Magyar Szó, 1969. június (26. évfolyam, 148-177. szám)
1969-06-20 / 167. szám
10. oldal — •.•»lll.illKMilMIHMtllMIIMnHHnHMHHM »и Kt,«um III II tl IUI 111 IIII tit tint' ■ fill I-11111111111 $■$ nn§ '1МЛ1 tin I. ns tilfllM IHilf f Hill llllllHUIKl till ___ ■ -----* ••••••.••••!• •■••••.tiiiin!ii«iiiiitiiti«-«in«raiiiii|tiaiHitiiiiiitiiiiiiiiiiiiii'iiiM'fiifi«>fiJf<«'!n*.«iifi#.‘#4i«rt»»< - ........... •KHtxilHkiitutill IB^LL AN AK&HULLAK ! 1! j1**!*1 * 'lilt! t it ill, tit fi»t it nt. itii tit. ft Mti tit iifc'iittj iiilii«.» ii'.ii ,■ imii mum.inn* *iut».i mil, mttiu lint. I unt, a ititi. mni mm. Iliit f in HI'« n tit'IHfi I'ltm lumntmii —iiiiiiiiiiiii^rTrtFftnmBarM^^M (6) Egyenként pontosan megmérte a jobb és a bal láb minden csontának súlyát, és csekély, de mégis jellegzetes különbséget állapított meg. A nyilván egészséges bal lábtő csontjai 65 grammot mértek, a jobb lábtő csontjai viszont csak 55 grammot; a bal és a jobb láb összes csontjainak súlya között 39 gramm különbség mutatkozott, s ebből arra a megállapításra jutott, hogy a jobb láb valamilyen betegség következtében elváltozott. Közölte Gorámnál, hogy az ismeretlen halottnak ifjú korában valószínűleg izületi gyulladása volt a jobb lábán, s emiatt jobb combjának és lábszárának izomzata visszamaradt a fejlődésben. Bizonyosra vehető, hogy ennek következtében némileg bicegett, de legalábbis kissé húzta a jobb lábát. A későbbi években víz gyülemlett össze a térdében. Goron rögtön érintkezésbe lépett Gouffe leányával, kezelőorvosával és cipészével. Mindhárman megerősítették Lacassagne megállapításait: Gouffe kismértékben bicegett, de ezt szigorúan titkolta, s annyira hiú volt, hogy jelenlétében a legcsekélyebb célzást sem volt szabad tenni erre a fogyatékosságára. Gouffé apja elmondta a hozzá küldött nyomozónak, hogy fia elemista korában lezuhant egy kőrakásról, ennek következtében ízületi gyulladást kapott, s az orvosok évekig kezelték. A háziorvos nemcsak azt igazolta, hogy négy évvel ezelőtt térdvíz miatt kezelte a végrehajtót, hanem azt is, hogy egész jobb lába elváltozott a gyermekkori ízületi gyulladás következtében. Goron most már igazoltnak látta feltevését. Lacassagne azonban még korántsem fejezte be vizsgálatát. A szájüreg és a nyak csontjainak és porcainak vizsgálása menetében törést állapított meg a két pajzsporcon. Ezáltal igazoltnak látta dr. Bernard megállapítását, hogy a halott erőszakos fojtogatás következtében halt meg, de dr. Bernarddal ellentétben valószínűbbnek tartotta, hogy nem kötéllel, hanem puszta kézzel fojtották meg. A fejrészek megvizsgálásával azonban nem a halál okának a megállapítása volt a célja, hanem sokkal inkább az, hogy megkísérelje dr. Bernardnál némileg pontosabban megjelölni a halott életkorát. Dr. Bernard az első boncolás után a halottat 45 évesre becsülte. Abban az időben még gyermekcipőben járt az életkornak a fogak alapján való megállapításának tudománya, hiszen még a foggyógyászat is csak a kezdet kezdeténél tartott. Sőt még háromnegyed évszázaddal később — amikor többek között a svéd Gösta Gustafson átfogó munkába kezdett, hogy rendszerbe foglaljon minden legcsekélyebb változást, ami az öregedés menetében az ember fogazatában jelentkezik — az életkor megállapítása a fogak alapján a törvényszéki orvostan meglehetősen járatlan területéhez tartozott. Lacassagne idején csak a fiatalkori fogelváltozásokról voltak meglehetősen megbízható tudományos adatok, s ezek alapján huszonnégy éves korig megközelítő bizonyossággal lehetett megállapítani az életkort a fogak alapján. Ezen túlmenően azonban az életkor megállapítása akkor még roppant bizonytalan volt. Ezért igen nagy jelentősége van annak, hogy Lacassagne a foganyag elhasználódásának foka, a fogcementképződés és a foggyökér elvékonyodása alapján arra következtetett, hogy a halott idősebb volt, mint amennyire dr. Bernard becsülte — körülbelül ötvenéves lehetett — mondotta, s Goron ezzel a megállapítással tökéletesen meg volt elégedve, mivel Gouffé 49 éves korában tűnt el. Lacaesagne még egy, utolsó bizonyítékot is szolgáltatott. Voial vizsgálóbíró, Soudaus rendőrbiztos és Landry leginkább azért vontak kétségbe, hogy a Rhone parti bozótban talált feloszlott hulla azonos Gouffé végrehajtó holttestével, mert az ismeretlen halott haja és szakálla koromfekete volt, Gouffé viszont, ismerőseinek és rokonainak egybehangzó állítása szerint, gesztenyebarna volt. Lacassagne már korábban is foglalkozott hajvizsgálattal a bűntény helyén talált hajszálaknak a gyanúsítottak hajával való összehasonlításával. Éveken át mikroszkópiai vizsgálatokat folytatott hajszálakkal, és a lyoni egyetem vegyészprofesszorát is bevonta vizsgálódásaiba. Goron utasítására a párizsi rendőrség egy nyomozója Gouffé lakására ment, futárral Lyonba küldte a végrehajtó hajkeféjét. Lacassagne elegendő hajszálast talált rajta, hogy elvégezze vizsgálatait. Addigi tapasztalatból tudta, hogy a halottak hajának színe sok esetben megváltozik. Mielőtt összehasonlító vizsgálatát megkezdte, először is alaposan megmosta a hulla fejéről levágott hajszálakat, s színük feketéről hamarosan barnára változott. Mégis, hogy teljes bizonyosságot szerezzen afelől, hogy sem a hulla haja nincs festve, sem Gouffé nem festette a haját, mindkét hajpróbát megvizsgáltatta az egyetem vegyészprofeszszorával. Az minden lehetséges próbának vetette alá a hajszálakat, hogy felfedezze rajtuk higany, ólom vagy bizmut nyomát — mert minden hajfesték tartalmazza ezeket az anyagokat —, de minden kémpróba negatív eredménnyel járt Tehát a hajszálak gesztenyebarna színe eredeti volt. Lacassagne csak ezután vetette alá a hajszálakat mikroszkópiai vizsgálatnak, s annak végeztével, november 21-én, nem minden színpadiasság nélkül a boncolóasztalra mutatva így szólt Goronhoz és a többiekhez: — Uraim, átadom önöknek Gouffé végrehajtó holttestét! (Folytatjuk) Ebben a ládában szállították Párizsból Lyonba Gouffé végrehajtó holttestét (56) Szerencsére a főnök megkönnyítette a dolgodat: a viccek csattanóit többnyire maga jelezte hangosan kirobbanó, gyakran teliiszájjú nevetéssel; kissé röfögésszerűen nevetett a túlnyomóan zsíros vicceken, miiközben orra körül apró ráncok képződtek. Társa most is hallgatag volt; a vicceket, miután előzőleg egy parancsoló szemvillanással adta tudtodra, most nevetned kell, mindössze szájának egyegy kötelességszerű vigyorra húzásával nyugtázta, futólag kivillantva sötét arcbőrével éles kontrasztot képező fehér ragadozófogait, mintegy újraélesztve kételyedet kettejük rangviszonyát illetőleg: arra gondoltál, ha alárendelt lenne, merne-e csak ennyire nevetni. Ebéd közben azonban egyszer mégis hallottad a hangját: rendkívül mély basszusém ennyit mondott: — Gáspár, légy szíves a sót — mire a főnök feléje tolta az asztal túlsó végén álló sótartót, amit már ismét csak fejbiccentéssel köszönt meg. Visszatérve a kihallgatószobába, a főnök lelorvasztotta arcáról felszabadult kedélyességgel lötyörésző kifejezését, s újra joviálisan fontoskodó arcát öltötte magára. A további kihallgatás csak nehezen indult meg: a jóllakottság elnehezítette a főnök pilláit, diszkréten böfögött, többször ásított is, míg végre egy hangos sóhajjal kísért „na lássunk hozzá, mert nem élünk meg” megjegyzéssel elszánta magát a folytatásra. Most egy másik kérdéscsoporttal foglalkozunk — kezdte el. — Az előbb a maga személyéről volt szó, a most következő kérdések viszont a felesége személyére és a kettejük viszonyára vonatkoznak. De először talán lássunk néhány bemelegítő kérdést... Újra el kellett ismételned Ági személyi adatait. Gépiesen felelgettél; a fontosabbnak látszó kérdések ismét a „foglalkozása” kérdésnél kezdődtek. — Tehát könyvelő — ismételte meg válaszodat kissé emeltebb hangon a főnök. — Képzettsége? — Gazdasági középiskolát végzett. — Jelenleg állásiban van? — Igen — felelted. — Segédkönyvelő egy vállalatnál. — A „jelenleg” szó, az, hogy a főnök Ágit mintegy élő személyként emlegette, némi reményt mozgatott meg benned. A főnök elgondolkozva, többször egymás után megmozgatta a fejbőrét: — Ezzel kapcsolatban ki kell térnünk néhány mellékkörülményre. Miért van állásban a felesége? A kérdés elképesztett. Nem tudtad, miért, de szinte felháborított. — Hogyhogy miért van állásban? Nem egészen értem a kérdést. A főnök hangján érzett, igyekszik türelmes lenni. — Arra való tekintettel kérdezem — magyarázta —, hogy önnek elég nagy fizetése van. És persze tekintettel a munkanélküliségre is. — Úgy véld, nem helyes, hogy állásban van? — válaszoltál újra kérdéssel. A vér kissé a fejedbe szállt, merészségedet csakis ennek tulajdoníthattad. A szúrós szemű megrovó pillantással mért végig, de alig észrevehetően a főnök arcán is megrándult egy izom. — Az én véleményem igazán mellékes — szólalt meg kissé szárazon. — Illetve nem tartozik a tárgyhoz... Kérem tehát, válaszoljon a kérdésre: miért van állásban a felesége? Azért, mert szereti a munkáját, vagy azért, hogy nagyobb legyen a jövedelmük? Homlokodon és hátadon ezernyi tűszúrás kíséretében ütközött ki a verejték. Úgy érezted, nagy hiba volt a főnököt magad ellen ingerelni. És talán nem árt, ha most kissé töredelmes leszel. — Nehéz ezt a kettőt elválasztani egymástól... Nem tagadhatom, azért is, hogy nagyobb legyen a jövedelmünk... Nem tudom.. . lehet, hogy ez nem helyes, de... — Miért érezték szükségét a nagyobb jövedelemnek? — Kocsit szerettünk volna venni —■ vallottad be lehajtott fejjel. — Nemrég fizettük be a szükséges előleget... És ilyen körülményekközött... — Értem. Köszönöm. — A főnök megnyalta a szája szélét. — Az előbb azt mondta, „azért is”. Ez tehát azt jelentené, hogy nemcsak a kereset miatt volt munkaviszonyban, hanem szerette is a munkáját. Így van? — Igen... így — dadogtad. — Szerette... Feltétlenül... Ez érdekes — jegyezte meg a főnök tűnődve. — A könyvelői munka tudomásom szerint meglehetősen unalmas és egyhangú ... De miiből gondolja, hogy szerette? — kérdezte aztán hirtelen. — Beszélt önnek erről. Kínosan nyeltél egyet, tisztán hallottad gégefőd ropogását. — Beszélt. Többször is... — Megpróbálta esetleg részletesebben is felvázolni a munkájához fűződő érzelmeit? Hogy valójában mit is érez, ha dolgozik? Tenyereddel végigsimítottad a homlokodat, izzadtságtól tapadóénak találtad. — Részletesen nem beszélt erről... Csalk éppen annyit mondott, többször is, hogy szívesen jár be a hivatalba... Ebből következtettem ara, hogy szereti a munkáját. — Rendben van. Akkor talán beírjuk, hogy szívesen járt a munkahelyére. Jó lesz így? — Kérdőn társára, majd rád pillantott. Mindketten bólintottatok. — Rendben van. Akikor tovább megyünk. Most néhány, a felesége lelki és szellemi tulajdonságaira vonatkozó kérdést tennék fel. Mivel töltötte a szabad idejét? Mivel szórakozott? — Többnyire együtt szórakoztunk. — Kitérő szándékkal adtad ezt a választ Belülről tiltakozás feszített, sokkal inkább, mint mikor rólad volt szó, ízléstelennek, sértőnek, kíméletlennek érezted, amiért Áginak itt most terítékre kell kerülnie. — Értem. Tehát tévé, mozi, kártyaparti, beszélgetések? — Igen. Azaz kártyázni nem szeretett. — Olvasott a felesége? — Igen ... Ha ideje volt rá... — Könnyű, vagy komoly olvasmányokat? (Folytatjuk) MAGTÁR SZÓ lantét, im. Jimnins . BPS'SШ30 . Uwe Hana y ezben az angol légierő is sorojzatosan bombázta a német városokat. 1940 szeptember első napjaiban egymás után többször is pusztító éjjeli bombatámadásokat intéztek Berlin ellen. Hitler tajtékozva fenyegetőzött: — Ha az angolok támadják városainkat, mi egyszerűen kiradírozzák az övéiket! Á óriási károkat okoztak a Luftwaffe gépei emberéletben és anyagiakban egyaránt. Néhány hónap alatt csak Londonban tizennégyezren vesztették életüket, húszezren megsebesültek. Portsmouthban a 70 ezer ház közül mindössze 5000 maradt épségben. Sokak szerint az Anglia elleni háború 1940. szeptember 15-én dőlt el, amikor a német légierő utolsó elkeseredett kísérletet tett, hogy légi fölényt harcoljon ki a szigetország felett. A vállalkozás kudarccal végződött, s így a „Führernek” újra el kellett halasztania a Seelöwét.Irrinder abban reménykedett, hogy 1942 tavaszáig befejezi a keleti hadjáratot, legyűri a Szovjetuniót, és azután veszi fel újra a harcot az angolokkal. Reménye azonban szertefoszlott. A Wehrmacht egymás után szenvedte el a vereségeket, míg végül a szovjet csapatok bevonultak Petimbe. (VÉGE)