Magyar Szó, 1961. március (18. évfolyam, 49-75. szám)
1961-03-01 / 49. szám
4. oldal Tavasz Beográdban Emberemlékezet óta nem volt ilyen szép február utolsó napja Beográdban. Az égen egyetlen felhő sem takarta el a melegen sütő napot. Beográd utcáin megjelentek a tavasz első hírnökei: majdnem minden utcasarkon tolongtak az emberek itolyáért, hóvirágért. A főváros polgárai tegnap otthon hagyták télikabátjukat, sokan még felöltőjüket sem vették fel, hanem kiskabátban sétáltak. Benépesedett a Duna és a Száva partja, a bátrabbak meg is mártóztak a még bizonyára hideg vízben. Kirügyeztek a fák s egy-két hét múlva ki is virágoznak. A szép nap kicsalta az utcákra meg az udvarokra a gyerekeket, hépten-nyomon klikkereznek, labdáznak a fiúk, sántaiskoláznak és kötelet ugrálnak a lányok. A gyepen megkezdődött a nem hivatalos labdarúgóidény, úgy látszik, a munkaidő után senkinek sem volt kedve hazamenni. Mindenki jobbnak találta élvezni a friss levegőt, és a Nap meleg sugarait. Reggel valóságos diák- sparavánok mentek a Kalemendánra, Topcsiderre meg a környékien erdőkbe. A meteorológusok most az egyszer nem tévedtek, a tavasz valóban idő előtt megérkezett, s ha a csalfa időjárás márciusban vagy esetleg áprilisban nem fog ki rajtunk, nyolc-kilenc hónapig nem látunk havat. D. PEROVICS MAGYAR SZÓ Legnagyobb változások a mezőgazdaság helyzetében és viszonyában következnek be A mezőgazdasági munkások és a magántermelők jövedelméről V. 1. Már korábban rámutattam, hogy célszerűbb árrendszer, valamint gazdaságilag célszerűbb árpolitika és árviszonyok kialakítása lényeges tényezője gazdasági rendszerünk, különösen pedig elosztási rendszerünk fejlesztésének. Ezért aztán a jelenlegi anyagi lehetőségek alapján a legnagyobb erőfeszítéseket tettük az árakban megnyilvánuló aránytalanságok megszüntetésére, illetőleg csökkenésére. Lehetőségeinket persze objektív feltételek korlátozták és ezért sok problémát még nem oldottunk meg végleg. Szem előtt kell azonban tartani, hogy az árak viszonyát ilyen központi intézkedéssel nem is, lehet minden vonatkozásban rendezni. Mindössze annyit tehetünk, hogy a gazdasági élet, a szilárd és egybehangolt gazdasági fejlődés számára bizonyos árkeretet szabjunk meg. Ezekben a keretekben azonban meg kell engedni az árak elkerülhetetlen ingadozását, azt a mozgásszabadságot, amelyet a társadalmi termelés automatikus elosztása, illetve a gazdasági fejlődésünk számára jelenleg legfontosabb irányú akkumuláció tesz szükségessé. Eszerint tehát a már eddig végrehajtott árváltoztatások és kialakított gazdasági rendszerünk alapján, az anyagi fejlődéssel és az anyagi viszonyokkal összhangban fokozatosan egyre nagyobb összhangnak, egyre célszerűbb viszonynak kell kialakulnia az egyes árak között, úgyhogy minden gazdasági ágazat és minden tevékenység megkapja a szabad önálló fejlődés lehetőségét. Véleményem szerint a további fejlődés érdekében megtettünk minden szükséges és anyagilag lehetséges intézkedést. Az új viszonyokra vonatkozó előzetes számvetések alapján az alábbi jellegzetes változások várhatók. (Ezeket a számvetéseket természeten csak hozzávetesesek alapján az alábbi jellegjük, mert a szabad árviszonyok között bizonyos előre nem látható változások is lehetségesek). 2. A legnagyobb változások a mezőgazdaság anyagi helyzetében és viszonyaiban következnek be. A mezőgazdasági szervezetek jövedelme az 1959 évihez viszonyítva — változatlan gazdálkodást véve tekintetbe csaknem 40 százalékkal növekszik, az amortizációs eszközök pedig maintegy 70 százalékkal. Ennek alapján a gazdasági szervezetek alapjai annyira emelkednek, hogy éppenúgy eleget tehetnek majd a kommuna iránti kötelezettségeiknek, mint más gazdasági ágak- Ez annyit jelent, hogy úgyszólván megkétszereződik a kommunának és a többi decentralizált alapnak adott befizetéseik összege. Ezeket a szervezeteket azonban továbbra is mentesíteni kell a szövetségi alapok iránti kötelezettségeiktől, kivéve persze a szövetségi hitelek törlesztési kötelezettségeit. Kétségtelen, hogy gazdasági életünk anyagi viszonyainak és a gazdálkodásnak ez az új rendszere legnagyobb horderejű változás a mezőgazdaság vonalán a háború utáni időszakban. A mezőgazdasági szervezetek ügyvitelét és fejlődését meghatározó hatóeszközök felmérésében és a mezőgazdasági termékek árpolitikájának meghatározásában több tényezőt kellett szem előtt tartani. Az általános tényezőkön kívül figyelembe kellett venni a birtokok és gazdaságok munkatermelékenységének jelenlegi színvonalát és az ott rejtőző óriási tartalékokat. A mezőgazdasági árpolitika továbbá szoros kapcsolatban van az élelmezésipari árpolitikával és ügyviteli feltételekkel, illetve a mezőgazdasági és élelmiszeripari cikkek kereskedelmének ügyviteli feltételeivel. Végül, ez a legfontosabb, a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek árszínvonalát a személyi jövedelem általános színvonala, diktálta. A jelenlegi előirányzaton felül emelt árak ugyanis a tervezett életszínvonal fenntartása érdekében megkívánnák a névleges személyi jövedelem további növelését. Ez viszont hatna a többi gazdasági ágazat ügyviteli költségeire, és ennek folytán újabb felosztásra és A mezőgazdasági szervezeteknek, birtokoknak és földművesszövetkezeteknek most már megvannak a lehetőségeik a gyorsabb fejlődéshez, a termelés és a munkatermelékenység emeléséhez. Mivel most elsősorban saját akkumulációjukra vannak utalva, még inkább törekedniük kell termelési eszközeik legésszerűbb kiaknázására és felhasználására, akár saját akkumulációjukból, akár a társadal-mi alapoktól kapott kölcsönökből származnak ezek az eszközök. Ezt azért hangsúlyozom, mert nálunk a mezőgazdaság fejlesztésében, a társadalmi és szocialista termelés konkrét gazdasági feltételeiben egyes területeken még mindig nem tartják szem előtt a gazdasági vonatkozásokat, hanem politikai és más szemszögből vizsgálják. Szem előtt tartva, hogy többesetű szervezettel rendelkező hálózatunk van, több százmilliárd dinár értékű termelőeszközzel és hogy a szocialista mezőgazdaságban most csaknem háromszázezer munkás és alkalmazott dolgozik, figyelembe véve továbbá a most javasolt általános gazdasági rendszert és a többi intézkedést, a jövőben a mezőgazdaságot is a többi gazdasági ágazatban érvényesített elvek alapján kell kezelni; módszereinknek és indítékainknak itt is mindenekelőtt gazdasági jellegűeknek kell lenniök. Mezőgazdasági termelésünk gyors fejlesztésének és a társadalmi viszonyok megváltoztatására irányuló szocialista átszervezésnek ezek az alapvető feltételei. Ezen a vonalon és általában a mezőgazdaság új helyzetéből eredő nagy tartalékok felhasználása érdekében az egyik központi kérdés a belső szervezés, az elosztás, illetve a teljesítmény alapján álló díjazás lesz. Ez egyaránt vonatkozik a mezőgazdasági birtokokra és a földművesszövetkezetekre. Ezek a feltételek lehetővé teszik majd a földművesszövetkezetek és a magántermelők még szélesebb és sokoldalúbb együttműködését, kooperációját. Felmerül a kérdés, hogy az áremelés és általában a mezőgazdaság helyzetének megjavulása következtében a mezőgazdasági akkumuláció számára előirányzott eszközök egy része nem emeli-e majd jogtalanul a magántermelők életszínvonalát. Ez a probléma természetesen külön részletes vitát követel. Ha azonban a földművesszövetkezet helyesen gazdálkodik, ha belső viszonyait úgy határozzák meg, hogy sem a mezőgazda- sági birtokok munkásai, sem a magántermelők személyi jövedelem alakjában nem kapnak semmivel sem többet, mint amennyi munkájuk alapján jár nekik, továbbá ha a mezőgazdasági, élelmiszeripari termékek piacának többi feltételei is szilárdak, akkor az említett veszély a lehető legkisebb mértékre korlátozódik. A mezőgazdasági termelőnek ugyanis saját munkájáért és a földművesszövetkezeteknek eladott termékeiért, illetve a kooperáció alapján a termelékenységének megfelelő ellenértéket kell kapnia. Nyíltan ki kell mondanunk, semmi oka annak, hogy a magántermelő ne tegyen szert akkora jövedelemre és életszínvonalra, amekkorát a társadalmi termelékenységhez viszonyított munkája alapján megérdemel. Ezen a téren tehát döntő a szocialista mezőgazdasági szervezetek munkatermelékenységének színvonala. Ha azonban a magántermelők bizonyos térítményeket kapnak, akkor biztosítani kell, hogy a többi dolgozóhoz hasonlóan jövedelmük bizonyos hányadát adják át gazdasági, kommunális és más társadalmi feladatok megoldására, ahogy azt a többi dolgozó is teszi. Itt a magántermelőknek a szövetkezetekben vagy a községekben végzett munkájára, a szövetkezeti beruházásokra, a falusi, mezőgazdasági utak építésére, különféle közművekre, villamosításra, stb. gondolok. 3. A közlekedést nálunk hosszú időn át elhanyagolták és ezzel kapcsolatos jelenlegi problémáinkat és nehézségeinket anyagi szemszögből kell tekintenünk, a szállító vállalatok ügyvitelének, munkaszervezésének a belső viszonyainak szemszögéből. E szervezetek jövedelme az 1959 évihez viszonyítva — változatlan gazdálkodás esetén — körülbelül 20 százalékkal emelkedik. Ez a gazdasági ág, tehát valamivel nagyobb alapjai segítségével és körülbelül 20 százalékkal megnövelt amortizációs eszközei alapján megkettőzheti szövetségi járulékait és körülbelül 30 százalékkal emelheti a kommunális járulékokat. A közlekedés legtöbb ágazata jelentősebb kedvezményeket kapott a szövetségi alapok iránti kötelezettségei vonalán. A közlekedési vállalatok anyagi helyzetének és feltételeinek megváltozása a tavalyi átszervezési törvény és az előkészületben levő törvény — ha ezek a vállalatok megfelelő módon megoldják belső és nemzetközi viszonyaikat — lehetővé teszi, hogy a vasúti és országúti közlekedés az eddiginél sokkal gyorsabb ütemben fejlődjék, és hogy lépést tarthasson általános gazdasági fejlődésünk ütemével. Szerda, 1961. Ш. 1. A legnagyobb változás a mezőgazdaság vonalán a háború utáni időszakban Mijalko Todorovics képviselőházi expozéba n (Folytatás a 3. oldalról) alapon az a lankadatlan kívánság támad mindenkiben, hogy minél többet termeljenek, tehát minél többet akku tituláljanak, tehát hogy töké létesítsék munkájuk technikáját és feltételeit, hogy ismét minél nagyobb személyi jövedelemre tehessenek szert. Felvetődhet a kérdés bírálóinak részéről, hogy először is hogyan biztosítjuk abban, ami a tőkés gazdasági rendszert mint olyant idejétmúlttá teszi, ami elkerülhetetlen túltermeléshez, válságokhoz, összeroppanásokhoz, stb. vezet, egyebek között két alapvető tényező játszik közre. Először is, a kapitalizmusban az emberek csak mint az áru vásárlói és eladói szerepelnek. Nincsenek köztük semmiféle társadalmi kapcsolatok vagy viszonyok a piaci viszonyon kívül, a munkások sem jelentkeznek másként, mint az áru eladói és vevői, csakhogy nekik puszta munkaerejükön kívül nincs mit eladniok. Ez másképpen nem is lehet, mert magántulajdonosokról van szó s ebből fakad a teljes társadalmi tehetetlenség elvileg szólva, a termékkel szemben, méghozzá egyaránt a tőkésnél, aki egyébként „gazdája”, tulajdonosa és éppúgy a munkásnál is, akinek semmi köze a termékhez annak ellenére, hogy ő maga állította elő. Ebből ered a teljes tehetetlenség az egész gazdasági folyamattal szemben is. A másik tényező, amely összefügg az előbbivel, a bér és a profit közötti ellentét, éspedig nemcsak mint az állandó társadalmi osztályellentétek forrása, hanem mint a túltermelés, a válságok, stb. forrása is. Ezzel szemben a szocialista társadalmi és gazdasági rendszerben a termelőeszközök társadalmi birtoklásának adottságaiban megszűnik az embereknek ez a teljes osztottsága s a dolgok abszolút uralma az emberek fölött. Éppen a termelőeszközök társadalmi tulajdona alapján a munkások, a közvetlen termelők most egy közös munkán, a nemzeti termelésen működnek közre. Ezért a közvetett piaci kapcsolaton kívül kialakul egy másik közvetlen kapocs, nemcsak az egyes munkaközösségek keretében, hanem nemzeti méretekben is. Elmondtam már, hogy a termelőeszközök utáni kamat a társadalmi tulajdon megvalósulásának gazdasági formája. Hozzátenném most, hogy a társadalmi tervek és egyéb tudatos tervintézkedések, ugye dinamikusság folytán a közgazdaság egészének arányos fejlődését nemzeti méretekben, vajon elkerülhetjük-e és hogyan a válságokat és megrázkódtatásokat, mi lesz aztán a tervezéssel, mi lesz az elmaradott vidékekkel és kommunákkal, az elmaradott, elavult üzemekkel stb. Ezt az utóbbi kérdést legtöbbször a starttal kapcsolatban emlegetik, szintén e közvetlen társadalmi kapocs formái. Ez az elosztás, amely a tiszta bevételben a munkaközösségnek, azaz a munkásnak biztosítja a komplett jövedelmet, vagyis nemcsak a „szükséges munkát” öleli fel, hanem a munkatöbblet megfelelő részét is, éppen azt fejezi ki, hogy megszűnt A fentebb említettek szellemében előfordulhatnak ilyen bíráló megjegyzések is: ha a munkások rendelkeznek az akkumulációval, amely viszonylag magas a személyi jövedelmekre szolgáló alaphoz képest, — ez az eset a „magas szervi összetételű” ágazatoknál — akkor nagy mértékben növelhetik fizetésüket „kicsit lecsípve” a társadalmi akkumulációból. Szóval a munkás megeszi az akkumulációt, méghozzá annál inkább, minél nagyobb tömeggel rendelkezik Erre a megjegyzésre kérdéssel válaszolhatunk: Hát ezen a földön csak a kapitalisták és a bürokraták az egyedüli értelmes és lelkiismeretes emberek? IV. Tekintve azt a rendkívül gyors dinamikus és sok ponton viharos gazdasági fejlődést, amely nálunk az utóbbi években észlelhető, és amilyent a soron következő években még inkább várhatunk, egyenlőtlen fejlődésre kell számítanunk, különösen ha figyelembe vesszük az anyagi termelőerők jelenlegi egyenetlenségét, és viszonylag alacsony általános színvonalát. Ez az egyenetlenség kifejezésre juthat egyes gazdasági ágazatok vagy területek elmaradásában, egyes vállalatok vagy vállalatcsoportok és intézmények lemaradásában, egyes kommunák, illetve vidékek lemaradásában. Ezért a rendszeres és tevékeny központi — mind szövetségi mind köztársasági és községi — beavatkozás fejlődésünk állandó szervi szükséglete lesz. Ezért aztán ezeknek a központoknak — szó a kibékíthetetlen ellentét a bér és profit között. Ez az egység amely, igaz, még mindig ellentmondó, de az ellentmondás most a munkás jobb életére vonatkozó óhaja és öntudata, valamint a közvetlen személyi fogyasztás, az életszínvonal és a bővített újratermelést szolgáló akkummuláció biztosításának érdeke közötti összeütközés formájában jelentkezik, a kézenfekvő lehetőséget nyújt arra, hogy szakadatlanul egybehangoljuk a termelést és akkumulációt, hogy tartósan elhárítsuk a túltermelést, a válságokat, a munkanélküliséget, stb. (pontosabban, hogy ezek a jelenségek ne legyenek szerviek), vagyis hogy tervezzünk s többek között tervszerűen csökkentsük a munkaidőt, a munkatermelékenység és a társadalom anyagi termelőerőinek növekedésével arányban. vétségi, köztársasági és községi szinten egyaránt — elő-ször is megfelelő anyagi eszközökre, alapokra lesz szükségük, hogy támogassák és gyorsabb fejlődésre serjekentsék a lemaradókat, továbbá kellő törvényes sza-bályozó hatóeszközökre, a-melyekkel biztosítják az arányos, minél egyenletesebb fejlődést. Tehát már kezdet-től fogva e reformok bevezetésének első pillanatától mindezeknek a szerveknek szövetségtől kommunáig tévekényén elemezniök és figyelniök kell a jövendőbeli fejlődés valamennyi eredményét és következményét, hogy idejekorán megfelelő intézkedésekkel biztosíthassák a támogatást azoknak, akiknek erre szükségük lesz. A szövetségi szervek természetesen mindenekelőtt arra törekszenek, hogy biztosítsák a fejletlen területek általános fejlesztésének azt a politikáját, amelyet az új ötéves terv lefektetett. Ám az említett anyagi és ehhez hasonló támogatáson kívül a jövőben létre kell hoznunk a segélynyújtásnak fejlettebb, gazdaságilag célszerűbb és teljesebb rendszerét, mégpedig mind a műszaki segély, mind pedig a segély valamennyi más vállfáját illetően. Ebből a célból a Szövetségi Végrehajtó Tanács máris megfelelő felhatalmazásokat kért a Szövetségi Népszkupstinától. Ezenkívül komoly munka áll előttünk a módszerek tökéletesítése , a fejlődés irányának megszabása, a termelés arányos szerkezetének szövetségi központból való biztosítása tekintetében, különösen a szövetségi alapokból illetve a központi bankok révén való beruházások pénzelési módszerének tökéletesítése terén, az árviszonyok további felül- vizsgálására lenne szükség. A jelen pillanatban erre nincsenek meg az anyagi lehetőségek, nincs rá közvetlenül szükség, és gazdaságilag sem lenne célravezető. De már a mezőgazdasági termékek árának ezzel a változtatásával is arra törekedtünk, hogy fenntartsuk, illetőleg bővítsük az egyes cikkek után fizetett térítményt, hogy az áremelés ne befolyásolja az élelmiszeripar helyzetét, illetve a lakosság életszínvonalát. Ugyancsak megtartottuk a mezőgazdasági gépek és vegyszerek után fizetett térítményeket A túltermelésről és válságokról A segélynyújtás fejlettebb és célszerűbb rendszere Könnyítések a szolgáltató iparnak 4. A kommunális és más szolgáltató tevékenységet rendszerünk olyan helyzetbe hozza, hogy saját jövedelme alapján a többi gazdasági ágazathoz hasonlóan, önállóan fejlődhet. Már rámutattam arra, hogy a fizetések növekedésével párhuzamosan az utóbbi négy év alatt milyen mértékben növekedtek a szolgáltatási díjak. Ugyanilyen politikát kell folytatnunk a jövőben is, hogy lehetőséget nyújtsunk minden településnek arra, hogy az általános fejlődéssel arányban gyorsabban megoldják a kommunális élet anyagi és más problémáit, hogy gyorsabban fejleszthessék a kommunális szolgáltatásokat, mert sok vonatkozásban ettől függ a lakosság életszínvonala. Ezért továbbra is megtartottuk azt az elvet, hogy az egész kommunális gazdálkodás, a szolgáltatóipar, a vendéglátás. (Folytatása az 5. oldalon)