Magyar Szó, 1973. január (30. évfolyam, 14-29. szám)
1973-01-31 / 29. szám
2. oldal Kihívás minden szabad állammal szemben A Biztonsági Tanács megkezdte a vitát a Zambia elleni rhodesiai agresszióról — A jugoszláv küldött felszólalása — Két határozati javaslatot terjesztettek be Zambia, Kenya, Guinea, Szudán és Jugoszlávia kérésére a Biztonsági Tanács most foglalkozik Zambia ügyével, miután Ian Smith dél-rhodesiai fajüldöző rezsimje gazdasági zárlat alá vette a szomszédos Zambiát, továbbá szabotázsakciókkal, szubverzióval és kardcsörtetéssel fenyegetőzik. Mindebben részt vesznek Dél-Afrika rasszista csapatai is. A zambiai nagykövetnek a Biztonsági Tanácshoz intézett levele hangsúlyozza, hogy Ian Smith illegális rezsimje — a dél-afrikai kormány hallgatólagos beleegyezésével — 1973. január 9-én lezárta Dél-Rhodesia Zambia felé eső határát, azzal az ürüggyel, hogy Zambia menedéket nyújt a felszabadító mozgalom harcosainak, miáltal a Smith-kormány — mint már korábban is — Zambiát akarja felelőssé tenni a rhodesiai felszabadító mozgalom harcosainak tevékenységéért, jóllehet a mozgalom a kisebbségi kormány fajüldöző politikájának a következménye. A nagykövet közölte, hogy a Zambia elleni ellenséges tevékenység következtében négy zambiai életét vesztette, több pedig megsebesült, s mindez veszélyezteti a nemzetközi békét és biztonságot. A Biztonsági Tanácshoz két határozati javaslatot nyújtottak be: az egyik politikai jellegű, és követeli, hogy a tanács ítélje el a dél-rhodesiai illegális kormány részéről megnyilvánuló provokatív, agresszív és fenyegető cselekményeket, a másik pedig javasolja, hogy szavazzanak meg támogatást és segítséget Zambiának, hogy könnyebben leküzdhesse a Smith-rezsim agresszív tevékenysége által okozott nehézségeket. A Biztonsági Tanács hétfői ülésén Zambia képviselőjén kívül szót kért Ghána, Tanzánia, Marokkó, Nagy-Britannia, Jugoszlávia és a Szovjetunió képviselője is. Milijan Komatina jugoszláv ENSZ-küldött kijelentette: " Egy megengedhetetlen és az ENSZ számára megalázó helyzetnek vagyunk a tanúi: egy törvénytelen fajüldöző rendszer, amelyet az érte felelős hatalomnak (Nagy-Britanniának) fel kellett volna számolnia, és amelyet az ENSZ gazdasági megtorló intézkedésekkel és elszigeteléssel próbál megdönteni, most maga helyezi zárlat alá a Biztonsági Tanács egy tagját. Rhodesiának a Dél-afrikai Köztársaság és Portugália részvételével történt cselekedete egyszersmind az egész afrikai kontinens felszabadítási mozgalmai és összes szabad államai, az egész el nem kötelezett világ elleni kihívás. Tömeges letartóztatások Jáva szigetén Jáva szigetén több mint száz embert letartóztattak azzal a gyanúval, hogy az illegális kommunista párt tagjait támogatták — írta kedden a Berita Buana című indonéz napilap. A letartóztatottak huszonnégy faluból származnak. Elfogatásuk alkalmával fegyvert találtak náluk, mellyel állítólag a helyi vezetőket akarták megölni. Szinte már hagyományosnak számít az amerikai elnök és a brit miniszterelnök évenkénti csúcstalálkozója, mintahogy az is megszokott, hogy ezeket a megbeszéléseket többnyire London kezdeményezi és a brit kormányfő utazik Washingtonba — sohasem fordítva. Igaz, legutóbb, egy évvel ezelőtt, Nixon és Heath kivételesen félúton, a Bermuda-szigeteken találkoztak. A brit miniszterelnökök néha túlságosan is buzgóak washingtoni utazásuk szervezésében és serkentésében, úgy hogy a minap elhunyt és nem éppen tapintatosságáról ismert Johnson egy ízben azt találta mondani: „ez a Wilson minduntalan ide, Washingtonba szalad, ha odahaza valami baja van”. Nixon és Heath politikai vérmérséklete ugyan már közelebb áll egymáshoz, mint elődeiké, és ennek folytán kapcsolataik is meghittebbek és harmonikusabbak, mégis ezúttal Heathnak is tudomásul kellett vennie, hogy az óceánon túl nem rajonganak különösebben látogatásáért, és nem is tartják sürgősnek. A brit miniszterelnök bőröndjei már december elején be voltak csomagolva, a Fehér Ház azonban diszkréten tudtára adta, hogy Nixon beiktatása előtt nem kíván magas rangú külföldi vendégeket fogadni. A Downing Street 10-ben az üzenetet csak afféle diplomáciai kifogásnak minősítették, hogy a találkozót valamelyest elodázzák, és az újév után brit részről ismét felvetették a látogatás lehetőségét. Washington ekkor már kénytelen volt kereken kimondani, hogy találkozóra csak január, végén kerülhet sor. Végül is a két fél megegyezett, hogy Heath február 1-én és 2-án lesz a Fehér Ház vendége. Különleges vagy természetes kapcsolatok A legújabb angolszász csúcstalálkozót tehát végleg nyélbeütötték, Londont azonban továbbra is gyötri a kérdés: mi okozta Washington közömbösségét és tétovázását, hisz Nixon és Heath két évvel ezelőtti Camp David-i „öszszeborulását” és találkozójuk szívélyes légkörét a Sunday Times tudósítója rosszmájúan így jellemezte: „éppen hogy csak nem szeretkeztek”. A válasz nem egyszerű és nem is könnyű, de talán abban a tényben kell keresni, hogy Nixon általában nincs megelégedve atlanti szövetségeseinek támogatásával és megértésével az amerikai globális politika szempontjából létfontosságú Washington és Moszkva közötti szuperdialógus iránt, továbbá, hogy az USA és a Közös Piac közötti nézeteltérések és nehézségek csak fokozódtak a nyugat-európai gazdasági közösség bővülésével, többek között Anglia belépésével is. Heath nem egy ízben igyekezett hangsúlyozni, hogy Nagy-Britannia közös piaci tagságával semmi sem változik London és Washington „különleges” kapcsolataiban, amelyeket ő személy szerint inkább „természetesnek” szeret nevezni, és hogy Nagy- Britannia európai és atlanti politikája nem zárják ki, sőt kiegészítik egymást. Tekintettel az európai bizottsági értekezlet előkészületeire és Brezsnyev tavasszal esedékes washingtoni látogatására, kétségtelen, hogy az amerikai- angol csúcstalálkozó egyik fő témája az USA és Nyugat-Európa viszonya lesz. A következő napirendi kérdés lehet a nyugat-európai országok fokozottabb tehervállalása a NATO költségvetésében, ami — brit vélemény szerint — csak akkor jöhet számításba, ha a Szovjetunióval sikerül megállapodásra jutni a középeurópai haderő kölcsönös és kiegyensúlyozott csökkentéséről. Ez teremtheti meg az előfeltételeket az amerikai csapatok fokozatos kivonulásához Európából, amit Nagy-Britannia nem sürget különösebben. Ezzel a kérdéskomplexummal függ öszsze Heath régóta dédelgetett terve is a közös amerikai-brit—francia atomhaderő megteremtéséről. A trójai faluról Európa szószólójáig A kétnapos csúcstalálkozón minden bizonnyal nagy figyelmet szentelnek a közel-keleti válságnak, amely a brit diplomácia érdeklődésének középpontjában áll és ahol a vietnami tűzszünet megkötése után új amerikai kezdeményezések is várhatók. Kedvenc, habár kissé már elnyűtt témája a brit— amerikai tárgyalásoknak Nagy-Britannia Szueztől keletre első kötelezettségeinek kérdése. Nixon Wilson veresége után örömmel nyugtázta, hogy ismét egy olyan ember került a brit kormány élére, aki nem akar eleve lemondani Nagy-Britannia „világhatalmi” szerepéről. A Pentagon az amerikai terhek könnyítését látja abban, ha Anglia nem számolja fel a Földközi-tengertől, a Perzsa-öbölön át Singapore-ig húzódó támaszpont-hálózatát, amelyeket az Egyesült Államok szabadon használhat. Heath a küszönbönálló találkozó nagyobb harmóniájának a kedvéért hallgatott az amerikaiak decemberi vietnami terrorbombázásáról, annak ellenére, hogy a brit közvélemény tiltakozása minden eddiginél hangosabb és erélyesebb volt. A brit kormányfő úgy vélte, hogy hallgatásával nagy sesegítséget nyújt Nixonnak a vietnami dráma utolsó felvonásában. Lehetséges, hogy éppen ennek a magatartásnak a meghálálása lesz az, hogy a decemberi huzavona után mégis Heath az első külföldi államférfi, akivel Nixon beiktatása, és a vietnami tűzszünet aláírása után találkozik. A brit kormányfő nagy ambíciókkal kel útra. Nem szeretné, ha a szigetország továbbra is az USA „trójai falova” lenne Európában — mint azt egyszer De Gaulle állapította meg epésen —, hanem ellenkezőleg: Pompidout és Brandtot megelőzve, a megerősödött és integrálódott Nyugat-Európa szószólójaként igyekszik fellépni Nixonnal szemben. A vendég vágyait és a valóság, illetve a vendéglátó érdekei között azonban nagy a különbség. MENDREI Ernő Hívatlan vendég Heath washingtoni látogatása előtt Nixon Heath MAGYAR SZÓ Szerda, 1973. január 31. AZ AMERIKAIAKRA VIETNAMI HÁBORÚI A vietnami háború befejeződött. Következik a mérleg összeállítása. Az amerikaiaknak azt is összegezniük kell, hogy a háború milyen hatással volt lelkületükre, belpolitikai életük alakulására. Emellett a tábornokok most mérik föl az új fegyverek hatását, és ki tudná felsorolni hányfajta mérleg készül még ezekben a napokban. Az ezzel kapcsolatos anyagokat közöljük most kezdődő folytatásos tárcánkban. Első része Mary McCarthy: Hogyan ferdítik el az igazságot egy embermészárlás kapcsán című könyvének részlete. (2) Két vád Medina ellen A másik két vádirat egy asszony agyon- lövését meg egy kisfiú kivégzését írja a kapitány terhére, valamint két hadifogoly megfojtását. Ezekért a bűncselekményekért külön vonják felelősségre a kapitányt. A fő bűne, ennek ellenére, mégis csak az a bizonyos „mellékes bűncselekmény” marad, amely — a furfangos" jogi megfogalmazás szerint — azért mellékes, mert az egész ügyben Medina százados felelőssége csak másodrendű”. (Nagyon jellemző az amerikai katonai igazságszolgáltatásra, hogy a hadsereg tagjainak a felelőssége azonos bűncselekmények esetében fordított arányban áll a vádlott rangjával, hadi beosztásával!) Medina kapitány ugyancsak csodálkozott, amikor kézhez kapta a vádiratot, amely az asszony meggyilkolását írja a terhére, s azonnal kifogást emelt a vádirat ellen, arra való hivatkozással, hogy amit tett, önvédelemből tette. (Ezzel arra kívánt utalni, hogy az asszonynál kézigránát volt, s ezzel veszélyeztette az amerikai katonák, így tehát az ő életét is.) Azon is meglepődött, hogy a kisfiú meggyilkolását is terhére róják. Ennek az esetnek a kapcsán arra hivatkozott, hogy kizárólag azért felelős, mert későn adta ki az ellenrendelkezést a gyilkossági parancs végrehajtásának megmásítására. Egyszerű nyelvbotlásra hivatkozik, nevezetesen arra, hogy a „Tüzet szüntess!” vezényszó kihirdetésekor beosztottai nem hallották a „szüntess” szót, s mire megismételte, addigra elsültek a fegyverek. Meglepte továbbá, hogy amiatt is perbe fogják, mert fegyverével hadonászva „véletlenül” agyonlőtt két fogolyt vietnami partizánt, s egyértelműen tagadja, hogy mint „vérbeli katonának” szándékában állt közönséges gyilkosságba keveredni. Ami viszont a legnagyobb bűnét, az úgynevezett „mellékes bűncselekményt” illeti, annak vádját teljes egészében visszautasítja. Azt állította — mint ahogyan ezt már Calley hadnagy tárgyalásán is hangsúlyozta —, hogy egyáltalán nem volt tudomása róla, hogy a kritikus délelőttön legénységéből bárki is My Lai-ban tartózkodott. Medina kapitány látta ugyan a faluban heverő holttesteket, kijelentése szerint vagy húszat (nem tudta pontosan megmondani a bíró kérdésére, hogy húsz vagy huszonnyolc civil holttestet látott-e). A halottak az észak-déli út mentén, az árkokban hevertek, de azthitte, hogy a bombázó repülőgépek áldozatai, vagy pedig tüzérségi lövedékek ölték meg őket. A közelben ugyanis jól lehetett hallani az ágyúk dörgését, de később, miután beszüntették az ágyúzást, még mindig hallatszott a faluban és a környéken a puskák és géppisztolyok ropogása. Medina századosnak erről az a véleménye, hogy katonái vaddisznó vadászatot rendeztek. Egy túlságosan lelkiismeretes tisztviselő Tehát nézzük a tényeket: a tanúk kijelentése szerint volt vagy hetven-hetvenöt halott az út mentén, az árok partján és az árokban, de Medina kapitány nem vette őket észre! Medina védelme a főtárgyaláson egy gondosan megalapozott alibira hivatkozott, nevezetesen arra, hogy a százados a mészárlás idején másutt tartózkodott, mintegy száz méternyire volt a falutól egy rizsföld kellős közepén. Abban a pillanatban azonban, amikor Medina százados a faluba érkezett — állították a védők — már csaknem minden befejeződött, csak itt-ott hallatszott egyegy fegyverdörrenés. Hogy az esetből mégis bírósági ügy lett — hangzik a vád elleni panasz — csupán egy „túlbuzgó” tisztviselőnek köszönhető. A tisztviselő ugyanis eltúlozta az esetet, s elferdítéseit a katonai ügyészség készpénznek vette, s perbe fogta az egyébként „jólelkű” századost. (Folytatjuk) Jutalmat utalt ki önmagának A Szelszkaja Zsiznyi című mezőgazdasági szakfolyóirat legutóbbi számában azt írja, hogy Ivan Vasziljevics Petronok, a Barátság nevű szovhoz igazgatója elrendelte, hogy a szovhoz legjobb munkásának 120 rubel jutalmat adjanak. Mindebben nem volna semmi különös, ha az újság nem közli a továbbiakban a következőket is: „Elrendelem, hogy Ivan Vasziljevics Petronoknak, a Barátság szovhoz igazgatójának, a legjobb munkásnak ötvenedik születésnapja alkalmából, több éves termékeny munkája jutalmaként 120 rubelt fizessenek ki. Aláírás: Ivan Vasziljevics Petronok, a szovhoz igazgatója.” Pillanatfelvétel Macchiavelli és a kétezer támaszpont MACCHIAVELLI örökbecsű könyvében, az Uralkodóban, egy helyen azt mondja: ha egy hiba túlságosan nagy arányokat ölt, erénnyé kell nyilvánítani. Ez jut eszébe az embernek, ha azt hallja az amerikaiaktól, hogy nekik Vietnamban önzetlen, nemes céljaik voltak, szent eszmékért küzdöttek. Eszébe juthat az embernek Mark Twain kedves hőse, Tom Sawyer is, aki így foglamazta meg csaknem száz esztendővel ezelőtt az amerikai kormány álláspontját a világ többi részével kapcsolatban: „Mi semmiféle területi terjeszkedést nem folytatunk, nem vezetnek bennünket önző érdekek sem. Kivétel csupán az a néhány régi ütöttkopott támaszpont, amely senkinek sem kell és valójában nem is ér sokat”. Ez a gúnyos megjegyzés ma sokkal inkább kifejezi a hivatalos Amerika komoly államférfiainak politikai hitvallását, mint bármikor. Az Egyesült Államok és hadserege mindig az igazság és az emberiség talaján áll és nem kér senkitől semmit — hangoztatják állhatatosan, függetlenül attól, hogy valójában mit tesznek. A történelmi valóság szerint az 1766-os függetlenségi nyilatkozat óta az amerikai hadsereg jó néhány igazságos és igazságtalan háborúban vett részt. Napóleon ellen, a mexikói, a spanyol— amerikai háborúban, az első világháborúban, az októberi szocialista forradalom elleni intervencióban, majd a második világháborúban, végül a Korea elleni agresszióban. Nincs itt hely arra, hogy e háborúknak akár vázlatos képét is megkaphassa az olvasó. Álljanak itt csak az eredmények: az Egyesült Államok, amely „semmiféle területi terjeszkedést nem folytat”, ez idő szerint az alábbi birtokokkal rendelkezik: Puerto Rico (mellékország), Alaszka, Hawaii (önkormányzattal nem rendelkező területek), Amerikai Szamoa-szigetek, USA Virgin-szigetek, Baker-, Howland-, Jarvis-, Canton- és Enderbury-sziget, Guam, Johnston-sziget, Kingman-zátony, Midwayszigetek, Panama-csatornaövezet, Wake, Swan-szigetek, amelyek önkormányzattal nem rendelkező területek, a Com-szigetek mint tartozékok, valamint az ENSZ-gyámság alatti Csendes-óceáni-szigetek. A Ryukyu-, Bonin-, Volcano-szigetek, a Rosario-sziget, a Parece Vela, a Marcus-sziget ideiglenesen az Egyesült Államok közigazgatása alatt állnak. Ezenkívül az USA-nak a nagyvilágban nem kevesebb, mint 2000 katonai támaszpontja van. Nem szigorítják a gyilkosok büntetését Nagy-Britanniában A brit alsóház elutasította azt a törvényjavaslatot, hogy a gyilkosságért járó börtönbüntetés alsó határa 20—30 esztendő legyen. Edward Taylor konzervatív képviselő, a javaslat beterjesztője, úgy vélekedik, hogy egy ilyen törvény megfélemlítené a bűnözőket. Taylor azon a véleményen van, hogy Nagy-Britannia hibát követett el, amikor 1965-ben megszüntette a halálbüntetést. Állítása szerint az életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt gyilkosok átlag csak 8 és fél évet töltenek börtönben. Taylor javaslatát azonban sem a konzervatívok, sem a laburisták nem támogatták: 50 képviselő a javaslatra, 78 pedig ellene szavazott.