Magyar Szó, 1969. október (26. évfolyam, 271-301. szám)
1969-10-01 / 271. szám
•Szerda, 1969. október 1. H ucun/ШШШлЛ0АМААк Kína ünnepe ŐSZ ÉVVEL ezelőtt, 1949. október 1-én kiáltották ki a Kínai Népköztársaságot. Az esemény a szocializmus erőinek győzelmét, a korábbi feudális és elnyomó rendszer elleni sok évtizedes harc végét jelentette. A kínai forradalom új tapasztalatokkal gazdagította a nemzetközi munkásmozgalmat. Mindenképpen korszakalkotó eseménye volt a szocialista világrendszer térhódításának, mert az, hogy a világ legnépesebb országa a szocializmus útjára lépett, múlhatatlanul a haladó erők számottevő izmosodását, a nemzetközi erőviszonyok lényeges eltolódását eredményezte. Húsz év alatt Kína — európai mércék szerint — olykor érthetetlen, nagy erőfeszítések árán igyekezett leküzdeni évszázados lemaradását és megtalálni önmagát. Mindenképpen sikernek számít, hogy a nem egészen 800 millió lakosú országban mondhatni teljesen megszűnt az éhínség, ami korábban megszokott, újra meg újra visszatérő jelenség volt, és hogy különféle — az európai ember számára olykor érthetetlen — jelszavakkal, politikával, nem utolsósorban az úgynevezett kulturális forradalommal —, amelynek túlkapásai is voltak — fel tudták rázni közömbösségéből, évszázados álmából az ország sokmilliós lakosságát. A sikerek közé számít, hogy számos közszükségleti cikk mellett ma már sugárhajtású repülőgépeket, rakétákat és atombombákat gyárt, föld alatti vasutat épít, mezőgazdasági termelését is növeli, s bár még mindig jelentős mennyiségű élelmiszert kénytelen külföldön vásárolni, mégis évek óta nyereséggel zárja külkereskedelmi mérlegét. A világ érdeklődése mindinkább Kína, a „rejtélyes nagyhatalom” felé fordul. Korunk egyik visszássága, hogy a földkerekség legnépesebb országa az amerikaiak ellenállása következtében még most sem tagja az Egyesült Nemzetek Szervezetének, s jóllehet Kínában is vannak elszigetelődési irányzatok, ez a szembehelyezkedés is hozzájárul a hatalmas ország elszigetelődéséhez. ■Ugyanakkor viszont minden számottevő nemzetközi, világméretű tervezésben, alkudozásban, említés nélkül is érezhető Kína jelenléte, s a jövőben még inkább érezhető lesz. Nem vitás ugyanis, hogy Kína előbb-utóbb szót kér a nemzetközi ügyek intézésében, a nagyhatalmi alkudozásokban, s kérdés, mennyire célszerű továbbra is mellőzni, kiskorúként kezelni. Kína húsz év alatt erőteljesen fejlődött. Az elkövetkező évtizedekben bizonyára még nagyobb léptekkel igyekszik majd felzárkózni a világ többi országa mellé. Korunk egyik legizgalmasabb kérdése lesz, hogy a hatalmas, a legnépesebb szocialista ország milyen irányban fejlődik tovább, mennyire tud majd közös nevezőre jutni, elsősorban szomszédaival és a világ többi népével. Aligha túlzás azt állítani, hogy Kína a jövő országa. Kérdés azonban, hogy mit hoz ez a jövő. .. MAGYAR SXO Szabadon alakul a márka árfolyama Párizsban nagyon vásárolják a nyugatnémet pénzt Frankfurtból jelenti a Reuters AFP. Nyugat-Németországban kedden végre megnyíltak a valutatőzsdék. Frankfurtban a márka árfolyama magasabb a vártnál. A dollárért 3,88 illetve 3,92 márkát fizettek, jóllehet a hivatalos árfolyam 4 márka. Párizsban a hivatalos árfolyamnál 3,2 százalékkal drágábban árusították a márkát. A kereslet igen nagy, de a francia bank nem tartotta szükségesnek a beavatkozást. A frank egyébként a dollárhoz viszonyítva is veszített, értékéből. A londoni valutatőzsdén az első órákban nem okozott nagyobb ingadozásokat a nyugatnémet kormány döntése, amellyel a márka árfolyamát a kereslet-kínálat alakulására bízza. Valószínű azonban, hogy Londonban is mind többen dollárra, majd nyugatnémet márkára váltják a font sterlinget. Kedden reggel a font sterling jól tartotta magát, árfolyama a dollárhoz viszonyítva emelkedett. A milánói, amsterdami és brüsszeli tőzsdén reggel csak mérsékelt kereslet nyilvánult meg a márka iránt. Tokióban beszüntették az üzletkötéseket márkában. A japán pénzemberek abban reménykednek, hogy a márka felértékelése erősíti Japán világpiaci helyzetét, ebben az esetben ugyanis megdrágul a nyugatnémet áru. Párizsi vélemények szerint a nyugatnémet kormány döntése tulajdonképpen a márka felértékelését jelenti. A kormánypárti Nation azt írja, hogy a márka tényleges árfolyamát fokozatosan alakítják ki. Az újság szerint az intézkedés Franciaországra nézve kedvező lehet, mert a márka felértékelése esetében Franciaország kevesebbet vásárol Nyugat- Németországtól, viszont növelhetné odairányuló kivitelét. Megítélése szerint ez a módszer fájdalommentesebb a hivatalos felértékelésnél, mert meghiúsítja a nagyarányú valutaüzérkedést. Az újság reméli, hogy az elkövetkező hónapokban, a márka fokozatos felértékelése során, a nyugatnémet kormány a hazai gazdasági, pénzügyi és szociális helyzet mellett figyelembe veszi a külföldi fejleményeket is. Más francia újságok fenntartással fogadták a nyugatnémet kormány döntését, mert még nem látják tisztán, milyen hatással lesz a nemrég leértékelt frankra A Figaro attól tart, hogy a fejlett tőkés országokra az ingatag valutaárfolyam korszaka vár. A nyugatnémet kormány kedden ideiglenes beviteli illetéket vetett ki több mezőgazdasági termékre. Így akarják megvédeni a nyugatnémet földműveseket a külföldi mezőgazdasági termékenyek versenyétől, amelyek a márka felértékelése esetében olcsóbbak lennének. Egy hivatalos nyugatnémet küldöttség kedden a márka árfolyama szabad alakulásának következményeiről tárgyalt a Közös Piac szakértőivel. A küldöttséget Klaus von Dohnanyi államtitkár vezeti. * 1 . V ^ ■ * I 44 ' ■ , ..f « . f j ■. . ■* цМ )f..l __ { •*'hfLi%F¡ ^ if** £ \ ’ - ■ " ■ Ludvik Svoboda csehszlovák köztársasági elnök kedden fogadta Oldrich Cerník miniszterelnök új kormányának tagjait Kompromisszum nélkül rendet teremteni (Folytatás az oldalról) tisztítania a formalitásoktól és a frázisoktól. Semmisnek nyilvánították a kormány tavalyi döntéseit A Tanjug értesülései szerint az új csehszlovák kormány első ülésén azzal az indoklással, hogy osztályelle nesek, ellentétben állnak a marxizmussal, és károsak. Csehszlovákia és a szomszédos szocialista országok vi-szonyaira, semmisnek nyíl- vánították mindazokat a döntéseket, amelyeket a korábbi kormány tavaly júniusban és augusztusban hozott. Megsemmisítették többek között azt a döntést, amely az öt szocialista ország pártjainak tavaly júliusi varsói értekezletével foglalkozott, azt a kiáltványt, amelyben a Varsói Szerződés öt tagállamának fegyveres beavatkozását megszállásnak nevezte, és követelte, hogy az idegen csapatok minél előbb vonuljanak ki, és végül azt a levelet, amelyet a kormány, a Csehszlovák KP Központi Bizottságának elnöksége és a nemzetgyűlés elnöksége közösen küldött tavaly augusztus 25-én a Moszkvában tárgyaló Svoboda köztársasági elnökhöz. A levélben az ország három legmagasabb politikai testülete kérte Svobodát, hogy szakítsa meg moszkvai tárgyalásait, és térjen vissza hazájába, mert az ország szuverenitásáról semmi áron sem szabad lemondani. A pártszervezeteket tájékoztatják a KB üléséről Csehszlovákiában szombat óta értekezleteket tartanak, amelyeken tájékoztatják a kommunistákat a Központi Bizottság legutóbbi plénumának határozatairól. Az újságok szerint, mindenütt helyeslik a személyi változásokat és Gustav Husáknak, a Központi Bizottság első titkárának jelentését az ország politikai helyzetéről. A pártszervezetek máris megkezdték a határozatok végrehajtását. Több helyütt már megtették az előkészületeket a tisztogatásra. Egyben semmisnek nyilvánítják azokat a döntéseket és határozatokat, amelyeket tavaly hoztak a varsói etök fegyveres beavatkozásával kapcsolatban. Az olasz kommunisták aggodalommal fogadták a CSKP KB döntéseit Az Olasz KP Politikai Bizottsága hivatalos nyilatkozatot adott ki a legújabb csehszlovákiai fejleményekkel kapcsolatban, amelyben megállapítja, hogy a Csehszlovák KP Központi Bizottságának legutóbbi döntései a korábbi határozatok revíziójáról és a párt, valamint állami szervekben történt személyi változásokról újra napirendre tűzték azokat a problémákat, amelyek nemcsak Csehszlovákiát, hanem az olasz munkásmozgalmat is érintik, és aggodalmat, sajnálkozást keltenek az olasz kommunisták között. Az olasz kommunisták továbbra is kitartanak korábbi álláspontjuk mellett, helytelennek tartják a Varsói Szerződés öt tagállamának csehszlovákiai beavatkozását. Felújul a nagy koalíció (Folytatás az 1. oldalról) koalíciója csak 12 szavazatnyi parlamenti többségeit jelentene, Mende csoportja megakadályozhatja a szociáldemokratáikkal való szövetkezést. A liberálisok megnyeréséért folyó harc keretében Klaus bajorországi pártja, a CSU közölte: minden erejével megakadályozza, hogy Brandtot miniszterelnökké válasszák. Nem vitás, hogy a harcban minden eszközzel igyekeznek lebeszélni a liberálisokat a szociáldemokratákkal való szövetkezésről. A miniszterelnök kinevezésében jelentős szerepe van a köztársasági elnöknek is, hiszen olyan politikust is megbízhat kormányalakítással, akit nem választottak meg képviselővé viszont a kancellárjelölt kinevezéséhez a parlamenti szavazatok legalább 50 százaléka szükséges, s ha egy jelölt háromszori szavazás után nem szerzi meg az abszolút többséget, a köztársasági elnök új választást ír ki. A Frankfurter Rundschau ezt is lehetségesnek tartja. Az új kormány megakakítására hatással lehet a külföldi hangulat is. Külfölldön ugyanis kedvezően nyilatkoznak a szociáldermok- ráták sikeréről, hangsúlyozzák, hogy egy Branett-kormány elfogadhatóbb lenne, és valószínűleg kedvezőbben tevékenykedne, mint egy kereszténydemokrata kormány. A New York Times a szociáldemokratáknak szurkol A New York Times helyesli, hogy a szociáldemokraták a liberálisokkal új kormányt alakítsanak, mert ez a parlamenti demokrácia erősödését bizonyítaná. A lap vezércikke megállapítja, hogy a parlamenti rendszer különösen akkor eredményes, ha két nagy párt időnként tallja egymást, egyszer egyik, máskor másik van kormányon vagy lojális ellenzékben. Ha a kereszténydemokraták most, húszévi uralom után ellenzékbe vonulnak, ez a demokrácia erősödését jelenti. Az újság hangsúlyozza, hogy húszévi kormányzás után, minden párt hajlamos önelégültségre. A választási propaganda-hadjárat bebizonyította, hogy a kereszténydemokratáiknaak felül kell vizsgálniuk politikájukat, amely jó volt Adenauer idejében, de már nem elégíti ki Nyugat - Németország jelenlegi igényeit. Épp ezért az ellenzékbe vonulás hasznára lenne a kereszténydemokratáknak. A New York Times jelentős körülménynek tartja, hogy aszélsőjobboldali, új- I náci párt képviselői nem jutottak be a parlamentbe. Varsói vélemények Hivatalos lengyel politikai tényezők még nem adtak értékelést a nyugatnémet választásokról, viszont élénk érdeklődéssel figyelik, milyen kormány alakul meg. Lengyelország természetesen szívesebben látná a szociáldemokraták és a szabaddemokratáik kormányalakítását, mint a kereszténydemokratáik és a szociáldemokraták nagy koailíciójának felújítását. A varsói újságok hétfőn még azt írták, hogy a választások semmi újatt sem hoztak, a Zycie Warsztawy című újság keddi számában viszont már azt írja, hogy mégis történt változás, és hogy Nyugat-Németországban felülvizsgálják a béke és az európai együttműködés legfontosabb kérdése, a nacionalizmus iránti állásfoglalást. Rendőrkordon mögött ülésezik az észak-írországi pariamén? Nem csökken a feszültség a katolikusok és a protestánsok között Belfastból jelenti a Tanjug. Észak-Írországban továbbra is nyugtalan a helyzet. Amint a katonaság eltávolítja a barikádokat, a szembenállók újakat emelnek. Az összecsapások csak rövid időre szünetelnek, hogy azután annál hevesebben lángoljanak fel. Az elmúlt hétvégén például tíz ember súlyosan megsebesült, öt katolikus lakta épületet felgyújtottak, és megrongáltak egy protestáns templomot. Az AP értesülései szerint a totóikusok vezetői hétfőn sürgősen találkozót kértek az Észak-Írországiban állomásozó brit csapatok főparancsnokával, Ian Freeland tábornokkal. A 75 000 ulsteini katolikus nevében követelik, hogy az angol katonák szavatolják biztonságukat. Paddy Kennedy, a katolikusok egyik vezetője, kijelentette, hogyha atábornokkal folytatott tárgyalások nem vezetnek eredményre, a katolikusok Belfastban és Londonderryben újabb barikádokat emelnek. Hétfőn újabb 650 angol tengerészgyalogos érkezett Élszak-Írországba. Jelenleg 7650 brit katona állomásozik a tartományban. Hétfő éjjel ismeretlen tettesek két lövést adtak le az angol katonákra, és kettőt közülük megsebesítettek. Az ászaik-írországi politikusaik kedden megkezdték a parlamenti vitát az összecsapásokról szóló hivatalos jelentésbről. A képviselőházat renderkordon vette körül, mert a protestánsok, Lan Paisley harcias lelkipásztor vezetésével, ostromzárt alatt tartják ez épületet. Az ellen tiltakoznak, hogy Chichester Clark miniszterelnök eleget akar tenni a katolikus kisebbség néhány követelésének. 3. oldal Jugoszlávia új csehszlovákiai nagykövetéül adta megbízó levelét Svoboda elnök a két ország hagyományos barátságát hangsúlyozta Prágából jelenti a Tanjug. Ludvik Svoboda csehszlovák köztársasági elnök kedden fogadta Ljubomir Babicot. Jugoszlávia újonnan kinevezett csehszlovákiai nagykövetét és átvette megbízólevelét. Svoboda elnök és Babic nagykövet hangoztatták, hogy a két ország és nép között immár hagyományos baráti kapcsolatok vannak. Ludvik Svoboda rámutatott arra, hogy az együttműködés minden téren jól fejlődik, és hogy kedvező lehetőségek vannak az eredményes és mindkét fél számára hasznos együttműködés bővítésére a szocialista internacionalizmus alapján. Liubonor Babic meeá,"r"L totta, hogy az együttműködésben elért jelentős eredményeket annak köszönhetjük, hogy mindkét részről következetesen tiszteletben tartottuk országaink sajátos fejlődési útját. Svoboda elnök és Babic nagykövet kijelentette, hogy a jövőben kölcsönösen még nagyobb erőfeszítéseket tesznek a csehszlovák—jugoszláv barátság és együttműködés további elmélyítése érdekében.