Magyar Szó, 1904. május (5. évfolyam, 104-128. szám)

1904-05-01 / 104. szám

2­104. szám. vonul be a király. Sokszor jött már, de igy még soha. Eddig mindig maga jött. De most kelet felől is jön egy menet. Te jösz, kuruczok fejedelme s nyújtod szellem-jobbodat. Budapest, április 30. A városok társadalma. Ilyen czim a­­alt jó kiállítású füzetet kaptunk Éhes­ Gyula orsz. gyűl. képviselő tollából. A nagy, embertengerben a nagy város az a vízcsepp, melyben az egész világ képe visszatükröződik. A társadalmi osztályok egész ská­lája nagy összekeveredésben él itt együtt, s ez az összekeveredés élére állítja a gazdagok és szegények, hatalmasok és gyengék közt levő ellentétet. Éhen Gyula eleve lemond arról, hogy az egyenlőségi áb­rándok megvalósításával ezeket az ellentéteket vég­leg­ megszüntetni lehessen. Szigorúan gyakorlati szempontból kiindulva, ő csak enyhítését, összeegyez­tetését keresi ezeknek. Végigtárgyalja mind­azokat a tényezőket, melyek ebben az irányban számyba jöhetnek értékes eszméket vet föl. Beszél az erősek és gyengék harczáról, az elemi oktatás reformjáról és fejlesztéséről, a gyermekvédelem felkarolásáról, az iparosok és szakmunkások tengődéséről, a hivatal­nokok és tisztviselők gyomorúságáról, a munka­­la­kásokról, a­ Szegényügy rendezéséről, a közegészség­ügyről, a közterhekről, a polgári jogok gyakorla­táról, a vallási kérdésekről és végül a spec­iális ma­­gyar szoc­ializmusról. A szerző mindezen felsorolt állapotokban sok reformálni valót talál, még­pedig nem üres és nagyhangú frázisokkal. Mindenekelőtt a vallásos nevelésre kell fektetni a városi társadalom kialakulását, az iparosoknak­ és napszámosoknak szükséges munka biztosítását és a nemzetközi szociál­­demokrác­ia fullánkjának erős szocziális intézkedés által való elfojtását. Első cselekvőnek ebben a te­kintetben az államot hívja fel. A tartalmas füzet kapható Budapesten Grill Károlynál 80 fillérért. Hazafias görög-katholikusok. Április 28-án a szatmárnémeti görög­ katolikus egyház öO-cs küldöttsége ment Szamosujvárra, hogy ott Szabó János püspöknél tisztelegjen és kérvényezze, hogy jelenlegi papjukat, a ki nekik magyarul prédi­kál és velük, tiszta magyar születési polgárokkal,, magyarul beszél­, hagyják meg és ne helyezzék más parókiára holmi előrántott fegyelmi ügyek miatt. A küldöttség nyolcz kocsin foglalt helyet és jómódú földmivelő gazdákból állott. S­.akis. deio.. MAGYAR SZG szükségük, mert az egész hitközség csupa magya­rokból áll, csak egy pár van köztük, akiket a bujto­­gatók „nemzeti öntudatra“ ébresztettek és ezek oláh papot, akarnak. A küldöttség tagjai elhatároz­ták, ha kérésük nem teljesül, áttérnek a rom. kat. vallásra, de nyelvüket nem engedik. 1904. május l­ A vasutasok igya. Az államvasutak sztrájkjának vége. A sztrájk következményeinek azonban még nincs végük. Azok csak most következnek, mé­g pe­dig a vasutasok szemében alkalmasint olyan­képp­, mint a még hátralevő ,,fekete leves“'. A vasutasok azonban tévednek. Igaz, hogy a kormány alkalmasint a legközelebbi de­­legáczió ülésszaka után, több törvényjavaslatot szándékozik benyújtani, amelyek a sztrájkra vonatkozó intézkedéseket és bizonyos megelőző rendszabályokat tartalmaznának, hogy a most elmúlthoz hasonló általános vasúti sztrájk egy­­szer s m­indenkorra lehetetlenné tétessék. Mégis azonban a kormány nem csupán megtorló lé­péseket kíván tenni a vasutasok ügyében. Mint félhivatalosan jelentik­­­ az államvasuti munnk­á­­sok számára nyugdíjtörvény javaslatot dolgoz­tak ki a kereskedelemügyi minisztériumban. Ezek a munkások ugyanis eddigelé semmi nyugdíjban sem részesültek, s hogy ne is kö­vetelhessenek nyugdíjat, egyszerűen nem te­kintették őket végleges alkalmazottaknak, csak ideigleneseknek. A most elkészült törvényja­vaslat azonban gondoskodik arról, hogy a vasúti munkások állása véglegesitl es­ik, s nyugdíjuk ennek alapján biztosítva legyen. Az országos sztrájk lehetőségének megelőzésére szolgál a kereskedelemügyi miniszternek az az intézke­dése, hogy a vasúti táviró-szolg­álatot­­ reformál­ja. A sztrájkból megí­tett tapasztalatok folytán ugyanis a kormány vagy egészen kiveszi a táv­író-szolgálatot a vasutasok kezéből, vagy pedig a szigorú törvényhozási intézkedésekkel gondos­­­­­kodik arról, hogy a vasúti sztrájkot másra, sztrájk­ szervezet ez, amely ellen védekeznie az államnak a jövőben szinte lehetetlenség volna, ha valam­inő gondoskodás nem történik arról, hogy a szervezet méregfogai kivétessenek. Az állam igenis pártolja a vasúti alkalmazottak igaz érdekeit, de nem engedheti meg azt, hogy a vasutasok sztrájkszervezetét — amint az most is történt — egyes érdekcsoportok, neve­zetesen bizonyos lapok és képviselők a­ maguk politikai igényeik szerint idomítsák, s a maguk érdekeinek és dugott czéljaiknak javára ipar­kodjanak fölhasználni, mondván, hogy Magyar­országnak közgazdaságilag és hitel tekintetében többet ártott egy napi vasúti sztrájk, mint más­fél évig tartó obstinkczió. Nem lehetett a kor­mánynak megnyugodnia, hogy a vasutasok dik­tálják neki , a szolgálatba való visszalépés felté­teleit. Aki erősebb volt, az győzött. A kormány volt az­ erősebb, tehát a sztrájk a vasutasok ve­reségével végződött. A győztes­­ kormány azon­ban igen helytelenül tenné, ha erejének hatal­mát most legyőzött ellenfeleivel akarná érez­tetni. Ez, mint értesülünk a kormánynak nincs is szándékában. Sőt amint azt egy nagyon ille­tékes férfiú szájából hallottuk, a kormány min­­denkép csillapítani szándékozik a vasutasok elégedetlenségét, aki a lehetőség szerint akarja és ki is fogja elégíteni az igényeiket. Ez a kormány részéről nagyon helyes és kívánatos lépés lenne, mert hiszen a vasutasok­nak köztudomás szerint sok jogos panaszuk van, különösen anyagi tekintetben. Helyes intézke­dés lesz ez annál is inkább, m­ert a jövőben, amint az kívánatos is, az eddiginél fokozottabb lesz a fegyelem, ily fegyelem azonban csakis oly­ testületnél képzelhető el, a­­mely testület­nek a tagjai sorsukkal lehetőleg meg­­ vannak elégedve. Különösen kívánatos ennélfogva a vasutasokra nézve, hogy vajúdó ügyüket a kor­mány mindenesetre sürgősen rendezze és oly helyzetet teremtsen a számukra, amelyben az eddiginél sokkal kisebb mértékben, de semmi­esetre se teljesen foglalja el egész egyéniségü­ket az ezideig viselt nyomasztó anyagi gond. A v­asutasok megtértek, a kormány tehát legyen irányukban méltányos és igazságos. J ; magyar emberek voltak, kék posztóból készült ma­gyar ruhában, pörgő kalappal, nemzeti színű­ kokár­dával és karövvel. A fiatalabbak még a nyakkendő­jükre is nemzeti színű szalagot kötöttek. A küldött­séget Georgin kanonok fogadta, rövidesen tanácsko­zott kanonok társaival és megígérte, hogy a püs­pöknek referálni fog. A küldöttség tagjai nagyon fel vannak keseredve, mert ők jó­­ magyaroknak ér­zik magukat a nekik magyarul beszelő papx’a__van_ felkötni! — És kikereste a könyvből Petőfinek azt a versét, hogy *. Akasszátok fel a királyokat! Aztán pedig kiegyenesedve szavalt a könnből, hévvel, tűzzel, hangosan. Énok N­agy Mihály pedig csak bámult s némán hallgatott a soha nem hallott tüzet, lán­got lehelő szavakra. — Hallottad öcsém!? . . . Te korcs ma­gyar ! — kiáltotta az idegen előlépre. — Ki­nek a verse ez? Hallottad! . . . Ezeket a ver­seket én irtam­! — És rányitva a könyv első lapjára, rámutatott a Petőfi Sándor szent ne­vére. . Hogy Mihálynak tátva maradt a szája; pipája a kezével együtt lehanyatlott ... Az asszony kötőjét morzsolta az ajtóban. Majd levette Mihály a kalapját és hátra lépett az asztalról, de szólni nem tudott. — Hát hogy! ? Uram! — mondotta aztán sokára.­­ — Igen!. . . Itt vagyok! . . . Élek, csa­vargok, bujdosok lelketlen és halálra kereső üldözőim elől. Ismertem apádat fiam! Az én kezem alatt szolgált negyvennyolczban, mikor kergettük az osztrákot." Együtt küzdöttünk a nyomorúságra jutott szent hazáért ... De min­den elveszett ! . . . Beszélt aztán hévvel, hangosan. Elmon­dotta, hogy menekült az üldöző kozákok elöl. S hogy keresték az osztrák vérebek, keresik most is azért a versért, amit elszavalt . , v­­agy Mihályék pedig teljesen elvesztet­ték a fejüket. Ilyeneket még soha nem hallot­tuint a szolgálat érdekében való távirat-közve­títésre, ne lehessen használni. A vasúti sztrájk veszedelmes voltának góczpontja ugyanis a vas­úti távíró volt. Ez teljesen a vasutasok kezében lévén, a sztrájkolók korlátlanul rendelkeztek vele, s a vasúti­ távirógépek révén a sztrájkbi­zottságnak nyolcz perez alatt sikerült megállí­tania ,az országban minden vonatot. Oly kitünő : lak. Kijutott ugyan ide is a híre úgy homályo­san, hogy Petőfi Sándor elesett, vagy talán még az iskolában hallotta Mihály . . . De íme itt van! . . . Él, bujdosik . . . Ázért halálra ke­­­resik . . . Fölkereste régi fegyvertársát is az öreg Énok Hagy Mihályt is. Ő azonban m­ár régen jelentkezett odafönn Kossuth apánk előtt! . . . Istenem, istenem! Mi minden meg nem történik a világban! — sopánkodtak N­agy Mihályék. Előhordozták aztán ami jó csak volt még a kamrában. Megvacsoráltak. Petőfi Sándor pedig ott maradt az ünne­pek alatt is. — De ne szólj ám fiam senkinek se! Aiért valaki elárulhatna! . . . Csak az tudjon erről a dologról, aki jó hazafi; ha ugyan van még ilyen ebben a romlott világban, ebben az elárvult sze­gény magyar h­azárban! Jó hazafi pedig került. Hiszen a tanyán mindenki jó hazafi. Először a sógor tudta meg a dolgot úgy négyszemközt, ti­tokban, majd a koma, aztán a j jó szomszédok is. Mindnyájan jó hazafiak vol­tak. A dolog titokban maradt. Ide is hívták, aztán Petőfi­­ Sándort, oija is. Nem igen csinált az üldözött költő ,­sem­mit se, csak sóhajtozott, meg verset irt. Heha­­néha aztán elszavalgatta azokat az izzó, lánggal lobogó hazafias­ verseket. S mikor már egy-két pohár bor is segített, egymás nyakába borultak a jó hazafiak — talán még sírtak is ,és,, össze­csókolgatták a szegény üldözött magyar poétát, Petőfi Sándor különben igen jól tudott inni... Hej, de szép idők is voltak ezek! . . . Múltak azonban a napok lassan kint. Úgy járkáltak itt az időben a környékbeli emberek, hogy szinte olvasni lehetett az arczokról a nagy titkot. _ Áruló azonban nem akadt. Várták a dol­gok hovafordulását. Mert Petőfi Sándor nagy terveket forgatott fejében. — A porosz császárnak a fiát hívjuk be királynak, Eitel Frigyes már meg is ígérte, hogy el­jön itt van a levele. Meg is tanult ma­gyarul. A neve is magyar, mert Eitel azt teszi,­­hogy: Atilla . . . Lesz még ünnep a világon! Olyan revoluciót csinálunk, amilyet még nem látott a világ! ... A hazafiak már mint érte­sülve vannak az országban majdnem mindenütt. Felártam­ én már az egész országot! — szavalta Petőfi. És a krajczáros újságok is csakugyan em­legették abban az időben, hogy a német császár fia magyarul tanul. A világ nem tudta, hogy miért, az újságok se tudták, a tanyán azonban tudták . . . Olvasták is az emberek az újságot áhítattal, mert bizonyosnak látszott, hogy már csakugyan lesz a dologból valami . . . Petőfinek azonban még útja volt. A Du­nántúl még nem tudtak a dologról a hazafiak semmit se. Össze is gyülekezett erre a hazafias s czélra útiköltségül­­ valami hatvan forint. Ki két forintot adott, ki ötöt. igazsóék tíz forintot

Next