Magyar Szó, 1970. április (27. évfolyam, 89-117. szám)

1970-04-19 / 107. szám

Vasárnap, 1970. ápr. 19. MAGYAR SZÓ N­yolc gyermeke van egy grazi leányanyának. Pontosabban csak ő szülte őket, de valójában nem az övé, mert valameny­­nyinek hátat fordított, ott­hagyta őket a szülészeti kli­nikán. A második, harma­dik gyerek után a klinika igazgatósága kiismerte a szívtelen anyát, és amikor szülni jött, előre értesítette a gyámhatóságot, hogy ké­szüljön fel egy csecsemő el­helyezésére. A nyolc testvér most egy családot alkot a Graz mel­letti gyermekfaluban. Mind a tizenöt családban nyolc gyermek van ebben a kü­lönös falucskában. A kilen­cedik családtag, az anya, aki a gyermekek igazi anyját, az édesanyát helyettesíti. Különös módja ez az ár­va és elhagyott gyerekekről való gondoskodásnak. Her­mann Gmeiner osztrák állam­polgár szervezte az első gyer­mekfalut 1949-ben, Inns­bruck melett, és kezdemé­nye azóta úgyszólván világ­­mozgalommá lett. Európa, Ázsiai és Afrika jó néhány országában alakítottak ilyen gyermekfalut. Ausztriában kilenc faluja van a szülői szere­tetből kirekesztett gye­rekeknek. Hazánkban Újvidék rend­kívül nagy érdeklődést mu­tat az osztrák példa iránt. Nemrégen egy 26 tagú kül­döttség járt a székvárosból ebből a célból Grazban; ve­lük tartottunk mi is, hogy láthassuk a Graztól 15 kilo­méternyire levő gyermekfa­lut. Gmeiner személyesen fej­tette ki a küldöttség előtt saját nevelési rendszerét, és egyebek között a követke­zőket hangsúlyozta: — Anyát, testvéreket (csa­ládot) és otthont (családi há­zat) kell adni azoknak a gye­rekeknek, akiket az étet va- Gyermekfalu samilyen okból megfosztott ettől. Sétálunk a gyermekfalu­ban, amelyet tíz esztendővel ezelőtt Gustav Schlesinger alapított, ma is egyik lelkes vezetője a mozgalomnak. Egyelőre csak külsőleg vesszük szemügyre a falucs­kát, mert a gyerekek isko­lában, óvodában vannak, nem találkozhatunk velük. Ahány család, annyi csa­ládi ház, villaszerű épület Nagyjából egyformák, és semmiben sem ütnek el a többi stájerországi kis tele­pülések házaitól. Beleolvad­nak egy kis igazi falucská­ba, amire Schlessiniger úr felhívja a küldöttség figyel­­­­mét. — A gyermekfalu nem el­szigetelt település, hanem­­ szerves része az igazi fa­lunak. Ez azért fontos, mert csak így válik lehetővé, hogy a mi gyerekeink is ugyan­abba az iskolába járjanak, mint a többi, szüleiknél levő gyerek. A gyermekfalu el­nevezés csak nekünk, felnőt­teknek szól, a gyermekek az igazi falu lakosainak tartják magukat. Most tudatosodik csak bennünk, hogy Gmeiner, a mozgalom értelmi szerzője, miért hangsúlyozta többször is: a szülőktől elszakadt gyer­meket nem szabad internál­ni. Még a változatosság ked­véért sem fejezte így ki ma­gát: internátusba, gyermek­­otthonba helyezni. Mindig a többet mondó, borzalmakra emlékeztető kifejezést, az internálást használta. — A mi gyermekünk — magyarázza Schlesinger —, ugyanúgy mint a többi gye­rek, az iskolából haza­jön, játszópajtásaitól is azzal vá­lik el, hogy megy haza, megy a mamához. Jovan Soldatovic, ismert újvidéki szobrászművész, aki szintén tagja volt a küldött­ségnek, a házszámra hívja fel a figyelmet . Nézd csak, erről sem feledkeztek meg. Milyen öröm volt számomra, amikor megtanultam a házszámun­­kat... Egy esztendővel ezelőtt számozták meg a házakat, akkor jöttek rá, hogy ez az apróság is lényeges a gyer­mek életében. Azóta a gyer­mekek címükön is feltünte­tik a házszámot A levelezés egyébként nem gyakori, több látogató érke­zik, mint levél. Megtörténik, ugyanis, hogy az igazi szü­lők, az édesanya és édesapa meglátogatja a gyermekét Háromhavonként engedélye­zik számukra a látogatást de bizonyos esetekben gyak­rabban is. — Muszáj kivételt tenni, ha olyan esetről van szó, hogy az anyai szív nem szűnt meg teljesen közöm­bös lenni gyermeke iránt —■ magyarázza Schlesinger. El is mond­­egy ilyen példát. — Nemrégen volt egy ese­tünk, amikor az anya azért volt kénytelen megválni gyermekétől, mert nem volt miből eltartania. Számára engedélyeztük a gyakoribb látogatást az új anya pe­dig vigyázott nehogy ked­veskedésével csökkentse az édesanya iránti ragaszko­dást. Ida Glanzet mamát és gyermekeit délutáni munka közben találtuk. A nappali szoba nagy asztala körül Ш hat kisebb-nagyobb gyerek, két gyengélkedő pedig a há­lószobában aludt A fiúk a házi feladatot csinálták, a kislányoknak pedig anyuka mutatta, hogy kell megfoltozni a ruhájukat, ha elszakítják. Az egyik kis szőkeség már nagy szakérte­lemmel öltögetett Egy pillantás a ruházatuk­ra: nincsenek egyforma ru­hában, nem uniformizálják őket A nagyobbak kinőtt ruháit ebben a családban is a kisebbek viselik tovább. A negyvenöt év körüli mama arcán igazi anyai öröm sugárzik. Boldog a gyermekei között Ezekben a napokban egyébként az egész mozga­lom ünnepel, mert a legelső gyermekfalu egyik lakója orvosi diplomát szerzett Nagykorú lett tehát az első nemzedék. A családi házról, a mamáról azért nem feled­keznek meg, még ha nem is igazi családi ház volt és a mama sem szülő édesanya. CSORBA István Ida Glanzet gyermekeivel és küldöttségünk két tagjával Kishitűség vagy szűk látókör? Tervezőinknek nem kellett túlságosan törniük a fe­jüket azon, hogy meghatározzák Vajdaság gazdaságá­nak legfontosabb céljait a következő ötéves tervidő­szakra. Az eddigi fejlődést mérlegelve ugyanis magától adódott annak szüksége, hogy ezután — ha nem aka­runk még jobban lemaradni az ország többi részétől — okvetlenül meg kell gyorsítanunk a fejlődés üte­mét A cél tehát világos, de annál nagyobb gond ma­rad továbbra is­, hogy ezt hogyan érjük el. Olyan erő­feszítésre kell mozgósítani a gazdaságot, hogy megra­gadja akár a legkisebb kínálkozó alkalmat is és ma­ximálisan kiaknázza a fejlődés lehetőségeit. Azaz, pon­tosabban: ne csak éljen a lehetőséggel, hanem keressen ott is alkalmat, ahol látszólag erre nincs eshetőség. Ez a megállapítás különösen a beruházásokra vo­natkozik. Köztudomású, ugyanis, hogy gazdaságunk — alacsony felhalmozása, nagyfokú eladósodása miatt — rendkívül szegény beruházási pénzeszközökben. Már­pedig jelentősebb befektetések nélkül elég nehéz el­képzelni a korszerűsítést, ami viszont a gyorsabb fej­lődés előfeltétele. Úgy látszik tehát, hogy lehetetlenséget követelünk gazdaságunktól, azt várjuk el tőle, hogy kevés pénzzel nagy dolgokat vigyen véghez. A látszat azonban nem a valóság. Hiszen tudjuk, hogy aránylag kis kezdőtőké­vel, de szakszerűen megalapozott és sokat ígérő fejlesz­tési elgondolásokkal mindig lehet beruházót találni. Ezért is kapott különös hangsúlyt a tervvázlatokban az a megállapítás, hogy munkaszervezeteinknek olyan fejlesztési programot kell összeállítaniuk, amelyek elég­gé érdekesek és vonzók lesznek a Vajdaságon kívüli és a külföldi cégek számára is. Ily módon magukhoz kap­csolhatják azokat, akiknek van pénzük, a befekteté­sekre. Sajnos, erre nem sok példa akadt eddig. Inkább vállalataink — kishitűségből -e, a sikertelenségtől való vállalatunk — kishitűségből-e, a sikertelenségtől való félelem vagy a vezetők szűklátókörűsége miatt? — to­vábbi fejlődésüket csupán a csekély vállalati alapok keretére alapozzák. Jellemző példa erre a gépkocsigyártás egyik vajda­sági kooperánsa. Habár termékeire akkora szüksége van az autóiparnak, hogy három-négy év múlva a gyár termelésének háromszorosa is kevés lesz számára, a vál­lalat — csupán saját eszközeit felhasználva­­— mégis­csak a termelés megkétszerezésére eszközöl befekteté­seket. Nyilvánvaló azonban, hogy egy merészebb fej­lesztési terv pénzelésével sem lenne gondja, hiszen az autógyár segítségével nagyobb nehézségek nélkül pénz­eszközökhöz jutna, így viszont valójában maga alatt vágja a fát: az autógyár kénytelen újabb kooperáns után nézni, vagy maga épít új gyárat e termékek gyár­tására, hiszen előirányzott fejlesztéséhez ezekből az al­katrészekből is nagy mennyiségekre van szüksége. Hogyan teremthetünk mi magunk lehetőségeket a gyorsabb fejlődésre, ha azt sem használjuk ki, ami után csak a kezünket kell kinyújtani? KORPA Béla Vasárnaptól szombatig VASÁRNAP: FÉLMILLIÓ GÉPKOCSI • Új gyárat épít a kra­­gujevaci Zastava. Erre a célra 1,3 milliárdos beruhá­zást irányoztak elő, s a ki­vitelezésben több mint száz hazai gyár és vállalat vesz részt. Az új gyár építését 1972-ben fejezik be, terme­lése a régi üzemével együtt 180 000 gépkocsi lesz. Ezzel egyidőben készülnek már a tervek a Zastava teljesítő­­képességének további bőví­tésére. A cél: félmillió gép­­kocsi 1975-ig. HÉTFŐ: SZEGYELLŐ, MAGAD, patnovic, Q) Miroslav Braunovićot, nnolvivo válogatosunk egy­kori tagját, tobbszoros or­zá­gos bajnokot a sportolók né­pes tanára most nyilván ki fogja közösíteni, mert szé­gyent hozott rájuk. A szorí­tók egykor ünnepelt bajnoka az utóbbi időben állandóan gyanús üzelmekkel foglalko­zott, adóeltitkolással, csem­pészéssel. Amikor Olaszor­­­­szágból visszatért Jugoszlá­viába, hevesen tiltakozott a vámvizsgálat ellen, civako­dott dulakodott a vámtisz­tekkel, majd amikor be akar­ták idézni az őrszobára, ki­tépte kezükből az útlevelét, és néhány határőrrel a sar­kában, futva viart vissza a határ túlsó oldalára. Hogy, hogy nem, mégis eljutott Belgrádba. Ott azonban a törvény rátette a kezét. A kihallgatáson is erőszakos­kodott a nyomozókkal, s ököllel támadt az újságírók­ra. KEDD ! KÉT ÚJ HÍD A DUNÁN • Vajdaság és Horvátor­szág, illetve az ország nyu­gati része között a teher- és utasforgalom a gombosi ré­gi hídon át halad, vagy pe­dig kerülővel Újvidéken, esetleg a palánkai kompon át. Ez azonban már nem so­káig fogja akadályozni a közlekedést: a Vojvodinaput és a Jugoszláv Beruházási Bank egyezséget kötött a palánkai híd finanszírozásá­ra. A munkálatokat már az ősszel megkezdik, a kivite­lezést a belgrádi Mostograd­­njára bízták. Időközben a horvátországi útépítési alap elkészítette az új gombosi híd tervét. Harminchatmi­­lió dinárba fog kerülni, fe­lét a Horvát Köztársaság adja költségvetéséből, felét pedig Vajdaság. Mivel ezen a hídon át az út Szlovéniá­ba és Horvátországba 100—■ 150 kilométerrel rövidebb lesz, a gazdaság évente 30 millió dinárt takaríthat meg a szállítási költségeken. SZERDA: VISZONTELADÓK Árasztották el az Állatpiacot ф A szövetségi gazdaság­­ügyi titkárság tájékoztatója szerint országszerte gomba módra szaporodnak a vi­szonteladók, akik kihasznál­va a húshiányt, főként Dél- Szerbiában felvásárolják a vágni való állatokat, és oda szállítják,­­ ahol a legna­gyobb a kereslet, ahol a leg­jobb árat kapnák érte. Volt eset, hogy a zugkereskedő saját tehergépkocsijával — néha kettővel, hárommal — 20—30 szarvasmarhát is szál­lított egy fordulóval a ten­gerparti fogyasztóközpontok­­ba. Sokszor még a vállalatok és a munkaszervezetek is támogatják őket, hitelt ad­nak nekik és takargatják üzelmeiket. A szövetségi tit­kárság véleménye szerint ezt meg lehetne előzni ha az ál­lattenyésztők, a feldolgozók és a nagyfogyasztók között megállapodás jönne létre. Le a maxi-kabátokkal! Ez nem harcias jelszó, hanem jóindulatú intelem: itt a tavasz, le lehet vetni a hosszú kabátokat. Egyébként nem győzöm csodálni, mennyire a divat­­tervezők kezére játszott a tavaszi időjárás. Mert lehetett volna ragyogó, meleg tavaszeső is, s már március köze­pén lekívánkozott volna rólunk a meleg gúnya, a gyap­júszövet felöltő. Kész ráfizetés lett volna a százezres maxi-kabát, ha egy-két hét után naftalinba kellett volna tenni, így azonban a bolondnak is megérte, hogy egy havi átlagkeresetnek megfelelő összeget adjon egyetlen ruha­darabért: két hónapig lehetett viselni a divatos tavaszi kabátokat. Engem csak az lepett meg, hogy míg például a drága bundákat — amikor pár évvel ezelőtt divatba jöttek — főleg meglett asszonyok, családanyák vásárolták, ezeket a szintén drága hosszú kabátokat zömmel csűtrik, zsenge korú hajadonok viselik. Azt még megértettem, hogy a nagyobb jövedelmű családok nem sajnálták a pénzt, hogy értékes prémekbe öltözhessen a ház asszonya — elvégre egy drága bundát évtizedekig lehet viselni, el lehet adni, át lehet alakítani —, azon azonban annál inkább csodál­koztam, miből vesznek maxi-kabátot a tizenévesek. El­végre nem tartunk még ott a nemzeti jövedelemmel, mint Ljubljana központjának lakosai. Bevallom, kicsit irigy vagyok a maxi-kabátos lányok­ra, mert azt gondolom, ha százezreket költhetnek havon­ta öltözködésre, nyilván könyvekre is áldozhatnak, nyil­ván nem kényszerülnek arra, hogy anyjuknak segítse­nek, mosogassanak, takarítsanak, mert biztosan van ház­vezetőnő a házban, ennélfogva annyit olvasnak, tanúinak, amennyit akarnak, ideális tanulási, művelődési lehetősé­geket biztosít számukra a család, amely, íme, még divat­hóbortjaikra sem sajnálja a pénzt. Szóval azért irigylem ezeket a divatos lányokat, mert nemcsak szépek, gazda­gok, hanem feltehetőleg okosak is. Feltehetőleg, mondom, mert a napokban olyasmit láttam, ami ellentmond elmé­letemnek. Az újvidéki gimnázium kapuján özönlöttek ki a diá­kok, s mindenki egy feltűnően csinos, maxi-kabátos diák­lányt bámult, aki pityeregve haladt társnői között. A csinos nagylány azért sírt, mert négy intőt kapott, társ­női pedig azzal vigasztalták, hogy nem kell elveszíteni a reményt, lehet, hogy megússza ezt a tanévet is — akár­csak a tavalyit — pótvizsgával. KIS­Z. CSÜTÖRTÖK: AMILYEN A MESTER, OLYAN A TANÍTVÁNY • A sofőrvizsgákon eddig mindig azok bukdácsoltak, akik rövid gyakorlás után álltak ki a vizsgára. Ám most az oktatóknak kell próbára kiállniuk. Az első vizsgák eredménye Belgrád­­ban módfelett lesújtó. A köz­társasági vizsgáztató bizott­ság előtt például 46 gépko­csivezető oktató közül tizen­öten azért kaptak szekun­­dát, mert nem ismerték a közlekedési szabályokat, nyolcan gépkocsivezetésből, a gyakorlati vizsgán buktak meg, 11-nek pedig pedagógiai és pszichológiai ismerete volt elégtelen. Gyenge okta­tók, felületesen képzett gép­kocsivezetők, sok-sok közúti baleset és gyakran emberál­dozat ennek a hanyagságnak a következménye. PÉNTEK: NAGY KÁROKAT OKOZNAK A BELVIZEK • Folyók magas vízállása és a feltörő talajvíz roppant nagy károkat okoz gazdasá­gunknak. Smederevóban pél­dául a víz elöntötte a vas­útállomást, s víz alatt van az obrenovaci új vízerőmű alagsora is, ahol az értékes áramfejlesztő gépek vannak elhelyezve. Újabban a Du­na magas vízállása veszély­­lyel fenyegeti a vaskapui vízerőművet is. Ha a víz átömlik a gáton, elönti az egész építkezést. Ennek az lenne a következménye, hogy a próbaüzemeltetés nem az idén, hanem legfel­jebb egy év múlva indulna meg. SZOMBAT: A LJUBLJANAI SEBÉSZEK SIKERE Két nappal a nagy feltű­nést keltő ljubljanai vese­­átültetés után tegnap azt a hírt kaptuk a szlovén fő­városból, hogy mindkét pá­ciens állapota kielégítő. Ka­tica Podvorec 53 éves ház­tartásbeli, akinek fél vesé­jét kioperálták, hogy átül­­tessük nagybeteg fiának szervezetébe, már minden veszélyen túl van. Fiát mes­terséges úton táplálják és rendszeres időközönként olyan gyógyszereket adnak be neki, amelyek meggátol­ják, hogy szervezete kivesse magából az idegen testet. S. L. 9. oldal

Next