Magyar Szó, 1903. szeptember (4. évfolyam, 206-231. szám)
1903-09-01 / 206. szám
ElSfketés ár: Elén érre ~ 28 kor. — EH. Fejérre— _ 14 „ — „ Negyedévre_ 7 , — „ Egy hónapi* 2 „ 40 , 8 fillér. Vidéken— — —_10 Szerkesztőség: VI.. Andrássy-ut 48. NEGYEDIK ÉVFOLYAM 206. szám. Budapest, 1903.MAGYAR SZÓ Politikai napilap. Felelős szerkesztő: Dr. PALIT EDE. Apró hirdetések éra: Egy sió_________ 4 fillér Vastagabb betűres fillér Hirdetések díjszabás szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatal: VI., Andrássy út 48. Kedd, szeptember 1. Gróf Apponyi Albert. Budapest, augusztus 31. Gróf Apponyi Albert, a véderő-vita alkalmával, 1889. évi január 11-én, akkori pártjának lelkes éljenzése mellett, egyebek közt a következő kijelentést tette: «Miért kell nekünk a katonai reform kérdését ez alkalommal közszabadsági, közjogi és nemzeti szempontból is felvetni? Egyszerűen azért, mert ez az egyetlen alkalom, midőn a képviselőház abban a helyzetben van, hogy a maga akaratát érvényesíthesse. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Az a képviselőház, mely a hadügyi költségvetést sem tárgyalja közvetlen, hanem csak egyik bizottsága által — ez a képviselőház — ha ezt az alkalmat nem használja fel, midőn katonai reformokat kérnek tőle, hogy viszont politikai reformokat kérjen, az a képviselőház erre egy alkalmat sem fog felhasználni!» (Élénk tetőzés a bal- és szélsőbaloldalon.) Íme, gróf Apponyi Albert volt az, aki már 1889-ben megjelölte az utat, hogy a katonai reform kérdés az egyetlen alkalom, midőn a képviselőház abban a helyzetben van, hogy a maga akaratát érvényesíthesse; és gróf Apponyi Albert volt az, aki bátran kijelentette, hogy akkor kell kérni politikai reformokat a képviselőháznak, mikor katonai reformokat kérnek tőle, mert ha azt az alkalmat nem használja fel, akkor az a képviselőház erre egy alkalmat sem fog felhasználni. És bámulatos, hogy akkor, mikor a magyar képviselőház függetlenségi pártja gróf Apponyi Albert, a volt ellenzéki vezér 1889. évi január 11-én adott tanácsát megfogadva, olyan katonai reformokat követel, melyekre éppen gróf Apponyi Albert buzdította évtizedeken át a nemzetet, akkor az időközben valóságos belső titkos tanácsossá lett ugyanazon gróf Apponyi Albert és időközben még szabadelvűbbé, és nemzetibbé lett pártja az, mely a függetlenségi párt ezen törekvését és küzdelmét leginkább elitéli. Miért? Fenyeget ma talán bennünket a háború esélye inkább, mint 1889-ben? Avagy talán gazdagabb ma az ország és általánosabb a jólét, mint 1889-ben volt? Háború ma sem fenyeget bennünket, míg a kivándorlóknak óriásilag fokozódó száma nem arra mutat, hogy általános a jólét. Ezt azért hoztuk fel, mert gróf Apponyi Albert 1889-ben a véderő-javaslat fölötti rendkívül hazafias beszédének bevezető részében két szempontból, jelesül a külügyi helyzet és az állam pénzügyi ereje szempontjából bírálta a javaslatot. Akkor azt mondotta: «Monarchiánk, hála Istennek a mai törvény alapján is védképes állapotban van.» No, hogy ha 1889-ben védképes állapotban volt, akkor az azóta meghozott óriási áldozatok következtében ma még védképesebbnek kell lennie. Azt mondta, továbbá: «Nem is állítják ,egy oldalról sem, hogy most imminens veszély fenyegetné határainkat» . Most se mondja senki, mivelhogy még Maczedónia se szent háborút eddig. Tehát imminens veszélyről szó sincs. De hát az állam pénzügyi erejéről mit mondott 1889-ben gróf Apponyi Albert? «Mert katonai szempontból sem áll föltétlenül az a mondás, hogy minél több a katona, annál jobb, hogy minden létszámemelés a hadsereg egyes alkotó elemeinek minden számszerint való tágítása okvetlenül a katonai erő gyarapítását foglalja magában. Szorosan mérlegelni kell a pénzügyi következményeket is két tekintetből: először abból a tekintetből, vajjon az állam pénzügyi ereje el fogja-e bírni azt, hogy a fejlődés intenzivitása csak kövesse azt a kiterjesztő fejlődést, melyet a javaslat tartalmaz. Mert, ha az állam pénzügyi ereje az intenzivitás láttán összeroskad, és nem képes utolérni az extenzív fejlődést, akkor ezzel nem használtunk a hadseregnek, hanem ártottunk. És mérlegelni kell azt is, várjon az áldozatot, mely a kellő arányban álló extenzív és intenzív fejlődéssel együtt jár, az ország pénzügyi összeroskadás nélkül elbírhatja-e? Mert ha az ország pénzügyi erejét túlhaladja, ha annak alkalmazása a pénzügyi összeroskadást vonja maga után, akkor megint nem tettünk helyes és üdvös lépést a hatályos védelemi biztosítására} nem, mert, ismétlem, itt állandó természetű intézkedésekről van szó és a védelmet, háború esetében, nagy mértékben veszélyeztetné az, ha a háború e monarchiát alkotó két államot már a béke áldozatai által pénzügyileg megrontott állapotban találná.» Igyen vélekedett akkor gróf Apponyi Albert és éljenzett akkor neki az a párt, mely ma szabadelvűségg, lojalitás és kormánytámogatásban túllicitálja a régi szabadelvű pártnak mamelukságban elévült tagjait és mely ma elitéli a függetlenségi párt eljárását. Pedig a nemzet nem lett vagyonosabb. Vagy ha ezt hiszik, ám kérdezzék meg a közép- és kisbirtokost, a kereskedőt és iparost, a munkásosztályt és a szegény föld népét! Honnan ez a nagy változás? Erre is találunk választ gróf Apponyi Albert 1889. évi január 28-án tartott záróbeszédében, ahol azt mondá: • «A hatalom polczán megengedem, sokat máskép lát az ember, mintha az egyszerű képviselőknek, vagy az ellenzéknek padjain ül. Megengedem, a magasban tágabb a látókör, sok tekintetben helyesbülnek ott a nézetek, de másrészt a magasságban és így a hatalom polczán is könnyen elszédül a tekintet és az önmagára hagyott ész, legyen az a legnagyobb is és az önmagára hagyott jellem, legyen az a legtisztább és leghatározottabb is, sokszor nem tudja megkülönböztetni, hogy midőn bizonyos dolgokat lát, azokat annak a tisztánlátásnak a következtében szemléli-e így, vagy annak a szédülésnek a következtében, mely ott elfogja.» (Élénk tetszés a bal- és szélsőbaloldalon.) • Érdekes lélektani tanulmány lenne bizonyára, ennek a politikai elvtranszubstancziónak a tanulmányozása; annál érdekesebb, mert ugyanakkor tartott beszédében, midőn Tisza Kálmán akkori miniszterelnök azt a kijelentést tette, «hogy bárki ülne az ő helyére, a mostani körülmények között kénytelen volna ugyanilyen törvényjavaslattal lépni a Ház elé, ennél egyebet senki keresztül vinni nem tudna,» ugyancsak az a gróf Apponyi Albert vágta oda Tisza Kálmán szemébe. «Ha a miniszterelnök úr ezzel arra akart volna czélzást tenni, hogy Magyarországon már egyáltalán nincs politikai jellem, akinek a hatalom birtokának a pillanatában át ne alakuljanak nézetei (Zajos tetszés a bal- és szélsőbaloldalon.) hát akkor ezt az állítást a túloldalon szokásossá vált kifejezéssel «vissza kell utasítanom»!» Érdekes lenne bizonyára megtudni, hogy az a gróf Apponyi Albert, aki 25 éven át hirdette a szabadelvű kormányok és párt nemzetietlen és szolgalelkű irányát, akkor, amidőn a szabadelvű pártba belépett, s akkor, amidőn küzdelmekben gazdag 25 éves ellenzéki múltjával szakítva, egyszerre a Flugerek, Kubinyik és Gajári Gézák szemével látott bizonyos dolgokat, hogy azokat a tisztánlátásnak a következtében szemlélte-e, vagy annak a szédülésnek következtében, mely ott elfogta ? A véderő-vita után a jászberényi választókhoz 1889. október 7-én tartott beszédében még erélyesebb hangon dicsőíti az akkori ellenzéknek magatartását. «Ennek az ülésszaknak — mondotta Apponyi — kimagasló eseménye, a mostani megváltozott politikai helyzetnek előkészítője, a nagy véderő vita volt. Ennél a vitánál dicsőségesebb emléke az ellenzéknek nincs. Annál a javaslatnál pedig, melyet a kormány terjesztett elő, sötétebb szégyenfolt a jelenlegi kormányzat történelmének lapjain nem található. Az igaz, megkísérlették az ellenzék dicsőségét kisebbíteni azokkal a rendzavarásokkal, melyek a véderő vita alkalmával Budapest u tetein előfordultak. Ezeket a rendzavarásokat senki nálamnál (?) erősebben el nem ítéli; nem ítélte el, még akkor sem, midőn történtek. De ezeknek a színezetén át tekintené az akkori nagy eseményeket; ebből az egész nagy téli hadjáratból egyebet nem látni, mint amit a miniszterelnök úr nagyváradi beszédének tanúsága szerint, látott, hogy t L kísérlet történt a kisebbség részéről a hatalom bitorlására (amit most meg a volt nemzeti párt hangoztatott a függetlenségi párt ellen) ez oly kicsinyes, a politikai államférfim komolyságot nélkülöző felfogása nagy dolgoknak, mely az egész eddigi politikai rendszerbe teljesen beleillik. «Hisz Angliában a harminczas években, midőn Angliának e századbeli legnagyobb belső átalakulása, a választási reformL terh'ment keresztül, több városban vargátok fordultak elő. ban a lázongó tömegváros fölött, London