Magyar Szó, 1966. szeptember (23. évfolyam, 239-268. szám)
1966-09-16 / 254. szám
N./•N»1 SISSSS (56) ■ Most ismét itt fekszik újabb súlyos vérzéssel. Telepumpálták vérrel, s végül elállították a vérzést egy középkori kínzóeszközhoz hasonló műszer, a bár zsingszonda bevezetésével. A szonda tizenkét milliméter vastag gumicső, egyik végén kolbászalakú, hoszszú, felfújható zacskóval. A gumicsövet az orvos bedugja a páciens nyelőcsövén keresztül egészen a gyomrába, azután felfújja a cső végén levő zacskót, s felhúzza, úgyhogy a felfújt zacskó egy részét belekényszeríti a bárzsingba. A gumicső másik végére zsineget erősít, azt átvezeti egy hengeren az ágy fölött, és egy kilós súlyt akaszt rá. A műveletnek az az értelme, hogy a felfújt zacskó nem juthat ki a nyelőcsőn keresztül, de nagy nyomással nehezedik a visszértágulatokra, laposra nyomja őket, s ezáltal meggátolja a vérzést. Elméletben nagyszerű ez a módszer, de kínos-keserves dolog a páciens számára. Úgy érzi, hogy hasüregének egész tartalmát ki akarják húzni a száján keresztül. Dr. Peterson bevezette a szondát, ezzel elállította a vérzést, azután — szerdán este — áthívatta Slatert, kérte, nézze meg a pácienst, s állapítsa meg, műtéti beavatkozással lehet-e segíteni rajta. Slater azt mondta, hogy műtéttel segíteni lehet. Ez egészen új eljárás, amelynek során — mondotta — a sebész kiveszi az egész gyomrot, a nyelőcső, alsó részét a visszértágulatokkal együtt, azután összeköti a vékonybelet a bárzsinggal, úgyhogy a táplálék a nyelőcsőből — a gyomor megkerülésével — közvetlenül a vékonybélbe jut. Az eljárást csopfagotejtinális transzpozíciónak nevezik, rendkívül súlyos műtét, mert a páciens mellkasát és hasüregét teljesen ki kell nyitni, és órákig kell benne dolgozni. Dr. Merritt nem volt hajlandó Slaterral megoperáltatni magát, hanem dr. Piedmontot kérte fel a műtétre. Piedmont megnézte beteg kartársát, s kijelentette, nem hajlandó elvégezni a műtétet, amíg Merritt állapota nem javul legalább némileg, és nem sikerül a vérzést sakkban tartani. Csütörtökön este, amikor a nővér hívására felmentem hozzá, azt hittem, legfeljebb negyed órát maradok fönn. Valójában kemény munka várt rám, amely igénybe vette az egész éjszakát és a másnap délelőttöt. A bárzsingszonda már nem volt a páciensben, tizenkét órával azelőtt dr. Peterson kivette, nyilván megszűnt a vérzés. Dr. Merritt borzasztóan félt attól, hogy újra vérezni kezd, s újra gyomrába kapja az átkozott szondát. Sárga színű, kiaszott arcával, háromnapos szakállával olyan volt, mint a megtestesült halál. Riadtan nézett, mint a csapdába került vad. Elnézést kért tőlem, hogy felhívatott a csepegtető készülék elindítására. Egy karvénával próbálkoztam, de nem sikerült a tűt bevinnem. Hasonlóképpen jártam egy láb vénával, végül a másik lábán sikerült beletalálnom egybe, s a készülékből megindult a vér. Miközben még az infúziós készülékkel voltam elfoglalva, a nővér — nem lehetett volna ostobább akkor sem, ha egyenesen az utcáról kerül fel — egészen mellékesen megjegyezte, hogy a páciens vérnyomása a legutóbbi két óra alatt folyton csökkent. — Mit jelentsen ez? — kérdezte. — Mennyivel csökkent a vérnyomás? — Százhatvanról százharmincötre — mondta. Alaposan megijedtem. A vérnyomás-csökkenés csak azt jelenthette, hogy újabb belső vérzés indult meg, s ez válságos lehet. Megmértem a vérnyomást, s megállapítottam, hogy alig százhúsz. Utasítottam a nővért, hívja fel dr. Piedmontot, s közölje vele, hogy visszateszem a szondát. Egészen tanácstalan voltam. Merrit nyilván nem kívánta újra a szondát, s én azt sem tudtam, hogyan vezessem be. Miközben a gumicsövet tanácstalanul a kezemben tartottam, Merritt hányni kezdett, s körülbelül 400—500 köbcentiméter vért hányt ki A vér halványpiros színe arra vallott, hogy újra belső vérzése van, s ha még sokáig habozok, páciens helyett halottba fogom dugni a szondát. — Azt hiszem, újra be kell tennünk a szondát — mondtam. Merritt bólintott, s átadta magát a sorsának. Halk hangon utasított, hogyan csináljam, hogy minél kevesebb fájdalommal járjon, s a cső ne fojtogassa, mennyi vizet adjak neki nyelni, hogy a cső könnyebben a gyomorba kerüljön. Amikor a zacskó végre a gyomorban volt, megmondta, mennyi levegőt pumpáljak bele. Azt mondta, az egykilós súlyt nem bírja elviselni, próbáljam meg fél kilóval, s fokozatosan, apránként adjam hozzá a többit. Azután azt mondta, hogy a leszívó készüléket kapcsoljam a gyomrába ve Egy amerikai zigorló orvos naplója (52) Г — Apát keresik — mondta. — Mondd meg, hogy a fürdőszobában van, a kádban. — Nem lehet, mert mr. Stanford, a főnök keresi, Topekából — közölte a fiam. Mit volt mit tenni, Alvin kijött a kádból, köpenyt húzott, s a készülékhez ment. Mondhatom, nagyon szeretem az ilyesmit. Végigcsöpögtette az egész lakást... ... — Közben kimentem a konyhába, hogy utánanézzek a ráksalátának. Mire visszamentem, Al már befejezte a beszélgetést, és vadul átölelt. — Megbolondultál — szóltam rá, s igyekeztem szabadulni ölelő karjaiból, annál is inkább, mert már átöltöztem a vacsorához, s attól tartottam, hogy a nedves fürdőköpeny tönkreteszi új ruhámat. De amikor megmondta,hogy miért örül annyira, a ruhámmal mit sem törődve én is átöleltem. _ — Képzelhetik, mit jelentett Alvin számára az a hír, hogy a két gyanúsítottat letartóztatták. Las Vegasban. Azt mondta, rögtön oda kell utaznia. — Nagyon sajnálom — mondta, de úgy látszik, a mai vendéglátást kénytelen leszel máskorra halasztani. _ Ennél örvendetesebb okot nem is tudok elképzelni , mondtam neki, mert a letartóztatás azt jelentette, hogy immár lezárul a Clutter-ügy, és újra normális életet élhetünk. Alvin egyre csak nevetett, s én örültem, hogy újra nevetni látom. Mert főleg az utóbbi napokban igen keserves volt az életünk. Karácsony előtt a két gyanúsított felbukkant Kansas Cityben, de letartóztatásuk előtt kereket oldottak, úgyszólván nyomtalanul eltűntek. Életemben csak egyszer láttam Alvint olyan lehangoltnak, éspedig amikor nagyobbik fiunk a kórházban feküdt agyhártyagyulladásban, és élet-halál között lebegett. D Ő a hálószobába ment, hogy felöltözzön, én a konyhában kávét főztem. Bevittem a hálószobába, s nagy meglepetésemre azt láttam, hogy még hozzá sem fogott az öltözködéshez. Az ágy szélén ült, s a fejét fogta, mintha fájna. Még harisnya sem volt a lábán. — Tüdőgyulladást akarsz szerezni? — kérdeztem tőle szemrehányóan. Rám nézett, s így szólt: — Ők voltak, Marie, csakis ők lehettek. Más nem tehette. — Alvin ebben a tekintetben nagyon furcsa — folytatta mrs. Dewey elbeszélését, az eset lezárása után — Ugyanígy viselkedett akkor is, amikor első ízben jelöltette magát seriffnek. A választás éjszakáján, amikor már összeszámlálták a szavazatokat, és biztos volt benne, hogy győzött, váltig azt mondta, várjuk meg a végét, várjuk meg a hivatalos jelentést a szavazatok állásáról. Most is kétségek gyötörték, ezért igyekeztem meggyőzni. — Ugyan, Alvin, ne kezdd megint a régi nótát. Persze, hogy ők voltak. — Hát a bizonyíték? Még azt sem tudjuk rájuk bizonyítani, hogy egyáltalán betették lábukat a Clutterházba... * — Már hogyne tudnátok. Hát a lábnyomok? — Persze, a lábnyomok. Ezeket felhasználhatjuk ellenük, de csak abban az esetben, ha még mindig ugyanazt a cipőt viselik. Egyébként a két lábnyom fabatkát sem ér. — Most már idd meg a kávét, azután majd segítek becsomagolni — mondtam neki. Nem láttam értelmét tovább vitatkozni vele. A fejébe vette, hogyha Hickock és Smith nem vallják be a tettet, akkor nem lesz bíróság, amely elítéli őket, mert nincs tárgyi bizonyíték ellenük. Leginkább az aggasztotta, hogy a két gyilkos túl korán megneszeli a dolgot, s megtudják az igazat, még mielőtt a KBI detektívjei kihallgatnák. Alvin fontosnak tartotta meghagyni őket abban a hitükben, hogy csak csekkhamisítás van a rovásukon. — A Clutter névvel úgy kell lesújtani rájuk, akár egy pöröllyel — mondta öltözködés közben. Ekkor belőtt Faul a hálószobába, látta a csomagolást, s megkérdezte apját, hova utazik. A karjaiba vette a gyereket, s megkérdezte: — Fiacskám, tudsz-e titkot tartani? — Nem is kellett volna megkérdezni. Mind a két fiunk jól tudja, hogy egyetlen szót sem szabad szólniuk Senki előtt apjuk munkájáról, sem arról, amit a házban látnak vagy hallanak. — Te tudod, fiacskám, hogy már régóta keresünk két embert. Nos, most megtaláltuk őket, s apád elmegy értük, s elhozza őket Garden Citybe — mondta neki Al, mire Paul kérlelni kezdte, hogy ne hozza őket ide. Apja megvigasztalta: — Ne félj, fiacskám. Gondoskodunk arról, hogy soha többé senkinek se árthassanak. NAGYSZABÁSÚ tervek és letartóztatás Aznap délután, húsz perccel azután, hogy a lopott Chevrolet elhagyta a nevadai sivatagot és befutott Las Vegasba, véget ért a hosszú utazás. Először a postára hajtottak, s Perry átvett egy csomagot, vagyis azt a nagy dobozt, amit Mexikóból a saját nevére küldött Las Vegas poste restante címre. Száz dollárra biztosította, pedig tartalma az összegnek egy tizedét sem érte: néhány szennyes ing és alsónadrág, két pár csatos cipő, néhány üveg napolaj és más értéktelen holmi volt benne. Dick kocsijában, a kormánykeréknél ülve várt cinkosára — a legjobb hangulatban. Útközben elhatározta, hogy igyekszik kilábalni kilátástalannak látszó helyzetéből, és új életet kezd. Részletes tervet is kigondolt. Las Vegas igen alkalmasnak látszott a terv végrehajtására. Az volt a szándéka, hogy repülőtiszti egyenruhát szerez. Felveszi a Tracy Hand nevet — a lansingi börtön igazgatójának nevét — fedezetlen és egyben hamis csekkeket ad ki — mert ki kételkedne egy repülős százados csekkjeinek valódiságában —, s ha összeszedett háromezer—négyezer dollárt — ehhez egy nap is elég —, akkor isten veled Las Vegas. És isten veled, Perry Smith — mert ez is hozzátartozott a tervéhez. Megelégelte Perry örökös szájharmonikázását, öregasszonyos siránkozását, folyton könnyes szemét, suttogó hangját. Búcsúszó nélkül akart elszakadni tőle. Elmélyedt gondolataiban, s nem vette észre, hogy egy rendőrségi kocsi hajt el mellette. A kocsi kissé lassított, majd továbbhajtott. Perry éppen akkor lépett ki a postahivatalból, vállán a nagy dobozzal, ő sem vetett ügyet a rendőrautóra. (Folytatjuk) MAGYAR SZÓ 214. KISKERESZTREJTVÉNY Vízszintes sorok: 1. Virág, 5. gyom, 6. Női becenév, 8. Lángos, 10. AR, 11. Viziállat, 13. Szomorúság,, 14. Erdei állat, 16. Édesség, 19. Vér, 21. Ajándékok, 22. Hónap része, 24. Időmérő eszköz, 25. Ezer kilogramm. Függőleges sorok: 1. Szóvégződés, 2. Varázsló, 3. Téli sporteszköz, 4. Olcsó posztófajta, 5. Motor, 7. Pusztít, 9. Fölé. 11. Szeszes Ital, 12. Keskeny utca, 15. Bőrbetegség, 17. Tizenkét hónap, 18. Költői műfaj, 20. Fogadási összeg, 21. Menyasszony, 23. Álló Víz, 24. Elem. sietett gumicsőhöz, s próbáljam meg kiszívatni gyomrából a vért, így megállapíthatom, ha a vérzés megszűnt. A kiszívás nem ment egészen rendjén, mert gyomra tele volt gumiszerű, fekete alvadt vérrel, ami nem akart keresztülmenni a csövön. Kínlódtam, fáradoztam, egészen hajnali kettőig, azután feladtam a küzdelmet. Közben megérkezett dr. Piedmont. Felmérte a helyzetet, és fejét ingatva így szólt a pácienshez: — Azt hiszem, Paul, nincs mit várnunk. Sajnálom, de úgy látom, hogy haladéktalanul a műtőasztalra kell fektetnünk, hogy rendbe hozzuk a dolgot, ha még lehet. Merritt bólintott. Dr. Piedmont ezután utasított, hogy mozgósítsam a műtős személyzetet. Álljanak készen olyan gyorsan, ahogyan csak lehet. Két segédorvosra és egy szigorló orvosra lesz szüksége a műtétnél. Hajnali fél háromkor megérkezett Barr és Mankovitz. (Folytatjuk) Parttak, WWS, szeptember 16. Szöveg nélkül