Magyar Szó, 1971. december (28. évfolyam, 329-345. szám)
1971-12-01 / 329. szám
4. oldal MAGYAR SZÓ Stabilizációs programunk és a külföldi támogatás közös érdek Az utóbbi időben gyakori jelenség, hogy egyes országok, sőt államcsoportok elszánják magukat gazdaságunk megszilárdítására, ez alól még a nagy és iparilag erősen fejlett országok sem kivételek. Az effajta vállalkozás lényege az, hogy időnként szabályozzák egy-egy ország gazdasági folyamatait, továbbá a külfölddel való viszonyát, kiigazítják az országok pénzének paritását. A szorosan egymásba fűződő világban, amelyben — főleg a gazdasági életben — az országok érdekei összefonódnak, egymástól függnek, nemcsak megszokott, hanem természetes jelenség is, hogy a stabilizációs programokhoz nemzetközi intézmények, továbbá más országok, gazdasági partnerek anyagi támogatását kérik. Ez történt az elmúlt években Nagy-Britanniában és Franciaországban is, amikor a fontot, illetve a frankot leértékelték. Ilyenformáin tehát egyáltalán nem szokatlan, hogy hazánk is — amely gyorsan fejlődik, és amelynek gazdasági struktúrája nagy változásokon megy keresztül — stabilizációs programot dolgozott ki, és ehhez legfőbb gazdasági partnereinek támogatását kérte. A kereskedelmi és a fizetési mérleg hiánya, továbbá az a körülmény, hogy a gazdasági folyamatok nincsenek összhangban, a gazdaságpolitika objektív, de szubjektív feltételei is, mindezek az adott körülmények között és a stabilizációs program útján egybehangolást igényelnek. Nyilvánvaló azonban, hogy gazdasági életünkre, amely megnyílik a külföld előtt, egyre inkább hatnak a külső tényezők. Ezekkel számot kell vetnünk. Néhány olyan tényező van, amely befolyásolja gazdasági folyamatainkat és a stabilizációs program megvalósításának feltételeit. E tényező mindenekelőtt a hitelek és kölcsönök határidejének lejárta. Jugoszlávia mint fejlődő ország kénytelen igénybe venni külföldi hitelt, hogy kiegészítse az akkumuláció forrásait. Annál is inkább, mert a nemzetközi árucsereforgalomban szokás, hogy a fölszereléseket hitelre adják és veszik. A fölhasznált hitelek azonban olyanok, hogy kifizetésük a most következő néhány évre összpontosul, s ez nyilvánvalóan megnehezíti fizetési mérlegünk amúgy is nehéz helyzetét. Ezenkívül a különben is erős inflációs folyamatot fokozta a pénzhígulás „importja”. Tudjuk, hogy az infláció más országokban, legfőbb kereskedelmi partnereinknél is érezteti hatását, és az egyre fokozódó árucsere-forgalom és az árak növekedése útján részben hatott a mi gazdasági életünkre is. A nemzetközi pénzügyi folyamatok is kedvezőtlen hatással vannak gazdasági helyzetünkre, részben a lebegő árfolyamok, részben pedig a fölértékelés következtében, mert megdrágítják a behozatali árut, és fölértékelik tartozásainkat is, továbbá erősen hat a piacok bezárkózása is. Az Egyesült Államok kormányának döntése, amellyel fölemelte a beviteli illetékeket, s amelyet egyelőre csak Dánia követett, nemcsak azzal érinti közvetlenül kivitelünket, hogy megnehezíti az USA-ba irányuló áruszállítást, hanem azzal is fenyeget, hogy több ország gazdasági tevékenysége lelassul, és fokozódik a nemzetközi verseny. A jugoszláv stabilizációs programnak — okainál és azon körülményeinél fogva, amelyek között megvalósítjuk — néhány olyan sajátossága van, amely meghatározza a külföldi támogatás arányait és irányát. A fizetési mérleg nehézségei és a lejáró törlesztések összege okozta nehézségek ellenére hazánk rendszeresen teljesíti kötelezettségeit, és jó fizető hírében áll világszerte. Az igényelt hiteleknek nem csak azt a célt kell szolgálniuk, hogy megkönnyítsék a fizetési mérlegbeli problémák áthidalását, hanem arra is, hogy az árucsere-forgalom zavartalan legyen továbbra is, ne legyen szükség behozatali megszorításokra, mert ez nem áll kereskedelmi partnereink érdekében sem. A pénzügyi támogatás mindenképpen fontos alkotó eleme a stabilizációs program megvalósításának, a gazdasági élet számára azonban nem kevésbé fontos, hogy megfelelő feltételeket teremtsenek, lehetőleg újabb kiviteli lehetőségeket is, hogy tarthassák magukat a folyamatban levő árucsere rendes feltételeihez, és ne akadályozzák az ipari kooperáció terveinek pénzelését és megvalósítását. Egészében véve gazdasági életünknek érdeke, hogy a stabilizációs programot az árucsere-forgalom és a külfölddel folytatott gazdasági együttműködés liberális folyamata mellett folytassuk le. Az is kétségtelen, hogy ez külföldi partnereink gazdasági , de nemcsak gazdasági érdeke, ami mindenképpen befolyásolja stabilizációs programunk iránti álláspontjukat. A nemzetközi körülmények ennek a nagy vállalkozásnak kisebb, de mégis igen fontos részét képezik. (Mellesleg: noha igen gyakran a hitelekre helyezik a hangsúlyt, más országok együttműködése és támogatása a jugoszláv gazdasági stabilizációs szervekkel kapcsolatban semmiképpen sem korlátozódhat kizárólag a hitelekre.) Ezzel kapcsolatban föltehetjük a kérdést: nem késő-e számunkra, hogy kihasználjuk a kedvező nemzetközi konjunktúrát, hogy erélyes intézkedéseket tegyünk külkereskedelmi mérlegünk javítására. A másik kérdés: mekkora lesz a külföldi támogatás, és milyen lesz a hatása? Ezt csak a fizetési mérleg és a külföldi tartozások teljes fölmérésével kapcsolatban állapíthatjuk meg. A tartós hatás azonban kizárólag attól függ, milyen célra fordítjuk a külföldről kapott hiteleket a gazdasági élet továbbfejlesztésére, vagy pedig arra, hogy lehetőségeinken felül költekezzünk. G. S. Kiss László, a VISZ elnöke: Meg kell teremteni fiataljaink politikai egységét Kiss László Feketicsen született, 26 éves, közgazdasági technikus. Immár tíz éve foglalkozik társadalmi-politikai munkával. Néhány évvel korábban a topolyai községi ifjúsági szervezet elnöke volt. Jó munkája elismeréseként tavalyelőtt az Ifjúsági Szövetség tartományi választmányának titkára lett. És még egy adat róla: a korszellem ellenére is halmozza a funkciókat. De nehogy bárki is téves következtetésre jusson, mindjárt közöljük, hogy ezt nem jószántából teszi. Arról van szó — magyarázza —, hogy a választmány november 16-i ülésén megválasztott elnöknek. Ugyanakkor azonban nem sikerült az új titkárt is megválasztani. Így adódott a fura helyzet: míg titkár voltam, több hónapig az elnöki tisztséget is betöltöttem, mert Vladimir Maksimović az Ifjúsági Szövetségi szövetségi választmányába távozott. Most viszont hivatalosan én vagyok az elnök, de a titkári teendőket is kénytelen vagyok ellátni, mert nincs titkárunk. — Hogyan tud ennek eleget tenni? — Elég nehezen, de valahogy csak sikerül, mert az elnökség titkársága hathatós támogatást nyújt a munkában. A „funkcióhalmozás” nem tart sokáig. Várható ugyanis, hogy a választmány következő ülésén végre kijelöli a titkárt is. Ez megtörténhetett volna november 16- án, de az Ifjúsági Szövetség községi szervezetének képviselői nem tudtak megegyezni a megfelelő ember személyében. — Mi a véleménye a nézetkülönbségről? — Természetesnek tartom, mert a mai önigazgatási viszonyok között nem lehet mesterségesen kierőszakolni egységes álláspontot. Meg kell próbálkozni az Ifjúsági Szövetség községi szervezetei érdekeinek összeegyeztetésével. — Hogyan lehetséges ez? — A legszélesebb körű tagságot kell bevonni a vitába, nem pedig a községi választmányra bízni a kérdések megvitatását és az álláspontok kialakítását. Sok esetben ugyanis a tagság kimaradt egyes fontos kérdések taglalásában, mert csak a községi választmányok foglalkoztak velük. Valójában pedig a tagságnak kell képviselnie a politikát, és ezáltal rá kell bírnia a vezetőségeket, hogy egybehangzóbb, egységesebb álláspontot alakítsanak ki. Számos kérdésről szó esett. Mégis melyik az, amelynek megoldása elsőbbséget követel? Az Ifjúsági Szövetség a Vajdaságban mintegy 300 000 tagot számlál. A fiatalokat egybefogó községi szervezetek között meg kell teremteni a politikai egységet. Ez annál inkább fontos, mivel olyan feladatok előtt állunk, mint társadalmi rendszerünk továbbfejlődése és az alkotmánymódosítás. Ha mint ifjúsági szervezet részt akarunk venni az ezzel kapcsolatos vitában (márpedig részt kell vennünk), akkor azt nem tehetjük meg az előzőleg megteremtett szervezési és politikai egység, nélkül — mondta befejezésül Kiss László, H. K. Négyszázmillió dollárt hozott az idegenforgalom A Jugoszláv Idegenforgalmi Szövetség tájékoztatója szerint várható, hogy az idegenforgalomból származó jövedelem az év végéig eléri a négyszázmillió dollárt, nem számítva a külföldről behozott dinárt és a magánkézbe került valutát, amelynek az összege az idén jóval nagyobb, mint az előző években. A szövetség véleménye szerint turizmusból származó bevételünk várakozáson felüli. Az idén kilenc hónap alatt 26 százalékkal több valutát hozott, mint tavaly az azonos időszakban. Egyébként szeptemberrel bezárólag véget ért az idei idegenforgalmi idény. Az év utolsó három hónapjának jövedelme legfeljebb 5,5 százaléka az egész évi bevételnek, a kisebb-nagyobb eltérések nem fognak lényegesen hatni a végeredményre. Az illetékesek elégedettek azzal, hogy külföldiek 26 millió vendégnapot töltöttek hazánkban, annak ellenére, hogy Csehszlovákiából, Lengyelországból és a Szovjetunióból jóval kevesebb turista járt hazánkban, mint az előző években. Az idegenforgalomnak csupán 8 százaléka jut a keleti országokra. Hollandiából 42 százalékkal több turista járt hazánkban az idén, a második helyen Dánia áll 37 százalékkal, utána Svájc következik 35 százalékkal, Franciaország 27 százalékkal, Nagy- Britannia 26 százalékkal. Ezek az országok különösképpen kiválnak. Ausztriából csupán 6 százalékkal, Svédországból mindössze három százalékkal több vendég érkezett, mint tavaly. Mit várhatunk 1972-től? Eredményeink jóval jobbak lehetnének, mondják az Idegenforgalmi Szövetségben, ha növelhetnénk a férőhelyek számát. A külföldi vendégek érdeklődése ugyanis nagy, hely azonban nem jut mindenki számára. A legnagyobb baj az, hogy a szállodák építése éppen most akadt el, amikor a külföldi turisták érdeklődése növekedőben van. Az idén csupán a megkezdett szállodák építését fejezik be, újaknak építésébe nem kezdenek. Félő tehát, hogy egyes külföldi utazási irodák elállnak a hazánkkal való együttműködéstől. Végül mondjuk még el, hogy a hazai turizmus is nagyobb néhány százalékkal az év elején tervezettnél. A hazai turisták főként idény előtt vagy után, leginkább a téli hónapokban keresik föl az üdülőhelyeket. Sajnos, a szálodák nem mérték föl kellőképpen a téli turizmusból származó hasznot, és magas áraikkal elriasztják a hazai vendégeket. ----- Szerda, 1971. dec. 1. 1972: a minőség éve Jugoszláviában Képviselőházi határozat készül a termékek és szolgáltatások minőségének és megbízhatóságának javításáról Vállalataink ádáz versengésében, mind a hazai, mind a világpiacon, a minőség és a megbízhatóság egyre fontosabb, bízvást mondhatjuk, döntő tényezővé válik, s ez megköveteli, hogy gyökeresen megváltozzanak a felfogások a termékek és szolgáltatások minőségének és megbízhatóságának jelentőségéről, s egyben fordulat következzen be az e téren követett politikában is. E változást és fordulatot szándékozik serkenteni a Szövetségi Képviselőház határozatával, amelyben kimondja, hogy a minőség és a megbízhatóság nem lehet kizárólag a gazdasági szervezetek gondja, hanem javításuk az egész társadalomra tartozik. Annál is inkább, mert — habár a legutóbbi években kimagasló eredményeket értek el vállalataink a minőség és a megbízhatóság javításában, az országban elért minőségi szint és javításának üteme még mindig elmarad a nemzetközi mércék mögött, s ez megnehezíti a világgazdaságba való gyorsabb bekapcsolódásunkat. A Szövetségi Képviselőház készülő határozata egyben a Jugoszláv Minőség Évének nyilvánítja az 1972. esztendőt, azzal a célzattal, hogy a következő évben általánosan megváltozzanak e felfogások a minőség és a megbízhatóság nemzetgazdasági jelentőségéről. E cél elérésére a Szövetségi Végrehajtó Tanács meggyorsítja a minőség és megbízhatóság ellenőrzését szabályozó törvények módosítását és kiegészítését, gondoskodik korszerű minőségfejlesztési szolgálat létesítéséről, és általános társadalmi testületet alakít a Minőség Évének Tanácsa néven. E tanács fogja kezdeményezni és irányítani a Jugoszláv Minőség Éve akcióit, s gondoskodik róla, hogy ne maradjanak ideiglenes jellegűek. Gondot fordít rá, hogy minden gazdasági és tudományos kutatószervezet kidolgozza és végrehajtsa minőségfejlesztési programját, s közbenjár, hogy e minőségre és e megbízhatóságra vonatkozó ismeretek helyet kapjanak a szakiskolai és szakfőiskolai tantervekben. A Szövetségi Képviselőház a határozat végrehajtásához hathatós segítséget vár a gazdasági, szakmai és társadalmi szervezetektől. A minőség évének kihirdetését nyilván a más országokban elindított hasonló célú mozgalmak sikere sugalmazta. Legutóbb 1968-ban Csehszlovákiában rendezték meg a minőség évét, Angliában 1966-ban és 1967-ben. Nyolcezer cég, vagyis az ottani termelővállalatok 40 százaléka vett részt a minőség éve néven rendezett mozgalomban. Az eredmények minden várakozást felülmúltak, mert még a legmegbízhatóbbaknak ismert vállalatok is javítottak termékeik minőségén. Japánban 1964 óta a minőségfejlesztés, a jobb minőségért folytatott harc nemzeti üggyé vált. A minőség és a megbízhatóság jelentősége annyira tudatosodott az egész népben, hogy Japán, amely egykor csak silány dömpingáruval árasztotta el a világot, ma termékeinek minőségénél és megbízhatóságánál fogva is nagyhatalom a világpiacon. Bíznunk kell benne, hogy a Jugoszláv Minőség Éve is megtermi gyümölcsét. (kJ) Kelendő a bútor Egy éve nem csökken a kereslet A bútor iránti kereslet egy percre sem lanyhul. Elégedetten dörzsölik kezüket a gyártók és a kereskedők is. A bútorgyártás és kereskedelem történetében ugyanis még sohasem jegyeztek föl ehhez hasonlót: tavaly február óta úgy elkel a bútor, mint a cukor. Bogdan Petrovic mérnök, a Jugodrvo Külkereskedelmi Vállalat vezérigazgatója sem emlékszik vissza, hogy valaha is ilyen jó keletje lett volna a bútornak, mint az utóbbi egy évben. De — teszi hozzá — pénze sem volt kevesebb a vállalatnak. A jövedelem ugyanis nagyobbára csak papíron van meg. Az idén először történt meg, hogy a bútor iránti kereslet nem függött az évszakoktól, télen-nyáron egyaránt tolongtak a vevők. Az újvidéki Jugodrvo Áruház kitűnően üzletel, egyes belgrádi áruházakban pedig a bútor iránti kereslet többszöröse a tavalyinak. Hogy meddig tart a konjunktúra, az természetesen a hitelfeltételektől is függ. Hitel nélkül ugyanis elképzelhetetlen a bútorvásárlás. Egyes kereskedelmi vállalatok képviselői azonban úgy vélik, hogy a minőségi, jó áru is kelendőbb volna, ha egyesítenék a hitelnyújtást. A jelenlegi helyzetben ugyanis a bankok java része előnyben részesíti üzletfeleit, még ha azok gyengébb minőségű bútort árusítanak is. A bútor még mindig drágább, mint amilyen jó. Fényűző kivitelével azonban elkápráztatta a IX. belgrádi nemzetközi bútorkiállítás látogatóit. Egyes bútorok ára már vetélkedik a gépkocsikéval. A bútorgyárak képviselői azonban nem győzik hangoztatni, hogy a legdrágább bútorokból sincs sok hasznuk. A gyári ár ugyanis éppen a fele a kereskedelminek. Magas a szövetségi forgalmi adó, a köztársasági és a községi is. S minderre még rájön a kereskedelmi haszonkulcs, a különféle engedmények s ki tudja még mi. Egyszóval: elviszik az ár felét, a tiszta jövedelem felét! A gyári árban pedig benne van a munka, a termelési költségek, az újratermelési anyag, a személyi jövedelmek stb. A termelők azonban — mint a gyengébb fél — legfeljebb csak suttogva merik szidni a kereskedelmi hálózatot.Kétségtelen, hogy a gyárak többsége meg van elégedve a konjunktúrával, a raktárak üresek, nincs elfekvő áru, s ha a pénznem is folyik be, valahogy eltengődnek. Egészen bizonyos, hogy ha a zárszámadás elkészül, kiderül: a bútortermelés értéke jóval meghaladta a tavalyit. Más azonban a helyzet a kivitellel. Még elégedettek lehetünk, ha külföldi üzletfeleinknek legalább annyi bútort szállítunk, mint tavaly, azaz mintegy ötszázmillió dinár értékben. Vitathatatlan, hogy ez igen kevés, tekintettel a bútorgyártás expanziójára. Ugyanakkor viszont a gyártók is, a kereskedők nagyobb retenciós kvótát követelnek, kivitel esetében kedvezményes kamatokat stb. Az új valuta- és külkereskedelmi rendszer hivatott a faipart nagyobb kivitelre ösztönözni. Ez a gazdasági ág ugyanis eddig is szilárd devizamérlegéről volt ismeretes.