Magyar Szó, 1970. április (27. évfolyam, 89-117. szám)
1970-04-19 / 107. szám
Vasárnap, 1970. ápr. 19. MAGYAR SZÓ Nyolc gyermeke van egy grazi leányanyának. Pontosabban csak ő szülte őket, de valójában nem az övé, mert valamenynyinek hátat fordított, otthagyta őket a szülészeti klinikán. A második, harmadik gyerek után a klinika igazgatósága kiismerte a szívtelen anyát, és amikor szülni jött, előre értesítette a gyámhatóságot, hogy készüljön fel egy csecsemő elhelyezésére. A nyolc testvér most egy családot alkot a Graz melletti gyermekfaluban. Mind a tizenöt családban nyolc gyermek van ebben a különös falucskában. A kilencedik családtag, az anya, aki a gyermekek igazi anyját, az édesanyát helyettesíti. Különös módja ez az árva és elhagyott gyerekekről való gondoskodásnak. Hermann Gmeiner osztrák állampolgár szervezte az első gyermekfalut 1949-ben, Innsbruck melett, és kezdeménye azóta úgyszólván világmozgalommá lett. Európa, Ázsiai és Afrika jó néhány országában alakítottak ilyen gyermekfalut. Ausztriában kilenc faluja van a szülői szeretetből kirekesztett gyerekeknek. Hazánkban Újvidék rendkívül nagy érdeklődést mutat az osztrák példa iránt. Nemrégen egy 26 tagú küldöttség járt a székvárosból ebből a célból Grazban; velük tartottunk mi is, hogy láthassuk a Graztól 15 kilométernyire levő gyermekfalut. Gmeiner személyesen fejtette ki a küldöttség előtt saját nevelési rendszerét, és egyebek között a következőket hangsúlyozta: — Anyát, testvéreket (családot) és otthont (családi házat) kell adni azoknak a gyerekeknek, akiket az étet va- Gyermekfalu samilyen okból megfosztott ettől. Sétálunk a gyermekfaluban, amelyet tíz esztendővel ezelőtt Gustav Schlesinger alapított, ma is egyik lelkes vezetője a mozgalomnak. Egyelőre csak külsőleg vesszük szemügyre a falucskát, mert a gyerekek iskolában, óvodában vannak, nem találkozhatunk velük. Ahány család, annyi családi ház, villaszerű épület Nagyjából egyformák, és semmiben sem ütnek el a többi stájerországi kis települések házaitól. Beleolvadnak egy kis igazi falucskába, amire Schlessiniger úr felhívja a küldöttség figyelmét. — A gyermekfalu nem elszigetelt település, hanem szerves része az igazi falunak. Ez azért fontos, mert csak így válik lehetővé, hogy a mi gyerekeink is ugyanabba az iskolába járjanak, mint a többi, szüleiknél levő gyerek. A gyermekfalu elnevezés csak nekünk, felnőtteknek szól, a gyermekek az igazi falu lakosainak tartják magukat. Most tudatosodik csak bennünk, hogy Gmeiner, a mozgalom értelmi szerzője, miért hangsúlyozta többször is: a szülőktől elszakadt gyermeket nem szabad internálni. Még a változatosság kedvéért sem fejezte így ki magát: internátusba, gyermekotthonba helyezni. Mindig a többet mondó, borzalmakra emlékeztető kifejezést, az internálást használta. — A mi gyermekünk — magyarázza Schlesinger —, ugyanúgy mint a többi gyerek, az iskolából hazajön, játszópajtásaitól is azzal válik el, hogy megy haza, megy a mamához. Jovan Soldatovic, ismert újvidéki szobrászművész, aki szintén tagja volt a küldöttségnek, a házszámra hívja fel a figyelmet . Nézd csak, erről sem feledkeztek meg. Milyen öröm volt számomra, amikor megtanultam a házszámunkat... Egy esztendővel ezelőtt számozták meg a házakat, akkor jöttek rá, hogy ez az apróság is lényeges a gyermek életében. Azóta a gyermekek címükön is feltüntetik a házszámot A levelezés egyébként nem gyakori, több látogató érkezik, mint levél. Megtörténik, ugyanis, hogy az igazi szülők, az édesanya és édesapa meglátogatja a gyermekét Háromhavonként engedélyezik számukra a látogatást de bizonyos esetekben gyakrabban is. — Muszáj kivételt tenni, ha olyan esetről van szó, hogy az anyai szív nem szűnt meg teljesen közömbös lenni gyermeke iránt —■ magyarázza Schlesinger. El is mondegy ilyen példát. — Nemrégen volt egy esetünk, amikor az anya azért volt kénytelen megválni gyermekétől, mert nem volt miből eltartania. Számára engedélyeztük a gyakoribb látogatást az új anya pedig vigyázott nehogy kedveskedésével csökkentse az édesanya iránti ragaszkodást. Ida Glanzet mamát és gyermekeit délutáni munka közben találtuk. A nappali szoba nagy asztala körül Ш hat kisebb-nagyobb gyerek, két gyengélkedő pedig a hálószobában aludt A fiúk a házi feladatot csinálták, a kislányoknak pedig anyuka mutatta, hogy kell megfoltozni a ruhájukat, ha elszakítják. Az egyik kis szőkeség már nagy szakértelemmel öltögetett Egy pillantás a ruházatukra: nincsenek egyforma ruhában, nem uniformizálják őket A nagyobbak kinőtt ruháit ebben a családban is a kisebbek viselik tovább. A negyvenöt év körüli mama arcán igazi anyai öröm sugárzik. Boldog a gyermekei között Ezekben a napokban egyébként az egész mozgalom ünnepel, mert a legelső gyermekfalu egyik lakója orvosi diplomát szerzett Nagykorú lett tehát az első nemzedék. A családi házról, a mamáról azért nem feledkeznek meg, még ha nem is igazi családi ház volt és a mama sem szülő édesanya. CSORBA István Ida Glanzet gyermekeivel és küldöttségünk két tagjával Kishitűség vagy szűk látókör? Tervezőinknek nem kellett túlságosan törniük a fejüket azon, hogy meghatározzák Vajdaság gazdaságának legfontosabb céljait a következő ötéves tervidőszakra. Az eddigi fejlődést mérlegelve ugyanis magától adódott annak szüksége, hogy ezután — ha nem akarunk még jobban lemaradni az ország többi részétől — okvetlenül meg kell gyorsítanunk a fejlődés ütemét A cél tehát világos, de annál nagyobb gond marad továbbra is, hogy ezt hogyan érjük el. Olyan erőfeszítésre kell mozgósítani a gazdaságot, hogy megragadja akár a legkisebb kínálkozó alkalmat is és maximálisan kiaknázza a fejlődés lehetőségeit. Azaz, pontosabban: ne csak éljen a lehetőséggel, hanem keressen ott is alkalmat, ahol látszólag erre nincs eshetőség. Ez a megállapítás különösen a beruházásokra vonatkozik. Köztudomású, ugyanis, hogy gazdaságunk — alacsony felhalmozása, nagyfokú eladósodása miatt — rendkívül szegény beruházási pénzeszközökben. Márpedig jelentősebb befektetések nélkül elég nehéz elképzelni a korszerűsítést, ami viszont a gyorsabb fejlődés előfeltétele. Úgy látszik tehát, hogy lehetetlenséget követelünk gazdaságunktól, azt várjuk el tőle, hogy kevés pénzzel nagy dolgokat vigyen véghez. A látszat azonban nem a valóság. Hiszen tudjuk, hogy aránylag kis kezdőtőkével, de szakszerűen megalapozott és sokat ígérő fejlesztési elgondolásokkal mindig lehet beruházót találni. Ezért is kapott különös hangsúlyt a tervvázlatokban az a megállapítás, hogy munkaszervezeteinknek olyan fejlesztési programot kell összeállítaniuk, amelyek eléggé érdekesek és vonzók lesznek a Vajdaságon kívüli és a külföldi cégek számára is. Ily módon magukhoz kapcsolhatják azokat, akiknek van pénzük, a befektetésekre. Sajnos, erre nem sok példa akadt eddig. Inkább vállalataink — kishitűségből -e, a sikertelenségtől való vállalatunk — kishitűségből-e, a sikertelenségtől való félelem vagy a vezetők szűklátókörűsége miatt? — további fejlődésüket csupán a csekély vállalati alapok keretére alapozzák. Jellemző példa erre a gépkocsigyártás egyik vajdasági kooperánsa. Habár termékeire akkora szüksége van az autóiparnak, hogy három-négy év múlva a gyár termelésének háromszorosa is kevés lesz számára, a vállalat — csupán saját eszközeit felhasználva— mégiscsak a termelés megkétszerezésére eszközöl befektetéseket. Nyilvánvaló azonban, hogy egy merészebb fejlesztési terv pénzelésével sem lenne gondja, hiszen az autógyár segítségével nagyobb nehézségek nélkül pénzeszközökhöz jutna, így viszont valójában maga alatt vágja a fát: az autógyár kénytelen újabb kooperáns után nézni, vagy maga épít új gyárat e termékek gyártására, hiszen előirányzott fejlesztéséhez ezekből az alkatrészekből is nagy mennyiségekre van szüksége. Hogyan teremthetünk mi magunk lehetőségeket a gyorsabb fejlődésre, ha azt sem használjuk ki, ami után csak a kezünket kell kinyújtani? KORPA Béla Vasárnaptól szombatig VASÁRNAP: FÉLMILLIÓ GÉPKOCSI • Új gyárat épít a kragujevaci Zastava. Erre a célra 1,3 milliárdos beruházást irányoztak elő, s a kivitelezésben több mint száz hazai gyár és vállalat vesz részt. Az új gyár építését 1972-ben fejezik be, termelése a régi üzemével együtt 180 000 gépkocsi lesz. Ezzel egyidőben készülnek már a tervek a Zastava teljesítőképességének további bővítésére. A cél: félmillió gépkocsi 1975-ig. HÉTFŐ: SZEGYELLŐ, MAGAD, patnovic, Q) Miroslav Braunovićot, nnolvivo válogatosunk egykori tagját, tobbszoros orzágos bajnokot a sportolók népes tanára most nyilván ki fogja közösíteni, mert szégyent hozott rájuk. A szorítók egykor ünnepelt bajnoka az utóbbi időben állandóan gyanús üzelmekkel foglalkozott, adóeltitkolással, csempészéssel. Amikor Olaszországból visszatért Jugoszláviába, hevesen tiltakozott a vámvizsgálat ellen, civakodott dulakodott a vámtisztekkel, majd amikor be akarták idézni az őrszobára, kitépte kezükből az útlevelét, és néhány határőrrel a sarkában, futva viart vissza a határ túlsó oldalára. Hogy, hogy nem, mégis eljutott Belgrádba. Ott azonban a törvény rátette a kezét. A kihallgatáson is erőszakoskodott a nyomozókkal, s ököllel támadt az újságírókra. KEDD ! KÉT ÚJ HÍD A DUNÁN • Vajdaság és Horvátország, illetve az ország nyugati része között a teher- és utasforgalom a gombosi régi hídon át halad, vagy pedig kerülővel Újvidéken, esetleg a palánkai kompon át. Ez azonban már nem sokáig fogja akadályozni a közlekedést: a Vojvodinaput és a Jugoszláv Beruházási Bank egyezséget kötött a palánkai híd finanszírozására. A munkálatokat már az ősszel megkezdik, a kivitelezést a belgrádi Mostogradnjára bízták. Időközben a horvátországi útépítési alap elkészítette az új gombosi híd tervét. Harminchatmilió dinárba fog kerülni, felét a Horvát Köztársaság adja költségvetéséből, felét pedig Vajdaság. Mivel ezen a hídon át az út Szlovéniába és Horvátországba 100—■ 150 kilométerrel rövidebb lesz, a gazdaság évente 30 millió dinárt takaríthat meg a szállítási költségeken. SZERDA: VISZONTELADÓK Árasztották el az Állatpiacot ф A szövetségi gazdaságügyi titkárság tájékoztatója szerint országszerte gomba módra szaporodnak a viszonteladók, akik kihasználva a húshiányt, főként Dél- Szerbiában felvásárolják a vágni való állatokat, és oda szállítják, ahol a legnagyobb a kereslet, ahol a legjobb árat kapnák érte. Volt eset, hogy a zugkereskedő saját tehergépkocsijával — néha kettővel, hárommal — 20—30 szarvasmarhát is szállított egy fordulóval a tengerparti fogyasztóközpontokba. Sokszor még a vállalatok és a munkaszervezetek is támogatják őket, hitelt adnak nekik és takargatják üzelmeiket. A szövetségi titkárság véleménye szerint ezt meg lehetne előzni ha az állattenyésztők, a feldolgozók és a nagyfogyasztók között megállapodás jönne létre. Le a maxi-kabátokkal! Ez nem harcias jelszó, hanem jóindulatú intelem: itt a tavasz, le lehet vetni a hosszú kabátokat. Egyébként nem győzöm csodálni, mennyire a divattervezők kezére játszott a tavaszi időjárás. Mert lehetett volna ragyogó, meleg tavaszeső is, s már március közepén lekívánkozott volna rólunk a meleg gúnya, a gyapjúszövet felöltő. Kész ráfizetés lett volna a százezres maxi-kabát, ha egy-két hét után naftalinba kellett volna tenni, így azonban a bolondnak is megérte, hogy egy havi átlagkeresetnek megfelelő összeget adjon egyetlen ruhadarabért: két hónapig lehetett viselni a divatos tavaszi kabátokat. Engem csak az lepett meg, hogy míg például a drága bundákat — amikor pár évvel ezelőtt divatba jöttek — főleg meglett asszonyok, családanyák vásárolták, ezeket a szintén drága hosszú kabátokat zömmel csűtrik, zsenge korú hajadonok viselik. Azt még megértettem, hogy a nagyobb jövedelmű családok nem sajnálták a pénzt, hogy értékes prémekbe öltözhessen a ház asszonya — elvégre egy drága bundát évtizedekig lehet viselni, el lehet adni, át lehet alakítani —, azon azonban annál inkább csodálkoztam, miből vesznek maxi-kabátot a tizenévesek. Elvégre nem tartunk még ott a nemzeti jövedelemmel, mint Ljubljana központjának lakosai. Bevallom, kicsit irigy vagyok a maxi-kabátos lányokra, mert azt gondolom, ha százezreket költhetnek havonta öltözködésre, nyilván könyvekre is áldozhatnak, nyilván nem kényszerülnek arra, hogy anyjuknak segítsenek, mosogassanak, takarítsanak, mert biztosan van házvezetőnő a házban, ennélfogva annyit olvasnak, tanúinak, amennyit akarnak, ideális tanulási, művelődési lehetőségeket biztosít számukra a család, amely, íme, még divathóbortjaikra sem sajnálja a pénzt. Szóval azért irigylem ezeket a divatos lányokat, mert nemcsak szépek, gazdagok, hanem feltehetőleg okosak is. Feltehetőleg, mondom, mert a napokban olyasmit láttam, ami ellentmond elméletemnek. Az újvidéki gimnázium kapuján özönlöttek ki a diákok, s mindenki egy feltűnően csinos, maxi-kabátos diáklányt bámult, aki pityeregve haladt társnői között. A csinos nagylány azért sírt, mert négy intőt kapott, társnői pedig azzal vigasztalták, hogy nem kell elveszíteni a reményt, lehet, hogy megússza ezt a tanévet is — akárcsak a tavalyit — pótvizsgával. KISZ. CSÜTÖRTÖK: AMILYEN A MESTER, OLYAN A TANÍTVÁNY • A sofőrvizsgákon eddig mindig azok bukdácsoltak, akik rövid gyakorlás után álltak ki a vizsgára. Ám most az oktatóknak kell próbára kiállniuk. Az első vizsgák eredménye Belgrádban módfelett lesújtó. A köztársasági vizsgáztató bizottság előtt például 46 gépkocsivezető oktató közül tizenöten azért kaptak szekundát, mert nem ismerték a közlekedési szabályokat, nyolcan gépkocsivezetésből, a gyakorlati vizsgán buktak meg, 11-nek pedig pedagógiai és pszichológiai ismerete volt elégtelen. Gyenge oktatók, felületesen képzett gépkocsivezetők, sok-sok közúti baleset és gyakran emberáldozat ennek a hanyagságnak a következménye. PÉNTEK: NAGY KÁROKAT OKOZNAK A BELVIZEK • Folyók magas vízállása és a feltörő talajvíz roppant nagy károkat okoz gazdaságunknak. Smederevóban például a víz elöntötte a vasútállomást, s víz alatt van az obrenovaci új vízerőmű alagsora is, ahol az értékes áramfejlesztő gépek vannak elhelyezve. Újabban a Duna magas vízállása veszélylyel fenyegeti a vaskapui vízerőművet is. Ha a víz átömlik a gáton, elönti az egész építkezést. Ennek az lenne a következménye, hogy a próbaüzemeltetés nem az idén, hanem legfeljebb egy év múlva indulna meg. SZOMBAT: A LJUBLJANAI SEBÉSZEK SIKERE Két nappal a nagy feltűnést keltő ljubljanai veseátültetés után tegnap azt a hírt kaptuk a szlovén fővárosból, hogy mindkét páciens állapota kielégítő. Katica Podvorec 53 éves háztartásbeli, akinek fél veséjét kioperálták, hogy átültessük nagybeteg fiának szervezetébe, már minden veszélyen túl van. Fiát mesterséges úton táplálják és rendszeres időközönként olyan gyógyszereket adnak be neki, amelyek meggátolják, hogy szervezete kivesse magából az idegen testet. S. L. 9. oldal