Magyar Szó, 1971. április (28. évfolyam, 89-117. szám)

1971-04-22 / 110. szám

Csütörtök, 1971. ápr. 22. KOMMUNISTA 3. oldal Számolnunk kell az ingadozásokkal és a válság jelenségeivel ! Kiró Gligorov az alkotmánymódosításról és az időszerű gazdasági helyzetről Kiró Gligorov, a JKSZ Elnöksége Végrehajtó Irodájának tagja nemrégiben ellátogatott a Komunist szerkesztőségébe, s a szerkesztők kérdéseire válaszolva beszélt a jelenlegi gazdasági helyzetről, a gazdasági irányzatokról és a gazdasági rendszer azon időszerű problémáiról, amelyek különösen az alkotmánymódosításról folyó közvitában kerültek előtérbe. Az alábbiakban részleteket közlünk a beszélgetésből. KOMUNIST: A jelenlegi gazdasági helyzet értékelésében végső soron nincsenek nagy különbségek. Ismeretes, hogy a helyzet meglehetősen bonyolult. Ezért érdekel bennünket véleménye ezekről a kérdésekről, s a helyzet tényleges okairól. Például mivel magyarázható az a különös dolog, hogy ugyanazok a gazdasági szabályozók, amelyek a piaci gazdálkodású országokban eredményesek, nálunk többé kevésbé sikertelenek. A stabilizációs intézkedésekre, s ezek sikertelen alkalmazására gondolunk, különösen az árrögzítésre, a megszorításokra, a behozatalkorlátozásra, és a személyi jövedelem korlátozására. Egyszóval, úgy gondoljuk, hogy jobbára igazolt a stabilizáció eddigi eredményeivel való elégedetlenség. GLIGOROV: Véleményem szerint a jelenlegi gazdasági helyzet meglehetősen aggasztó. Nem azért, mintha most valami kivételesen drámai helyzet állt volna elő, hanem azért, mert az inflációs irányzatok folytatódása miatt kedvezőtlen a gazdasági helyzet, s mivel ezeket az irányzatokat semmilyen eddigi intézkedéssel sem tudtuk megállítani, vagy nagyobb mértékben lassítani. Mindazok az erők tehát, amelyek korábban a fogyasztás különféle területeire hatottak, alapjában véve — kevés kivétellel — továbbra is éreztetik hatásukat. Mindenekelőtt megemlíteném, hogy a beruházási fogyasztás üteme toábbra sem csökken. A személyi fogyasztás túllépi az előirányzott keretet. Mérleghiányunk fokozódik. Lehet, hogy mutatkozik némi eredmény a költségvetési fogyasztás csökkentésében, de ez nem változtat a helyzeten, és nincs döntő jelentősége. Különösen kedvezőtlen körülmény az, hogy ez a gazdasági alakulás egybeesik azokkal a komoly változtatásokkal, amelyeket a gazdálkodási rendszerben és a társadalom állami-jogi szervezésében eszközlünk. Ez az a pillanat, amikor az eddigi mechanizmust, az eddigi szervezést újjal kell felváltanunk, amelyet a köztársaságoknak kell kialakítaniuk, s azoknak kell viselni érte a felelősséget, mint ahogy őket terheli a felelősség a föderáció új mechanizmusáért is. Magától értetődik, hogy ebben az átmeneti időszakban a kedvezőtlen gazdasági helyzetnek bizonyos politikai visszahatása is van. Fokozza például a bizonytalanságot. Azok pedig, akik ellenzik a rendszerbeli változásokat, azt is hangoztatják, hogy épp ezek miatt állt elő ez a gazdasági helyzet. El kell mondanom, hogy ellentétes vélemények is hangzanak el, melyek szerint épp a kedvezőtlen gazdasági helyzet miatti gond okozza sok környezetben a politikai változásokról folyó vita magas hőfokát. Mivel napról napra szembekerülnek a fizetésképtelenség és a személyi jövedelem kifizetése körüli problémákkal, sokan úgy vélik, hogy most nem a legfontosabb kérdésekről folyik a vita, hanem olyan politikai és egyéb változásokról, amelyek bizonyára szintén jelentősek, de a társadalmi tevékenység súlypontját mégis a gazdasági fejlődés, az árak, az életszínt és egyéb ezzel kapcsolatos problémákra kellene helyezni. Ezúttal is bebizonyult az a régi igazság, hogy a politika tulajdonképpen koncentrált ökonómia. Szemmel látható ugyanis a gazdasági folyamatok és az emberek politikai hangulata közötti összefüggés. Ennek ellenére a kedvezőtlen gazdasági helyzetet semmi esetre sem magyarázhatjuk a föderáció jellegének küszöbönálló megváltoztatásával, illetve köztársaságok új helyzetének kiépítésével. KOMUNIST: Vajon más lenne-e a helyzet, ha a rendszerbeli változások kérdésében nagyobb fokú egyetértés lenne, azaz a nézeteltérések negatív tényezőként hatnak-e a jelenlegi gazdasági helyzetre? GLIGOROV: Minden bizonnyal része van ebben az országos politikai hangulatnak és az egyes lényegbeli megoldások elképzelései közötti különbségnek. Az egyet nem értés a megoldások halasztgatását jelenti és ütemvesztést az ellentmondásos helyzetek és a gyors akciót követelő problémák tisztázásában. A halasztgatásnak ára van, ez tagadhatatlan. Ez azonban csak egyik része az igazságnak. Az igazság másik része az, hogy nálunk a politikai életben megváltoztak a tényleges viszonyok, s ugyanez vonatkozik az erőviszonyokra is. Már néhány éve folyamatban van a politikai tevékenység fontos részének átvitele a köztársasági központokra és ezeknek vezetőségeire. Ez tehát nem az alkotmányfüggelékekkel kezdődött, hiszen országunk már csaknem egy évtizede ezen az úton halad. Csupán az a kérdés, hogy milyen intenzitással folyik ez a munka. Ez tehát azt jelenti, hogy tekintet nélkül a további alkotmányos megoldásokra, különösen nagy a köztársaságok hatása. Például sok vitát váltott ki az, hogy a döntő fontosságú határozatokhoz megkövetelt egyöntetűség lehetetlenné vagy eredménytelenné teszi a döntéshozatalt. A jelenlegi alkotmány értelmében és a mostani képviselőház jogai szerint sok kérdésben az illetékesek egyszerű szótöbbséggel döntenek, ami gyakorlatilag többé lehetetlen, mert megváltoztak a viszonyok. Az alkotmány és a törvény nem minden, a lényeg az, hogy milyenek a tényleges erőviszonyok a társadalomban, tekintettel országunk soknemzetiségű jellegére. Több éve érezhető ez már nemcsak a pártban, hanem a többi politikai szervben is. Ennek alapján mondhatom, hogy az alkotmány csak megállapíthatja a tényállást. Mert ma, ha a képviselőház dönteni akar valamilyen ügyben, s ezzel egy vagy két köztársaság nem ért egyet, rendkívül nehéz meghozni a döntést anélkül, hogy előbb megállapodásos megoldást keressenek. Úgy látom, ma már ez a valóság, és csakis ez lehetséges Jugoszlávia egysége és egyenjogúsága szempontjából. KOMUNIST: Ez nem is vitás, de csak abban az esetben, ha a következményekről beszélünk. Hivatkoznánk az alkotmányfüggelékekről folyó vitára, amelyek a nemzeti gazdaság kérdését időszerűsítik. Ennek során ugyanis számos olyan gazdasági probléma bukkant fel, amelyek másként festenek a nemzeti gazdaságok tükrében, mint a jugoszláv gazdaság tükrében. Az új irányzatnak és a megváltozott logikának következtében számos gazdasági viszony eltolódott. Vajon ez az elem — a nemzeti gazdaság és aktív tényezőinek viselkedése — külön magyarázatul szolgálhat arra, hogy miért van ilyen súlyos helyzetben gazdaságunk? GLIGOROV: Mivel minden kétséget kizárólag az egységes piacnak és Jugoszlávia egységes gazdaságának híve vagyok, amikor azt mondom, hogy a nemzeti gazdaság nem jelenít minden esetben olyasmit, ami negatív hatással van a jugoszláv piacra, akkor ezt a következő módon tudom meg is indokolni. Mi azt is állíthatjuk, hogy nincsenek nemzeti gazdaságaink, de ezzel tulajdonképpen semmit sem változik, tekintettel soknemzetiségű országunkra és köztársaságainkra. A nemzeti gazdaságok ténylegesen fennállnak. A mi problémánk abban áll, hogy ezek a nemzeti gazdaságok milyen körülmények között fejlődnek, vajon a nemzeti bezárkózás feltételei közepette-e, a nemzeti kizárólagosság körülményei között, vagy pedig olyan feltételek között, amelyek a nemzeti gazdaságokat egymás közti versengésre késztetik, egymás közti függőséget teremtenek közöttük, az egységes piacon versengve és a közös gazdasági határokért harcolva a külföld felé. Véleményem szerint ez a döntő. Sok abban a szofizmus, jobban mondva az a prioriszerűség, hogy amint szóba kerül a nemzeti gazdaság, rögtön arra gondolnak, hogy ez ellentétben van az egységes piaccal. Azt hiszem ennek a véleménynek nincs helye. Minden attól függ, hogy a dolgok a továbbiakban hogyan alakulnak. KOMUNIST: Kérdésünk arra vonatkozott, hogy hogyan vélekednek most a nemzeti gazdaságokról azok a tényezők, amelyek ezeket jelenleg képviselik. Azaz ezek tényleges viselkedése kapcsolatba hozható-e az aggasztó piaci helyzet okaival? Véleménye szerint mi ma a tényállás, mert pillanatnyi történésekről van szó? GLIGOROV: A dolgozók a meghatározott területen működő munkaszervezetekben dolgoznak. Köztársaságunk és közösségünk soknemzetiségű jellege miatt az egyes köztársaságokban élő népek azon jogaiból kell kiindulnunk, hogy maguk rendelkeznek az általuk teremtett nemzeti jövedelemmel. Ez nem jelenti azt, hogy ennek alapján önellátó fejlődés válik szükségessé, mert ebben az esetben a nemzeti gazdaság fogalmáról csak pejoratív értelemben lehetne beszélni. Annál is inkább, mert avilág egyre jobban kinyílik, összekapcsolódik, nem pedig magába zárkózik. Ezért is létesülnek mindazok az ismert államközi gazdasági társulások. Ha azonban megkérdeznek arról, hogy mi fog történni, vagy közvetlenül most mi történik, először is azt válaszolnám, hogy az alkotmányfüggelékek vázlata (önmagában véve) nem feltételezi zárt nemzeti gazdaságok megalakulását. Egy nemzeti gazdaság fennállásának ugyanis az a feltétele, hogy saját pénzegysége, vámtarifája, s teljes jogú pénzügyi politikája legyen. Ezek szerint tudnunk kell, hogy nálunk a gazdaságpolitika kialakításának másfajta viszonyairól van szó. Eközben megoszlik a felelősség, de ebből ismét nem lehet arra következtetni, hogy felbomlik az egységes piac. Amikor ezt állítom, teljes egészében tudatában vagyok annak, hogy mindez mit jelent és nincs semmilyen illúzióm, hogy az első hónapokban, sőt az első években nem lesznek bizonyos irányzatok vagy kísérletek valamilyen bezárkózásra. Más kérdés, hogy mekkora sikerrel jár majd ez. Bizonyos árat azonban mindenképp fizetni kell azért a tapasztalatért, hogy mi a jobb és hogy kifizetődik-e ez. A múlt bizonyos nyomainak — például a beruházásokról a központban való döntésnek — tagadhatatlanul meglesznek a következményei, Így aztán kezdetben alighanem mindenki előbb a saját erőforrásai felé fordul, s olyan politikát alakít ki, amely elsősorban saját területe lehetőségein alapszik. És ez, úgy gondolom, jó is így és pozitív dolog, ha a magunk felé való fordulásról van szó, de nem helyénvaló abban az esetben, ha olyan beruházásokról van szó, amelyek nem állják ki az egységes piac mércéit, vagy ha bezárkózás, nem kifizetődő befektetés és ehhez hasonló dolgok történnek. Ha azonban eközben működésbe lépnek azok a tényezők, amelyeket beépítettünk az alkotmányfüggelékekbe — az egységes pénz, az egységes vámtarifa, nyílt határ a külföld felé, továbbá az árak, és mindaz, ami az egységes piacon alakul ki —, akkor ez a fejlődés bizonyos idő alatt, sőt rendkívül gyorsan más irányt tesz, a társulás és a piaci viselkedés irányába fordul. KOMUNIST: Minden efféle tapasztalatot saját bőrünkön kell kipróbálnunk? Nem fogadhatunk el bizonyos megoldásokat mások tapasztalatait felhasználva? GLIGOROV: Az egységes piac lényeges elemeit megőrizzük. Ezek egyike sem mellőzhető, hogy aztán később visszatérjünk rá. Csupán azt nem tartottuk meg belőlük, ami fölösleges egy olyan gazdaságban, amelynek nincs szándékában a központosítás, s ami nem okvetlenül szükséges az egységes piachoz. Ezért ami bizonyos ismeretek tiszteletben tartását illeti, mi erről nem feledkeztünk meg. Másrészt világos, hogy nincs többé kétség abban a kérdésben, hogy ugyanaz a gazdaságpolitika érvényes lehet-e Kosovóban és Szlovéniában is. Amint elismerjük, hogy ez lehetetlen, abban a pillanatban számolnunk kell bizonyos következményekkel is, nevezetesen azzal, hogy az áru, az emberek és az eszközök szabadon mozognak az egyes területek között. Ez az egyik dolog. De vajon minden adórendeletnek vagy más határozatnak egységesnek kell-e lennie az egész területen, ahol se szeri, se száma a különbségeknek? Bátorkodom azt állítani, hogy ami a fejlődési fokot illeti, ezek a különbségek jóval nagyobbak, mint például a Közös Piac önálló államai között, tehát válaszom erre a kérdésre világos. KOMUNIST: A nemzeti gazdaságok jövőbeni, akár ideiglenes bezárkózását illetően lenne egy megjegyzésünk. Sokan nem értik, hogy mindezt előre tudjuk, s mégsem „intézkedünk”. Ha már oly sikeresen megszabadulunk a centralizmustól, nem láthatjuk-e előre a köztársasági etatizmus és bürokratizmus még néhány akadályát? GLIGOROV: A fő akadály a termelési viszonyokban és a dolgozó ember helyzetében van, aki egyre inkább — gazdaságilag és politikailag — fokozza hatását a társadalomra. Feltételezem azonban a szocialista erők tudatos küzdelmét is — mindenek előtt a Kommunista Szövetséget — az elkülönülés, a bezárkózás és a hátrahúzó önmagunkba zárkózás ellen. Az alkotmányfüggelékek intézményes viszonyt létesítenek, amely a dolgozókat a köztársaságokban alighanem rendkívül gyorsan olyan helyzetbe hozza, hogy többé ne valamilyen nemzeteken felüli föderáció ellen harcoljanak, amely elfojtja szabadabb fejlődésük lehetőségeit, hanem a lehetséges etatista kísérletek ellen, hogy a köztársasággal váltsák föl a föderációt, mint etatisztikus képződményt KOMUNIST: Sok olyan emberre, akinek jóindulatát nem lehet kétségbe vonni, zavarólag hat, hogy az alkotmányfüggelékekben foglalt dolgok az elmúlt időszak és az eddigi rendszer bizonyos bírálatát jelentik. Hogyan lehet akkor mindezt összhangba hozni azokkal a kongresszusi értékeléseinkkel, hogy a világon Jugoszláviának volt legmagasabb ipari növekedési üteme, hogy kedvező volt a gazdaság fejlődési irányzata, és ennek alapján az elmúlt húszéves időszakban igen nagy sikereket ért el? GLIGOROV: Én nem becsülném le mindazt, amit a múltban elértünk. Úgy gondolom, hogy Jugoszlávia hozzáfoghat ezekhez a változásokhoz tekintet nélkül az esetleges nehézségekre — még a belső nézeteltérésekre és ingadozásokra is —, mivel ezt az időszakot aktív mérleggel zárta. De ennek az aktív mérlegnek és az elért sikereknek a nevében nem lehet elhanyagolni bizonyos negatív tényezők felhalmozódását sem, amelyek ha idejében nem figyelünk fel rájuk, veszélybe hozhatják nemcsak a mát, hanem a jövőt is. Sajnos, az egyenlőtlen fejlődés törvénye érvényesül, és senki sem fizethet elő — a jugoszláv társadalom és az állam sem — állandó szilárdságra. Emiatt az objektív törvényszerűség miatt számolni kell az ingadozásokkal és a válság jelenségeivel. Nem menekülök ettől sem, de számomra nem az a legnehezebb dolog, hogy a társadalom válságba kerül e nemzetközi és egyéb forrongások közepette. Szerintem sokkal veszélyesebb volna, ha nem lenne ereje kilábalni ebből a válságból, amely gazdasági és társadalmi stagnálást jelent, vagy ha az adott helyzetnek, szükségletnek, időnek és irányzatoknak megfelelően nem találna kiutat, noha mindezt a gazdasági és a társadalmi-politikai életben az adott időszakra vonatkozólag észlelni lehet. Ezért azt a tényt, hogy a múltban rendkívül jó eredményeink voltak, nem kell most semmibe venni pusztán azért, mert bírálat éri a gazdaság központi és etatista irányítását. Véleményem szerint ez ostobaság lenne. Egyetértek azzal, hogy ilyen értelemben túlzások tapasztalhatók nálunk. KOMUNIST: Túlságosan elnyújtjuk a változásokról folyó vitát, s ezt megsínyli a gazdaság és a társadalom. GLIGOROV: Szerintem a gazdaság és a társadalom is csak úgy kerülhet ki gyorsan a válságból, ha ezekhez a változásokhoz nem kell egy-két évig tartó vita, mert az idő drága. Minél előbb tisztázzuk a dolgokat, annál gyorsabban és jobban megvalósíthatjuk a szilárdabb fejlődést. Magától értetődik persze, hogy illúzió lenne, ha — amint egyesek gondolják — mi is úgy vélekednénk, hogy a gazdasági-politikai rendszer változásairól folyó vita befejeztével máris belépünk a szabadság birodalmába, vagy valamilyen teljesen új társadalomba, amely önmagától megszünteti az ellentmondásokat és az előálló nehézségeket. Szüntelen küzdelem ez viszonylag elmaradott országban a rendkívül nagy gazdasági és társadalmi-politikai különbségekkel, amelyek állandóan megfelelő fejlődési feltételeket, életkörülményeket és rendszert követelnek. Természetesen ez nem jelent egyet a kapkodással, a meggondolatlan változtatásokkal és az ösztönösséggel. KOMUNIST: Az alkotmányfüggelékekkel bevezetendő rendszer jobb feltételeket teremt-e két nehéz, de nem egészen új probléma megoldására: az alkalmatlan vállalatok számának csökkentésére és a párhuzamos kapacitások megszüntetésére? GLIGOROV: Ezek roppant feltételes kategóriák és nagyon is viszonylagosak. Mi tulajdonképpen a párhuzamos kapacitás, ha figyelembe vesszük a külföldi piacokat is? Míg mi például párhuzamos kapacitásokról beszélünk, Olaszországnak belső szükségleteihez mérten tízszer nagyobbak a cipőgyártó kapacitásai. Ezek szerint az a kérdés, hogy annak a termelésnek amelynek második, ötödik vagy huszadik kapacitását létesítjük, van-e a hazai vagy a külföldi piacon keletre vagy nincs, tehát nincs szükség valamiféle párhuzamos kapacitásokról folyó vitára. KOMUNIST: Az említett példa valóban jó, mert egész Észak-Olaszország tele van cipőgyárral. De ma már egész Európa olasz cipőt visel, a mi párhuzamos kapacitásainkkal pedig nem ez a helyzet, mert ennek az árunak még nálunk sincs keletje. GLIGOROV: Akkor a vita élét más irányba kell fordítani. Nem az a kérdés, hogy miért érdeklődik egyik vagy másik termelés iránt ez vagy az a köztársaság, ágazat, illetve község, hanem mit lehet tenni a rendszer kerete (Folytatása a 4. oldalon)