Magyar Szó, 1937. december (11. évfolyam, 272-297. szám)

1937-12-01 / 272. szám

MONOPOL - BÁLJA JANUÁR 15*. a GAMBRINUS étterem összes helyiségeiben MarosvásárhelyCD a városháza dísztermiben tartottak szervez­­kede mmest a titánok (Marosvásárhely—Târgu-Mu­­res). Különös társaság gyűlt össze kedden délelőtt a város­háza dísztermében. Amióta a városháza épülete létezik, sok gyűlést láttak a falak, de olyant, amilyen kedden volt, még soha. A helybeli és a környékbeli ROMáK (cigányok) gyűltek össze, hogy megbe­­széljék szervezkedésüket. CIGÁNYOK A DÍSZ­TEREMBEN Délelőtt 10 órakor már nagy tömeg foglalt helyet a díszteremben. A baloldalon ültek a fehérnépek, m­íg a jobbon a férfiak. Feltűnő, hogy az úgynevezett magyar cigá­nyok közül senki sem jelent meg. Tíz óra után szólásra emelkedett Grigoras Nicu bu­­cure?"! kiküldött, az erdélyi és a bánáti romák inspektora. «Roman nyelven hosszabb meg­nyitót mondott, majd románra fordította a szót és előadta, hogy ez nem politikai szervez­kedés, hanem kizárólag gaz­dasági és kulturális. Kérte a megjelenteket, hogy tanuljanak, képezzék magukat, ismerjék meg az állam nyelvét, járja­nak iskolába, templomba és minden alkalmat ragadjanak meg, hogy ki tudjanak emel­kedni a mai helyzetükből. A roma nép elhagyatott — mon­dotta Gligoraș — és igazán itt az ideje, hogy úgy gazda­sági, mint kulturális téren ki­emelkedjenek mostani helyze­tükből. A megnyitó beszédre dr. Cozma tanácsos röviden vá­laszolt és megígérte a város támogatását. SZERVEZKEDJENEK A CIGÁNYOK! A megnyitó után az inspek­tor ismét nagy beszédet mon­dott cigány nyelven, románul és magyarul. Kioktatta a cigá­nyokat, hogyan viselkedjenek az életben. Kérte, hogy gyer­mekeiket iskoláztassák. Dol­gozzanak, teremtsenek maguk­nak rendes egzisztenciát. Lép­jenek be a romák szerveze­tébe, mert csak ez a szerve­zet tudja biztosítani a jogaikat. Megemlítette Grigora- inspek­tor, hogy a szegény csalá­doknak Bucurestiből küld majd könyveket, elősegííi a tanulási lehetőségeké. Van egy zene­iskolájuk is a fővárosba, hol a szegény sorsú gyermekeket ingyen tanítják. Ezután a tiszti­kar megválasztására került a sor. Díszelnökök lettek dr. Emil Dendea ideiglenes bizott­sági elnök és dr. Pantea Ste­fan vármegyei alispán. A helyi szervezet elnöke Grecu Ioan, alelnökök Ferke József és Horvát Péter, Jegyző Malet Alexandru, majd megválasz­tották a választmány tagjait is. MIT MOND A CIGÁNY­­INSPEKTOR A gyűlés után beszélgettünk G­igoré- inspektorral, hogy mi a véleménye arról, hogy a helybeli cigányzenészek, a ma­gyar cigányok nem vettek részt a gyűlésen. Rosszul esik és szomo­rúak vagyunk — mondotta az, inspektor — hogy a magyar cigányok nem jö­ttek el és lenézik szervezkedésünket. Min­den­esetre büszkék vagyunk arra, hogy vannak olyan ci­gányaink, akik muzsikával mindenkit meg tudnak vigasz­talni, de őket bizony nem vi­gasztalja meg senki, ha valami bajuk van. Egyedül a cigány párt az, amelyik meg tudja védeni a jogaikat és reméljük,­­ fejezte be az­­interjút­ az inspektor , hogy rövidesen ők is belépnek sorainkba. Érdeklődtünk, hogy ki az az Inspektor. Megtudtuk azt, hogy a fővárosban igen jólmenetelű asztalos műhelye van, hol mintegy 30-40 cigány mun­kással dolgozik. Intelligens em­ber, cigányul, románul, ma­gyarul és németül beszél. Közreműködik a Glasul Romi­­lor című kéthetenként meg­jelenő lap szerkesztésében is, amely már második éve jele­nik meg. Készüljünk a december 20-iki választásra, váltsuk ki szavazóigazol­vány­unkat! ­ GYÁRAK I!­1 AUTÓTULAJDONOSOK Hi­­­Ginti,­ PEN-O-NMNI a világhírű valódi amerikai gépolaj eredeti bido­­nokban és kimérve újból kapható a BOX-GARAGEBAN Tg-MuresP. Regele Ferdinand 58. A rendőrség során. Könnyű szagtalan benzin, megbízható garázs. Drága gépjéhez csak a 100 százalékosan megbízható valódi PEN -0­, LENE amerikai olajat használjon 3 oldal TAVERNA MULATÓ Sft. Gheorghe 1. szám alatt (F­Ő P­O­S­T­A MELLETT) minden este BABOS RÓZSI ZEBRA Kitűnő italok és ízletes ételek. Szolid á­rta­k, pontos kiszolgálás. Másfél milliárd lej helyett alig fél milliárd szükséges a fizetések és nyugdíjak emelésére Bucuresti. Jelentettük, hogy minisztertanácsi határozattal el­törölték az áldozati adót. Ez­zel a köztisztviselők és nyug­­díjasok fizetése arányosan emelkedik. A nyugdíjasoknál ez az emelés nem éri el az annak idején áldozati adó cí­len levont összeget, mert mindössze a járandóság hat százalékát teszi ki. Ezt a kor­mány az utolsó pillanatban ha­tározta el, mert előző napon még az volt a helyzet, hogy az áldozati adó eltörlése­­foly­tán mintegy másfél­­milliárdnyi összeg marad fedezetlen a költ­ségvetésben. A nyugdíjasoknál történt redukció folytán a költ­ségvetés kiadásainak emelke­dése mindössze 667 millió 241 ezer lej. Ezzel az idei költség­­vetés kiadásainak végösszege 26 milliárd 303 millió és 155 ezer lejre emelkedik. A fede­­zetnélküli emelkedés mind­össze 355 millió lej, mert a különbözet különféle rendkí­vüli és póthitelekkel nyer fe­dezetet. A 355 millió lej fede­zetére szolgál a forgalmi és fényűzési adóból, valamint a különböző jogügyletekre kive­tett illeték többletjövedelme. Az állami költségvetésnek ezt a megváltoztatását a rendelettör­vén­nyel hajtják végre. Felborult a halottszállító gépkocsi Budapest. A Hűvösvölgyben tegnap egy középkorú férfi holttetét találták meg. A rend­őri vizsgálat megállapította, hogy az illető vitéz Sübek Ist­ván belügyminiszteri tisztviselő­vel azonos, aki kézdivásrhelyi származású. Nem messzire Sü­bek holttestétől egy munkás­asszony holttestét találták meg, akinek személyazonosságát még nem állapították meg. Amikor a hullaszállító eu­ó a hullaház felé haladt, egy ka­nyarban felborult és Dobos József hullaszállító alkalmazott súlyosan megsebesült. MAGYAR SZÓ 1937 december 1 szerda

Next