Magyar Szó, 1967. december (24. évfolyam, 329-359. szám)

1967-12-01 / 329. szám

t oldal Rosszkor jött látogató?! A zentai állatorvosi rendelőben Az állatorvosi hírnök (Ve­­terinarski Glasnik) egyik is­mertetőjében úgy említi a zentai rendelőt, mint minta­képet, mint egyik legjobbat az országban. Hadd lássuk hát, milyen is az ilyen szakmai körök­ben is elismert rendelő. Ott van a General Drap­­šin utcában, zöldre festett tarkaros, földszintes házban. Az udvarban — mint ahol jó gazda van — a rend és a tisztaság az első benyomás. De ez a jó gazda — Dane Bordjoški igazgató — szin­te gazdasszonyos szerény­kedéssel mentegetőzik, hogy egy kicsit rosszkor jött a látogatás, mert­­ éppen most nagy a rendetlenség. Ez persze túlzás. Itt-ott javítják ugyan az aszfaltot, vakolatot, festést, Szeles Ferenc állatorvos valahol tanyán működött a látogatáskor. Helyette a gondnokasszony mutatta meg az 1963-ban épült rendelőt. Szerényen, serényen nyito­­gatta az ajtókat, szemében fölényes mosollyal, mintha azt mondta volna: No, ezt megnézheti bárki bármikor. Bizony megnézheti min-de még azt is rendbontás nélkül. Nincs szemét, papír, eldo­bott véres vatta, sem az ud­varban, sem a rendelő ter­mekben. Sőt, majdnem úgy tűnik, mintha „generálist” vártak volna, mindenütt tisztaság, rend, mosott pa­dozat, pormentes szekré­nyek, sorakozó műszerek. Az irodahelyiségek is pél­dásak: szőnyeg, futósző­nyeg, örökzöld virágok, ál­latképek, festmények. Egyszóval nem olyan, mint általában (Vajdaság­ban?) az állatorvosi rendelő. Persze — gondolhatja a látogató —, a központi ren­delőre vigyáznak, mint a ki­rakatra. A tanyaiak meg, ki tudja milyenek. Hát milyenek? Idenki, hogy milyen — mi- i­lyen lehetne — minden „ta­nyai” rendelő. De még sok városi is. Felsőhegyen Barsi Sándor és Heinrich Tibor állatorvosok is éppen távol volta­k, szaktanfolya­mon. Faj­ka Imre ápoló ugyan­olyan nyugalommal és büsz­keséggel mutatta meg a rendelőt, a pincétől a foga­dószobáig, mint aki tudja, hogy a helyén van minden. Lehet, hogy ő is tudja azt az adomának tetsző, de igaz esetet, hogy egyesek azt kö­vetelték: cseréljen helyet az orvosi és állatorvosi ren­delő, mert mégsem igazsá­gos, hogy a jószágot szebb helyen kezelik, mint az em­bereket. Keviben és Tornyoson van a zentai rendelő másik két kirendeltsége. Látogatás nél­kül is hinni lehet, hogy Bo­­getié Vladan és Harmath Ferenc állatorvosok ugyan­olyan rendet tartanak, mint társaik Felsőhegyen és Bo­garason. Szabad állatorvos-választás Személyes felelősséggel, kollektív erővel­­, így fog­lalható össze a munkarend­­szer a rendelőkben, ame­lyekben kilenc állatorvos dolgozik, és ahol az ápolók is mind szakképzettek. A városi rendelőkben is a négy állatorvosnak, Dane Bordjoškinak, Barsi Lász­lónak, Gyetvai Mihálynak és Vasas Antalnak, mind­egyiküknek megvan a ma­ga körzete, amelyért felel, de azért bárki azt az állat­orvost hívhatja aki a leg­kedvesebb neki. És az ál­latorvosok igyekeznek is kedvesek lenni, mert ki hogy dolgozik, úgy keres. A te­nyésztők legtöbbje általá­ban nem „egy állatorvost” keres, hanem név szerint ezt vagy azt az állatorvost. S ez — a szabad választás — igen lényeges ahhoz, hogy a tenyésztő elégedett legyen. Négyen továbbképzésen A zentai rendelőnek per­sze nagyon kellett igyekez­nie, mert egyike annak a négynek, amelyik nem a szövetkezet keretében műkö­dik, hanem önállóan mint községi intézmény. Bár már teljesen bebizo­nyították, hogy önállóan is fejlődésképesek, hogy jól működnek, igyekeznek töké­letesíteni intézményüket. Most fejezik be négyen a specializációt. Ketten a jár­ványokra, egy a sertéste­nyésztésre, egy pedig a szarvasmarha-tenyésztésre szakosítja magát a rendelő kétségén. Szövetkezeti konkurrencia Minden jó, minden szép, anyagilag is jól állnak — mégis kaptak versenytársat. Nemrég nyílt meg a földmű­vesszövetkezet állatorvosi rendelője egy állatorvossal. Nehéz lesz a verseny egy ilyen jól szervezett községi rendelővel, de nehéz meg­okolni is egy ilyen párhuza­mos, vagy hogy úgy mond­juk: vetélkedő szolgálat szükségességét. És végül, a zentai községi állatorvosi rendelő munká­jának, rendjének, tisztaságá­nak e dicséretét, kiemelését ne vegye senki úgy, mintha ez egyben más rendelő el­marasztalása volna. Bár — sok esetben — an­nak is vehető. MIAVECZ Márton Bogarason Két évet kapott a betörő agronómus Kétévi szigorított fogházra ítélte a betöréssel vádolt Miros­lav Stojanovot, a szenttamási Elan birtok volt agronómusát az újvidéki kerületi bíróság. Mint megírtuk, Stojanov szep­tember 28-ára virradóra Újvi­­déken a Miletic utcában be­tört az Okaslon bizományi üz­letbe, s elvitt le karórát, egy nyakéket, tranzisztoros rádió elemeket, összesen 351» 00« dinár értékű holmit. A betörést úgy követte el, hogy beverte a kirakatüveget, s keiszedte a ke­ze ügyébe kerülő értékeket. A tett színhelyétől nem messze két milicista lefülelte. EKSPRES ЧРОНк Kész keverék ETElEIC KIRANTASAH02 ve) Nehéz azt hamarjában összefoglalni, kicsodám nekem Berci. Barátom? So­hase volt különösebb közünk egymás­hoz. Cimbora? Baj­társ? Szesztestvér? Egyik sem ő a Berci és pont. Berci a jel­vénnyel. Időnként, nagyon ritkán, egy­szerre csak elébem toppan az utcán vagy társaságban, váltunk néhány szót: hogy vagy, hogy vagy, köszönöm; — a kedves család? — megvagyunk, — hát te öre­gem? — na szervusz, — szervusz, kéz­csókom. Ez az egész. Felmerül, mint a tengeri kígyó hogy ismét évekre eltűn­jék az idők habjaiban. Tény hogy együtt jártunk iskolába. Ber­ci akkoriban se vonta magára a közfi­gyelmet semmivel. Nem volt se különö­sebben eszes se feltűnően ostoba. Átlag volt. Legfeljebb egy különös passzióval tűnt ki: rajongott a jelvényekért. A bol­dog gyermekkor pazarul kínálja változa­tos érveit de Berci mindezekből csak a jelvényt foglalta le magának. A legzama­tosabb krumplicukornál több figyelmet szentelt nekik. Trikójáról vagy kabátjá­ról sohase hiányzott valami zománcozott kis bádogvacak hogy zsebeiről, amelyek további bádogvacakoktól duzzadtak, ne is beszéljek. Mindazonáltal korán kiderí­tettem, hogy itt nem egészen önzetlen kultuszról van szó. Egyszerű felszólításra ugyanis, szívesen bocsátotta áruba gyűj­teménye legbecsesebb darabjait is. Ezen­kívül, a jelvények révén különféle pro­fán előnyökhöz jutott. Például, mint fém­jelzett szurkoló, később szabadjegyet él­vezett a helyi labdarúgó-csapat mérkő­zésein. Berci hordta a jelvényt, és a jel­vény hordta Bercit. Még később is mindig így volt, sőt így ebben. Gomblyukából sohasem hiány­zott a jelvény. Mindössze futó pillantást kellett vetni a Berci mindenkori kabát­jára, és mint valami toronyóráról, le lehetett olvasni róla az időjárást. A zo­máncozott bádogszék hitelesen tudósítot­tak divatok, politikák, kormányformák tündökléséről és alkonyáról. Szélcsendes időkben a Berci gomblyuka békés jel­leget öltött, nyugtalan korszakokban együtt lángolt a tömegszenvedélyekkel. Közömbösebb években, teszem fel, ejtő­ernyős volt, pártoló Vöröskereszttag vagy kongreganista. Persze nem valóságosan, csak — mondjuk — rokonszenvileg. In effigie. Öt, a Bercit, személyesen nem ernyőejtették, személyesen nem élt hit­­buzgalmi életet, soha egy fityinget se adott jótékony célra. Mindezt csupán je­lezte. A gomblyukában. Viselte a jel­vényt, élvezte hozzá a vakmerő sport­ember nimbuszát, a könyörületes lélek­nek járó elismerést, és vedelte a potya­­bort legényegylet­ lumpolásokon. A Berci gomblyukában szegfű helyett — képletesen szólva — mindig egy szál üde panama virult, az egészséges, komisz önzés szerény, de illatos, mezei virága. Mit mondjak? Berci már zsenge ifjú ko­réban olyan undok volt, hogy egyenesen szeretni kellett érte. Szerették is min­denfelé. Más ember a modorával, fellépésével, külső vagy belső tulajdonságaival igyek­szik érvényesülni az életben, ő ezt jel­vények révén cselekedte. Ezekkel sodró­dott, könyökölt, simult és alakult be ko­rába, amelyről — a mi korunk is lévén — mindnyájan tudjuk, hogy zavaros kis emberöltő volt. Egymásután jöttek a fa­sizmus és mellékcsatornái, jöttek pogro­mok és háborúk, elkövetkeztek a jel­vényviselés aranjuezi szép napjai. Pogrom­hoz, fasizmushoz, háborúhoz elválasztha­tatlanul hozzátartozott az agresszív jel­vény, mint a töltelék a káposztához, mint az ágyútöltelék az offenzívához, így jött el a Berci negyedórája is, a világtörténe­lem, szegény, belekerült Berci utcájába. És ő méltónak bizonyult a nagy na­pokhoz. Lukullus lakomái nyomorúságos ingyenleves-akciók voltak a dőzsölések­hez képest, amelyeket ekkor vitt végbe. Szenvedély és meggyőződés, önérzet és fenyegetés illatozott a gomblyukban. Ber­ci kabátja minden rezsimet visszatükrö­zött. Állt a „Nemzeti Tanács védelme alatt”, hordta a cizellált őszirózsát, majd a sarlót a kalapáccsal. Később önvizsgá­latot tartott és ébredő lett, rátalált igazi énjére, mint turáni vadász és rongyos­gárdista, hogy végül hosszabb időre, az irredentizmus csendes révében kössön ki. Minden jelvényhez megvolt a maga életelvvé avatott világnézete. Ekkoriban, ha találkoztunk néha bőbeszédűvé vált Felhívta figyelmemet a soros ideológia egyedül üdvözítő voltára. Lebilincselő szó­­készséggel tudta analizálni Turánt és meg­magyarázta a Csodaszarvas Mozgalmat. „Schwarz auf Weiss” bebizonyította, hogy Schwarz és Weiss az oka mindennek, hogy a fű kék, zöld az ég, hogy hét szvasztikából áll a göncöl szekere. Később, a nyilaskereszthez már nem fű­zött nyilatkozatot, ugyanis nyilas korá­ban nem köszönt vissza. Úgy látszik, nem ismert rám. Most már, évek óta rám ismer megint Legutóbb, amikor egymásba botlottunk, csepergett az eső. Berci köpcös termetén elegánsan omlott alá a Triesztben vásá­rolt divatos, átmeneti köpeny. Úgy lát­szik most se megy rosszul neki. Hogy vagy, hogy vagy? — köszönöm —, a csa­lád? — se, se, — mi az most nincs jel­vényed? Elmosolyodott, szétnyitotta kicsit az elegáns köpenyt, diszkrét, apró ötágú aranycsillag villant meg alatta. Persze, a kiskabáton hordja a gomblyukban. Na ja. — Te szegény, naiv ember — sajnálko­zott a Berci mosolya — csak nem gon­doltad? Ott van az, légy nyugodt,­­ már hogyne lenne. Szembe is tűnik szépen, csak fent, a hajtóka táján, a köpenyegen kell fordítani egyet, ennyi az egész. DEBRECZENI József A gomblyuk meséje MAGYAR SZÓ Pántést, 1967. december 1. Próbáljunk szerencsét! „Figyelem! A KTSZ (köz­ségi testnevelési szövetség) kluibtermében Boško Jugovic utca 24. minden este 19—23 óráig szerencsejáték lesz. Készpénz. Tombola, próbálja ki szerencséjét!” Szerencse próbálva jó, gondoltam, s elmentem én is az idézett falragasz utasítá­sai nyomán Zen­tán a jelzett klubiba. Meggyőződtem, hogy a szerencsejáték a szabá­lyoknak megfelelően folyik: száz dinárért cédulát vesz az ember, amelyen 15 szám­­ van,egy kis hengerből apró­ golyócskák hullanak ki, mindegyiken egy-egy szám, a játékvezető hangosan fel­olvassa a számot, a részve­vők pedig bekarikázzák, ha rajta van a cédulájukon. Tíz-tizenöt versenyző ka­­rikázza a számokat lázasan. Egy hangoskodó félrészeg vendéget kidobással fenye­getnek, mert zavarja a já­ték menetét. Az nyer, akinek a cédulá­ján legelőször be van kari­­kázva minden szám. A be­fizetett összeg fele az övé, a többi a testnevelési szö­vetségé. Ebből a többiből kapja fizetését az a két nő, akik a kis hengert forgatják, és a cédulákat árulják. Ami marad, az a sport fejleszté­sét szolgálja, mert a község nem adhat eleget erre a célra. Nincs ebben semmi új, nem Zentán találták ki. A Jugoszláv Sorsjáték például így pénzeli bevételéből a sü­ketek, vakok, rokkantak egyesületeit, a különféle sportegyletek évek óta így támogatják a „népegészségi célokat szolgáló sportokat”, így juthat tengerparti villá­hoz — egyenlő esélyekkel — hazánk minden polgára... Egyetlen feltétel, hogy sors­jegyet vegyen. Nincs is ebben talán ki­vetnivaló, hiszen többé-ke­­vésbé törvényes úton megy mindenütt a szerencsejáték. A kivétel csak szabályerősí­tő. Igaz, egyre több helyről érkezik hír ilyen szabályerő­­sítésről, úgyhogy a Jugoszláv Sorsjáték jónak találta nyil­vánosan cáfolni hogy a to­tón, lottón és saját sorsje­gyeinek árusításán kívül bárminemű szerencsejáték­hoz is köze van, mondván, hogy rontaná a hírnevét, ha ilyesmibe bocsátkozna. Ez már nem szabályerősítés, persze, hanem maga a sza­bály. De ha már minden vona­lon a szerencsével huzatjuk a pénzelés igáját, van né­hány építő jellegű javasla­tom ennek tökéletesítésére: 1. iskolák építésével ne terheljük többé a községek költségvetését, szervezzünk e nemes célra sorsjátékot, a haszon legyen az épülő is­koláé. Vadászotthonokra nem kell gyűjteni, az megépül úgy is. 2. A munkanélküliség eny­hítésére szintén vezessünk be szerencsejátékot, s a nye­reményeket munkahely for­májában utaljuk ki. 3. Az igényes iroda­l­mi al­kotások pénzelésére is legal­kalmasabb a sorsjáték, oly­képpen, hogy a kelendő igénytelen alkotások kiadá­sából eredő hasznot sorsol­juk ki a világirodalom nagy alkotásai között. Amelyik nyer, azt kiadjuk. Sorolnám még tovább az ötleteket, de rájöttem, hogy mindennek megszervezése nagy költségekkel jár, s ne­hogy pénzelésére sorsjátékot kelljen szervezni, van egy negyedik javaslatom, amely fölöslegessé teszi a többit mind. 4. Pénzét mindenki rakja egyik zsebéből a másikba, s ha befejezte, rakja vissza. Ha van, M-n " ▼ A DOROSZLÓI orvostól hallottuk: — Fél éve vagyok a faluban, és az emberek úgy­nevezett foglalkozási betegsége után kutatva meglepő fölfedezésre jutottam: feltűnően sok a magas vérnyo­­mású ember, és igen gyakori a vesebaj. Nem tudom, honnan ered. Ha megengedi, szerény véleményünkkel hozzájáru­lunk a diagnózishoz. Akik olyan jó zsíros kosz­ton élnek, és olyan erős pálinkát isznak, mint a doroszlóiak... ▼ A CSERNYEI község adóhivatalában egyetlen villanyszerelőt sem­­ tartanak nyilván. Állítólag nincs is villanyszerelő a faluban A villanyszerelési munká­latok mégis mindig szépen elvégződnek. Ilyen nagy a politechnikai képzettség a faluban? Á, dehogy... Zugiparosok is vannak a világon. ▼ AZ ELMÚLT héten nagy tolvaj akció zajlott le Zentán. Gépkocsikázni akartak a fenegyerekek. Jó né­hány garázst feltörtek, többek között egyet az I. szá­mú toronyépületben is, egy belügyi titkárságon dol­gozó személyét. A kocsit azonban otthagyták, mert... Akkumulátor- és fékhibát fedeztek fel rajta. ▼ AZ UTAKAT járva egy újfajta jelzőtáblát fedez­tünk fel: az út menti fákon vagy kilométerköveken halálos autószerencsétlenségeket jelző hatalmas nagy koszorúk. A gépkocsiforgalom emberáldozatainak ke­­gyeletes emlékére. Kegyeletül és figyelmeztetésül! ▼ VAJDASÁG-SZERTE annyi vendéglő nyílik már, hogy lassan minden utcasarokra jut egy. Nagy lesz a konkurrencia. A tulajok egy része mégsem a jó ételek és italok dolgában versenyez, hanem a csábító cégtáblák­ban. Pedig eddig azt hittük, hogy a jó bornak nem kell cégér. Adán például Astoriának kereszteltek el egy kis­kocsmát, Doroszlón Sáraranynak, a színmagyar Telecs­­kán pedig Makova sedmicának... Egy szerb községben meg lehetne: Sarga Miko. ▼ AZ EGYIK fővárosi lapban olvastuk a következő édes kis storyt: Mitrovicáról (nem tudni, hogy Sremska-e vagy Ko­­sovska) valaki Nyugat-Németországba készült munká­ra. Elutazása előtt elment a községházára, s annak rendje és módja szerint bizonylatot kért arról, hogy a háború alatt együttműködött a megszállókkal. Hogy mik vannak!

Next