Magyar Szó, 1903. szeptember (4. évfolyam, 206-231. szám)

1903-09-01 / 206. szám

ElSfk­etés­ ár: Elén érre ~ 28 kor. — EH. Fej­érre— _ 14 „ — „ Negyedévre_ 7 , — „ Egy hónapi* 2 „ 40 , 8 fillér. Vidéken— — —_10 Szerkesztőség: VI.. Andrássy-ut 48. NEGYEDIK ÉVFOLYAM 206. szám. Budapest, 1903.MAGYAR SZÓ Politikai napilap. Felelős szerkesztő: Dr. PALIT EDE. Apró hirdetések éra: Egy sió_________ 4 fillér Vastagabb betűre­­s fillér Hirdetések díjszabás szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatal: VI., Andrássy­ út 48. Kedd, szeptember 1. Gróf Apponyi Albert. Budapest, augusztus 31. Gróf Apponyi Albert, a véderő-vita al­kalmával, 1889. évi január 11-én, akkori párt­­já­nak lelkes éljenzése mellett, egyebek közt a következő kijelentést tette: «Miért kell nekünk a katonai reform kér­dését ez alkalommal közszabadsági, közjogi és nemzeti szempontból is felvetni? Egysze­rűen azért, mert ez az egyetlen alkalom, midőn a képviselőház abban a helyzetben van, hogy a maga akaratát érvényesíthesse. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Az a képviselőház, mely a hadügyi költségvetést sem tárgyalja közvetlen, hanem csak egyik bizottsága által — ez a képviselőház — ha ezt az alkalmat nem használja fel, midőn katonai reformokat kérnek tőle, hogy vi­szont politikai reformokat kérjen, az a kép­viselőház erre egy­­ alkalmat sem fog fel­használni!» (Élénk tetőzés a bal- és szélső­baloldalon.) Íme, gróf Apponyi Albert volt az, aki már 1889-ben megjelölte az utat, hogy a ka­tonai reform­ kérdés az egyetlen alkalom, midőn a képviselőház abban a helyzetben van, hogy a maga akaratát érvényesíthesse; és gróf Apponyi Albert volt az, aki bátran kijelen­tette, hogy akkor kell kérni politikai refor­mokat a képviselőháznak, mikor katonai re­formokat kérnek tőle, mert ha azt az alkal­mat nem használja fel, akkor az a képviselő­­ház erre egy alkalmat sem fog felhasználni. És bámulatos, hogy akkor, mikor a ma­gyar képviselőház függetlenségi pártja gróf Apponyi Albert, a volt ellenzéki vezér 1889. évi január 11-én adott tanácsát megfogadva, olyan katonai reformokat követel, melyekre éppen gróf Apponyi Albert buzdította évtize­deken át a nemzetet, akkor az időközben való­ságos belső titkos tanácsossá lett ugyan­azon gróf Apponyi Albert és időközben még szabadelvűbbé, és nemzetibbé lett pártja az, mely a függetlenségi párt ezen törekvését és küzdelmét leginkább elitéli. Miért? Fenyeget ma talán bennünket a háború esélye inkább, mint 1889-ben? Avagy talán gazdagabb ma az ország és általánosabb a jólét, mint 1889-ben volt? Háború ma sem fenyeget bennünket, míg a kivándorlóknak óriásilag fokozódó száma nem arra mutat, hogy általános a jólét. Ezt azért hoztuk fel, mert gróf Apponyi Albert 1889-ben a véderő-javaslat fölötti rend­kívül hazafias beszédének bevezető részében két szempontból, jelesül a külügyi helyzet és az állam pénzügyi ereje szempontjából bírálta a javaslatot. Akkor azt mondotta: «Monarchiánk, hála Istennek a mai törvény alapján is védképes állapotban van.» No, hogy ha 1889-ben védképes állapotban volt, akkor az azóta meghozott óriási áldoza­tok következtében ma még védképesebbnek kell lennie. Azt mondta, továbbá: «Nem is állítják ,egy oldalról sem, hogy most imminens veszély fenyegetné határainkat» .­­ Most se mondja senki, mivelhogy még­ Maczedónia se szent háborút eddig. Tehát imminens veszélyről szó sincs. De hát az ál­lam pénzügyi erejéről mit mondott 1889-ben gróf Apponyi Albert? «Mert katonai szempontból sem áll föltétle­nül az a mondás, hogy minél több a katona, annál jobb, hogy minden létszámemelés a had­sereg egyes alkotó elemeinek minden szám­­szerint való tágítása okvetlenül a katonai erő gyarapítását foglalja magában. Szorosan mér­legelni kell a pénzügyi következményeket is két tekintetből: először abból a tekintetből, vajjon az állam pénzügyi ereje el fogja-e bírni azt, hogy a fejlődés intenzivitása csak kövesse azt a kiterjesztő fejlődést, melyet a javaslat tartalmaz. Mert, ha az állam pénzügyi ereje az intenzivitás láttán összeroskad, és nem ké­pes utolérni az extenzív fejlődést, akkor ez­zel nem használtunk a hadseregnek, hanem ártottunk. És mérlegelni kell azt is, várjon az áldozatot, mely a kellő arányban álló exten­zív és intenzív fejlődéssel együtt jár, az or­szág pénzügyi összeroskadás nélkül elbír­ha­tja-e? Mert ha az ország pénzügyi erejét túlhaladja, ha annak alkalmazása a pénzügyi összeroska­­dást vonja maga után, akkor megint nem tet­tünk helyes és üdvös lépést a hatályos vé­delemi biztosítására} nem, mert, ismétlem­, itt állandó természetű intézkedésekről van szó és a védelmet, háború esetében, nagy mér­tékben veszélyeztetné az, ha a háború e monarchiát alkotó két államot már a béke áldozatai által pénzügyileg megrontott álla­potban találná.» Igyen vélekedett akkor gróf Apponyi Al­bert és éljenzett akkor neki az a párt, mely ma szabadelvűségg, lojalitás és kormánytámo­gatásban túllicitálja a régi szabadelvű párt­nak mamelukságban elévült tagjait és mely ma elitéli a függetlenségi párt eljárását. Pe­dig a nemzet nem lett vagyonosabb. Vagy ha ezt hiszik, ám kérdezzék meg a közép- és kis­birtokost, a kereskedőt és iparost, a munkás­­osztályt és a szegény föld népét! Honnan ez a nagy változás? Erre is ta­lálunk választ gróf Apponyi Albert 1889. évi január 28-án tartott záró­beszédében, ahol azt mondá: • «A hatal­om polczán megengedem, sokat máskép lát az ember, mintha az egyszerű képviselőknek, vagy az ellenzéknek padjain ül. Meg­engedem, a magasban tágabb a lá­tókör, sok tekintetben helyesbül­­nek ott a nézetek, de másrészt a magasságban és így a hatalom pol­czán is könnyen elszédül a tekin­tet és az önmagára hagyott ész, le­gyen az a legnagyobb is és az önmagára hagyott jellem, legyen az a legt­isztább és leghatározot­tabb is, sokszor nem tudja megkü­lönböztetni, hogy midőn bizonyos dolgokat lát, azokat annak a tisz­tánlátásnak a következtében szem­léli-e így, vagy annak a szédü­lésnek a következtében, mely ott elfogj­a.» (Élénk tetszés a bal- és szélső­­baloldalon.) •­ Érdekes lélektani tanulmány lenne bizo­nyára, ennek a politikai elvtranszubstanczió­­nak a tanulmányozása; annál érdekesebb, mert ugyanakkor tartott beszédében, midőn Tisza­ Kálmán akkori miniszterelnök azt a kijelen­tést tette, «hogy bárki ülne az ő helyére, a mostani körülmények között kénytelen volna ugyanilyen törvényjavaslattal lépni a Ház elé, ennél egyebet senki keresztül vinni nem tudna,» ugyancsak az a gróf Apponyi Albert vágta oda Tisza Kálmán szemébe. «Ha a miniszterelnök úr ezzel arra akart volna czélzást tenni, hogy Magyarországon már egyál­talán nincs politikai jellem, aki­nek a hatalom birtokának a pil­lanatában át ne alakuljanak né­zetei (Zajos tetszés a bal- és szélsőbalol­­dalon.) hát akkor ezt az állítást a túlold­alon szokásossá vált kifeje­zéssel «vissza kell utasítanom»!» Érdekes lenne bizonyára megtudni, hogy az a gróf Apponyi Albert, aki 25 éven át hir­dette a szabadelvű kormányok és párt nem­zetietlen és szolgalelkű irányát, akkor, ami­dőn a szabadelvű pártba belépett, s akkor, amidőn küzdelmekben gazdag 25 éves ellen­zéki múltjával szakítva, egyszerre a Flugerek­, Kubinyik és Gajári Gézák szemével látott bi­zonyos dolgokat, hogy azokat a tisztánlátás­nak a következtében szemlélte-e, vagy annak a szédülésnek következtében, mely ott el­fogta ? A véderő-vita után a jászberényi válasz­tókhoz 1889. október 7-én tartott beszédé­ben még erélyesebb hangon dicsőíti az akkori ellenzéknek magatartását. «Ennek az ülésszaknak — mondotta Appo­nyi — kimagasló eseménye, a mostani meg­változott politikai helyzetnek előkészítője, a nagy véderő vita volt. Ennél a vitánál di­csőségesebb emléke az ellenzéknek nincs. An­nál a javaslatnál pedig, melyet a kormány ter­jesztett elő, sötétebb szégyenfolt a jelenlegi kormányzat történelmének lapjain nem talál­ható. Az igaz, megkísérlették az ellenzék di­csőségét kisebbíteni azokkal a rendzavarások­kal, melyek a véderő vita alkalmával Budapest u te­tein előfordultak. Ezeket a rendzavaráso­kat senki nálamnál (?) erősebben el nem ítéli; nem ítélte el, még akkor sem, midőn történtek. De ezeknek a színezetén át tekin­tené az akkori nagy eseményeket; ebből az egész nagy téli hadjáratból egyebet nem látni, mint amit a miniszterelnök úr nagyváradi be­szédének tanúsága szerint, látott, hogy t­ L kísérlet történt a kisebbség részéről a hata­lom bitorlására (amit most meg a volt nem­zeti párt hangoztatott a függetlenségi párt ellen) ez oly kicsinyes, a politikai államférfim komolyságot nélkülöző felfogása nagy dolgok­nak, mely az egész eddigi politikai rendszerbe teljesen beleillik. «Hisz Angliában a harminczas években, mi­dőn Angliának e századbeli legnagyobb belső átalakulása, a választási reform­L­ terh'­ment ke­resztül, több városban vargátok fordultak elő. ban a lázongó tömeg­város fölött, London

Next