Magyar Szó, 1961. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
1961-05-16 / 112. szám
r "TS. Ша! . •— Mit tettek azután, Hogy felébredtek? — Néhány pillanatig hallgatóztunk, de csend volt. Akkor felkeltem, az ablakhoz mentem és kinéztem az Udvarra. Korromsötét volt. Úgyhogy nem láttam semmit. — Mi történt azután? — Lefeküdtünk, de nem sokára újra lármát hallottunk, felülről. Úgy hangzott mintha bútort mozdítanának el a helyéből. — Ez volt minden? — Igen, uram. Az államügyész ezután a következő napokra vonatkozó kérdéseket intéz a tanúhoz és Christie habozás nélkül válaszol minden kérdésre. November 9, szerda: — Este fél 11 óra tájbanláttam Evanst. Feleségem a folyosóra ment, hogy világosságot gyújtson. Én megkérdeztem tőle: „Hol Van Beryl és a kislány?” Ő azt mondta, hogy felesége a kislánnyal Bristolba utazott. November 10. csütörtök: — Ezen a napon Evans fél hétkor jött haza és rögtön felment a szobájába. Negyed órával később bekopogtatott nálunk a konyhaajtón és így szólt: „Felmondtam állásomat, mert összevesztem a főnökömmel.” Én megkérdeztem: „Most mihez kezd?” Ő így válaszolt: „Kilátásom van egy állásra Bristolban. A hét végén talán oda utazok és ha rendbejön minden, ott is maradok.” — Milyen benyomásttett önre Evans ezen az estén? — kérdezi az ügyész a tanút. Meglehetősen izgatott és zavart volt. Izgatott és zavart. Természetesen a teremben mindenki tudja, hogy Evans ezen a napon gyilkolta meg feleségét és kislányát. És általános vélemény szerint, ez elegendő ok volt arra, hogy izgatott és zavarodott legyen ... November 11, péntek: — Késő este láttam Evanst. Feleségem megkérdezte: „Hallott valamit Berylről.” Ő így válaszolt: „Igen, ma délután felhívott. Nagyon jól érzi magát a gyerekkel együtt és egy-két napon belül önöknek is ír.” Az ügyész nem hagy fel a kérdezősködéssel és Christie minden kérdésre válaszol. Csak egy kicsit halkan beszél. Olyan Halkan, Hogy a védő végül is türelmét veszti. — Mr. Christie beszéljen kissé hangosabban! Hiszen alig értem, amit mond. Christie idegesen nyalogatja az ajkát. A bíróhoz fordul. — Méltóságos uram... bocsánatot kérek, de az első világháborúban gázmérgezést szenvedtem és azóta a hangom kissé gyönge. A terem fölmorajlik. Mérges gáz ... sérülés ... első világháború. A hallgatóság soraiban nagy rokonszenv támadt a tanú iránt. Christie kihallgatása a vége felé közeledik, már majdnem négy óra és akkor a bíró berekeszti a tárgyalást. Az államügyész jól tudja, mi vár a koronatanúra másnap, amikor a védő intézi hozzá keresztkérdéseit. Ezért jól kiakarja használni az utolsó perceket, hogy minél nagyobb rokonszenvet keltsen Christie iránt, nem is annyira a hallgatóságban, mint inkább az esküdtekben. — Sérülése után orvosi kezelésben részesült? — kérdezi részvétteljesen. — Igen. — És még ma is orvosi kezelés alatt áll? — Igen, sajnos. Szegény sajnálatraméltó Christie... — És mit csinált a legutóbbi háború alatt? — A rendőrségen teljesítettem szolgálatot. Derék, bátor Christie ... — Milyen hosszú ideig? — 1939 szeptember 1-étől 1943 szeptemberéig. — Szóval négy évig? — Igen, négy évig. — És még mindig orvosi kezelés alatt áll? Még mindig beteg? — Igen. Most aztán mindenki tudja a teremben, tudja a hallgatóság, a bíró, a riporterek és mindenekelőtt tudják az esküdtek, hogy ez a Christie derék, becsületes ember, félelem és gáncs nélküli angol, aki életét és egészségét feláldozta hazájáért. A derék, becsületes Christie ólomnehéz lábakon jön le a tanúk emelvényéről, amikor néhány perccel később Lewis bíró berekeszti a tárgyalást. Az újságírók a telefonokhoz rohannak, hogy leadják tudósításukat, a hallgatóság kitódul a teremből, Tim Evanst pedig őrei visszavezetik a cellába. A bírósági épület hosszú folyosóin keresztül Christie a szabadba ér. Hideg nedves levegő csapja meg az arcát. Fázékonyan felhajtja esőkabátjának gallérját. Még fél öt sincs, de már kigyulladnak az első fényreklámok. Újságot vesz, de olvasás nélkül köpenyének zsebébe dugja, azután lemegy a földalatti megállóhelyére és beszáll egy zsúfolt vonatba. Nem megy egyenesen haza, hanem felkeresi kezelőorvosát és csillapítószert kér tőle, hogy lecsillapítsa fáradt idegeit. Az orvos brómtablettákat írt elő, de hiába vett be Christie kettős adagot, mégsem tudott nyugodtan aludni ezen az éjszakán. A BÍRÓSÁG NEM ENGED MEG EGY KÉRDÉST ... 1950 január 12. csütörtök. Timothy John Evans gyilkossági bűnperének második napja. Az Old Bailey bíróság egyes számú tárgyalótermében éppen olyan minden, mint az előző nap: Lewis bíró skarlátvörös talárban, fehér parókásan ül az emelvényen. Egy kissé sápadtabb mint tegnap, mert alig aludt az éjszaka. Nagy fájdalmai voltak. Az államügyész éppen olyan magabiztos mint előző nap, a védő pedig még reménytelenebbnek látja a helyzetet. A sajtó részére fenntartott padsorokban még kevesebb az újságíró mint tegnap, viszont a karzaton több a hallgatóság, nagyon sokan jöttek Notting Halből. Újra Reginald Christie áll a tanúk emelvényén. Most azért, hogy a védő keresztkérdéseire válaszoljon. Malcom Morris védőügyvéd ünnepélyes, amikor felteszi az első kérdést: — Mr. Christie tudja-e, hogy a tegnap letett eskü ma is érvényes és ma is arra kötelezi, hogy csak igazat mondjon? — Igen. — Nos, jól van. Gondoljon tegnapi esküjére mielőtt következő kérdésemre válaszol: Ismer-e egy fiatal házaspárt Actonban. — Nincsenek barátaim Actonban. — Ha nem is barátai, de ismerősei? — Ismerőseim sincsenek. *— Biztosan? — Egészen biztosan. — De a váldott azt állítja, hogy ön, Mr. Christie egy Actonban lakó fiatal házaspárhoz küldte a kis Geraldinet. — Ez nem igaz! így megy tovább. A védő tudja, hogy nehéz tüzérséget kell felvonultatnia a koronatanú ellen. (Folytatjuk) 92. KISKERESZTREJTVÉNY VÍZSZINTES SOROK: 1. Forgás közkeletű idegen szóval, 6. Nem halott, 7. Az ismeretlen név jele, 8. Tengeralatti mészkővázú élőlény, ékkőként használják, 11. Élvezet (jói), 12. Nagyanyó becézve, 14. Leplez, 16. NT, 18. Kiejtett mássalhangzó, 19. Tüzr oltással foglalkozik, FÜGGŐLEGES SOROK: 1. Invalidus, 2. Megfizeti a kárt, 3. Nem fölé (ék. föl), 4. -ba -be ( németül, 5. Észak-amerikai tó, 9% DÉ, 10. Kocsma közkeletű idegen szóval, 13. Nem tegnap, 15.Régi űrmérték, 17. Varrnak vele* Timothy Evans cellája. Innen vezették a tárgyalóterembe Mégsem ez a látvány nyugtalanította apámat. A maga keservesen megszerzett és körülkerített kis világáért aggódott. Sehogy sem tudta elképzelni, még kevésbé belenyugodni abba, hogy a háború fördúlhatja, tönkre teheti. Éjszakai töprenkedései, álmatlan vergődései során végül is arra a meggyőződésre jutott, hogy annyi verejtékkel teremtette meg, olyan drágán fizette meg a maga kis birodalmát, hogy nem lehet olyan katonaság a föld kerekségén, amely rá merné tenni a kezét. Hiszen ugyanazzal az erővel ártatlan embereket is megölhetnének! Őt is, aki világéletében senkinek sem vétett, semmi rosszat sem tett, mégsem várt jólét helyébe jót senkitől. Otthagyta az utcát és gondosan becsukta maga után a kaput. Megvédheti őt a rácsos kapu attól, amitől tartott, ami most még a kerítésen kívül leskelődik, mint az ugrásra kész fenevad? Lassú léptekkel, elgondolkozva ment a palánkhoz, amely Trtnikék kertjét elválasztotta a miénktől. Rákönyökölt az alacsony kerítésre, éppen ott, ahol Trtnik tanár fehér ingben, fekete mellényben — messziről olyan volt, mint egy pincér — egy keskeny ágyas fekete földjét forgatta. Kabátja ott lógott a kerítésen. — Jó reggelt, tanár úr! Trtnik kiegyenesedett, és megigazította szemüvegét. Gondoktól barázdált arca vörös volt a hajlongástól. Lesimította ritka, őszülő haját, majd viszszaköszönt: — Adjisten, szomszéd! Apám kiváncsi pillantással vizsgálgatta szomszédja arcát. Azt szerette volna tudni, mi járhat egy ilyen tanult ember fejében. — Ideje, hogy hozzáfogjunk, a munkához, nemde? A háborús zenebona, úgy látszik, elcsendesedett már. Ostobaság volt az egész, és a kertem, lám, itt maradt megmunkálatlanul... A tanár szaporán hunyorgott rövidlátó szemével. Elvakította a napsütés. Áttette az ásót a másik kezébe és rosszkedvűen kérdezte: — Úgy gondolja, hogy már elmúlt? — Es hát! Éppen az a jó benne, hogy már túl vagyunk rajta. Ne felejtse el, hogy akár bombázhattak is volna bennünket! Azt beszélik, hogy Belgrádban egy szempillantás alatt harmincezer ember halt meg. De ne politizáljunk! Álnok dolog a politika! Holnap én is nekifogok, fölásom azokat az ágyásokat a ház mögött. Úgy sejtem, baj lesz az ellátással. De jól van ez így, legalább a magunkfajta kisgazda nép is szóhoz jut. Több házinyulat meg csirkét tartok majd. El sem hinné, milyen kiadós tud lenni egy szép kövérre hizlalt nyúl! Aztán a bőrét sem kell eldobni! Télen ... A tanár szótlanul hallgatta és hunyorogva nézett rá. Volt valami a tekintetében, mert apám zavartan elhallgatott. Körülnézett majd így folytatta: — Szép időnk van. Az idén még az április is megemberelte magát, nem járta a bolondját. ■— Nem, valóban nem ■— bólogatott a tanár, J. Apám úgy vélte, hogy szomszédját bántja valami. — Talán valami baj van? A tanár arcán reszketés futott végig, minden arcizma megrándult a ráncos bőr alatt. Erőlködve ejtette ki a szavakat. — Nekem, szomszéd, nem esett bajom. De ránk, mindannyiunkra, szörnyű csapás zúdult. Legszívesebben elsírnám magam. Most apám jött zavarba. Olyasvalami került szóba, amire még gondolni sem szeretett. Tehetetlenül emelintette meg mindkét kezét, aztán le is ejtette őket. Talpával a fagytól porhanyós földet dörzsölgetve, elnézett a tanár feje fölött és az ablakban megpillantotta Máriát. A lány éppen abban a pillanatban kiáltott le a kertbe: — Apa, egy-kettő vedd föl a kabátot! Megfázol! A tanár először megrezzent, azután elmosolyodott. — Ejnye! Hát látja, milyen ez a gyerek? Egyre csak leckéztet. Hogy így, meg úgy, öltözzem föl. Már azt is ő magyarázza, milyen orvosságot vegyek be, ha náthás vagyok, és mi használ álmatlanság ellen. — Nem kell azért panaszkodni, tanár úr, hiszen gyermeki szeretetből teszi. Vagy azt hiszi, valami más oka van rá? Ugyan, ugyan! Ilyesmiért nem kellene haragudnia. Az enyémek? Törődnek is azok vele, hogy megfázom-e vagy sem! Legföljebb rámförmednek, hogy miért nem vigyázok magamra, és azt is hozzáteszik, hogy vén bolond. Fütyülnek rám! A tanár leakasztotta kabátját a kerítésről és engedelmesen magára öltötte. — Mondhatom magának, nem is tudom, mit csinálnék enélkül a lány nélkül. • (Folytatjuk) MAGYAR SZÓ Keaa, Ш. V. II. Nyald le nyugodtan anya, eperlekvár!