Magyar Szó, 1903. február (4. évfolyam, 28-51. szám)
1903-02-01 / 28. szám
28. szám 4 nos tárgyaláson a m. kir. budapesti tud. egyetemi í törvényszéki orvostani intézetre vonatkozólag olyan lesetek nyertek bizonyítékot, melyek arra mutatnak,hogy ezen intézet vezetése nem történik a megkilvántató rendben? 2. Van-e tudomása arról, hogy az ezen intézet szabálytalanságai ügyében már egy ízben folyamatba tett fegyelmi vizsgálat oly felületesen vezettetett, hogy a nyilvánosságra jutott adatok szerint, egyik legfontosabb tanúvallomása jegyzőkönyvbe nem vétetett, sem a jegyzőkönyv vele alá nem íratott? 3. Szándékozik-e a miniszter úr ezen ügyben újabb szigorú vizsgálatot tartani; gondoskodni a visszaélések vagy mulasztások megszüntetéséről; szándékozik-e eljárásáról a Háznak jelentést tenni? Wlassics Gyula közoktatásügyi miniszter előbb a személyi résszel foglalkozik. Csorba István szolga ellen megindított fegyelmi vizsgálata azzal végződött, hogy az illetőt, aki igen sok vétséget követett el, elbocsátották a boncztani intézet kötelékéből. A jegyzőkönyvet csak Csorbáné nem írta alá. A szolga utóbb Ajtay K. Sándor egyet, tanár ellen bűnvádi feljelentést tett több állítólagos visszaélés miatt. A királyi ügyészség gázakban visszautasította e vádakat, mint alaptalanntókat s beszüntette a vizsgálatot. Valamelyik kőnyomatú lap leközölte Csorba vádjait s ebből keletkezett a sajtóper, amelynek lefolyását a miniszter is csak az újságokból ismeri. A bűnügyi iratokat be fogja kérni, s ha oly adatokról értesül, amelyek újabb rendszabályokat kivonnak, ezeket foganatosítani fogja. A boncztani intézet rendeltetését ismerteti azután a miniszter. Az intézetben most újításokat, rendőri ellenőrzést léptettek életbe. Másrészt az efajta visszaélések jövőbeni elkerülésére külön hullaházat fog építtetni. Ajtay K. Sándort védelmébe veszi. (Helyeslés.) Benedek János tudomásul veszi a választ. A Ház is tudomásul veszi a választ. 2ressi Pál, aki az állami alkalmazottak fizetésemelése dolgában a pénzügyminiszterhez akart kérdést intézni, elállótt interpellácziójától s kéri, hogy ezt a legközelebbi interpellácziós napon mondhassa el. A Ház ezt megengedi. Ezzel az ülés véget ért. MAGYAR SZÓ. Február ü / Beszélő számok. (A magyar faj létét veszélyeztető, ragadós nyavalya.) Irta: Morvay Persacz. E bizcses lap közelebbi számában olvastam egy rövid statisztikai tudósítást, mely szerint Kondoroson, — mely pár évtizedes telepítés s pedig, ha jól sejtem, tót nemzetiségű ág. hitv. evangélikusokból — 1902-ben született 230 gyeremek és meghalt: 109 egyén. Ez így magában is igen érdekes, mivel a születés jóval több a halálozás kétszeresénél, s úgy látszik, ez ott (az egészségesnek épen nem kiválóan mondható) 'Alföldön rendesen így van, mivel a lakosság pár évtized alatt több mint kétszeresre növekedett. — Ennél a gondolatnál nagyot sóhajtottam. Dh! ha ez nálunk tiszta magyar reformátusoknál így lenne, akkor ma már nem 2 millió 400 ezer, hanem csak az utolsó 60 év alatt legalább 6 millióra kellett volna számunknak felemelkedni, amidőn aztán számottevő tényezők lehetnénk a nemzet életében, erős bástyái a nemzeti szabadság és függetlenség szent ügyének; védőfal, melyen a nemzetiségi áradat zajló, vad hullámai egymásután törnének meg. De térjünk vissza — az ábrándok országából — a néma számokhoz. A közölt számok azt mutatják, hogy Kondoroson a szülöttek a lakosság számának 7,6 százalékát, a halottak pedig 3,6 százalékát tették ki, vagyis minden 1000 lélek után 76 születés és 36 halálozás történt. Ezek nagy arányszámok. 1000 lélek után 76 születés a ritkaságok közé tartozik, viszont elismerem, hogy 36 halálozás is elég kedvezőtlen és mégsem ijesztő szám. Mert bizony mondom, a virágból sem lesz, nem is lehet mindenikből gyümölcs, a fa is elhullat sokat gyümölcséből, ha sokat virágzott, mégis több marad rajta s érik meg, mint azon, amely kevés virágot hozván, mind fel is növelte. Ha kedvező halálozási arányszámokat hallok, nem vagyok hajlandó azokat azonnal a jó közegészségi viszonyok számlájára írni, hanem mindjárt azt kérdem: hát a születés mennyi volt? Mindjárt belátjuk aztán, hogy korántsem a kedvező higiénikai viszonyok, hanem inkább egy szörnyű veszedelem hozza elő az úgy tetsző kedvező halálozási arányszámot. Kapóra jött nekem, hogy épen e tájt érkezett hozzám a dunamelléki ref. egyházkerület 1903. évi névtára, mely az 1901. évi adatokat tünteti fel. ■ Hasonlítsuk csak össze a kondoros számokkal, csak a főbb eredményeket és a néma számok beszélni, sőt kiáltani fognak. Nyolcz egyházmegyénk közül a kecskeméti egyházmegye mutatja a születések legkedvezőbb arányszámát, hol ezer lélek után 37 születést vehetünk fel. Ez a kondorosinak fele sem, míg a halálozás 24,8, ami annak több mint kétharmada. Ellenben a f.-baranyai egyházmegyében ezer lélek után csak 18 halott esik, így hát csak fele a kondorosinak. De nehogy örömre nyíljanak ajkaink e törzsökös magyarság kedvező halandósága felett, hát miből haljon, ha évenkint csak 21 születik, vagyis csaknem egynegyede a kondorosiaknak. Az egész egyházkerületben, ezer lélek után 31 születés és 21,3 halálozás esik, így tehát mutatkozik némi szaporodás, de hol marad ez példánktól, amelyet alapul véve, legalábbis 43 születés kellene ezek után, hogy a halottak számát megkétszerezze. A veszedelem fészkét kimutatja a következő összeállítás: Aki nem röstelli, vegye elé a térképet és kövessen bennünket:■ Felsőbaranya egyházai — 1 kivételével — mind Baranyában feküsznek, itt az arányszámok a legkedvezőtlenebbek tagadhatlanul, mivel itt találunk ily számokat: ha itt az arány mégis kedvezőbb, annak oka az, hogy a tolnai egyházmegyéhez fejérmegyei községek is tartoznak, hol a veszedelem még nem ily általános. Külső-Somogy arányszámát is a sok tolnai község rontja felettébb. Alsóbaranya-Bács arányszámát is csak a bácsmegyei (közte német) községek javítják, mert a 13 baranyai községben ily számok ig, találtatnak: Ezer lélek után született meghalt 51 23 tehát több mint négyszeres 1 D-5 17-5 s igy tovább. A veszedelmes fészke tehát határozottan, Baranya- és Tolnamegye. S hogy innen tovább terjed, még a Dunán által is, mutatja Solt arányszáma, főleg a két előbbi megyével határos részeken. ■ Amint e központtól távolodunk, úgy javul a helyzet fel észak és északnyugat felé, Pestmegye felső és Fejérmegye községeiben s legjobb a kecskeméti egyházmegyében, melynek délre fekvő községei hanyatlást, az északiak pedig egészségesebb állapotot tüntetnek fel/ s kivált a Jász-N.-Kun megyéhez tartozó közcziád jelenleg a gögöcsényi várkastélyban mulat. Ekszczellencziás ur ugyanis egy hölgy társaságában időzik ott, kiről azt hiszik,hogy a felesége... • ■ [UNK],■• A, A báróné földhöz vágta a szemüvegét és olyant káromkodott, amilyent fiatal kora óta soha. .— És én azt hittem, hogy Frédi hivatalos dologban jár a magyarok között!... Lesz szíves ön engem elkísérni? vk ‘ Szomjas meghajtotta magát. — Szívesen. Az ekszczellencziás tír nekem régi ellenségem, legalább megVoszulom magam. . . ■ . — De nem fog megölni útközben? ; — aggodalmaskodott a báróné. ! ■— Sohasem bántok nőket. Még virággal se... — Még virággal, se, mint a franczia mondja! — susogta a báróné és végigmérte a baczkiás fiatalembert. Kezét nyújtotta: — Helyes. Tehát este várja ön hintómat a vörös-torony-utcza végén, a kapunál. Szomjas ezzel elbúcsúzott és estére együtt robogott a bárónéval Magyarország felé. Most már gyorsabban ment az utazás. .Váltott lovak vártak minden állomáson. Vasúton még akkor nem szívesen utaztak a nagyurak. .A kocsis trombitált és háromszögletű ,kalapos lovász nyargalt a hintó mögött. A báróné talán nagyon elfáradt a hosszú utazásban, vagy meggondolta magát. Mire Pestre értek és a fogadóban megszálltak, forgodalmasan mondta Szórnia«^ * Á — Félek Frédi elé kerülni. Agyonüt, ha meglát. o Szomjas vállat vont. • — Engem meg felakasztat. A báróné sírva borult a férfi nyakába: — Most már nincs más hátra, édesem, minthogy együtt világgá bujdossunk. Szomjas vigasztalta a bárónét: — Azt épen ne tegyük. Elég gondom van, hogy magamra vigyázzak. Meg aztán, mit csinálna a bárónő velem? Megunna hamar. Várja be türelmesen itt a férjét. Biztosítom, hogy rövid idő múlva itt lesz. A báróné zokogva búcsúzott el a hűséges Új Szomjastól. Asszonyi hűség, asszonyi szív, s mindig egyforma voltál! ’ III. Harmadnap hire futott Gögöcsényben, hogy egy darutollas kalapot találtak a vár körül a zsandárok. Az a kalap pedig, hisz minden gyerek ismeri, a Szomjasé volt. — Soká váratott magára! — ,kiáltotta Szakolczai regényolvasás közben. A sárgafalu zsindelyes házak között esténkint suttogó csoportok találkoztak. A híres Tyukodiak reggeltől-estig talpon voltak. Az inasukat küldözgették Szakolczainéhoz: valjon nem hallott-e valamit Szomjasról? Néha maguk is elindultak és lihegve járták be a falut. Sombereki tökültetvényét elvihette az ördög. Senki se vigyázott rá. Beszélték, hogy. Szakolczai éjjel, mikor és kiment az utczára. Hátha épen Szomjas jár arra ? ! A zsandárok úgy vigyáztak a várkastélyra,ahogy oda madár se szállhatott be. Hogy juthatott volna be szomjas? Hogy-hogy nem, az az ő titka. Bejutott a várba és megtalálta azt, akit keresett: Kreitzer Fannit. Mondják, hogy ugyanez a Kreitzer. Fanni pozsonyi kisleány korában első szerelme4 lett volna Szomjasnak, aki ottan diákoskodott. Az öreg báró nagyokat szokott szundikálni ebéd után. Máskor úgy se tudott aludni. Egyszer, amikor felébredvén, Fánni után kiáltott, senki se jelentkezett a hívó szóra. Kidörzsölve az álmot szeméből, levelet pillantott meg az asztalon. Feltörte a levelet, ez volt benne: Ekszczellencziás úr! Fánni az enyém, mindig is az volt. Elvittem innen. Lakásunk Pesten van, az Angol királynő fogadóban. Az ősrégi szolgája: Szomjas Pál.» . V. ! Jaj, ugrott az öreg báró. Fogatott és lóhalálában nyargalt Pest felé, ahol a felesége várta. E tréfának hire fűtött és kaczagott rajtát az egész ország. Mondják, hogy szegény Tyukodi Simon nem bírta, ki a kaczagást és belehalt. De a többiek kibírták A regény olvasó Szakolczai nem sokáig elolvasta már könyveit, Sombereki Ferencz elhagyta tökültetvényét, — uj idők jöttek és többé nem kaczagtak az ártatlan tréfákon.