Magyar Szó, 1903. március (4. évfolyam, 52-77. szám)
1903-03-01 / 52. szám
462. szám. _________MAGYAR SZÓ,_________ Márczius 1. ben, külön csapat-elelemezési tisztikart létesített. Az illető tanfolyam őszkor nyilik meg. Továbbá kieszközölte a királynál azt a rendeletet, mely szerint olyan tisztek, akik a csapatszolgálatra testileg alkalmatlanok, bizonyos gyakorlati idő után a katona-hivatalnoki karte, léphessenek át. Az tuj hadügym miniszter talán saját saofeálatideja alatt tapasztalta, hogy a sok elmélet, gyakorlat nélkül nem sokat ér; a vezérkari főnök indítványa folytán tehát elrendelte, hogy a hadiiskola növendékei az első évfolyam után, — természetesen a honvéd tisztek is —• a nagygyakorlatok tartalmára az egyes hadtestparancsnokságokhoz mint segéd-, parancsőr-tisztek stb. osztassanak be. Még a lovak sem kerülik el az uj hadügyminiiszter figyelmét, amennyiben elrendelte, hogy a lovak eladásánál a katonai bizottság az árverés előtt köztudomásra hozza, miszerint a hadügyi közigazgatás semmiféle hibáért felelősséget nem vállalt, pedig tekintet nélkül arra, hogy azok a hajók az © latásnál már léteztek de észrevehetők voltak-e, vagy csak később mutatkoztak. Ezen feltétel elfogadását minden vevő az árverési jegyzőkönyvben aláírásával tartozik elismerni. Ne vegyünk tehát katonalovat, mert már katonáért is a lecsapásra számítanak. De azon a nézeten vagyunk, hogy ezzel a rendelettel a hadügyminiszter túllépte a hatáskörét, mert léteznek olyan hibák, melyek a törvény értelmében bevallandók, ezen tehát ő sem változtathat. Legújabb divat a katonanövendékeknek mindenképen kedveskedni, hadd jelentkezzenek többen a katonai pályára A harmadéves akadémikusok hosszú kardot kaptak •— ahelyett, hogy a tiszt uraktól is etvették volna ezt — te újabban a kölcsönös tisztelgés kérdését is megoldották. Különös, hogy erre mostanig nem is gondoltak. A honvédiskolák növendékeit is kötelezi a rendelet, hogy egymások te a közösöknek köszönjenek. Az idén ismét kevés uj hadnagy kerül a magyar ezredekhez. Augusztus 18-án 162 akadémikustól lesz hadnagy, ezek közül 61 kerül a gyalogsághoz, de csak 18 magyar ezredhez. Tizenháromból lesz vadásztiszt, 7 kerül a vasúti tetavim ezredhez, 37 a tüzérséghez te 44 a lovassághoz. Feltűnő a sok uj lovastiszt szánni; így akarják a tiszthiányt a lovasságnál némileg pótolni. A Ludovikai Akadémia növendékei közül — sajnos !—, nyolc vagy tíz szintén a közösökhöz kerül. A napokban jelent meg a katonai műszaki bizottság által szerkesztett statisztikai évkönyv,melyből megtudjuk, hogy 1901-ben az egész hadseregben 318 öngyilkosság, 49 öngyilkossági kísértet te 12 öncsonkítás fordult elő. Ezek a számok bizony nem tanúskodnak a Galgóczy ellen felhozott vádak és adatok mellett. Haláleset 723 volt egy év alatt te pedig a legkevesebb a budapesti (4.) hadtest területén, míg a legtöbb a pozsonyi hadtestnek Csapatnemek szerinti aránylag a boszniai teherczegovinai csapatoknál halnak meg legtöbben, hol a tuberkulózis szedi áldozatait. A halálesetek száma tavaszkor a legnagyobb, őszkor a legkisebb. Egy év alatt 68 katona őrült meg az egész hadseregben, így tehát nem valószínű, hogy egyedül Galgóczynak a hadtestében 44 katona őrült volna meg. Tény, hogy Galgóczy szigorú katona, de nem igazságtalan és tagadhatatlan, hogy kitűnő csapatvezető. Nemi mulaszthatjuk el ez alkalommal a kólház romi katonai botrányt, mely szerint négy berúgott katonatiszt egy békés polgárt, ki őket rendreutasitotta, összevagdosott, felemliteni. Követeljük, hogy vegyék el a tisztektől a kardot, járjanak szolgálaton kívül polgári ruhában. Most tárgyalják az uj katonai büntető-perrendtartást, vessenek véget ennek a középkorból megmaradt erőszaknak. A tiszt ■—• katonai fogalmak szerint — jogosan jár el, ha, a becsületén esett sérelemért • bizonyos, meghatározott körülmények között • azonnal, az őt megillető fegyverrel elégtételt vesz. Ha polgárember ugyanezt teszi, azonnal letartóztatják, míg a katonatiszt világos nappal nyugodtan fejbevághat bárkit, azon a czimen, hogy becsületét védte, anélkül, hogy szabadságát elvesztené. Ha pedig a sebesült paiasszal áll előre holmi kártérítést és kér, 15% %■ utasítják, különösen abban az esetben, ha katonáét kimondták (de mely esetben határoznának máskép), hogy az illető katonatiszt a kérdéses esetben a törvényadta jogának határait nem lépte át. A kaszaboló katonatisztet tehát semmiféle felelősség nem terheli. A régi katonai büntető-törvénykönyv 114. .§-áról van itt szó, melyet az uj perrendtartásban, nem kívánunk viszontlátni. Felhívjuk erre a mérvadó körök figyelmét. Galgóczyte Coburg tábornokok beérik csupán nyilatkozatokkal is és ezért nyugodtan marad az őt kardjuk a hüvelyében? Vegyenek tőlük példát a vagdalkozó fiatalabb katonatisztek te így tán még felsőbb dicséretet is kaphatnak. A képviselőház ülése. Budapest, február 28. Érdekes, méltóságteljes ülése volt ma a képviselőháznak. Napirend előtt ugyanis szóba került az a támadás, melyet a katonai javaslatok kapcsán intéztek Magyarország ellen az osztrák képviselőházban és urakházában. Rátkay László kezdette. Elmondotta a tényállást. Elmondotta, hogy több osztrák képviselő és főrend hirdette beszédében a közös hadsereg osztrák voltát és annak szükségességét, hogy a hadseregben kell, hogy a német nyelv, az eddigi czimer és jelvény, a szellem és a hagyomány továbbra is érvényben maradjon. Az osztrák honvédelmi miniszter erre olyértelmű kijelentést tett, amelyben osztja ezt a felfogást és örömének ad kifejezést, hogy az kifejezésre jutott. Balfelől megbotránikoztak. Össze-vissza kiáltották: •— Disznóság! — De igazuk van ! — ügy kell nekünk ! A zaj csillapultával Rátkay folytatta. Előadta, hogy Magyarországot az osztrák képviselőházban «betyárnak» s más mindenfélének mondották el, anélkül, hogy akadt volna elnök vagy miniszter, aki nekünk elégtételt nyújtott volna a sértésekért. Egyhangúlag zúgta a Ház: — Igaza van Rátkaynak! ■— Ez disznóság! iáránder Pál verte a padot: — Elégtételt kell kapnunk! Nagy Mihály, a kecskeméti képviselő, jóllehet kormánypárti, ép úgy, mint Sándor Pál, Szántén verte a padot. ..Gyalázat! Rátkay ezután a következő tételt állította fel: Szsáli megígérte a nemzeti követelések teljesítését, Welsersheimb ellenzi azokat. Széli is, Welsersheimb is kell, hogy az uralkodóra hivatkoznék, mert annak beleegyezése, vagy ellenzése nélkül az egyik nem ígérhetett, a másik nem ellenezhetett. Kinek van tehát igaza? Ama meggyőződésének adott kifejezést Rátkay, hogy az osztrák honvédelmi miniszter hazudott. Az elnök megrázta csengettyűjét. Balfelől nagy lárma kerekedett: — Igaza van Rátkaynak! ’ •—■ Nem szabad rendreutasítani! A zaj csillapultával, Apponyi általános helyeslés között szólt; — Nem akarom rendreutasítani a képviselő urat. Csak figyelmeztetem, hogy minden külső tényezővel szemben akkor mutatjuk ki igazán fölényünket, hogy ha megtartjuk a formákat. Rátkay felszólította erre a miniszterelnököt, hogy nyilatkozzék. Halálos csöndben állott föl szólásra Széll Kálmán. Nagy Mihály megtörtei a csöndet; — Elégtételt kérünk! Széll Kálmán kifejtette, hogy a maga részéről nagyon sajnálatosnak tartja, miszerint az osztrák képviselőházban és urakházában nem akadt senki, aki a bennünket sértő támadásokat a kellő értékre szállította volna le. Azután rátért a dolog érdemére és kijelentette, hogy a hadsereg kérdésében ő és a többség az 1867. évi XII. törvényczikk alapján áll s éppen azért az osztrák támadással szemben újra kiemelte, hogy igenis, be fogja váltani, amit a szabadeleÜezet a badgerjBigfel sínben támasztott nemzeti követelésekre vonatkozólag ígért. A többség helyeselt. Rákosi Viktor, Pichler Győző, Ugron Gábor és Rakovszky István azonban nem voltak megelégedve a miniszterelnök válaszával. Erre Széli Kálmán tudatta, hogy az ő felszólalásában teljesen védelmet nyert a magyar álláspont s azért ahoz sem hozzátenni, sem elvenni valója nincs. Ezzel a kérdés fölött napirendre tért a Ház és kérvényeket tárgyalt. Majd Vázsonyi Vilmos interpellált az államvasuti tisztviselők fizetésrendezése érdekében. Láng miniszter rögtön felelt neki. Kijelentette, hogy a vasutasok fizetésrendezése iránti javaslat most van a pénzügyminiszter előtt. Míg ez nem dönt, nem nyilatkozhatik részletek tekintetében. Vázsonyi nem vette tudomásul a választ, a Ház tudomásul vette. Miután Mukics Simon interpellált a Kalmár-féle közjog lefoglalása miatt, Tuba János szóba hozta a komáromi katonai vérengzést. Részletes tudósításunk a következő: Gróf Apponyi Albert elnök megnyitja az ültet. A múlt üdtő jegyzőkönyvét felolvassák és hitelesítik. Majd előterjesztik az irományokat. Müinich Aurél személyi kérdésben kijelenti Kovács Pál tegnapi beszéde folytán, hogy ő programmbeszédét kinyomatta s abban a katonai dolgokról ugyanígy nyilatkozott, mint a Házban. Hogy ez így van, erre vonatkozólag felolvassa programmbeszéde erre vonatkozó részét, ebből kitűnik, hogy alaptalan ráfogás Kovácsnak a vádja. Rátkay László, T. képviselőház! Ha jól nézek az események és a jövendő veséjébe, akkor közeledik az az idő, amikor minden becsületes magyar embernek össze kell tartania te amidőn minden becsületes magyar szívnek együtt kell dobognia; (ügy van a szélső baloldalon.) közeledik az az idő, amely a félszázad előtt történteknek mintegy visszhangja lesz, amikor azt mondották, hogy a haza és az alkotmány veszélyben van. (Mozgás a jobboldalon.) Szatmári Mór: Ez nem pártpolitika többé! Rátkay László: Hogy a kérdést egészen tisztán lássuk magunk előtt, nemcsak mi, akik itt benne vagyunk a vitatkozás viharában te forgatagában, hanem a nemzet is, — bátor leszek a katonai kérdések rövid történetét előadni. (Halljuk! Halljuk! a túl- és szélsőbaloldalon.) Midőn a magyar kormány javaslatát beterjesztette, felállott a volt nemzeti párt részéről Szentiványi Árpád képviselő úr és követelményeit egészen precizírozta és azt mondotta, hogy kétfelé osztja a nemzeti párt az ő követeléseit és hogy két csoportot állít fel. Az egyik csoportba jönnek azon kérdések, amelyeknek elintézését a közeljövőben lehet várni és várja is a volt nemzeti párt, a másik csoportba osztotta Szentiványi azokat a kérdéseket, amelyek megoldása csak a messze jövendőben várható. E kérdésre a magyar honvédelmi miniszter a következő feleletet adta: a kérdések első csoportjára nézve, tehát a zászló és jelvény kérdésében már úgy ő, mint a magyar miniszterelnök nyilatkozott, ezeknek a kérdéseknek megoldása tehát a közeljövőben megtörténik. Azon kérdés tekintetében, hogy a magyar ezredekben csak magyar honos tisztek alkalmazta seanak hivatkozott a felség kiadott rendeletére és megígérte, hogy ez a kívánság a közeljövőben teljesítve lesz. A kérdések második csoportjára nézve a honvédelmi miniszter, igaz, kijelentette, hogy ezek a véderőtörvény revíziójának tárgyalása alkalmával lesznek fölvethetők és elintézhetők. T. Ház! Ebben az értelemben a t. többség a most beterjesztett katonai javaslatok megszavazását elhatározza. Ezen kormánynyilatkozatok alapján a volt nemzeti párt kijelentette, hogy emelt fővel állhat a nemzet elé, és ezen törvényjavaslatokat meg fogja szavazni. De mi történt most, t. Ház? Midőn az osztrák képviselőház a ikfetonai javaslatokat tárgyalta, egyenként fölállottak a különböző, ellentétes irányzatú pártok vezéremberei és kijelentették, hogy ebben a kérdésben, mert mélyen a magyar gyűlölet fekszik, (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) mert mélyen a magyar nemzet megalázásának kérdése rejlik benne, (Úgy van! Úgy van ! a szélsőbalon.) egyet fognak érteni. Egyes felszólaló vezéremberek, különösen a csehek részéről felszólalók, a magyar nemzetet egyenesen a betyár-titulussal látták el és t. Hát, nem akadt az osztrák parlamentben elnök, nem akadt az osztrák parlamentben miniszter. (Úgy van! ügy van! a szélsőbaloldalon. Élénk fölkiáltások a jobboldalon les a középen: Ez igaz! Gyalázat [Hallatlan!) aki a magyar nem a netet megvédte volna. És, t Ház, amidőn a pártok nyilatkozatai elhangzottak, akkor felállott az osztrák honvédelmi miniszter, nemcsak mint honvédelmi miniszter, de amint kijelentette: egyúttal a közös hadügyminiszter .tóiwTBEÍ tettéhez is még á, következő kijelentést