Magyar Szó, 1904. május (5. évfolyam, 104-128. szám)
1904-05-01 / 104. szám
Előfizetési ár: igtex éne — 13 kör. — fill Fél évre — — 14 . — , Hegyed évre — 7 . — . Egy hónapra — 2,0. Egyes szám-----------8 fillér. Vidéken-------— — 10 , Budapest, 1904. ÖTÖDIK ÉVFOLYAM 104. szám. Szerkesztőség: VT., Andrássy ut 4-8. Politikai napilap. -------------------................ ......... Felelős szerkesztő: Dr. PÁLYI EDE. PETŐFI A TANYÁK KÖZT. Irta: Hajdú József. Egész télen bizony sok mindenre ráerösködik a tanyák közt lakozó ember. A földből élnek itt, mindnyájan, a föld pedig alszik, pihen ilyenkor; pihennek tehát az emberek is mindnyájan. Nincs itt más dolog úgy téli időben, csak a jószágot kell néha-néha megnézni, vagy a havat kell eltakarítani az istálló ajtajáig, meg a kútig. Benn pipázgatnak az emberek a kemencze padkáján üldögélve; néha-néha szólanak is, ha már elfogyott a gondolkozni való. Azután, meg összegyülekeznek itt is ott is beszélgetni, szót érteni, tárgyalni a világ sorsát, meg a városi eseteket, de leginkább a szomszédok dolgait.. . Sor kerül aztán hébe-hóba az olvasgatásra is. Ezelőtti időkben bizony csak a kalendárium járta, ennek az okos tanulságait tanulmányozgatták egész télen át öt-hat sorjával is. Mostan már van olvasni való elegendő. Mert a krajczáros újság a tanyák közt is egészen otthon van. Nyári, tavaszi időkben kihordják a mezítlábas gyerköczök, téli időkben pedig, hol az egyik, hol a másik szomszéd hozza ki az újságokat, nyaláb számra és úgy hordják szét a szomszédok az olvasnivalókat. Sok mindenre " berek " ráérős sem ír ye, így történt az is, hogy úgy karácsony előtt egy néhány nappal beállított Enok Nagy Mihályékhoz egy olyan hatvan körül való kecsker szakállú szikár ember. Csizmába, járt, meg kopott magyar ruhát viselt. — Adjon Isten a magyarnak jó estét! — köszönti Nagy Mihály a tanya végénél, mikor közelébe ért. —• Adjon Isten! — fogadja Nagy Mihály olyan gondolkodó, gyanakodó pislogással . . . Nem tudta elgondolni, hogy mi járatban lehet ez a jó ember. De azután ráhatározódott, hogy: bizonyosan vándorló legény nő! — Hát hogy élhetnek kendtek itt ebbe a romlott német világba? . . . Ugye, Énok Nagy Mihály a becsületes neve? . . . Mert úgy látom, hogy jó helyen járok! — Az! Nagy Mihálynak neveznek! Mi járatban van figyelmed ? Mer’ ujry látom, hogy az én házamat keresi! — Hej! Ne is kérdezősködj afelől kedves fiam! Majd elmondom lassankint . . . Bujdosott a nimet, meg a zsandár elől. Nagy Mihály pedig erősen rajta felejtette a szemét erre a szóra, még a pipát is kivette a szájából. Gondolkozva, bírálgatva nézegette a jött-ment vendéget . . . Ugyan miféle szerzet lehet ez az ember! . . . Rabló, vagy sikkasztó! De bizonyosan a törvénynyel van valami sora. Mert maga mondja. . . Nem jóféin ember le*An az ember, az bizonyos. ' is, ! — Hm! — bólintott aztán Mihály és I hosszasan nézegette a csizmája orrát. Apró hirdetések ára. Egy szó —------- — 4 fillér. Vastagabb be távol — $ fillér. Hirdetések díjszabás szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatal: VI., Andrássy.út 48. Vasárnap, május 1. Költemény prózában. Csak egy vágyuk volt, csak egy gondolatuk: hazatérni. A sötét éjszakában együtt voltak, ki-kinéztek, lesve, hogy mikor virrad. Sóvár tekintetük távol ország felé irányult. Köszöntötték a felhőket, melyek onnan jöttek. Köszöntötték a távol ragyogó csillagot, amely egyformán tükröződhetett a Duna, Tisza habjaiban, mint a Márvány-tengerben. Ah, az ég vándorai gyönyörködhettek a bűbájos honi tájakban, — csak nekik, szegény földi vándoroknak volt Magyarország elzárt, tiltott idénkért. Nem lángpallosu Cherub állt határán őrként, hanem Jh bécsi önkény. S biztatták egymást fájó kétséggel, foszladozó hittel. Felvirradt még valaha. Hazatérünk mi még. Még újra látjuk az áldott sikot, a fenséges bérezeket.. Franczia, majd török hitegette őket, de minél tovább maradtak künn, minél messzebb és messzebb jövőbe tolódott a remény: — annál mélyebb bánat, keserv, majd vigasztalan reménytelenség, komor apathia vett rajtuk erőt. Soha, soha! E szót vélték hallani a tenger zúgásában, a szél robajában. S midőn egymásután sorra temették a hontalanul elhunytakat, minden göröngy, a koporsóra zuhanó minden rög, mintha azt döngte volna: Soha, soha! De az eszményes lelkű, szelid, szép, megható fenségű vezér, ki nem csak rangban, hanem szívben és hitben is legnagyobb volt, hivő nyugalommal tekintett a jövőbe. Hazatérünk. Nem lehet az, hogy mind az erő, akarat, önfeláldozás és vértanúság hiábavaló legyen. Titokzatos, égi szózat szólalt meg: Hazatértek! Most kihajszolnak, s— majd egykor hazahívnak. Most kiátkoznak, — majd egykor áldón fogadnak. S az lesz a ti nagy győzelmetek, hogy azoknak utódai hívnak haza, akik miatt bujdosnotok kellett. S az ad majd a hatalmasoknak erőt, amit most tipornak. Eltapossák most a magyar nemzetet. — a, vakok. Nem tudják, hogy jön idő, midőn erre az eltaposott magyar nemzetre kellene támaszkodniok. Mint az erdő legbüszkébb fáit, úgy vágják most ki a délczeg magyar törzseket, — s nem sejtik, hogy e fák adnak majd egykor nekik hűs árnyékot és tápláló gyümölcsöt. Ez az igazságszolgáltatás, az örök isteni rend. Vakok meg nem látják, balgák kételkednek benne, türelmetlenek, mert siettetni nem tudják, tagadják. De az örökrend biztosan, tervtudatosan, bár látszólag lassan halad a maga utján. Ami nekünk egy élet: — az neki csak egy pillanat, vagy annál is kevesebb. Ám az örökkévalóság az idő orsóján egy század, két század gyorsan pereg le. Elillan, mint a nyáréji álom, vagy mint a röpke hangulat. S az igazság győz, — bárha egyik-másik gyenge, gyarló ember meg nem éri. De megéri minden tiszta lélek. Mert előre érzi, bizton tudja a bekövetkezendő. Már lelkében hordja az igazság diadalát. Már az övé, >S ezt a tudatot, ezt a sziklaszilárd hitet semmi hatalom el nem veheti tőle. Igen, hazatérsz, te dicsőült szellem. Nem jösz haza, — haza, hoznak. Nem fegyverek törnek neked jutat, — szivek. Nem külső szövetség. — belső erő hoz haza. S győzelmed, hogy ő hoz. Annak ivadéka hoz, aki kiüldözött. S hoz önként. Mert felfogta, hogy mi vagy. Győztél, mert győztél az előítéleten, a tévelygésen, a balküzdelmen. Halva is erősebb voltál, mint egy élő osztrák ármány. Hatalom vagy, akit felismer, megbecsül a hatalmas, igazság vagy, aki beragyogtad a tiszta elmét. S nem csak magad jösz haza. Veled jön hadsereged. Veled jön a kurucz tábor. Hosszú sorban vonulnak fel a hősök szellemei. Itthon lehetnek, nem kell idegenben, kárhozatban maradniok. Mondjuk, itthon nyugodhatsz a szentelt földben. Nem. Nem nyugvóra jösz haza, hanem munkára. Szellemed jön haza. — mert itthon immár szabad lesz, dicső lesz magyarnak lenni. Varrázsszó oldotta, meg a zárat, a sírok zárját, amelybe a nemzet hitét is el akarták temetni. Erőként, hatalomként jösz haza szellem seregeddel, te győztes hódító. Nyugöt felől fejedelmi pompával — Hát az én jó kenyeres pajtásom él-e még?. . . Mert te vagy a Ha az öreg Énok Nagy Mihálynak, öcsém ugye? Itthon van-e még az öreg honvéd, a vén harczos ? — Nincs!. . . Kivittük, az isten nyugosztalja. — S mintha valami melegség futott volna végig ,a bekecs alatt a jó fiúnak a jó apára való emlékezés közben . . . Az öregnek a katona pajtása hát ez a jó ember! — gondolta Mihály. — Kerüljünk mán beljebb ne! — mondotta. — Menjünk! — Hej! Hullanak, pusztulnak, vesznek a jó hazafiak mind!. . . Talán csak magam járok még e rabság alatt görnyedő szegény hazában!... He én is megyek nem sokára . . . Vártok ugye jó fiuk odafonn! — beszélgetett a busuló hazafi magának, hangosan. Mintha csak megszállotta volna a hazafias emlékezés szent ihlete. Beljebb kerültek aztán csakugyan. Leültek a kanapéra. Tenyerébe hajtotta fejét a vendég és nagyot sóhajtott. .. Tudod-e, öcsém, hogy én ki vagyok ? mondotta azután Mihálynak nehezülő fejét fölvetve. Nagy Mihály kérdőleg ránézett — Hát én Bem apónak a jobb keze voltam! . . . Most pedig csak igy kujtorgok, bujdosok ... .Mert üldöznek, kutatnak a vérebe1" Aztán előszedett a belső zsebében vér, testes könyvet. .— Itt van ni! Ezért a verse