Magyar Szó, 1948. március (5. évfolyam, 52-77. szám)

1948-03-01 / 52. szám

1948. III. 1. versek ZENTA Birkózás Bedvasztva—Pralster 15:3 A bajnoki találkozón a kiküldött bíró nem jelent meg. A két együttes edzője felváltva vezette a mérkőzést. A versed együttes jobb volt és meg­érdemelte a 15:9 arányú győzelmet. Részletes erdmények a következők: papírsúly: Cmelnov (1) az első perc­ben tusolta Halaszevet. Légsúly: A versed Petkovics ugyan­csak az első percben két vállra fek­tette Visovszkit. Pehelysúly: Nikolics (!) és szöllősi küzdelme Krikolics győzelmével vég­­­­ződött. Ez a menet egy­enlő ellenfelek­­ küzdelme volt, de a versed birkó­zónak az ötödik percben sikerült tu­solnia ellenfelét. Könnyűsúly: A zrenyanini Zselyszki a 17-ik percben tussal győzött Nyogul ellen. Váltósúly: Jakovlyevics és Csikós ta­lálkozója a versed Jakovlyevics győ­zelmével végződött. Egyforma erejű birkózók küzdelme volt és Jakovlye­vics a hatodik percben tussal győ­zött. Középsúly: A zrenyanini Bugárcsics sokkal jobb volt ellenfelénél és a má­sodik percben két vállra fektette eve­tt csánint. Kisnehézsúly: A zrenyanini Gombár egyperces fölényes küzdelem után tusolta Nikolajevicset. Nehézsúly: A versed Gacska küz­delem nélkül nyerte a pontokat, mert a zrenyanini együttesnek nem volt nehézsúlyú birkózója, Lantos László. Polet—Jedinszívó 15:9 Vajdaság birkózó csapatbajnoksága keretében Zentán tegnap a zombori Polet szerepelt. A mérkőzést a szubo­­ticai Vujevics vezette A részletes eredmények a következők: Légsúly: A zentai Vukov sokkal tech­­nikásabb volt, de kétszeri figyelmez­tetés után a játékvezető Lendvainak ítélte a győzelmet. Bantamsúly: A zentai Ladecki pon­tozással győzött Janyetovics ellen. Pehelysúly: Gerhard (P) tussal le­győzte a zentai Szegedinszkit. Könnyűsúly­ban a kitűnő Szimics (P) a 3 percben tusolta Batát. Váltósúly: Kirschemeier (P), valami­vel jobb volt a zentai Dancsótól és megérdemelten győzött. Középsúly: A zentai Milics a 2. perc­ben tussal legyőzte Gulicsot. Milicsnek ez a negyedik győzelme egymásután. Kisnehézsúly: Grujics (!) a 3. perc­ben két vállra fektette Gombost. Nehézsúly: A zombori birkózó küz­delem nélkül nyert, mert s zentai ver­senyzőnek nem érkezett meg az iga­zolása és nem szerepelhetett. Kubát János. D. Kram­nov „ ~ 1 MÁSODIK FRONT ...................................................................... Ilii mn»96«i­ 8f»MintiMi11ti................... Amikor azonban olyan fontos pontokat közelí­tettek meg, mint Caen, vagy Saint Lo városok, ame­­** f n°rmandiai utak gócpontjai vo­tak, soké'7 *gy elvben topogtak. Caen elfoglalására irányuló cser­ej uk az első napokban nem sikerült. A brit ej­tpergős hadosztály nem birta elfoglalni a város U'r!d°' Szakra fekvő dombokat A németek kihasználták az ejtőernyősök kudarcát és gyorsan megerősítették állásaikat. Július közepéig tartott a harc a magas­átokért, s közben elpusztult a város. A Saint, Lot támadó amerikaiak légi támogatás né­kül nem merték támadni a várost védő német vona­lkat. Montgomery tábornok, a szárazföldi csapatok pa­rancsnoka pedig egész hadseregét a Caen alatti front­szakaszon tartotta. Montgomery stratégiájának sarokköve Caen volt Ezt a nagy ipari várost csatorna köti össze a tenger­rel és az utak legyezőalakban futnak ki belőle. Ezek­nek megszerzése nemcsak a Pária felé vezető egyenes utat, hanem a Franciaország szívébe vezető kerülő- Vákat is megnyitják Valamivel később Montgomery felderítőosztá­sának parancsnoka Williams brigádtá­bornok elmagyarázta nekünk a tábornok tervét, mely­en Caen különleges szerepet játszott. A Normandia­­,a? ,a?,rászélt szövetséges hadseregek a félszigeten Ke­ntről nyugati irányba ha­ldó, szinte nyílegyenes vona­lt fog­adtak el. A Caenre támaszkodó sugárvor­°'ra!mutató járásával ellenkező irányban kö­­rülbelül 270 fokot kellett fordulnia. A haditerv sze­­rint a „sugár” jobbszárnyán lévő harmadik amerikai hadsereg Normandia délnyugati partja mentén nyo­mul előre, előít majd átvágja Bretagnet. Ezután egye­nesen kelet felé fordul Páris irányába és dél felől megkerüli a várost. Az első amerikai hadsereg a jobbszárnyat támogatja és az a feladata, hogy hozzá igazodjon, de ne feledkezzen meg a tőle balra, kes­­keny vonalon működő második brit hadseregről sem. A központban a kanadaiak a tengely körül fordultak. A továbbiakban az egész frontnak jobbszárnyá­­val a Loire folyóra, leslszárnyával pedig az angol csa­tornára támaszkodva, északkeleti irányba kellett for­dulnia, egész idő alatt az élen haladó jobbszárnyat kö­vetve. Montgomery elképzelései szerint a frontnak meg kellett kerülnie az Észak-Franciaországban elhe­lyezett német haderőket, elvágni a németek kapcso­latát Belgiumon és Hollandián keresztül és végül a tengerbe szorí­tani őket. (»A megfordított Schliffen-terv« — mondták tré­fásan a tisztek) A valóságban másképpen történt. Montgomery megkísérelte elfoglalni Caent, »a támadás központ­ját.« Az első normandiai harcok során a németek aránylag könnyen visszaverték a szövetségesek tá­madásait Caen és Saint Lo irányába. A szövetségesek­nek számbeli és felszerelésben fölényük alig segített Nagy túlsúlyban voltak már a partraszállás első nap­jaiban is: a kis normandiai városok gyenge helyőr­ségei ellen kilenc elsőosztályú hadosztályt állítottak. A németek első erősítései pedig csak a partraszállás napját követő hetedik napon futottak be, a továbbiak­ban is csak másfél naponként kaphattak egy hadosz­tályt, a szövetségesek viszont naponta két hadosztályt szállítottak partra. Ehhez hozzá kell tenni még azt is, hogy a német csapatok közül egy sem volt te­jes lét­számú: a gyalogos hadosztályokból néhány ezer ember hiányzott, a páncélos és SS hadosztályokból pedig csak egyes ezredek, de legtöbbször csak zászlóaljak érkeztek a nyugati frontra. A szövetségeseket normandiai és délangliai tá­maszpontokról két taktikai légiflotta, az angliai re­pülőterekről pedig hatalmas bombázó légihaderő tá­­­­mogatta. Nagy túlsúlyban voltak páncélosokban és tüzérségben is, s a tüzérség bővelkedett a lőszerben. Végül a szövetséges hadseregek 300 ezer autóból álló szállítóparkkal is rendelkeztek. A szövetséges parancsnokság mégsem használta ki túlsúlyát. Ez beképzeltté és felhéjázóvá tette a németeket. A harcok első három hete után Leer, a 130-as német tankhadosztály parancsnoka jelentést küldött a hadtestparancsnoknak, amelyben a szövet­ségesek páncélos haderejéről elragadtatással vegyes lenézéssel nyilatkozott. Az volt a véleménye, hogy a katonákat nagy harcikedv fűti, de páncélosaik nem sokat érnek A szövetségesek nagyszámú és sokoldalú légihad­erejét figyelembe véve. Leer azt javasolta, hogy a német hadsereg mindaddig ássa be magát a földbe, amíg Hitler nem teljesíti ígéretét és nem küld Nor­­mandiába »elegendő« repülőgépet. A tábornok azon­ban, akárcsak az egész normandiai német hadsereg, hiába várta a Hitler által ígért repülőgépeket. Fehér­oroszországban akkor nemcsak Keletporoszország, de az egész német hadigépezet sorsáról volt szó és ott volt szükség leginkább a német légi (de nemcsak a légi!) haderőre. A nyugati német front a harc első napjaitól összeomlásáig arra volt ítélve, hogy ne le­gyen »tető« a feje felett. A németek korántsem azért viselkedtek kihívóan és szemtelenül Normandiában, mert úgy látták, hogy fölényben vannak. A szövetségesekkel összehasonlítva silány erőt képviseltek. Montgomery tábornok csak bizonyos taktikai és hadászati elképzelései alatt nem sürgette a normandiai harc kibontakozását. Többször nyíltan kijelentette, hogy az idő a nyugati szövetsége­seknek dolgozik. Németország fokozatosan elvérzett, megtört a keleti front szakadatlan súlyos harcai kö­vetkeztében. A Vörös Hadseregnek a német arcvonal központja felé irányított támadása (a fehérorosz elő­nyomulás) Németországban nemcsak katonai, de po­litikai válságot is előidézett. A véderő tisztjei egy csoportjának Hitler ellen megkísérelt merénylete azt bizonyította, hogy Németországon belül egyes rétegek a katonai zsákutcából politikai kiutat keresnek. Isme­retes volt, hogy a Hitler-ellenes összeesküvők meg akartak egyezni az angol-amerikai szövetségesekkel és ezzel el akarták kerülni, hogy két fronton kelljen harcolniok. (Folyt. köv.) -"W"­ Ökölvívás Egység — Spartacus 10­6 Vasárnap Noviszádon Pocman bírás­kodásával mérkőztek a két egyesület öklözői a vajdasági Liga keretében. A mérkőzés az Egység meglepetésszerű győzelmével végződött. Részletes ered­mények a következők:' Papírsulyban Uzunovics (Egység' pon­tozással győzött Sztofanovics ellen Légsúlyban Árpást (E) az első menet­ben technikai kiütéssel győzött Petro­­vics ellen, pehelysúlyban Tóth (S) szép küzdelem után pontozással legyőzte Sztojnov­o­t. Könnyűsúlyban Milose­vics (E) ugyancsak pontozással győ­zött Jevicki ellen. Váltásukban a szu­­boticai Pejin a második menetben fel­adta a küzdelmet Sztojnov I-el szem­ben. Középsúlyban Szendi (S) ponto­zással legyőzte M­.lnkót. Kisnehézsúly­­ban Th­ura (E) az első menetben ki­ütötte Tum­bászt. Nehézsúlyban a szu­­boticai Borsos küzdelem nélkül sze­rezte meg a pontokat. -­• KRE­NYANIN PROLETER—JEDINSZTVO (VERSEC) 12:4 Mintegy 800 főnyi közönség előtt mérte össze erejét a két csapat A krenyanini együttes az utóbbi egy hó­nap alatt szorgalmasan gyakorolt Gyu­­ricsin szakszerű vezetésével, és ennek meglátszott az eredménye a vasárnapi mérkőzésen. Papirsulyban Jovanovics (P) ponto­zással győzött Radak ellen. Ugyaneb­ben a súlycsoportban s verseei Macan küzdelem nélkül nyert, mert a zre­­nyaniniaknak nem volt versenyzőjük. Légsúlyban Letics (P) és Novskovics küzdelme döntetlenül végződött. Pe­helysúlyban a verseei Csumics nem tudott ellenállni a kitűnő Protics erő­teljes ütéseinek és feladta a küzdel­met. Könnyűsúlyban Lukics (P) bal egyenesei meghozták számára a pon­tozásos győzelmet Mityussal szemben. Váltásukban Magyarev (P) ellenfele szok­tába lépett ugyan, de utána küz­delem nélkül feladta a mérkőzést Középsulyban Krpucsin (P) és Tomics küzdelme döntetlenül végződött, kis­­netrézsulyban pedig a legizgalmasabb mérkőzést vívta a zrenyanini Bicskán és a verseei Belics. Bicskan kitűnően megállta helyét és pontozással győ­zött a nagyobb technikájú verseei ök­löző ellen Minthogy a kiküldött bíró nem érke­zett meg Belles és Racin felváltva bíráskodtak. KIKINDA OKTOBER 8—SZAVA MUNTYAN (BELACRKVA) 11:8 A Bánáti Zána keretében tegnap a fehértemplomi szava Muntyán együt­­tes a Kikindán szerepelt. A kikinda) Október 8 megérdemelten győzött. A részletes eredmények a következők Papirsuly: Kökény (Oi—Mancsat­ 2:0. ­. te­­VA BEOGRAD DINAMO—CR­VENA ZVEZDA SH A négy legjobb tornájában a Dina­mo és a Crvena Zvezda került a dön­­tőbe. A mérkőzést a zágrábi csapat megérdemelten nyerte. NOVISZÁD SZLOGA— ZSELEZNICSÁK (BEOGRAD) 4:1 (3:1) A noviszádi Szloga vasárnap barát­ságos mérkőzésen látta vendégül a beo­­grádi vasutascsapatot. A mérkőzés meg­lehetősen alacsony színvonalú volt A 13. percben Karamfilovics megszerez­te a vezetést. Három perc múlva Av­­ramovics 11-esből újabb gólt lőtt. A 35. percben Csabrics révén l1-esből szé­pített a beográdi csapat. A félidő utol­­sóelőtti percében pedig Velker volt eredményes. Szünet után a 15. perc­ben Karamfilovics lőtt újabb gólt --------------'W'--------------­ NOVISZÁD SZLOGA—FIÚGIMNÁZIUM 9-1 A két jégkorong csapat propaganda jellegű mérkőzést játszott vasárnap. A Szlogából Érti Józse, a gimnázium csa­patából pedig Krsztonosics volt a leg­jobb. ------------------------------------­ KÜFÖLD SZOVJET JÉGKORONGOZÓK NAGY SIKERE A Szovjetszü­­vetség jégkorong baj­nokcsapata pénteken Csehszlovákia legjobb jégkorong együttesével, a prágai LTC-vel játszott. A moszk­vai együttes 6:3 arányú győzelmet aratott. A csehszlovák együttes leg­jobb felállításéban játszott. Ugyan­ebben a felállításban a csehszlovák csapat­ sorozatos győzelmet aratott Angliában, Svédországban, Svájc­ban, tehát Európa legjobb együtte­seit végigvette. A csehszlovák já­tékosok véleménye szerint, a moszk­vai jégkorongozók nemzetközi vi­szonylatban is a legjobbak és első szereplésük , általános meglepetést okozott a világ jégkorongozói kö­rében. KANADA jégkorong válogatottja csehszlová­kiai körútján utolsó mérkőzését tegnapelőtt játszotta Prágában a csehszlovák válogatott ellen. A mér­kőzést­ mintegy 10.000 néző előtt játszották. A csehszlovák együttes kitűnően játszott és megérdemelten 3:3-as döntetlen eredményt ért el. Légsúly: Csaba (0)—Jovánovics 3:0. Pehelysúly: Psvtik (0)—Penis 2:0. Könnyűsúly: Rasilik (0)—Vesál 2:8. Középsúly: Francuszkcs (0) —Todorovics 2:0. Nehézsúly: Dimitrov (0)—Todorov 1:1. Váltó és félnehézsúlyt van a kikindai csapat nem állton ki versenyzőt, ezért 4 pontot küzdelem nélkül vesz­tett. A végeredmény 11:5. O. J. ★ ZOMBOR POLET—HAJDÚK (KULA) 12:4 ­ARA­ Stefanovics glőzött a párisi Humanité mezei futóversenyérn MAGYARORSZÁG nyerte a csapatversenyt Párisban vasárnap nagy érdeklő­dés mellett bonyolították le az Humanité hagyományos mezei futó­versenyét A Jugoszláv Sztefanovics — mint ismeretes — a múlt évben harmadik lett ezen a nagyszabású versenyen két szovjet futó mögött. Ebben az évben is részt vettek a ju­goszláv futók a versenyen. Indul­tak továbbá Magyarország verseny­zői is. Mind a két ország futói nagy sikert értek el, mert egyénileg a jugoszláv Sztefanovics szerezte meg az első helyet 42 perc és 12 másod­perces idővel. Második lett a ma­gyar Izsóf 42,25 perces idővel, har­madik pedig Mihalics (Jugoszlávia) 42,39 perc. A csapatversenyt a magyar futók ny­erték. Északi zóna KIKINDA OKTÓBER 8—SZLOBODA 4:2 (3:2) Kikindán, mintegy 2.000 néző előtt játszották le az Október 6—Szloboda bajnoki mérkőzést. A kikindai együt­tes meglepő győzelmet aratott. A 4:2-es győzelmet megérdemelte az Ok­tober 6 labdarúgó csapata, habár a szuboti­ai együttes az első 20. perc­ben állandóan fölényben volt. Az Ok­tóber 6 góljait Jász­nic* (21. és a má­sodik félidő 20. percében) Jezdemiro­­vics (24. és 30. percben), míg a Szlo­­boda góljait Ognyanov (20. percben) és Matkovics rúgta. Gál gyengén vezette a mérkőzést. O. J. WOYISZAD EGYSÉG—JOVAN CRVENT 8:0 Mindkét csapat gyenge játékot nyúj­tott, s a csatárok több kitűnő hely­zetet kihagytak. Így például Barjak­­tarevica (Egység) két ízben is egye­dül állt a kapussal szemben, mindkét­szer a kapufát találta. Az Egységből főleg Bambach kapus játéka emelkedett ki, aki több védhetetlennek látszó lö­vést kivédett. Kívüle még Barjaktaje­­vics érdemel dicséretet. A Jovan Cr­­veniből Simsur és Kuzmanov volt jó. MITROVICA SZRÉM—EGYSÉG (TOPOLYA) 2: A Szrém mindkét gólját Sztevkov lőtte. A topolyaiak gólszerzője a kö­­zépcsatár volt. JEDINSZTVO—RADNICSKI 7:2 (3:2) Sibaik­a szubotk­ai játékvezető irá­nyításával mérte össze erejét a két csapat. Jedinsztvo: Jovovics — Homolya, Vö­rös — Recskó, Horvát, Lazin — Pin­­tér, Rajka, Fogarasi, Juhász, Nagy­­mél­ykuti­n. Radnlcski: Pasics — Meszarovics, Den csics Heror, Nasztovszki, Szelin — Popovics, Voncsina, Jancsek, Sztojko­­vlcs, Milivojevies. A Jedinsztvo jól játszott és ilyen arányban is megérdemelte a győzel­met. A gólok közül Fajka hármat, Fo­­garasi kettőt, Juhász és Pintér pedig egyet-egyet lőtt. Az lngyijaiak gól­szerzői Milivojevics és Popovics vol­tak. A mezőny legjobbja Juhász. Ki­emelkedett még a zentai csapatból Hor­vát és a csatár sor játéka, a Radnics­­kiból pedig Milivojevics és Heror tűnt ki. Kubát János ZRENYANIN PROLETER—SPARTACUS (DERELYA­­CSA) 7:1 (4:0) A Proleter mindvégig jobb volt el­lenfelénél, s megérdemelte a nagy gólarányú győzelmet. Góllövők: Kir­­tyanszki 3, Grozdanov 2, Perics és Ra­­doszav, illetve a vendégcsapatból Tót szerezte meg a becsületgólt. A mér­kőzést a kovacsicai Zlos kisebb hibák­tól eltekintve jól vezette. S. L., Zrenyanin, ZOMBOR POLET—JEDINSZTVO (VERSEC) 5:2 (3:1) Mintegy 700 néző előtt találkozott a két csapat. A Pólót megérdemelten győzött. Góllövők: Maricsics és Euszta­­hic 2—2 és Vlaskalics, illetve a Je­­dinsztvóból Tau és Zsivotics. A Piá­tésból Horvát II, a Jedinsztvóból pe­dig Kosztics volt legjobb. A táblázat állása a következő: Strém 18 12 4 2 63:21 28 Szloboda 17 11 3 3 46:22 26 Oktober 6 18 11 1 6 38:23 23 Versec 17 8 5 4 45:39 21 J. Crveni 17 6 6 5 36:27 18 Egység M­­ 17 7 3 7 24:22 17 Egység (T) 18 6 5 7 32:34 17 Proleter 17 6 3 8 33:32 15 Radnlcski 18 4 5 9 34:55 13 Polet IS 5 3 10 29:52 13 Zenta 18 5 3 18 26:47 13 Spartacus 17 3 1 13 25:47 7 5 A NEMZETKÖZI HÁLÓLABDA­TORNA EREDMÉNYEI A beográdi nemzetközi hálólabda­torna első mérkőzésén a Partizán a Beográd csapatával játszott. A Par­tizán 3:2-es győzelmet aratott. Utá­na a »Beográd« együttese a Crvena Zvezdával játszott, s ezt a mérkő­zését 3:2 arányban megnyerte. A torna második napján nagy­számú közönség előtt találkozott a Crvena Zvezda és a budapesti Ganz együttese. A beográdi csapat 3:0 (15:7, 15:9, 15:10) arányban győzött. A Crvena Zvezda sokkal jobb volt és megérdemelte győzelmét. A budapesti csapat utána a Parti­zán hálóiskolázóival játszott és 3:2 (15:10, 10:15, 15:12, 10:15, 15:6) arányú vereséget szenvedett.

Next