Magyar Szó, 1922. július (1. évfolyam, 123-148. szám)

1922-07-04 / 125. szám

2. OLDAL A leghatásosabb Buffalo-Bill-jele­net azonban csak ekkor kezdődött. Elkeseredett és az előzményektől ittas polgártársaink a malomból fejszét a szereztek, leakasztották a kocsikról lőcsöket és így fe fegyverkezve várták a harmadik automobilt, mely csakhamar meg is érkezett és egyik virágzó egri vállalat nagytiszteletű igazgatója ült benne. A jól szervezett támadó csapat a fejszét és lőcsöt magasan lengetve. ,.Sturms Vorwärts! Hurrah! Uff! Haj! Haj'" és hasonló csataki­áltásokkal megállásra kényszerítette az autót. Egyik kocsis ceruzát vett elő, a másik pedig az igazgató feje fölött lóbálta az éles fejszét és igy köve­telték. ..Mondja meg az ur, micsoda száma volt az első két gépkocsinak és kik annak a tulajdonosai." A vallomás után szabadon bocsájtották és minden bántalmazás nélkül el­engedték az autót. Este 9 órakor" az egri rendőrség ment ki a főhad­­nagyné kalapjáért. Embereink még akkor is ott ittak a törött hordóból. (K­A.) Amerikai párbaj áldozata. Egerben állapodtak meg az amerikai párbajban. — Saját tudósítónk jelentése. — A diósgyőri papírgyárban egy ti­zenkilenc éves diák Bottka Béla agyonlőtte magát. Szüleihez irt le­velében elmondja, hogy ezelőtt há­rom esztendővel Egerben amerikai párbaja volt, fekete golyót, amelyben ő húzta a Ellenfelével történt m­egállapodása szerint 5 év múlva Bolondos vágyaim vannak . . . (A Petőfi Társaság „Vigyázó“ pá yázatán dicséretet nyert.) Szüreti tüzek verdeső lángján. Mig az anyám aggódva kiált rám, Kacagva, szila­jón szökellni át, Hogy húgom keblén a harangvirág Kék feje­­ is beleremegjen, Ma ehhez . . . ehhez volna kedvem. Megpaskolni bottal a parazsat. Hogy mellőle mind, mind elfussanak,­­ amig sikongva korholnak, kérnek, Bomlottan rajzó szikralepkéket Űzni kalappal kezemben, Ma ehhez . . . ehhez volna kedvem. Mikor mindenki másfelé figyel, Mögöttük lopva puskát sütni el, Kalapot, kendőt, csenni a fákra, Szirmokat szórni lányok hajába Dusán, hogy egy-egy belevesszen, Ma ehhez . . . ehhez volna kedvem. Csínyt tenni százat, pajkosat, nagyot, Aztán félni . . . félni, hogy kikapok S ha­ már az­ apám is megsokallja, Nevetve futni a hegyről az aljba,­­ megbújni a fák között veretlen, Ma ehhez . . . ehhez volna kedvem . 8 8 ott lenn a völgybe’ hol senki se lát, Atfonni a vén körte derekát, EGER­­ 1922, JULIUS HÓ <?4<? KEDD kellett volna ön­gilkosságot elkövet­nie, de az idegei már nem bírták tovább a borzalmas megpróbáltatást. 1919-ben a nyári szünidőt Egerben töltötte. Akkor még tizenhat éves volt. Egy barátjával, eddig még ismeret­len okból affairja támadt. 1924 jú­nius 30- kán kellett volna magát megölnie. 1919 június 30-ika, a pár­baj napja óta már három év telt el és az utóbbi időben már csak a­ halál gondolata foglalkoztatta. Az idén, Péter Pál napján követte el az öngyilkosságot. Pénteken reg­gel öt órakor a szülei fel akarták kelteni. Amint bementek, a szoba ajtaját nyitva találták. Bottka Béla az ágyban feküdt holtan. A mellén a ruhája fel volt nyitva, a szive felett aludt vér piroslott. Mellette feküdt a revolver. Orvosi megállapítás sze­rint csütörtökön éjjel tizenkét órakor követte el az öngyilkosságot. Szivén lőtte magát és azonnal meghalt. „Nem bírtam tovább — írja szü­leihez —­ meg akartam nyugodni még 1924 előtt. Ma harmadik évfordulója van junius 30-nak. Két évvel hama­rább, de ugyanezen a napon ölöm meg magam.“ A miskolczi ügyészségnek a kö­vetkezőket írja: ..Előre megfontolt szándékkal, ma­gam­ öltem meg magamat. Kérem a kir. ügyészséget, hogy holttestemet ne boncoltassa föl." Bottka Bélát Egerben mindenki ismerte. Jó megjelenésű, kedves hadapród iskolai növendék volt, aki 1919 ben szüle­inél töltötte a szün­időt. Ekkor sokat járt társaságokba és több egri lánynak udvarolt. Azt, hogy annak idején melyik barátjával volt összetűzése, m­ég nem sikerült megtudni. Bottka szülei eddig nem nyilat­koztak,­ hogy az a­merikai párbajra vonatkozólag a nyomozást elő akar­ják-e segíteni. Ennek első feltétele az volna, hogy a kezeik között levő levelet a nyomozó hatóság rendel­kezésére bocsássák. Az egri rendőr­ségnek jut ez a feladat, hogy a ke­vés adat után kikutassa: ki miatt lőtte szívén magát Bottka Béla? Az öngyilkos fiú hozzátartozói azt sejtik, hogy valami gyermekkori sze­relmi eset lappang az amerikai pár­baj hátterében és valamelyik volt diáktársával vívta meg a párbajt. Amerika szabadságának ünnepe Budapesten. Budapest, 1922. július 3 (MTI.) A városligeti Washington szobor előtt ma d. e. lélekemelő ünnepség keretében ünnepelték meg az Amerikai Egyesült Államok füg­getlenségi nyilatkozatának 146-ik év­fordulóját. A megjelentek soraiban ott voltak Brentano Tivadar, az Amerikai Egye­sült államok követe és neje, a kor­mány képviseletében Belicka hon­védelmi­­ miniszter és bárcziházi Bár­cz­y Tivadar államtitkár. A nem­zetgyűlés képviseletében Huszár Ká­roly alelnök, továbbá a Főváros kép­viseletében Sipőcz Jenő polgármester, valamint Apponyi Albert gr., Wlassics Gyula br. stb. Elsőnek Sipőcz Jenő Budapet szé­kesfőváros polgármestere mondott beszédet, aki üdvözölte a nagy ame­rikai Egyesült Államok képviselőjét. Aztán sírni. . . virradatig mindig. Hogy ez hozzám már mind .. . mind nem­­ illik. Sírni . . . egyre keservesebben . Ma ehhez . . . ehhez volt a kedvem. Nemecsek Aurél. MAGYAR $7Ó Brentano követet, valamint a kor­mányt. Ezután Ludvig Ernő dr. főkonzul a Magyar Nemzeti Szövetség nevé­ben angol nyelven mondott beszé­det, amelyben a magyar nemzet hó­­dolatát fejezte ki az amerikai nem­zet géniusza és legnagyobb fia Wa­shington iránt. Gr. Apponyi Albbert a Magyar Amerikai Társaság nevé­ben mondott néhány magyar szót, majd angol nyelven méltatta az ame­rikai szabadságnak jelentőségét. Nyári valóság vagy az izr Filléregylet mulatságán szerzett tapasztalataim. „Ki itt belépsz, hagyj föl minden, reménnyel“ — ékeskedett az In­ferno borzalmas sora azon a bódén, ahol párokat kötöttek egybe tréfából Az Érsekkert kapuján nem"Összelgeh ez a felírás, pedig oda illett volna Hogyan is kezdjem? Hiszen még csak az első kábultságon vagyok túl, még lábaimban az éjjeli tánc fáradt­sága zsibong, zsebeimben a nagy tohuvabohu üressége szédíti a kép­zeletet, Istenem, Istenem, jaj! Igenis. Rájöttem, hogy jótékonysági angyal vagyok. Én vagyok a jótéteménye hamisítatlan, bepácolt, besózott alany, puhára, hajlékonyra idomítva A fejem fáj, a gyomrom háborog, az ízületeim halálosan megtámadva, a lépem, a májam, a szívem tönkre­­téve — körülbelül ez a közérzetem. Ilyen a közérzete egy jótékonysági angyalnak. Aki nem hiszi csinálja utánam. Tehát amint mondtam, tegnap az izr. Filléregylet nyári mulatságán voltam az Érsekkertben. Fiatal hazas Belli. Anyám, az álmok nem hazudnak: Takarjon bár a szemfödél: Dicső neve költő fiadnak, Anyám, soká, örökkön él, így jósolta meg Petőfi Sándor a maga hajhatlan életét. S ha nem­ is volt boldog az édesanya élő költő fiának sikereitől, szívében a gyer­mekéért aggódó szülő kétségek kö­zött élt; könnyek között gondolt az élet viharaiból hányt vetett fiára, de lelke megnyugodott, mert nemes szív vigasztalta meg! Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse. Mert fiának kedvez a szerencse .. Ah, ha tudná, mily nyomorban élek. Megrepedne szive a szegénynek! E sors jut osztályrészül nem csak Petőfi édesanyjának, de kívüle száz­nak és ezernek, akiknek lelkét bár büszke önérzet tölti el gyermekük­nek sikereikor, de fájó érzés szenve­dése gyötri a balsors tépő kínjai között. E kínok fájó égését érezte az egri anya is, akinek gyermeke a szibé­riai fogolytáborból csak lelke üze­netét küldhette haza édesanyjának, maga pedig emlékei között keresett vigasztalást a könnytől sózott ke­gyetlen életben. E keserű és szeretetlen élet kínjai között bolondos vágyai vannak az ifjú költőnek: szüreti tüzek verdeső lángján, míg az édesanyja aggódva kiált rá, szökellni szeretne kacagva, szilajon, hogy édes húga keblén a harangvirág is beleremegjen. Szeretné megpaskolni bottal a parazsat, hogy mellőle mind elfussanak . . . Szeretne mögöttük puskát sütni el, mikor mindenki másfelé figyel, aztán kala­pot, kendőt csenni fákra, szirmokat szórni leányok hajába . . . Szeretne pajkos gyermek lenni, csínyt tenni, aztán félni . . . félni édesanyjától, majd elfutni és megbújni a fák közt veretlen . . . azután átfonni a vén körte derekát és sírni . . . virradatig mindig, hogy ez hozzám már mind, mind nem illik, sírni egyre keser­vesebben, ma ehhez, ehhez lenne kedvem. A gyermeki érzés soha meg nem vénhedő hullámai járják át az ifjú költőt: egy ifjú élet letűnt boldog világa száll szivéből vissza a múltba, boldogan pihen meg a szülői szere­­tetet égő parazsánál és e parázzsal kapcsolatban elfelejti a szibériai ke­gyetlen zordonság lelket kiölő hide­gét; arca kipirul, keble dagad, ug­rásra kész, futni próbál és rohan is. Rohanása elviszi Társaságig és ott egész a Petőfi nem sirás, de Örömmosoly fogadja: dicséret illeti az nem ifjú költőt, akinek szive mr­eg törölt a szenvedések árözöné­ben, édesanyja szerelme, kis húga szeretete magasztos szárnyakat ad költő lelkének s repül-repül a csil­lagok honáig, a dicsőség elévihhe­­tetlen magaslatáig Ez ifjú költő városunk szülötte, a mi kedves Reliink, Nemecsere Aurél, akinek szivét a költészet tüzelte a szenvedések közepette, akinek életét a költészet teszi fogékony nemessé és emberszeretővé, akinek hírnevét a költészet múzsája teszi naggyá, halha­tatlanná. Mad­e puer, sic itur ad asira! Boldogságod, költői sikered legyen teljes, de el ne bizakodjál: bármily magaslatra ragad is magával a köl­tészet múzsája édesanyád boldog­sága mindenkor nagyobb lesz a te boldogságodnál. Ha téged büszke öntudattal magáénak emleget is a világ és tart Eger városa, van, aki nagyobb öntudattal vallhatja boldogan: „Én vagyok az anyja Nemecsek Bellinek.' Dr. B J Csakis olyan közérdekű cikket, felszólalást, vagy figyelmeztetést közlünk amelyet a szerkesztő-bizottság a közlésre* alkalmasnak talált

Next