Magyar Szó, 1903. július (4. évfolyam, 154-180. szám)
1903-07-01 / 154. szám
r 2154. szám ról Nagy Ferenczék. Az első sorban a vezérek. Ha valami tetszett az ószabadelvüeknek, egy pár éljent eresztettek meg, a másik két frakczió pedig ilyenkor csak úgy kiáltott, hogy ő néma maradt. És megfordítva. Két szónokuk volt, mind a kettő Apponyista. Az egyik, Ivánka, kellemetlen volt; a másik: Nagy Ferencz, a vezérszerepre áhított és a tömjént füstölte. De nagyon kellemetlenül és mintha nem lett volna benne biztos, hogy jól cselekszik-e. Senki sem érezte jól magát, de legkevésbé a bán. A párt látta, hogy nincs vezére, a vezér látta, hogy nincs pártja. Ez a politikai tragikum, mely kiszorítja az arénából a hőst, mielőtt még megjátszotta volna a tragédiát. Azt is mondhatnók: nem a függetlenségi párt győzött ma s nem ez az esemény. Hanem a szabadelvű párt megbuktatta a bánt, ez a váratlan diadal. * Természetesen liberálisnak mondta magát a horvát. Nem ismer felekezetek közti külömbséget. De az 1848. XX. t. cz.-ről hallgatott. Ez is természetes. Ő a protestánsokat sem ismeri, és nem is akarja ismerni őket. Liberalizmusa kiterjed nemcsak a felekezetekre, hanem a nemzetiségekre is. Gyanús liberalizmus ! A horvátok tapsoltak és a magyarok érezték, hogy ezentúl nem ők lesznek az urak az országban. * A függetlenségi pártot mindez teljesen kijózanította és amikor a szünetben a folyosókon megindult a vita, már meg is vot határozva a követendő politika útja : Visszakergetni a horvátot oda, ahonnan jött. Ezt azt embert nem szabad engedni kormányozni Magyarország felett. Álnokság minden lépése, burkolt erőszak rejlik minden szavában, perfid kétszínűség minden tettében. Becsapásra dolgozik és port hint az emberek szemébe. Ezzel tisztában volt ma a Házban mindenki. A függetlenségi párt ma este már értekezletet tart, és határozni fog további magatartása felett. Az eddigi hangulat szerint a párt nagy többsége kijátszva érzi magát és folytatni akarja a harczot a végzetekig. Másodszor jut tehát a függetlenségi párt döntő pillanat elé. Ismét a kezében van az ország sorsa. Ezúttal alig van kétség benne, hogy e hatalmával élni is fog. Annál is inkább, mert már túlról is feltűnt ma egy tábor, amely elhagyni készül a bánt, hogy szédelgő politikájának minden áron opponáljon. A bán szét akarja kergetni a képviselőházat. Ez kétségtelen. Csak azt várja, hogy a parlamenti formákon átessen. Ezt ma tisztán láthatta a függetlenségi párt is. Ezért fordult meg a hangulata és ezért fogja ismét felvenni a harczot, amelyet egy meggondolatlan pillanatban abbahagyni akart. A milyen nagy és gyors volt a közvélemény elpártolása a függetlenségi párttól, oly gyors és őszinte lesz a visszatérése, ha a párt ma este megembereli magát. Ismét egy egész ország figyel a pártra, tele bocsánattal a közelmúltért és tele elismeréssel és hálával az elkövetkezendő küzdelmes jövőért. Remény kél a szivekben, hogy az ország mégis csak győzni és nyerni is fog " MAGYAR SZÓ, Budapest, junius 30. Báró Fejérváry Géza és Temesvár. Temesvár városnak Molnár Viktor főispán elnöklésével tartott mai közgyűlésén felolvasták báró Fejérváry Gézának rendkívül meleg hangon tartott búcsúlevelét, amellyel a város országgyűlési képviseletéről való lemondását bejelenti. A közgyűlés elhatározta, hogy a város háláját és rokonszenvét hasonló bucsúirattal fejezi ki s báró Fejérváry Gézának, a város díszpolgárának, Temesvár felvirágzása érdekében kifejtett áldásos működése elismeréséül s a polgárság szeretetének, tiszteletének jeléül arczképét a tanácsterem számára megfestett. Olay Lajos üdvözlése. Szigetvárról értesítenek bennünket, hogy Olay Lajos országgyűlési képviselőhöz választói, élükön a kerületbeli protestáns papsággal, lelkes üdvözlő iratot intéztek a bán és a nemzeti feladás ellenében tanúsított hazafias viselkedéséért. Képviselőjelölés: Újverbászról felkért a pártelnökség a következő sorok közlésére: A verbászi választókerület szabadelvű pártja tegnap tartotta kerületi alakuló és kijelölő gyűlését, amelyen az igen nagy számban megjelent választók pártelnökké dr. Récsey Ede kulai ügyvédet, örökös tiszteletbeli elnökké, tövisi Rácz György kulai földbirtokost választották meg. A nagygyűlés ezután a kerület országgyűlési képviselőjévé osztatlan lelkesedéssel báró Vojnits Istvánt jelölte és elhatározta, hogy a kerületben való megjelenését és programmjának előterjesztését sem kivánja , hogy kétszáz tagú küldöttség kéri fel báró Vojnitst a jelöltség elfogadására. Julius : Báró Bánffy Dezső zászlóbontása. Budapest, junius 30. Ismét egy nevezetes nyilatkozat jelent meg, mint folytatása annak a nagy harcznak, melyet Bánffy Rezső a magyar nemzeti állam kiépítése s a magyarságnak minden vonalon való érvényesitése ügyében indított. Alább közöljük Bánffy mélyreható és nemzeti szempontból ritka becsű nyilatkozatát, mely a német nyelvű hadsereg kérdését új szempontból világítja meg. Eddig ugyanis még a 48-asok is csak azt mondották, hogy ők »engedményeket« vagy »vívmányokat« követelnek.Most Bánffy Dezső megdönthetien érvekkel bizonyítja, hogy amit a nemzet a hadsereg magyarsága ügyében követel, az nem lenne Bécs részéről „engedmény«, — mert az érvényben levő és megdönthetien törvénynek alapján a nemzet joga. Eddig még a 48-as párt is elismerte hallgatag, hogy az 1867-es törvény szerint «az egész hadseregnek és igy a magyar hadseregnek is, mint az összes hadsereg kiegészitő részének egységes vezérlete, vezénylete és belszervezete ő felsége által intézendő. Most Bánffy Dezső bebizonyitja, hogy alapos tévedés az, amely a vezérnyelv megállapitását a király jogának mondja. S bebizonyítja, hogy már az 1867-iki törvény óta ismételten hozatott törvény mely a a vezérynyelv tekintetében a jogot teljesen a magyar nemzet számára tartja fenn, — vagyis a magyar törvényhozás joga a magyar hadsereg nyelvét megállapítani. Egyúttal fölemeli Bánffy szavát amaz osztrák eljárás ellen, amely a magyar közjogot meghammisítja s követeli a külképviselet terén is a magyar nemzeti állam érvényesülését. Nagy és nevezetes Bánffy ezen akcziója. Ez már nem puszta politikai taktika. Ez nem utólag visszavonható nemzeti ígérgetés és kecsegtetés. Mert ezzel a korszakos akczióval Bánffy nyíltan és merészen szakított Béccsel s a nemzeti ügyért való önfeláldozásában lemondott örökre a maga személyi sikereiről. Már ő csak fajának, törzsének akar sikert és diadalt. S mint uj Bocskay élére áll minden nemzeti törekvésnek. Eltaszit magától minden udvari kegyet, mert a nemzeti veszedelem perczében erősebb szivetlen a népe iránti szeretet minden egyéni siker-törekvésnél. Midőn lelkünk egész hevével üdvözöljük Bánffyt, itt közöljük a nevezetes szózatot. Már hosszúra nyúlt fejtegetéseink rendjén nem egyszer mondottuk el, hogy aktuális politikai kérdésekkel e keretben foglalkozni nem akarunk, mégis minden őszinte törekvésünk daczára, nem tudjuk elkerülni, hogy esetleg olyan kérdéseket is ne érintsünk, melyek a napi politikával is kapcsolatban vannak. Törekvésünk az, hogy tárgyilagosak legyünk és csak amennyiben kikerülni nem tudjuk, engedjük meg magunknak, hogy a közvetlen napi kérdést is érintsük. Egy régebbi fejtegetésünkben a magyar nemzetiségi politikáról •— a dualizmussal kapcsolatban — mondván el nézetünket, megemlékeztünk a közös hadsereg német vezénnyelvéről is. Csak nagy általánosságban érintettük e kérdést, azon nézetnek adván kifejezést, hogy nemzeti szempontból kevésbbé fontos a vezénnyelv, mint inkább az ezred-nyelv kérdése, ez lévén a legénység és tisztikar közötti érintkezésre használva és az összes magyar államból sorozott ezredek és csapatok érintkezési nyelve, ha magyarrá tétetnék, czél- és észszerű beosztásával és összevegyítésével az összes besorozottaknak, tekintettel a magyar anyanyelvűek, vagy jobban mondva, a magyarul beszélők több mint 60 °/o-ot kitevő számarányára, e e hadsereg maga is, szemben a nemzetiségek széthúzásával, jelentékeny tényezőjévé válhatna a magyarul tudók és beszélők számának szaporítására és ezzel sikeresen mozdítaná elő az egynyelvű «egységes magyar nemzeti állam» létrejöttét. Azon fejtegetésünk alkalmával csak odavetően érintettük, egyáltalában ki nem fejtve e kérdést, annál kevésbbé érintve a közös hadsereg vezényő nyelvének ügyét közjogunk szempontjából. Ma sem akarunk mélyrehatóan foglalkozni e kérdéssel, de érintenünk kell mégis, mert kétségtelen, hogy a magyar nemzetiségi politika szempontjából ennek is van fontossága, mint eszköznek — és mi ez idő szerint csak e szempontból foglalkozunk vele — arra tekintettel, hogy a magyarul tudók és beszélők száma szaporittassék. Általánosan elfogadott nézet s teljesen kifejtve, ellenzéki álláspontból sem támadott felfogás az, hogy az 1867: XII. tcz. 11. §-ában kifejezésre jutott elhatározás, hogy «az, ami az egész hadseregnek és igy a magyar hadseregnek is, mint az összes hadsereg kiegészítő részének egységes vezérletére, vezényletére és belszervezetére vonatkozik, ő felsége által intézendőnek ismertetik el, magában foglalja a korona azon jogát is, hogy a vezérnyelvet az egész hadseregre egységesen maga állapítsa meg és ezzel a nemzetnek erre vonatkozó joga, mint átruházott jog, a korona által gyakoroltassák. Ezen felfogás alapján, bár csak hallgatólag, de az alkotmányon kívüli időktől átkozottan, vezényeltetik a magyar hadsereg közösnek nevezett része, a Lajtán túli tartományok és országok összes hadseregével együtt, német nyelven és itt van a félreértés, úgy mondjuk, ha úgy tetszik, a felfogásban az eltérés. Az 1867 :XII. t-cz. 11. §-a egész hadseregről beszél, ezen csak elvet kimondó szakaszon alapulólag jött aztán létre az 1868: XL. és később az 1889: VI. t.-cz., nemkülönben a honvédségről szóló 1868: XLI. t.-cz., valamint az 1890: V. t.-cz., úgy a népfölkelésről szóló 1868: XLII. t.-cz. és az ezt hatályon kívül helyező 1886: XX. t.-cz. ,s mit látunk a vezér nyelv tekintetében? r