Magyar Szó, 1961. március (18. évfolyam, 49-75. szám)

1961-03-01 / 49. szám

4. oldal Tavasz Beográdban Emberemlékezet óta nem volt ilyen szép február utolsó napja Beográdban. Az égen egyetlen felhő sem takarta el a melegen sütő napot. Beográd utcáin megjelentek a tavasz első hírnökei: majdnem minden utcasarkon tolong­tak az emberek itolyáért, hóvirágért. A főváros polgárai tegnap otthon hagyták télika­bátjukat, sokan még felöltő­jüket sem vették fel, hanem kiskabátban sétáltak. Bené­pesedett a Duna és a Száva partja, a bátrabbak meg is mártóztak a még bizonyára hideg vízben. Kirügyeztek a fák s egy-két hét múlva ki is virágoz­nak. A szép nap kicsalta az utcákra meg az udvarokra a gyerekeket, hépten-nyomon klikkereznek, labdáznak a fiúk, sántaiskoláznak és kötelet ugrálnak a lányok. A gye­pen megkezdődött a nem hivatalos labdarúgóidény, úgy látszik, a munkaidő után senkinek sem volt ked­ve hazamenni. Mindenki jobbnak találta élvezni a friss levegőt, és a Nap meleg sugarait. Reggel valóságos diák- sparavánok mentek a Kaleme­ndánra, Topcsiderre meg a környékien erdőkbe. A meteorológusok most az egyszer nem tévedtek, a ta­vasz valóban idő előtt megérkezett, s ha a csalfa időjárás márciusban vagy esetleg áprilisban nem fog ki rajtunk, nyolc-kilenc hónapig nem látunk havat. D. PEROVICS MAGYAR SZÓ Legnagyobb változások a mezőgazdaság helyze­tében és viszonyában következnek be A mezőgazdasági munkások és a magán­termelők jövedelméről V. 1. Már korábban rámutat­tam, hogy célszerűbb árrend­szer, valamint gazdaságilag célszerűbb árpolitika és árvi­szonyok kialakítása lényeges tényezője gazdasági rendsze­rünk, különösen pedig elosz­tási rendszerünk fejlesztésé­nek. Ezért aztán a jelenlegi anyagi lehetőségek alapján a legnagyobb erőfeszítéseket tet­tük az árakban megnyilvánu­ló aránytalanságok megszün­tetésére, illetőleg csökkenésé­re. Lehetőségeinket persze objektív feltételek korlátoz­ták és ezért sok problémát még nem oldottunk meg vég­leg. Szem előtt kell azonban tartani, hogy az árak viszo­nyát ilyen központi intézke­déssel nem is, lehet min­den vonatkozásban rendezni. Mindössze annyit tehetünk, hogy a gazdasági élet, a szi­lárd és egybehangolt gazda­sági fejlődés számára bizo­nyos árkeretet szabjunk meg. Ezekben a keretekben azon­ban meg kell engedni az árak elkerülhetetlen ingadozását, azt a mozgásszabadságot, ame­lyet a társadalmi termelés automatikus elosztása, illetve a gazdasági fejlődésünk szá­mára jelenleg legfontosabb irányú akkumuláció tesz szük­ségessé. Eszerint tehát a már eddig végrehajtott árváltozta­tások és kialakított gazdasági rendszerünk alapján, az anya­gi fejlődéssel és az anyagi vi­szonyokkal összhangban foko­zatosan egyre nagyobb össz­hangnak, egyre célszerűbb vi­szonynak kell kialakulnia az egyes árak között, úgyhogy minden gazdasági ágazat és minden tevékenység meg­kapja a szabad önálló fejlő­dés lehetőségét. Véleményem szerint a to­vábbi fejlődés érdekében meg­tettünk minden szükséges és anyagilag lehetséges intézke­dést. Az új viszonyokra vo­natkozó előzetes számveté­sek alapján az alábbi­ jelleg­zetes változások várhatók. (Ezeket a számvetéseket ter­mészeten csak hozzávetese­­sek alapján az alábbi jelleg­­jük, mert a szabad árviszo­nyok között bizonyos előre nem látható változások is le­hetségesek). 2. A legnagyobb változások a mezőgazdaság anyagi hely­zetében és viszonyaiban kö­vetkeznek be. A mezőgazda­­sági szervezetek jövedelme az 1959 évihez viszonyítva — változatlan gazdálkodást vé­ve tekintetbe csaknem 40 szá­zalékkal növekszik, az amor­tizációs eszközök pedig maint­­egy 70 százalékkal. Ennek alapján a gazdasági szerveze­tek alapjai annyira emelked­nek, hogy éppenúgy eleget tehetnek majd a kommuna iránti kötelezettségeiknek, mint más gazdasági ágak- Ez annyit jelent, hogy úgyszól­ván megkétszereződik a kom­munának és a többi decentra­lizált alapnak adott befizeté­seik összege. Ezeket a szerve­zeteket azonban továbbra is mentesíteni kell a szövetségi alapok iránti kötelezettségeik­től, kivéve persze a szövetsé­gi hitelek törlesztési kötele­zettségeit. Kétségtelen, hogy gazdasági életünk anyagi vi­szonyainak és a gazdálkodás­nak ez az új rendszere leg­nagyobb horderejű változás a mezőgazdaság vonalán a háború utáni időszakban. A mezőgazdasági szerveze­tek ügyvitelét és fejlődését meghatározó hatóeszközök fel­mérésében és a mezőgazdasá­gi termékek árpolitikájának meghatározásában több té­nyezőt kellett szem előtt tar­tani. Az általános tényezőkön kívül figyelembe kellett ven­ni a birtokok és gazdaságok munkatermelékenységének je­lenlegi színvonalát és az ott rejtőző óriási tartalékokat. A mezőgazdasági árpolitika to­vábbá szoros kapcsolatban van az élelmezésipari árpoli­tikával és ügyviteli feltételek­kel, illetve a mezőgazdasági és élelmiszeripari cikkek ke­reskedelmének ügyviteli fel­tételeivel. Végül, ez a leg­fontosabb, a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek árszínvonalát a személyi jö­vedelem általános színvonala, diktálta. A jelenlegi előirány­zaton felül emelt árak u­­gyanis a tervezett életszínvo­nal fenntartása érdekében megkívánnák a névleges sze­mélyi jövedelem további nö­velését. Ez viszont hatna a többi gazdasági ágazat ügy­viteli költségeire, és ennek folytán újabb felosztásra és A mezőgazdasági szerveze­teknek, birtokoknak és föld­­művesszövetkezeteknek most már megvannak a lehetősé­geik a gyorsabb fejlődéshez, a termelés és a munkaterme­lékenység emeléséhez. Mivel most elsősorban saját akku­mulációjukra vannak utalva, még inkább törekedniük kell termelési eszközeik legéssze­rűbb kiaknázására és felhasz­nálására, akár saját akkumu­lációjukból, akár a társadal-­­­mi alapoktól kapott kölcsönök­ből származnak ezek az esz­­­­közök. Ezt azért hangsúlyo­zom, mert nálunk a mező­­gazdaság fejlesztésében, a tár­sadalmi és szocialista terme­lés konkrét gazdasági feltéte­leiben egyes területeken még mindig nem tartják szem e­­lőtt a gazdasági vonatkozáso­kat, hanem politikai és más szemszögből vizsgálják. Szem előtt tartva, hogy többesetű szervezettel rendelkező háló­zatunk van, több százmil­­liárd dinár értékű termelőesz­közzel és hogy a szocialista mezőgazdaságban most csak­nem háromszázezer munkás és alkalmazott dolgozik, figye­lembe véve továbbá a most javasolt általános gazdasági rendszert és a többi intézke­dést, a jövőben a mező­­gazdaságot is a többi gazda­sági ágazatban­­ érvényesített elvek alapján kell kezelni; módszereinknek és indítéka­inknak itt is mindenekelőtt gazdasági jellegűek­nek kell lenniök. Mezőgazdasági ter­melésünk gyors fejlesztésé­nek és a társadalmi viszo­nyok megváltoztatására irá­nyuló szocialista átszervezés­nek ezek az alapvető feltéte­lei. Ezen a vonalon és általá­ban a mezőgazdaság új hely­zetéből eredő nagy tartalékok felhasználása érdekében az egyik központi kérdés a bel­ső szervezés, az elosztás, il­letve a teljesítmény alapján álló díjazás lesz. Ez egyaránt vonatkozik a mezőgazdasági birtokokra és a földművesszö­vetkezetekre. Ezek a feltéte­lek lehetővé teszik majd a földmű­vesszöve­tkezetek és a magántermelők még széle­sebb és sokoldalúbb együtt­működését, kooperációját. Felmerül a kérdés, hogy az áremelés és általában a me­zőgazdaság helyzetének meg­­javulása következtében a me­zőgazdasági akkumuláció szá­mára előirányzott eszközök egy része nem emeli-e majd jogtalanul a magántermelők életszínvonalát. Ez a problé­ma természetesen külön rész­letes vitát követel. Ha azon­ban a földművesszövetkezet helyesen gazdálkodik, ha bel­ső viszonyait úgy határozzák meg, hogy sem a mezőgazda-­ sági birtokok munkásai, sem a magántermelők személyi jö­vedelem alakjában nem kap­nak semmivel sem többet, mint amennyi munkájuk a­lapján jár nekik, továbbá ha a mezőgazdasági­, élelmiszer­ipari termékek piacának töb­­­bi feltételei is szilárdak, ak­kor az említett veszély a le­hető legkisebb mértékre kor­látozódik. A mezőgazdasági termelő­nek ugyanis saját munká­jáért és a földművesszövet­­kezeteknek eladott termé­keiért, illetve a kooperáció alapján a termelékenységé­nek megfelelő ellenértéket kell kapnia. Nyíltan ki kell mondanunk, semmi oka an­nak, hogy a magántermelő ne tegyen szert akkora jöve­delemre és életszínvonalra, amekkorát a társadalmi ter­melékenységhez viszonyított munkája alapján megérde­mel. Ezen a téren tehát dön­tő a szocialista mezőgazda­­sági szervezetek munkater­melékenységének színvonala. Ha azonban a magánterme­lők bizonyos térítményeket kapnak, akkor biztosítani kell, hogy a többi dolgozóhoz ha­sonlóan jövedelmük bizonyos hányadát adják át gazdasá­gi, kommunális és más tár­sadalmi feladatok megoldá­sára, ahogy azt a többi dol­gozó is teszi. Itt a magán­­termelőknek a szövetkezetek­ben vagy a községekben vég­zett munkájára, a szövetke­zeti beruházásokra, a falusi, mezőgazdasági utak építésé­re, különféle közművekre, villamosításra, stb. gondolok. 3. A közlekedést nálunk hosszú időn át elhanyagol­ták és ezzel kapcsolatos je­lenlegi problémáinkat és ne­hézségeinket anyagi szem­szögből kell tekintenünk, a szállító vállalatok ügyvitelé­nek, munkaszervezésének a belső viszonyainak szemszö­géből. E szervezetek jöve­delme az 1959 évihez viszo­nyítva — változatlan gazdál­kodás esetén — körülbelül 20 százalékkal emelkedik. Ez a gazdasági ág, tehát va­lamivel nagyobb alapjai se­gítségével és körülbelül 20 százalékkal megnövelt amor­tizációs eszközei alapján meg­kettőzheti szövetségi járulé­kait és körülbelül 30 száza­lékkal emelheti a kommuná­lis járulékokat. A közlekedés legtöbb ágazata jelentősebb kedvezményeket kapott a szövetségi alapok iránti kö­telezettségei vonalán. A köz­lekedési vállalatok anyagi helyzetének és feltételeinek megváltozása a tavalyi át­szervezési törvény és az elő­készületben levő törvény — ha ezek a vállalatok megfe­lelő módon megoldják belső és nemzetközi viszonyaikat — lehetővé teszi, hogy a vasúti és országúti közleke­dés az eddiginél sokkal gyor­sabb ütemben fejlődjék, és hogy lépést tarthasson álta­lános gazdasági fejlődésünk ütemével. Szerda, 1961. Ш. 1. A legnagyobb változás a mezőgazdaság vonalán a háború utáni időszakban Mijalko Todorovics képviselőházi expozéba­ n (Folytatás a 3. oldalról) alapon az a lankadatlan kí­vánság támad mindenkiben, hogy minél többet termelje­nek, tehát minél többet akku tituláljanak, tehát hogy töké létesítsék munkájuk techni­káját és feltételeit, hogy is­mét minél nagyobb szemé­lyi jövedelemre tehessenek szert. Felvetődhet a kérdés bírálóinak részéről, hogy először is hogyan biztosítjuk abban, ami a tőkés gazda­sági rendszert mint olyant idejétmúlttá teszi, ami elkerülhetetlen túltermelés­hez, válságokhoz, összerop­panásokhoz, stb. vezet, egye­bek között két alapvető té­nyező játszik közre. Először is, a kapitalizmusban az emberek csak mint az áru vásárlói és eladói szerepel­nek. Nincsenek köztük sem­miféle társadalmi kapcsola­tok vagy viszonyok a piaci viszonyon kívül, a munká­sok sem jelentkeznek más­ként, mint az áru eladói és vevői, csakhogy nekik pusz­ta munkaerejükön kívül nincs mit eladniok. Ez más­képpen nem is lehet, mert magántulajdonosokról van szó s ebből fakad a teljes társadalmi tehetetlenség el­vileg szólva, a termékkel szemben, méghozzá egyaránt a tőkésnél, aki egyébként „gazdája”, tulajdonosa és éppúgy a munkásnál is, aki­nek semmi köze a termékhez annak ellenére, hogy ő ma­ga állította elő. Ebből ered a teljes tehetetlenség az e­­gész gazdasági folyamattal szemben is. A másik ténye­ző, amely összefügg az előb­bivel, a bér és a profit kö­zötti ellentét, éspedig nem­csak mint az állandó társa­dalmi osztályellentétek for­rása, hanem mint a túlterme­lés, a válságok, stb. forrá­sa is. Ezzel szemben a szocialis­ta társadalmi és gazdasági rendszerben a termelőeszkö­zök társadalmi birtoklásának adottságaiban megszűnik az embereknek ez a teljes osz­tottsága s a dolgok abszolút uralma az emberek fölött. Éppen a termelőeszközök tár­sadalmi tulajdona alapján a munkások, a közvetlen ter­melők most egy közös mun­kán, a nemzeti termelésen működnek közre. Ezért a közvetett piaci kapcsolaton kívül kialakul egy másik közvetlen kapocs, nemcsak az egyes munkaközösségek keretében, hanem nemzeti méretekben is. Elmondtam már, hogy a termelőeszkö­zök utáni kamat a társadal­mi tulajdon megvalósulásá­nak gazdasági formája. Hoz­zátenném most, hogy a tár­sadalmi tervek és egyéb tu­datos tervintézkedések, ugy­e dinamikusság folytán a közgazdaság egészének ará­nyos fejlődését nemzeti mé­retekben, vajon elkerülhet­jük-e és hogyan a válságo­kat és megrázkódtatásokat, mi lesz aztán a tervezéssel, mi lesz az elmaradott vidé­kekkel és kommunákkal, az elmaradott, elavult üzemek­kel stb. Ezt az utóbbi kér­dést legtöbbször a starttal kapcsolatban emlegetik, szintén e közvetlen társadal­mi kapocs formái. Ez az elosztás, amely a tiszta bevételben a munka­­közösségnek, azaz a munkás­nak biztosítja a komplett jö­vedelmet, vagyis nemcsak a „szükséges munkát” öleli fel, hanem a munkatöbblet megfelelő részét is, éppen azt fejezi ki, hogy megszűnt A fentebb említettek szel­lemében előfordulhatnak ilyen bíráló megjegyzések is: ha a munkások rendelkez­nek az akkumulációval, a­­mely viszonylag magas a személyi jövedelmekre szol­gáló alaphoz képest, — ez az eset a „magas szervi össze­tételű” ágazatoknál — akkor nagy mértékben növelhetik fizetésüket „kicsit lecsípve” a társadalmi akkumuláció­ból. Szóval a munkás meg­eszi az akkumulációt, még­hozzá annál inkább, minél nagyobb tömeggel rendelke­zik Erre a megjegyzésre kér­déssel válaszolhatunk: Hát ezen a földön csak a kapita­listák és a bürokraták az egyedüli értelmes és lelkiis­meretes emberek? IV. Tekintve azt a rendkívül gyors dinamikus és sok pon­ton viharos gazdasági fejlő­dést, amely nálunk az utóbbi években észlelhető, és ami­lyent a soron következő évek­ben még inkább várhatunk, egyenlőtlen fejlődésre kell számítanunk, különösen ha figyelembe vesszük az anyagi termelőerők jelenlegi egye­netlenségét, és viszonylag a­­lacsony általános színvonalát. Ez az egyenetlenség kifeje­zésre juthat egyes gazdasági ágazatok vagy­ területek el­maradásában, egyes vállala­tok vagy vállalat­csoportok és intézmények lemaradásá­ban, egyes kommunák, illet­ve vidékek lemaradásában. Ezért a rendszeres és tevé­keny központi — mind szö­vetségi mind köztársasági és községi — beavatkozás fejlő­désünk állandó szervi szük­séglete lesz. Ezért aztán ezek­nek a központoknak — szó­ a kibékíthetetlen ellentét a bér és profit között. Ez az egység amely, igaz, még mindig ellentmondó, de az ellentmondás most a munkás jobb életére vonatkozó óha­ja és öntudata, valamint a közvetlen személyi fogyasz­tás, az életszínvonal és a bővített újratermelést szol­gáló akkummuláció biztosítá­sának érdeke közötti össze­ütközés formájában jelentke­zik, a kézenfekvő lehetősé­get nyújt arra, hogy szaka­datlanul egybehangoljuk a termelést és akkumulációt, hogy tartósan elhárítsuk a túltermelést, a válságokat, a munkanélküliséget, stb. (pon­tosabban, hogy ezek a jelen­ségek ne legyenek szerviek), vagyis hogy tervezzünk s töb­bek között tervszerűen csök­kentsük a munkaidőt, a mun­katermelékenység és a társa­dalom anyagi termelőerőinek növekedésével arányban. vétségi, köztársasági és köz­ségi szinten egyaránt — elő-­­­ször is megfelelő anyagi eszközökre, alapokra lesz szükségük, hogy támogassák­­ és gyorsabb fejlődésre ser­­j­e­kentsék a lemaradókat,­­ továbbá kellő törvényes sza-­­­bályozó hatóeszközökre, a-­­­melyekkel biztosítják az ará­­­nyos, minél egyenletesebb­­ fejlődést. Tehát már kezdet-­­­től fogva­ e reformok beveze­­­tésének első pillanatától mindezeknek a szerveknek szövetségtől kommunáig téve­kényén elemezniök és figyel­niök kell a jövendőbeli fej­lődés valamennyi eredmé­nyét és következményét, hogy idejekorán megfelelő intézkedésekkel biztosíthas­sák a támogatást azoknak, a­­kiknek erre szükségük lesz. A szövetségi szervek termé­szetesen mindenekelőtt arra törekszenek, hogy biztosít­sák a fejletlen területek ál­talános fejlesztésének azt a politikáját, amelyet az új ötéves terv lefektetett. Ám az említett anyagi és ehhez­­ hasonló támogatáson kívül a jövőben létre kell hoznunk a segélynyújtásnak fejlet­tebb, gazdaságilag célszerűbb és teljesebb rendszerét, még­pedig mind a műszaki se­gély, mind pedig a segély va­lamennyi más vállfáját ille­tően. Ebből a célból a Szö­vetségi Végrehajtó Tanács máris megfelelő felhatalma­zásokat kért a Szövetségi Népszkupstinától. Ezenkívül komoly munka áll előttünk a módszerek tö­kéletesítése , a fejlődés irányának megszabása, a ter­melés arányos szerkezeté­nek szövetségi központból való biztosítása tekintetében, különösen a szövetségi ala­pokból illetve a központi bankok révén való beruházá­sok pénzelési módszerének tökéletesítése terén, az ár­viszonyok további felül-­­ vizsgálására lenne szükség. A jelen pillanatban erre ninc­se­nek meg az anyagi lehetősé­­­­gek, nincs rá közvetlenül szük­ség, és gazdaságilag sem len­ne célravezető. De már a me­zőgazdasági termékek árának ezzel a változtatásával is arra törekedtünk, hogy fenntart­­­suk, illetőleg bővítsük az e­­gyes cikkek után fizetett té­­rítményt, hogy az áremelés ne befolyásolja az élelmiszer­ipar helyzetét, illetve a la­kosság­ életszínvonalát. Ugyan­csak megtartottuk a mezőgaz­dasági gépek és vegyszerek után fizetett térítményeket A túltermelésről és válságokról A segélynyújtás­ fejlettebb és célszerűbb rendszere Könnyítések a szolgáltató iparnak 4. A kommunális és más szolgáltató tevékenységet rendszerünk olyan helyzetbe hozza, hogy saját jövedelme alapján a többi gazdasági ágazathoz hasonlóan, önál­lóan fejlődhet. Már rámu­tattam arra, hogy a fizeté­sek növekedésével párhuza­mosan az utóbbi négy év alatt milyen mértékben nö­vekedtek a szolgáltatási dí­jak. Ugyanilyen politikát kell folytatnunk a jövőben is, hogy lehetőséget nyújtsunk minden településnek arra, hogy az általános fejlődés­sel arányban gyorsabban megoldják a kommunális élet anyagi és más problé­máit, hogy gyorsabban fej­leszthessék a kommunális szolgáltatásokat, mert sok vonatkozásban ettől függ a lakosság életszínvonala. Ezért továbbra is megtartottuk azt az elvet, hogy az egész kom­munális gazdálkodás, a szol­gáltatóipar, a vendéglátás.­­ (Folytatása az 5. oldalon)

Next