Magyar Szó, 1961. november (18. évfolyam, 268-296. szám)
1961-11-01 / 268. szám
[l «. MVGY AR S-7Ó Hol töltötték évi szabadságukat Egyre népszerűbb a hétvégi kirándulás A noviszádi üzemek és a nyaralóbérlés Noha még mindig melegen süt a nap, a nyaralási idénytől már elbúcsúztunk, s lassan az évi szabadságok ideje is lejár. Az illetékesek általában ebben az időszakban kezdik elemezni a munkásnyaralók teljesítményét. A noviszádi községi szakszervezeti tanács keretében működő természetbarátok egyesülete is hozzálátott a nyaralási idény elemzéséhez. Habár még nem készült el vele teljesen, megállapította, hogy a munkásnyaralók körüli erőfeszítés az idén a várt eredménnyel járt, ugyanis csupán a községi tanács két nyaralóhelyén, Grlyevácon és Igalón több mint kétezer noviszádi dolgozó töltötte el szabadságát. Ebből a számadatból a természetbarátok egyesülete azt a következtetést vonta le, hogy egy-két szervezési fogyatékosság ellenére megvan a létjogosultságuk a szakszervezeti munkásnyaralóknak. Ezek a nyaralók szeptember 20-án zárták az idényt és azóta több jelentés és írásbeli megjegyzés érkezett a természetbarátok egyesületébe működésükről. A megjegyzések egy része az étel minőségére vonatkozik. Egyesek ugyanis azt mondják, hogy azért a pénzért, amit fizettek, nem kapták meg azt, amit kellett volna. Gilye Vácon 600, Igalón pedig 750 dinár volt a napi ellátás. Ezért a pénzért — őszintén szólva — nem kívánhat senki szállodai minőséget, jobb beosztással azonban nem lett volna olyan egyoldalú az étlap. Meg kell még említeni, hogy ezek a penzióárak gazdasági árak, és az esetleges ráfizetést senki sem fedez. Tehát ezt kellett beosztani, úgy, hogy a nyaraló az egész idényben működhessen. Ennek ellenére ezek a megjegyzések elfogadhatók, annál inkább, mert az ott nyaraló munkások közül egyesek úgy vélekedtek, esetleg 50—100 dinárral növelni is lehetne a napi penzióárat, csakhogy javuljon az étel minősége. A természetbarátok egyesületében viszont úgy vélekednek, hogy maradhatnak a régi árak, mert az idei tapasztalat figyelembevételével javítani lehet a fogyatékosságokon. Mivel sok noviszádi vállalat későn jelentette be igényét, és egyesek beutalás nélkül érkeztek, sok nehézség merült fel az elhelyezéssel. Ezért a természetbarátok egyesülete javasolja, hogy az üzemek már most gondoskodjanak a nyaralásról. A természetbarátok egyesületének vezetősége örömmel állapította meg, hogy a noviszádi üzemekben többet adnak munkásaik nyaralására és egyre népszerűbb a hétvégi kirándulás is. íme néhány gyár példája. A PetarDrapsin saját autóbuszán szállítja hétvégi kirándulásra dolgozóit. Leginkább a Venacra, Sztrazsilovóra, Csortanovcira rándulnak ki. Az idén körülbelül 110-en voltak a tengeren. A Kvaliter szakcsoportja Crikvenicán bérelt húsz fekvőhelyes nyaralót, és ebben 360-an töltötték évi szabadságukat 400—450 dináros napi ellátással. A vállalat az idén két hétvégi kirándulást szervezett Arangyelovácra és Oplenacra. A Brodogradiliste hajókirándulást szervezett a nyáron 360 munkása és alkalmazottja számára. A gyár szakcsoportja elhatározta, hogy víkendházat épít Popovicán, hogy hétvégi szabad idejükben kirándulhassanak a munkaközösség tagjai. Ezenkívül elhatározta azt is, hogy jelentős összeget ad a községi szakszervezeti tanács tengerparti nyaralóinak építésére. A Novkábel szintén több hétvégi kirándulást szervezett, saját autóbuszaival. Ennek a gyárnak is van nyaralója a tengerparton, éspedig Brácson. 150 fekvőhelyes. A napi ellátás 700—750 dinár volt, s ebből a gyár 500 dinárt fedezett. Érdemes megemlíteni, hogy ez a munkaközösség 15 millió dinárral járul hozzá a községi szakszervezeti tanács nyaralóinak építéséhez. Ezek az adatok azt bizonyítják, hogy az üzemi szakcsoportok egyre többet költenek dolgozóik pihenésére, felfrissülésére. Jó lenne azonban, ha a jövőben a nyaralás és a hétvégi kirándulás megszervezését előbb kezdenék, hogy ne maradjon minden az utolsó pillanatra. T.íj 1961. jan. . Bevált az új öntözési módszer Artézi kutak a parti földeken - Háromszor magasabb terméshozam - Aki csak teheti, locsoltatja földjét A martonosi földművesszövetkezet példás gazdálkodása Az idei szárazság bizonyítja legjobban, hogy nem szabad az időjárás szeszélyeire bízni a termést. Sokkal célszerűbb öntözőcsatornákról és esőberendezésekről gondoskodni, mint Obulyen profeszszor jóslataira várni. Ezt az állítást vallja a martonosi földművesszövetkezet vezetősége. A martonosi Kisirér közvetlenül a Tisza mellett van. Minden 6—7 évben, nagyobb áradás alkalmával a folyó áttöri a régi tiszai töltést, és víz alá kerül ez a terület. Amikor a folyó visszahúzódik medrébe, vastag homok- és iszapréteget hagy maga után. Ez a réteg annyira megjavítja a földet, hogy abban az évben megkétszereződik a termés. Ezt vette alapul a szövetkezet, amikor elhatározta, hogy a Tisza vizét felhasználja öntözésre, öntözőcsatornák építése sokba kerül, ezért az egyszerűbb és az olcsóbb megoldást választották. Szivattyúpumipát állítottak fel a Tiszán, és innen csövekben vezették a vizet a földekre. A locsolást esőgépek végezték. A termelők érdeklődése a műeső iránt állandóan növekedett. A paprika virágzásakor már szinte lehetetlen volt kielégíteni az igényeket. Csaknem minden termelő kétszer-háromszor is meglocsoltatta földjét. Egy hektár egyszeri öntözése 9000 dinárba került. Ez a kiadás azonban megérte. A paprikát például ahányszor locsolták, annyiszor több termett. Ott, ahol háromszor is öntöztek, a holdankénti hozam elérte az 50 mázsát. Azoknak a termelőknek pedig, akik még idegenkedtek ettől, holdjáról mindössze 18—20 mázsát hozott. Végezzünk most egy számadást. 100 kg csövespaprikából 15 kg zúzottpaprika van. A zúzottpaprika kilójáért 380 dinárt fizet a szövetkezet. Tehát akinek 50 mázsa termett, összesen 285 000 dinárt kapott, az viszont, akinek 20 mázsa termett, csak 114 000 dinárt kapott. Tehát az előbbinek a kiadásokat is levonva, több mint kétszeres jövedelmet hozott a locsolás. A Tiszától 3—4 kilométerre lévő parti földekről sem feledkeztek meg. Ezeken a területeken ártézi kutakat fúrattak, és vízgyűjtő-medencéket építettek. 110—120 méter mélységiből a kút percenként 120 liter vizet ad. Ez a mennyiség elegendő 20 hektár föld locsolására. A medence és a kút 470 000 dinárba került, de az idei termés alapján ez a beruházott összeg három éven belül megtérül. Az árpa és a búza learatása után silókukoricát és takarmánykáposztát ültettek. Az eredmény minden várakozást felülmúlt. A járási és a tartományi mezőgazdasági szakemberek is elismeréssel beszéltek erről az eddig még páratlan öntözési módszerről. A silókukoricát csak egyszer locsolták és holdamként 130 —140 mázsa termést kaptak. A takarmánykáposzta még eléggé ismeretlen a környékben. A földművesszövetkezet vezetősége azonban bízik, hogy hamarosan az egyik legkeresettebb növény lesz, mert 50 százaléka fehérjét tartalmaz és az eddigiek alapján kiváló szarvasmarha- és sertéstakarmánynak bizonyult. Kétszeri öntözés után hektáronként 3,5 vagon jó minőségű káposztát kaptak. Egy-egy növény szárával és levelével együtt, eléri a másfél kilót is. Azokon a földeken, ahol nem öntözték a silókukoricát és a káposztát, legtöbb helyen ki sem kelt, vagy később kiszáradt. Most folynak a munkálatok a Nagyrét locsoláséra is. A számítások szerint jövőre itt újabb 420 hektárt öntöznek majd rendszeresen a Tisza vizével. Egy nagy kapacitású szivó-nyomópulmipát helyeztek el. A csatornák tisztítását és mélyítését június elsejére fejezik be. A földművesszövetkezet terve szerint, 2—3 éven belül a martonosi földek 75 százalékát locsolhatják. Szó: « Anyjuk... nyisd a kaput... két zsák pálinkát hozok...! Késő ősz a vízparton B orongós pasztell színű képpé változott a dunai táj. Az almatag napsugár már barnára szívta a fák leveleit, a növekvő szelek meg egyre kopasztják a nyárfákat, a topolyákat és a fűzést. A fákon lassacskán elfoglalják őrhelyüket a varjak. A senyvedő fűszálak deret várnak. A csónakok is mintha fáznának, lapulnak az alacsony, sötétlő vizen. Csendes a Duna-part, csendes a Horgászsziget. A nyaralóházak javarészét már bezárták. A déli órák azonban kicsalogatnak néhány kései horgászt, természetbarátot, akik nem vetik meg a bográcsos halat. Az ilyenek számára áll még nyitva néhány vállalati nyaraló, egyre jobban unatkozó gondnokával. Ha valaki a szigeten jár, nyomban észre lehet venni, hiszen a töpörödött falevelek sajátos, messzehajló jaj-zenét ütnek, ha valaki tapossa őket. De nini, honnan került elő ez a kutya oly zajtalanul? Besanditott egy nyaraló ajtaján, ahonnan valami ételszag szivárgott ki. De csak úgy, szerényen, ugrásra készen. Pedig már nehezen ugrana. Hiszen el’,hanem kölykedzés előtt áll. Oly nagy a hasa. Az asszony, a ház gondnoka nem zavarta el. Nem is kergethette el, hiszen fekete szemét oly kérőn függesztette rá a kiéhezett terhes állat. A langyos mosogatóvíz ezért nem a Dunába, hanem valamiféle cserépedénybe került. Egy kis kenyérmaradék is volt benne, és a kutya, miután kilefetyelte a levet, jóízűen elfogyasztotta. A kóborkutya odaszokott a nyaralóhoz. Mindig került valami az edénybe, az egykét vendég után igencsak maradt szalámibőr, halszálka, kenyér meg miegyéb. A cserépedényt a kutya mindig oly tisztára nyalta, hogy nincs az a mosogatólány a világon, aki jobban ki tudta volna tisztítani. Igenám, de honnan került ez a jóravaló kutya a szigetre? Valahol biztos rossz sora volt, valaki elkergette. Ez nemsokára ki is derült. Egy vállalati nyaraló gondnoka hozta valahonnan vidékről. Amíg kinn laktak a szigeten, a kutyára szükség volt. Most ősszel, hogy beköltözködtek a városba, otthagyták a kutyát gazdátlanul. A jószág talán utánuk is ment volna, de alighanem megkötötték, hogy nyugodtan továbbállhassanak. A jószívű gondnok egy napon aztán a kutyán nagy változást vett észre. Lement a nagy has. Megkölykedzett. Most még későbben, még sóvárgóbban nézett az aszszonyra, aki már ebédjét is igencsak megosztotta vele. Az az egy-két szigetlakó, aki még hivatalból kint tartózkodott, azt javasolta, pusztítsák el a kölyköket, hiszen még az se biztos, hogy az anya magát fenn tudja tartani, nem pedig az öt kölykét. A beszéd vége az lett, hogy az egyik asszony fogott egy kartondobozt, s amikor az anyakutya valamerre (biztosan élelem után) elkóborolt, fogta az egyébként gondosan rejtett alomban fekvő kölyköket, és a dobozba rakta. De nem mind az ötöt. Csak négyet. Oly szépek, oly elevenek voltak a kiskutyák, hogy nem bírt másképp cselekedni. Egyet meghagyott, talán az anyakutya iránti érzelemből. Vitte a dobozt, a vinynyogó kutyakölykökkel, le a Dunára. Zsupsz! S már röpült is a doboz. Benne a kölykök. A folyóvíz, amely szaggat, rombol, olykor-olykor félelmetesen hömpölyög, most simán folyt tovább. A doboz nem borult fel, hanem valami furcsa darab módjára, fent maradt a vizen. A kutyakölykök meg, mint gyanútlan utasok, tekingettek ki belőle. A doboz azonban lassan ázni, s ennek folytán süllyedni kezdett. A víz is egyre beljebb sodorta. De egyszeriben valahonnan előrontott az anyakutya. Csak egy pillanatra torpant meg a vízparton. Aztán már úszott is befelé a hideg vízben. Amikor a dobozhoz ért, a fogával megfogta, s úgy próbálta a part felé vonni. Ám nem sikerült neki. Szép fekete szeme kétségbeesést tükrözött, amikor a partra tekintgetett segítségért. Onnan azonban nem jött segítség. Ekkor máshoz folyamodott. Megfogta az egyik kölykét és kiúszott vele a partra. Aztán ment nyomban vissza a másikért. Közben a víz vitte lefelé a dobozt. Hosszú idő telt el, még sikerült mind a négy kölykét a parti kövekre hurcolnia. Aztán elölről kezdte az egészet. Egyenként vitte őket vissza az alomra. Fent az ég óceánját a vadludak vé betűje szaggatta meg, lent, a folyam pedig, mintha mi sem történt volna, fonnyadt faleveleket sodort tovább. MUCSI József