Magyar Szó, 1968. június (25. évfolyam, 149-178. szám)

1968-06-01 / 149. szám

4. oldal Elöl, a bejáratnál helyezkednek el a gyümölcsárusok; most mindenki a még illatos, de már kissé megzöttyedt földiepret kínálja, néhányan cseresznyét, s egy reménytelen árus mintha csúfolódni akarna portékájával: a rengeteg friss gyümölcs közé most hozta ki tavalyról megmaradt almáit. A gyümölcsösök után a zöldségesek hada következik, hátuk megött szerényen húzódnak meg a virágárus nénikék. Az újkrumplit nagy pelyvahordó kosarakból mérik az aradáci szlovákok. A törökbecsei magárusokat csak egy bácsika képviseli, május végén, amikor már minden magnak a földben kellene lenni, ez ritka látvány, de ez az esztendő nagyon rosszul kezdődött, néhány termelő kétszer is vetett, de bajosan arat majd egyszer is. Tejfölből, túróból igen gyenge a kínálat, a kétmaroknyi apró halról a gazdája alig győzi elhajtani a legyeket. A piacot a kötelesek, a késesek, a gölöncsérek, a papucsosok és készruha-árusok rekesztik be. Zrenjaninban szemlélődünk, Bánát legnagyobb piacán. Nem az hozott ide, hogy megérdeklődjük a zöldsaláta és a karalábé árát, hanem egy lukácsfalvi termelő keserű kifakadása. Hogy itt milyen nagy helypénzt vasalnak be rajtuk. — Egy asztalért havi 27 ezer dinár bérletet fizettetnek! Maholnap beérik a paradicsoma, azon gondolkodik, hogy tán ki se viszi a piacra, hanem csak a belgrádi műút mellé, s kosárból elméri az autósoknak. — Nekem hat hónapra kellene kibérelnem az asztalt, ez többe kerülne, mint az egész évi adóm. Hova jutok én így? Bolond mindenki, aki még dolgozik! Gondoltuk, túloz az öreg, de a helyszínen meggyőződtünk, hogy nem füllent. Ódor András muzslyai skertész és körülötte minden árus ugyanazt panaszolja mint a lukácsfalvi gazda. Egy három négyzetméternyi piaci pult havi bérlete Zrenjaninban csakugyan 27 ezer dinár. Ma csak egy kevés zöldborsót hozott ki a muzslyai, áruja alig foglalja el az asztal egyharmadát. Mellette ugyanazon a pulton árul egy asszonyság törött paprikát, őmellette pedig egy bácsika magvakat. — Maga kinek fizeti a helypénzt? — kérdezzük a tatától. — Nem képzelik tán, hogy a főbérlőmnek?! — mutat a muzslyaira. — Pedig úgy dukálna. Hiszen ő fizette ki az egész asztalt. — Csakhogy ám itt másaképp járja. Őt megberotválják, minket csak szappanoznak — mondja. — Ezek a helypénzszedők Amerikával konkurrálnak, ott is csak 120 fontos embereket vesznek fel a rendőröknek. Én járom a piacokat, hétfő kivételével mindennap árulok, de még sehol se láttam, hogy helypénzszedőknek bikaerős embereket tettek volna. — Ekkora szögletért más piacokon mennyit fizettetnek? — Törökbecsén és Kikindán 50 dinárt, Karlován és Humánon 20-at, itt meg 250-et! —■ Gondoljanak csak bele — veszi át a szót a muzsolyai. — Én két hold földön gazdálkodók, a negyedéviadóm 15 000 dinár, itt megezért a három lépés betonért csak egy hónapra majdnem jó dupláját fizetem. De ha nem sietek, és reggel ötig nem vagyok itt az áruval, kiadhatják másnak. — Mért béreli akkor ki? — A jövő hónapban majd már meggondolom ... — De hát — mondjuk — végső fokon ez nem magukat sújtja, hanem a vásárlókat. —■ Az már nem is igaz! Ezt mi nem kalkulálhatjuk be a retek árába. Mert annak az ára itt alakul ki a piacon, és maguk is tudják, mitől függ. A piac igazgatója nem sokallja a bérletet, egy pultért tulajdonképpen 30 000 dinárt kellett volna kérniük, mert az idén a község 20%-kal felemelte a forgalmi adót. Tavaly ugyanis egy asztalt 25 000-ért adtak ki. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, mondta, hogy egész Bánátban ez a legjobban felszerelt piac, csak tavaly 38 millió dinárt fordítottak a korszerűsítésére. Egyébként is óriási kiadásaik vannak. Csupán a piac tisztán tartása évi 8 milliójukba kerül. S nemhogy kedvezményt kapnának a várostól, de egyre keményebben megadóztatják őket. Mintha a vársnak nem az lenne egyik legfőbb érdeke, hogy ösztönözze a polgárok minél jobb ellátását. — A legtöbb panasz nem is a termelők, hanem a vásárlók részéről hangzik el — mondja mosolyogva, mintha önmagát akarná megcáfolni. — Mikor tetőt húztunk az asztalok fölé, a vásárlók felrótták nekünk, hogy ezzel a termelők érdekeit védjük. Mert egyesek még ma is úgy okoskodnak, hogy ha jön az eső, a termelő védve van a tető alatt, s egy fillérrel sem engedi le a káposzta vagy a zöldhagyma árát. Mi modern árutermelőket igyekszünk ideszoktatni, nem pedig holmiféle parasztpiac hagyományait akarjuk konzerválni. Ez kétségtelenül helyes elv, de ettől függetlenül a magas helyár zsarolásnak tűnik. Hiszen egy összkomfortos szobáért sem kérnek el annyit, mint itt három négyzetméterért. Egy gyümölcsösasztal havi bérlete 50 000 dinár! Cakompakk nem ér annyit, olykor gyümölcscsel megrakva se. NÉMETH István Csavargás a piacon HOL NYARALJUNK? Dolenjske Toplice Dolenjske Toplice már hosszú idők óta a reumások mekkája. Gyógyforrásai ugyanis már évszázadok óta közismertek. A források radioaktívak, szénsavat tartalmaznak, hőmérsékletük 36— 38 Celsius-fok. A gyógyfürdő a Zágráb— Ljubljana autóút közelében, a firka folyónál van, Novo Mestótól tíz kilométernyire. Két fedett medence és sok kád áll a gyógyulók rendelkezésére. Reumán kívül itt női betegségeket és idegbajt is gyógyítanak. A napi panzió a szállodákban 30—40 dinár. Vendégszobákban az éjjeli szállás 8—10, a teljes panzió 35 új dinár.. Dolenjske Toplicén szórakozni is lehet. Szombaton és vasárnaponként a kerthelyiségekben táncot rendeznek, hetenként kétszer mozielőadás is van. Az üdülök olimpiai méretű medencében fürödhetnek. Kirándulni lehet Otočecra, az ismert kastélyszállóba, és Béla Krajinába. A Krka folyóban sok a hal, a környék gazdag vadászterület. Bővebb felvilágosítás az újvidéki Kompas utazási irodában kapható. Tito marsall sugárút 15., telefon 57-123. MAGYAR SZÓ Szombat, 1968. június 1. Elektronagy a tanteremben Egy tanóra - százhúsz órai előkészítés Moziteremre hasonlít inkább, mint tanteremre. Egyetlen széles ablaka van, mögötte vetítőgép és néhány kíváncsi arc. Pszichológus és pedagógus figyeli onnan mindazt, ami a tőlük üvegfallal elválasztott tanteremben történik. Huszonnégy munkaasztal sorakozik négyes sorokban, katonásan egymás mögött. A szemközti falon hatalmas filmvászon, tőle jobbra nagyméretű ekrán, alatta műszerekkel megrakott nagyobb asztal, a vezérlőpult, mellette grafoszkóp. A kellékek közé tartozik még néhány magnetofon, diafilmvetítő, gramofon és egy kisebb elektronagy. A munkaasztalokon négy billentyű van nullával és A, B, C-vel jelölve, meg egy kisebb ekrán, amely hol pirosan izzik, hol kéken, ezzel tudatja az asztalnál ülővel, hogy rosszul vagy helyesen oldotta meg a feladatot. Nagyjából ennyit láthat, aki belép az ország legkorszerűbb, programozott oktatásra berendezett tantermébe a zemuniki repülős akadémián. Jelen vagyunk egy tanórán. Ábra és szöveg jelenik meg a filmvásznon, pereg a vetítőgép. A hallgató leolvassa a kérdést, de ugyanakkor hallja is a magnetofonszalagról. A vásznon megjelenik öt lehetséges válasz, A, B, C, AB és BC-vel jelölve, persze csak egy helyes. A tanulónak van ideje gondolkodni — a magnószalagról megismétlődik a magyarázat és a kérdés —, s csak ezután kell válaszolnia. A választ a megfelelő jelzésű billentyű lenyomásával közvetíti a vezérlőasztalhoz, ahol az előadó nyomban látja, ki oldotta meg helyesen a példát, ki nem. A kérdés pontértékét már előzőleg betáplálta az elektronagyba, s az külön jegyzi, hogy minden egyes tanuló hány pontot ért el. Az előadó ekkor már azt is leolvashatja, hogy mi az átlageredmény, és szükséges-e, hogy a hallgatókkal ismét átvegye a tananyagnak ezt a részét. A tanulók azonban még nem tudják, hogy helyesen feleltek-e. A pedagógusok úgy tartják, hiba kétségek között hagyni őket, ezért az előadó egy gombnyomással mindannyiukkal közli a helyes megoldást és azt is, ki oldotta meg jól a feladatot, és ki hibázott. A vászon melletti képernyőről leolvasható a helyes megoldás, közben a magnetofon is bemondja az eredményt, a munkaasztalokon pedig vagy lesújtóan pirosan, vagy megnyugtatóan kéken izzik az apró obrán. Mi történik akkor, ha valaki nem válaszol a kérdésre? Ugyanazt az osztályzatot kapja, mint aki rosszul oldotta meg a feladatot. Ezután elölről kezdődik a művelet, újabb kérdés következik ... — Az előadó ezzel a módszerrel pontosan lemérheti, mennyivel terhelheti meg a hallgatókat — magyarázza Aleksandar Prokrasnov őrnagy, aki bemutatta az új oktatási módot. — Egyúttal azt is ellenőrzi, mit nem értettek meg a hallgatók, és az átvett anyagnak melyik részét kell ismét átvennie, kibővítenie, saját rajzaival illusztrálnia. Külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy a programozott oktatással jóval nagyobb eredmény érhető el, mint a klasszikus oktatási móddal. A gyakorlati eredmények tanúsítják, hogy a tanulók ugyanaz idő alatt, jóval többet és könnyebben tanulhatnak, mint klasszikus módszerrel. E módszernek három szakasza van: az új tananyag előadása, a hallgatók aktivizálása, és az elsajátítottak ellenőrzése. Ahhoz azonban, hogy egy tanórát összeállítsanak, 120 óra előkészületre van szükség, egy évi program pedig a számítások szerint 70 millióba kerül. — Egyelőre csak a repülős szaktantárgyakat dolgozzuk fel programozott oktatásra — folytatja az őrnagy. — Mi a szerepe a pszichológusnak és a pedagógusnak az órán? — Kívülről, a vetítőgép mellől figyelik a hallgatók viselkedését, minden mozdulatát. Például azt, hogy ki nyúl határozottan a billentyűhöz, ki tétováz, mert már ebből is bizonyos következtetések vonhatók le. Hogyha valaki tétovázik, látszik, hogy nem biztos a dolgában, s vagy nem értette meg a kérdést, vagy valami tisztázatlan előtte. Ezt feljegyzik, s ezekkel a hallgatókkal külön foglalkoznak, hogy utolérjék a többit. A tanterem érdekessége, hogy 12 kilométer kábel hálózza be. A berendezést, a műszereket Branimir Makanec zágrábi mérnök tervezte, minden egyes darabja hazai gyárakban készült. A repülős akadémia szakemberei hét hónap alatt szerelték fel. A rendszeres oktatás ezen a módon a következő tanévben indul meg. ERDÉLYI Károly Aleksandar Prokrasnov őrnagy a vezérlőasztalnál — Igen, nekünk van ám autónk! — Nekünk meg van víkendházunk! — Nekünk... iskolánk sincs... Szlovéniai pillanatkép Diákkörmenet Különös processzió halad az ajdovščinai utcákon. Fehér blúzos, sötét szoknyás lányok, cilinderes, frakkos fiúk menetelnek párosával. A fiúk orrán pápaszem, kezükben sétabot, kabátjuk gomblyukában vörös szegfű. Az élen haladó lány díszpárnán hatalmas kulcsot visz. Jelkép. — Az érettséget, a tudást jelképezi — magyarázza szlovén kollégám. — A búcsúzó negyedik osztály örökül hagyja az utánuk következőknek, s ez így száll nemzedékről nemzedékre. A tudást jelképezi a kulcs, az eredményes munkának, az érvényesülésnek a nyitját. A diákok táblákat visznek, rajzokkal, szellemes feliratokkal. Az egyiken bonyolult matematikai képlet előtt térdeplő diák fohászra kulcsolja kezét, a másikon a nebuló koponyája körül körtáncot lejtenek az atomok. És így tovább. Egy szekér zárja a menetet, rajta minden rossznak, számos keserves pillanatnak az okozója, a diákok réme, az egyes. De már csak fából készült füstölgő, üszkösödő váza maradt meg, s utolsó útjára kísérik az érettségizők. Fakó, színtelen hangon sirató éneket mormol a diáksereg, így vonul utcáról utcára. A járókelők megállnak, megcsodálják őket, mosolyognak. Némelyeknek régi emlékeit idézi a látvány. Már az iskola közelében járnak, amikor elhal az egyhangú mormolás, s helyette felcsendül a vidám, ősi diákdal: — Gaudeamus igitur... Kipirult arccal fújják a diáknóját, a kapuban már várják őket a harmadikosok s az egyes felett tort ülő nemzedék átadja a kulcsot és helyét az utánuk következőknek. (ek)