Magyar Szó, 1960. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1960-03-01 / 50. szám
2. oldal ÉVENTE EGYSZER Van-e valaki a borotválkozó olvasók között, aki azzal dicsekedhetne, hogy havonta csak egyszer ül a penge alá? Nincs ugye? Nekem pedig van egy ismerősöm, aki csak évente egyszer szorul borbélyra. Ez alatt az egy év alatt három méter hosszúságúra is megnő a szakálla. Szerényen, visszavonultan éldegél Észak-Bácska egyik legelhagyatottabb zugában. Amikor elérkezik az évi kopasztás ideje, ismerősöm úgyszólván téli álomba merül, és ekkor egyszerre párszáz botcsinálta borbély esik neki, hogy meglehetősen primitív eszközeivel lenyirbálja barátom puha, szőkésbarna szakállát. Tovább. A borotválás sokszor tíz napig is eltart. A szakállért a külföld három-négymilliót fizet. Minden évben. Kicsoda, micsoda ez a drágaszerű illető? Annak, aki a találós kérdésre netán nem tudna azonnal válaszolni, elárulom: a Ludasi-tó. Most már bizonyára leolvadt róla az utolsó jégtábla is, és gondolatban — ki tudja, hányadszor — elégedett mosollyal simogatja frissen borotvált, fényes ábrázatát a tó: „Köszönöm, kedves borbélyaim! Mit fizetek?" — Mennyit keres meg naponta itt a jégen? — kérdezzük a szorgalmasan dolgozó Márki Gáspár bácsitól egy letarolt tisztás közepén. — Hát, máma meglesz tán ezer dinár... — mondja büszkén az öreg, miközben egy vas-sablonnal méregeti: megvan-e már a legújabb kéve pontosan előírt vastagsága. Kérdésünkre azt is elárulja, hogy ez a negyvenegyedik nádvágása. Tizennyolc éves korában kezdte, s azóta minden évben részt vesz ebben az érdekes téli munkában. Arra azonban nem tud válaszolni, hogy elődei mikor, hány száz évvel ezelőtt kezdték a nádat vágni. Mindig vágták azt, amióta csak ember lakik ezen a vidéken. A Ludasi-tó környéke pedig évezredeken át állandóan lakott terület volt. Erről a tényről tanúskodnak a noszai régészeti ásatások eredményei is. Különben, köröskörül a tóparton még ma is szinte csak nádfedeles házakat látunk. — Egyedül dolgozik? — Dehogy, itt vannak a fiaim is! — mutat a kissé odébb tevékenykedő legényekre. A kévéket rakosgatják, előkészítik a szállításra. — Egész nap itt vagyunk a jégért. Még itt is ebédelünk Ha fázunk, tüzet gyúrunk, oszt trógozunk tovább. — Meg tudná-e mondani, hány ember vágja jelenleg a nádat? — Hallja, van itt tán ezer ember is. Kinn a parton, a halászház közelében hosszú kazal feketézik. Biztosan még tavalyról maradt itt. — Annak a nádnak ott külön története van — mondja Gáspár bácsi. — A kévék közepibe, valahogy, silányabb nád került. Azok a huncut németek aztán, mikor itt vótak megnézni a portékát, észrevették, hogy valami nincs rendbe. Föl is vágtak hat kévét, oszt csak a fejüket csóválták. Elmentek a nádmeg ittmaradt. Nem mondom, azt a hat kévét megfizették: ezer dinárt adtak mindegyikér. Aztán még megmutatja, hogy hol kell levágni a nád farkát (a nádbugát nevezi faroknak), hogyan osztályozzák és kötik kévébe a zizegő, csörgő szálakat.. . Elbúcsúzunk az öregtől és tovacsusszanunk a csőszház irányába. Ameddig csak a szem ellát, emberek mozognak a jégen. A megrakott és üres szánokkal egész gyereksereg futkározik. Hancúroznak, zsivajognak, csuszkálnak. A kévekötésnél asszonyok is segítenek. Valóságos aratási hangulat! A különbség? A hőmérséklet: ■—10 fok. Alattunk 20 centiméter vastag jég. Felettünk derült februári égboltozat Nem árultam még el, ugye, hogy mivel is vágják a ludasiak a nádat Kaszával? Nem. Éppen itt dolgozik előttünk két ember, majd ők megmutatják. Egyikük valami hosszú rudat tol maga előtt Messziről csak annyit látunk, hogy ez a rudas ember a már letakarított tisztásról jól nekiszalad, aztán zutty, belerohan a sűrűségbe. Csak úgy hullanak, harsognak előtte a délceg nádszálak. A másik ember aztán felnyalábolja és kévébe rakja az elesetteket. És igy megy ez sorban, egymás után, az utolsóig. — Mit csinálnának, ha egész télen nem fagyna be a tó? — Akkor csónakról vágnánk. Gyalászkával — mondják. (A nádvágó kaszát nevezik itt gyalászkának.) — Mennyit vágtak le eddig összesen? Az egész tavon. — Ezt nem tudnánk pontosan megmondani. Keressék meg Vladót, a tócsőszt, ő irányíti a vágást meg őt is veszi át a nádat. Tőle kérdezzék. Ott lakik a halászházba. — Toli mán kend kifelé? — halljuk valahonnan a közeli sűrűségből. Aztán zizegve, surrogva elébünk fut egy kévékkel jól megrakott szán, egy idősebb ember szuszog mögötte. Hátra se néz, ő az tehát, aki „toli” kifelé a rakományt Végül is megtaláljuk Vladót Már várt bennünket, valaki szólt neki, hogy itt vagyunk és keressük. — Hogyan halad a munka? — Jól. Abból a 240 holdból, amennyit nád borít a tavon, alig maradt már valamennyi. Ezen a héten biztosan befejezzük a vágást... — Átlag 40 000 kévét vágunk évente csupán kiviteli célokra. A noviszád, Cooperativa export-import vállalaton keresztül értékesítjük, jelenleg kizárólag Nyugat-Németországban. Mi 145 dinárt, a kiviteli vállalat pedig, a nád hosszúsága szerint, 2,3 márkát kap minden kévéért. Nemrég az olaszok is voltak itt érdeklődni, mert a ludas nád nagyon jó minőségű. A palicsi már vastagabb és puhább mint a miénk. Megtörténik azonban, hogy a palicsi nádat kihozzuk ide a suplyáki vasútállomásra, és itt adjuk fel. Mert a németek, ha meglátják a szállítólevélen a „Supljak” feliratot, tudják, hogy elsőrendű nádat kaptak .s. Évente mintegy hárommillió dinárt keresünk a nádon. A palicsi fürdőigazgatóság jóformán ebből a pénzből tartja fenn magát. Már indulni akarok, amikor két ember érkezik a ház elé. Vladó odahívja az egyiket és bemutatja: — Ez itten a legjobb brigadérosunk, Nyers István, de itt nálunk csak Pecelnek ismeri mindenki. Tegnap kezdte a munkát hatvan emberrel, és két nap alatt 25 láncnádast „tettek tönkre”, már ki is szállították a partra. Pecer szerényen mosolyog, a kezét nyújtja. Vládó még hozzáteszi: — Ő is a borsosok közül való. úgy látom most is azért jöttek, hogy egy tócsit fölnelegedjenek. Vládó kikisér a partra. — Sokat isznak essek ** emberek néha — mondja komolyan. Aztán, mintha csak erről jutna eszébe elmeséli, hogyan járták meg a fuvarosok egy éjszaka. Úgy látszik, hogy nagyon féltek a hidegtől és túlságosan megborsolták a forralt bort, mert a tő alsó végéről jövet, nem itt a raktárnál, hanem a túlsó parton kötöttek ki a szállítmánnyal Jó óra hosszat csatangoltak még a jégen, mire megtalálták a helyes irányt. Amikor a partról leértem a jégre, éppen akkor csuszkált, koszolódott hazafelé a nap utolsó nádvágó családja. — Máma nem vót valami jó napunk, de hónap aztán nekilátunk a munkának. Aztán már be is fejezhessük majd lassan. A gyüvő hétre már egy szál se marad... ★ Lám, nemcsak a tisztviselőhad, de a parasztember is talál magának honoráris munkát: fölcsap borbélynak, borotvál. És milyen nagyvonalúan! . .. Ők azok az emberek, akik a jég hátán is megélnek. TOROK Csaba Nádvágás Bizonyomra mondom, ebben a „Made in Germany”-val védjegyzett történelmi kultúrában nem könnyen ismeri ki magát az ember. Hol hátra, hol vakra, hol így, hol úgy, sőt amúgy. Hol filozófiai rendszert vázolnak, hol horogkeresztet mázolnak. Hol utat törnek, hol nyakcsigolyát. Münchenben egy dr. Röntgen nevű orvostudor feltalálja a sugarakat és Auschwitzben egy dr. Mengele nevű orvostudor kiszedi a zsigereket. Goethe a művész ihletével megírja a Faustot és Hitler a ripacs esetlenségével megjátsza Mefisztót. A legutóbbi tettleges korszak után ma, úgy látszik ismét a teória felé vesszük a kanyart. Tegnap még, mint a nép egyszerű dala mondja: Vékony deszkakerítés, átlátszik a rohamkész, ma megint mélylélektani búvárlat. Nyugalmi periódus, szubtilis elmerülés az előbb említett nyakcsigolyáig. E pillanatban a szakkörök egybehangzó nézete szerint —a korszerű nevelés-tudomány van divatban. Nagy dolog is a korszerű nevelés, hiába! Épp most olvasom M. egyetemi tanár úr tanulmányát egy nyugatnémet közlönyben s nagy az én szivemnek a gyönyörűsége. « Azt olvasom ottan, hogy a modern gyermeklélektan „utolsó sikolya” (nem tévesztendő össze a gázkamaraénekesek utolsó sikolyával) odanyilatkozik, miszerint sürgősen rehabilitálni kell az ábrándozást. M. tanár írt az ösztön és az agyvelő e sokat kárhoztatott, kombinált műveletét határozottan átmentendőnek tartja az atomszabású, új ember tudatvilágába. Az ábrándozás eszerint a léleknek ugyanolyan üdítő, mint az ózon a tüdőnek, az ábrándozás, végső fokon, minden szellemi és anyagi haladás embriója, a célratörő jellem előkészítő tanfolyama. Mindennek olvastán bizonyos elégtételt érzek. Magam is régtől fogva úgy tartottam, ha van hatás, mely át tudja gyúrni a lelket, élő egyéniséget képes formázni ösztönök és indulatok holt masszájából, akkor feltétlenül idetartozik az a sokat gúnyolt ábrándozás. Örülök, mikor a tudomány ibolyántúli sugarai mutatják ki ime, hogy mégsem „az élet megrontója” és „nem néz kancsalul festett egekbe”, mint a költői rágalom terjeszti. Egyszerűen a képzelet segédtudományának tekinthető. Magam is rég érzem, törekedni kellene, hogy e szokás vagy képesség ne vesszen el a gyermekkorral. Éljen csak tovább a tizennyolc éven felüli egyéniségben is. Az ábrándozás ama, pozitív értelemben értett, trójai faló, belsejében a valóság legszebb értékei lopóznak lelkünk fellegvárába, meghódítandó azt Nyelvcsettintve értesültem a tanulmányból, hogy teljesen mindegy, miről ábrándozik egy serdületlen. Az ábránd tárgya csupán szimbólum, a gyermekész valójában ellentmond neki. Itt csak a lelkiség passzív eleme: a vágy játszik bújócskát a gyerek nyughatatlan szellemével. Következésképp szíveskedjünk csak nyugodtan ábrándozni, sőt tessék házi feladatot adni ábrándozásból a gyereknek. Ki tudja, ránk hasad-e valaha a rádiósugár, ha Curiéné asszony el nem mélázik Itt-ott az elemek mesebirodalmáról? S repülnénk-e a holdba, ha annyi kispajtás és nagyobb pajtás, az ábrándok megannyi konkvisztádorai álmaiban már előbb fel nem jut oda? Mondom, repesek az örömtől, mert magam is régi motoros vagyok. Bármi lett légyen pillanatnyi kenyérkereső mesterségem, beosztásom, az emberiségben, szenvedélyes mellékfoglalkozás gyanánt kergettem az ábrándot. Ámde a vázolt bölcseim és pedagógiai gondolatsort valahogy mégis hiányosnak érzem. Tapasztalataim e téren ugyanis többet igazolnak. Nevezetesen, hogy — bármily furcsán hangozzék — ábrándozni is csak dialektikusan lehet. Az ábránd, pontosabban kész gyártmánya: a vágyálom függvénye az időknek, melyekben illető ábrándos éldegél. Ha visszaforgatom mikrobarázdáimat látnom kell, hogy züllött időkben ábrándjaink is lezüllenek. Elvesztik szárnyaikat, földön járnak, sőt olyankor föld alá kényszerülnek, mint az illegálisok. Infantilis ábrándjaim elseje, hogy nagy orvos leszek. Később a leányka szemeit láttam, akkor is ha nem láttam. Azután dicsőséges, pályáról és pálmáról álmodtam, örök békéről, boldogemberiségről, egyéni sikerről, becsületről. Szóval csupa olyan dologról, ami később, felnőtt ésszel, a valóság aprópénzére váltva, emberiség-viszonylatban is használ, legalábbis nem árt, a|*s-t .[ Csakhogy egyszer elnehezült az idők járása. És lélektan ide, vagy oda, ekkor bizony legtöbbünknél bekövetkezett az ábrándok inflációja, majd röviddel utána: devalvációja. A koncentrációs táborban már csak egy fél cigarettáról, mellé egy darab zabkenyérről ábrándoztam. Többet é mondjuk száz cigarettát, vagy egy szép sertéskarajt párolt káposztával, ha megfeszültem se tudtam kimaterializálni gondolataim káoszából. Erre már nem futottam gyomornedvből, ez álomnak is túlságosan agresszív lett nekem. Hát csak ezért gyanítom most, hogy az ábrándozás számos mai apologétája a sok tudós szakember, aki éppen most koncentrálja ábrándok köré hívei táborát, maga nemigen lehetett koncentrációs táborban. És ha volt, akkor is aligha mint fogoly. Legfeljebb mint fácán. DEBRECZENI József Ábránd és faló Kedd, 1960. Ш.1. Magaviselet és nevelés felfele léptem - iskolai aklinentáció Az új iskolai utasítások céljairól A dolgozó ember a háború után gyökeresen megváltoztatta és még ma is változtatja munka- és életfeltételeit, de ugyanakkor ő is változik. A mai ember humánusabb, mert munkájában látja jövőjét, mégpedig nemcsak a sajátjáét, hanem utódainak, gyermekeinek jövőjét is. Tito elnöknek az a gondolata, hogy „az ország anyagi és társadalmi átalakulásának folyamatában a fiatal nemzedék nevelésének elsőrendű társadalmai jelentősége van” a dialektika ismeretén alapult A nevelés rendszere ugyanis mindig visszatükrözte az adott gazdasági és társadalmi berendezést és visszatükrözi ma is. A Kommunista Szövetség programja kristálytisztán megszabta a fiatal egyéniségek kialakításának módját. „A társadalmi és a gazdasági rendszer és a szocialista demokrácia rendszerének hordozója csakis az aktív, anyagilag és erkölcsileg érdekelt egyén, ember és polgár lehet”. Soha ilyen elvileg világosan meghatározott állásponttal nem rendelkezett még a család, az iskola és a társadalmi szervezetek, amelyekre egyébként ma és holnap az a felelősségteljes kötelezettség hárul, hogy a jövő nemzedéket, a szocialista tamelót és irányítót neveljék. Az eddigi gyakorlat szerint a gyermek magaviseletének jegyét elsősorban és csaknem kizárólag aszerint szabták meg, hogy fegyelmezett-e. Nem is csoda, hogy ez a nevelés sokszor az idomitáshoz hasonlít. A tanuló az iskoláiban, néha a nyilvános helyen is, fegyelmezett volt, de ez nem meggyőződéséből fakadt. Ezen a helyen nem bocsátkozhatunk e probléma elemzésébe, de tény az, hogy ez a nálunk is alkalmazott nevelési módszer kétszínűségre szoktatta a diákot. Az öntudatos fegyelemre való nevelés továbbra is az iskola, a család és a társadalom elsőrendű feladata maradt, ám új tartalommal gazdagodik. Az osztályzás esetén figyelembe veszik a tanuló viszonyát az iskola és az iskolán kívüli kötelezettségei iránt, továbbá a diákközösség, társai és előadói iránt. Ha ehhez még hozzáadjuk, hogy elsőrendű fontosságot tulajdonítunk még a tanuló iskolái és közvagyon iránti viszonyának, akkor megláthatjuk, milyen fontos szerepet játszhat a tanuló iskolai és iskolán kívüli magaviseletének osztályzása. Hogy az említett szempontok közül melyik kerül előtérbe a magaviselet osztályzásának gyakorlatában, az mindig a konkrét esettől függ. A tanuló korát semmiesetre se szabad figyelmen kívül hagyni, mert a végleges döntés meghozatalakor ez elsődleges szerepet játszik. Mivel a magaviselet jegyét a félév és az év végén határozzák meg, az iskolai dokumentációnak addigra megfelelő anyaggal kell rendelkeznie minden egyes tanulóról. Ezeket az adatokat nemcsak a szülői házban kell összegyűjteni, hanem a társadalmi szervezetektől is. Csak amikor ezek megvannak, akkor lehet érdemlegesen hozzáfogni a példás, jó és elégtélen osztályzat megállapításához. Feltételezzük azt is, hogy a döntés meghozatala előtt az osztályfőnök elbeszélget a diákközösséggel is, amely nagyon is érdekelve van minden egyes tagjának osztályzásával. .A diákközösségek szerepe egyébként különösen a gimnáziumokban, nap nap után nagyobb lesz, és hogy ez valóban így legyen, mindenekelőtt az iskolának kell hatnia fejlődésükre. M. L. A NOVISZADI JOGI FAKULTÁSON latin minőmn kezdődött. A tanfolyam őreit minden szerdán este 6 órától 8 óráig tartjáik. A tanfolyamért Milán Arszenics, a szremszki karlovoi főgimnázium igazgatója vezeti. i 'I еИ»!*ИИ Ши msqfi 107/1