Magyar Szó, 1969. augusztus (26. évfolyam, 210-240. szám)
1969-08-01 / 210. szám
MAGYAR SZÓ Péntek, 1960. aug. 1. Reng a Hold Végleges diagnózis: egészségeseik a Holdon járt űrhajósok Houstonból jelenti az AFP. Armstrong, Aldrin és Collins kitűnő egészségnek örvendenek, semmilyen betegséget sem hoztak magukkal a Holdról — közölték szerdán este a houstoni világűrkutató központ orvosai. Az orvosok szerdán megvizsgálták az űrhajósok vérét, és megállapították, hogy vérükben nyoma sincs semmiféle betegségnek. Dr. Garry Latham neves amerikai geológus szerint a Hold felszínén hagyott rengésjelző műszer által továbbított adatokból arra lehet következtetni, hogy a Hold talaja réteges szerkezetű. A holdréteg vastagsága mintegy húsz kilométer lehet. Mindebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a Hold, akárcsak a Föld, hajdan folyékony halmazállapotú volt. A műszer egyébként július 22-én, 23-án és 24-én holdrengésekről sugárzott jelzéseket, amelyeknek központja 320—3680kilométernyire volt a műszertől. A talajrengések, becslések szerint, 3,5 fokosak voltak. A műszer ezenkívül még 25 kisebb holdrengést jelzett A Mariner—6 felvételei a Marsról Pasadenából jelenti az AFP. A Mariner—6 jelzésű amerikai Mars-szonda, miután szerdán 33 tévéfelvételt közvetített a Földre, csütörtökön hajnalban, közép-európai időszámítás szerint 2 órakor, újabb felvételeket sugárzott. Az első felvételt a Marstól 761219, az utolsót pedig 168637 kilométeres távolságból továbbította. Az űrlaboratórium ekkor óránként 25 749 kilométeres sebességgel repült a bolygó felé. Az amerikai tudósok megállapították, hogy elromlott a Mariner—6 infravörös spektrométere, úgy hogy több adatot nem sugározhat, ettől függetlenül azonban a többi műszer jelzései alapján meg lehet állapítani hogy a Mars légköre hány százalék vízgőzt, ammóniákat, metánt és széndioxidot tartalmaz. Lázadás az argentin hadseregben Onganiának sikerült elfojtania a felkelést, mert a tengerészek nem csatlakoztak az összeesküvőkhöz Rio de Janeiróból jelenti a Tanjug. Buenos Aires-i hírek szerint Juan Carlos Ongania argentin elnöknek vérontás nélkül sikerült letörnie , a kormánya elleni első lázadást. Hivatalosan közölték, hogy a lázadást Eduardo Labanca tábornoknak, az első gyalogos hadosztály parancsnokának kellett volna vezetnie. A haditengerészet nem csatlakozott a tervezett államcsínyhez. Az argentin hadsereg magas rangú tisztjei között már május végén szakadás állt be, amikor az országban heves összetűzések és munkássztrájkok zajlottak le. A katonatisztek egy csoportja méltatlankodott Ongania tábornok mind kifejezettebb önkényeskedése miatt. Elégedetlenségüket egyes nagytőkések, valamint a feloszlatott pártok vezetői is szítják. A kormány a közelmúltban úgy döntött, hogy kényszerigazgatás alá helyezi az Általános Munkásszövetséget , az egyetlen szervezett és erős ellenzéki pártot. Intézkedése még inkább elmélyítette a szakadékot közötte és a szakszervezetek között. A caraobai szakszervezetek szerdán emiatt tiltakozó sztrájkot rendeztek. A megfigyelők ebből arra következtetnek, hogy a közeljövőben a szigorú ostromállapot ellenére is újabb heves munkástüntetésekre lehet számítani. Jóllehet Ongania tábornoknak — a jelekből ítélve — volt ereje letörni a felkelést, a fejlemények arra mutatnak, hogy helyzete mindinkább gyengül — a legutóbbi események hatására ugyanis valószínűleg csökken majd az amerikai tőkebeáramlás, s ennek következtében a kormány újabb nehézségek elé kerül. A biafrai csapatok visszafoglalták Omoku városkát Owenkiből jelenti az AP. A biafrai hadsereg főparancsnoksága szerdán este közleményt adott ki, amely szerint a biafrai csapatok visszafoglalták az Ahoadtól 35 kilométernyire levő Omoku várost, és foglyul ejtették egy nigériai dandár vezérkarát, ezenkívül sok fegyvert, lőszert és élelmiszert zsákmányoltak. A város visszafoglalásával a talafiraiaik kezére került Ahoad koaleijiban gazdag környéke. A biafrai csapatok Pont Harcourt kikötő felé nyomalnak éleme. L’Aquila város tanácsa is követeli a müncheni püspök kiadatását L’Aquila olasz város tanácsa azzal vádolja Matthias Defregger müncheni püspököt, hogy a második világháborúban a hitleri hadsereg századosaként, részt vett tizenhét filottói partizán kivégzésében. A tanács támogatta a püspök kiadatására vonatkozó kérelmet. A Spiegel — mint ismeretes — a közelmúltban megírta, hogy Defregger püspök részt vett a partizánok meggyilkolásában. Ezt követően maga a püspök írt levelet Filetto lakosságának és bocsánatot kért tőlük. A filettóiak ennek ellenére is követelik kiadatását. A dél-afrikai kormány semmibe veszi az ENSZ határozatát New Yorkból jelenti az UPI. A Namíb terület (Délnyugat-Afrika) ügyeivel megbízott ENSZ-tanács szerda esti ülésén Kolumbia küldötte, a tanács elnöke, elfogadhatatlannak minősítette a dél-afrikai kormánynak azt a nyilatkozatát, amellyel visszautasítja az ENSZ-közgyűlés legutóbbi határozatát. A határozat szerint ki kell vizsgálni ez említett területen uralkodó robbanékony helyzet okait. Zambia képviselője azzal vádolta meg a dél-afrikai kormányt, hogy semmibe veszi az ENSZ határozatait, amelyek elítélik a dél-afrikai kormány embertelen magatartását Namib lakosságával szemben. Kijelentette, hogy a fajüldöző kormány Namib tartományban koncentrációs táborokba hurcolja a négereket. A vitát hétfőn este folytatják. Szato: Az amerikaiak ragaszkodnak Okinawához Tokióból jelenti az AFP. Szato japán miniszterelnök kijelentette, lehetetlen, hogy Okinawa szigetét az atomfegyverekkel ellátott amerikai katonai támaszpontokkal együtt adják vissza Japánnak. William Rogers amerikai külügyminiszter a közelmúltban azt javasolta, hogy Okinawa visszaadása után, az amerikai csapatok sürgős esetben a jövőben is használhassák a szigeten levő katonai támaszpontokat, méghozzá a japán kormány előzetes beleegyezése nélkül. Az amerikai külügyminiszter azzal érvelt, hogy atomfegyverek nélkül nehéz lenne megvédeni Távol-Kelet biztonságát. Szato miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az okinawai kérdésre csak akkor lehet elfogadható megoldást találni, ha a két ország kölcsönös bizalommal viseltetik egymás iránt. Két vélemény egy látogatásról Nixon saigoni beszédének hatása a vietnami béketárgyalásokra Párizsból jelenti a Tanjng. Richard Nixon amerikai elnök saigoni megbeszélései nagy hatással voltak a francia fővárosban megtartott 28. négyhatalmi értekezletre. Xuan Thuy, a VDK küldöttségvezetője, a tanácskozás előtt közölte, hogy magyarázatot kíván fűzni az amerikai elnök ázsiai körútjához. Cabot Lodge amerikai küldöttségvezető pedig hangsúlyozta, hogy Nixon saigoni beszédei minden kétséget kizáróan bebizonyították: a szövetségesek valóban komolyan akarnak tárgyalni a vietnami béke megteremtéséről. A csütörtöki értekezlet azonban főleg azért keltette föl a politikai megfigyelők érdeklődését, mert a DNFF küldöttsége, és nem kevésbé a VDK delegációja is, hevesen reagált Nixon saigoni beszédére. Xuan Thuy kijelentette: Nixon saigoni látogatása semmiképpen sem mozdítja elő a dél-vietnami probléma megoldását, sőt növeli a nép ellenállását. Az USA elnöke ismételten igazolta, hogy Amerika nem hajlandó kivonni csapatait Dél-Vietnamból. Nguyen Ti Binh, a délvietnami ideiglenes forradalmi kormány külügyminisztere elmondta, hogy Nixon saigoni megbeszélései nem változtathatják meg a háború kimenetelét. Az USA folytatja a háborút, fönn akarja tartani a neokolonializmust, ellenszegül a dél-vietnami nép jogos követelményeinek, gátolja a párizsi béketárgyalások sikeres befejezését — mondta. Pham Dang Lam, a délvietnami kormány képviselője közölte, hogy hajlandó megvitatni a DNFF és Hanoi minden javaslatát, ha belegyeznek a dél-vietnami választások módosításáról folytatandó megbeszélésekbe. Cabot Lodge támogatta saigoni szövetségesét, és hangsúlyozta, hogy a másik fél szembeszegül a probléma demokratikus megoldásával. Nixon elnök Saigonból ellátogatott a fővárostól mintegy 30 kilométerre fekvő Di An támaszpontra Megtámadták az USA japáni nagykövetét A japán rendőrség a tokiói repülőtéren letartóztatta a 21 éves J. Hamadát, mert késsel támadt E. Mayerre, az Egyesült Államok tokiói nagykövetére. A merényletet akkor kísérelte meg, amikor a nagykövet a repülőtéren búcsút vett William Rogers amerikai külügyminisztertől. A rendőrség nem közölte, hogy a fiatalember miért támadt a nagykövetre. A pártnak alkalmazkodnia kell a megváltozott feladatokhoz A Scinteia cikke a Román KP közelgő kongresszusáról Bukarestből jelenti a Tanjug. A Scinteia című román pártlap csütörtöki vezércikkében foglalkozik a pártnak a román társadalomban betöltött szerepével. Abból indul ki, hogy az általános társadalmi fejlődés folytán a párt vezető szerepe is növekszik, alkalmazkodnia kell minden sajátos fejlődési szakasz feladataihoz. „A szocialista országépítés jelenlegi szakaszának bonyolut feladatai, a tömegeknek a gazdasági, politikai és társadalmi életben való egyre átfogóbb és tevékenyebb részvétele, a szocialista demokrácia szüntelen elmélyülése, az eszmei és politikai tevékenység nagy jelentősége mind nagyobb és nagyobb felelősséget ruháznak a pártra. Ez megköveteli, hogy a párt egészében véve — de külön-külön a pártszervek és szervezetek is — szakadatlanul tökéletesedjenek... A párt vezető szerepe nem érvényesülhet kizárólag nyilatkozatok, adminisztratív módszerek és parancsolás útján, hanem csak a pártszervek és szervezetek lendületes, alkotó jellegű, eszmei-politikai és szervezési tevékenysége révén” — írja. A politikai megfigyelők a vezércikkből arra következtetnek, hogy a küszöbönálló pártkongresszus valószínűleg foglalkozik majd a pártszervek és szervezetek új szervezeti formáival. Erre utal egyébként a Központi Bizottság legutóbbi plénumának határozata is, amely szerint javasolni fogják a kongresszusnak a pártalapszabályzati módosítását. 3. oldal Norodom Szihattuk lemondott Elhatározását az ország kilátástalan helyzetével indokolta Phnom Penhből jelenti a Reuter. Norodom Szihanuk herceg, kambodzsai államfő, csütörtökön értesítette a nemzetgyűlést, hogy lemond tisztségéről. Egyúttal azonban közölte, hogy továbbra is megmarad a Szocialista Népi Közösség, az uralmon levő párt élén, majd bejelentette azt is, hogy Penn Nouth miniszterelnök megrongált egészségi állapota miatt a közeljövőben szintén visszavonul. A negyvenhat éves Norodom Szihanuk azért mond le államfői tisztségéről, mert az ország súlyos pénzügyi válságba került. A szinte kilátástalan helyzetet a szárazsággal, a korrupcióval, és az amerikai repülőgépek pusztításaival magyarázza. Hangsúlyozta, hogy az új kormánynak — amely az elkövetkező években kénytelen lesz szigorú megszorításokat alkalmazni — legfontosabb feladata a pénzügyi helyzet rendezése lesz. Ha ez nem sikerül, akkor a Szocialista Népi Közösség is felbomlik. Szihanuk szavai szerint ezután csak a diktatúra vagy egypártrendszer következhet. Ebben az esetben pedig „Kambodzsa az USA karmai közé kerül, függetlensége és semlegessége megszűnik.” Szihanuk azt is elmondta, hogy Kambodzsa jövője jórészt az ázsiai kommunisták álláspontjától függ, akiknek dönteniük kell, hogy fölforgató cselekedeteikkel és a gerillák támadásával Amerika karjaiba taszítják-e az országot, vagy sem. Több szovjet turista, látogat Csehszlovákiába A Szovjetunió és Csehszlovákia kölcsönösen fokozni kívánják idegenforgalmukat. A TASZSZ jelentése szerint az idén 29 000 szovjet utas látogatott Csehszlovákiába, és 28 000 csehszlovák vendége volt a Szovjetuniónak. Úgy tervezik, hogy jövőre 32 009 szovjet turista utazik Csehszlovákiába, és 30 000 csehszlovák a Szovjetunióba. Salvador megkezdte csapatainak kivonását Hondurasból Golo Plaza, az Amerikai Államok Szervezetének főtitkára, közölte, hogy Salvador szerdán megkezdte csapatainak kivonását Honduras területéről. Értesülését közvetlenül a Salvador köztársasági elnöktől szerezte. Az AÁSZ külügyminisztereinek szerda esti zárt ülésén három határozatot fogadtak el a Salvador és Honduras közötti összecsapás diplomáciai megoldásának tervéről. Rio de Janeiró-i hír szerint Magalhaes Pinto brazil külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy a Salvador és Honduras közötti harcok következtében előállt helyzetet megtorlások nélkül, diplomáciai eszközökkel meg lehet oldani