Magyar Szó, 1960. december (17. évfolyam, 282-307. szám)

1960-12-02 / 282. szám

t. oldal A mérnök felmegy a gát T adomány­os tetejére és körülnéz Remény a kövek között Szplittől az ódon Klisz váráig még valahogy istenes az út, mondhatnánk azt is, hogy kitűnő ahhoz képest, ami azután következik né­hány kilométerrel. Az ide­gen, amikor a Kozják és a Moszor közötti hágóról utol­sót pillant a tengerre, a szép fekvésű kikötő­városra és a lejtőn felfelé kapaszkodó rit­kás cipruszerdőre, kicsit úgy érzi, hogy most a civilizá­ciótól, a kényelmes, gondo­lán élettől búcsúzik el bi­zonyos időre. Mert a táj, amely ezután fogadja magába az utast, va­lóban vigasztalan, szinte ke­gyetlen — ölelése dermesztő. Sivár karszt ez, s az a né­hány, kőfallal körülrakott, vörös parcella meg a hegyol­dalak csenevész, távolról in­kább penészszerű bozótja csak arra jó, hogy mégse ne­vezhessük szikla­sivatagnak a vidéket. Egyedül talán csak az ég kékje válik mé­lyebbé, biztatóbbá: nemcsak vízszintes, hanem függőleges irányban is távolodunk az Adriától és párás levegőjé­től. Most fehér mészkő-ten­geren hánykolódik hajónk — az utasokkal teli, kimustrált autóbusz. A vajdasági szem persze egzotikumot lát a kör­nyezetben. A bizarr kietlen­ség megindítja a képzelet láncreakcióját. A szinte koz­mikus „tisztaságú” táj és a képzelet egyedülálló élményt szül. És ezért a vadonért évszá­zadokon át, de még most is, nem olyan régen, sok vér folyt. Idevaló és idegen em­bervér. Harc folyt érte, o­­lyan kemény, mint ezek a kövek. Olyan kegyetlen, o­­lyan szomjas, olyan tiszta. Gazdasági szempontból passzív terület. Zötyögünk, zötyögünk. De mintha csillogna vala­mi ott a hegyoldalban a szik­lák között! Egy, kettő, há­rom, négy, öt... és hat, hét... Hatalmas vasilábak­kal keményen, rendíthetet­lenül vonul egy menetosz­lop fel a gerincre, le a völgy­be, azután ismét fel, és a következő völgyben eltűnik — magasfeszültségű távvezeték húzódik egyenes vonalban a hegyek k­özt. A kietlen táj egycsapásra elveszti egzoti­kumát, s a szemlélődő hir­telen visszahuppan a mába, az autóbusz zajos jelenébe, a jól ismert valóságba. Az előbbi gondolatfonál fut még egy ideig, de bele­f­on­ódnak a legújabb benyo­mások szálai is: „A szülőföld jóságába, gaz­daságába vetett, örökölt hit, amely sokáig csak az embe­rek tudatában, vagy még n­é­lyebben, csak érzelmeiben élt valóságos élettel — a re­ményben; ma a felszínre hoz­za a rejtett erőket az eddig csak elképzelt, mesebeli gaz­daságot. A szeretetet jórészt csak most váltják majd be kenyérre. A hit most válik valósággá. Vajon itt állnak-e most ezek a kis emlékmű­vek: ezek a csillogó oszlo­pok, ha népe elhagyta, meg­tagadta volna ezt a vidé­ket?”. Azután fölébred az ember­ben az egészen prózai kíván­csiság: vajon a következő völgyben véget ér-e majd a csillogó menetoszlop? Célba jut-e, vagy pedig tovább ha­lad? Nem, még mindig nincs vége, talán majd a követke­ző völgyben. De azon is csak átlépeget hosszú lábaival. Jobbra lent karszt­mező tá­rul ki. Egy részét víz borít­ja — különös látvány az e­­lőbbi pusztaság után. Távo­labb hatalmas, behavazott hegycsúcsok — a Dinári hegylánc emelkedik. A táv­vezeték hirtelen eltűnik egy újabb magaslat mögött, így érünk be Szinybe, de „legénysége” valószínűleg csak 30 emberből áll majd. Fölértünk ismét a felszíni munkacsarnokba. A techni­kus itt bemutatott Pávics Pé­ternak, az erőmű leendő igaz­gatójának. (Azt is megtudtam róla, hogy képviselő a Hor­­vát Száborban.) — Még nem léptem hiva­talba — szabadkozik de azért nem utasítja vissza kérdései­met. — Többféle jelentősége van ennek az ipari objektumnak — mondja. — Kezdjük példá­ul az olyan „apróságokkal”, hogy ezen a gáton huzamo­sabb ideig dolgozott csaknem 3000 környékbeli ember, hogy a mezőgazdaság számára is e­­legendő vizet biztosítunk a száraz évszakra; amellett, le­het, hogy ez a nagy kiterjedé­sű tó hatással lesz, bizonyos mértékben, e száraz környék időjárására is, ugyanakkor turisztikai szempontból­ is so­kat jelent . Volt-e valamilyen tele­pülés a jelenlegi tó fenekén, amelyet ki kellett lakoltat­­niu­k? — Volt itt több kisebb falu is, mert a Cetina völgye ma vélhető föld. Körülbelül tíz­ezer embert lakoltattunk ki, ezek rendes kártérítést kap­tak és más vidékekre költöz­tek, bár nehezen váltak meg szülőföldjüktől... De itt jön már a főmérnököm, ő jobban ért az áramhoz mint én. V­rdolyák mérnök 35 éves színyi születésű ember, arcán látszik, hogy keveset alszik, öltözetén pedig az, hogy éj­szakáit is itt tölti a munka­csarnokban, vagy a parancs­noki fülkében. — Ezzel a víztartalékkal annyi áramot fejleszthetünk, amennyi,­a régi Jugoszlávia össztermelése volt, vagyis Pe­­rucsa az egész szoliti rendszer­rel együtt 1 400 000 000 kilo­wattóra áramot ad majd éven­te a gazdaságnak. Megemlí­tem, hogy Jugoszlávia jelenle­gi áramtermelése évi 9,5 mil­liárd kilowattóra. (Persze az új ötéves távlatterv szerint ez a szám kétszeresére nö­vekszik majd.) — A gát építését ötvenhét elején kezdtük és ötvennyolc végén fejeztük be. A gépház hat hónap alatt készült el. A gépek szerelését ez év elején kezdtük és az ünnepre be is fejezzük. Mondhatom, hogy az erőmű felépítése valósá­gos hőstett, amelyre határa­inkon kívül is felfigyeltek. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a karszton is lehetséges a víztámlás. Alapos geológiai kutatások előzték meg az épít­kezéseket, mégis kevesen hit­tek egy mesterséges tó létesí­tésének lehetőségében. Ma ez a tó helyenként 50 méteres mélységet is elér. A gát 72 mé­ter magas, és 450 méter hosz­szú. Egyik érdekessége, hogy nem betonból építették, ha­nem, amint láthatta is, kő­ből. A kő alatt azonban leg­több az agyag.­­ A gát alatti sziklarétege­ket 200 méteres mélységig ce­menttel injekcióztak, azaz ce­mentet fecskendeztünk le, s ezzel kitöltöttük a hasadéko­­kat, üregeket, így egy külön­leges betonfüggönyt létesítet­tünk, amelyen nagyon nehe­zen hatolhat át a víz. A jab­­lanicai gát magasabb ugyan a miénktől, de az országban nekünk van a legnagvebb víz­tartalékunk. Erőforrásunk te­hát soha sem, még a legna­­­gyobb szárazság idején sem apadhat ki, és számunkra ez a legfontosabb. Sok az adat. Meggyőződé­sem azonban, hogy Vidolyák mérnök csak a legfontosabba­kat mondta el, csak annyit, a­­mennyit egy laikusnak el le­het mondani. Bevallotta, hogy néha még ő is megilletődik, amikor­ felmegy a gát tetejé­re és körülnéz, mit is tettek itt az emberek. TOROK Csaba Emberek­­ egymás között Most már elárulhatom, hogy nem ide indultam, mégis itt töltöttem el több mint egy órát A színisektől ugyanis nagyon nehéz megszabadulni. A baj talán ott van, hogy ná­luk a vendégszeretet régóta féltékélyen őrzött tradíció. A népbizottságban úgyszól­va:-!... percek alatt elintézték, hogy ne menjek gyalog és ne menjek egyedül a Színytől 18 kilométerre eső „PERUCSA” v vízierőműhöz. Útitársaim vi­szont arról gondoskodtak, hogy ne menjek üres gyo­morral. A sofőr, aki nem hasonlí­tott a mi vállalati sofőreink­­re, közölte a társasággal (ve­lünk jött még egy katona­tiszt, akit a többiek őrnagy­nak szólítottak, és valami­ivari tanügyi mu­nás, mind­­ketten eléggé fiatalok és Vi­lmák, állítólag a legköze­­lbbi, útbaeső faluban volt hivatalos teendőjük) — szó­val közölte velünk, hogy elő­ző nap terepjárás közben egy nyulat „lőtt” kocsijával. A vadat odaadta vendéglős­­barátjának, hogy tegye ehe­­ővé. Meg kellene hát nézni, hogy maradt-e valami abból a nyúlból. Persze, meg volt még teljes egészében, nagy­szerűen elkészítve. Asztalhoz ültünk, s a társaság csakha­mar kinevezett Lálónak, csu­pán azért, mert vajdasági va­gyok. Tehát ilyen megjegy-­­zések röpködtek, hogy: „Lá­­'ó, egyél, mert ilyet otthon '’Hívsem ehetsz. Ez dalmát nyúl, nem akármilyen síksá­gi nat­kány”. Akkor odaállított a sofőr mellé egy kéregető­ külsejű, torzonborz emberke, és bizal­masan huncutkodó hanghor­dozóval rászólt: — Mi az, Ante? Hát már el­felejtettél? Nekem persze nem is adnál ebből a jó kis nyúlból?? Vagy tán nem szol­gí­tam rá? A sofőr csöppet sem lepő­dött meg. Mint régi ismerős •»­ szokás, lekeze’t vele, és *zó’t a pincérnek, hogy az ÖT-f»wrrek is hozzon tányért, osztott neki is, sa'át­­ms »ínak pedig egy adag bor kö­töt rendelt­­— azt , hogy 6 evett már el rtv't4+, mi csak föladas­suk. Az öreg nem maradt a m­i nsjdn'unknál, hanem a sa­­rokh* húzódott, s ott kezdett el "»n csámcsogni. Am­ikor a pincér (aki­— úrv­­étszik — egy személy­ben a vendéglő főnöke is) leszedte asztalunkról a tá­nyérokat, valemennyi­en fizet­ni akartunk, ő azonban kije­­lentette, hogy a nyárért nem jár semmi, mert azt a sofőr hozta. Ez csak világos! A so­főr akkor az ő borjúpörkölt­­jét akarta kifizetni, a gazda azonban tőle sem fogadta el. „Tudod, hogy a múltkor is... Szóval, csak azt akarom mondani, hogy nem fogadom el tőled a pénzt. Semmi az egész. Szerencsés utat”.­ S *az­zal már ott is hagyott ben­nünket. Mindannyian morgo­lódtunk, hogy hát így még­sem lehet, meg az ital is. . de a főnök nem jelent meg addig, míg be nem ültünk a kocsiba...Akkor kijött,.az ajtó elé és barátságosan integetett utánunk, mintha fejedek­i borravalót adtunk volna ne­ki. ............." ’ " MAGIAK SZÓ Emberek és számok Dél felé járt már az idő, amikor az egyik éles kanyar­ból megpillantottuk az erő­­mű távolról is monumentális­nak mutatkozó képét a Ceti­na völgye fölött. Még jó ne­gyedóráig tartott, mire a ka­nyargós szerpentinről ráfutot­tunk a duzzasztógát tetején épülőfélben lévő útra. Útitár­saim itt elbúcsúztak tőlem, és barátságosan meghívtak a színvi­alka néven ismeretes vitézi tornájukra. Jövő év augusztusában tartják ezt a történelmi hagyományon ala­puló, nálunk bizonyára egye­dülálló, rendezvényt Azt mondják, ott láthatom majd csak meg igazán, milyen bát­rak, milyen ügyesek a színyi emberek. Megígértem, hogy elmegyek. A látvány valóban lelkesí­tő. Egy egész folyóvölgyet zárt itt le az ember. A két hegyoldal között feszülő ha­talmas kőgát lehet vagy fél kilométer hosszú, és maga­sabb mint nálunk sok temp­lomtorony. Magasságát, igaz, csak a délnek néző oldaláról mérhetjük le, mert északi ol­dalán már magasan áll a mesterséges tó vize. A víz szinte tengerkék, s a végét csak sejteni lehet, elvész a hegyláncok között Lent, a gát déli oldalának tövében ott áll a gépház, innen egészen kicsi­nek látszik, mögötte pedig a szövevényes trafó-berendezés. A déli gátfalon még egy nagy kapu-szerű, betonkeretes nyí­lás is látszik, ez a levezetőcsa­torna, valószínűleg olyan sze­lep­féleség, arra az esetre, ha mondjuk túlságosan megtelik a tó medencéje. A gátőrség tagjai és néhány munkás foglalatoskodik a kö­zelben, tőlük tudom meg, hogy a főmérnök, ing. Dra­­zsan Vrdolják lent van a gépházban. Hegymászói ügyes­ség kell ahhoz, hogy az ember leereszkedjen a kővel borí­tott gátfalon. A gépházban már élénkebb az élet. Most szerelik a második aggregátot, ellenőrzik az első munkáját, vezetékeket fektetnek le, pad­lóznak, tapasztanak. Egy fia­tal technikus fogad, a főmér­nök még nem ér rá. Tőlü» tu­dom meg a következőket (csak úgy özönlik a sok a­­dat): Az építkezés előkészítő mun­kálatait még 1953-ban kezd­ték meg. A jelenlegi víztáro­ló medence 18 kilométer hosz­­szú és 520 millió köbméter vi­zet gyűjt össze, szükség ese­tén még ettől is többet. A víz nemcsak a turbinák meghajtá­sára szolgál majd, hanem a színyi mező öntözésére is. Az erőmű szerves része az épülő­félben lévő „SZPLIT” áram­­fejlesztő rendszernek. Egyedül a „PERUCSA” erőmű évente 150 millió , kilowattóra ára­mot fejleszthet. Jelenleg az első agregát dolgozik. Szep­tember elején helyezték pró­baüzembe, teljesítménye 21 megawatt. A második agregát amelyik majd a köztársaság ünnepén kezd dolgozni, szin­tén ekkora kapacitással bír.­­ A gát alatt három csator­nán keresztül vezetjük le a vi­zet. Az első a turbinákat lát­ja el, a második a biztosí­tó csatorna, a harmadik pedig, lent egészen a tó fenekén, a medence teljes kiürítésére szolgál. Ezen keresztül folyik most a Cetina. A technikus levezetett a földalatti gépcsarnokba is. Megmutatta a működésben lévő turbinát, a vezetékek­kel telezsúfolt folyosókat, majd az ellenőrző és irányí­tó berendezések skálasoroza­tát. Mindkét agregátnak kü­lön irányító kapcsolótáblája van, a parancsnoki asztal pe­dig fönn van a földszinten.­­ Pillanatnyilag Színy és Lívno kap tőlünk áramot két 110 kilovoltos vezetékkel. A terv szerint Knintre is kül­dünk majd áramot, később pe­dig Szpldten keresztül bekap­csolódunk az általános dalmá­ciai energiahálózatba. Ha az erőmű teljesen elkészül állan­ kén. Habár 1950-hez képest 50 százalékkal csökkent, tar­tományunkban aránylag még mindig magas. A hétszázalékos átlag azt mutatja, hogy min­den 14. újszülött hal meg első életévében. Sok más európai országban viszont 100 újszü­lött közül csak egy hal meg. — Egészségügyi szolgála­tunk nagy erőfeszítéseket tesz, néphatóságunk pedig óriási összeget fordít a gyer­mekhalandóság leküzdésére, és a gyermek egészségvéde­lemre általában. — A gyermek egészségügy terén elért eredményeket — mondotta dr Nada Micics — elsősorban korszerű diagnó­zissal és gyógymóddal ér­tük el és csak egész kis száza­lékben megelőző egészségvé­delemmel. Az a tény, hogy egészségi intézeteinkben rend­szerint a beteg gyermekeket gyógyítjuk és csak ritkán viszik oda a szülők egészsé­ges gyermeküket is bizonyít­ja, hogy egészségi kultúránk városon, de főképpen falun még nagyon sok kívánniva­lót hagy. Még mindig kí­sért a múlt, a maradiság, babona, javasasszony stb. Továbbá egészségügyi mun­kásainkat sem nevelték az­előtt a betegséget megelőző gyógymódra, s emiatt, csak egészen lassan bontakozik ki. Habár évek óta vita folyik a gyermekvédelemben a be­tegség megelőzésére nem fordí­tanak rá elég gondot, mert munkával foglalkozik. Ele­mezni fogja a területi gyer­mekgyógyintézeteknek beteg­ségmegelőző munkáját. Ta­nulmányozza a gyermekhalan­dóság és megbetegedések o­­kát, figyelemmel kíséri a gyermek fejlődését a fogam­zástól kezdve nagykorúságá­ig, azokkal a körülmények­kel kapcsolatban, amelyek hatással vannak fejlődésére.­­ A gyermekvédelmi köz­pont ezenkívül összehangol­ja népjóléti politikánk gyer­mekvédelmi intézkedéseit a korszerű tudomány vívmá­nyaival. Továbbá feladatául tűzte ki a család, a gyermek és az ifjúság egészségügyi ne­velése t­anulmányozva a kü­lönféle nevelési problémákat, azok okait és más tudomá­nyos kérdéseket. — Habár a megelőző szol­gálat megalapozását és fej­lesztését tartja elsődleges fel­adatának az új intézmény —■ mondotta végül az igazgató­nő — ugyanolyan mérték­ben foglalkozik a betegek gyakorlati gyógykezelésével is. Új székházában több or­vosi szakrendelő fog működ­ni. A járási gyermekvédő központok útján pedig Vajda­ság egész területén a nép­hatóságok támogatásával szer­vezi a betegséget megelőző szolgálatot a falun, figyelem­mel kíséri és­ állandó fejlesz­tését és tökéletesítését szor­galmazza. L. S. T. Péntek, 1960. ХП. 2. gyermek­védő központ Noviszádon Beszéktetés dr. Mrcicš Pakvor Náda primáriusszal, az új intézet igazgatójával Noviszádon a Zmaj Ognje­­na Vuka utcában a napokban készül el a szemléltető gyer­mekvédelmi központ épülete, amely még 1959 januárjában alakult meg. Beográdban, Zágrábban, Ljubljanában és más nagyobb városokban többnyire már működnek ilyen tudományos intézmé­nyek. A noviszádi intézmény, amelyben mintegy 80 szak­orvos, segédorvos és ápoló fáradozik majd a gyermek­­védelem továbbfejlesztésén és tanulmányozásán, nagy a­­nyagi befektetések és erő­feszítések árán jött létre, és rövidesen megkezdi működé­sét. Az egészségügyi szolgálat új gyermekvédelmi intézeté­nek jelentőségéről és felada­táról elbeszélgettünk dr Mi­­cics Pakvor Náda primáriusz szál az újonnan alakult köz­pont igazgatójával, aki ez­zel kapcsolatban a követke­zőket mondotta el: — Noviszádon, a noviszádi járásban él, Vajdaság egész területén már eddig is szép eredményt mutat fel az egész­ségügyi gyermekvédelem. Ezt leginkább a gyermekhalandó­ság csökkenésével lehet il­lusztrálni. A felszabadulás­tól napjainkig a gyermek­­halandóság évről évre csak­nem hoz gyors és szemléltető eredményt. Természetesen felmerültek objektív akadá­lyok is: az egészségügyi mun­kások és anyagiak hiánya, a nagyszámú beteg stb. — Hogyan segíti majd elő az új intézmény a megelőző gyógymód kialakulását és ál­landósítását? — Már az a körülmény, —– mondotta a primárius —– , hogy egészségi intézményeink önállósultak és hogy a tár­sadalombiztosítás kiterjed az egész lakosságra, valamint az egészségügyi munkások új javadalmazása is sokban elő­mozdítja majd az egészség­­védelmet általában, de első­sorban a gyermekek és az ifjúság védelmét.­­ Mostanáig a gyermek­­védelmet főképp a gyermek­­orvosi rendelők végezték na­gyon jó eredménnyel. Falun azonban, ahol a legnagyobb szükség van a megelőző szol­gálatra, alig lehet ilyenről beszélni. Az új gyermekvédő központ egyik feladata az lesz, hogy szakembereket ké­pezzen ki a betegséget meg­előző egészségszolgálat meg­szervezésére.­­ Az egészségügyi munká­sok szakképesítésén kívül a gyermekvédelmi központ el­sősorban tudományos kutató­

Next