik a ro­mán halkivitelt továbbra is Magyarországon ke­resztül eszközölni. A díjtételek felemelését a cseh képviselők kérték, így akarván a halkereskedést egynéhány halnagykereskedő részére egyedárusí­tani.a Botrány a Reichsrathb­an. Az osztrák kép­viselőházban tegnap a rendestől elütő botrány tör­tént. Ezután nem egymással verekedtek a képvi­selők, hanem az osztrák képviselőházban tanács­kozó czukorgyárosokat döngették­ el. Bent a kép­viselőházban a czukorjavaslatokat tárgyalták. Idő­közben egy mellékteremben az egész országból össze­gyűltek a czukorgyárosok, hogy a kormány meg­hívására a czukoregyezményt illetőleg megállapo­dásra jussanak. Amikor ennek hírét vették a kép­viselők, követelték az elnöktől, hogy tiltassa ki a czukorgyárosokat, mert nem tűrik, hogy a Házban fiók-parlament ülésezzék. Az elnök a nagy lárma következtében kénytelen volt az ülést hosszabb időre fölfüggeszteni. Erre a Schönerer-párti nagy­­német képviselők berontottak a czukorgyárosok ta­nácskozó termébe és kiparancsolták őket. A czu­korgyárosok tiltakoztak. Dub­leipai gyára­ meg­sértette Elders képviselőt, aki erre Duboi ka­ron és vállon ragadta és heves szidalmak köze­pette az ajtóig tuszkolta, ott pedig nagyot lö­kött rajta. Hasonló sors érte Thur­n-T­axis, Trauttmansdorff és Lobkovitz hercze­­geket, czukorgyárosokat. A kidobottak elmentek Körber miniszterelnökhöz panaszra, aki sajnálko­zásának adott kifejezést a történtek felett. Az ülést azután Vetter elnök ismét megnyitotta és a képviselőház minden különösebb botrány nél­kül tárgyalt tovább. A pénzügyi bizottság ülése. A képviselő­ház pénzügyi bizottsága tegnap P­a­l­k Miksa elnök­lése mellett ülést tartott. A pénzügyi tárcza költ­ségvetését ,Szederkényi Nándor, Neményi Ambrus, B­a­r­t­h­a Ödön, H­i­e­r­o­n­y­m­i Károly fel­szólalásai és Lukács László pénzügyminiszter fel­­felvilágosításai után, elfogadták. Azután a kisebb tárczák költségvetéseire került a sor. Az u­d­v­a­r­­tartás tételénél a miniszterelnök indokolta, miért van szükség a czivillista emelésére. K­o­m­­játh­y Béla az ellenzék befolyásának adott kife­jezést, mondván, hogy a felemelt czivillist­á­t semmi körülmények közt nem szavazza meg. Ha önálló udvartartásról volna szó, ha Budapesten szé­kelne az udvar, nem tagadná meg a czivillista eme­ A képviselőház ülése. Budapest, január 31. Hárman szóltak ma a katonai javaslatok­­­hoz: Illyés Bálint, Beöthy Ákos és Ke­lemen Béla. Illyés Bálint költői lendülettel támadta a javaslatot. Követelte az önálló magyar had­sereget, a magyar lobogót, a magyar vezény­szót. Utalt a negyvennyolczas nagy esemé­nyekre, melyek nem volnának tele annyi di­csőséggel, ha nem magyar zászló, magyar ve­zényszó lelkesítette volna a honvédeket. A függetlenségi párt zajos helyeslésekkel kísérte Illyés beszédét. Beöthy Ákos történelmi alapon elle­nezte a katonai kormány szertelen követelé­seit­­ Ellenezte őket, mert semmi okot nem ta­lált megszavazásukra. Valaha legalább az orosz «mumussal» rémitgették a nemzetet, most már azt sem teszik. Beöthy beszéde az egész baloldal lelkes tetszésével találkozott. Kelemen Béla szűzbeszédet mondott. Szépen, folyékonyan beszélt s általános volt a vélemény, hogy a függetlenségi párt jó erőt nyert benne. A javaslatot természetesen erős bírálat alá vette s nem fogadta el. Az ülés végén Benedek János interpel­lálta meg a vallás- és közoktatásügyi minisz­tert a boncztani intézetben történt dolgokért. W­lassics miniszter rögtön felelt. Tu­datta a Házzal, hogy be fogja szerezni annak a sajtóügyi tárgyalásnak iratait, melynek fo­lyamán a boncztani intézetre nézve kellemet­len adatok merültek föl. Megígérte, hogy szigorúan el fog járni Ajtai ellen, ha az ira­tokban erre alapot fog­ találni. Részletes tudósításunk a következő: Gróf Apponyi Albert elnök megnyitja az ülést. A múlt ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hite­­lesítése után, az elnök bemutatja báró Kaas Ivor zsámbokréti képviselő megbízó-levelét s több iro­mányt terjeszt elő. Sr­éter Alfréd jelenti az állandó igazoló-bi­­zottság nevében, hogy ez báró Harkányi János meg­­bízó-lev­elét végleg igazoltnak mondja ki. A napirendhez, a katonai javaslatokhoz elsőnek Illyés Bálint szól. A magyar nemzeti hadse­reg szükséges voltát hangoztatja. A katonának a harcz mezején csak a nemzeti szellem, a hazafiság adhat erőt, önérzetet. A honszerelem lángjával szi­vükben győztek honvédeink. 1848-ben; bizony ne­héz volna meghatározni, hogy e dicsőséges ütkö­zetek, e titáni harczok közül, melyik volt szebb.­­ ­ Az ötvenes évekből. — F’Beszélés. — — A Magyar Szé» eredeti tárcsája. — írta: Birá&y G­yula. L Ma már öreg emberek azok, akik történe­tünkben szerepelnek. Némelyek meg is hal­tak, mások elvándoroltak, — az Ipolyságon senki sem emlegeti már őket. Az Ipoly, ez a fecsegő selyma, jókedvvel fut a vadvirágos partok­­ között, szerelmes füzei ráhajolnak és suttognak fodrainak. Vajjon miről suttognak? A híres Tyukod­iákról tán, akik unalmukban úgy meghíztak, hogy végzetül a házból sem tudtak kimozdulni? Hárman nyomtak valami négy mázsát, a gyarmati vásáron megmérte őket a mészáros. Vagy a jeles tök ültető Som­­bereki Feriről beszél az Ipoly, aki hat eszten­deig nézte a tökök növését a domboldalban, közben semmire sem gondolt, senkivel se be­szélt? Szakolczaiék is itt laktak, — a regény­olvasó • Szakolczaiék, — akik hétszámra fe­küdtek az ágyban (férj és feleség,) és regé­nyeket olvastak, egymás kezéből kapkodva ki a köteteket Ó— az érdekes hősökről sokat be­szélgetve. — ötvenes évek! Elmúltatok és csupán mulatságos emlékeket hagytatok hátra! A mai halandó nem is tudja már, hogy hajdan mily csendesen éltek e vidám országban és mily szörnyűségesen unatkoztak! Csupán una­­jom,­unalom volt és semmi más. Ötvenes évek! Az országúton zsandár járt és a csendillákban, a zöld szőlőhegyeken vig lengyelek mulatoz­tak. Ha lengyelek nem lettek volna, talán egé­szen meghaltunk volna az unalomtól! De itt voltak a lengyelek és igy Tyukodiék olykor mégis kijöttek házukból, Somberek! Feri se figyelte folyton a tök növését- és Szakolczaiék is letették az érdekes regényeket. A lengyelek miatt, ötvenes évek! A hölgyi keblek­ fennen dobogtak­ és nagyanyáink nemzeti ,szinti­ kötőt hordtak a harisnyájukon, m­­ert máshol nem hordhatnak. A keserűség elrepült a szivekből, nem igen haragudtak már senkire, csak élde­géltek csendesen, gondtalanul,­ reménytelenül. Öreg emberek mesélték nekem, hogy nem is búsultak soha ... Inkább nagyokat mulattak, ha Szomjas Pál, — a híres, — valami országra szóló bolondságot csinált. A gögöcsényi határban még ma is muto­gatják azt a tölgyfát, amelyikre Szomjas Pált felakasztották. Nem ugyan őt magát, hanem c­sak eg­y ezéd után a nevét. Teringettét, őt magát nem is lehetett volna olyan könnyen felakasztani! Nem olyan fából való ember volt. Még tán az ördög se bírt volna vele. A zsan­­dárok legalább nem tudták elcsípni, pedig nagy pénz volt a fejére kitűzve. Ki is volt tulajdonképen ez a Szomjas Pál? Csinos, sugár, kékszemű fiatalember volt, bolondultak utána a lányok, asszonyok, de a férfiak még jobban. A forradalomból maradt itt, mondják, börtönben is ült, de onnan el­szökött.­­ A kövér Tyukodiak, Szomjas Pál egy tré­fájáért még a falu másik végére is elmentek. Kutyájuk, mely inkább disznóhoz hasonlított, lihegve törtetett a porban és nagyokat buk­­fenczezett. Sombereki Ferencz, aki a megye­­főnökséget azzal az indokolással utasította visz­­sza, hogy tökjeit mind ellopkodnék ezalatt, nem rostélt kibékülni régi haragosával, a szom­­­széd falubeli Zákányi Mátéval, mert Szomjas ■ épen ott tanyázott. Szakolczaiék a nevezetes Rocambole regényt hagyták abba, mikor Szom­­­jas­ a széc­sényi szüretre ígérkezett. Még Bácsky Ferdinánd, a «vörös, báró» is kimozdult Bécs­ből, ahol állandóan lakott és­­ gögöcsényi vár­kastélyába költözött, hadd lássa már szinről­­szinre azt a pajkos Szomjast. Nem bizonyos, hogy épen ezért mozdult ki Becsből a báró, de Gögöcsénybe szentül meg voltak győződve, hogy másért nem is jöhet, mint , a Szomjas kedvéért. Tyukodi Simon, aki titokban aulik­us ember volt, mert hisz az egész világ forradalmár volt, kérkedve vágta oda az öcscseinek: — A báróval paczkázzon aztán a ti híres Szomjas Páltok! Majd megtanítja az keztyübe dudálni. A nagyur, — a császárnak kedves embere lévén, sok része volt abban, hogy a vidékünk­ben nemes urak közül temérdeket felakasztot­tak és bebörtönöztek, — egy hadseregnyi zsan­dár társaságában érkezett. A négylovas hintá­ját úgy, körülvették a fegyveres emberek, hogy az ekszczellencziás urból nem látszott semmi, de annál több látszott abból a fiatal hölgyből, aki mellette ült. Az jól kihajolt a hintóból, a

Next