Magyar Szó, 1967. december (24. évfolyam, 329-359. szám)
1967-12-01 / 329. szám
t oldal Rosszkor jött látogató?! A zentai állatorvosi rendelőben Az állatorvosi hírnök (Veterinarski Glasnik) egyik ismertetőjében úgy említi a zentai rendelőt, mint mintaképet, mint egyik legjobbat az országban. Hadd lássuk hát, milyen is az ilyen szakmai körökben is elismert rendelő. Ott van a General Drapšin utcában, zöldre festett tarkaros, földszintes házban. Az udvarban — mint ahol jó gazda van — a rend és a tisztaság az első benyomás. De ez a jó gazda — Dane Bordjoški igazgató — szinte gazdasszonyos szerénykedéssel mentegetőzik, hogy egy kicsit rosszkor jött a látogatás, mert éppen most nagy a rendetlenség. Ez persze túlzás. Itt-ott javítják ugyan az aszfaltot, vakolatot, festést, Szeles Ferenc állatorvos valahol tanyán működött a látogatáskor. Helyette a gondnokasszony mutatta meg az 1963-ban épült rendelőt. Szerényen, serényen nyitogatta az ajtókat, szemében fölényes mosollyal, mintha azt mondta volna: No, ezt megnézheti bárki bármikor. Bizony megnézheti min-de még azt is rendbontás nélkül. Nincs szemét, papír, eldobott véres vatta, sem az udvarban, sem a rendelő termekben. Sőt, majdnem úgy tűnik, mintha „generálist” vártak volna, mindenütt tisztaság, rend, mosott padozat, pormentes szekrények, sorakozó műszerek. Az irodahelyiségek is példásak: szőnyeg, futószőnyeg, örökzöld virágok, állatképek, festmények. Egyszóval nem olyan, mint általában (Vajdaságban?) az állatorvosi rendelő. Persze — gondolhatja a látogató —, a központi rendelőre vigyáznak, mint a kirakatra. A tanyaiak meg, ki tudja milyenek. Hát milyenek? Idenki, hogy milyen — mi- ilyen lehetne — minden „tanyai” rendelő. De még sok városi is. Felsőhegyen Barsi Sándor és Heinrich Tibor állatorvosok is éppen távol voltak, szaktanfolyamon. Fajka Imre ápoló ugyanolyan nyugalommal és büszkeséggel mutatta meg a rendelőt, a pincétől a fogadószobáig, mint aki tudja, hogy a helyén van minden. Lehet, hogy ő is tudja azt az adomának tetsző, de igaz esetet, hogy egyesek azt követelték: cseréljen helyet az orvosi és állatorvosi rendelő, mert mégsem igazságos, hogy a jószágot szebb helyen kezelik, mint az embereket. Keviben és Tornyoson van a zentai rendelő másik két kirendeltsége. Látogatás nélkül is hinni lehet, hogy Bogetié Vladan és Harmath Ferenc állatorvosok ugyanolyan rendet tartanak, mint társaik Felsőhegyen és Bogarason. Szabad állatorvos-választás Személyes felelősséggel, kollektív erővel, így foglalható össze a munkarendszer a rendelőkben, amelyekben kilenc állatorvos dolgozik, és ahol az ápolók is mind szakképzettek. A városi rendelőkben is a négy állatorvosnak, Dane Bordjoškinak, Barsi Lászlónak, Gyetvai Mihálynak és Vasas Antalnak, mindegyiküknek megvan a maga körzete, amelyért felel, de azért bárki azt az állatorvost hívhatja aki a legkedvesebb neki. És az állatorvosok igyekeznek is kedvesek lenni, mert ki hogy dolgozik, úgy keres. A tenyésztők legtöbbje általában nem „egy állatorvost” keres, hanem név szerint ezt vagy azt az állatorvost. S ez — a szabad választás — igen lényeges ahhoz, hogy a tenyésztő elégedett legyen. Négyen továbbképzésen A zentai rendelőnek persze nagyon kellett igyekeznie, mert egyike annak a négynek, amelyik nem a szövetkezet keretében működik, hanem önállóan mint községi intézmény. Bár már teljesen bebizonyították, hogy önállóan is fejlődésképesek, hogy jól működnek, igyekeznek tökéletesíteni intézményüket. Most fejezik be négyen a specializációt. Ketten a járványokra, egy a sertéstenyésztésre, egy pedig a szarvasmarha-tenyésztésre szakosítja magát a rendelő kétségén. Szövetkezeti konkurrencia Minden jó, minden szép, anyagilag is jól állnak — mégis kaptak versenytársat. Nemrég nyílt meg a földművesszövetkezet állatorvosi rendelője egy állatorvossal. Nehéz lesz a verseny egy ilyen jól szervezett községi rendelővel, de nehéz megokolni is egy ilyen párhuzamos, vagy hogy úgy mondjuk: vetélkedő szolgálat szükségességét. És végül, a zentai községi állatorvosi rendelő munkájának, rendjének, tisztaságának e dicséretét, kiemelését ne vegye senki úgy, mintha ez egyben más rendelő elmarasztalása volna. Bár — sok esetben — annak is vehető. MIAVECZ Márton Bogarason Két évet kapott a betörő agronómus Kétévi szigorított fogházra ítélte a betöréssel vádolt Miroslav Stojanovot, a szenttamási Elan birtok volt agronómusát az újvidéki kerületi bíróság. Mint megírtuk, Stojanov szeptember 28-ára virradóra Újvidéken a Miletic utcában betört az Okaslon bizományi üzletbe, s elvitt le karórát, egy nyakéket, tranzisztoros rádió elemeket, összesen 351» 00« dinár értékű holmit. A betörést úgy követte el, hogy beverte a kirakatüveget, s keiszedte a keze ügyébe kerülő értékeket. A tett színhelyétől nem messze két milicista lefülelte. EKSPRES ЧРОНк Kész keverék ETElEIC KIRANTASAH02 ve) Nehéz azt hamarjában összefoglalni, kicsodám nekem Berci. Barátom? Sohase volt különösebb közünk egymáshoz. Cimbora? Bajtárs? Szesztestvér? Egyik sem ő a Berci és pont. Berci a jelvénnyel. Időnként, nagyon ritkán, egyszerre csak elébem toppan az utcán vagy társaságban, váltunk néhány szót: hogy vagy, hogy vagy, köszönöm; — a kedves család? — megvagyunk, — hát te öregem? — na szervusz, — szervusz, kézcsókom. Ez az egész. Felmerül, mint a tengeri kígyó hogy ismét évekre eltűnjék az idők habjaiban. Tény hogy együtt jártunk iskolába. Berci akkoriban se vonta magára a közfigyelmet semmivel. Nem volt se különösebben eszes se feltűnően ostoba. Átlag volt. Legfeljebb egy különös passzióval tűnt ki: rajongott a jelvényekért. A boldog gyermekkor pazarul kínálja változatos érveit de Berci mindezekből csak a jelvényt foglalta le magának. A legzamatosabb krumplicukornál több figyelmet szentelt nekik. Trikójáról vagy kabátjáról sohase hiányzott valami zománcozott kis bádogvacak hogy zsebeiről, amelyek további bádogvacakoktól duzzadtak, ne is beszéljek. Mindazonáltal korán kiderítettem, hogy itt nem egészen önzetlen kultuszról van szó. Egyszerű felszólításra ugyanis, szívesen bocsátotta áruba gyűjteménye legbecsesebb darabjait is. Ezenkívül, a jelvények révén különféle profán előnyökhöz jutott. Például, mint fémjelzett szurkoló, később szabadjegyet élvezett a helyi labdarúgó-csapat mérkőzésein. Berci hordta a jelvényt, és a jelvény hordta Bercit. Még később is mindig így volt, sőt így ebben. Gomblyukából sohasem hiányzott a jelvény. Mindössze futó pillantást kellett vetni a Berci mindenkori kabátjára, és mint valami toronyóráról, le lehetett olvasni róla az időjárást. A zománcozott bádogszék hitelesen tudósítottak divatok, politikák, kormányformák tündökléséről és alkonyáról. Szélcsendes időkben a Berci gomblyuka békés jelleget öltött, nyugtalan korszakokban együtt lángolt a tömegszenvedélyekkel. Közömbösebb években, teszem fel, ejtőernyős volt, pártoló Vöröskereszttag vagy kongreganista. Persze nem valóságosan, csak — mondjuk — rokonszenvileg. In effigie. Öt, a Bercit, személyesen nem ernyőejtették, személyesen nem élt hitbuzgalmi életet, soha egy fityinget se adott jótékony célra. Mindezt csupán jelezte. A gomblyukában. Viselte a jelvényt, élvezte hozzá a vakmerő sportember nimbuszát, a könyörületes léleknek járó elismerést, és vedelte a potyabort legényegylet lumpolásokon. A Berci gomblyukában szegfű helyett — képletesen szólva — mindig egy szál üde panama virult, az egészséges, komisz önzés szerény, de illatos, mezei virága. Mit mondjak? Berci már zsenge ifjú koréban olyan undok volt, hogy egyenesen szeretni kellett érte. Szerették is mindenfelé. Más ember a modorával, fellépésével, külső vagy belső tulajdonságaival igyekszik érvényesülni az életben, ő ezt jelvények révén cselekedte. Ezekkel sodródott, könyökölt, simult és alakult be korába, amelyről — a mi korunk is lévén — mindnyájan tudjuk, hogy zavaros kis emberöltő volt. Egymásután jöttek a fasizmus és mellékcsatornái, jöttek pogromok és háborúk, elkövetkeztek a jelvényviselés aranjuezi szép napjai. Pogromhoz, fasizmushoz, háborúhoz elválaszthatatlanul hozzátartozott az agresszív jelvény, mint a töltelék a káposztához, mint az ágyútöltelék az offenzívához, így jött el a Berci negyedórája is, a világtörténelem, szegény, belekerült Berci utcájába. És ő méltónak bizonyult a nagy napokhoz. Lukullus lakomái nyomorúságos ingyenleves-akciók voltak a dőzsölésekhez képest, amelyeket ekkor vitt végbe. Szenvedély és meggyőződés, önérzet és fenyegetés illatozott a gomblyukban. Berci kabátja minden rezsimet visszatükrözött. Állt a „Nemzeti Tanács védelme alatt”, hordta a cizellált őszirózsát, majd a sarlót a kalapáccsal. Később önvizsgálatot tartott és ébredő lett, rátalált igazi énjére, mint turáni vadász és rongyosgárdista, hogy végül hosszabb időre, az irredentizmus csendes révében kössön ki. Minden jelvényhez megvolt a maga életelvvé avatott világnézete. Ekkoriban, ha találkoztunk néha bőbeszédűvé vált Felhívta figyelmemet a soros ideológia egyedül üdvözítő voltára. Lebilincselő szókészséggel tudta analizálni Turánt és megmagyarázta a Csodaszarvas Mozgalmat. „Schwarz auf Weiss” bebizonyította, hogy Schwarz és Weiss az oka mindennek, hogy a fű kék, zöld az ég, hogy hét szvasztikából áll a göncöl szekere. Később, a nyilaskereszthez már nem fűzött nyilatkozatot, ugyanis nyilas korában nem köszönt vissza. Úgy látszik, nem ismert rám. Most már, évek óta rám ismer megint Legutóbb, amikor egymásba botlottunk, csepergett az eső. Berci köpcös termetén elegánsan omlott alá a Triesztben vásárolt divatos, átmeneti köpeny. Úgy látszik most se megy rosszul neki. Hogy vagy, hogy vagy? — köszönöm —, a család? — se, se, — mi az most nincs jelvényed? Elmosolyodott, szétnyitotta kicsit az elegáns köpenyt, diszkrét, apró ötágú aranycsillag villant meg alatta. Persze, a kiskabáton hordja a gomblyukban. Na ja. — Te szegény, naiv ember — sajnálkozott a Berci mosolya — csak nem gondoltad? Ott van az, légy nyugodt, már hogyne lenne. Szembe is tűnik szépen, csak fent, a hajtóka táján, a köpenyegen kell fordítani egyet, ennyi az egész. DEBRECZENI József A gomblyuk meséje MAGYAR SZÓ Pántést, 1967. december 1. Próbáljunk szerencsét! „Figyelem! A KTSZ (községi testnevelési szövetség) kluibtermében Boško Jugovic utca 24. minden este 19—23 óráig szerencsejáték lesz. Készpénz. Tombola, próbálja ki szerencséjét!” Szerencse próbálva jó, gondoltam, s elmentem én is az idézett falragasz utasításai nyomán Zentán a jelzett klubiba. Meggyőződtem, hogy a szerencsejáték a szabályoknak megfelelően folyik: száz dinárért cédulát vesz az ember, amelyen 15 szám van,egy kis hengerből apró golyócskák hullanak ki, mindegyiken egy-egy szám, a játékvezető hangosan felolvassa a számot, a részvevők pedig bekarikázzák, ha rajta van a cédulájukon. Tíz-tizenöt versenyző karikázza a számokat lázasan. Egy hangoskodó félrészeg vendéget kidobással fenyegetnek, mert zavarja a játék menetét. Az nyer, akinek a céduláján legelőször be van karikázva minden szám. A befizetett összeg fele az övé, a többi a testnevelési szövetségé. Ebből a többiből kapja fizetését az a két nő, akik a kis hengert forgatják, és a cédulákat árulják. Ami marad, az a sport fejlesztését szolgálja, mert a község nem adhat eleget erre a célra. Nincs ebben semmi új, nem Zentán találták ki. A Jugoszláv Sorsjáték például így pénzeli bevételéből a süketek, vakok, rokkantak egyesületeit, a különféle sportegyletek évek óta így támogatják a „népegészségi célokat szolgáló sportokat”, így juthat tengerparti villához — egyenlő esélyekkel — hazánk minden polgára... Egyetlen feltétel, hogy sorsjegyet vegyen. Nincs is ebben talán kivetnivaló, hiszen többé-kevésbé törvényes úton megy mindenütt a szerencsejáték. A kivétel csak szabályerősítő. Igaz, egyre több helyről érkezik hír ilyen szabályerősítésről, úgyhogy a Jugoszláv Sorsjáték jónak találta nyilvánosan cáfolni hogy a totón, lottón és saját sorsjegyeinek árusításán kívül bárminemű szerencsejátékhoz is köze van, mondván, hogy rontaná a hírnevét, ha ilyesmibe bocsátkozna. Ez már nem szabályerősítés, persze, hanem maga a szabály. De ha már minden vonalon a szerencsével huzatjuk a pénzelés igáját, van néhány építő jellegű javaslatom ennek tökéletesítésére: 1. iskolák építésével ne terheljük többé a községek költségvetését, szervezzünk e nemes célra sorsjátékot, a haszon legyen az épülő iskoláé. Vadászotthonokra nem kell gyűjteni, az megépül úgy is. 2. A munkanélküliség enyhítésére szintén vezessünk be szerencsejátékot, s a nyereményeket munkahely formájában utaljuk ki. 3. Az igényes irodalmi alkotások pénzelésére is legalkalmasabb a sorsjáték, olyképpen, hogy a kelendő igénytelen alkotások kiadásából eredő hasznot sorsoljuk ki a világirodalom nagy alkotásai között. Amelyik nyer, azt kiadjuk. Sorolnám még tovább az ötleteket, de rájöttem, hogy mindennek megszervezése nagy költségekkel jár, s nehogy pénzelésére sorsjátékot kelljen szervezni, van egy negyedik javaslatom, amely fölöslegessé teszi a többit mind. 4. Pénzét mindenki rakja egyik zsebéből a másikba, s ha befejezte, rakja vissza. Ha van, M-n " ▼ A DOROSZLÓI orvostól hallottuk: — Fél éve vagyok a faluban, és az emberek úgynevezett foglalkozási betegsége után kutatva meglepő fölfedezésre jutottam: feltűnően sok a magas vérnyomású ember, és igen gyakori a vesebaj. Nem tudom, honnan ered. Ha megengedi, szerény véleményünkkel hozzájárulunk a diagnózishoz. Akik olyan jó zsíros koszton élnek, és olyan erős pálinkát isznak, mint a doroszlóiak... ▼ A CSERNYEI község adóhivatalában egyetlen villanyszerelőt sem tartanak nyilván. Állítólag nincs is villanyszerelő a faluban A villanyszerelési munkálatok mégis mindig szépen elvégződnek. Ilyen nagy a politechnikai képzettség a faluban? Á, dehogy... Zugiparosok is vannak a világon. ▼ AZ ELMÚLT héten nagy tolvaj akció zajlott le Zentán. Gépkocsikázni akartak a fenegyerekek. Jó néhány garázst feltörtek, többek között egyet az I. számú toronyépületben is, egy belügyi titkárságon dolgozó személyét. A kocsit azonban otthagyták, mert... Akkumulátor- és fékhibát fedeztek fel rajta. ▼ AZ UTAKAT járva egy újfajta jelzőtáblát fedeztünk fel: az út menti fákon vagy kilométerköveken halálos autószerencsétlenségeket jelző hatalmas nagy koszorúk. A gépkocsiforgalom emberáldozatainak kegyeletes emlékére. Kegyeletül és figyelmeztetésül! ▼ VAJDASÁG-SZERTE annyi vendéglő nyílik már, hogy lassan minden utcasarokra jut egy. Nagy lesz a konkurrencia. A tulajok egy része mégsem a jó ételek és italok dolgában versenyez, hanem a csábító cégtáblákban. Pedig eddig azt hittük, hogy a jó bornak nem kell cégér. Adán például Astoriának kereszteltek el egy kiskocsmát, Doroszlón Sáraranynak, a színmagyar Telecskán pedig Makova sedmicának... Egy szerb községben meg lehetne: Sarga Miko. ▼ AZ EGYIK fővárosi lapban olvastuk a következő édes kis storyt: Mitrovicáról (nem tudni, hogy Sremska-e vagy Kosovska) valaki Nyugat-Németországba készült munkára. Elutazása előtt elment a községházára, s annak rendje és módja szerint bizonylatot kért arról, hogy a háború alatt együttműködött a megszállókkal. Hogy mik vannak!