Magyar Szó, 1922. május (1. évfolyam, 76-99. szám)
1922-05-14 / 86. szám
A Hevesmepi Földmives Szövetség hivatalos lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Egri Nyomda R.-t. (Eger, Gimnázium u. 3. szám) POLITIKAI NAPILAP LAPVEZÉR: MAYER jSJNOS ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 660 K, félévre 330 K, negyedévre 170 K. Egyes szám hétköznap 3 K, vasár- és ünnepnap 5 K. illegitim legitimizmus. Nem akarunk okulni a múltból és megfeledkezünk nemzetünk jövőjéről, mikor újból Habsburgi embert, osztrák császárt akarunk Magyarország trónjára emelni. Eltekintve attól, hogy a királykérdés fölszínre hozása egyenlőre időszerűtlen és veszedelmes, mert éles ellentéteket támaszt a polgárok soraiban éppen most, mikor a legnagyobb egységre és egyetértésre volna szükség. Ma törvényünk van arról, hogy Habsburg nem lehet magyar király többé. Aki pedig a törvényt tiszteletben nem tartja, az ellen izgat, az ellen tör, az ellen puccsozik, azzal — akárki legyen is az — ennek a törvénynek a szigorát kell az államnak éreztetnie. Elég volt a kormány türelméből! Azok a megkótyagosodott fejű királypuccsozók különben nem átallják újból veszedelembe és polgárháborúba sodorni ezt az országot. Még egy ilyen puccskísérletbe pedig könnyen, mindannyian belepusztulhatnánk és elvinnék talpunk alól ezt a megmaradt kis földet is. A kormánynak megvan a maga józan álláspontja a királykérdésben. Ezt a haladás és korszerűség szellemében gondolkozó minden polgár elfogadhatja. Ebben a kérdésben ugyanis, mielőtt bárkinek a személyét is tekintetbe vennék, tisztáznunk kell az alkotmány ügyét. Mert nem lehet az, hogy mint azelőtt, oly nagy fontosságú kérdések fölött, mint háború és béke, egy ember saját belátása szerint döntsön. Ilyen fenségjogokat nem hagyhatunk többé egy személy kezében. A háborúban a nemzet vérzik. Mi, fiaink, testvéreink, apáink hullnak el. Illik tehát a nemzetet is, bennünket is megkérdezni, hogy akarjuk-e vérünket és életünket adni, vagy sem. Akik ma ebben a kis országban legitimistáknak nevezik magukat, akik a rájuk bízott királyi vagyont is elpuccsolták — és ezért szegény, a volt királyi család — azok ezután is úgy akarják, hogy a nemzetet elsősorban érintő minden fontos kérdésben, még akkor is, mikor a nép vérbontásáról van szó, csak azok a hatalmasok döntsenek, akik a háborúban soha nem véreznek, hanem csak híznak és gazdagodnak. Az ilyen legitimizmus nem a magyar népből fakad. Ez a törvénytelen, azaz illegitim legitimizmus csak egynéhány magyar és sok nem is magyar mágnás legitimizmusa, sárgafekete cafrang, melyet szét kell tépnünk. Nemhogy sajnálnék, hogy meg kellett tőle válnunk, hanem még ebben a nagy nyomorúságban is fényes, hálaadó istentiszteletet kellene tartanunk. Te Deumot énekelnünk, hogy végre annyi küzdelem után nem Habsburgok vazallusa a magyar nemzet. Tanuljunk és haladjunk a korral. Miért ne lehetne a magyar királyság olyan alkotmánya, mint az angol. Uralkodjon, nálunk is éppúgy a jövendőbeli, szabadon, a nép által választott magyar király, de kormányozni, kormányozzon maga a magyar nemzet. Azokat az ócska jogi könyveket, melyeknek penészes paragrafusai osztrák szolgává akarják újból avatni a magyar legényeket, hiába csapkodják asztalhoz, hiába verik azokat, nem érvek, csak a penész hull belőlük. Azokban a legitimista kódexekben van-e valami, ami lemoshatja a Habsburg-házról a Zrínyiek, a Frangepánok vérét? A legitimista biblia talán hálára kötelez bennünket Rákóczi bebörtönzéséért, a bujdosó kurucok hontalanságáért. Talán imádkozzunk 400 év gyönyörűségéért, mikor az osztrák császárok el akarták tiporni fajtánkat, belénk akarták fojtani nyelvünket s nyakunkra szabadítottak osztrákot, csehet, horvátot, oláht. Az ő emlékeiket dicséri talán az 1848—49 es szabadságharc, mikor Windischgraetz hercegek és Haynau hóhérok százszámra akasztották, lőtték a jussát védő magyart, melyet orosz zsoldosok hátbatámadással tudtak csak letiporni. Láttak-e már ezek a szerencsétlen legitimisták magyar falvakat, magyar házakat, hol az utolsó 50 éven át szentképek helyett a 13 aradi vértanú képei függtek a falakon és a ládafiában a budapesti Newgebeudeban kivégzett áldozatok története ? Vér, vér, négyszáz év alatt folyton ontott magyar vér pirosítja a Habsburgok emlékét. Az utolsó világháborúban, mikor a monarchiában a magyar baka hullott legnagyobb arányszámban a frontokon, az is csak az osztrák császárok magyar gyűlölő, tehetségtelen, gőgös osztrák generálisainak köszönhető. És van valaki, akinek ez a sárgafekete uralom újból tetszenék? Annak a vértanuk kiöntött vére is tetszik ! (Cl.) Tojástánc és díjbirkózás a mandátumok körül. A képviselőválasztások és általában a választások eseményszámba mentek nálunk mindig. A boldog időkben tyúkot, kalácsot, bort, pénzt, nyakkendős szivart, meleg parolázást jelentett, tehát kiváltotta a vágyakozásnak, a lelkesedésnek példátlanul magas fokát. Azért jöttek is a választások megrendelésre és megrendelésen kívül bőségesen. Hadd legyen jó napja a magyarnak minél sűrűbben. A választások utáni rajongás ekkép befészkelődött a társadalom minden rétegébe és kiterjedt kisebb jelentőségű mozzanatokra is, ugyannyira, hogy végtére már a falusi bakterválasztást is rezesbanda és napokig tartó eszem-iazom mellett ejtették meg. Ezt az állapotot csak annyiban tarthattuk betegesnek, amennyiben a jelölt urak és korteseik olyan jelszavakkal és eszközökkel dolgoztak, melyek semmikép sem szolgáltak a haza üdvére. Például: s programmbeszédekből sohasem maradt ki az ,,átkos kormány“ gyalázása, működésének igaztalan, sötét színekkel való kifestése. Megértés helyett gyűlölséget hirdettek. A tekintélyt lejáratták. Az agyon itatott, pénzzel megvásárolt szavazók jellemében helyrehozhatatlan károkat ejtettek. A cécó, mulatság és miegyéb más csak hagyján. Elvégre: „Nem lehet az ember fából.“ De a szertelenségre, a rontásra és rombolásra már nem lehetett felmentő szavunk a múltban, nem lehet ma sem. Sőt a a mai kétségbeejtő helyzetünkben a súlyos kilengéseket egyenesen kárhozatosnak és hazafiatlannak minősítjük. Mert nézzünk szét kissé és mérlegeljük józanul, hogyan is állunk, mit szabad és mit nem szabad tennünk? A reánk szakadt nehéz idők terhe miatt lesújtva, lerongyolva állunk testben, lélekben egyaránt. A haza földje kétharmadrészben ellenség kezén van. Megfosztottak a normális élet és megélhetés minden lehetőségétől. A megmaradt országrész rettenetes pénzügyi zavarok miatt összeomlás előtt áll. A lelkekben forradalmi hangulat dühöng állandóan a nyomor és extravagáns áramlatok következtében. Bajaink megszámíthatatlan sokasága közepette nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, melyet a boldog időkben is helytelenül űztünk — még vonatkozásban sem. És mégis mit látunk? Pártoskodást nagyot, észbontót. Az ország politikusai és politikus jelöltjei legalább tízféle pártárnyalatra tagozódva ütik a nagydobot „elveik“ mellett, ígérnek fűt-fát. Rettentő pózzal esnek a kormánynak a csak úgy, mint a boldog időkben tették. Mérföldes hosszú beszédekben lehúzzák a sároaföldig. Maró szatírák és kritikák özöne röppen szét a levegőben, mintha csak a paradicsom boldogság osztályossal lennénk . .. Nincs pardon, nincs kivétel, pedig hát az egészen bizonyos, hogyha a nagyhangú törtetők a hatalom birtokába juttatnának, egy jottányival sem tudnák jobban, különben előbbre vinni az ország kátyúba jutott szekerét, mint a mostani „átkos kormány.“ Ahelyett, hogy „egy akol, egy pásztor" kívánatos égisze alá tömörülnének, a „szent, csalhatatlan elvek“ palástjába burkolóznak és azt hiszik, hogyha azok az „elvek“ diadalt aratnak, mindjárt lesz kenyér, pénz, integritás boldogság, minden. Nem és százszor is nem! A talaj inog a lábunk alatt. Fertőzött levegőben élünk. Sorsunk felett a bizonytalanság örvénye kavarog. Jelenünk kietlen és sivár, jövőnk reménytelen. Ez a valóság! Nos, hát csak elvekért kell nekünk ma harcolnunk? ... A lábunk alatti ingó talajt kell alátámasztanunk. A levegőt kell megtisztítanunk a fertőzést okozó miazmáktól. A bizonytalan helyzetet igyekezzünk valamikép szanálni és némikép elviselhetőbbé tenni a jelent és biztosabbá a jövőt, még pedig minden más egyéb előtt. Éhez kérünk munkásokat, minél többet. Azután félre az igazságtalan és elfogult kritikákkal. Ezek helyett nyújtsunk inkább segítő kezet, legyünk erős támaszai azoknak a férfiaknak, akiknek nem lehet valami nagy gyönyörűségük ma a kormányzás, a hatalom birtoklása. Az egységre való törekvés vétkes kigúnyolása, az erők gyöngítése, a tekintély lejáratása helyett jó lesz visszaemlékszni a nem is oly régmúlt időkre, amikor éppen a nagyhangú frázisok, a züllesztő aknamunkák miatt jutottunk abba a (**"• Szerkesztőség, igazgatóság, kiadóhivatal és nyomda, hová az előfizetési pénzek, hirdetések és közlemények küldendők: Eger, Gimnázium u. 3. sz.