Magyar Szó, 1949. október (6. évfolyam, 233-259. szám)

1949-10-01 / 233. szám

4 A tömegesedés útján halad a noviszádi „Proletár“ kul­túr­egy­esm­e. A noviszádi »Proletár« kultúr­­egyesület kilenc hónappal ezelőtt alakult meg­. Vezetőségének leg­fontosabb feladata a tömegesítés volt: minél több telepi magyart be kellett vonni az egyesület kebelé­be és fellendíteni a kul­turm­unkát. A vezetőség ezt a feladatát nagy­­részben elvégezte. Az egyesületnek jelenleg 400 tagja van. Ez mindenesetre haladás, ha tekin­tetbe vesszük, h­ogy az induláskor 17-en voltak. Az egyesület a városi kulturszö­­vetségtől jelentős anyagi támoga­tást kapott és így némileg rendező­dött anyagi helyzete, viszont a tagsági díjak beszedése nem megy rendben, tekintettel arra, hogy az egyesület még a mai napig sem készíttetett belépési nyilatkozatokat és tagsági könyvecskéiket. Voltak hibák és fo­gyatékosságok is a munkában. Fő­leg az­­eszmei nevelőmunka hiány­zott az egyesületben. Ennek hiányát különösen a műkedvelő alosztály tagjainál lehetett érezni. A műkedvelők zöme kezdő szni­játszó. Számukra nagyon fontos lett volna az eszmei nevelőmtnk.1. Számos fegyelmezett­enség történt a csoport egyes tagjai részéről, úgy hogy néha kétségessé vált ma­ga az előadás megtartása. Mindez az eszmei nevelőmunka hiányá­nak következménye. A szereplők egy bizonyos kis cso­portja nem volt annak tudatában, hogy tulajdonképpen nem az egye­sület titkárának vagy elnökének­­ szerepel és dolgozik az egyesület­ben, hanem a telepi magyar dolgo­zóknak, a magyar kultúra terjeszté­sének tesz szolgálatot. A telepi dolgozók figyelemmel kisérik a mű­kedvelők tevékenységét Ezt bizo­nyítja a­z is, hogy az eddig megtartott 45 előadást 21.300 ember nézte végig A műkedvelő csoport, amely Bal­len Rózsa vezetése alatt működik, tervbe vette több szerémségi magyar lakta falu meglátogatását. A ve­zetőség kezdeményezésére felépült a nyári színpad, amely 2000 ember befogadására alkal­mas. A színpad­épí­tésben kitűnt: Ubor­­nyi Sándor, Parag István, Gellért István, Király Rózsai, Farkas Boris­­ka, valamint az egyesület vezető­sége. Az egyesület 18 tagú tánccsoport­ját Ubornyi Sándor vezeti. A veze­tőség már megtette a szükséges lé­péseket a ruhák beszerzése érdeké­ben és hamarosan bemutatkozik a tánc­­csoport. A könyvtárnak 380 könyve volt, amikor Sipos Matild tanítónő veze­tésével megkezdte működését. Az­óta újabb 400 könyvvel bővült és így nagyobb választék áll az ol­vasóközönség rendelkezésére. A vezetőség legfontosabb feladata továbbra is a tömegesítés, valamint a hibáik kiküszöbölése és az esz­mei nevelőm­unka megszervezése a tagok között. fraun­un Müsíkmi A SZUBOTICAI I. körzet, Bajmok, Gyurgyin és Zsednik ebben, az évben új könyvtárakat szerve­­zett. Kibővült a városi szakszer­vezeti könyvtár is, mely az ér­tékes könyveken kívül olvasóter­met is kapott. A városi könyvtár ebben az évben 350.000 dinár ér­tékű szépirodalmi és marxista mű­­veket szerzett be. A könyvtár tervbe vette, hogy a tagok szá­mának gyarapításával párhuzamo­san még ebben az évben ifjúsági és pionír olvasótermet nyit. A VERSECI Román Népszínház, amely öt hónappal ezelőtt alakult megkezdi első színház-idényét. Szirehozza a »Mélyek a gyöke­rek«, a »Tanfelügyelő« és I. L Karadzsal­a ro­mán író »Viharos éj« című színművét. A színház együttese az idén sorra látogatja Vajdaság román falvaik KISHEGYESEN a „Petőfi“ kultur­­egyesület jól sikerült előadást ren­dezett. A műkedvelők fáradtsá­gát nem kímélve még a nyári munkaidő alatt is betanulták a „Mélyek a gyökerek“­című szín­művet. Az előadás színvonalát emelte még az újonnan átfestett színpad is. A darabot rövidesen megismétlik. (D. G.) ZRENYANINBAN az AFZs negyedik alapszervezete és a »Zsárkó Zre­­nyanis« vasutas műkedvelő cso­port a gyermekhét alkalmával műsoros estet rendezett.­ Az előadás tiszta jövedelmét a gyermekhét megrendezésére for­dították. A »Zsárkó Zrenyanin« repülős egyesület, a Harcos Szö­vetség kertjében jól sikerült kul­túrműsort rendezett. Ez az első alkalom, hogy a zrenyanini spor­tolók kultúrműsorral léptek kö­zönség elé. (M. Sz.) A KISHEGYESI kendergyár nyári tanfolyamot rendezett az­ építő­­munkások részére. Az előadáso­kat a kishegyesi tantestület tar­totta. Az órákon általános tan­tárgyakat tanítottak. Az előadók mindent megtettek, hogy rövidem ismertessék a­ legszükségesebbe­ket. (D. G.) h­irJelMol« V fi T BL-B LADAS Egy BO»IWHORINÓ eladó és több bér­be kiadort Szubotica, Moszkovszkca (volt Rudics­) utca 4 szám alatti szabóüzlet. 4519 Vadonatúj NŐI KERÉKPÁR eladó. Megtessíríthető a noviszádi hirdet Massziv KONYHAASZTAL és egy TÜKRÖK TOALETSZEKRÉNY márvány lappal, jutányos áron eladó. Érdeklődői: Sztritotica, Dulicseva utca 5 ____ Sürgősen eladó «rész SZÁD OUTLET­­BERENDEZÉS, nagy, 7 méteres pólónál, nagy asztalu, előre-hátra varró géppel együtt,­ esetleg külön lak­dta a nossiszá­­di hirdetőosntilyban. 4572 ELADÓ 9» DARAB na«» cserép, »00 darab nagy tégla, egy Ms«Wo­unó, szöl­­lőprét» egy 750 kg-os mAw, ««lyukkal. Érdeklődni: Jankovics József, Zenta. Dó­zsa György utca 2*. . 4440 Majdnem «1 Nftl KERÉKPÁR eladó. Megfejfettfiotó a noviszádi hirdetőnsz­rádió 4+1 eladó No­viszádPbztalkncradMfca utca 51 lakás 5. Volt Temettői utca. 4405 ELADÓ HÁz, a kendergyárral szem­ben. Érdeklődni: Babi Istvánnal. Bars Topolya­ 4383 BÖLCS. ELADÓ. Noviszád, Pávla Bakicsar T0. 4393 CSEREI KAUIHA eladó. Noviszád. Ra­y 4332 KÜLÖNFÉLE BORBÉLY LAJOS professzionista könyvszakért®. Noviszád. Varsavszka utca 22. (kórház utáni utca) továbbra is tanítja a könyvelést ,a gépírást. 4063 HOZOTT GYAPJÚBÓL vállalunk en­gedélyre fogást és szövet- és kendő szövést Harta Ferenc. Szubotica, VI Pozsarevacska utca 16. 4400 DIAK-LÁnyókát ellátásra felveszek Saubotice Trg­oktobarszke Revolucije 4477 FELESÉGEWTTÖL, született Klovása DragicAWIkülönváltan élek, adósságai­­érd-'felelősséget nem vállalok Bata La­jos, Kanizsa. 4501 Feleségem, KOVÁCS PÁLNÉ, elha­­­gyott.­Tetteiért felelősséget nem válla­­lok­.' Kovács Pál, Noviszád. 4453 ' Zentán a Tornyosi úton KIADOM 5 HOLD 340 szögöl földemet, tanyával fe­­lét bérbe, felét felesbe. Gábor Gergely, Zenta, Beogradszka 7. 4438 ALLAS HÁZTARTÁS önálló vezetésére keres 2 személyes család azonnalra al­­kalavallottat. Szubotk­a, Makszima Gor­­kog 46. 3476 BEJÁRÓNŐT keresek Minden házi munkára. Dr. Földes Ott, Szubotk­a Moszkovszka 1/a. \ / HÁZMESTERI ÁLLÁST keresek Aján­latokat 45­ 7Koviszádi hirdetőosztályba ké­­t 4570 ' ELSŐ BÁCSKAI SELYEMGYÁR, No­viszád, jug- Armlje utca 146, keres gyakorlott tisztviselőt ipari nyilvántar­tási osztályába. Jelentkezni személy«­­non. 4570 Magyar Író A temerini táborban... Az ország egész területén megkezdődött a katonai előképzésre kötelezett falusi ifjak táborozása. Az idénymtri­­kák miatt a nyár folyamán két és fél hónapig nem tartották meg az Aláírat, ezért most hatnapos táborozásra von­ták össze az ifjakat, hogy az elmulasztott Arákat pótolják, vajdaságban kivétel nélkül minden tanközpont megszer­vezte a táborozást. A katonai előképzést vezető szerveknek a néphatóság, a tömegszervezetek, elsősorban az AFZs­­szervezet, valamint hadseregünk szabadságon lévő tisztjei siettek segítségükre, hogy a táborozást minél jobban szervezzék. Több helyen a katonai alapismeretek tanítását teljes egészében szabadságos tisztjeink vállalták. Hurrá !.. hurrá !.. A fülsiketítő csatazajba belevegyül a kürt ér­ces hangja... Egyszerre csend lesz. A határban dolgozó parasztok a hirtelen beállt csendre egy pilla­natra megállnak a kukoricaszedés­... Bevették az erődöt! — álla­píthatta meg több paraszt ebben a pillanatban. Az egyik, — a rakásra dobva a letört kukoricacsövet, — önkéntele­nül elmúlt katonaéveiről kezd me­sélni társainak. Az új öncéléiból ma­radt a legtöbb emlék, még­hozzá nem éppen a legkellemesebb. — Amikor bevonultam, nem tud­tam semmit. A legegyszerűbb »jobb­ra át«-ot naponta százszor is meg kellett ismételnem, amíg megtanul­tam. Unalmas volt ilyen egyszerű dolgokat csinálni, hosszú napokon át, — meséli társainak, miközben szaporán dobálja rakásra a kukori­­cacsöveket. Újból a kürt éles hangjától rez­zen meg a levegő. Látni lehet az ifjakat, hogy futólépésben sorakoz­nak ... Nagy tanyaépület s köröskörül sátrak. A tábor bejárata előtt őr áll, fiatal, pehelyszakállas, munkás­­ruhás ifjú, Vállán puska. Az őr­­szabályzat szerint szigorúan meg­állítja az érkezőket. Alig pár napja, hogy itt vannak a táborban, de 37 őrposzton már mind a kétszázan tudnak szolgálatot teljesíteni,­­ szabályosan, katonásan. Csak annyiban különböznek a ka­tonáktól, hogy nincs igazi puskájuk, automata fegyverük, ágyújuk, harc­kocsijuk, de a tábori élet, a fe­gyelem,­­ az katonás. Fiatalok, katonai előképzősök, de öntudatuk, hazaszeretetük már férfias A szakaszok »vigyázz«-ban áll­nak. A négy szakaszparancsnok a táborparancsnok elé lép. Keményen tisztelegnek. A kondérok körül szorgoskodó Orosz János és Barna János szakács is megáll a munkával egy pillanat­ra, ők is »vigyázz«-ba vágják ma­gukat. A szakácsok sem szeretnék, hogy ha hazamennek, az otthoniak »anyámasszony katonájának« hívják őket. Jován Csepics, a táborparancsnok kiadja a parancsot. A szakaszpa­rancsnokok elindítják a szakaszo­kat. Az »Oszolj« vezényszó után két csoportba gyülekeznek. Külön a szerbek, külön a magyarok. A po­­lit­kai órát külön tartják. Tóth László a magyaroknak Sztevo Ka­­ranovics a szerbeknek Mindketten az első proletár brigád megalaku­lásáról és dicső harcairól beszélnek. Megérkezik a járási katonai ügy­osztály kiküldöttje. Kemény »vi­gyázz« állásban fogadják. A kikül­dött a legaprólékosabban érdeklődik mindenről: az elhelyezésről, élelem­ről, a bánásmódról. Panasz nincs. Arra a kérdésre, hogyan érzik magukat, 200 torok­ból hangzik a válasz: — Nagyon jól! Nem így képzelték el a táboro­zást. — Meglepett bennünket minden, — mondják. — Meglepett bennün­ket a bánásmód, a helyi népbizott­­ság gondoskodása, mely, — habár nem volt a tervben — még mel­eg ételről is gondoskodott. Az egész tábori élet csupa élmény — neveze­tes, előkészület a katonai életre, a katona kötelességeire, előkészület hazánk határainak­­ megvédésére. Ezért jöttek itt össze a táborban a temerini tan­központ ifjai, hogy ta­nuljanak, nem pedig, hogy »krump­lit szedjenek«, mint egyesek be­szélték nekik, amikor ide kellett jönniök. A sátrakban is katonás a rend. Jánosi János, az ügyeletes, vacso­rára sorakoztatja a szakaszokat. Mindenki elismeri az alig pár na­pos múlttal rendelkező szakácsok tudományát. Jó bablevest főztek... Az étvágy is kitűnő, de nem cso­da, mert már reggel fél 5-kor meg­kezdődik a munka és este még bi­zony elfáradnak. Novica Milovics és Danilo Csepics, a Jugoszláv Hadsereg szabadságon lévő tisztjei minden nap itt vannak velük, tanítják őket A szabadságuk­ból 6 napot a falubeli ifjak tanítá­sára szántak. A táborban változatos az élet Minden órában mást csinálnak. Elő­ször egyenként tanulják a legele­­mibb dolgokat. Egymásnak vezényel­nek, majd rajokban, szakaszokban csinál­ják, menetelnek, nótáznak. De legkedvesebb a harci gyakorlat a felderítés, a támadás, az ütközet. — A legjobb tanközpont lesz, — állapítja meg a két fiatal tiszt . Hogy kik a legjobbak, legfegyel­­mezettebbek, arra nehéz választ ad­ni. Büntetésre még nem került sor. De azért mégis a jók közül is ki­emelkedik Lukács Vince, Pero Grujicsics, Jánosi János, Sztevo Vucsilovics, Szilák József Sztoján Loncsár, Sörös István. A tányérok és kanalak egyhangú csörömpölését hangos nevetgélés és a szakácsok egyre sűrűbb »ki kér még repetát« kiáltozása festi alá. Takaródét fuj a kürtös. Nyugo­vóra térnek az ifjak, pihenni, hogy holnap újult erővel induljanak ro­hamra a katonai alaptudományok k­arának bevételére, hogy — ha el­jön az ideje — felkészülten léphes­senek be dicső Hadseregünk harco­sai sorába. Gyermekkel­­ a gyermekek ünnepe Vajdaságban ZRENYANINBAN a gyermekhét megünneplése a fiatal természet­­barátok szemléljével kezdődött A szemle után az AFZs díszebédet rendezett a gyermekek részére. Utána meglátogatták a városi mú­zeumot. Este a pionírok a város­ligetben tábortűz mellett a harco­sok elbeszéléseit hallgatták a nép­­felszabadító háborúról. Ezen a na­pon valamennyi iskolában szülői értekezletet tartottak, s ismertették a gyerm­eki lét jelentőségét. A következő napokban a pioní­rok kirándultak a környező falvak­ba. A falvak pionírjai viszonozták ezt a látogatást. Az iskolákban a legjobb tanulókat megjutalmazták, ünnepi értekezleteken pedig aján­dékban részesítették a legszorgal­masabb sokgyermekes anyáikat. A legnagyobb örömöt a gyermek­­hét utolsó napja nyújtja a gyerme­keknek, ugyanis ekkor nyitják meg a gyermekvásárt, amely sok kelle­mes meglepetést tartogat a pioni­­tr-ok számára. ★ ZOMBORBAN gazdag műsor tötti ki a gyermekhetet. Az ünnepélyes megnyitást a városligetben rendez­ték meg, ahol egyúttal megnyílt a gyermek­vásár és a tanulók rajzkiál­­lítása is. A hét többi napján a gye­rekek moziba, színházba, hangver­senyre és előadásokra mentek és meglátogattak több társadalmi in­tézményt. Kirándulnak Batinára is, s ellátogatnak a hősök emlékművé­hez. A ház utolsó estjén a pionírok tábortüzet gyújtanak, és vendégül látják az álmunkásokat. ★ ADAN gyermekvásárral nyitot­ták meg a gyermekhetet. Amit csak a gyermek szeme-szája meg­kíván, minden volt a vásáron. Az egyik sátorban a gyermekirodalom remekei, a másikban gyermekjáté­kok, a következőben sütemények, szendvicsek, cukorkák stb. A gye­r­­ekh­ét többi napján a pionírok moziba, kirándulásra mentek, sport­­versenyeken vettek részt; a kirán­dulás alkalmával a Tisza parton humoros versenyt, zsákbanfutást és lepényevést rendeztek. Vasárnap, október 2-án a »János vitéz«-t né­zik meg a gyermekek. ★ KANIZSÁN előadások sorozatával nyitották meg "a gyermekhetet. Szü­lei értekezleteket tartottak minden osztályban. A következő napokban a gyermekek kiránduláson voltak, tornajátékokat mutattak be és sportversenyt rendeztek. 29-én meg­látogatták a gyermekvásárt, majd délután moziba mentek. Október 2-án, vasárnap a tanulók műsoros estet rendeznek pionírtársaiknak . SZUBOTICÁN a gyermekhét elő­estéjén ünnepi akadémiát tartottak a városi színházban. Az AFZI vá­rosi szervezete nevében Szpahics Szofika, és Lengyel Ágnes tartott előadást a gyermekhét jelentőségé­ről. ZENTAN a gyermekhét megnyi­tása ünnepélyes keretek között történt a város központjában. Az ünnepély befejeztével megnyitot­ták a sátrakat, ahol a gyermekek játékszereket süteményt és tejes­kávét kaptak. A sátrak egész hé­ten át nyitva vannak. A zentai pio­nírok a gyermekhét folyamán mo­ziban voltak, megtekintették a ki­állítást, és kulturelőadásokat hallgat­tak. ★ TOPOLYAN tábortűz mellett, a harcosok elbeszélését hallgatva, kezdték meg a gyermekhét meg­ünneplését. A többi napon különfé­le kulturprogramokat hallgattak meg a gyermekek. A tömegszerve­zetek kiküldöttei meglátogatták a szülőotthonokat, és ajándékkal ör­vendeztették meg a terhes anyákat. ★ A BRÉZAI BARNASZÉN BANYA (bányaraktár) keres több alkalmazottat, éspedig: 4 perfekt szakácsot, vagy sza­kácsnőt, egy étterem-vezetőt, 3 idősebb kereskedő-segédet. Lakás és ellátás biz­tosítva, fizetés-­megegyezés szerint. Je­lentkezni sesemélyesen vagy írásban a brézai J­udaszki Magazine-ban. ~ 4466 Elveszett, érvénytelenit) özvegy Bán Antalné, Szubotisá, Frankopanszka u. K-l köny­vét. (4483) özvegy Michel Pálné, S­zubo­­tica-Radanovác 44, K-l könyvét. (4484) Djorosko Aleszszandar, Szubotica, IV., Palmoticseva 42, K-2 könyvét. (4485) özvegy Zvekán Lijcsní, Szupocca Ra­­danovác 119, E^6 könyvét. (4486) Odri Jánosné, Berdán arckép«* Iga­zolványát. (a»*GT Kurclnák I. ragé bet. Te­merin, arcképes igazolványát. (4331) Do­­bai György, Torda, arcképes igazolvá­nyát. (4307) Jovánovics Teréz, Márt Igyos, arcképes igazolványát. (4308) Fo­dor Antalné, Zenta, K-4. könyvet. (4301) Korpa István, Zenta, 36097 számú ke­rékpár­-Igazolványát. (4302) Vusuravics Izaveta, Zenta, bejelentőlap­ját. (4303) Jankovics Ferenc, Zenta, bejelentőlap­ját. (4304) Szvitár Erzsébet, Ada, beje­lentőlapját. (4305) Mikok Margit, Vrbi­­ca, arcképes igazolványét. (4312) Nemes Erzsébet, Vrblea, arcképes igazolványát (4313) Simon Antal, Vrblea, arcképes igazolványát. (4314) Szabó Ilonka, Vrbdi­ca, arcképes igazolványát (4315) Kocsis János, és Annus, Vrblea, arcképes iga­zolványát (4316) Kis Sági Ferencné, Szubotica—Palics Szolánszka utca 25. K-2 könyvet.­­«23' özvegy Szűcs Andrásné. «zl£iottoa VI. kör, Narodna utca 16. K-l könyvet. 4524 Lakatos Erzsébet, Bezdám, arcképes igazolványát. 4500 Boros József, sztára Mora utca, Crve­­ne Axmar-Si. kenyér-jegyeit. 4472 Feiszthamer József, Kanizsa, Kudán kiadott erőképes Igazolványát. 4473 Marton Iván, Szubotk­a, Koszovszko polje 16, K-2 könyvét, lakásbejelentéjét 1­­2 bizonylatát mezőgazdasági termé­ Icek eladásáról, száma 794467-70. 4475 ELVESZETT E hó­z­ám délelőtt A FUTAKI­ ÚTON elveszett egy pénztárca, Igazolványok­kal és 3­580 dinár. Becsületes megtaláló külfed­el clmemre: Nagy Jolán, Kula, Crvene Armije 14. 4574 Elvesztettem e hó 29-én egy HÁTI­ZSÁKOT, nadrág és gumicsizma volt benne. Becsé­­etes megtaláló adja át 500 dinár jutalom ellenében. Noviszád, Iva­­na Kosza a csicsa 14. 4s73 L A K A S ELCSERÉLNÉM » szobás 'cf'rr'':,U?a lakásomat Znenyaninban megf emelő no­viszádi lakásért, Raduk, telefon 40 .9. Elcserélném SZOBA SM ítflSZOBA­­BOL álló lakásom­»*t Noviszád, Petar Drapsir utca 2S- szám alatt, szoba kony­­hás lakással a katolikus temető vagy a Cara Busana utca környékén. Érdek­lődni a fenti elmen­déseiért. 4489 Elcserélném HÁZAMAT, 2 szoba, kony­ha negyed kvadrát kert — kisebb hitért. Megtekinthető: Noviszád, Orlo­­vicsa Pávla 29, Heres-kert. MAGÁNOS MUNKÁS LAKÁST ke­res KALICSON. Cím a noviszádi hírde­­tőosztályban­ _ 4562 ELCSERÉLNÉM KÉT SZOBA fürdőszo­bás lakásom­at a város központjában, kétszoba lakásért a városon kivül Kr­­dolnadnh 15—1* óráig. Kuzmánovica, Irloviszád, Narodnog Fronta utca 6­ ELCSERÉLNÉM szoba, konyhából álló lakásomat, nagyobb szo­ba-konyhás lakásért a városon kivü­l. Érdeklődni: Candli Jug. Armije utca U. 4556 Áramszünet noviszaddon A magasfeszültségű hálózaton szüksé­ges halaszthatatlan munkálatok miatt vasárnap, október­ban Noviszádon a Nagyuimánon 7—17 óráig szünetel az áram­szolgáltatás./ / Macvar Szó a vajdasági népfront napilapja Megjelenik szerda kivételéve naponta. Fe..:új szerkesztő: REHÁK LÁSZLÓ. Szerkesztőség és kiadóhivatal Noviszád, Jovana G­orgyevtcsa 2/H. etn. Telefon: 25-85. ran. X. i. SPORTHÍREK ma nyitják meg versecen öt­éves TERVÜNK ELSŐ SPORT­­STADIONJÁT nek a» u.1 sporton ".ont a,ítoy^a v*, sec dolgozói es sportolói önkéntes műn iSmL épitettek- Az önkéntes muVoik értéke meghaladta a kilencmillió dinárt. Ma a zemund Kasa Krk­a a *»part«eusz­szal (Szubotk­a), a Noviszádi Sz­loga pe­­dig a versec­ Jedinsztvo labdarúgó csapatával találkozik. Holnap, vasárnap a jugoszláv válogatott játszik Vajdaság válogatottja ellen. MA ESTE NOVISZADON, NO VISZ­AD VAX...DECS VAL. ÖKÖL­VÍVÓ MÉRKŐZÉS Jugoszláviai vendégszereplésük során a bécsi ökölvívók ma Novierádra láto­gatnak, ahol este 20 órai­ kezdettel a Szloga pályán nemzetközi ökölvívó mér­kőzés keretében találkoznak Noviszád válogatottjával. 150 RÉSZTVEVŐ VAJDASÁG NYÍLT TENISZ-BAJNOKS­ÁGÁDA­N Noviszádon tegnap kezdődőn meg Vajdaság ez évi nyílt tenisz-bajnoksága. A bajnokságban részt vesznek az ország és Vajdaság legkiválóbb versenyzői, va­­lamint mint vendégek az osztrák te­niszezők is. Az első napi küzdelmekben Milcs és Balada legyőzték ellen­felüket. Ugyanakkor Noviszád teniszválogatottja Bécs válogatottjával mérkőzik. Az első napi eredmény 1:1, a küzdelmeket ma folytatják. JUGOSZLÁVIA SZEVT NŐI KOSÁR­LABDA BAJNOKSÁGA Rijeka: EGYSÉG (Noviszádi)HAJDÚK (Szpot) 28:21

Next