Magyar Szó, 1967. október (24. évfolyam, 270-300. szám)

1967-10-23 / 292. szám

Hétfő, 1967. október 23. MAGYAR SZÓ Önigazgatás falun Ez a témája a Szerb KSZ Központi Bizottsága mai plénumának önigazgatás a falun, ez a témája a Szerb KSZ Központi Bizottsága mai plénumának. A falun végbemenő változásokról tárgyal arról, hogy a földművesek mint termelő dolgozók milyen helyzetben vannak, mennyire élhetnek önigazgatási jogukká . Továbbá arról, hogy a szövetkezetek mennyire lettek a földművesek szövetségei és arról, hogy a KSZ alapszervezeteknek mi a szerepük az önigazgatás további ejlesztésében. A plénum elé kerülő vitaanyagot a Szerb KSZ Központi Bizottságának falubizottsága faluvá munkával készítette elő. Keresztmetszetet ad a földművesszövetkezetek fejlődéséről. A jelentésben többek között megállapítják, hogy a reform után a földműves helyzete nemcsak azzal változott meg, hogy kézhez kapja a termény és a jószág teljes árát, és hogy ha tetszik neki, egyedül fejlesztheti gazdaságát, természetesen a meglevő földmaximum keretében, továbbá traktort és egyéb munkagépeket vásárolhat, hanem most már részt vehet az önigazgatásban is, beleszólhat a helyi közösség ügyeinek intézésébe és a szövetkezetben őnigazgathat. Személyes munkája révén tehát ugyanolyan társadalmi szerepet kapott, mint a munkás, vagy az alkalmazott. De elég sok a meg nem értés a földművesek személyes munkájával kapcsolatban. Egyesek ugyanis azt állítják, hogy a földművesek közül sokan inkább kereskednek, mint termelnek, aztán igyekeznek munkagépekkel bejelentés nélkül mások földjét megmunkálni, mégpedig úgy, hogy az illetőkkel gyalogmunkával téríttetik meg a szántási díjat. Ez pedig a kizsákmányolás határát súrolja. A falubizottság jelentésében az áll, hogy imitt-amott előfordulnak ugyan ilyen eseteik, de emiatt azért nem kell a gyereket kiönteni a fürdővízzel együtt vagyis nem a személyes munkának tulajdoníthatók ezek a kilengések és ilyen spekulációs törekvések, hanem annak, hogy egyes eukupszinák elnézőek. Ez nem más, mint közönséges törvényszegés, és úgy is kell eljárni velük szemben. A szövetkezetbe is nehezen jut be földműves. A szövetkezettel való adminisztratív kötelék ugyan már nem szorítja, az előírások sem kötelezik arra, hogy árkülönbözetet adjon a szövetkezetnek, tehát egyedül is boldogulhat, de csak egy meghatározott fokot haladhat előre. Ha annál is nagyobb terméshozamot és szakszerű munkát akar, akkor nyilván a szövetkezettel kell társulnia. A bővített újratermelés sorsa most a földműves kezében van, és van rá pénz is, mert a mezőgazdaság tavaly majd 400 milliárd dinárt hozott a birtokoknak és a magántermelőknek, így egyben ez nagy összeg, viszont a pénz a földműveseimél van, és csak kevés földművesnek annyi anyagi ereje, hogy maga is nagy vállalkozásokba kezdjen. Egyesek ugyan vásárolnak traktort, munkagépet Szép számmal vannak azok is, akik a szövetkezettel közösen fektettek be, vásároltak traktort A jelentésből az is kitűnik, hogy gyakoribb volna ez a jelenség, ha a szövetkezetek hátait fordítanának az adminisztratív gazdálkodásnak, s nem tartanák távol márgulól a földműveseket. Sok szövetkezetben a közös vállalkozások már gyümölcsöztek. Onnan kerülnek ki a legjobb versenytermelők s a legjobb jószágtenyésztők. A jelentés egyébként részletesen foglalkozik a községi KSZ szervezetének alakulásával, s kimutatja, hogy a falusi alapszervezetekben alig van földműves, a vezetőségben pedig csak imitt-amott találunk egynéhányat. A topolyai KSZ községi bizottságában például egy földműves sincs. Ezek szerint — szögezték le a jelentéskészítők — csak akkor valósulnak meg az alapervek, és bontakozik ki a földművesek önigazgatása, ha erősítik a KSZ alapszervezeteket, mégpedig azokkal a termelőkkel, akik a haladásértküzdenek. PAP Endre Mi megcsináljuk - „ti“ fizessétek meg Kooperációs és termelési gondok a kanizsai fémipari üzemben Lehangoló érzés fogja el az embert, ha egy gyár munkacsarnokába lépve a gépek megszokott zaja helyett csöndes piszmogásba lel. A látogató rögtön arra eszmél, hogy valami nincs rendjén: kevés lehet a munka, hiszen áll a legtöbb gép. Az első benyomás ez alkalommal is — a kanizsai Metál fémipari üzemben — igaznak bizonyult. Mert egymagában is elég baj, hogy megrendelés híján alig használják nagy teljesítményű gépeiket, amint hallottuk azonban, akkor sem becsülték eléggé a munkát, amikor úgy-ahogy volt elég. Ez a Ms üzem lassacskán elvesztette a gyárak bizalmát, mert késett a leszállítással, a minőséggel is baj volt, úgyhogy kezdtek elmaradozni a megrendelések. Kooperáció nélkül viszont — most már tisztán látják ezt az üzem vezetői is — aligha van számukra megélhetés, hiszen termékeiket, a villamos háztartási berendezések apró fémalkatrészeit, motorrészeket, szerelékeket csakis a gyárak használják. Munka lesz — de jövőre A szükség felismerése most új erővel ösztönzi az üzemet a haladó együttműködés felelevenítésére. A zágrábi Kontakt, a Rade Koncar s egy-két kisebb üzlettárs mellett sikerült szerződést kötniük a rakovicai motorgyárral, s ismét felvették a kapcsolatot a 21. Máj vállalattal, amely a határidő be nem tartása miatt megszakította velük az együttműködést. A szerződések java része azonban főleg a jövő évre vonatkozik, mint az a 300 milliós exportmunka is, amellyelkapcsolatban egy amerikai céggel folytatnak tárgyalásokat. Az év végéig viszont úgy látszik, tovább tart a szűkölködés — jobbára az éveken át húzódó s egyre súlyosabb belső problémáik, termelési és elosztási zavarok miatt. Automata gépek... — Ebben az üzemben is, mint sok helyütt, onnan erednek a bajok, hogy csupán a gépekbe ruháztak be, s megfeledkeztek a munkások képzéséről — mondja Csikós László igazgató. — Az automata esztergapadok mellett mindmáig kevesen szereztek megfelelő tapasztalatot. Egy-két évvel ezelőtt nem volt itt még technikus sem, hogy a mérnökökről ne se beszéljünk. Tavalyelőtt például a műszaki osztályon egy szakképzetlen munkás is dolgozott — méghozzá tervezőiként! Időközben feljavították a szakösszetételt, tizenegynéhány mérnököt és technikust vettek föl, csupa fiatal, eléggé tapreisztalartlan szakembert, s bizony ezekre sokan még ma is görbe szemmel néznek. Csak azt lesik, hol tévednek, hogy elmondhassák: lám, ők sem tudnak. — Nagyon nehéz változtatni a felfogásokon — magyarázza az igazgató. — Egyre-másra ellentét érződik a szakemberek és a munkások között. A régi vezető műszaki kádert, amely szakképzett munkásokból tevődött össze, felváltották a fiatalok, a képzettebbek. Ez a csere izgatja még most is legjobban a munkaközösséget, a vállalat sorsdöntő kérdései fölött viszont elsiklanak. Csak egy példa: leváltották az ellenőrző osztály főnökét — szakképzett munkást —, mert rengeteg volt a reklamáció s a visszaküldött selejtes áru, és a helyére mérnök került. Ám a volt főnök beperelte a vállalatot, és most mindenki arról vitázik: jogosan-e vagy sem. Az viszont hidegen hagyja a munkaközösséget, hogy az elmúlt két hónap alatt 74 nap igazolatlan kimaradás volt — az őszi munkák miatt jó néhányan a mezőre mentek dolgozni —, meg hogy a sok selejt sok dinárba is kerül. ...Maradi felfogás Úgy látszik, a maradi felfogás a legfőbb baj ebben a kanizsai üzemben. S ha ez nem változik, aligha hihető, hogy jövőre, ha lesz is elég munkájuk, becsülettel helytállhatnak a kooperációs termelésben. Mert a közelmúlt is még azt igazolja, hogy legtöbben úgy vélekednek: „szerezzenek a vezetők jó munkát jó árért, az a legfontosabb. Mi megcsináljuk, de jól fizessétek meg.” Emlékeztetésül jegyezzük meg, hogy márciusban a munkaközösség elvetette a negyvenkét órás munkahétre való áttérés javaslatát, noha a napi négyműszakos folyamatos termeléssel 17 százalékos költségcsökkentést és 15 százalékos keresetnövelést érhettek volna el. Csakhogy akkor a szabadnap nem mindig vasárnapra esik... A kooperációs szerződések megkötése után nem ártana ha a jövőt latolgatva alaposabban foglalkoznának nemcsak a belső viszonyokkal, hanem a gazdaságos termelés lehetőségeivel is. KORPA Béla S. oldal légedetlen szőlősgazdák ■— Ha nem dolgoznánk hétten éjjel-nappal, ráfizetnénk a szőlőtermesztésre — mondja nem kis keserűséggel a hangjában Tóth János horgosi gazda, aki kocsijával éppen a hajdújárási szőlő-átvevő állomáson várakozott. Nem éppen ok nélkül fakadt ki, hiszen nyolcvan dinárt fizet a szövetkezet a kövidinka, százat a rizling és az ezerjó, hetvenet a kadarka kilójáért. — Drága a napszám, pedig későn virrad, és hamar esteledik — kaprcsolódik a beszélgetésbe Koza Antal. — A permetezőszerek is többe kerülnek, mint tavaly, a szőlő meg olcsóbb. — Nekem 40—50 mázsa termett holdján, de sok termelőnek 20 is alig — toldja meg Tóth G. István. — Régóta művelem a szőlőt — mondja az idős gazda —, s elhiheti, ha mondom, hogy az adó meg a költség megeszi a hasznot. — Tavaly még egyszer ennyi termett, mégis 20 dinárral többet fizettek a szőlőért, és ha az idén nem roskadnak a fürtök alatt a tőkék, hát miért fizetnek kevesebbet? — kérdezik szinte kórusban a horgosi, kispiaci, palicsi és a szabadkai Peščara szövetkezet átvevőhelyein órák hosszat várakozó szőlőtermelők. — Hát érdemes bajlódni vele, ha nincs haszon? S miért fizet a Peščara 5—7 dinárral többet a szőlő kilójáért, mint a másik három szövetkezet? — kérdik joggal. Megelégszünk a kisebb árkülönbözettel is Először talán az utolsó kérdést válaszolnánk meg. Vlado Jurić, a Peščara igazgatójának a szájába adjuk a szót: — Más felvásárlók tizenkét, mi csak hét dináros haszonnal dolgozunk, ezért fizetünk többet, — mondja. — Ennyi is elég, hiszen nagy a forgalom. A számítás egyszerű, a termelők pedig választhatnak, oda viszik a termést, ahol nekik megfelelőbb. Az előző két kérdésre már nehezebb válaszolni, hiszen a megoldás nemcsak a gazdáktól, hanem a borpincéktől, a kereskedelmi és kiviteli vállalatoktól, a községi adópolitikától is függ. Holdjárói harminc mázsa, de ennek háromszorosa is Bármennyire igaza van is a termelőknek, amikor az adóra, a permetezőszer és a napszám drágulására panaszkodnak, helytálló a szakértők véleménye is, hogy drágán termelnek. Horgoson az átlaghozam nem haladja meg a 30—40 mázsát holdjáról. Tóth Jánosnak, vagy a hajdújárási Törőcsik Sándornak és még sok másnak, akik 500—800 kiló műtrágyát szórnak, s nem kiöregedett szőlőskerttel bajlódnak, 90—95 mázsa is megterem holdján. Olcsóbban is termelnek, mint az előbbiek. Arról pedig ne beszéljünk, hogy még ezek a kiugró hozamok is mennyire elmaradnak a nagyüzemi eredményektől. Még inkább lemaradnak a kis termelők viszonylag primitív termelési módszereikkel. A bor önköltségi ára nálunk 25 százalékkal magasabb a világpiaci áraknál. A Szövetségi Gazdasági Kamara szakértői ennek alapján kiszámították, hogy a közönséges asztali borok az üzletekben 250—300 dinárnál nem kerülhetnek többe (most 350—400 dinárért árulják), a vendéglőkben pedig 600 (most 800 dinár körül) dinárnál. A szövetkezetek haszonkulcsát is beleszámítva, a közönséges borszőlőért legfeljebb 90— 100 dinárt lehet fizetni, hogy a pincegazdaságok 175 dinárért adhassák a kereskedőknek a bort. Kevés bort iszunk Lehet, hogy a fenti megállapítás nem tetszik az antialkoholistáknak, ellenben fogyasztók, tehát borivók nélkül a bort nem lehet eladni, következetesképp a pincegazdaságok sem vásárolnak fel minden mennyiségben szőlőt. Tehát ismét az árakhoz tértünk vissza. Egy ankét során megállapították, hogy csak 30 dináros árcsökkentés után a kétszeresére növekedett a fogyasztás egyes horvátországi és szlovéniai városokban. Tavaly országos viszonylatban a szőlő fölvásárlási átlagára 111 dinár volt, s a boré 200 dinár. A boltokban viszont 409, a vendéglőkben meg átlag 791 dinárba került literje, s nem sok fogyott el. Behozatal nélkül nincs kivitel Azért fizetnek az idén a kis termés ellenére is kevesebbet a szőlőért, mert a pincékben sok a tavalyi bor. Az elenyésző kivitel nem csökkenti a készleteket, a reform után megszűnt az exportprémium, belföldön az árak a világipiaci árak fölé emelkedtek. A kivitel gyakorlatilag leállt, s csak akkor indult meg ismét, amikor lehetővé vált a borbehozatal, s az ezen befolyt nyereséggel a kivitelnél mutatkozó veszteséget fedezték. Behozatal nélkül tehát nincs kivitel, s ha évente legalább 4-5 ezer vagonnal nem adunk el külföldre, a honi pincék tulajdonosai befulladnak a borba. Egységes forgalmi adót? A szakértők úgy gondolják, hogy az egységes forgalmi adó rendszere hozzájárulna a borfogyasztás növekedéséhez (a községekben ugyanis ez eltérő és emiatt helyenként túlságosan is drága a bor), s ha az adó fele a termelői, másik fele a fogyasztói községekben meradne, akkor előbbiek az ily módon befolyt pénzt a termelés fejlesztésére fordíthatják. Mivel a kereskedelmi és a vendéglátóipari vállalatok árait nem befolyásolhatják, a termelőknek nem marad más hátra, mint hogy megegyezzenek velük, netán zös erővel bizonyos árleszólítás válna lehetővé, miert utolsósorban a nagy pincegazdaságok üzleteket nyílhatnak, alacsonyabb árral konkurrálhatnak a keresi-, • Időknek és a vendéglősökn Nem egy esetben éltek is egyzel a lehetőséggel. A szőlős gazdáknak, a kistermelőknek pedig csak az a lehetőség marad, hogy sokszor számukra nem éppen kifizetődő áron odahaza mérjé ki a bort, vagy predig magánvendéglősöknek adják el. SOMOGYI Zoltán A horgosi szövetkezet átvevőhelyén Pesti jutalomú? a legjobb terjesztősyitó Az újvidéki Fórumban tegnap szerény ünnepség mentében megjutalmazták a legjobb terjesztőket. Többet kaptak oklevelet, könyv- és pénzjutalmat, hárman — a zentai Mezei Éva, a zrenjanni Barácus József és az újvidéki Lázár Júlia — pedg egy hétig a budapesti Kultra vendégeként látogatnak a magyar fővárosba. Az ünnepségre a magyar— jugoszláv könyvcsere tizedikc évfordulója alkalmából került sor. Második évtizedébe lépett a szép sikerekben bővelkedő, igen kiterjedt együttműködés, amelyet mind nálunk, mind pedig Magyarországon méltón megünnepelnek a közeljövőben.