Magyar Szó, 1970. március (27. évfolyam, 58-88. szám)

1970-03-15 / 72. szám

Vasárnap, 1970. márc. 15. MAGYAR SZÓ Hopp fogaik a társulást Zom­borban és Moravicán Közös fejlesztési program - A jövedelem Moravicán marad - Sza­vatolják a terményárakat Most, hogy elült a mora­ Vicai földművesszövetkezet és a zombori Bácska Kom­binát társulásának csataza­ja, higgadtan fel lehet mér­ni, mit nyújt ez az integrá­ció a moravicaiaknak. Már az első benyomás az, hogy jó üzlettársat választottak: a Bácska egyike a legerősebb és legszilárdabb vajdasági mezőgazdasági szervezetek­nek. Lássuk először, hogyan ér­tékelik a társulást a Bács­kában. Fejlesztik a kooperációt ! Ezt a társulást többre becsüljük, mint bármely más szervezet hozzánk való csat­lakozását — mondja Rajko Prerad munkaszervezési fő­nök. — Átléptük a bűvös kört, azaz a községi határo­kat, s bebizonyítottuk, hogy a gazdasági érdek nem is­mer határokat. Ami a mo­­ravicai szövetkezet státusát illeti: teljesen önálló, s leg­jobb belátása szerint osztja el az általa teremtett jöve­delmet. A termények érté­kesítése, az anyagbeszerzés, az üzemfejlesztés és a pénz­ügyi politika kialakítása azon­ban közös.­­ Végül az a vélemé­nyünk, hogy nem károsul a topolyai község sem, mert a jövedelem Moravicán marad, sőt növekszik is. Ezt a Bács­ka egész kollektívája szava­tolja. Žarko Janjic, a kombinát közigazgatási főnöke végig részt vett a társulás előké­születeiben. — Tapasztalatom szerint a moravicai szövetkezet dolgo­zói teljesen egységesek ab­ban, hogy szövetkezetük és termelőik gazdasági érdekét tartják a szemük előtt. Ez a társulás pedig éppen olyan, amilyent akartak: tisztán gazdasági. Biztosra vesszük, hogy a moravicai szövetke­zet szívvel-lélekkel együtt­működik velünk, mi pedig igyekszünk megőrizni bizal­mukat. Segítségére leszünk abban, hogy tovább erősít­sék és fejlesszék a kooperá­ciót. Örülünk, hogy a szövet­kezetnek sok kiváló fiatal szakembere van, akik nem zárkóznak el községüktől sem, tevékenyen részt vesz­nek a társadalmi-politikai életben, s együtt lélegeznek Móra Vicával. Hatvanmilliós hitelkeret Jordan Konstantinović mér­nök, a Bácska igazgatója úgy véli, hogy manapság kissé nevetséges községi ér­dekekre hivatkozva gátolni a társulást. — A topolyai község nem károsult meg, a jövedelem ugyanis ott marad, ahol meg­teremtik ■*- mondja az igaz­gató.­­ Az elosztás általá­nosan elfogadott szabályzat szerint történik, az alapok megmaradnak, a jövedelem pedig növekszik. Csak egy évet kell várni, hogy min­denki meggyőződjön róla: a moravicai szövetkezet jöve­delme lényegesen növeked­ni fog. Az igazgató rámutatott a társulás többi előnyére is: " A Bácska Kombinát hitel­kerete egy év alatt kétsze­resére növekedett, s jelenleg 60 millió új dinárra rúg. Nem is kell magyarázni, mit jelent ez tagszervezeteink­nek. Továbbá, mi többet ka­punk terményeinkért, mint mások, mert sokat termelünk és terményeinket nagy mennyiségben kínáljuk meg­vételre. Bizonyos például, hogy a búzáért legalább 20 párával többet kapunk ki­lónként, mint más, ami azt jelenti, hogy a termelőnek is többet fizethetünk. Termé­nyeinket a legjobb áron ér­tékesítjük, mert hosszú le­járatú szerződéseink vannak a horvátországi és szlovéniai feldolgozóiparral. A legjobb választás Tanka László, a moravi­cai földművesszövetkezet fia­tal igazgatója megállapította, hogy a szövetkezet egész tag­sága úgy tekintett a társu­lásra, mint kizárólag gazda­sági folyamatra. Olyan tár­sat kerestek, amelynek tá­mogatásával nagyobb jöve­delmet érhetnek el, s amely nem fosztja meg őket önren­delkezési jogaiktól. Az igazgató konkrétan azt várja az integrációtól, hogy megnyílik a lehetőség a mo­ravicai szövetkezet tovább­fejlődésére, kiépül a feldol­gozó ipar, s növekszik a tisz­ta haszon. Közös beruházás esetén minden tagszervezet befektetésének arányában részesül az új létesítmények jövedelméből. — Megvalósul régi ter­vünk, hogy egységesítjük gépállományunkat — foly­tatta Tanka —, s jutányos áron, kedvező feltételekkel vegyünk gépeket. Paprika­feldolgozónk is kellő meny­­nyiségű biztos nyersanyag­hoz jut: az IPK Bácska 87 hektár ipari paprikát termel. A terméshozam pedig ott sokkal nagyobb mint nálunk, mert jobb a föld. Növelni fogjuk a napraforgó terme­lést is, mivel a Bácska olaj­­gyárat épít, amelynek sok napraforgóra lesz szüksége. Közös erővel gabonaszárítót építünk Moravicán, s ez is olcsóbb lesz a Bácska révén, mert előnyös szerződése van a kivitelezőkkel. Egyszóval: bízunk benne, hogy tovább fejlődik szövetkezetünk. Menő szekérre ültek . . . A moravicai szövetkezet társastermelőinek teljes bi­zalmát élvezi. A maguk mód­ján ekképp szűrték le a társu­lás lényegét: — Jobb a menő szekérre szállni, mint arra, amit csak most csinálnak. Topolyán ugyanis most készülnek egy hasonló mezőgazdasági szer­vezet megalakítására, a Bács­ka pedig már régen leküz­dötte a kezdeti nehézsége­ket. — A Bácska valóban tel­jes szolidaritást vállal va­lamennyi munkaszervezeté­vel — hangsúlyozza Tanka László. — Ha a topolyai el­képzelést fogadjuk el, akkor kiegyenlítődtünk volna azok­kal a szervezetekkel, ame­lyek húsz éve alszanak, vagyis ki kellett volna segí­teni őket. A Bácskában úgy fogunk fejlődni, ahogy dol­gozunk, s ahogy kiaknázzuk a társulás előnyeit. Az ügyviteli alap háromszorosára növekedett azoknak a híresztelések­nek a megcáfolására, ame­lyekkel egyesek meg akarták hiúsítani a társulást. Hame­­der Károly, a Bácska szám­vevőségi főnöke a következő adatokat bocsátotta rendel­kezésünkre: — A Bácskának tizennégy tagszervezete van 2617 dol­gozóval. Saját földterülete 17 200 hektár, kooperációban pedig 30 000 hektárt művel meg. Tavalyi jövedelme az idén társult négy munka­­szervezetén kívül 2­86 millió dinár. Ebből majdnem nyolc­millió jutott az ügyviteli alapba, háromszor annyi, mint 1968-ban, a közfogyasz­tási alap pedig kis híján há­rommillió. Több mint 1 800 000 dinárt költöttünk lakásépítésre. Az átlagkere­set 1030 dinár, de a zombori szövetkezetben és az Aleksa Santié-i Kombinátban 1195 dinár. POLYVAS József Autógyárak ózoné A legújabb hírek arra vallanak, hogy hamarosan néhány újabb autógyárral le­szünk „gazdagabbak”. Több zágrábi vál­lalat tárgyalásokat folytat egy eddig még meg nem nevezett nyugat-európai autó­gyárral, s állítólag két hónapon belül meg­kötik a szerződést egy zágrábi székhelyű gépkocsi-összeszerelő gyár létesítésére. De ez még nem minden. Rijeka és Zadar a japánokkal tárgyal, Eszék pedig a Fold­­művekkel, s csak idő kérdése több hasonló egyezmény megkötése is. Számíthatunk tehát arra, hogy rövidesen megjelenik a piacon a „hazai” gyártmányú Volvo, Peugeot, Saab, lord és Mazda. Úgyszól­ván teljessé válik így a lista: a kraguje­­vaci Zastava művek mellett, amely a Fiat néhány gépkocsi típusát állítja össze, ott van még Szarajevóban az Unis, a Volks­wagennel, az NSU-val és az Audi­ val, a koperi Tomas a Citroennel, a ljubljanai Litostroj a Renault-val, a Novo Mestó-i IMV az angol BLMC-vel, a ljubljanai Kosmos az Alfa Romeóval — tehát majd­nem minden gépkocsigyártó világcégnek lesz nálunk szerelő vállalata. Ennél tarkább, s mondjuk meg őszin­tén: ennél haszontalanabb gépkocsiipart aligha lehet elképzelni. Fogas kérdés — egyelőre még nincs is rá válasz —, hogy ebben az elburjánzott gyártásban hogyan lehet egyáltalán eligazodni, s még inkább hogyan lehet rendet teremteni benne. A teljes szabadság s a társadalom be nem avatkozása képtelen helyzetet teremtett. Már nem lehet útját állni a vállalatok törekvéseinek, hogy valamiféle gépkocsi­ipari kooperációba kezdjenek, amelynek legfőbb célja­­ a busás haszon. A „big busi­ness” fékevesztett erővel ke­rítette hatalmába még azokat a vállalato­kat is, amelyeknek egyébként jól megala­pozott hosszú távú fejlesztési irányzatuk van, de az anyagi nehézségek leküzdése végett a szerelőiparban keresik a fellen­dülés útját. S ebben az üzletben pillanatnyilag ki­tűnően meg is találják számításukat. A kragujevagi gyár például a Fiat 850-est 785 dollárért vásárolja meg, és 1360 dollá­rért adja tovább a hazai vevőnek. A Novo Mestó-i IMV az Austin 1300-ast 980 dollá­rért kapja, és 2120 dollárért árusítja. A Pretis az NSU 1000-es típuson 663 dolláros hasznot szerez, mert 940 dollárért kapja és 1603 dollárért adja tovább. Hasonló a hely­zet a többi gépkocsi-összeállítóval is. Kétségtelen, hogy a gépkocsiipar nem­csak a tetemes haszon miatt ilyen vonzó, hanem azért is, mert rendkívül nagy sze­repe van a gazdaságfejlesztésben. Ezt szin­tén nem lehet figyelmen kívül hagyni, amikor azt vizsgáljuk, hogy Szlovénia és Bosznia után miért fordult most teljes erővel ebbe az irányba a horvát ipar is. Az autógyártás ugyanis magához kapcsol­ja, munkával látja el és fellendíti a fém­feldolgozó gyárak, s a villamossági cikke­ket, a műanyagot, a textilt gyártó válla­latok egész láncolatát. S ami szintén nem mellékes: jelenlegi gazdasági rendszerünk maximálisan ked­vez a gépkocsigyártóknak. Ezt az ipart jó­val nagyobb vámok védik, mint a gép- és szerszámgépgyártást. A zágrábi Prvomajs­­ka termékei például mintegy 30 százalékos vámvédelmet élveznek, de ugyanezeket a termékeiket— ha a gépkocsiipar számára gyártaná — csaknem 110 százalékos védő­vám óvná a külföldi konkurrenciától. Az éles piaci versenyben ez csöppet sem el­hanyagolható körülmény. A gépkocsiszerelő-ipar terjeszkedésének tehát úgyszólván korlátlan lehetőségei vannak nálunk, s az üzlet nagyban virág­zik. A külföldi autóalkatrészekre fizetett 25 százalékos vám nem nagy akadály, hi­szen a haszon akkora, hogy jóval nagyobb vámot is könnyedén elbírna. Nem is cso­da, hogy gombamód szaporodik az össze­állítók családja, elvégre mindenki a maga hasznát keresi. Mivel a Zastava művek termelése nem tudott lépést tartani az ug­rásszerűen megnövekedett kereslettel, a kínálat és kereslet közötti űrbe egymás után ugrottak be , és ugranak be az újabbnál újabb „gépkocsigyárak”. S az összeszerelés már olyan mély gyökereket eresztett, hogy aligha lehet visszavonulás­ra kényszeríteni. Igaz, néhány hónapja beszélnek már ar­ról, hogy erélyes intézkedések készülnek ennek az iparágnak a megzabolázására, de a késés máris akkora, hogy kétségessé te­szi a beígért intézkedések eredményessé­gét. A megszaporodott gyártók érdekeit egyre nehezebb lesz összeegyeztetni, kü­lönösen ha azt is figyelembe vesszük, hogy érdekeik szorosan összefonódtak köztársa­sági, helyi és területi érdekekkel. Egy dolog azonban bizonyos: a gépko­csiipar egységes fejlesztési koncepciójának hiánya olyan ingoványba vezetett bennün­ket, amelyből ma már roppant nehéz ki­­evickelni. KORPA Béla 9. oldal A lakásépítésről reálisan A tervkészítés előtt meg kellene vizsgálni miért nem valósult meg lakáspolitikánk Ismét egy középtávú terv készítése előtt állunk: kör­vonalazni kell a lakásépítést, az 1971-től 1975-ig terjedő időszakra. Nem árt tehát egy kicsit visszanézni és felmérni, hogyan valósultak meg cél­jaink az elmúlt néhány év folyamán. Az 1966-ban meghozott öt­éves társadalmi terv konkré­tan előírta, mit kell tenni 1970-ig a lakásépítés terén. Az ezzel kapcsolatos határo­zatban leszögeztük, hogy az új rendszerben a munka­­szervezetek a lakásépítésre szánt eszközök 50 százaléká­val fognak rendelkezni. Úgy számítottuk, hogy a lakás­­kezelőségek is jelentős össze­get fognak fordítani lakás­építésre. Kimondtuk, hogy az építés pénzelése megvál­tozik: a vevő az ár 60 száza­lékát fizeti be, a bank a hátramaradt 40 százalékra ad hitelt. A határozat sze­rint a lakásépítés üteme gyorsaban fog nőni, mint a nemzeti jövedelem, és az építőhelyek és telkek előké­szítésének gyors üteme lehe­tőséget fog nyújtani folyama­tos és tömeges építkezésre. Végül meghatároztuk azt is, hogy öt év alatt 700 000 la­kást építünk, ebből 300 000-et a városokban és nagy ipari központokban. A gyakorlat mást mutat Ha most, az új tervkészí­tés közben megállunk egy pillanatra, és felmérjük, mi valósult meg abból, amit an­nak idején reálisnak gondol­tunk, be kell vallanunk, hogy a gyakorlat mást hozot. Elő­ször is a munkaszervezetek a vártnál sokkal kevesebbet fordítottak lakásépítésre. En­nek okait részben ismerjük. Az egyik az, hogy 1967-ben a Szövetségi Végrehajtó Ta­nács engedélyezte a munka­­szervezeteknek, hogy a la­kásalapot más célra is hasz­nálhassák. Noha ezt később visszavonták, hatása még ma is érezhető. A házkezelőségek sem váltották be a hozzá­juk fűzött reményeket. Nem csak Belgrádban, másutt is rebesgetik, hogy a lakásépítő alap pénzét magas kamatra kölcsön adják, vagy pedig a községi szkupstina nyomá­sára más célokra használják fel. A lakásvásárlásban is megváltozott a befizetés ará­nya, a kamatláb is sokkal magasabb, mint ahogy an­nak idején megegyeztek a bankok. A Szövetségi Sta­tisztikai Hivatal adatai sze­rint a lakásépítésbe való be­ruházás összege sokkal las­sabban nő, mint a nemzeti jövedelem. Emiatt tavaly például a társadalmi tulaj­donban levő lakásokból 13 százalékkal, azaz 5000 lakás­sal kevesebb készült el, mint az előző évben. Ha az elké­szült lakásokhoz hozzáadjuk a magántulajdonban felépült 89 ezret, akkor is csak 127 000 készült el a tervezett 136 000 lakásból. Különben tavaly országszerte csökkent a la­kásépítés üteme, az építő­vállalatok sem kecsegtetnek reményekkel. Hogy kerül­tünk ebbe a helyzetbe? Mesterségesen felduzzasztott kereset Minél kevesebb lakás épül, annál nagyobb az ára. Ma már nagyobb városokban alig lehet kapni négyzetmé­terenként 2500 dinárnál ol­csóbb lakást. Különösen a­ nagyobb településeken foko­zódott a kereslet. Az építő­­vállalatok nagy eredmény­nek könyvelték el azt, hogy két évre előre eladták a la­kásokat, noha nyilvánvaló, hogy nem építettek annyit, mint amennyit a kapacitá­saik megengedtek volna. Ilyen kereslet mellett a la­­kásnélküli nem kérdezi, miért drágul napról napra a lakás, örül, ha egy vagy két év múlva beköltöznet. A ke­resletet tehát mesterségesen növelték. Meg kell mondani azonban azt is, hogy a lakás­építés ütemét erősen fékezte a községi szkupstinák szol­gálatainak tétovázása vagy hanyagsága. Megengedhetet­lenül sokat késtek a telkek megjelölésével és előkészíté­sével. Ezenkívül az előké­szítést annyira megdrágítot­ták, hogy ma már­ nem egy városban a lakás árának fe­lét teszik. A községi szkups­tinák a telekmegváltási díj­jal oly mértékben megdrágí­tották a lakást, hogy most a középtávú terv készítése előtt végleg el kell dönteni: maradnak-e a mostani mé­regdrága építkezés és köz­­művesítési tervek mellett, s továbbra is lassan, s keveset építenek, vagy valamiről le­mondva olcsóbban, gyorsan és többet fognak építeni. A szövetségi felmérések szerint az elkövetkező öt év folyamán 800—900 ezer la­kást kellene építeni. Ezt a tervet is meg fogja azonban cáfolni a valóság, ha sürgő­sen nem hárítjuk el legalább egy részét azoknak az akadá­lyoknak, amelyek az elmúlt néhány évben meghiúsítot­ták lakásépítési tervünk megvalósítását. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az or­szágban legalább 700 000 csa­ládnak nincs lakása, és szá­muk napról napra nő. VARGA Matild Az ALFA-POTEZ olaj­kályha rendkívül jól meg­szerkesztett fűtőeszköz. Nemcsak európai hírnév­nek örvend, hanem igen keresett az amerikai kon­tinensen is és a nedves éghajlatú vidékeken. Használata igen gaz­daságos. Fűtés közben nem szárítja ki a levegőt. A fent bemutatott olaj­kályha óránként 10 000 kalória hőt fejleszt. ALFA-VRANJE 163-1

Next