Magyar Szó, 1965. június (22. évfolyam, 148-177. szám)

1965-06-01 / 148. szám

l oldal A jemeni kérdés továbbra is nyílt Nem sikerült megoldást találni az arab miniszterelnökök értekezletén Kairóból jelenti a Tanjug. Tegnapelőtt Kairóban befejeződött a második arab miniszterelnöki értekezlet, anélkül, hogy rendezték vol­na a Jemen Szaúd-Arábia felöli határvidékének béké­jével kapcsolatos kérdést. Az arab országok tavaly ja­nuár óta e kérdésben nem tudtak haladást elérni. Az értekezleten többször is igyekeztek rábírni Szaúd- Arábiát, hogy fogadja el a jemeni kormány békefelhívá­­sát, illetve szüntesse be El Bádr volt jemeni király tá­mogatását. A király egységek Szaúd-Arábia területéről tá­madják Jement. A jemeni miniszterelnök felszólította az arab országokat, különö­sen pedig Szaúd-Arábiát, hogy tegyenek újabb lépése­ket az ország északi részében folyó ellenségeskedés beszün­tetésére. Szaúd-Arábia kivé­telével minden küldöttség el­fogadta a felhívást. Szaúd- Arábia képviselője kijelen­tette, hogy a Jemen északi részében folyó háborúnak semmi köze a szaúd-arábiai kormánypolitikához. Szudán küldöttsége egy közvetítő bizottság megalakí­tását javasolta, de ezt Szaúd- Arábia tartózkodó magatartá­sa miatt nem fogadták el. Az Arab Liga keretében ugyanis csak egyhangúlag lehet hatá­rozatot hozni. Jemen egyébként az utóbbi időben igyekezett rendezni a belpolitikai helyzetet. Numan miniszterelnök megalakította új kormányát, majd megtar­tották a nemzeti értekezletet, amelyen a lakosság képvise­lői támogatták és arra kér­ték a köztársasági kormányt, hogy tegyen meg mindent a határvidéken folyó ellensé­geskedés beszüntetésére. Egy­úttal közkegyelmet hirdettek azoknak, akik eltávoznak a királypárti zsoldosok kötelé­keiből. A jemeni kormány közvetlen tárgyalásokat java­solt Szaúd-Arábiával, amely ezt elutasítja. Jemennel való megbékélés előfeltételeként Szaúd-Ará­bia követeli, hogy vonják ki a külföldi beavatkozás ellen harcoló egyiptomi csapato­kat Jemenből, és alakítsanak új kormányt a megdöntött ki­rályság képviselőinek részvé­telével. Hivatalos kairói kö­rök szerint a Nyugat, külö­nösen Nagy-Britannia és az USA támogatja a jemeni bel­­ügyekbe való beavatkozást, ami megnehezíti az ország belső helyzetének megszilár­dítását, károsan hat a dél­­arábiai felszabadító mozga­lom kibontakozására, ráz EAK-ot pedig igen nagy ál­dozatokra kényszeríti. Ha Szaúd-Arábia elismerné a Je­meni Köztársaságot és abba­hagyná El Badr volt király támogatását, többé nem lehet­ne szó a külföldi beavatko­zás folytatásáról. Előreláthatólag több arab ország — köztük Algéria és Irak — újabb lépéseket tesz Szaúd—Arábiánál. A harma­dik arab csúcstalálkozót szep­temberben tartják meg Ma­rokkóban. Cenhov, május Az út jobbszélén egy tábla állt a következő felirattal: Cenhov. Pontosan 53 évvel ezelőtt, egy májusi napon e kis falu vasútállomásán tizenhat tár­sával együtt leszállt a vo­natról a húszéves Josip Broz. A kis csehszlovák falu meglepően hasonlít Tito szü­lőfalujához, Kuitszovechez. A gyárban természetesen már nincs egyetlen munkás sem azok közül, akik abban az időben ott dolgoztak. Csak hárman vannak még életben, három nyugdíjas: Peter Ve­sely, Jozef Burgesstein és Antonin Lene. Mindhárman nagyon jól emlékeznek Josip Brozra. Peter Vesely volt Tito legjobb barátja. Egész idő alatt együtt dolgoztak a redőnyzárak készítésén. Csak ők ketten végezték ezt a munkát. Ez a munkahely már rég­óta nem létezik. Az egykori kis fémipari gyár korszerű katonai vállalattá nőtt, a­­mely polgári használatra me­zőgazdasági eszközöket is gyárt. Két év múlva a gyár megünnepli századik jubile­umát. De még ma is ott áll az a ház az út mentén, amelyben Tito lakott, a kis hídon túl pedig az a vendégfogadó, ahová sörre tért be munka után, és az a kis tisztás, a folyó melletti dombon, ahol többi honfitársával együtt esténként sétálgatott. Cen­­hovban lakik még manapság is az elhunyt Bjelohlavkova legidősebb lánya — Bjeloh­­lavkovánál lakást Tito — aki főzött neki. A čenhovi gyár irattárá­ban igen gondosan őrzik azoknak a munkásoknak a névsorát, akik­„Josef Broz”­­zel együtt dolgoztak. Ez egy nagy vastag, kemény kötésű könyv, amelyben a B. kez­A közép-csehországi hegyek egy festői szépségű völgyé­ben fekszik, Prágától 59 ki­lométerre délnyugatra, s mindenünnen zöld tisztások veszik körül. A Litavka fo­lyócska bal partján fekvő Cenhov valóban a zagorjei Kumrovecre emlékeztet A falu egykori kis fémipari gyárában, 1912-ben három és fél hónapig dolgozott Jo­­sip Broz.­dőbetű alatt a 13. rovatban ez áll: „Broz Jozef, 1892, Kumrovec, Sisak, 10. V. 1912, Humel 23—VIII—1912”. Ezek a név után szereplő adatok a fenti sorrend szerint a kö­vetkezőket­­jelzik: születési év, hely, a munkakönyv ki­adásának helye, a munkáiba állás napja, Josip Broz mes­terének neve és Josip Broz gyárból való távozásának időpontja. A könyvben megtalálhat­juk Josip Broz minden tár­sának nevét, akik abban az időben vele együtt a cseh­szlovák gyárban dolgoztak. Tizenhatan voltak: Alojzij Cebulj (született 1883-ban), Faiméből, Anton Fajdiga (1892) Kamuikból, Franc Fajt (1891), Brezovecből, Rudolf Pisek (1891), Rétjéből, Karol Potokar (1892) Karmukból, Janez Potokar (1891) Pero­­voból, Peter Salter (1886) Ljubljanából, Leopold Sterle (1887) Karmukból, Viktor Subic (1891) Vevceből, Ri­­chard Tvrdi (1890) Ljubljaná­ból, Franc Vrhovnik (1887) Tunjicból, Anton Vamlek (1886) Star­ Antonból, Kon­rad Kljun (1890) Verőéből, Alizi Koch­ (1892) Križből, France Kotnik (1885) Poliji Potokból és Anton Lomber­gar (1893) Perovóból. „Szeretném megölelni” Peter Vesely, Tito akkori legjobb barátja ma hetvenöt éves, 1960 óta nyugdíjas, Cen­hovtól két kilométerre, és,­­kis faluban él házacskájá­ban. Alacsony, szelíd, kék szemű, még mindig élénk, szerény ember. — Kérem mondja el, mi mindenre emlékszik még Josip Brozzal kapcsolatban ! — kértük Peter Veselyt. — Az öreg Vesely kihúzta ma­gát, kissé nekitámaszkodott a g­yárigazgató íróasztalának mert Vladimir Polman, az igazgató irodájában ültünk —, és bizonytalan hangon beszélni kezdett. —• Azt hiszem, eddigi éle­temben még nem volt ilyen ne­héz feladatom. Tudja Bjkoz ma Mégis szakítottunk ma­gunknak annyi időt, hogy meglátogassuk a hatvannyolc éves Jozefina Ljeskova-Bje­­lohlavkovát. Jóllehet szívbe­teg, mégis felkelt az ágyból és szívélyesen fogadott ben­nünket. — Látják, itt az asztal fö­lött a falon volt Tito mar­sall nagy képe néhány évig a háború után — mondta, amikor beléptünk. — Szeret­­­ném, ha megint volna egy képem róla, de olyan amit valamelyik jugoszláv aján­dékoz nekem, amikor elnö­kük itt lesz Csehszlovákiá­ban. Jozefa Ljeskova-Bjelohlav­­kova úgy emlékszik Titóra és barátaira, mint vidám, jól nevelt, figyelmes fiatalem­berekre. — Nem szerették a gom­bócot, ez volt az egyetlen hibájuk — mondta az öreg­asszony és megemlítette, hogy emiatt anyjával sokszor törnie kellett a fejét, mit is főzzön nekik. — Még emlékszem arra, hogy egyszer csendőrök jöt­tek ide, sokáig kutattak­­ már nagy és híres ember, ju­­­­goszláv elnök, akkor pedig­­ „egyszerű volt”, mint mi. „ Szinte nem is tudom, fon­­­­tos-e az, amit most majd el­­­­mesélek. ’ — Ön a húszéves Josip Broz barátja volt, meséljen tehát róla. — Sovány, de jó alakú fiatalember volt. — kezdte el az öreg, minden szavát mérlegelve. — Kabátzsebe mindig tele volt horvát új­ságokkal. Világosszürke kö­penyt viselt. Gyakran kért tőlem olvasásra cseh könyve­ket, ugyanis én voltam a szak­szervezeti könyvtáros. Min­dig idejében visszaadta a köl­csön kért könyvet... Gyak­ran megkérdezte, hogy mond­ják ezt vagy azt csehül, s azután ezt magyarázgatta tár­sain­ak. Az öreg Vesely egy­ pilla­natra elhallgatott, majd mo­solyogva folytatta: — Emlékszem, hogy heves vérmérsékletű volt, sőt ta­lán lobbanékony is. De tu­dom, szerettük és társaim is szerették, mert igazságos volt. Nem állhatta ki, hogy meg ne mondja, ha valami nem volt ínyére. Például egyszer színjátszó csoportunk próbája után magához intett a sörözőben. Teletöltötte a söröspoharat, és úgy letette, hogy a fele sör kifolyt. „Pjotr, idd meg ezt, bocsáss meg, de annak az elvtársnak nem lett volna szabad ...” — mondta.. Már nem is emlék­szem arra, hogy miért volt dühös ... — Elmondhatom, hogy kez­detben a munka nem ment éppen jól. Együtt préseltük a redőnyzárakat, és Broz ak­kor még nem szokta meg ezt a munkát. Humel mester e­­zért eleinte nem volt vele nagyon megelégedve. Egy­szer, amikor a mester durván rászólt, ő kalapácsával az asztalra ütött és olaszul elká­­romkodta magát. Bizony, ezután a mester is óvatosab­ban bánt nemcsak vele, ha­nem a többiekkel is. Egyéb­ként jól keresett, két hét alatt hatvan koronát. Annak idején ez a legnagyobb fize­tések közé tartozott. A ju­­goszlávok közül Brozzal és velem csak Richard Tvrdi dolgozott időnként. Vesely abbahagyta egy pil­lanatra. Kérdőn ránk nézett, majd az igazgatóra pillantott és folytatta: — Általában véve a jugo­Broz és a többiek szobájá­ban. Ha jól emlékszem, ak­­ko­r az egyiküket — Franc Fajtot —, le is tartóztatták. Egy hónap múlva tért visz­­sza. Ezután legtöbbször a mi fiunkhoz, Brozhoz, látoga­tott el. Mit lehet tudni, ta­lán Broz már akkor is fő­nökük volt — fejezte be Ljeskova. Úgy hagytuk el a kis Cen­­hovot, mintha olyan helység­ből távoznánk, amelyet már régóta ismerünk. A cenho­­viaktól, mint régi jó ismerő­söktől és barátoktól váltunk el. Titóra itt még jól emlé­keznek. A čenhoviakkal be­szélgetve tapasztaltuk, hogy itt már régóta meghonosod­tak az olyan kifejezések, mint „Tito gyára”, „Broz háza”, „A jugoszláv fiatalok tisztása”, és „Broz vendég­­fogadója”. Távozásunkkor ezt üzenték a čenhoviak: „Viszontlátásra itt, Titó­­val­ írják meg, hogy így kí­sértük ki önöket”. Ljubomir RAJINANI szlávok vidám legények vol­tak. Munka után minden es­te összegyűltek ott fenn az uhlirži dombon és horvát da­lokat énekeltek. Broz volt közöttük a legvidámabb ter­mészetű. Amikor közvetlenül a háború után megtudtam hogy a híres partizán mar­sall éppen a mi „Pepikánk”, határtalanul büszke lettem. A megszállás alatt állandóan hallgattuk a híreket a jugo­szláv partizánokról, hogyan verik puszta kézzel a felfegy­verzett németeket, hallgat­tuk a híreket parancsnokuk­ról, de azután egyszerre min­den rosszra fordult. No, de hagyjuk ezt, ezt önök job­ban tudják. Most minden rendben van. Mégis ha meg­érkezik, a nagy öröm mellett egy kicsit kellemetlenül fo­gom érezni magam emiatt. Pedig nekem kellene a leg­kevésbé így éreznem. — Ez az, amire emlék­szem — fejezte be a hetven­ötéves Peter Vesely. — Ha maguk úgy gondolják, hogy ebből egyes dolgokat nem illik megírni, mivel egykori barátom, Broz, ma jugoszláv elnök, olyan ember, akit a kommunisták és a többi em­ber is az egész világon, úgy hiszem, különösen tisztel és becsül, akkor azt hagyják ki. Még egy kérdéssel fordul­tunk az idős jenhovi mun­káshoz: Vesely elvtárs, szeret­nénk még öntől egy nyilat­kozatot kapni Tito elnök mostani csehszlová­kiai láto­gatása előtt. — Nagyon boldog volnék, ha személyesen láthatnám, mégpedig ha lehet, éppen itt, Cenhovban. Valóban, ha ifjú korom emlékeit idézem, se­hogyan sem tudom mellőzni Brozt. Ha óhajom, szemé­lyesen látni őt, és — ha egyáltalán lehet egy elnököt — megölelni, mint egykori barátomat és mint a mosta­ni nagy forradalmárt és el­nököt. — Van még valami mon­danivalóm — jutott eszébe Vesely­nek. — Családomban sokat tudnak Tito elvtárs­ról. Fiam gyárunk kovács­műhelyének technológusa. Én mesélek neki Brozról, a ba­rátomról, ő pedig nekem a marsallról, az elnökről. Kevés időnk maradt arra, hogy a többi emberrel is beszélgessünk, de ők meg­értették: Vesely Broz barát­ ■ ja volt. Tito egykori cseh­szlovákiai munkahelyén Látogatás Čenhovban A Tanjug tudósítójának levele Tito neve a gyár nyilvántartásában Vidám fiatalemberek voltak Fényképmásolat a čenhovi gyár ötvenhárom évvel ezelőtti munkásainak névjegyzé­kéről. A nyíllal megjelölt helyen Josip Broz adatai 400 áldozata volt az indiai bánya­szerencsétlenségnek 40 kilométerre elhallatszott a robbanás India történelmében eddig a Bihar állambeli Dóri szén­bányában történt szerencsét­lenség volt a legnagyobb. Legfrissebb hivatalos értesü­lések szerint több mint 270 bányász életét vesztette. A szakszervezeti vezetőség a­­zonban azt közölte, hogy a szerencsétlenségnek négy­száz áldozata van. A szerencsétlenséget felte­hetőleg bányalégrobbanás okozta. A katasztrófa éjjel egy órakor történt, épp ab­ban a pillanatban, amikor új váltás ereszkedett a tár­nákba. Az első robbanás negyven kilométerre is hall­ható volt. Ezután még há­rom robbanás következett. Mintegy nyolc négyzetkilo­méter területen, a föld fel­színén is nagy kárt okozott. A felszínen is 16 munkás sú­lyosan megsebesült. A bányában tovább pusz­tít a tűzvész. Nagy távolság­ból is látható a hatalmas füstfelhő. Harmincöt csoport dolgozik a tűz megfékezésén .­ Indiai lapok szerint aligha remélhető, hogy a tárnák­ban valaki még életben van. A kormány bizottságot ala­kított azzal a feladattal, hogy vizsgálja ki a kataszt­rófa okait. Kádár János befejezte moszkvai megbeszéléseit Budapestről jelenti a TASZSZ. Kádár János magyar mi­niszterelnök, az MSZMP el­ső titkára és Biszku Béla, az MSZMP politikai bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára, tegnapelőtt este Moszkvából visszautazott Bu­dapestre. A Szovjetunióba, a Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottságának meg­hívására utaztak. A MAGYAR SZÓ lapterjesztő osztálya Bački Vinogradbra azonnali belépéssel FELVESZ • százalékra dol­gozó újságárust Szociális biztosítás van. ☆ Érdeklődni személye­sen, vagy írásban a MAGYAR SZÓ szabadkai kirendeltségében, Đuro Đaković utca 1. (a vasútállomással szemben). 353-1 MAGYAR SZŐ­KEđđ, 1965. június 1.­1 Koszigin megbeszélése a norvég miniszter­­elnökkel Moszkvából jelenti a TASZSZ. Einar Gerhardsen norvég miniszterelnök, aki a Szov­jetunióban tartózkodik hiva­talos látogatáson, tegnap a Kremlben Koszigin szovjet miniszterelnökkel tárgyalt. A tárgyaláson jelen volt Andrej Gromiko szovjet külügymi­niszter is.

Next