Magyar Szó, 1967. október (24. évfolyam, 270-300. szám)
1967-10-01 / 270. szám
t oldal N tbc elleni hét árnyoldala TIZENNYOLC GYERMEK SORSA KÉRDÉSES Ma van a TBC elleni harc hetének utolsó napja. Az újvidéki iskolákban több előadás hangzott el a tüdőbajról, a diákok meglátogatták a betegeket a kórházakban. A mai perselyezés alatt valószínűleg több mint egymillió dinárt gyűjtenek össze, és akkor nyáron ismét hatvan szegénysorsú gyermek nyaralhat ingyen a tengerparton. Az idén azonban sötét árnyék vetődik a TBC elleni hétre. Cortanovciról nemrég 18 gyermek került vissza tüdőbajos környezetbe. Cortanovcira viszik ugyanis évek óta azokat a gyerekeket, akiknek egyik vagy másik családtagja ebben a veszélyes és ragályos betegségben szenved. A gyerekeket családoknál helyezik el, s addig maradnak ott, amíg szüleik fel nem gyógyulnak. Néhány héttel ezelőtt azonban a 31 gyerek közül 18-at idő előtt visszaküldték családjához. Hogyan történhetett ez? — Úgy, hogy nincs pénz a gyerekek eltartására — mondta Kristina Babin, az újvidéki Vöröskereszt községi bizottságának titkára. Eddig a TBC beteggondozó intézet utalt ki pénzt erre a célra. Tavaly nyáron azonban megszüntette a pénz folyósítását, valószínűleg azért, mert a társadalombiztosító megszakította az intézettel a szerződést. Azt hittük, hogy az idén rendeződik a dolog, de tévedtünk, a TBC beteggondozó intézetben közölték velünk, hogy erre a célra nem tudnak pénzt adni. A Vöröskereszt abban a reményben, hogy valahogy majd csak elintéződik a dolog, saját alapjaiból pénzelte a gyerekek eltartását Cortanovcin. Ezt azonban nem tehette sokáig. Szeptember elsején csak tisztviselőinek kéthónapos személyi jövedelme maradt a Vöröskereszt kasszájában. A 18 gyereket haza kellett küldeni, hétnek a költségeit a község fizeti, hat gyerek sorsa pedig még függőben van. Kristina Babin elmagyarázza, hogy ezt a kérdést nemcsak azért kell minél előbb rendezni, mert emberi kötelességünk, hanem azért is, mert a pénzügyi számítások is sürgetik a megoldást. Papírt és ceruzát vesz elő. — Cortanovcin egy gyerekért évente 288 000 dinárt kell fizetni. Ha ez a gyerek visszakerül a családjához, és megkapja a TBC-t, a tüdőkórházban évente 2 160 000 dinárba kerül a kezelése! Azt hiszem, ha az illetékesek elvégeznék ezt az egyszerű számítást, akkor nem késlekednének a pénz folyósításával. A TBC beteggondozó intézetben Svetislav Bubanj titkár elmagyarázza, miért nem utaltak ki pénzt az idén a čortanovci gyerekek számára. Intézetünk az idén 143 millió dinárt kért a községi társadalombiztosítótól, de csak 100 millió dinárt kapott. Mivel ez 30 százalékkal kevesebb, mint amennyire számítottunk, nem tudunk gondoskodni a čortanovci gyerekekről. Most már csak egy intézmény oldhatja meg ezt a problémát: a társadalombiztosító. Ozren Velikov igazgató szerint a társadalombiztosító hajlandó is arra, hogy ezentúl közvetlenül pénzelje a gyerekek eltartását Cortanovcin. Október elején valószínűleg meg is hozzák a kedvező döntést. Csak az a kérdés, miért kellett a megoldást ennyi ideig halogatni. CSERGŐ Béla 1920 nyarán egy különleges vonatszerelvény futott ki a moszkvai vasútállomásról. A tizenöt vagonból álló szerelvény Irkuck felé indult, s onnan csak a zimankói tél beálltakor, valamikor december elején tért vissza Moszkvába. Ezt a szerelvényt mozgó agitprop-vonatnak nevezték; minden városban, településen megállt és utasai előadásokat tartottak, röpcédulákat osztogattak, filmeket vetítettek. A Szovjet KP úgynevezett kultúrvonata volt, utasai sokféle nemzetiségű elvtársak. Lajerman István is az utasok között volt. Eszéken él 1921 óta. Tizennégyben vonult be a 32. gyalogezredhez a budapesti Mária Terézia laktanyába. Csapatteste 1915-ben Galíciában harcolt, Lavovnál és Lembergnél. 1915 október 7-én az Ikva folyónál háromszázötvenüket bekerítették és elfogták. Már az első napokban meggyőződtek, hogy semmi sem igaz abból, amit a tisztek meséltek nekik: az oroszok egyetlen hadifogolynak se vágták le az orrát vagy a fülét, senkit se lőttek agyon, ehelyett inkább rumot, kenyeret, szalonnát adtak a hadifoglyoknak. A Kijev melletti Damica gyűjtőtáborba szállították őket: 25 000 hadifogoly volt akkor a táborban. A következő állomás Kurszk volt. Sajerman István ezután a voronyezsi kórházban volt 1916 februárjáig, innen pedig a rosztovi gyűjtőtáborba került, ahol több mint 40 000 hadifogoly volt. Margaretvka faluban parasztoknál dolgoztak, később pedig Lebedov gróf birtokára kerültek mintegy negyvenen. Lajerman István cipész volt, s úgy került a többi iparossal együtt a grófi birtokra. Itt már három rubel havi fizetést is kaptak, és a gróf többek között olyan utasítást is adott az ispánnak, hogy a részükre kiutalt tejet nem szabad lefölözni. Az ispán mégis lefölözte a tejet, és nem engedte, hogy a kisiparos hadifoglyok magánszemélyeknek is dolgozzanak. Ezért sztrájkot kezdtek, és hat napig nem dolgoztak. — Tíznapi elzárással büntettek bennünket.• Megszöktünk, és Mariupoliban kötöttünk ki. 1917 februárjáig egy mezőgazdasági szervezet műhelyében dolgoztunk. Akkor falragaszok jelentek meg a városban, azt hirdették, hogy a hadifoglyok hazamehetnek. — Agitáltunk, figyelmeztettük a katonákat, hogy ne menjenek haza, mert azonnal az olasz frontra küldik őket. Mariupoliban Vanyka volt a forradalmi bizottság elnöke, és ezerkilencszáztizenhét februárjában ő személyesen jelentette be nekünk a hírt: — Tovarisok, forradalom, forradalom! Ettől kezdve a hadifoglyok szabadon sétáltak a cénrl — A hadifoglyok közül kettőt, Sarsa Róbertet és engem a városi forradalmi bizottságba delegáltak, s ott azt a feladatot kaptuk, hogy minél több hadifoglyot szervezzünk be a vörös gárdába. Gyűléseket tartottunk velük, anyanyelvükön beszéltünk hozzájuk. Ezerkilencszáztizenhét áprilisában a forradalmi bizottság utasítást kapott, hogy a legképzettebb hadifoglyokat küldje Moszkvába pártiskolába. — A Kerenszkijhez hű csapatok elállták utunkat, s ezért hogy eljuthassunk Moszkvába, a forradalmi bizottság olyan igazolványokkal látott el bennünket, hogy munkára megyünk Moszkvába. Nem jutottunk el meszszire, a vörösök leszedtek bennünket a vonatról, azt mondták kémek vagyunk. Két hét múlva, amikor a mariupolyi forradalmi bizottságtól megkapták az értesítést, kik vagyunk, Kurszkba irányítottak bennünket. — Tizenhét augusztusában itt találkoztam először Kun Bélával és Vantus Károlylyal. Kun Béláék előadásokat tartottak a hadifoglyoknak, és már azokban a napokban a húszezer hadifogoly közül háromezren jelentkeztek a vörös gárdába. Kurszkból a voronyezsi fogolytáborba mentem, s ott már én beszéltem a hadifoglyoknak. Lajerman István ezerkilencszáztizenhét augusztusának utolsó napjaiban érkezett meg Moszkvába, a pártiskolába. — Kun Béla, Vankus Károly, dr. Márkus, Szamuely Tibor, Radek, Rokovszki tartottak előadást Moszkvában. — Két ízben Lenin is tartott előadást az iskolánkban, Plehanov is, Trockij és Buharin is járt nálunk. Kun Béla javaslatára akkor Moszkvában nemzetközi ezredet alakítottak. — Ezekben a napokban Popov tábornok lázadást szervezett a bolsevikok ellen, s csapatai többek között a posta épületét is elfoglalták. Szamuely Tibor vezetésével négy nap alatt levertük a lázadást. A harcokban Popov tábornok is elesett. — Utána Tambovba vezényeltek azzal a megbízatással, hogy ott is alakítsam meg a hadifoglyok forradalmi bizottságát. A hazatérő hadifoglyokat felszólítottuk, hogy odahaza is alakítsák meg a kommunista pártot, kezdjenek harcot a munkások és parasztok hatalmáért. Itt Tambovban nősültem meg ezerkilencszáztizenkilenc februárjában. Feleségem a párt tagja volt. — Ezerkilencszáztizenkilenc februárjában Moszkvában delegátus voltam a Magyar Kommunista Párt értekezletén, utána pedig Leitter és Sipos elvtársakkal az SZKP kongresszusán is jelen voltam. Lajerman Istvánt ezután Kijevbe vezényelték, s ott az alakuló nemzetközi brigád politikai osztályának vezetője lett, a szegedi származású Sípos Ferenc pedig az osztály titkára. A brigád parancsnoka Horváth elvtárs volt — Fasztov és Gamely után újból Moszkvába kerültem, és akkor lettem a mozgó agitprop-vonat utasa. — Ezerkilencszázhuszonegyben feleségemmel és lányommal együtt elhagytam Oroszországot, s Rigán, Berlinen, Zágrábon keresztül Pécsre utaztam. Itt akartam letelepedni, de huszonegy augusztus harmincegyedikén, amikor Horthy csapatai bevonultak a városba, Eszékre menekültem. Sajerman István élettörténetének és forradalmi munkásságának csak egy része ez, csupán jelentősebb állomásait ,s, feladatait vázoltuk fel. Sajerman István 1893-ban született Budapesten. Ma Eszéken él, nyugdíjas. SZERENCSÉS József Lenin is tartott előadást az iskolánkban Sajerman István eszéki nyugdíjas az októberi forradalom aktív részvevője A nemzetközi csoportok pártvezetősége Tambovban, 1919-ben. Ebben a városban Sajerman István alakította meg a hadifoglyok forradalmi bizottságát. ...................................................... SZÍVJON KIVÁLÓ • MINŐSÉGŰ : Ж* csökkentett j : ДјГ&ч nikotin• tartalmú cigarettát i 1 J i j i I |Josobwih I I ! Jjb Б0ЖУР p! • Duvanski kombinát • : „BORIS KIDRIČ” • GNJILANE • ............... % (8) Hiába, ez az élet rendje: az egyik kiejti kezéből a fegyvert, aztán jön a másik, az megint felveszi, és folyik a küzdelem tovább. — Igaz, szebb lett volna puskával a kézben meghalni, mint az akasztófán szétszaggattatni az inait... Ha átmegy Szerémségbe vagy Szlavóniába, talán még a végét is megélhette volna, ha ennek a harcnak egyáltalán vége is lesz. Mert a harc örök csupán, a küzdelem a jobbért. Ez hajtotta előre őt is mindig... — Én a magamét befejeztem ... Csak engednék, hogy még egyszer lássam enyéimet. Talán megengedik ... Tán már itt is vannak a kapu előtt! Talán mégis láthatom szegénykéimet, ó, csak akkor meg ne inogjak, hisz ők jobban rászorulnak a vigaszra, bátorításra, mint én, aki a Horthypribékek jóvoltából, íme, az út végéhez értem ... Zárkatársaimtól sem búcsúzhattam el, de mit is mondhattam volna még nekik? Egy a sorsunk, ők velem lesznek, együtt éreznek velem, s ha életben maradnak a borzalmak után, elmondhatják enyéimnek, hogy sokat gondoltam rájuk, hogy az utolsó pillanatomig hű maradtam hozzájuk... Talán lesz, aki elmondja majd, hogy értük éltem, és erőmhöz mérten értük harcoltam, hogy becsületesen haltam meg. Nem hoztam szégyent azokra, akik előttem már lerótták véradójukat ... Nem, ez bizonyos. S annak a másik Kies Ernőnek, abból a másik októberből sem kellene pirulnia miattam, ha élne... Az ajtón most kopogtattak, majd valaki óvatosan benyitott a gyertya halvány fényével megvilágított rideg cellába, Ernő siralomházába. A börtön református lelkésze volt... Kezeit összekulcsolva állt meg az ajtóban, és ajkai halk imát mormoltak. Talpig feketébe volt öltözve. Keményített, fehér inggallérja vakított. Kerek tetejű fekete kalapjának szélét összekulcsolt ujjaival szorongatta. Földre sütött szemmel, megrendült arckifejezéssel közeledett a siralomház gondolataiban elmélyedt lakójához ... Szavai alig jutottak el a halálraítélt füléhez: — Az Úr kegyelmes lesz megtérő fiához ... Az Úr irgalma nem ismer határt ... Ernő kelletlenül nézett a belépőre, megrendült arccal imádkozó papra, akinek láttán vegyes érzések kerítették hatalmába. Nem tudta, hogy nevessen-e, vagy bosszankodjon, szóba álljon-e vele, vagy kidobja-e ezt az embert, akit sajátos módon ki nem állhatott, mert az a hír járta róla, hogy a foglyoktól ellesett titkokat az őrparancsnokhoz, komolyabb esetekben pedig az igazgatóhoz továbbítja. Érzése szerint nála is próbálkozott, de mindjárt sejtette, miről van szó, s azonmód tudtára adta, hogy nem jó helyen kopogtat. Erre következett a vásárlási engedély megvonása, melyet alig egy nappal előtt adott vissza neki a börtönparancsnok ... Tudta, kinek a keze van benne, meg is mondta neki, amikor újból kísérletezett nála, hogy rászedje a beszélgetésre és „jobb útra” térítse. A lelkész akkor sértődöttséget színlelve távozott, és nem jött többször feléje, de most megint itt van. Lám, volt pofája eljönni! Talán feladatul kapta, hogy idejöjjön erre a szomorú helyre, és utolsó pillanatait is megzavarja. Vagy talán arra számítanak a fejesek, hogy kivégzésének híre leveszi lábáról ... Ezekre a gondolatokra megvetéssel mértevégig a lelkészt, akit talán ez egyszer mégis őszinte részvét hatott át a halálraítélt iránt. Ernő ezt nem érezte, ezért a lelkében felülkerekedő megvetés elutasító hangján mondta: — A saját lelkedért imádkozz, ha van! Hagyj békén, te hóhérlakáj. Lesz, aki énértem imádkozik, de azt nem köszönitek meg... (Folytatjuk) A Csillagbörtönben MAGYAR SZÓ Vasárnap, 1967. okt. 1.