Magyar Szó, 1922. július (1. évfolyam, 123-148. szám)
1922-07-04 / 125. szám
2. OLDAL A leghatásosabb Buffalo-Bill-jelenet azonban csak ekkor kezdődött. Elkeseredett és az előzményektől ittas polgártársaink a malomból fejszét a szereztek, leakasztották a kocsikról lőcsöket és így fe fegyverkezve várták a harmadik automobilt, mely csakhamar meg is érkezett és egyik virágzó egri vállalat nagytiszteletű igazgatója ült benne. A jól szervezett támadó csapat a fejszét és lőcsöt magasan lengetve. ,.Sturms Vorwärts! Hurrah! Uff! Haj! Haj'" és hasonló csatakiáltásokkal megállásra kényszerítette az autót. Egyik kocsis ceruzát vett elő, a másik pedig az igazgató feje fölött lóbálta az éles fejszét és igy követelték. ..Mondja meg az ur, micsoda száma volt az első két gépkocsinak és kik annak a tulajdonosai." A vallomás után szabadon bocsájtották és minden bántalmazás nélkül elengedték az autót. Este 9 órakor" az egri rendőrség ment ki a főhadnagyné kalapjáért. Embereink még akkor is ott ittak a törött hordóból. (KA.) Amerikai párbaj áldozata. Egerben állapodtak meg az amerikai párbajban. — Saját tudósítónk jelentése. — A diósgyőri papírgyárban egy tizenkilenc éves diák Bottka Béla agyonlőtte magát. Szüleihez irt levelében elmondja, hogy ezelőtt három esztendővel Egerben amerikai párbaja volt, fekete golyót, amelyben ő húzta a Ellenfelével történt megállapodása szerint 5 év múlva Bolondos vágyaim vannak . . . (A Petőfi Társaság „Vigyázó“ pá yázatán dicséretet nyert.) Szüreti tüzek verdeső lángján. Mig az anyám aggódva kiált rám, Kacagva, szilajón szökellni át, Hogy húgom keblén a harangvirág Kék feje is beleremegjen, Ma ehhez . . . ehhez volna kedvem. Megpaskolni bottal a parazsat. Hogy mellőle mind, mind elfussanak, amig sikongva korholnak, kérnek, Bomlottan rajzó szikralepkéket Űzni kalappal kezemben, Ma ehhez . . . ehhez volna kedvem. Mikor mindenki másfelé figyel, Mögöttük lopva puskát sütni el, Kalapot, kendőt, csenni a fákra, Szirmokat szórni lányok hajába Dusán, hogy egy-egy belevesszen, Ma ehhez . . . ehhez volna kedvem. Csínyt tenni százat, pajkosat, nagyot, Aztán félni . . . félni, hogy kikapok S ha már az apám is megsokallja, Nevetve futni a hegyről az aljba, megbújni a fák között veretlen, Ma ehhez . . . ehhez volna kedvem . 8 8 ott lenn a völgybe’ hol senki se lát, Atfonni a vén körte derekát, EGER 1922, JULIUS HÓ <?4<? KEDD kellett volna öngilkosságot elkövetnie, de az idegei már nem bírták tovább a borzalmas megpróbáltatást. 1919-ben a nyári szünidőt Egerben töltötte. Akkor még tizenhat éves volt. Egy barátjával, eddig még ismeretlen okból affairja támadt. 1924 június 30- kán kellett volna magát megölnie. 1919 június 30-ika, a párbaj napja óta már három év telt el és az utóbbi időben már csak a halál gondolata foglalkoztatta. Az idén, Péter Pál napján követte el az öngyilkosságot. Pénteken reggel öt órakor a szülei fel akarták kelteni. Amint bementek, a szoba ajtaját nyitva találták. Bottka Béla az ágyban feküdt holtan. A mellén a ruhája fel volt nyitva, a szive felett aludt vér piroslott. Mellette feküdt a revolver. Orvosi megállapítás szerint csütörtökön éjjel tizenkét órakor követte el az öngyilkosságot. Szivén lőtte magát és azonnal meghalt. „Nem bírtam tovább — írja szüleihez — meg akartam nyugodni még 1924 előtt. Ma harmadik évfordulója van junius 30-nak. Két évvel hamarább, de ugyanezen a napon ölöm meg magam.“ A miskolczi ügyészségnek a következőket írja: ..Előre megfontolt szándékkal, magam öltem meg magamat. Kérem a kir. ügyészséget, hogy holttestemet ne boncoltassa föl." Bottka Bélát Egerben mindenki ismerte. Jó megjelenésű, kedves hadapród iskolai növendék volt, aki 1919 ben szüleinél töltötte a szünidőt. Ekkor sokat járt társaságokba és több egri lánynak udvarolt. Azt, hogy annak idején melyik barátjával volt összetűzése, még nem sikerült megtudni. Bottka szülei eddig nem nyilatkoztak, hogy az amerikai párbajra vonatkozólag a nyomozást elő akarják-e segíteni. Ennek első feltétele az volna, hogy a kezeik között levő levelet a nyomozó hatóság rendelkezésére bocsássák. Az egri rendőrségnek jut ez a feladat, hogy a kevés adat után kikutassa: ki miatt lőtte szívén magát Bottka Béla? Az öngyilkos fiú hozzátartozói azt sejtik, hogy valami gyermekkori szerelmi eset lappang az amerikai párbaj hátterében és valamelyik volt diáktársával vívta meg a párbajt. Amerika szabadságának ünnepe Budapesten. Budapest, 1922. július 3 (MTI.) A városligeti Washington szobor előtt ma d. e. lélekemelő ünnepség keretében ünnepelték meg az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozatának 146-ik évfordulóját. A megjelentek soraiban ott voltak Brentano Tivadar, az Amerikai Egyesült államok követe és neje, a kormány képviseletében Belicka honvédelmi miniszter és bárcziházi Bárczy Tivadar államtitkár. A nemzetgyűlés képviseletében Huszár Károly alelnök, továbbá a Főváros képviseletében Sipőcz Jenő polgármester, valamint Apponyi Albert gr., Wlassics Gyula br. stb. Elsőnek Sipőcz Jenő Budapet székesfőváros polgármestere mondott beszédet, aki üdvözölte a nagy amerikai Egyesült Államok képviselőjét. Aztán sírni. . . virradatig mindig. Hogy ez hozzám már mind .. . mind nem illik. Sírni . . . egyre keservesebben . Ma ehhez . . . ehhez volt a kedvem. Nemecsek Aurél. MAGYAR $7Ó Brentano követet, valamint a kormányt. Ezután Ludvig Ernő dr. főkonzul a Magyar Nemzeti Szövetség nevében angol nyelven mondott beszédet, amelyben a magyar nemzet hódolatát fejezte ki az amerikai nemzet géniusza és legnagyobb fia Washington iránt. Gr. Apponyi Albbert a Magyar Amerikai Társaság nevében mondott néhány magyar szót, majd angol nyelven méltatta az amerikai szabadságnak jelentőségét. Nyári valóság vagy az izr Filléregylet mulatságán szerzett tapasztalataim. „Ki itt belépsz, hagyj föl minden, reménnyel“ — ékeskedett az Inferno borzalmas sora azon a bódén, ahol párokat kötöttek egybe tréfából Az Érsekkert kapuján nem"Összelgeh ez a felírás, pedig oda illett volna Hogyan is kezdjem? Hiszen még csak az első kábultságon vagyok túl, még lábaimban az éjjeli tánc fáradtsága zsibong, zsebeimben a nagy tohuvabohu üressége szédíti a képzeletet, Istenem, Istenem, jaj! Igenis. Rájöttem, hogy jótékonysági angyal vagyok. Én vagyok a jótéteménye hamisítatlan, bepácolt, besózott alany, puhára, hajlékonyra idomítva A fejem fáj, a gyomrom háborog, az ízületeim halálosan megtámadva, a lépem, a májam, a szívem tönkretéve — körülbelül ez a közérzetem. Ilyen a közérzete egy jótékonysági angyalnak. Aki nem hiszi csinálja utánam. Tehát amint mondtam, tegnap az izr. Filléregylet nyári mulatságán voltam az Érsekkertben. Fiatal hazas Belli. Anyám, az álmok nem hazudnak: Takarjon bár a szemfödél: Dicső neve költő fiadnak, Anyám, soká, örökkön él, így jósolta meg Petőfi Sándor a maga hajhatlan életét. S ha nem is volt boldog az édesanya élő költő fiának sikereitől, szívében a gyermekéért aggódó szülő kétségek között élt; könnyek között gondolt az élet viharaiból hányt vetett fiára, de lelke megnyugodott, mert nemes szív vigasztalta meg! Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse. Mert fiának kedvez a szerencse .. Ah, ha tudná, mily nyomorban élek. Megrepedne szive a szegénynek! E sors jut osztályrészül nem csak Petőfi édesanyjának, de kívüle száznak és ezernek, akiknek lelkét bár büszke önérzet tölti el gyermeküknek sikereikor, de fájó érzés szenvedése gyötri a balsors tépő kínjai között. E kínok fájó égését érezte az egri anya is, akinek gyermeke a szibériai fogolytáborból csak lelke üzenetét küldhette haza édesanyjának, maga pedig emlékei között keresett vigasztalást a könnytől sózott kegyetlen életben. E keserű és szeretetlen élet kínjai között bolondos vágyai vannak az ifjú költőnek: szüreti tüzek verdeső lángján, míg az édesanyja aggódva kiált rá, szökellni szeretne kacagva, szilajon, hogy édes húga keblén a harangvirág is beleremegjen. Szeretné megpaskolni bottal a parazsat, hogy mellőle mind elfussanak . . . Szeretne mögöttük puskát sütni el, mikor mindenki másfelé figyel, aztán kalapot, kendőt csenni fákra, szirmokat szórni leányok hajába . . . Szeretne pajkos gyermek lenni, csínyt tenni, aztán félni . . . félni édesanyjától, majd elfutni és megbújni a fák közt veretlen . . . azután átfonni a vén körte derekát és sírni . . . virradatig mindig, hogy ez hozzám már mind, mind nem illik, sírni egyre keservesebben, ma ehhez, ehhez lenne kedvem. A gyermeki érzés soha meg nem vénhedő hullámai járják át az ifjú költőt: egy ifjú élet letűnt boldog világa száll szivéből vissza a múltba, boldogan pihen meg a szülői szeretetet égő parazsánál és e parázzsal kapcsolatban elfelejti a szibériai kegyetlen zordonság lelket kiölő hidegét; arca kipirul, keble dagad, ugrásra kész, futni próbál és rohan is. Rohanása elviszi Társaságig és ott egész a Petőfi nem sirás, de Örömmosoly fogadja: dicséret illeti az nem ifjú költőt, akinek szive mreg törölt a szenvedések árözönében, édesanyja szerelme, kis húga szeretete magasztos szárnyakat ad költő lelkének s repül-repül a csillagok honáig, a dicsőség elévihhetetlen magaslatáig Ez ifjú költő városunk szülötte, a mi kedves Reliink, Nemecsere Aurél, akinek szivét a költészet tüzelte a szenvedések közepette, akinek életét a költészet teszi fogékony nemessé és emberszeretővé, akinek hírnevét a költészet múzsája teszi naggyá, halhatatlanná. Made puer, sic itur ad asira! Boldogságod, költői sikered legyen teljes, de el ne bizakodjál: bármily magaslatra ragad is magával a költészet múzsája édesanyád boldogsága mindenkor nagyobb lesz a te boldogságodnál. Ha téged büszke öntudattal magáénak emleget is a világ és tart Eger városa, van, aki nagyobb öntudattal vallhatja boldogan: „Én vagyok az anyja Nemecsek Bellinek.' Dr. B J Csakis olyan közérdekű cikket, felszólalást, vagy figyelmeztetést közlünk amelyet a szerkesztő-bizottság a közlésre* alkalmasnak talált