Magyar Szó, 1949. október (6. évfolyam, 233-259. szám)

1949-10-01 / 233. szám

2 Magyar Szó Tömegesed­ni a szövetkezet mozgalom A termelő szö­vetkezetek felkészülnek az új tagok befogadására . Vajdaság falvaiban már hónapok óta nagy felvilágosító és népszerűsítő munka folyik, melynek célja a ter­melő szövetkezetek további tömeges­sítése. Az Népfront értekezleteken is­merteti a termelő szövetkezetek alap­­szabályait, szemlélteti az eddig elért sikereket, maguk a szövetkezetek pe­dig meghívják a haladó parasztokat közgyűlésükre, hogy lássák, hogyan él a szövetkezet, milyen előnyei vannak az elaprózott magángazdaságok fölött­ A köztársasági mezőgazdasági kiállí­­títás is nagy mértékben felkeltette az érdeklődést a dolgozó parasztság kö­rében. A kézzelfogható eredmények mindennél jobban meggyőzik a dol­gozó parasztokat, hogy Pártunk falu­­politikája az egyetlen helyes út, a­­mely a jobb jövő, a kulturáltabb élet felé vezeti a falnt. A dolgozó parasz­tok attól a szándéktól vezérelve, hogy minél gyorsabban leküzdjék a nehéz­­ségeket, minél jobban fokozzák az or­szágépítés iramát, s­ ezáltal minél na­gyobb mértékben javítsák saját élet­viszonyaikat, mind többen arra az el­határozásra jutnak, hogy az őszi mun­kák befejeztével csatlakoznak a termelő szövetkezethez. ZOMBORBAN szeptember 27-én alakult meg a „Budutynoszt“ új ter­melő szövetkezet. A járásban­­ is igen, élénk az érdeklődés az őszi belépés iránt A járás szövetke­zetei jó példájukkal nagy mérték­ben hozzájárultak, hogy már ed­dig­­több mint 200 család kérte fel­vételét Legtöbben a csonpolyai „Kordon“, valamint a sztarasicsi „Tito marsal“, „Sztálin“ és „Alek­­szamdar Rankovics“ termelő szövet­kezetbe kívánnak belépni. Ezenkí­vül négy új termelő szövetkezet is alakult Telecskán, — ahol eddig nem is volt szövetkezet — a magya­rok közül egyre többen jelentkez­tek a nemrég megalakult termelő szövetkezetbe. Hasonló a helyzet Aleksza Santicson is, ahol régebben szintén nem volt termelő szövetke­zet A termelő szövetkezetek fel­készültek az új tagok befogadására, és terveiket már ennek megfelelően készítik el. KRAGUJEVÁC körletében öt új termelő szövetkezet alakult szep­tember folyamán. KOSZOVO-ME­­TOHIÁBAN is több járásban foly­nak előkészületek. Eddig már öt Uj szövetkezet megalakult, további hat pedig alakul­óban van. TITOVO­­UZSICE körletében hasonlóképpen alakultak új szövetkezetek, még­ ✓­ pedig a prisooji és az azbukováci járásban. A lyubicsko-tmnavai já­rásban öt termelő szövetkezet ala­kításét most készítik elő. E vidék dolgozó parasztjai a nyár folyamán látogatást tettek Vajdaság termelő szövetkezeteiben, és az ott látottak nagy mértékben befolyásol­ták elhatározásukat, hogy ők is a szövetkezés útjára lépjenek. Megvalósítják idei építkezési tervüket a kikindai járás termelő szövetkezetei Az idejében megtett előkészüle­teik és a jó munkaszervezés ered­ményeképpen a kikindai járás ter­melő szövetkezetei megvalósítják idei építkezési tervüket, s ezzel alapot terem­tenek a jószágál­lomány gyors fejlesztésére. A tervbe vett 32 istolóból kilencet már teljesen fel­­építettek, nyolcat most tetőznek, négynek pedig a falait építik. Terv­be vették ezenkívül 32 f­­utató épí­tését is. Ezek között 12 építését már teljesen befejezték, hatnak a falait építették fel, hét fiaztatónak pedig az alapjait rakják. Legszebb eredményt a sertéshizlaldék építé­sében érték el. Ugyanis az 50 ter­vezett hizlaldából 17 teljesen kész, húszat tetőzni kell, tíz pedig féniy­­kész állapotban van. A tervben elő­irányzott többi épületet is hamaro­san felépítik, úgyhogy az év végéig befejezik a járás építkezési tervét a termelő szövetkezetekben. A tervtelj­esítésben a nakovói »Marko Oreskovies« termelő szövetkezet ért el leg­jobb eredményt. Felépített két istállót, öt­­sertéshiz­laldát és három fiaztatót. Most még egy istálló befejezésén dolgoznak és ennek elkészítésével teljesen megvalósítják idei tervüket. Az építkezésekhez szükséges anyagot legnagyobbrészt régi épü­letek lebontása útján teremtették elő. Azonkívül a basaidi és az igyo­­si­­szövetkezeti, valamint a milose­­vói mezei téglagyár állandóan ké­szítette az anyagot a szövetkezeti építkezések céljaira. Eddig 1,300.000 darab téglát égettek és még 1,500.000-et elkészítettek égetésre. A szövetkezeti vezetőségek gon­doskodtak arról, hogy a nyári me­zei munkák alatt se szüneteljen az építkezés, és megfelelő számú tag a legnagyobb rmunk akiében is az építkezéseken dolgozott. A kikindai járás termelő szövetkezeteinek eredményét még növeli az a tény, hogy a tervbevett építkezésen kívül még további 40 épületet is emelte­k, éspedig raktá­rakat, műhelyeket, fészereket. Ezen kívül nagy segítséget nyújtottak a szövetkezeti otthonok építésében­ is. A szakszervezetek feladata tovább fejleszteni a szocialista m­unka­versenyt A szer­riai szaksaorvosotok II. kong­rasszusá­nak határozata a soronkövetkedő találtatokról A szerbiai szakszervezetiek máso­dik kongresszusa az elhangzott je­lentések és a kifejlődött vita alap­ján határozatot hozott a szerbiai szakszervezetek soron következő feladatairól. A határozat a többi között a következőket tűzi fel feladatul a szakszervezetek elé. Az ötéves Tervért folyó minden­napi küzdelmet közvetlenül össze kell kötni hazánk és a világ po­litikai eseményeivel. A szakszervezetek feladata, hogy még jobban törekedjenek új mun­­kamódok, a szocialista munkaver­seny tökéletesebb formáinak alkal­mazására, ahogyan legöntudatosabb bányászaink kezdeményezték. A szakszervezetek feladata, hogy a munkaversenyt még jobban tö­­megesítsék, hogy a versenyben, a termelésben résztvevő minden mun­kás egyéni kötelezettséget vállal­jon.A tervért folyó küzdelem feltéte­leként a szakszervezeteknek fel kell javítaniuk a mindennapi együttmű­ködést, az üzemek gazdasági veze­tőivel egészen a minisztériumi igaz­gatóságokig. Külön figyelmet kell szentelni a rohammunkás, újító és észszerűsítő mozgalom fejlesztésé­re és újítások, valamint új munka­módok alkalmazásával elő kell se­gíteni a dolgozók alkotó kezdemé­nyezését Még több figyelmet kell fordí­tani — mondja a határozat — a munkások és alkalmazottak fizeté­séről szóló törvényrendeletek követ­kezetes végrehajtására, szem előtt tartva a szocialista alapon nyugvó javadalmazási módot »mindenkitől tehetsége szerint — mindenkinek munkája szerint«­. Több segítséget kell nyújtani a néphatóságoknak, és külön a kereskedelmi és szövet­kezeti szerveknek, hogy következe­tesen alkal­m­azzák a gyakorlatban azt az elvet, hogy a legfontosabb iparágak dolgozóit előnyben része­­sítsik az ellátásban. Tekintettel a munkás-alkalmazott éttermek jelentősé­gére a dolgozók élelmezésében, törekedni kell az élelmezés feljavítására, a kulturál­tabb kiszolgálásra és az egész­ségügyi viszonyok javítására ezek­ben az intézményekben. Fokozot­tabb mértékben aktivizálni kell a népi felügyelőket és minden tagot a menzák és éttermek kártevői és a lelkiismeretlen elemek elleni küzdelemben. Nagyobb segítséget kell nyújtani a néphatóságoknak és az üzemek vezetőségének a lakáskérdés meg­oldásában. Biztosítani kell a sza­k­­szervezetek közvetlen segítségét a szociális biztosítás és az egész­ségügyi szolgálat kérdéseiben Több figyelmet kell fordítani a munka egészségügyi védelmére. Jobban kell törekedni arra, hogy az üze­mi vezetőségek valóra váltsák a munkás­felügyelők hasznos javasla­tait. A munkásosztály általános poli­tikai nevelését továbbra is Pártunk tanítása szellemében kell folytatni, a nemzetközi munkás- és demokra­tikus mozgalom erősítése, valamint a munkásosztálynak és a kapitaliz­mus által elnyomott népeknek a tá­mogatása érdekében s le kell lep­lezni az imperializmus szolgáit, és nyílt segítőtársait, a jobboldali szo­cialistákat. Egyidejűleg küzdeni kell a Tájékoztató Iroda hazug agi­­tációja és hazánk elleni támadása ellen, mert a szocializmus építésé­ért folytatott harc segítő része a világítókéért és a nemzetközi mun­kásmozgalom erősítéséért folyta­tott küzdelemnek. Több figyelmet kell fordítani az írástudatlanság leküzdésére stb. A határozat ezután a testnevelés és a Népi Technika terén felmerül feladatokról szól. A kongresszus befejező napján megválasztották a köztársasági ta­nács új elnökségét és titkárságát. Elnök Deszimir Jovovics, ale­lnök Miloszav Miloszavljevics, titkár Du­sán Sim­an. Az elnökségbe ezenkívül még 18 tagot választottak be. Az adai „Dózsa György termelő szövetkezet brigád- és csoportveze­tői összejöttek a kukoricatörés és számos­ vetés munkájának megtár­gyalása végett. — Amondó vagyok, — ajánlja az egyik csoportvezető, — mindannyi­an lássunk neki a kukoricatör­ésnek, hogy minél előbb befejezzük. — Nem lesz az jó, mert 230 hol­dat fel is kell szántanunk és bevet­nünk, — mondja az elnök. Élénk vita folyik arról, hogyan lehet legjobban megszervezni a munkát. Végül megegyeznek, hogy a kukoricától éssel párhuzamosan számtani és vetni is kell. Most már csak a brigádokat kell beosztani. Az első brigádból két csoport a kukoricát töri, egy csoport pedig felszántja és beveti a kukoricaföl­det. Hasonlóan osztja be munkáját a második brigád is. Ilyen munkabeosztással biztos sikerre számíthatnak. ★ Sok szorgos kézre volna szükség az adai „Dózsa György“ szövetke­zetben. Általában ilyenkor össze, összetorlódik a munka. Kukoricát törnek, szántanak-remek. Nem fe­ledkeznek meg azonban az építke­zésről sem. Tavasszal két ól, fé­szer és egy raktár felépítéséhez fog­tak hozzá. Néhány napon belül tel­jesen elkészülnek a falazással, úgy­hogy csak a tetőt kell felhúzni. Az építőbrigád tagjainak egy része se­gédkezik a kukoricatörésben és a szántásban. A számbelileg megcsap­pant építőbrigád azonban nem hát­rál meg. Értekezletet tartott, mreg­hányta-vetette a dolgokat, és meg­állapította, hogy ha tagjai teljesítik normájukat, november 1-ig minden gazdasági épület tető alá kerül. -­• Ivan Dragin, a szövetkezet elnö­ke megelégedéssel tekint végig az egybegyűlt tagokon. Megtelt a te­rem. Majdnem mindenki itt van. Nagy dolog ez, új tagokat vesznek fel a szövetkezetbe. Méltóan kell fogadni őket, meg aztán óvni is kell a szövetkezet egységét, nehogy befurakodjon az ellenség. — Dupák István. — Dolgos. Jól ismerjük. Nem sokáig vitáznak. Minden szö­vetkezeti tag ismeri Dupák Ist­vánt. — Ki ismeri Pintér Mihályt? — Jól ismerjük őt is­ ... Már régen bírjuk ... Pintér Mihály egy kissé zavarba jön. Szégyenli is a dolgot. A jó ismerősök már mind tagjai a szö­vetkezetnek. Néhány spekuláns gazdagparaszt is igyekezett bejutni a szövetkezet­be. Azt remélte, hogy itt megbújhat a kötelezettségek elől. Féllábbal a szövetkezetben lesz, üzelmeit pedig tovább folytatja. A szövetkezet fai azonban résen voltak, és meg­hiúsították ezt a szándékot. Az új tagokkal gyarapodva, a szö­vetkezet könnyebben elvégezheti feladatát. Hamarabb letöri a kuko­ricát, és minden bizonnyal novem­ber elejéig tető alá kerülnek a gaz­d­as/­­cr­. fariVetpri 7S. . ■■ . Ki ismeri Pintér Mihályt?___ fcW 9. x. t A Népfront megszervezi a termelő parasztszövetkezetek országos versenyét Beográdból jelentik. Jugoszlávia Népfrontjának titkársága ülést tar­­tott Beográdban. Részt vettek a Szakszervezeti Szövetség, a Népi If­júság, az AFZS, a Harcosok Szövet­ségének képviselői és a Népfront szövetségi vezetőségének tagjai. A beterjesztett jelentések és javasla­tok alapján a következőket állapí­tották meg: 1. A Népfront szervezeteinek fél­évi munkatervében: a) a Népfront­nak az állami munkákban végzett önkéntes munkája tervét teljesítet­ték sőt meglehetősen túlszárnyal­ták, b) a Népfront legnagyobb he­lyi munkaakcióit végrehajtották. Az ülésen köztársaságként értéke­lést adtak a Népfront-szervezetek munkájáról 1949 első felében. 2. Jugoszlávia Földműves Szövet­kezeti Szövetségének javaslatára el­határozták, hogy a Népfront meg­szervezi és irányítja a termelő pa­rasztszövetkezetek versenyét. A ver­seny tervét többek között megkül­dik a Népfront köztársasági vezető­ségeinek tanulmányozás céljából. 3. A városi gyermekeket az idén Vajdaságban a termelő parasztszö­vetkezetekben nyaraltatták és az eddigi tapasztalatok alapján elha­tározták, hogy 1950-re sokkal több gyermek számára szervezik meg a nyaralta­tást, mint az idén. 4. A Népfront Szövetségi Tanácsá­nak határozata alapján elhatároz­ták, hogy önkéntes népfrontmunká­nak nyilvánítják: a) a tartalékos tisztek — népfront tagok — önkén­tes munkáját a katonai előképzés terén; b) a szakszervezetek önkén­tes munkáját gazdaságunkban, a lakásépítés terén és gyermekek szá­mára végzett építkezésekben. A BECSEI »Testvériség-Egység« állami birtokon a mélyszántást és az őszi szántást teljes egészében be­fejezték. A becsei gépállomás segít­ségével már többszáz holdon elve­tették a zabot és az árpát. ★ ZSABLYÁN A »Szonya Marin­­kovics« termelő szövetkezet ver­senyre hívott ‘ minden zsablyai szövetkezetei. A »Szonya Marinko­­vics« kötelezte magát, hogy rövide­sen bevezeti a brigádrendszert és Elvetették már a rozsot a zombori »Majevica« állami birtok­on A Szerb Népköztársaság egyik legjobb állami birtokán, a zombori »Majevicá«-n már elvetették a ro­zsot, s hozzákezdtek a búza vetésé­hez is. Az őszi­­munkáik zökkenő nélküli haladása a’jó előkészületnek köszönhető. A birtoknak több mint 5 vagon jó minőségü búza-vetőmagja termett. Ezt mind megtisztították és beporozták. Ebből nem egész egy vagonnal a birtok földjeinek beve­tésére használnak fel, 4 vagonnal pedig a járási szövetkezeti szövet­ség rendelkezik. A kukoricatörést mind a négy intézőségben egyidőben kezdték meg. Az intézőségek közül az első és a negyedik szorult segítségre. Ezeknek az intézőségeknek a zom­bori tanyacsoportok parasztjai, va­lamint a bezdáni és rasztínai front­tagok nyújtanak támogatást. A na­pokban a krusevlyei termelő szö­vetkezet is támogatást nyújtott az állami birtoknak. A fronttagok fő­leg a krumpliszedésben segédkez­nek. Edd­g mintegy háromnegyed részét szedték fel a burgonyának A birtok minden intézőségében a kukoricatöréssel párhuzamosan halad a szántás-vetés. A rozs vetését már befejezték. Az árpát 55 száza­lékban, a búzát pedig 100 holdon vetették el A munkák a megállapított terv szerint haladnak. Minden este meg­beszélést tartanak, s ezen a brigád­vezetők beszámolnak a munkáról. Az intézőségek pedig minden nap jelentést küldenek a központnak és tájékoztatják a vezetőséget az el­végzett munkáról és a problémák­ról Ennek alapján a birtok, veze­tősége minden időveszteség nélkül átvezényelhet brigádokat egyik in­­tézőségből a másikba, ha vala­hol, má­r befejezték a munkát. idejében elvégzi az őszi munkálato­kat . A BECSEI termelő szövetkezetek a napokban vendégül láttak egy csoport szövetkezeti tagot Bosznia és Hercegovina Népköztársaságból. A becsei szövetkezetek 300 tagból 5 csoportot alakítottak, s ezek majd meglátogatják a Szerb Népköztár­saság területén lévő szövetkezete­ket, hogy kicseréljék tapasztalatai­kat. PANCSEVÓN a járási szövetkezeti szövetség értekezletet tartott a já­rás szövetkezeti elnökeivel. Az ösz­­szejövetelen elhatározták, hogy minden szövetkezetben, ahol eddig még nem tették meg, a legrövidebb időn belül bevezetik a bugád-cso­­port rendszert Az elnökök kötelez­ték magukat,­ hogy a szövetkeze­tekben meghonosítják az egyéni kötelezettségvállalást. C­SANTA VÉREN az »Előre a szo­cializmusért« termelő parasztszö­vetkezetben az őszi munkálatok fokozott iramban folynak A kender vágás után megkezdték a szállítást. A napraforgó vágást és a cukorrépa szedést rendben elvégezték és hoz­záláttak a kukorica töréshez. ★ A tengerparton üdülhetnek a termelő szövetkezeti tagok A VASUTAKON 75 A SZÁLLODÁKBAN 25 SZÁZALÉKOS KEDVEZ­MÉNYBEN RÉSZESÜLNEK A szövetségi kormány rendelke­zései értelmében a termelő szövet­kezeti tagok ugyanolyan feltételek mellett, mint a szakszervezeti tagok, kedvezményesen üdülhetnek a ten­gerparton. Az AMsin vasutakon 75 százalékos, a szállodákban pedig 25 százalékos engedményben részesül­nek. Mint ismeretes, már eddig is ren­deztek kedvezményes áru paraszt­­kirándulásokat az ország legszebb vidékeire, de hazánkban ez az első eset, hogy a termelő szövetkezetek tagjai ugyanolyan kedvezményben részesülnek, mint a szakszervezeti tagok . Az üdültetési akciót a Patma bu­nyót­­­ja le. Az előkészítő munkák a napokban megkezdődtek Több pro­paganda előadást tartanak, további filmek bemutatásával, 25 mozgó­­kiállítás megszervezésével és fal­ragaszt útján népszerűsítik az üdültetési akciót. A Putnnik külön­vonatokon fogja szállítani az üdü­lésre utazó szövetkezeti parasztokat. Az üdülésre a következő helysé­gek jönnek számításba: Abbázia, Crikvenica, Hvár, Dubrovnik, Her­­cegnovi és esetleg Bléd (ha lesz elég jelentkező). Ezeken a helyeken egész télen át nyitva lesznek a legjobb és legkényelmesebb szállodák a szövetkezetiek szá­mára. Külön gondoskodnak a szövetke­zeti parasztok szórakozásáról és kul­turéövezetéről. A legjobb kulturális­­művészeti csoportok fogják meglá­togatni az üdülőhelyeket a téli idény­ben. Az üdültetési akción kívül ez év­ben is rendeznek tömeges paraszt­­kirándulásokat. A kirándulások szín­tén október másod­i felében kez­dődnek, amikor már lezajlottak a főbb mezőgazdasági munkák és a Népfront nagyobb akciói.

Next