Magyar Szó, 1903. augusztus (4. évfolyam, 181-205. szám)

1903-08-01 / 181. szám

Előfizetési ár: Egész évre_28 kor, — El­. Fél évre—­­­14 „ — „ Negyedévre— 7 , — „ Egy hónapra 2 ,, 40 „ Egyes szám —_8 fillér. Vidéken—______10 „ 1 Budapest, 1908. NEGYEDIK ÉVFOLYAM 181. szám. Szerkesztőség: VI.. Andrássy-út 48.MAGYAR Politikai napilap. Felelős szerkesztő: Dr. PÁLIT EDE. Apró hirdetések ára: Egy szó _fillér Vastagabb i>etüvel_. 8 fillér Hirdetések díjszabás szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatal: VI., Andrássy­ út 48. Szombat, augusztus 1. Éljen Kossuth Ferencz! Budapest, július 31. A hazafias szív őszinte örömével, magyar érzésünk egész melegével kö­szöntjük e helyütt Kossuth Ferenczet! Ezen a helyen, ahol épp a közelmúlt időkben oly sokszor, és oly élesen tá­madtuk politikai állásfoglalását, a­hol — mindenkor érintetlenül hagyva tiszteletre­méltó személyét és egyéniségét — néha a hazafias elkeseredés hangján szóltunk politikájának káros hatásáról: a teljes és határt nem ismerő tiszteletnek, hazafias örömnek és lelkesedésnek lángoló sza­vaival kiáltjuk: Éljen Kossuth Ferencz! ... Valami csodaszerű fény övezte ma körül, amikor felállott a képviselőház izgalmaktól tele, lázas szenvedélyektől feltüzelt levegőjében és kimondta a tisz­tességnek, a parlamentáris gondolkodás­nak, az alkotmányos érzületnek sújtó íté­letét a miniszterelnök felett. Az ő nyu­godtsága, amely talán legnagyobb mérték­ben volt előidézője annak, hogy nem akart a nemzeti ellenállás nagy küzdelmében többé részt venni, mintha eltűnt volna.Elkeseredet­­ten, de mindig az igazság utáin maradva, tá­madt a miniszterelnök ellen, és reáhárította a politikai és alkotmányos felelősséget azért a felháborító cselekedetért, amelynek immár egyik látható feje a magyar kor­mányzat legelőkelőbb közege. Állításá­ból levonta a következményeket: A mi­niszterelnök nem maradhat többé helyén, és mert nem maradhat, kötelessége min­denkinek a legerősebb harczot folytatni ellene és kormányzata ellen. Pártjának dörgő tapsa és éljenzése közt jelentette ki, hogy az ellenzék új helyzet előtt áll, és ez új helyzet folytán ő is a harczolókhoz csatlakozik. Hogy csatlakozik, azt csak az ő szerénysége jelentette ki. De a­hová ő csatlakozik, ott őt a vezérszerep illeti meg. Ő csak az élén lehet a csapatnak; közkatona nem lehet soha. Épp azért mától kezdve ismét Kossuth Ferencz ve­zeti a nemzeti küzdelem nagy csatáit a nemzeti jogokat megtagadó kormányzat ellenében. Az ő neve és az ő zászlaja alatt tömörül immár az egész ellenzék, és akik eddig elvekben ugyan egyek, de taktikájukat illetőleg más és más úton jártak, mától kezdve czéljukban és mód­szerükben egyetértően haladhatnak a nagy nemzeti czél felé ! Köszönet és elismerés érezte Kossuth Ferencznek, íme, mennyire nem lehet feltartani a nemzeti közvélemény diadal­mas előrenyomulását! Még alig pár hete úgyszólván csak magunk voltunk, akik kétségbeesve és fájdalmas panas­szal ajkunkon keseregtünk azon, hogy a küzdő csapat cserben hagyta a nemzetet. Igaz­ságunk érzetében és hazafias szívünk ösztönével dolgoztunk azon, hogy meg­másítsuk az ellenzék leszerelő határoza­tát, és nem telt bele néhány nap: az ország zúgó helyeslése közepette jelent­kezett az a kis csoportja az ellenzéknek, amely folytatni akarta a harczot. Az üres fenyegetések nem rémítettek meg senkit, az ország diadala lelkesített mindenkit. Napról­­napra nőtt a lelkes, kis csapat, és mikor a belső ármánykodásnak, a külső nyomás­nak vége volt, a maga szilárd egységé­ben állott az ország előtt elszánt küzde­lemre készen egy nagy csapat, zászlójára a nemzeti követelmények büszke jelszava írva. A kétkedők és a kishitűek most beismerhetik, hogy nekünk és azoknak volt igazuk, akik a harcz folytatását hir­dették. Ismételjük : az igazság és a haza­fiasság ösztöne sugallta nekünk a mi álláspontunkat, és az elkövetkezett ese­mények íme igazat adtak nekünk. Éltetjük Kossuth Ferenczet, aki az uj helyzet előállásával felismerte ezt az igaz­ságot és egy perczig sem habozott, hogy nyíltan és őszintén a küzdők közé álljon. Az ország lelkesedése és elismerése fogja követni ezt a dicséretes elhatározást és eb­ben a lelkesedésben és elismerésben benne lesz a köszönet azok számára is, akik első percztől kezdve tisztán láttak és becsületesen harczoltak a nemzet jogaiért. Holnap megint bejárja az országot a Kossuth-név dicsősége, és e ragyogó név fényes nimbusza alatt nyernek igazolást és kö­szönetet azok, akik oly lelkesen küzdöt­tek a nemzet jogaiért. ... A harcz és a támadás tisztitő türe­lme, igy von glóriát a történelem szereplőinek feje fölé! . . . Az igazság, melyet úgy keresnek, hogy eltemetik. Budapest, július 31. A parlament ma vizsgáló­bizottságot választott az ismeretes vesztegetési ügyek­ben. A bizottság össze fog ülni és az lesz a feladata, hogy e csúnya ügyben kiderítse a teljes, tiszta igazságot. Sajnos, kételkednünk kell abban, hogy ez a parlamenti bizottság képes leend feladatát sikerrel megoldani. Kételked­nünk kell ebben két oknál fogva. Először azért, mert a Ház hatá­rozata a parlamenti bizottság üléseiből kizárta a nyilvánosságot. Már­pedig a nyilvánosság jelenléte mindenkor egyik legerősebb kezessége egyrészt an­nak, hogy ki fog derülni minden ami az illető ügy mélyében lappang; másrészt pedig annak hogy mindaz, ami kiderül tiszta igazság lészen. Nem vonjuk kétségbe a parlamenti bizottság jóhiszeműségét, de igenis kétségbe vonjuk azt, hogy gyakor­latlan bírák magukra utalva, képesek lennének oly mélyen beletekinteni a dolgok mélyébe, mint a­hogyan azt a sajtó és a nyilvánosság kísérő kommen­tárjainak segítségével tehetnék. Elvégre ez az ügy nem csak a ma­gyar parlamentnek, hanem a magyar nemzetnek fontos, életbevágó ügye. Fej­leményei ez országban mindenkit érde­kelnek és joga van hozzá mindenkinek, hogy belelásson a szövevényes ügynek minden rejtelmébe. Nem kárpótolhatják a közvéleményt az elmaradt sajtótudósítások­­ért a bizottság által kiadandó száraz hiva­talos jelentések sem, mert hiszen ezek csak annak a kivonatát tartalmazhatják, amit maga a bizottság talált és közölni jónak látott, míg ellenben a sajtó tudó­sításai tökéletes és eleven, a vesékig ható képét nyújthatnák a vizsgálat, teljes menetének. Már­pedig az igazság érdeke az utóbbit kívánja. S aki magát az igazság érdekével, azonosítja az mindent kíván­hat, csak titkolódzást nem. Titkolódzni csak az szo­kott, aki valamit rejtegetni akar. De aki őszintén azt óhajtja, hogy a teljes igazság napfényre kerüljön, az nem boríthatja sötétségbe az igazságot keresők útjait. Az igazság kiderítésének a parla­menti bizottság keretében van azonban még egy második akadálya is. Ez a bizottság ugyanis magánjelleggel bír. Megidézhet mindenkit, de aki nem tesz eleget idézésének, azzal szemben erőtlen. Kihallgathat midenkit, de bárki, bármit valljon, meg nem esket­hető reá. A bizottságnak sem­mire sincs szankcziója. Sem azzal szemben aki idézésének eleget nem tesz, sem pedig azzal szemben, aki a vallo­másában az igazságot elhallgatja vagy elferdíti. Ilyen körülmények közt pedig nem szorul bővebb magyarázatra, hogy a köz­vélemény nem érheti be azzal az adat­halmazzal a­melyet egy ily gyöngén fel­fegyverkezett bizottság beszerezhet, s hogy még kevésbé érhetjük be azokkal a morzsákkal, a­melyeket ebből az elég­telen adathalmazból hivatalos kivonat alakjában juttatnak nekünk. Ezen a két hibán segíteni kell; az igazság kiderítésének ezen két akadályát félre kell dobni az i­tunkból. El­ő­­s­z­ö­r meg kell nyitni a bizottság tár­gyalási termét a nyilvánosság vagy leg­alább is annak képviseletében a sajtó előtt; másodszor pedig, még mi­előtt a bizottság működését megkezdené egy kivételes törvényt kell hozni, amely a parlament vizsgáló­bizott­ságát teljes bírói jogokkal, az elővezettetés és az eskükivétel jogaival ruházza fel. Csakis ezek az intézkedések nyug­tathatnának meg bennünket aziránt, hogy a kiküldött parlamenti bizottság munka-

Next