Magyar Szó, 1955. január (12. évfolyam, 1-29. szám)
1955-01-01 / 1. szám
O AGYAD SZ UJEV! ,5ZAH 1955 O OLD At A kommunák építése időszerűi /'l « - 1 • 1 •• , / i»gilaszulJeaier„u^y“ kulisszái mögött? Peter Sztamcotics radócU'Ke FW«r Sztembolcs «Mást nem tehetett eleget kérésünknek, hogy külön cikket írjon újévi számunkba. Ezért « beogrédi rádiónak készített előadását juttatta hozzánk kizárólagos közlési joggal. A sastitió egy héttel ezelőtt közölte e fairt, hogy Edvard Kambely elvitsrésett, a Szövetségi Végrehajtó Tanács alelnökével az élen megalakult a kommunák építésével foglalkozó szövetségi bizottság. A köztársasági bizottságok már korábban megalakultak, s a napokban megkezdődik a járási bizottságok megalakítása is. Ez azt jelenti, hogy a kommunális rendszer építésének kérdése időszerű és gyakorlati feladattá vált. Ezzel párhuzamosan az eddigi vita nagy érdeklődést keltett hazánk minden dolgozója körében. Az egész eddigi vitában Vitán felül éli az a téktél hogy a kommunális rendszer, a dolgozó nép önkormányzatának szükségszerű formája , hogy önigazgatási rendszerben a kommuna az alapvető szervezeti egység. Az érdeklődés és a vita a jelen pillanatban főleg a kommunális rendszer gyakorlati megvalósítása körül forog as kommunális rendszer formái és főleg a jelentőség körül amelyet a kommunák építése társadalmi rendszerünkben be fog tölteni. KÉT FERDE NÉZET E kérdések eddigi megvitatásában két helytelen felfogás alakult ki: az egyik a kommunánsrendszer építését közigazgatási területi változásokra szűkíti és lényegében lebecsüli jelentőségét; a másik magának a rendszernek ezzel ellentétes felfogása szerint a kommunális rendszerben olyan eszközt lát, amely minden más kérdést megold — azt látja, hogy a kommunával együtt megkap mindent, ami hiányzik — anyagi eszközöket is, kádereket is, etb. Megnyilvánul a legközönségesebb meg nem értés is, ez az állandó változásoktól való „félelemben“ fejeződik ki, amelynek — mint mondják —, a végét nem lehet látni. Hogy beláthassuk a kommunák építésének időszerűségét és meghatározhassuk jelentőségüket, hogy ezt a kérdést a dolgozó nép önkormányzata kiépítésének egész folyamata szempontjából tekinthessük, véleményem szerint éppen az eddigi fejlődés egyes mozzanatait kell szemünk előtt tartanunk. Fejlődésünk lényegéről és távlatáról, már kezdettől fogva világos és határozott felfogásunk volt — érthetően a kommunák felé tájékozódtunk mint az önkormányzat szükségszerű formája felé úgy ahogy arra Marx a páriád Kommün tapasztalata alapján rámutatott. Ami cél megvalósítására irányuló gyakorlati intézkedések igen sok körülménytől függtek, gazdasági fejlettségünk fokától kezdve egészen konkrét szervezeti, sőt káderproblémákig is. A fejlődés a gyakorlatban kezdetitől fogva a decentralizáció formáját öltötte, mégpedig azáltal, hogy a szövetség és a köztársaságok funkcióit a népbizottságokra vintk át, az állami szervek fanntásióit pedig e gazdasági szervezetekre és a társadalmi szervezetekre. Az első esetben amikor a funkciókat a népbizottságokra vittük át, a figyelem központjában a járás állt e járási népbizottsággal az élen. Elsősorban ezért, mert ezervezeti szempontból és a káderek tekintetében csak e járási hárbizottságok voltak gurcra vállalják a decentralizáció és a munkástanácsok megszervezése által felmerült feladatokat. Egyedüli csak a járás volt képes magám vállalni a kommuna funkcióit,és ezért a kamráu nák kérdésének kidolgozása nem volt időszerű. Másodszor, a fejlődésnek ebben a fázisában nem lehetett egyszerre felfogni valamennyi kérdést. És végül hiányzott a konkrét tapasztalatt is fimely a kérdés helyes megoldásának szükséges eleme. A DECENTRALiZÁCIÓ AZ ÖNKORMÁNYZATELŐHÍRNÖKE VOLT Ma alapjában véve más a helyzet. A decentralizációs folyamat, abban az értelemben, hogy a funkciókat átvisszük a szövetségről és a köztársaságokról, negyobbára befejeződött. A szövetségi szervek szervezete is általában magakapta megfelelő arculatát. A Vállalatok munkás igazgatása kialakult, megszilárdult és gazdag tapasztalatokkal rendelkezik. A társadalmi igazgatást bevezettük a társadalmi élet más területein is. Az új gazdasági rendszer önmagában bordja a kommunák funkciójának feltételezését amelyet eddig a járás vállalt A felsorol kérdések megoldásával szükségessé vált a kommuna problémáinak funkcióinak, e vállalatok, a szövetség és a köztársaság iránti viszonyának, területi kiterjedlésének etrő kimunkálása. Ha erre a kérdésre úgy tekintünk, mint az egész önkormányzati rendszer építésének egy részére, ekkor a kommunák további építéséről beszélletünk másrészt pedig a kommunális rendszer építése külön probléma is, és egész sor kérdést vet fel, amelyeket ma meg kell oldanni. A már Kardely elvtárs által is kiemelt két törekvés mellett, hogy a város mint ipari terület elszigetelődik falusi környékétől, és a falu nyomást gyakorol a városra, — e két törekvés mellett, amelyek megadják a probléma alapvető színét — az eddigi fejlődés egész sor más jelentős kérdést is fölvet. Csak néhány kérdést említek meg ezek közül, mégpedig a legidőszerűbbekét. A TOVÁBBFEJLŐDÉS ALAPJA A KÖZSÉG A járás — amilyen ma — nem vállalhatja magára A kommuna minden funkcióját nem biztosíthatja a dolgozók teljes közreműködését a gazdasági és politikai és általában a társadalmi élet igazgatásában. Szerbia Kommunistái Szövetségének Kongreszszusán nyilvánvalóan ebből a tényből kiindulva, azt mondták, hogy a járás mellett — a kommuna funkcióinak szemszögéből tekintve — fejleszteni kell a községeket is, amelyeknek jogköre mai helyzetünkben erősen korlátozott. A községek jogkörének szűk volta és az a körülmény, hogy a mai járás nem töltheti be sikeresen, a kis és fejletlen községekben te érezhető, nem szólva az iparilag és általában gazdaságilag fejlett nagy lakosságú köz«*tekről, mint amilyen a vajdrégi falvak nagyfámé és pr é*s eor heliség Szerbia minden más részében is Oak néhányat említek meg, mégpedig eorban, mtet Kosztolac, SZta’acs Szenyszki Rudnik, Vmvae*ka Bany*, Presovo, W.yev'zka ,»ti* M-kek Wwikviat ca, Fedka, Kamenkca, Zsitni Potok, Bojnik, Medvegya, Grdelica, Leszkovác környékén. E helységek fejlődésükben eljutottak addig, hogy ma a községi állapotuk formálisan gátolja további gazdasági fejlődésüket és azt hogy a polgárok demokratikus jogaikkal éljenek. Ezenkívül Szerbiában kis, apró községek vannak amelyek a múltban sokkal kevésbé fejlett helyzetben is megfeleltek, és megfeleltek azoknak a meghatározott funkcióknak is, amelyekkel a községek a polgári társadalomban rendelkeztek. A községek felaprózódása fejlődött a háború utáni helyzetben is, mert ennek a helyzetnek a kis községek megfeleltek. Az ilyen község magán hordja háború előtti és háboru utáni közigazgatási funkciójának a bélyegét. Helyenként a múltnak ez a nyomása tovább vezetett vissza a múltba — szűkebb Szerbiában például még azoknál is kisebbek a községiek, amelyeket az első világháború után Koszovó-Metóhia tartományban szerveztek. A járás eddigi funkcióinak megosztása a község-kommuna és a kommunák közössége között, a funkciók áthárítása a községekre-kommunákra, felveti a községek-kommunák területének kérdését. Szüséges lesz, hogy egyesítsük a községeket és egész két járásban mér vitatkoznak is az új községekről — kommunákról. Kétségtelen, hogy a fejlődés ebbe az irányba fog haladni. Azt hiszem, hogy túlbecsüljük azt a kérdést, hogyan fogadja ezt a lakosság — ezen a téren főleg a szerbiai községek hagyományait hangsúlyozzák. Ha e kérdések megoldásakor ellenállás mutatkozik, akkor ez meg nem értésen és nem az objektív valóságból eredő okokon nyugszik. Ha a kommuna funkciói, az önkormányzat funkciói, a járási székhelyből egy más helységbe kerülnek, amely ugyan nem az ő falujuk, hanem sokkal közelebb lesz hozzájuk mint a mai járás, ha a falvakban megmaradnak a falusi bizottságok, a mai községek jogkörét megközelítő meghatározott funkciókkal a különféle kérdések megoldására, ha a községi népbizottság mai adminisztrációját abból a faluból, ahol működik, nem lehet áthelyezni. És akkor semmi ok sincs ellenállásra az egyesítéssel és nagyobb községek létesítésével szemben. Itt eljutunk a kommunációrendszer építésének jelentőségéhez Ez a jelentőség nem a közigazgatási felosztásban rejlik, hanem abban, hogy a járás mai funkcióit elviszszük a községekre, hogy olyanra fejlesztjük a községek jogkörét, amilyet meleotatta. Mit volt egykor a mi falunk? Milyen institúciói voltak? A község, az iskola, a templom és a század kezdete óta a zoldműves szövetkezet és igen ritkán — úgyszólván ujjunkon megszámlálható esetekben — egészségügyi intémények. Ma a falun nyolcosztályos iskola, egészségügyi intézmények, különféle mezőgazdasági intézmények szövetkezetek, szocialista mezőgazdasági birtokok, szakértők, orvosok, agronómusok, állatorvosok’, sttb. működnek. És ha még nincsenek, megvan a távlat arra, hogy a gazdasági fejlődéssel általában, főleg pedig a mezőgazdasági termelés fejlesztésével megalakuljanak. Sok kérdés kisiklik a járás kezéből, megoldásukhoz ezeltek a járás keretei és szélesebb területen keresnek megoldást. . Az eddigi tapasztalat és ennek a kérdésnek kimunkálása arra mutat, hogy ezek az ellentmondások feloldódnak a kommunák rendszerében, amelyet a kommunák közösségével megszervezünk. A kommunák rendszere — a kommunák közössége — képes feloldani a létező ellentmondásokat. További gyakorlati problémánk abból áll, hogy a mai járás funkcióit átvigyük a községre, és — területi gazdasági és a káderek tekintetében — a kommuna funkcióra képesítsük, hogy reá támaszkodjunk, mint rendszerünk alapvető egységére, ugyanakkor a kommunák közösségével lehetővé tegyük funkcióinak kiegészítését. A kérdés megérett és megoldására kialakultak a feltételek, mert a mai keretek szűkké válnak a további fejlődés számára, másrészt pedig a kérdés bonyolult, egész sor szubjektív komponens hatása alatt áll, és megoldásához alapos tanulmányozás után kell hozzálátni, hogy gazdasági közösséget teremtsünk, amelyben sokkal sikeresebben valósul meg a polgárok közreműködése a társadalmi ügyek intézésében, hogy új alapon határozzuk meg a szocialista polgár és közösség viszonyát és helyét a közösségben. Ez is hatalmas lépés a szocialista demokrácia építésében. Gondoljuk csak el hogy éppen ezekkel az intézkedésekkel milyen változások valósíthatók meg már akár holnap is például Bácskában. Az adminisztratív területi változás itt nem cél hanem eszköz arra, hogy a község teljesíthesse funkcióit. Véleményem szerint a községek egyesítése terén sokat kell tennünk a legközelebbi községi népbizottsági választásokig, amelyeket 1955-ben tartunk, és ezen a téren a járási bizottságoknak nagy előkészítő munkát kell végezniük. A MAI JÁRÁSOK TÚLKICSINYEK Ami a mai járásokét illeti , nyilvánvaló, hogy a mai járás túlkicsiny ahhoz, hogy magára vállalja a kommunák közösségének funkcióját, hogy kimerítsen mindent, ami a kommunák keretéből ered, és kívül áll mondjuk, a köztársaság hatáskörén. Igen sok járással ez a helyzet Másrészt a járások egyesítése különféle, leginkább technikai közlekedési, káder, sztor okból bizonyos problémáikat vethet fel amelyek hátrányos következményekkel járhatnak. Ezt a kérdést mindenesetre még meg kell vizsgálni. Ám, noha nem akarom kifejteni véleményemet még minti booter trifte te tanulányozás által kialakulnak az egyesítendő járások javaslatai, teljes biztonsággal állíthatom, hogy még sok járás van, amelyek a legközelebbi jövőben másokhoz csatolhatók. Kardely elvtára, aki sinte közvetlenül irányítja e kérdéseik kimunkálását, kezdettől fogva két mozzanatot hangsúlyoz: merészen kell haladnunk az ujj rendszer építése felé, és ki kell küszöbölnünk a kommunák működésének más ellentmondásait, és figyelmesen, minden részletre kiterjedően, tanulmányoznunk kell ez alapos előkészülettel összefüggő minden kérdést és a kérdés megoldásában el kell vetnünk az esetlegesség minden elemét Meg kell szabadulnunk az újtól való félelemtől, az évtizedek óta megkövesedett hagyományoktól, viszont úgy Ml tühtedUnikfcben mindezek a változások és az intézkedések ne csak az akadályok elhárítását jelentsék, hanem gazdasági és társadalmi fejlődésünk legkedvezőbb feltételeinek megteremtését. Az 1955-ös új esztendő az az év lesz amelyben a szocialista Jugoszlávia talaján tartós alapvető szervezeti formát ölt a kommunák rendszere, amely a párizsi Kommütiben szikraként villant fel, és amelyet 80 esztendővel ezelőtt jövőbelátón megsejtett Savetozár Márkovics. Hazánk polgárai az idén közreműködnek a szocializmus építésének ezen a jelentős munkaterületén Büszkék arra, hogy a szocializmusnak ezen elvei hazánkban valósulnak meg, hogy ezeknek megvalósítása fejlett öntudatuk, harcuk te ramntaáfluk tollvai AMIT TÚLBECSÜLTÜNK Petar Sastambolics A Magyar Szó számára irta Mósa Pijad© A napokban újra felkisértett a Gyilasz-Dedijer ügy. A feledés posványából és a kétségbeesett magányból felhangzott ennek a két néhai embernek a hangja. Nem itt az országban, mert itt nincs kihez fordulniok, nincs senki, aki még időt veszítene és foglalkozna velük. Hanem külföldön. Nyilatkozatokat és interjúkat adnak a külföldi sajtónak külföldi tudósítók révén. A politikai emigrációnak egy új fajtája ez: itt laknak az országban, nyugdíjat vagy fizetést húznak, de lélekben külföldön élnek. Idegennek érzik magukat hazájukban, és az egyetlen társaság, amelynek körében »szabadon« beszélgethetnek, és ahol otthon érzik magukat, a külföldi tudósítók köre. A várost, utcát és házszámot még nem tudjuk pontosan, de lelküknek jelenlegi lakcíme: Amerika. Ami pedig e lelki emigrációban való foglalkozásukat illeti, az nyilvánvaló. Hogy melyik és miféle nyugati sajtó az, amelyik hősökként felkarolta őket szenzációba,Ihász hasábjain, hogy melyik pillanatot választották ki e piszkos szenzáció megrendezésére, hogy milyen jelentőséget és mekkora terjedelmet szentel ez a sajtó e két, semmit sem képviselő személynek, mintha valami világtörténelmi fordulópontról lenne szó, továbbá a Belgrádban székelő külföldi újságírók egy csoportjának viselkedése, akik azt hiszik, hogy feltolakodhatnak és holmi exterritoriális légkört teremthetnek, amelyben e két gyásziitézük biztonságban érezheti magát szülőhazájuk elleni tevékenységük kifejtésében, s végül ennek az egész hajszának nyilvánvaló irányzata — mindez világosan mutatja, hogy itt olyan nyugati köröknek nagy sakk húzásáról van szó, akiknek nem tetszik Jugoszlávia tömbellenes és független külpolitikája, akiknek Tito Indiai és burmai útja, még mielőtt a Galeb elhagyta volna pártunkat, igen kellemetlen volt és akiknek egyáltalában nem tetszenek azok az eredmények, amelyeket Tito eddigi útján elért. Minthogy ez a sajtó nagyon sokat spekulált arról, hogy milyen kapcsolatban áll Gyilasz és Dedijev fellépése Tito távollétével, továbbá Jugoszlávia és a keleti országok normalizációjával, valamint Jugoszlávia és Kína diplomáciai kapcsolatainak közeli helyreállításával, — ez a sajtó akarata ellenére is felfedi e megrendezett színjáték paprikáusszál mögött álló színészek játékának igazi értelmét. Mindebből nyilvánvaló, hogy nem Gyilasz és Dedijev használta ki Tito távollétét áruló kirohanására, hanem ők az egész ügyben voltaképpen idegen eszköz nyomorúságos szerepét jtásszák, megengedték, hogy kihasználják őket külföldi tényezők, akiknek úgy látszik, nem tetszik Jugoszlávia független politikája. Az, hogy ki taszította őket ebbe az ostoba szerepbe és milyen érvekkel fogták meg őket, egészen mellékes dolog. Az sem nagyon fontos, hogy mit fecsegett ez a két ember a külföldi tudósítóknak. Csupán egy tény fontos: Jugoszlávia két polgára, tudván, hogy az országban minden becsületes ember mély megvetésén kívül nem áll senki és semmi mögötte, a külföldre támaszkodik, hogy ártson hazájának. Ez nemcsak az ő erkölcsi bukásuk bizonyítéka, hiszen ez nem újság. Erkölcsi lealjasodásuk olyan formáit öltött, hogy a bíróságnak is foglalkoznia kell velük, és az ország érdekelt vizsgálati és büntető intézkedésekkel kell megvédeni, akármit mesél is bárki totalitarizmusunkról és sztálinizmusunkról. Egyes lapok lármája arról, hogy Jugoszlávia, ha üldözőbe veszi ezt a két senkiházit, azt bizonyítja, hogy totalitáris, rendőri és sztálini állam maradt, hogy nincs benne demokrácia stb. nem talál nálunk semilyen visszhangra, legfeljebb ellenszenvet válthat ki azokkal a »barátokkal« szemben, akik úgy viselkednek, mintha nekik többet érne két gyökértelen tök fej, mint az egész ország. Ha pedig ezt a nevetséges játékot nyomásnak képzelték el kül- vagy belpolitikánk bármilyen megváltoztatására, ez kééségtelenül eredménytelen marad. A törött korsó árát pedig bizonyára nem mi fogjuk megfizetni. Ebben az országban nincs hely azok számára, akik akár Keletnek, akár Nyugatnak áruba bocsátják hazánk függetlenségét.