Magyar Szó, 1969. március (26. évfolyam, 58-88. szám)

1969-03-01 / 58. szám

Város a városban Hamarosan megnyílik a Jugoszlávia luxusszáma Több oldalas hirdetés jelent meg a minap a belgrádi napilapokban. Szájával keresnek új munkaerőt: igazgatót, portást, fordítót, teleprintenkezelőt, szobalányt, liftboyt, szakácsot, recepciófőnököt, kertészt, péket és autószerelőt. És valamennyit egy és ugyanaz a vállalat: a hamarosan megnyíló, Jugoszlávia nevet viselő új-belgrádi szállodakombinát. Mekkora is lesz ez a hotel, ha ilyen nagy személyzetre van szüksége? Ez lesz az ország első, több mint ezerágyas, szállodája (650 szobával és 36 lakosztállyal). Halljába két bejárat nyílik. Az óriási hall mennyezetén több mint tíztonnás óriási kristálycsillár ontja majd a fényt a valódi kristálycsillár, nem olyan, mint a péterváradi. A termekben és kisebb hallókban még vagy negyven csillár lesz, összesen 4000 villanyégővel. A vendégek étkeztetéséről 380 férőhelyes nagy étteremben, 160 székes un. grillétteremben — amely egyben reggeliző is — és 60 férőhelyes kis étteremben gondoskodnak. Ezenkívül lesz még 250 vendéget befogadó kávéház és hat kisebb bankettterem. Nagyterme is lesz a szállodaóriásnak. Felhasználható akár mint színház- és mozitterem, akár mint hangversenyterem — kitűnő az akusztikája —, de rendezhetnek benne divatbemutatót, szükség esetén tudományos értekezletet, vagy akár kisebb kongresszust is. A szobákat, lakosztályokat és a termeket több mint 18 km hosszú folyosóhálózat köti össze. Ha netán valaki gyalog akarná bejárni, négy óra hosszat gyalogolhat. A nagy étteremnek és a kávéháznak külön terasza is van a Duna felé. A lépcsőzetes teraszok strandfürdőben végződnek. A szálloda zárt, strandját kis park övezi; külön csónakkikötő is tartozik hozzá, bérelhető csónakokkal, továbbá több tenisz- és minigolfpálya. A nyári idény után a vendégek meleg vizű medencében fürödhetnek, saját kis szaunája is lesz a szállodának. Említésre méltó még a télikert is. A bejárati hall két oldalán egész kis utca lesz boltokkal, ahol bel- és külföldi lapokat, folyóiratokat, emléktárgyakat, virágot és más apró-cseprő szükségleti tárgyat vásárolhatnak a vendégek. Még néhány szót a szolgáltatásokról: a Jugoszláviának saját utazási irodája lesz taxiszolgálattal, melyet idővel autókölcsönzővé fejlesztenek. Postahivatalában már szerelik az ezer mellékállomásos távbeszélő központot. A szállodakombináltnak természetesen lesz saját mosodája, és külön péksége 5000 darab péksütemény és több tonna többféle minőségű kenyér sütésére. Az élelmiszert hűtőházban, az italokat saját pincéjükben gondozzák, tárolják. Kis nyomdája is lesz a szállodának. Végül egy érdekesség: mivel sok vadászvendégre számítanak, külön kis fiókszállodát építettek vadászkutyák elhelyezésére; itt teljes kényelemben és szakszerű ellátásban, gondozásban lesz részük. A róluk gondoskodó személyzetet tolmács nélkül is megértik, nem úgy mint gazdáik, akiknek külön fordító- és tolmácsszolgálat áll majd a rendelkezésükre... KOVÁCS József 4. oldal MAGYAR SZÓ Szombat, 1969. márc. 1. Követek és kertesek Egyre több szó esik falun, városon a közeledő választásokról, és a sokat próbált idős embereknek ilyenkor eszükbe jut, milyenek is voltak a követválasztásoknak nevezett képviselőválasztások a régi világban. Az egyik saját tapasztalatai, a másik az apja vagy a nagyapja elbeszélései alapján idézi fel a valamikor parádés, felvonulásos eszemiszomos követválasztások hangulatát. Én régi írások és öregemberek meséi alapján gyűjtöttem össze egy csokorra valót a múlt század és a két háború közötti választások krónikájából. A voks reményében Mindenekelőtt azt szeretném leszögezni, hogy a munkásmozgalom megerősödése előtti világban az egyszerű nép úri huncutságnak tisztelte a politikát. Olyan hatalmi játéknak, amitől a népnek — parasztnak, két keze után élő munkásnak — okosabb távol tartania magát: az urak dolga ez, ne ártsa bele magát, akinek nem muszáj. Választásokkor viszont felrázták a politikusok az ilyen érdekteleneket is, mert szükségük volt a voksukra. Egymás után jöttek a követjelöltek és népmegváltó szólamokat pufogtattak a minél több szavazat reményében. A követekről viszont az volt a legelterjedtebb vélemény, hogy nem a legokosabbak és legbecsületesebbek, hanem a legagyafúrtabbak tülekednek ezért a mandátumért. A múlt században még alig szerepelt a Minden jelöltnek voltak jól fizetett felhajtó, akik feléje irányították a közvélemény érdeklődését. Ezeket korteseknek hívták. Minden hájjal megkent, emberek voltak ezek, és még csavarosabb eszűnek kellett lenniük, mint a megbízóiknak. Jól ismerték az embereket, akiknek a szavazatáért harcolni kellett. A választási hadjárat úgy festett, hogy a jelölt adta a pénzt és néhány parádés fellépéssel megjelent a választók körében, mondott egy-két, a nép számára többé-kevésbé érthetetlen beszédet, a kortesek pedig dolgoztak, agitáltak, szüntelenül és mindenütt beszéltek, ígértek, ámítottak és — fizettek — a jelölt pénzéből. Kortespaprikásnak hívták azokat a választásokat megelőző vacsorákat, ebédeket, amelyeket némi borral, pálinkával elöntve ingyen kapott a nép, abban a reményben, hogy aki az ételt megeszi és az italt megissza, majd kötelességének érzi, hogy arra a jelöltre szavazzon, aki megvendégelte. A szabadkai polgármester esete A kortes olyasmit is mert ígérni, amire a hétpróbás jelöltek közül sem mindegyik vállalkozott: adóelengedést, hadmentességet, paradicsomi jólétet és minden egyebet, amiről a szavazópolgár álmodott. A falvaknak, városoknak utat és kutat, iskolát, miegymást. Minél huncutabb volt, annál is többet. Ha két kortes összeakasztotta a bajuszt, csak az volt a fontos, hogy túllicitálják egymást. A szemben álló jelöltek egymást sem kímélték a késhegyig menő harcban. Jellemző erre Mukics Simon szabadkai polgármester esete, akit száznegyven évvel ezelőtt azzal vádoltak az ellenpárt kortesei, hogy féktelen dühében tüzes kemencébe dobta, és elégette inasát, Pályi Ignácot. A vád olyan hullámokat vert, hogy eljutott a legfelsőbb hatóságokhoz is, és elrendelték a vizsgálatot. Hosszú időbe tellett, amíg kiderült, hogy a vád közönséges kortesfogás volt. Autóját a falu szólón hagyta A régi Jugoszláviában sokan küzdöttek a kisebbségi magyarok szavazataiért. A Tisza mentén megtörtént, hogy Deák Leó és Nagy Iván az egyik községben ugyanarra a napra hirdettek gyűlést. Nagy Iván kortesei bizonyultak ügyesebb szervezőknek. Házról házra járva, személyesen meghívták a kisgazdákat, iparosokat, nincsteleneket és mindenkinek elmondták, hogy a Nagy Iván a nép embere, épp olyan szegény, mint a magyarok többsége. A tisztesség, becsületesség szobra. Deák Leó autón érkezett a templom előtti térre, Nagy Iván pedig porosan, izzadtan, gyalogosan a templom szomszédságában levő kocsma elé. A főkortes azonnal felállt egy szekérre, és így dörgött:, „Látjátok, emberek, a különbséget. A Deáknak autója van meg monoklija, ő a nagygazdákat képviseli, a mi jelöltünk gyalog jár, úgy, mint mi. Ez a mi emberünk, ez érzi, hol szorít bennünket a cipő.” Az igazság az volt, hogy Nagy Iván is autón érkezett, csak éppen otthagyta a kocsit a falu szélén az egyik kortesnál. Csak néhány száz métert volt hajlandó gyalogolni a népért. Mellesleg, mind a kettő ügyvéd volt, és a magyarság érdekeinek védelme csak annyiban volt érdeke, amennyi hasznot ebből zsebre vághatott. MUHI János jelöltek listáján más ember, s ügyvéd, bankár, földbirtomint a legcsavarosabb eszű Ikos. Eszem-iszom, ígéretekkel körítve Texasi állapotok egy szabadkai mulatóban A tulajdonos revolverlövésekkel szórakoztatta vendégeit Éjszakai mulatozásokról és tivornyákról vált hírhedtté Benő Bajaié magánvendéglősnek a mulatója Szabadkán, az ötödik kerületben, a Bajai iskola tőszomszédságában. Verekedések is gyakran adódnakitt. Emiatt a tulajdonost egy ízben már felelősségre vonták, és a kerületi bíróság feltételes fogházbüntetésre ítélte. Az ítélet nem változtatott sem a mulatóban uralkodó állapotokon, sem a tulajdonos viselkedésén. Két nappal ezelőtt például valóságos texasi hangulatot varázsolt vendéglőjébe. Az eset revolverlövésekkel kezdődött és fejbeveréssel végződött. A vendéglős ugyanis azzal szórakoztatta vendégeit, hogy revolverével lövöldözni kezdett. Előbb csak a mennyezetbe pufogtatott, később, hogy céllövő tudományát bemutassa, a gyengébb idegzetű vendégek nem kis megrökönyödésére az asztalokon álló poharakat is célba vette. A garázda mulatozásnak végül is a rendőrségvetett véget. Beavatkozására az adott közvetlen okot, hogy amikor a vendégek közül Josip Skenderovic tiltakozott a tulaj viselkedése ellen, egy szódásüveggel elnémította. A szódásüveg beszakította a koponyáját. Életveszélyes állapotban a városi kórház sebészeti osz tályára szállították, és nyomban műtétet hajtottak rajta végre. A fejbeveréssel és lövöldözéssel végződött éjszakai mulatozás körülményeinek kivizsgálása még tart. (H) A gyertyaöntő mester két utcára nyíló háza alatt pincék sorakoznak. Az egyiknek ablakából meg-megremegő mécseslány világít — bizonyára szénért ment le valaki. Lassan halványodni kezd a fény, majd felér a kapualjba, de nem a lakások felé tart, hanem ki az utcára. A kitárt ajtóban egy imbolygó férfi alakja tűnik fel. Széles mozdulattal húzza össze télikabátját, s lomha nagy léptekkel a város felé veszi útját. A sarki kis kocsmából borgőzös hangulat árad. Nem bírja ki, hogy ne nézzen be az ablakon. Már az ajtó kilincsén van a keze, de az utolsó pillanatban meggondolja magát. Nem tér be, a vasúti resti felé indul. Nyomasztó levegő, leírhatatlan bűz terjeng a vasútállomás büféjében. Tizesével alszanak az emberek az asztalokra borulva, a söntés előtt egymás hegyén-hátán tolongnak a düllöngélők. — Hej, emberek, itt a Tiki — visít rekedt hangján egy kis vörös hajú, aki amolyan vezérféle volt a csoportban. — Most kell jönni? Ez a haverség? — rohanja le a jövevényt, aki mintha nem is neki beszélnének, egyenesen a söntés felé veszi az irányt, s közben a zsebeiben motoz. Pálinkát kér. A csapos, mielőtt kiszolgálná, megfizetteti vele az italt. Tiki arcán mosoly jelenik meg, amikor felemeli a féldecis poharat. Megfordul, hogy köszöntse pajtásait, ezek szinte kinézik kezéből az Rókát. Lassan, szertartásosan emeli szájához a poharat. Közben reszkető kézzel egyre csöpögteti, szórja a tartalmát, hiába szorongatja olyan görcsösen. Másik kezét is kiveszi a zsebéből, és két kézbe fogja a poharat, igyekszik egyensúlyban tartani. Hirtelen egy szép nagy fekete macska ugrik ki kabátja alól. — Elhoztad a villanypárnádat is — heccelik a többiek. Tudják, hogy Tiki csakis azért viszi magával a macskát, hogy melegítse. — Te csak hallgass — fordul a vörös hajú felé. Én kaptam helyetted a mózesokait, jobb lesz, ha fizetsz egy tárgyit. — Mi kéne még! — förmed rá a vörös, de azután mintha megbánná a dolgot, vagy dicsekvésre akarja felhasználni a történetet, rendel neki egy italt. Utána nagy hangon, úgy, hogy az egész váróterem hallja, mesélni kezd. — Így volt, mint most. Tibi akkor is pincében aludt, nem volt lakása, mert elitta a rávalót, hát megszántam. Én nem szobában alszom az asszonnyal, hanem a konyhában, ott melegebb is van, odaadtam hát Tikinek a lakáskulcsot, bújjon az ágyamba, humjon egy jót. A söntés körül nagy érdeklődéssel hallgatják a történetet. Ez tetszik a szónoknak, és egymás után mindenkinek fizet egy rondót. — No, és mi történt azután? — érdeklődik a hallgatóság. — Aztán jött csak a java. Az asszony azt hitte, hogy én értem haza, már megint részegen, mert a konyhában bizonyos nyomok erre engedtek következtetni. Fogta a szeneslapátot, és ott a félhomályban úgy kikészítette a komát, hogy másnap még a kofák sem ismertek rá a piacon, amikor hordani kezdte a kosarakat... Nagy hahota, fuldokló köhögés jelzi, hogy vége a történetnek. Közben valaki újra rendel, és újra iszik a társaság. — Hol az a macska? — kérdezi valaki. — Látjátok azt az egeret a poharak között? — kérdezi Tiki mereven a söntés fölé hajolva. — Fehéregér! Isten bizony, nézzétek csak! Több tántorgó, imbolygó alak is odadugja a fejét és üveges szemmel mereven a poharak közé bámul. A hirtelen támadt csöndben az asztmás és nikotinos tüdők sípolása olyan hangot ad, mint a közeledő gőzmozdony. — Én három egeret látok — szólal meg egy síró hang. — Keressétek elő a macskát, majd megfogja őket — töri meg a kínos hangulatot erőltetett röhögéssel a vörös hajú. NAGY Ernő Fehéregér Megtorpant a termelés Tanácskozás a cukorrépatermesztésről Jon Srbovan, akamara alelnöke bevezetőjében utalt arra, hogy a cukorrépa-termelés és a cukorgyártás igen jelentős helyet foglal el Vajdaság gazdaságában. A répa vetésterülete az utóbbi években 36 000—54 000 hektár között váltakozott, eszerint, hogy mennyire volt kifizetődő a termelés, illetve, hogy a gyáraik mennyi répára kötöttek szerződést. Bár a hektáronkénti répa- és cukorhozam tekintetében a vajdasági nagygazdaságok és társastermelőik Európa legjobbjai közé küzdötték fel magukat, és erőfeszítésüknek hála, megszabadultunk a cukorbehozataltól, az indokolatlan cukor- és szeszimport, továbbá a megoldatlan hitelellátás miatt előbb a termelők, később pedig a cukorgyárak súlyos helyzetbe kerültek. Ekkor egymásra hárították gondjaikat, ezért megromlott a sok fáradsággal kiépített jó viszonyuk. Mindennek következményeként megtorpant a répatermelés és a cukorgyártás. A tanácskozás részvevői annak a reményüknek adtak kifejezést, hogy a stagnálás csak átmeneti. Bizakodásukat az állandóan növekvő cukorfogyasztásra alapozzák, nemkülönben a kutatómunkások által feltenyésztett, új, bőtermő répafajták elterjedésére. A szakemberek elismeréssel adóztak nemcsak a növénynemesítőknek, hanem az agrotechnika és a növényvédelem területén, valamint a termelés, a szállítás és a tárolás gépesítésén munkálkodó kutatóknak is. s.z. Néhány héttel a cukorrépa vetése előtt tanácskozásra gyűltek össze Újvidéken tartományaink répatermelői. A Tartományi Gazdasági Kamara által szervezett összejövetelen, a Mezőgazdasági Kar előadótermében több mint háromszáz szakember és tudós gyűlt egybe a mezőgazdasági szervezetekből, tudományos intézetekből és cukorgyáraikból.