Magyar Szó, 1968. július (25. évfolyam, 179-209. szám)
1968-07-01 / 179. szám
4. oldal Egyszer naponta kásaleves A Suharto-kormány félmillió embert mészárolt le és ma is százezreket tart fogságban a legembertelenebbkörülmények között A Suharto-kormány keveset tett, hogy elfelejtesse születésének szégyenét: több mint félmillió ember legyilkolását az 1965 októberét követő kommunistaellenes hajsza idején. A vérengzés áldozatainak özvegyei és árvái zömmel ma is nyomorúságosan élnek. Ugyanez vonatkozik a kommunista tömegszervezetek számos volt tagjára is. Ezenfelül a kommunistagyanúsak közül is még mindig rengetegen vannak fogságban. A foglyok száma szerény becslések szerint is eléri a 80 000-et. A főállamügyész hivatalos (tavaly júniusi) adatai szerint 55 000-ren vannak. Jól éretesült személyiségek szerint azonban számuk lényegesen nagyobb és valószínűleg eléri a 150 000 főt is. A foglyok több mint 80 százaléka Jáva szigetén van börtönben vagy táborban. Néhány hónappal ezelőtt Jáva és Borneo szigetén 11 tábort és börtönt látogattam meg. Az itt őrzött foglyok a „nem nagyon veszélyes” csoportba tartoznak. Először egy újonnan épült táborban jártam. Négy hosszú fabarakkot láttam itt, háromban 250 férfi, a negyedikben 65 nő és hat gyermek volt. A barakkokban asztalon és széken kívül nincs semmi. A foglyok holmija a szalmazsákjuk felett, a falon lóg. Közölték velem, hogy a táborokban csak olyan foglyok vannak, akiknek a kommunista mozgalomhoz való kapcsolatát enyhének ítélték meg. A „komolyabb eseteket” egy másik közeli táborban őrzik, oda azonban nem engedtek be. A foglyok többsége falusi ember volt, de találkoztam pedagógusokkal, tisztviselőkkel, iparosokkal és kereskedőkkel is. Amikor ellátásuk iránt érdeklődtem, a foglyok arca elkomorult . Egyszer egy nap kásaleves némi bajemmel (spenótféle). Még komorabb a légkör a városi börtönben. A sok száz fogoly csak tengődik, mindössze két helyütt dolgoztak, nyomasztó volt a tétlenség hangulata. A foglyok 12 óra 30 perckor sorakoztak fel, hogy levest kapjanak,amely, mint megállapítottam, még sótlan is volt. — Ezt kapjuk mindennap, se többet, se kevesebbet — kiáltott felém egy bátor nő. — Nagy szerencsénk van, ha egy nap még egyszer kapunk valamit. Nem mutattak meg azonban egyetlen olyan tábort sem, ahol az úgynevezett „veszélyes” fegyenceket tartják. Milyen lehet a helyzet Nusakambanganon, a Jáva déli partvidéke mentén fekvő szigeten, amely a hollandok ideje óta büntető tábor, és ahol most állítólag 7000— 8000 politikai foglyot őriznek, akik rendkívül gyors ütemben haláloznak el? Időnként megengedik, hogy valaki ellátogasson a szigetre, de csak a közönséges bűnözők táborait mutatják meg nekik, nem a politikai foglyokét. A pekalongandai tábor (Közép-Jáva északi részén), a legfélelmetesebb: legutóbb is arról érkeztek hírek, hogy még mindig folytatódik a tábor lakóinak legyilkolása. A foglyok csak minimális orvosi ellátásban részesülnek. A havonta elhasznált gyógyszerek értéke körülbelül 1 dollár egy kétezeres létszámú börtönben vagy táborban! Egyes helyeken a helyi kórház orvosa látogat el időnként a foglyok közé, másutt a fogolyorvosoknak engedték meg, hogy kezeljék rabtársaikat. Orvosság azonban úgyszólván egyáltalán nincs. A tüdővész, a vérhas, a bőr- és szembajok mindennaposak a táborokban és börtönökben. (The New Republic) Rudolf Hesst másik börtönbe helyezik át Berlinből jelenti az AFP. Jól értesült körök szerint a négy nagyhatalom képviselői azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy Rudolf Hesst, Hitler volt örökösét a spandaui börtönből egy kisebb fegyházba helyezik át. A spandaui börtön fenntartásának költségei — amelynek egyetlen foglya Rudolf Hess — évente 800 000 márkára rúgnak. I (2) Tagadhatatlan, hogy voltak belpolitikai sikerei is — a frank megszilárdítása, a gazdasági helyzet javulása, a már egy évtizede tartó konjunktúra Franciaországban. Az ország társadalmi struktúrája azonban nem változott. Itt látszik meg a legjobban, mennyire egymaga van De Gaulle. Elképzelései ugyanis valóban nemzetközi méretűek, de kül- és belpolitikai megvalósításukhoz munkatársai a nagytőke befolyása alatt álló emberekből toborzódnak. Ennek aztán meg is látszott a hatása az ország belpolitikáján. A nagytőkének ez a hatalma lett aztán az elégedetlenség legfőbb forrása. A kirobbanást csak meggyorsította, hogy De Gaulle sajátos személyi hatalmat hozott létre, amelyben minden döntés az elnök kezében összpontosul. Ez a személyi hatalom azonban nem volt és nem is lehetett olyan rugalmas, hogy reagálhasson a változásokra, a felgyülemlő elégedetlenségre. Tíz év alatt, amióta De Gaulle uralmon van, nagyot változott a világ. 1958-ban Cohn-Bendit 13 éves volt. Azóta tehát egy egész új nemzedék nőtt fel, más elképzelésekkel, másfajta elégedetlenséggel. 1965-ben, az elnökválasztásokon majd 1967-ben a parlamenti választásokon már érződött a De Gaulle ellen kibontakozó hangulat. Az új nemzedék feltörése azonban olyan robbanást hozott, amely az egy évtized alatt felhalmozódó elégedetlenségből nőtt ki, de nem vezethető egyszerűen arra. Forradalmár-e a hippy ! A robbanás második forrása egy világméretű mozgalom a fiatalság, elsősorban az egyetemisták megmozdulása, úgyszólván mindenütt, még nálunk is. Ideje volna ennek okait és indítékait is felkutatni, mi azonban csak néhány mozzanatra világíthatunk rá. Arc nélküli forradalomnak nevezték a franciák azt, ami náluk történt. Arc nélkülinek, mivel a forradalomnak ezer arca volt. Jean-Jacques Servan-Schreiber a már említett könyvében megpróbált néhány alapvető okot kiragadni ebből a sokrétűségből. Szerinte az egyetemisták elégedetlenségének három forrása van. Egyik a nemzedékek örök szembenállása, a fiatalok lázadása az öregek, a tekintély, a hagyomány ellen. A másik az általános elégedetlenség a fogyasztói társadalommal, az elembertelenítő technikával és minden velejárójával szemben, a harmadik forrás pedig sajátos francia: elégedetlenség a személyi hatalommal, amely nem ismer párbeszédet, hanem csakis nyilatkozatokat, parancsokat. Valószínű, hogy mind a három ok közrejátszott, elsőnek azonban próbáljunk közelebbről megismerkedni a francia fiatalok lázadásával az egész társadalom minden tekintélye ellen. Az isten halott, most már mindent szabad — ez volt Dosztojevszkij központi problémája. Az, hogy isten halála után hogyan tarthatják össze a társadalmat a különféle szabályok és kötelékek. A vallási kötelékek eltűnése után azonban ez a társadalmi mechanizmus még jó sokáig zavartalanul működött. Az ember továbbra is vállalta. Kisebb fiatalkori lázongások után beletörődött a kötelezettségekbe, a munkába. Csak újabban jelentkezett egy egész tömeges mozgalom, amely kétségbe vonja a társadalom hagyományos értékeit, mindent elvet, ami a társadalomhoz fűz. A mozgalom tagjait kezdetben egzisztencialistáknak hívták, aztán beatnikeknek, újabban hippyknek. Ezek az elnevezések újabb fokokat is jelentenek a mind teljesebb elszakadás útján. A név azonban mindig ugyanazt a lényeget takarta: a szembefordulást az egész társadalommal, minden tekintéllyel, a társadalmat fenntartó, összetartó tényezőkkel, a munkától a társadalmi kötöttségig. Mindenképpen kórtünet ez az általános szembefordulás. Ugyanaz a hajtóerő, ami egyeseket hippykké tett, létrehozott egy aktív ellenállást is. Ez az ellenállás a technika világa ellen irányul. A technika fejlődésével az ember belekerült egy világba, amely vakon, gépiesen, automatikusan működik, s az ember mind kevésbé tud beleszólni még a legegyszerűbb s az őt legjobban érintő dolgokba is. Ez a lázadás az elgépiesedett „fogyasztó” társadalom ellen mindenképpen az általános világméretű elégedetlenség lényeges forrása. A társadalmi kötöttségek elvetése, a szexuális lázadás, a tiltakozás az elgépiesedés ellen, és ki tudja mi minden keveredett a francia fiatalságnak a hangulatába. Valamit feltár ebből Oliver Castro, a diákmozgalom egyik vezetője, aki programként ható nyilatkozatában többek között ezeket mondotta: „A totális ember, aki a marxizmus kiindulópontja volt, mindeddig még nem formálódott meg. Valami látszik már belőle a Szovjetunióban, méginkább Kínában vagy Kubában. Megteremtésének kísérlete azoban a civilizáció alapja. Ezért a forradalom nem lehet csak gazdasági. A kultúrában kell forradalmat csinálni. A szexualitásban. Mi nem akarjuk csak a világot megváltoztatni, meg akarjuk változtatni az életet is.” (Folytatjuk) 11 * Ml*14 ii›i*jsj11111 |,|,||(|1¡|·(1||¡|,|||·||1,|,|·‹‹(··|*|г 11 тгттттп minin 11 it n nwXl i^mminiTni nil MAGYAR SZÓ Hétfil, 1968. július 1. Edward, a trónörökös A Kennedy családnak már csak egy tagja marad a politikai színpadon (11.) 1964 januárjában fűzőbe szorított derékkal, botra támaszkodva jelent meg Washingtonban Edward Kennedy, a kongresszus összeültekor. Ugyanakkor foglalta el helyét a szenátusban Robert Kennedy, mint New York állam szenátora. Robert Kennedy is rekordot ért el: New Yorkot sohasem képviselte ilyen fiatal honatya a kongresszusban. Akkor RFK alig volt több 38 évesnél... A repülőszerencsétlenség után Edward ágya mellett Robert Kennedy így tréfálkozott: „Mindezt azért éljük túl, mert sok van belőlünk, Kennedyekből. Több a Kennedy, mint ahány nehézség adódik az életünkben...” Robert Kennedy feleségének családjában is megismétlődtek az egyéni tragédiák: Ethel szülei 1955-ben repülőszerencsétlenség áldozatai lettek, az asszony fivére, George, 1966-ban ugyancsak repülőgép lezuhanásakor vesztette életét. 1967-ben eme bizonyos George özvegye is különös, tragikus baleset következtében halt meg: a torkán akadt egy falat hús és megfulladt tőle... A sorozatos repülőszeren-csétlenségek még ilyen nagy létszámú családban, mint a Kennedyek, akik egyébként úgy ülnek repülőgépre, mint más autóba vagy autóbuszra, feltűnőek: egy Kennedylány, Kathleen a francia Riviérára utaztában egy angol arisztokrata magánrepülőgépével zuhant le, s halt meg, a férje már előzőleg, a második világháborúban szenvedett légi halált, s emlékezetes, hogy az első Kennedy-fiú ugyancsak egy „Liberator”-ral zuhant le, valahol a La Manche fölött ... Mennyi vagyona van ma Edward Kennedynek? A kérdésre még nem találni feleletet a „Kennedy-irodalomban”. Csak összehasonlító adat áll rendelkezésre, amikor John F. Kennedy olyan idős volt, mint most „Teddy”, azaz 36 esztendős, tízmillió dolláros magánvagyon fölött rendelkezett... (1959-ben, amikor a Kennedy család egy kupaktanácsában arról volt szó, hogy mennyi pénz kell az elnökválasztási hadjárathoz. „Joe”, a családfő, ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette: „A család minden pénze rendelkezésére áll, hogy Jack kampánya sikeres legyen!” Félig tréfásan ekkor Robert Kennedy közbevágott: „Minden azért nem! Ded, ne feledkezzék meg Teddyről és rólam!” „Teddyből elnök lesz” Joseph P. Kennedy korántsem feledkezett meg fiairól. A 400 millió dolláros családi vagyonból mindig arányos részeket hasított ki nekik. Vajon egyszer Edward Kennedy elnökválasztási kampányához is rendelkezésre áll a Kennedyvagyon? Helyenként már korábban is felbukkant olyan vélemény, hogy tulajdonképpen Edward Kennedy lesz majd az igazi elnök. A jóslatok sorát 1964-ben Farley, az akkori poetaügyi miniszter nyitotta meg, aki határozottan jelentette ki: „Teddyből elnök lesz!” Egyelőre csak „trónörökös”. Szomorú körülmények között, szomorú hasonlóságok után. Amint Robert emelte be annak idején meggyilkolt bátyja koporsóját különrepülőgépbe, ugyanúgy Edward volt az, aki most már Robert holttestét segítette elhelyezni a másik különrepülőgépbe. Egyszeriben minden érdekessé válik, amit Edward Kennedy tett vagy mondott az utóbbi időkben. Különös időszerűséget kapott utólag egy 1968 májusi felszólalása a szenátusban. Szó szerint ezt kérdezte egy, a fegyvervásárlások korlátozásáról szóló javaslat vitájában: „Nem értem, miért tűrjük, hogy jogrendszerünk minden bűnözőnek, elmebetegnek, a kábítószerek rabjainak vagy akár a kiskorúaknak is lehetővé tegye, hogy törvényes úton fegyverhez jussanak? Hiszen ezeket a fegyvereket arra használhatják, hogy ártatlan emberek életét kioltsák!” (Magyarország) r Diplomáciai találkozó — úszónadrágon A ciprusi görögök és törökök képviselőinek tárgyalása Bejrútban A bejrúti Phoenicia-szálló medencéjének partján két politikus találkozott egymással — úszónadrágban —, a 49 éves Glavkosz Kleridesz, a ciprusi parlament elnöke, Makariosz elnök legközelebbi munkatársa és a 44 éves Rauf Denktas, a ciprusi török kisebbség vezetője. A népcsoportok, amelyeket képviselnek, négy és fél éve néznek egymással farkasszemet. A protokolltól mentes tárgyalások a libanoni fővárosban azzal a reménnyel kecsegetnek, hogy végre sikerül áthidalni egy súlyos válságot, amely már többször is háborúval fenyegetett. A viszály kitörése, tehát 1963 decembere óta, most találkoztak először a ciprusi görögök és törökök képviselői. A szigeten 460 000 görög és 110 000 török él. Az athéni katonai kormány tavaly novemberben titokban 10 000 katonát vezényelt Ciprusra. Törökország ezért háborúval fenyegette meg. A görög kormány kénytelen volt engedni a nyomásnak, visszavonta a katonaságot, és egyelőre lemondott az Enoziszról , Ciprus és Görögország egyesítéséről. Makariosz elnök nem lelkesedik a szigetnek Görögországhoz való csatolásáért. Ebben az esetben elvesztené hatalmát, és a katonai junta politikájának végrehajtójává süllyedne. Ha továbbra is a független szigetország elnöke akar maradni, meg kell egyeznie a török kisebbség vezetőivel. George Bitar libanoni, és Kosztasz Komarianosz görög újságíró közvetítésével az érsek összeköttetést teremtett Ankarával. Demirel török államfő hajlandó volt tárgyalni, de csak a következő feltételek teljesítése után: ha a megbeszéléseket titokban folytatják, ha felfüggesztik a ciprusi törökök vezetőjének, Denktasnak száműzetését, és ha megszüntetik az ostromállapotot a sziget töröklakta helységeiben, Makariosz teljesítette a követeléseket. Kleridesz és Denktas június elején a legnagyobb titoktartás mellett megbeszélésre ült egybe a bejrúti Phoeniéia-szállóban. Máris megegyeztek, hogy lemondanak a másik fél számára elfogadhatatlan követelésekről: a görögök az Enoziszról, a törökök pedig a sziget felosztásáról. A múlt hétfőn Nikóziában is megkezdődtek a tárgyalások a két fél képviselői között, felváltva a város görög és török negyedében. Decemberig, a szigeten állomásozó ENSZ-csapatok otttartózkodási határidejének lejárta előtt megegyezésre szeretnének jutni. A bejrúti tárgyalások megkezdéséről és folyamatáról nem értesítették az athéni puccsistákat, mert — George Bitar szavai szerint — el akarták kerülni az intrikát. Az athéni kormányt csak akkor vonják be a megbeszélésekbe, amikor a ciprusi görögök és törökök képviselői már megegyeztek egymással. (Der Spiegel) Nem kívánatos az ellenzék " . A madridi sajtóharc rámutat a rendszer és az Opus Dei közötti összeütközésre Néhány hete a madridi újságok között sajtóviadal folyik, amely nyilvános politikai vitává fajulhat. A Madrid című esti lap betiltásával kezdődött, amivel kapcsolatban megoszlik a madridi újságok felelős szerkesztőinek a véleménye. Don Emilio Romero, a Pueblo nemzeti lap igazgatója ■ és Calvo Serrer professzor, a betiltott újság főszerkesztője állnak a vetélkedés homlokterében. A professzor írta meg ugyanis azt a cikket, amely miatt a lapot betiltottták. A Pueblo igazgatója a Fl Madrid szemére veti, hogy új ellenzéket támaszt a rend 51 szerrel szemben. - Spanyolországban a polgárháború óta csak azok foglalkozhatnak újságírással, akiknek erre a tájékoztatásügyi minisztériumtól külön engedélyük van. Az engedélyt viszont csak azok kaphatják meg, akik elvégezték az állami újságíró iskolát. Ezt aziskolát a polgárháború után alakították, a rendszert szolgáló újságírók képzésére. Később ugyan az egyházi újságíró iskola és az Opus Dei egyetem újságíró tanfolyamának a bizonyítványát is elismerték. Felelős szerkesztők azonban csak azok lehetnek, akik az állami iskolában szereztek bizonyítványt. . (Frankfurter Rundschau)