Magyar Szó, 1970. március (27. évfolyam, 58-88. szám)
1970-03-15 / 72. szám
Vasárnap, 1970. márc. 15. MAGYAR SZÓ Hopp fogaik a társulást Zomborban és Moravicán Közös fejlesztési program - A jövedelem Moravicán marad - Szavatolják a terményárakat Most, hogy elült a mora Vicai földművesszövetkezet és a zombori Bácska Kombinát társulásának csatazaja, higgadtan fel lehet mérni, mit nyújt ez az integráció a moravicaiaknak. Már az első benyomás az, hogy jó üzlettársat választottak: a Bácska egyike a legerősebb és legszilárdabb vajdasági mezőgazdasági szervezeteknek. Lássuk először, hogyan értékelik a társulást a Bácskában. Fejlesztik a kooperációt ! Ezt a társulást többre becsüljük, mint bármely más szervezet hozzánk való csatlakozását — mondja Rajko Prerad munkaszervezési főnök. — Átléptük a bűvös kört, azaz a községi határokat, s bebizonyítottuk, hogy a gazdasági érdek nem ismer határokat. Ami a moravicai szövetkezet státusát illeti: teljesen önálló, s legjobb belátása szerint osztja el az általa teremtett jövedelmet. A termények értékesítése, az anyagbeszerzés, az üzemfejlesztés és a pénzügyi politika kialakítása azonban közös. Végül az a véleményünk, hogy nem károsul a topolyai község sem, mert a jövedelem Moravicán marad, sőt növekszik is. Ezt a Bácska egész kollektívája szavatolja. Žarko Janjic, a kombinát közigazgatási főnöke végig részt vett a társulás előkészületeiben. — Tapasztalatom szerint a moravicai szövetkezet dolgozói teljesen egységesek abban, hogy szövetkezetük és termelőik gazdasági érdekét tartják a szemük előtt. Ez a társulás pedig éppen olyan, amilyent akartak: tisztán gazdasági. Biztosra vesszük, hogy a moravicai szövetkezet szívvel-lélekkel együttműködik velünk, mi pedig igyekszünk megőrizni bizalmukat. Segítségére leszünk abban, hogy tovább erősítsék és fejlesszék a kooperációt. Örülünk, hogy a szövetkezetnek sok kiváló fiatal szakembere van, akik nem zárkóznak el községüktől sem, tevékenyen részt vesznek a társadalmi-politikai életben, s együtt lélegeznek Móra Vicával. Hatvanmilliós hitelkeret Jordan Konstantinović mérnök, a Bácska igazgatója úgy véli, hogy manapság kissé nevetséges községi érdekekre hivatkozva gátolni a társulást. — A topolyai község nem károsult meg, a jövedelem ugyanis ott marad, ahol megteremtik ■*- mondja az igazgató. Az elosztás általánosan elfogadott szabályzat szerint történik, az alapok megmaradnak, a jövedelem pedig növekszik. Csak egy évet kell várni, hogy mindenki meggyőződjön róla: a moravicai szövetkezet jövedelme lényegesen növekedni fog. Az igazgató rámutatott a társulás többi előnyére is: " A Bácska Kombinát hitelkerete egy év alatt kétszeresére növekedett, s jelenleg 60 millió új dinárra rúg. Nem is kell magyarázni, mit jelent ez tagszervezeteinknek. Továbbá, mi többet kapunk terményeinkért, mint mások, mert sokat termelünk és terményeinket nagy mennyiségben kínáljuk megvételre. Bizonyos például, hogy a búzáért legalább 20 párával többet kapunk kilónként, mint más, ami azt jelenti, hogy a termelőnek is többet fizethetünk. Terményeinket a legjobb áron értékesítjük, mert hosszú lejáratú szerződéseink vannak a horvátországi és szlovéniai feldolgozóiparral. A legjobb választás Tanka László, a moravicai földművesszövetkezet fiatal igazgatója megállapította, hogy a szövetkezet egész tagsága úgy tekintett a társulásra, mint kizárólag gazdasági folyamatra. Olyan társat kerestek, amelynek támogatásával nagyobb jövedelmet érhetnek el, s amely nem fosztja meg őket önrendelkezési jogaiktól. Az igazgató konkrétan azt várja az integrációtól, hogy megnyílik a lehetőség a moravicai szövetkezet továbbfejlődésére, kiépül a feldolgozó ipar, s növekszik a tiszta haszon. Közös beruházás esetén minden tagszervezet befektetésének arányában részesül az új létesítmények jövedelméből. — Megvalósul régi tervünk, hogy egységesítjük gépállományunkat — folytatta Tanka —, s jutányos áron, kedvező feltételekkel vegyünk gépeket. Paprikafeldolgozónk is kellő menynyiségű biztos nyersanyaghoz jut: az IPK Bácska 87 hektár ipari paprikát termel. A terméshozam pedig ott sokkal nagyobb mint nálunk, mert jobb a föld. Növelni fogjuk a napraforgó termelést is, mivel a Bácska olajgyárat épít, amelynek sok napraforgóra lesz szüksége. Közös erővel gabonaszárítót építünk Moravicán, s ez is olcsóbb lesz a Bácska révén, mert előnyös szerződése van a kivitelezőkkel. Egyszóval: bízunk benne, hogy tovább fejlődik szövetkezetünk. Menő szekérre ültek . . . A moravicai szövetkezet társastermelőinek teljes bizalmát élvezi. A maguk módján ekképp szűrték le a társulás lényegét: — Jobb a menő szekérre szállni, mint arra, amit csak most csinálnak. Topolyán ugyanis most készülnek egy hasonló mezőgazdasági szervezet megalakítására, a Bácska pedig már régen leküzdötte a kezdeti nehézségeket. — A Bácska valóban teljes szolidaritást vállal valamennyi munkaszervezetével — hangsúlyozza Tanka László. — Ha a topolyai elképzelést fogadjuk el, akkor kiegyenlítődtünk volna azokkal a szervezetekkel, amelyek húsz éve alszanak, vagyis ki kellett volna segíteni őket. A Bácskában úgy fogunk fejlődni, ahogy dolgozunk, s ahogy kiaknázzuk a társulás előnyeit. Az ügyviteli alap háromszorosára növekedett azoknak a híreszteléseknek a megcáfolására, amelyekkel egyesek meg akarták hiúsítani a társulást. Hameder Károly, a Bácska számvevőségi főnöke a következő adatokat bocsátotta rendelkezésünkre: — A Bácskának tizennégy tagszervezete van 2617 dolgozóval. Saját földterülete 17 200 hektár, kooperációban pedig 30 000 hektárt művel meg. Tavalyi jövedelme az idén társult négy munkaszervezetén kívül 286 millió dinár. Ebből majdnem nyolcmillió jutott az ügyviteli alapba, háromszor annyi, mint 1968-ban, a közfogyasztási alap pedig kis híján hárommillió. Több mint 1 800 000 dinárt költöttünk lakásépítésre. Az átlagkereset 1030 dinár, de a zombori szövetkezetben és az Aleksa Santié-i Kombinátban 1195 dinár. POLYVAS József Autógyárak ózoné A legújabb hírek arra vallanak, hogy hamarosan néhány újabb autógyárral leszünk „gazdagabbak”. Több zágrábi vállalat tárgyalásokat folytat egy eddig még meg nem nevezett nyugat-európai autógyárral, s állítólag két hónapon belül megkötik a szerződést egy zágrábi székhelyű gépkocsi-összeszerelő gyár létesítésére. De ez még nem minden. Rijeka és Zadar a japánokkal tárgyal, Eszék pedig a Foldművekkel, s csak idő kérdése több hasonló egyezmény megkötése is. Számíthatunk tehát arra, hogy rövidesen megjelenik a piacon a „hazai” gyártmányú Volvo, Peugeot, Saab, lord és Mazda. Úgyszólván teljessé válik így a lista: a kragujevaci Zastava művek mellett, amely a Fiat néhány gépkocsi típusát állítja össze, ott van még Szarajevóban az Unis, a Volkswagennel, az NSU-val és az Audi val, a koperi Tomas a Citroennel, a ljubljanai Litostroj a Renault-val, a Novo Mestó-i IMV az angol BLMC-vel, a ljubljanai Kosmos az Alfa Romeóval — tehát majdnem minden gépkocsigyártó világcégnek lesz nálunk szerelő vállalata. Ennél tarkább, s mondjuk meg őszintén: ennél haszontalanabb gépkocsiipart aligha lehet elképzelni. Fogas kérdés — egyelőre még nincs is rá válasz —, hogy ebben az elburjánzott gyártásban hogyan lehet egyáltalán eligazodni, s még inkább hogyan lehet rendet teremteni benne. A teljes szabadság s a társadalom be nem avatkozása képtelen helyzetet teremtett. Már nem lehet útját állni a vállalatok törekvéseinek, hogy valamiféle gépkocsiipari kooperációba kezdjenek, amelynek legfőbb célja a busás haszon. A „big business” fékevesztett erővel kerítette hatalmába még azokat a vállalatokat is, amelyeknek egyébként jól megalapozott hosszú távú fejlesztési irányzatuk van, de az anyagi nehézségek leküzdése végett a szerelőiparban keresik a fellendülés útját. S ebben az üzletben pillanatnyilag kitűnően meg is találják számításukat. A kragujevagi gyár például a Fiat 850-est 785 dollárért vásárolja meg, és 1360 dollárért adja tovább a hazai vevőnek. A Novo Mestó-i IMV az Austin 1300-ast 980 dollárért kapja, és 2120 dollárért árusítja. A Pretis az NSU 1000-es típuson 663 dolláros hasznot szerez, mert 940 dollárért kapja és 1603 dollárért adja tovább. Hasonló a helyzet a többi gépkocsi-összeállítóval is. Kétségtelen, hogy a gépkocsiipar nemcsak a tetemes haszon miatt ilyen vonzó, hanem azért is, mert rendkívül nagy szerepe van a gazdaságfejlesztésben. Ezt szintén nem lehet figyelmen kívül hagyni, amikor azt vizsgáljuk, hogy Szlovénia és Bosznia után miért fordult most teljes erővel ebbe az irányba a horvát ipar is. Az autógyártás ugyanis magához kapcsolja, munkával látja el és fellendíti a fémfeldolgozó gyárak, s a villamossági cikkeket, a műanyagot, a textilt gyártó vállalatok egész láncolatát. S ami szintén nem mellékes: jelenlegi gazdasági rendszerünk maximálisan kedvez a gépkocsigyártóknak. Ezt az ipart jóval nagyobb vámok védik, mint a gép- és szerszámgépgyártást. A zágrábi Prvomajska termékei például mintegy 30 százalékos vámvédelmet élveznek, de ugyanezeket a termékeiket— ha a gépkocsiipar számára gyártaná — csaknem 110 százalékos védővám óvná a külföldi konkurrenciától. Az éles piaci versenyben ez csöppet sem elhanyagolható körülmény. A gépkocsiszerelő-ipar terjeszkedésének tehát úgyszólván korlátlan lehetőségei vannak nálunk, s az üzlet nagyban virágzik. A külföldi autóalkatrészekre fizetett 25 százalékos vám nem nagy akadály, hiszen a haszon akkora, hogy jóval nagyobb vámot is könnyedén elbírna. Nem is csoda, hogy gombamód szaporodik az összeállítók családja, elvégre mindenki a maga hasznát keresi. Mivel a Zastava művek termelése nem tudott lépést tartani az ugrásszerűen megnövekedett kereslettel, a kínálat és kereslet közötti űrbe egymás után ugrottak be , és ugranak be az újabbnál újabb „gépkocsigyárak”. S az összeszerelés már olyan mély gyökereket eresztett, hogy aligha lehet visszavonulásra kényszeríteni. Igaz, néhány hónapja beszélnek már arról, hogy erélyes intézkedések készülnek ennek az iparágnak a megzabolázására, de a késés máris akkora, hogy kétségessé teszi a beígért intézkedések eredményességét. A megszaporodott gyártók érdekeit egyre nehezebb lesz összeegyeztetni, különösen ha azt is figyelembe vesszük, hogy érdekeik szorosan összefonódtak köztársasági, helyi és területi érdekekkel. Egy dolog azonban bizonyos: a gépkocsiipar egységes fejlesztési koncepciójának hiánya olyan ingoványba vezetett bennünket, amelyből ma már roppant nehéz kievickelni. KORPA Béla 9. oldal A lakásépítésről reálisan A tervkészítés előtt meg kellene vizsgálni miért nem valósult meg lakáspolitikánk Ismét egy középtávú terv készítése előtt állunk: körvonalazni kell a lakásépítést, az 1971-től 1975-ig terjedő időszakra. Nem árt tehát egy kicsit visszanézni és felmérni, hogyan valósultak meg céljaink az elmúlt néhány év folyamán. Az 1966-ban meghozott ötéves társadalmi terv konkrétan előírta, mit kell tenni 1970-ig a lakásépítés terén. Az ezzel kapcsolatos határozatban leszögeztük, hogy az új rendszerben a munkaszervezetek a lakásépítésre szánt eszközök 50 százalékával fognak rendelkezni. Úgy számítottuk, hogy a lakáskezelőségek is jelentős összeget fognak fordítani lakásépítésre. Kimondtuk, hogy az építés pénzelése megváltozik: a vevő az ár 60 százalékát fizeti be, a bank a hátramaradt 40 százalékra ad hitelt. A határozat szerint a lakásépítés üteme gyorsaban fog nőni, mint a nemzeti jövedelem, és az építőhelyek és telkek előkészítésének gyors üteme lehetőséget fog nyújtani folyamatos és tömeges építkezésre. Végül meghatároztuk azt is, hogy öt év alatt 700 000 lakást építünk, ebből 300 000-et a városokban és nagy ipari központokban. A gyakorlat mást mutat Ha most, az új tervkészítés közben megállunk egy pillanatra, és felmérjük, mi valósult meg abból, amit annak idején reálisnak gondoltunk, be kell vallanunk, hogy a gyakorlat mást hozot. Először is a munkaszervezetek a vártnál sokkal kevesebbet fordítottak lakásépítésre. Ennek okait részben ismerjük. Az egyik az, hogy 1967-ben a Szövetségi Végrehajtó Tanács engedélyezte a munkaszervezeteknek, hogy a lakásalapot más célra is használhassák. Noha ezt később visszavonták, hatása még ma is érezhető. A házkezelőségek sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Nem csak Belgrádban, másutt is rebesgetik, hogy a lakásépítő alap pénzét magas kamatra kölcsön adják, vagy pedig a községi szkupstina nyomására más célokra használják fel. A lakásvásárlásban is megváltozott a befizetés aránya, a kamatláb is sokkal magasabb, mint ahogy annak idején megegyeztek a bankok. A Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai szerint a lakásépítésbe való beruházás összege sokkal lassabban nő, mint a nemzeti jövedelem. Emiatt tavaly például a társadalmi tulajdonban levő lakásokból 13 százalékkal, azaz 5000 lakással kevesebb készült el, mint az előző évben. Ha az elkészült lakásokhoz hozzáadjuk a magántulajdonban felépült 89 ezret, akkor is csak 127 000 készült el a tervezett 136 000 lakásból. Különben tavaly országszerte csökkent a lakásépítés üteme, az építővállalatok sem kecsegtetnek reményekkel. Hogy kerültünk ebbe a helyzetbe? Mesterségesen felduzzasztott kereset Minél kevesebb lakás épül, annál nagyobb az ára. Ma már nagyobb városokban alig lehet kapni négyzetméterenként 2500 dinárnál olcsóbb lakást. Különösen a nagyobb településeken fokozódott a kereslet. Az építővállalatok nagy eredménynek könyvelték el azt, hogy két évre előre eladták a lakásokat, noha nyilvánvaló, hogy nem építettek annyit, mint amennyit a kapacitásaik megengedtek volna. Ilyen kereslet mellett a lakásnélküli nem kérdezi, miért drágul napról napra a lakás, örül, ha egy vagy két év múlva beköltöznet. A keresletet tehát mesterségesen növelték. Meg kell mondani azonban azt is, hogy a lakásépítés ütemét erősen fékezte a községi szkupstinák szolgálatainak tétovázása vagy hanyagsága. Megengedhetetlenül sokat késtek a telkek megjelölésével és előkészítésével. Ezenkívül az előkészítést annyira megdrágították, hogy ma már nem egy városban a lakás árának felét teszik. A községi szkupstinák a telekmegváltási díjjal oly mértékben megdrágították a lakást, hogy most a középtávú terv készítése előtt végleg el kell dönteni: maradnak-e a mostani méregdrága építkezés és közművesítési tervek mellett, s továbbra is lassan, s keveset építenek, vagy valamiről lemondva olcsóbban, gyorsan és többet fognak építeni. A szövetségi felmérések szerint az elkövetkező öt év folyamán 800—900 ezer lakást kellene építeni. Ezt a tervet is meg fogja azonban cáfolni a valóság, ha sürgősen nem hárítjuk el legalább egy részét azoknak az akadályoknak, amelyek az elmúlt néhány évben meghiúsították lakásépítési tervünk megvalósítását. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az országban legalább 700 000 családnak nincs lakása, és számuk napról napra nő. VARGA Matild Az ALFA-POTEZ olajkályha rendkívül jól megszerkesztett fűtőeszköz. Nemcsak európai hírnévnek örvend, hanem igen keresett az amerikai kontinensen is és a nedves éghajlatú vidékeken. Használata igen gazdaságos. Fűtés közben nem szárítja ki a levegőt. A fent bemutatott olajkályha óránként 10 000 kalória hőt fejleszt. ALFA-VRANJE 163-1