Magyar Szó, 1963. január (20. évfolyam, 1-29. szám)

1963-01-01 / 1. szám

Magyar Sió HADftEI A RASraMUSRA - SZABADSÁG A STBHVHKI 1963. január 1­­2., 3 . ................... «•■■••■•••••••••■•••■••••••••••■•■•••••a XX. évf. 1. (5599.) szám ARA­­­MMR Megkönnyebbülten tekintünk az elmúlt esztendőre Tito köztársasági elnök ш m ш u m un ч fo­rr Ш újévi köszön­tője 1963 küszöbén Minek rossz most ilyesmivel mondták, látva, hogy mi­után kutatok régi újságok között. Ünneprontás arról írni ez­úttal, hogy az ellenséges nagyhatalomnak, és ezzel a mindkettőnek és a többinek megsemmisítésére vonatkozó döntést meghozhatja a radar­­készülék, a telefonösszekötte­tés vagy az elektronagy. És ha kétségbeesett álljt kiálta­na is egy emberi lény, hogy utánanézzen a gépezet szá­mításainak, már késő. A há­ború befejeződött. Egy tran­zisztor miatti hiba eldönt­heti civilizációnk sorsát. Talán tényleg jobb lett volna ehelyett meglesni, ho­gyan nyúltak a témához a század­fordulóbeli kollégák, ha már régiségeket nézege­tek. Valószínűleg a technika ígéretei kapcsán nem hábo­rúval ijesztgettek, hanem megjósolták például az autót, hogy elszaporodnak, sokkal gyorsabban haladnak majd, mint az akkoriak, hozzáfér­hetők lesznek sokak számára és értelmes lények vezethe­tik, papok, sőt esetleg csa­ládanyák is. És a repülő­gépet, amely akkortájt ép­pen hogy néhány ölre emel­kedett csak fel és száz mé­tert sem haladt, hogy a leg­gyorsabb madárral fog ver­senyezni és átszáll a tenge­reken. Vagy, hogy minden házban lesz gázvezeték, vil­lanyvilágítás, néhol telefon, melyen kiabálás nélkül lehet majd szót érteni. De hát most, hetekkel ez­előtt virrasztottuk csak át az emberiség drámai éjszaká­ját. Huszonöt szovjet keres­kedelmi hajó tartott a Ku­ba­­ körül settenkedő ameri­kai hadiflotta felé, és ha közben nem kapnak más pa­rancsot, elkerülhetetlen a végső leszámolás. Szerencsé­re ez alkalomból visszafordí­totta őket az értelem, jól­lehet nem a Szovjetunió, ha­nem az Egyesült Államok volt kitéve történelmében először a közvetlen veszély­nek, hisz a háború eddig mindig csak tőle messzi kontinenseken tombolt. Baj különben is, hogy az előző napokban, józanul, hi­deg fejjel kell írni az újévi cikket. Hogyan is találhatni így el a mulatós, vidám, de azért kissé mindig megille­­tődött és visszaemlékező hangulatot, az érzések, gon­dolatok hullámzását? Szép évfordulón ültem a minap is, ott is volt bor és zene és köszöntés, és mégis azt mondtam magamban egyszer: olyan kor ez a miénk, amely­ben már maga a puszta lét is kiváló teljesítmény. Hát még ha alkot is valamit az ember! Van, igaz, aki bízik a vi­lág legősibb érzésében is, a Elvtársak és elvtársnők! Jugoszlávia polgárai és pol­gárnői! Az új esztendőbe lépve, megkönnyebbülten tekinthe­tünk vissza az elmúlt 1962. év veszélyes időszakára, amikor az emberiség rette­géssel várta sorsát. A leg­­szörnyűbb következmények­kel járó háborús katasztrófa szélén voltunk. Mégis, ez­úttal is győzedelmeskedett a világbéke megóvásáért leg­­felelősebb tényezők józan emberi értelme. Az egész bé­keszerető világ hálás nekik ezért, és éppen ez a hála rója rájuk a legfelelősségteljesebb kötelességet, hogy a jövőben is a béke megóvása legyen a legfőbb gondjuk, éberen és komoly figyelemmel kísérjék az emberiség óriási többsé­gének békés törekvéseit, és külpolitikájukban ezt az irányt kövessék. Azok az erők, amelyek a béke poli­tikáját, a népek közötti bé­kés és építő koegzisztencia politikáját követik és fogják követni, teljes joggal és bi­zalommal számíthatnak a vi­lág összes békeszerető erői­nek a támogatására. A világ többi el nem köte­lezett és más békeszerető erőivel a békéért és a békés nemzetközi együttműködé­sért vívott harcban hazánk politikája teljes mértékben kifejezésre jutott nemzetközi síkon, főképpen az Egyesült Nemzetek Szervezetében. En­nek folytán még jobban nö­vekedett hazánk tekintélye a világban. Külpolitikai tevé­kenységünket annak a gond­nak kell áthatnia, hogy dol­gozóink nyugodtan építhes­sék boldogabb jövőjüket, ab­ban a meggyőződésben, hogy alkotó munkájuk eredményét semmi sem fogja veszélyez­tetni. Külpolitikánknak össz­hangban kell lennie a békés aktív koegzisztencia elveivel, a minden országgal való bé­kés együttműködés elveivel, társadalmi rendszerük kü­lönbségére való tekintet nél­kül. A békeharcban még jok­félelemben. Állítja, hogy ép­pen a felgyülemlett termo­nukleáris bombák ezrei biz­tosítják a békét. Az, hogy nincs győztes és legyőzött többé. És hogy ezt legjobban azok tudják, akik hatalmon vannak. A fentebb idézett tudós viszont csak azt hajt­ja, hogy a katonai automati­­záció érájában ez nem sokat számít. A földgolyóbis min­den nagyobb városa számá­ra létezik egy gomb. Egyet­len mozdulat és repül feléje a rakéta. És mindegy hogy­­an egybe kell hangolnunk akcióinkat az el nem kötele­zett országok akcióival, és még jobban ki kell bővíte­nünk sokoldalú együttműkö­désünket ezekkel az orszá­gokkal. Ha ilyen alapokra helyezzük külpolitikánkat, akkor járulunk hozzá legna­gyobb mértékben a világbé­ke megszilárdításához és a­­nyugalom megteremtéséhez hazánk szocialista építésében. Mi úgy véljük, hogy az erőpolitika, a nemzetközi vi­szályok erővel vagy fegyve­res leszámolással való meg­oldásának politikája a mai időkben a legreakciósabb fel­fogás, bármelyik részről is származik. A szocializmus győzelme a különböző társa­dalmi rendszerű országok bé­kés gazdasági versengésében a legbiztosabb. Aki ezt ta­gadja hasonló pozíciókra áll, mint azok a reakciós kapita­lista körök, amelyek azt hi­szik, hogy a háborúval nem­csak megakadályozhatják, hanem meg is semmisíthetik a kommunizmust, és meg is hosszabbíthatják a kapitaliz­mus létét. Lejárt a klasszi­kus háborúk kora, amikor az egyik fél győztes lehetett. Egy új világháborúban, a mai romboló eszközökkel mindenki vesztes lenne és tö­kéletes lenne a katasztrófa. Polgárok és polgárnők! Az elmúlt évben, 1962-ben dolgozóink új sikereket értek el belső fejlődésünkben és életünkben, alkotó munkájuk különböző területein. Ezek a sikerek — főképpen a mező­­gazdaságban, a szocialista szektoron, roppant kedvezőt­len időjárási körülmények és aszály ellenére valósultak meg. Ezáltal még jelentősebb az, hogy miről tanúskodnak ezek a sikerek? Arról tanús­kodnak, hogy rossz időjárási körülményekben is lehet jó eredményeket elérni a me­zőgazdaságban, ha korszerű­en művelik a földet, ha a szét­szórt kis parcellákat nagy ta­gokban egyesítik, mert csak­is ott lehet alkalmazni mind szántszándékkal vagy vélet­lenül, elektronikus hiba folytán. A célpont halálra ítéltetett. Vagy írjak szép, szenti­mentális sorokat, hogy, lám, egy évvel ismét öregebbek lettünk, a felhívás helyett, hogy, figyelem, mindenki, aki ma bármiféle okból bol­dogtalan, gondoljon arra, hogy jó, hogy így is van, bár ez nem éppen haladó gondolat, esetleg lemondásra késztet, aminek ezért nincs és nem is lesz értelme. Vagy az emlí­tlen szükséges korszerű ag­rotechnikát. Az idén lát­szott meg a legkifejezetteb­­ben a különbség a társadal­mi szektor és a magánszek­tor hozamaiban. A társa­dalmi szektor hozama három­szorosa, négyszerese, sőt többszöröse volt a magánszek­tor hozamának. Szolgáljon ez hasznos tanulságul mezőgaz­dasági magántermelőinknek, hogy ők maguk is belássák, a mezőgazdasági magánszektor­nak nincs semmi távlata, és ennek nemcsak az egész kö­zösség vallja a kárát, hanem elsősorban ők maguk. Vagyis a mezőgazdaság, társadalmi, azaz szocialista szektora be­bizonyította teljes értékét a termelők és egész közössé­günk szempontjából, és ki­tar­tóan, szüntelenül bővítenünk kell a szocialista szektort, hogy elegendő mezőgazdasági terményt biztosíthassunk la­kosságunk ellátására és kivi­telre is, mert erre megvan minden szükséges feltéte­lünk. Nekünk nem mindegy, hogy él parasztunk, mező­gazdasági termelőnk. Mi azt kívánjuk és arra törekszünk, hogy jobban éljen, hogy élet­színvonala gyorsabban emel­tett és egykori elképzelt ve­zércikkíró módjára az idő­váltás apropóján mondjam el ugyanúgy, az övénél semmi­vel sem abszurdabb ábránd­ként, hogy a nagy betegsége­ket hamarosan legyőzzük, a gyerekek már alighanem megérik a húszórás munka­hetet, a magánhelikoptert, ta­lán a ki-ki szükséglete sze­rinti részesedést is a javak­ból, a drótnélküli telefont, és közülük néhányan aligha­nem eljutnak a Hold kráte­rei közé is, a naprendszer kedjen. De ezért neki is a piacra kell termelnie, és úgy emelnie életszintjét. Egyma­gában erre nem képes, ha­nem csakis szövetkezve, a­ szövetkezetben, a társadalmi termelésben. Elvtársak és elvtársnők! Tavaly kénytelenek vol­tunk bizonyos gyengeségeket megállapítani társadalmi fej­lődésünkben és társadalmi vi­szonyainkban. Erről nyíltan beszéltünk népünk előtt. Meg­bélyegeztünk bizonyos szub­jektív jellegű kirívó jelensé­geket és ez kedvező ered­ménnyel járt, de még elég so­kat kell helyrehoznunk, és nem állunk meg az eddigi e­­redményeknél ebben a tekin­tetben. Csalódik mindenki, aki azt hiszi, hogy ez csak múló, időszaki vihar vo­lt, és utána újra a régiben megy minden. Gyökerében kell meggátolnunk minden olyan jelenséget, amelyek káros ha­tással lehetnek normális szo­cialista társadalmi fejlődé­sünkre. Kivitelünk nagyon jelen­tős növekedése, főképpen a második félévben, hasonló­képpen a termelés növekedé­se arról tanúskodik, hogy ez végtelenségei felé terjedő eljövendő világban. Vagy csak egyszerűen kí­vánjak boldog új évet és bíz­zam az olvasóra a többit, a kétségeket és az álmokat, azzal, hogy sokszor úgyis nemcsak az emberiség sorsa körüli dolgok teszik elége­detté vagy szerencsétlenné az egyént. Különösképpen, ha viszonylagosan is, de bé­kében él, szabadon ünnepel­het, és van oka reményked­ni, ilyen a természetünk. K. L. nem valami rajtunk kívül álló okból, objektív okból tör­tént, hanem elsősorban szub­jektív okból, annak folytán, hogy gyorsan kiküszöböltük a kedvezőtlen dolgokat na­gyobb szervezés folytán és annak folytán, hogy a kom­munisták és a többi tudatos szocialista erő tevékenyebb volt az egész közösség érde­keinek felmérésében. (Folytatása a 14. oldalon) Tato elnök egyik legújabb fényképe TITO ELNÖK ZÁGRÁBBA , UTAZOTT Joszip Broz Tito köztársa­sági elnök feleségével e­­gyütt tegnap reggel 8 óra tájban Zágrábba érkezett. A zágrábi vasútállomáson dr. Vladimir Bakarics, a Horvát Szábor elnöke, Zvon­­ko Brkics, a horvát végre­hajtó tanács elnöke, Ivan Krajacsics alelnök, Vetyesz­­lav Holjevac, a zágrebi népbizottság elnöke és Ivan Rukavina vezérezredes, a zágrebi katonai körzet pa­rancsnoka üdvözölték elnö­künket. Tito elnököt és feleségét kitörő lelkesedéssel és nagy tapssal üdvözölték a zágre­­­­bi vasútállomáson tartózkodó polgárok. (Tanjug) 32 oldalas ünnepi számunk ára, naptármelléklettel, 40 dinár ♦ A Magyar Szó legközelebbi száma pénteken, a rendes időben jelenik meg ♦ Minden olvasónknak BOLDOG ÚJ ÉVET kívánunk

Next