Magyar Szó, 1904. május (5. évfolyam, 104-128. szám)
1904-05-01 / 104. szám
2104. szám. vonul be a király. Sokszor jött már, de igy még soha. Eddig mindig maga jött. De most kelet felől is jön egy menet. Te jösz, kuruczok fejedelme s nyújtod szellem-jobbodat. Budapest, április 30. A városok társadalma. Ilyen czim aalt jó kiállítású füzetet kaptunk Éhes Gyula orsz. gyűl. képviselő tollából. A nagy, embertengerben a nagy város az a vízcsepp, melyben az egész világ képe visszatükröződik. A társadalmi osztályok egész skálája nagy összekeveredésben él itt együtt, s ez az összekeveredés élére állítja a gazdagok és szegények, hatalmasok és gyengék közt levő ellentétet. Éhen Gyula eleve lemond arról, hogy az egyenlőségi ábrándok megvalósításával ezeket az ellentéteket végleg megszüntetni lehessen. Szigorúan gyakorlati szempontból kiindulva, ő csak enyhítését, összeegyeztetését keresi ezeknek. Végigtárgyalja mindazokat a tényezőket, melyek ebben az irányban számyba jöhetnek értékes eszméket vet föl. Beszél az erősek és gyengék harczáról, az elemi oktatás reformjáról és fejlesztéséről, a gyermekvédelem felkarolásáról, az iparosok és szakmunkások tengődéséről, a hivatalnokok és tisztviselők gyomorúságáról, a munkalakásokról, a Szegényügy rendezéséről, a közegészségügyről, a közterhekről, a polgári jogok gyakorlatáról, a vallási kérdésekről és végül a speciális magyar szocializmusról. A szerző mindezen felsorolt állapotokban sok reformálni valót talál, mégpedig nem üres és nagyhangú frázisokkal. Mindenekelőtt a vallásos nevelésre kell fektetni a városi társadalom kialakulását, az iparosoknak és napszámosoknak szükséges munka biztosítását és a nemzetközi szociáldemokrácia fullánkjának erős szocziális intézkedés által való elfojtását. Első cselekvőnek ebben a tekintetben az államot hívja fel. A tartalmas füzet kapható Budapesten Grill Károlynál 80 fillérért. Hazafias görög-katholikusok. Április 28-án a szatmárnémeti görög katolikus egyház öO-cs küldöttsége ment Szamosujvárra, hogy ott Szabó János püspöknél tisztelegjen és kérvényezze, hogy jelenlegi papjukat, a ki nekik magyarul prédikál és velük, tiszta magyar születési polgárokkal,, magyarul beszél, hagyják meg és ne helyezzék más parókiára holmi előrántott fegyelmi ügyek miatt. A küldöttség nyolcz kocsin foglalt helyet és jómódú földmivelő gazdákból állott. S.akis. deio.. MAGYAR SZG szükségük, mert az egész hitközség csupa magyarokból áll, csak egy pár van köztük, akiket a bujtogatók „nemzeti öntudatra“ ébresztettek és ezek oláh papot, akarnak. A küldöttség tagjai elhatározták, ha kérésük nem teljesül, áttérnek a rom. kat. vallásra, de nyelvüket nem engedik. 1904. május l A vasutasok igya. Az államvasutak sztrájkjának vége. A sztrájk következményeinek azonban még nincs végük. Azok csak most következnek, még pedig a vasutasok szemében alkalmasint olyanképp, mint a még hátralevő ,,fekete leves“'. A vasutasok azonban tévednek. Igaz, hogy a kormány alkalmasint a legközelebbi delegáczió ülésszaka után, több törvényjavaslatot szándékozik benyújtani, amelyek a sztrájkra vonatkozó intézkedéseket és bizonyos megelőző rendszabályokat tartalmaznának, hogy a most elmúlthoz hasonló általános vasúti sztrájk egyszer s mindenkorra lehetetlenné tétessék. Mégis azonban a kormány nem csupán megtorló lépéseket kíván tenni a vasutasok ügyében. Mint félhivatalosan jelentik az államvasuti munnkások számára nyugdíjtörvény javaslatot dolgoztak ki a kereskedelemügyi minisztériumban. Ezek a munkások ugyanis eddigelé semmi nyugdíjban sem részesültek, s hogy ne is követelhessenek nyugdíjat, egyszerűen nem tekintették őket végleges alkalmazottaknak, csak ideigleneseknek. A most elkészült törvényjavaslat azonban gondoskodik arról, hogy a vasúti munkások állása véglegesitl esik, s nyugdíjuk ennek alapján biztosítva legyen. Az országos sztrájk lehetőségének megelőzésére szolgál a kereskedelemügyi miniszternek az az intézkedése, hogy a vasúti táviró-szolgálatot reformálja. A sztrájkból megített tapasztalatok folytán ugyanis a kormány vagy egészen kiveszi a távíró-szolgálatot a vasutasok kezéből, vagy pedig a szigorú törvényhozási intézkedésekkel gondoskodik arról, hogy a vasúti sztrájkot másra, sztrájk szervezet ez, amely ellen védekeznie az államnak a jövőben szinte lehetetlenség volna, ha valaminő gondoskodás nem történik arról, hogy a szervezet méregfogai kivétessenek. Az állam igenis pártolja a vasúti alkalmazottak igaz érdekeit, de nem engedheti meg azt, hogy a vasutasok sztrájkszervezetét — amint az most is történt — egyes érdekcsoportok, nevezetesen bizonyos lapok és képviselők a maguk politikai igényeik szerint idomítsák, s a maguk érdekeinek és dugott czéljaiknak javára iparkodjanak fölhasználni, mondván, hogy Magyarországnak közgazdaságilag és hitel tekintetében többet ártott egy napi vasúti sztrájk, mint másfél évig tartó obstinkczió. Nem lehetett a kormánynak megnyugodnia, hogy a vasutasok diktálják neki , a szolgálatba való visszalépés feltételeit. Aki erősebb volt, az győzött. A kormány volt az erősebb, tehát a sztrájk a vasutasok vereségével végződött. A győztes kormány azonban igen helytelenül tenné, ha erejének hatalmát most legyőzött ellenfeleivel akarná éreztetni. Ez, mint értesülünk a kormánynak nincs is szándékában. Sőt amint azt egy nagyon illetékes férfiú szájából hallottuk, a kormány mindenkép csillapítani szándékozik a vasutasok elégedetlenségét, aki a lehetőség szerint akarja és ki is fogja elégíteni az igényeiket. Ez a kormány részéről nagyon helyes és kívánatos lépés lenne, mert hiszen a vasutasoknak köztudomás szerint sok jogos panaszuk van, különösen anyagi tekintetben. Helyes intézkedés lesz ez annál is inkább, mert a jövőben, amint az kívánatos is, az eddiginél fokozottabb lesz a fegyelem, ily fegyelem azonban csakis oly testületnél képzelhető el, amely testületnek a tagjai sorsukkal lehetőleg meg vannak elégedve. Különösen kívánatos ennélfogva a vasutasokra nézve, hogy vajúdó ügyüket a kormány mindenesetre sürgősen rendezze és oly helyzetet teremtsen a számukra, amelyben az eddiginél sokkal kisebb mértékben, de semmiesetre se teljesen foglalja el egész egyéniségüket az ezideig viselt nyomasztó anyagi gond. A vasutasok megtértek, a kormány tehát legyen irányukban méltányos és igazságos. J ; magyar emberek voltak, kék posztóból készült magyar ruhában, pörgő kalappal, nemzeti színű kokárdával és karövvel. A fiatalabbak még a nyakkendőjükre is nemzeti színű szalagot kötöttek. A küldöttséget Georgin kanonok fogadta, rövidesen tanácskozott kanonok társaival és megígérte, hogy a püspöknek referálni fog. A küldöttség tagjai nagyon fel vannak keseredve, mert ők jó magyaroknak érzik magukat a nekik magyarul beszelő papx’a__van_ felkötni! — És kikereste a könyvből Petőfinek azt a versét, hogy *. Akasszátok fel a királyokat! Aztán pedig kiegyenesedve szavalt a könnből, hévvel, tűzzel, hangosan. Énok Nagy Mihály pedig csak bámult s némán hallgatott a soha nem hallott tüzet, lángot lehelő szavakra. — Hallottad öcsém!? . . . Te korcs magyar ! — kiáltotta az idegen előlépre. — Kinek a verse ez? Hallottad! . . . Ezeket a verseket én irtam! — És rányitva a könyv első lapjára, rámutatott a Petőfi Sándor szent nevére. . Hogy Mihálynak tátva maradt a szája; pipája a kezével együtt lehanyatlott ... Az asszony kötőjét morzsolta az ajtóban. Majd levette Mihály a kalapját és hátra lépett az asztalról, de szólni nem tudott. — Hát hogy! ? Uram! — mondotta aztán sokára. — Igen!. . . Itt vagyok! . . . Élek, csavargok, bujdosok lelketlen és halálra kereső üldözőim elől. Ismertem apádat fiam! Az én kezem alatt szolgált negyvennyolczban, mikor kergettük az osztrákot." Együtt küzdöttünk a nyomorúságra jutott szent hazáért ... De minden elveszett ! . . . Beszélt aztán hévvel, hangosan. Elmondotta, hogy menekült az üldöző kozákok elöl. S hogy keresték az osztrák vérebek, keresik most is azért a versért, amit elszavalt . , vagy Mihályék pedig teljesen elvesztették a fejüket. Ilyeneket még soha nem hallottuint a szolgálat érdekében való távirat-közvetítésre, ne lehessen használni. A vasúti sztrájk veszedelmes voltának góczpontja ugyanis a vasúti távíró volt. Ez teljesen a vasutasok kezében lévén, a sztrájkolók korlátlanul rendelkeztek vele, s a vasúti távirógépek révén a sztrájkbizottságnak nyolcz perez alatt sikerült megállítania ,az országban minden vonatot. Oly kitünő : lak. Kijutott ugyan ide is a híre úgy homályosan, hogy Petőfi Sándor elesett, vagy talán még az iskolában hallotta Mihály . . . De íme itt van! . . . Él, bujdosik . . . Ázért halálra keresik . . . Fölkereste régi fegyvertársát is az öreg Énok Hagy Mihályt is. Ő azonban már régen jelentkezett odafönn Kossuth apánk előtt! . . . Istenem, istenem! Mi minden meg nem történik a világban! — sopánkodtak Nagy Mihályék. Előhordozták aztán ami jó csak volt még a kamrában. Megvacsoráltak. Petőfi Sándor pedig ott maradt az ünnepek alatt is. — De ne szólj ám fiam senkinek se! Aiért valaki elárulhatna! . . . Csak az tudjon erről a dologról, aki jó hazafi; ha ugyan van még ilyen ebben a romlott világban, ebben az elárvult szegény magyar hazárban! Jó hazafi pedig került. Hiszen a tanyán mindenki jó hazafi. Először a sógor tudta meg a dolgot úgy négyszemközt, titokban, majd a koma, aztán a j jó szomszédok is. Mindnyájan jó hazafiak voltak. A dolog titokban maradt. Ide is hívták, aztán Petőfi Sándort, oija is. Nem igen csinált az üldözött költő ,semmit se, csak sóhajtozott, meg verset irt. Hehanéha aztán elszavalgatta azokat az izzó, lánggal lobogó hazafias verseket. S mikor már egy-két pohár bor is segített, egymás nyakába borultak a jó hazafiak — talán még sírtak is ,és,, összecsókolgatták a szegény üldözött magyar poétát, Petőfi Sándor különben igen jól tudott inni... Hej, de szép idők is voltak ezek! . . . Múltak azonban a napok lassan kint. Úgy járkáltak itt az időben a környékbeli emberek, hogy szinte olvasni lehetett az arczokról a nagy titkot. _ Áruló azonban nem akadt. Várták a dolgok hovafordulását. Mert Petőfi Sándor nagy terveket forgatott fejében. — A porosz császárnak a fiát hívjuk be királynak, Eitel Frigyes már meg is ígérte, hogy eljön itt van a levele. Meg is tanult magyarul. A neve is magyar, mert Eitel azt teszi,hogy: Atilla . . . Lesz még ünnep a világon! Olyan revoluciót csinálunk, amilyet még nem látott a világ! ... A hazafiak már mint értesülve vannak az országban majdnem mindenütt. Felártam én már az egész országot! — szavalta Petőfi. És a krajczáros újságok is csakugyan emlegették abban az időben, hogy a német császár fia magyarul tanul. A világ nem tudta, hogy miért, az újságok se tudták, a tanyán azonban tudták . . . Olvasták is az emberek az újságot áhítattal, mert bizonyosnak látszott, hogy már csakugyan lesz a dologból valami . . . Petőfinek azonban még útja volt. A Dunántúl még nem tudtak a dologról a hazafiak semmit se. Össze is gyülekezett erre a hazafias s czélra útiköltségül valami hatvan forint. Ki két forintot adott, ki ötöt. igazsóék tíz forintot