Magyar Szó, 1971. április (28. évfolyam, 89-117. szám)
1971-04-22 / 110. szám
4. oldal ] KOMMUNISTA Csütörtök, 1971. ápr. 22. Számolnunk kell az ingadozásokkal és a válság jelenségeivel (Folytatás a 3. oldalról) ben, hogy ne épüljenek olyan kapacitások, amelyek nem képesek gyártmányaikat értékesíteni és kifizetődően termelni, akár belföldi akár külföldi piacon való értékesítésről van szó. De annak alapján, hogy valamely termelésben már van nem kifizetődő és nem eléggé ésszerű kapacitás, nem határozhatjuk el vagy nem akadályozhatjuk meg, hogy valaki más is hasonló kapacitást létesítsen, ha úgy gondolja, hogy ésszerűbben fog gyártani és piacot is talál termékeinek. Ebben az esetben ugyanis a haladást állítanánk meg. Ami az életképtelen vállalatokat illeti és azt az adatot, hogy jelenleg 1800 vállalatnak van vesztesége, de közülük csak 20-ban indították meg a csődeljárást, erre csak azt mondanám: nálunk ez a helyzet. A munkanélküliek és a külföldre távozók problémái ellenére mi igyekezünk megváltoztatni a gazdaság szerkezetét. Szemmel látható azonban, hogy ennek ellenére nincs mindig elég erőnk a kockázatvállalásra, hogy bezárjunk egyes vállalatokat vagy teljes egészében megváltoztassuk termelési irányzatukat. Én ezért szálltam síkra még 1965-ben. De ezúttal is bebizonyult, hogy a társadalom néha kompromisszumra kényszerül, hogy kikerüljön a rendkívül bonyolult helyzetből. Egyébként az lenne az eszményi, ha a belső viszonyaink kéthárom évig kiállnák, hogy a gazdálkodás szigorú rendszere időközben eltüntesse mindazt, ami alkalmatlan vagy csak részben alkalmas a termelésre. Az igazság kedvéért azonban hangsúlyoznunk kell, hogy az 1800 veszteséges vállalat mindegyikére nem is mondhatjuk, hogy nem kifizetődő. Adórendszerünk miatt néha abban a vállalatban is veszteség jelentkezik, amely valójában nem veszteséges, így például ha a munkaigényes ágazatok (textil, cipőipar) ugyanakkora adót fizetnek, mint a tőkeigényes ágazatok, akkor nyilvánvaló, hogy az előbbiek csak tengődni fognak. Hozzá kell végre látnunk az adóztatási mechanizmus reformjához, amiről régóta vitázunk, azaz olyan változtatást kell eszközölnünk, hogy ne az eszközöket és a termelési feltételeket adóztassuk meg, hanem az elért eredményt. Ez azt jelenti, hogy ebben az esetben az adókötelezettség a jövedelemtől függ. Az alkotmányfüggelékek alapot adnak ennek az elvnek az alkalmazására. KOMUNIST: Tulajdonképpen mi nehezíti meg azt, hogy teljes mértékben működhessen a fejlett piac, az 1965. évi reformvázlat értelmében? GLIGOROV: Nemcsak regionális és egyéb bezárkózás van, noha ezekről szólva igen gyakran túlzásokba esünk, hanem mindenekelőtt arról beszélhetünk, hogy elég szabad az eszközök áramlása. Ez általában az egységes piac kiegészítésének legfőbb kérdése, s ezért van az, hogy az alkotmányfüggelékek akkora figyelmet szentelnek épp az eszközök szabad mozgásának. KOMUNIST: A dinár konvertibilitásáról, azaz a reformirányzat következetes érvényre jutásáról folyó vita nem szűnik. Véleménye szerint milyenek a kilátások és mely fontos feltételeknek kell eleget tenni, hogy elérjük a konvertibilitást? GLIGOROV: Pontos határokat ezen a téren nem lehet megállapítani, mert ez egyidejűleg gazdasági és társadalmi-politikai megoldás is. Van példa arra is, hogy valamely ország fejenkénti 700—800 dolláros nemzeti jövedelem esetén is elérte a konvertibilitást, egy másiknak ez csak 1500 dolláros szinten sikerült. Olaszország például azok közé az országok közé tartozik, amelyek gazdaságilag leggyengébben álltak, de rendkívül ambiciózusak voltak, és erőfeszítéseik sikerrel jártak. Egy másik példa Japán, amely rendkívül gyors fejlődése folytán viszonylag rövid idő alatt megkeményítette valutáját. Ezek az országok, tudjuk, kitartóan küzdöttek e cél eléréséért, s nem hinném, hogy mi más módon járhatunk el. KOMUNIST: Hogyan értékeli a nemzetközi árucsere szempontjából az idei évet? KOMUNIST: Véleménye szerint az árucsereforgalom tekintetében hogyan zárjuk majd az idei évet? Nincs-e gondban adósságunk miatt? GLIGOROV: Azok közé tartozom, akiket nem ejt különösebben gondba az adósságunk, inkább az, hogy nem teszünk nagyobb erőfeszítést árukivitelünk gyorsabb növelésére, mint ahogy A Kommunista Szövetségnek azok a szervezetei, amelyek a közösség létérdekei elől a „szervezeti kérdések” homokjába dugják a fejüket, nem gyakorolhatnak számottevő befolyást a társadalmi történésekre. Az ilyen szervek nem nyerhetnek meg új embereket a Kommunista Szövetség politikája számára, sőt a meglevő tagokat sem tudják mind megtartani. Sok tag ugyanis úgy véli, hogy romba dőlnek a számukra szent eszmények, mert az az érzésük, hogy tevékenységüknek nincsen kilátása a sikerre, kilépnek a JKSZ soraiból, holott nem egy közülük már10 éve, sőt ennél is hosszabb ideje tagja a Szövetségnek. A Kommunista Szövetség sok szervezetének tevékenysége csak névleg politikai, lényegében pedig adminisztratív, és emiatt — ahelyett, hogy kedvező irányban fejlesztenék a szervezetek eszmei és politikai munkáját, azokban a környezetekben, ahol tevékenykednek, nem érnek el mást, mint az úgynevezett szervezeti szilárdságot. A tagok igazi eszmei állásfoglalása elmarad, vagy pedig elködösödik. Az effajta jelenség egyik kedvezőtlen következménye a Kommunista Szövetség taglétszámában és összetételében beállott változás. Érthető tehát, hogy a Kommunista Szövetség vajdasági szervezete tartományi bizottságának legutóbbi bővített ülésén kifejezésre jutott a több éves káros irányzatok miatti aggodalom, kapcsolatban a Vajdasági Kommunista Szövetségben lefolyt ez irányú változásokkal. A statisztikai jelentések azt mutatják, hogy 1970-ben 110 511 vajdasági embernek volt pártigazolványa, körülbelül ugyanannyi, mint négy évvel azelőtt. Időközben azonban — főleg 1968-ban és 1969 elején — sok új tag lépett a Szövetségbe, ezután azonban apály következett. A Kommunista Szövetségből csupán tavaly 6064 tag lépett ki, és a nyilvántartásból 4842 tag e tűnt az utóbbi években tettük például az úgynevezett nem áru jellegű bevétel növelése érdekében. Országunk nemzeti jövedelmének növekedése és az egész külkereskedelmi árucsere nem ad okot arra, hogy aggódjunk Jugoszlávia külföldi adósságai miatt, ha a helyzet rendezése céljából megteszünk minden szükséges intézkedést, és oda hatunk, hogy megszilárduljon a gazdaság. Ami a termelést illeti, mivel már áprilisban járunk — ha a mezőgazdasági termelés kielégítő lesz — az idei évet az anyagi termelés szempontjából viszonylag jó eredménnyel fejezhetjük be. Az ipari termelés ugyanis jelenleg várakozáson felüli, de kedvezőtlen az árak és a megélhetési költségek alakulása, a fizetési mérleg hiánya. Azok az elemek kedvezőtlenek tehát, amelyek gazdaságunk szilárdsági fokát mutatják. Más szóval, gazdaságunkat az idén az anyagi termelés kiterjedése fogja jellemezni, az inflációs jelenségek egyidejű fokozódásával. Ez a későbbiekre nézve kedvezőtlen, a jövő évi rajtot, a termelés és a jövedelem szintjének megtartását nehezíti meg. Az infláció szabályszerűen könnyíti a meglevő elv. A helyzet vizsgálói több kellemetlen tényre mutatnak rá: a 44 községi pártszervezet közül 36-ból többen léptek ki, mint ahányan csatlakoztak hozzájuk. Az 1968. évi nagyarányú tagfelvétel után a középiskolás diákok és az egyetemi hallgatók száma úgyszólván a felére csökkent, és jelenleg mintegy 5000 diák, illetve egyetemista tagja a Kommunista Szövetségnek. Három évvel ezelőtt 13 200 egynéhány 27 évesnél fiatalabb munkás volt tagja a Szövetségnek, 1970 végén viszont mintegy 11 400. Hasonló képet kapunk, ha más szempontból vizsgáljuk a tagságot. A ruszinokat kivéve még inkább növekszik az aránytalanság a különféle vajdasági nemzetiségek száma és a Kommunista Szövetség nemzetiségi tagjainak száma között. Évről évre csökken a nők száma, jelenleg 24 806 nő a tagja a KSZ-nek, holott három évvel ezelőtt 3500-zal több volt. 1970-ben először volt Vajdaságban kevesebb a KSZ tagok között a kétkezi munkás, mint a más foglalkozásbeli. Meg kell azonban állapítani, hogy ennek a ténynek egyik oka a foglalkoztatott dolgozók szakképzettségének javulása, az értelmiségiek számának gyarapodása. Nem szabad azonban szem elől téveszteni, hogy a Kommunista Szövetségből kilépett tagok közül minden második munkás volt. A statisztika azonban bizonyos kedvező adatokat is tartalmaz. Noha kétségtelen, hogy a KSZ új tagjainak száma nem kielégítő (tavaly mindössze 2790 új tagot vettek föl), és noha a KSZ-tagok kora átlag egyre nagyobb, igen kedvező jel, hogy az új tagok 85 százaléka 27 évnél fiatalabb. Annak a fölhívásnak az ismételgetése, hogy a KSZ szervezeteknek más irányú felvételi politikát kell folytatniuk, nyilvánvalóan nem hozhat számottevő eredményt. Kétségtelen, hogy az új KSZ-tagok ajánlása és problémákat, de a nehézségek később súlyos teherként jelentkeznek és radikális változtatásokat követelnek meg. KOMUNIST: Vajon véleménye szerint nem ellentmondásos-e az, hogy miközben jelentősen nő a termelés, gazdaságunk alapvető problémája a bizonytalanság és az infláció? GLIGOROV: Én úgy vélem, hogy ezért inkább a politika, mintsem a gazdaság a bűnös. A gazdaság jóval erősebb és nagyobb eredményekre képes, mint ahogy a piaci helyzet alapján látszik. Ez azt jelenti, hogy a gazdaságpolitikával nem értünk el optimumot, összehangolt szintet a fejlődésben, nem szorítottuk a fogyasztást a reális jövedelem határai közé, és nem állítottunk fel olyan gazdálkodási mechanizmust, amely lehetővé teszi aktív konjunktúra-politika érvényesítését. KOMUNIST: Azt jelenti-e ez, hogy gazdaságunk viszonylag jobb, mint ahogy gondolnánk, csak tulajdonképpen meg van fosztva önigazgatási jogaitól? GLIGOROV: A gazdaság kétszeresen szenved. Először azért, mert nehéz anyagi fölvétele, az új tagok megfelelő politikai kötelességvállalásáról való gondoskodás valamennyi kommunista ügye kell hogy legyen, s mindezt szervezetten kell végezni. De még ez sem elegendő. A közvélemény joggal várja el a Kommunista Szövetségtől mint egységtől és fórumaitól, valamint szervezeteitől, hogy tartósabb, egységesebb és határozottabb tevékenységet folytasson a bonyolult társadalmi problémák megoldása érdekében. Ha ennek a tevékenységnek kézzelfoghatóbbak lennének az eredményei, nyilvánvaló, hogy a Kommunista Szövetség joggal várhatná el, hogy olyan emberek csatlakozzanak hozzá, akiknek érdekében áll a demokratikus önigazgatási viszonyok fejlődése a jugoszláv közösségben. helyzete, az elosztás és a fogyasztás az inflációs gazdálkodás felé hajtja, ami számára mindig kedvezőtlen, mert végül is, ha az infláció elviselhetetlenné válik, mindezért saját maga fizet meglehetősen nagy árat. Másodszor, egyetlen ország sem lehet közömbös az inflációval szemben, s minél demokratikusabb, annál kevésbé. Ez ugyanis minden esetben állami beavatkozást idéz elő, ez pedig olyan következményekkel jár, amelyekről Önök is említést tettek, a gazdaság önigazgatási lapnak kisajátításával. KOMUNIST: Térjünk át a következő kérdésre. Mi lesz az állami tőke sorsa, mindenekelőtt ami a viszonyokat illeti? Vándorlás lesz ez vagy pedig önigazgatási átalakulás? GLIGOROV: Ha csak arra szorítkoznánk, hogy az állami tőkét a föderációról átruházzuk a köztársaságokra, akkor csak igen szerény eredményt érnénk el. Az volt az elgondolás, hogy az alkotmányfüggelékek intézményes alapot teremtsenek ahhoz, hogy az állami tőkét mint a társadalmi és a gazdasági fejlődés tényezőjét felszámoljuk, s hogy ilyen vagy olyan módon eltűnjön. Az alkotmányfüggelékek erre lehetőséget adnak, a többi a konkrét feltételektől és a gyakorlati megoldásoktól függ. KOMUNIST: Az alkotmányfüggelékeknek a külkereskedelemre, a bankokra és a belkereskedelemre vonatkozó rendelkezéseit sok helyütt komoly bírálat éri. Az a kérdés is fölvetődött, hogy ezek a rendelkezések „új nacionalizálást” jelentenek-e, és mennyire egyeztethetők össze a piacgazdasággal? GLIGOROV: Úgy gondolom, hogy az alkotmányfüggelékek megteremtik feltételeit annak, hogy a piaci gazdaság tovább fejlődjön, az eszközök szabad mozgása értelmében, ami az egységes piac egyik döntő fontosságú része. A bankrendszerben olyan feltételeket teremtettünk, hogy a termelők ellenőrzése nélkül ne alakulhasson ki önálló tőke, s ily módon a bank irányító rétege ne jusson hatalomhoz. Az úgynevezett ismeretlen tőke megszüntetésével a banknak nem lesz többé saját pénze, mert ez ügyfeleié lesz, a vállalatoké, tehát a gazdaságé. Nálunk most a banknak részvénytársaság” formája van. Egyik banknak sem lesz saját tőkéje, s a bankoknak a munkaszervezetek eszközeivel lebonyolított ügyletek hasznát az utolsó dinárig el kell osztaniuk a munkaszervezetek és a bank üzlettársai között. KOMUNIST: E bankeszközök elosztásáról vagy a banktőkével való igazgatás más formáiról van-e szó? GLIGOROV: Nemcsak az igazgatásról van szó, hanem arról is, hogy kié az eszköz és az eszközökkel való gazdálkodásból származó bevétel. Ez a döntő. Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy a bankokban még nagyobb legyen a koncentráció, de tudni fogjuk, hogy ebben a koncentrációban melyik rész kié, és hogy a munkaszervezetek ereje aszerint alakuljon, hogy ki mennyit adott, a banknak pedig ne legyen saját pénze. Ez az egyik. A másik pedig: annak elkerülése végett, hogy a vállalatoknak ne kelljen a bankokkal való üzleti kapcsolataik során regionálisan elkötelezni magukat, szükség van arra, hogy a város vagy a köztársaság, ahol a bank székhelye van, ne adóztathassa meg a bankok bevételét mielőtt ezt elosztanák a munkaszervezetek között. A felhalmozás azokban a szervezetekben legyen, amelyek a bankot ellátják eszközökkel. Mivel a nagybankok Belgrádban vannak, bevételüknek azt a részét például, amely horvát vállalatokból származik, nem lenne szabad Belládban megadóztatni, és ez nem maradhat ott. Ugyanez a helyzet más köztársaságokkal is. Enélkül az elv nélkül nem érthető meg és nem fogadható el semmilyen másfajta integráció sem. Eddig például a vállalati integrációk központjai a felhalmozás jelentős részét megtartották a maguk számára és ily módon döntő tényezővé váltak. Az alkotmányfüggelékekben lefizetett elvek alapján minden eszköznek a társult gyárakban kell maradnia, s a központok által szerzett bevetett „ V'-r-t-tigevel arányosan kell elosztani. Kedvezőtlen irányzatok Csak a tevékeny szervezetek tömegesíthetik a Kommunista Szövetséget Némi javulás A konzuli szolgálat bővítése és létszámemelése elő fogja segíteni a külföldön dolgozó jugoszlávok egyes problémáinak gyorsabb megoldását Hazánknak a nyugat-európai országokban 30 konzuli hivatala van. Többségükben külön szolgálat foglalkozik a külföldön dolgozó jugoszlávok munkajogi védelmével. Ám mivel a gazdasági kivándorlók száma nőttöntő, lassan nem győzik a munkát, s egyre szükségesebbé válik a szolgálat létszámának emelése. Illetékes szerveink ezért intézkedéseket foganatosítottak a szolgálat hatékonyságának növelésére. Főleg Nyugat-Németországban, mert ott dolgozik a legtöbb jugoszláv. Az intézkedések arra irányulnak, hogy konzuli hivatalainkat olyanképpen szervezzék meg, hogy ne honfitársainknak kelljen a konzulhoz utazniuk segítségkérés végett, hanem ehelyett a munkaügyi konzul járja be rendszeresen azokat a vidékeket, ahol jugoszlávok élnek és dolgoznak. A fenti cél megköveteli, hogy a jelenlegi 293-ról 467- re emelkedjen a munkaügyi kérdésekkel foglalkozó diplomáciai tisztviselők száma. Új konzulátus nyílik Nürnbergben, Mannheimben, Hanoverben, Dortmundban és Ravensburgban. Ezenkívül két tájékoztató központ is létesül, az egyik Stuttgartban, a másik Münchenben. Nemsokára még hat tanfelügyelőt küldenek ki Bonnba, Stuttgartba, Münchenbe, Frankfurtba, Párizsba és Stockholmba, s ahol mintegy 1500 jugoszláv gyerek részesül kiegészítő — nemzeti tantárgyakat magába foglaló — oktatásban. Mennyibe kerül ez a közösségnek? A számítások szerint a 174 új munkahely megnyitása valamivel több mint 20 millió dinárt igényel. Ahhoz képest, hogy Nyugat-Európában működő 30 konzuli hivatalunk tavaly csak taksák címén 13 465 294 új dinárt vett be, s ez mind a föderáció pénztárába került, nem is sok. De nem is az acél, hogy a kiadások megtérüljenek, hanem az, hogy konzuli hivatalainkban elegendő ember legyen és hiánytalanul elláthassák feladatukat. Az utóbbi néhány évben ez már a harmadik felerősítése és bővítése a konzuli szolgálatnak. Okvetlenül javulást fog eredményezni külföldön dolgozó polgáraink munkajogi védelmében. Most már csak az hiányzik, hogy a jugoszlávok szociális védelme és szervezkedése is javuljon. E tekintetben ugyanis még nem sokkal jutottunk tovább az egyszerű megállapításoknál és határozatoknál.