Magyar Szó, 1960. február (17. évfolyam, 26-49. szám)

1960-02-02 / 26. szám

1. oldal Jugoszláv tudós előadása a szocializmusról az USA-ban Dr. Jovan Gyorgyevics amerikai körúton New Yorkból jelenti a Tan­jug.Dr. Jovan Gyorgyevics, beográdi egyetemi tanár már hosszabb ideje az USA-ban tartózkodik. Több amerikai egyetem meghívta, hogy elő­adást tartson a szocializmus problémáiról és egyben ta­nulmányozza az USA állam­szövetségi berendezését és politikai tudományait. Dr. Gyorgyevics körútját a harvardi egyetemen kezdte a szocializmusról és a világ szocialista rendszeréről szó­ló előadássorozattal. Az el­ső előadáson a szocializmus politikai rendszerével, vala­mint Jugoszlávia államberen­dezésével és nemzetközi poli­tikájával foglalkozott. Nagy érdeklődést keltett előadását több egyetemi tanár és kiváló közéleti munkás hallgatta végig. Közvetlenül ezután a New Hampshir-i Dortmund College, az USA egyik leg­ismertebb nyilvános politikai intézete hívta meg, hogy elő­adást tartson a szocializmus mai értelmezéséről. Az elő­adást mintegy ezer ember hallgatta végig. Ez volt az első eset, hogy egy szocialis­ta ország képviselője ebben az intézetben a szocializmus­ról tart előadást. Dr. Jován Gyorgyevics a Tanjug munkatársának adott nyilatkozatában elmondta, hogy az amerikai tudományos körök és polgárok nagy ér­deklődést mutattak Jugo­szlávia iránt. Dr. Gyorgye­vics néhány nappal ezelőtt előadást tartott a pittsburgi egyetemen. Ellátogat néhány más egyetemre is. GOMULKA MOSZKVÁBA UTAZOTT Részt vesz a kelet­európai kommunista pártok tanácskozásán Varsóból jelenti a Tanjug. Gomulka első titkár vezeté­sével tegnap reggel Moszkvá­ba utazott a Lengyel Egye­sült Munkáspárt küldöttsége. A küldöttség részt vesz a kelet-európai kommunista és munkáspártok képviselőinek tanácskozásában a mezőgaz­dasági kérdésekről. A kül­döttség tagjai között van Cy­­rankiewicz miniszterelnök is. Hammarskjöld befejezte afrikai körútját A főtitkár nyilatkozata New Yorkban Hammarskjöld, az ENSz fő­titkára tegnap öthetes afrikai körútja után visszaérkezett TUPZA Mikor vám a ■ ........intShSTnLmEBrid­Wt J 1, J J j é­s New Yorkba. Rádiónyilatko-­­­zatában elmondta, hogy az afrikai országok és területek­­ sok olyan problémával küz­denek, amelyek az ENSz ha­­táskörébe tartoznak.­­ A főtitkár örömmel üdvö­zölte, hogy az afrikai vezetők mai nemzedéke annyi ko­molysággal, bölcsességgel és­­odaadással néz szembe a fenn­­­álló problémákkal. A noviszádi FORU­M Lap- és Könyvkiadó Vállalat felvesz SZERVEZŐ-REVIZORT ÉS ÁRUSÍTÓT kiadványainak terjesztésére és árusítására Temerinben; ÜZLETVEZETŐT, kiadványainak árusítására Noviszádon. ★ V Fizetés megállapodás szerint. ~A pályázati kérvényeket február 10-éig a FORUM vállalat lapterjesztő osztályára kell beküldeni. Noviszád, Vojvode Misitya 1. 45-1 MAGYAR SZÓ JUGOSZLÁV-ROMÁN MEGBESZÉLÉS az ifjúsági szervezetek együttműködéséről Bukarestből jelenti a Tan­jug.Bukarestben tegnap foly­tatta munkáját a balkáni és I­ndria menti országok ifjúsá­­­gának és egyetemistáinak ér­tekezlete. A vitában Ciprus, Olaszország, Albánia, Bul­gária és Görögország képvi­selői szólaltak fel. Ezenkívül a részvevők több külön meg­beszélést tartottak. A Jugo­szláv Népi Ifjúság küldöttsé­ge a román ifjúsági szervezet tagjaival a bolgárok a görö­gökkel, az albánok pedig az olasz ifjúság képviselőivel tárgyaltak. A Jugoszláv Népi Ifjúság és a román ifjúság küldött­ségének megbeszélésein szó­­ volt a két ország ifjúsága kö­zötti együttműködésről. A Jugoszláv Népi Ifjúság kép­­­­viselői javasolták, hogy a­­ román if­jak látogassanak el­­ Jugoszláviába, s vegyenek részt a Jugoszláviában rende­zett nemzetközi szemináriu­mokon. A román képviselők pedig meghívták a Jugoszláv­­ Népi Ifjúság küldöttségét, s hogy vegyen részt a román ifjúság bukaresti kongresszu­sán. Tegnapelőtt este a fiatal jugoszláv művészek részt vet­tek­ a balkáni és Adria menti ifjúság rendezményén. SINGAPOORE TÁMOGATJA Indonézia harcát Dzsakartából jelenti az An­tara. A singapoore-i kormány­­ tegnap bejelentette, hogy tá­mogatja Indonézia igényét Nyugat-Iriánra. A Dzsakartá­­ban kiadott közlemény foglal­kozik Lee Kwanyew singa­­poore-i miniszterelnök látoga­tásával és hangsúlyozza, hogy Singapoore teljes egészében támogatja Indonézia harcát Nyugat-Iriánért. KÉT ÁLLAM CSATLAKOZIK az európai közös piachoz Brüsszelből jelenti az AP. Tegnap megkezdődött a nyugat-európai közös piac és az Euroatom minisztertaná­csának kétnapos ülésszaka. Többek között megvitatják Görögország és Törökország csatlakozását a közös piachoz, valamint a tagállamok gazda­sági helyzetét. " KASEM INDIÁBA LÁTOGAT Bagdadból jelenti a Reuter, s Kasem iraki miniszterelnök­­ elfogadta Nehru indiai minisz­terelnök meghívását, hogy lá­togasson el Indiába. El Sa­­i­mer, az iraki kormány tájé­koztatásügyi minisztere a fen­­­ti hír közlésekor hozzáfűzte, hogy Kasem miniszterelnök elfoglaltsága miatt a látogatás pontos időpontját még nem határozták meg. . Törvény az antisziitit» ellen Nagy munka vár az angol alsóházra Korszerűsíteni kell a törvényeket KÜLÖNTUDÓSÍTÓNK­ LEVELEI* London, február.­­ Londonban meg néhány na-Az új brit parlament tagjai !­gyobb brit városban az utóbbi előtt néhány mozgalmas hó-­­­napokban megjelentek a falu­­nap áll. Az alsóházi képvise­­ken a náci horogkeresztek és tök minden héten hétfőtől különféle antiszemita jelszó­­csütörtökön éjfélig, vagy ta­­vak. Sok személy, köztük több tán hajnalig tárgyalnak majd a belső gazdasági és politikai kérdésekről, Kelet-Nyugat vi­szonyáról, Afrika jövőjéről, a nyugat-európai gazdasági és politikai kapcsolatokról és még néhány olyan problémá­ról, amely túlhaladja a brit szigetek határait. Leslie Plummer laburista képviselő törvényjavaslatot ter­jeszt majd az alsóház elé, a­­melyben indítványozza az an­tiszemita propaganda bünteté­sét. A törvény szerint kihágás lesz minden sértegetés és becs­mérlés, amely az emberek faji, vagy vallási hovatartozására vonatkozik. N­agy-Britannia földje nem arra való, hogy az embereket faji vagy vallási alapon meg-­­­különböztessék rajta. És mégis, alsóházi képviselő is telefonon figyelmeztetést kapott, hogy vagyonával, sőt életével fizet majd az újnácik elleni tevé­kenységéért. Az angolok javarésze talán nem is lát semmi különöset abban, hogy a földalatti vasút állomásain legtöbbnyire néger tisztviselők dolgoznak, akik bizony nagyon gyenge fizetést kapnak.­ Ezért a négerek kü­lönféle brit­ gyarmatokról ér­keztek,a­­fővárosba, vagy az ország más részébe és itt sze­retnék leélni életüket. Az angol polgár talán abban sem lát semmi különöset, hogy Londont „faji negyedekre” osz­tották fel, az egyikben na­­gyobbára négerek és azok a fehérek élnek, akik olcsóbb­­ életfeltételekre kényszerültek, a másikban viszont kizárólag fehérek, méghozzá az élőké- '­­­lőbbek. Már maga az a tény, hogy ebben a negyedben él­nek, azt bizonyítja, hogy a „felső réteghez" tartoznak. Eb­ben a negyedben néger semmi pénzért sem kaphatna lakást. Plummer laburista képvise­lő törvényjavaslata nem igér nagy változást. Mindenesetre igyekszik megszüntetni a brit igazságszolgáltatás néhány hiányosságát és hozzájárul majd ahhoz, hogy a társada­lom valamivel eredményeseb­ben küzdjön a veszély ellen, amely kisebb méretekben bár , de Angliában is jelentke­zik. A brit igazságszolgáltatás ugyanis nem sorolja a büntet­­­­tek közé a fajüldözést. A náci­­ horogkeresztek firkálását egye­­­lőre azzal a megokolással bün­tetik, hogy a vádlott rongálja más vagyonát. A legnagyobb büntetés két font lehet. A te­lefon-fenyegetésért (ha a rendő s őrség megállapítja, hogy ki­­ volt a tettes), a „postaszabály­zat" egy rendeletét alkalm­az­­­­hatják, amely tíz font pénz­­büntetést, vagy egyhavi fog­házat irányoz elő. Szükség van a törvényhozás­­ módosítására, korszerűsítésé­re. A legújabb események ugyanis nyugtalanságot és bizonytalanságot visznek a köz­véleménybe. A laburista kép­viselő törvényjavaslata hatha­vi fogházbüntetést irányoz elő az antiszemita és náci te­vékenységért. Egyszerű, de nem jelenték­telen kezdet. Branko VASZILJEVICS London VOROSILOV KALKUTTÁBAN Befejezte indiai körútját Vorosilov, a Szovjetunió elnöki tanácsának elnöke tegnap Madraszból Kalkuttá­ba érkezett. Ez indiai körút­jának utolsó állomása. NÉGYÓRÁS TÜZÉRSÉGI PÁRHARC Szíria és Izrael határán Tegnap hajnalban a Gali­­leai tó környékén négyórás tüzérségi párharc volt a szí­­riai és izraeli csapatok között. Az ágyúzás valamivel éjfél után kezdődött és az ENSZ megfigyelőinek közbelépésé­re ért véget. A kairói rádió jelentése szerint a tegnapi incidens miatt készültségi állapotot rendeltek el az EAK egyip­tomi tartományában. A Szí­riai tartományban a készült­ségi állapotot már korábban kihirdették. KELETNÉMET JEGYZÉK a nyugati kormányokhoz Berlinből jelenti a Reuter. Kelet-Németország jegy­zéket intézett Nagy-Britan­­nia, Franciaország és az USA kormányához, amelyben ki­jelentette, hogy nem nézheti tovább tétlenül a Nyugat- Berlinben végbemenő nyu­gatnémet provokációkat. Ke­­let-Németország aggodalmát fejezi ki egyes nyugat-né­met és nyugat-berlini körök­nek a feszültség csökkené­­se ellen tett erőfeszítései miatt. Veszélyeztetik a fenn­álló helyzetet Nyugat-Német­ország kísérletei, hogy Nyu­­gat-Berlint Nyugat-Németor­szág alkotórészének tekintse — mondja a jegyzők. Kényszerleszállást hajtott végre a mexikói elnök repülőgépe MATEOSZ NEM TUDOTT BOLÍVIÁBA UTAZNI Santiago de Chiléből jelen­­ti az AFP. , Adolfo Lopez Mateosz, Mexikó köztársasági elnöke tegnap lemondta bolíviai lá­­ogatását. A közlemény sze­dői a dél-amerikai körúton élő mexikói köztársasági el­nök azért hozta ezt a döntést, mert repülőgépe az Andok fö ott nem tudott megküzdeni,­­ dühöngő viharral. Csak a személyzet odaadá­sának köszönhető, hogy az el­nök repülőgépe kényszerle­szállást hajthatott végre Chi­­o északi részén. Mateosz el­nök itt töltötte az éjszakát, tegnap pedig Bolívia helyett Peru felé folytatta útját. TANÁCSKOZÁST TARTANAK a skandináv kommunista pártok Oslóból jelenti az AFP. Dánia, Finnország, Norvé­gia és Svédország kommuni­­ta pártja a hét végén együt­tes ülésen megtárgyalja a gaz­dasági problémákat. A kiadott rövid közlemény szerint a skandináv kommu­nista pártok megvitatják a közös érdekű kérdéseket, vala­mint a szabad kereskedelmi övezettel kapcsolatos problé­mákat. Kedd, 1960. II. 2. LEGÚJABB A barátság­­serlegéért meg­tartott bukaresti asztalite­nisz verseny döntőjében Mar­kovics 3:0 arányijan győ­zött Kern ellen.

Next