Magyar Szó, 1973. április (30. évfolyam, 89-103. szám)
1973-04-01 / 89. szám
Vasárnap, »73. «prilie I. MAGTAR ST« jesíteniük” arra utalnak, hogy a leváltott miniszterelnök nem volt mentes bizonyos egyéni ambícióktól, amelyeket nem tudott teljes egészében alárendelni a nemzeti egység meghirdetett alapelveinek. SZADAT ELNÖK nemegy ízben kijelentette és határozott fellépésével bizonyította: nem fogja megtűrni, hogy a hatalom és a döntések több gócpontja alakuljon ki. Az Arab Szocialista Uniót paravánként, a biztonsági szolgálatot pedig fő támaszául felhasználó Ali Szabrival és társaival való leszámolás — tavaly májusban — az első döntő lépés volt a hatalmi központok felszámolása felé. Fél évvel később Szádak tábornok honvédelmi miniszternek kellett hasonló okokból távoznia a hadsereg éléről. Szidki kormányfő és Maréi, akarja személyes befolyását. Szadat döntéseit azzal indokolta, hogy az országot fel kell készítenie „az Izraellel való totális konfrontációra,”, amelyben „népünknek nagyobb szüksége van az egységre, mint valaha”, és amikor „mindenkinek vállalnia kell az áldozat rá eső részét”. Az elnök azonban továbbra is kitart a kettős politika mellett, azaz a katonai előkészületek befejező szakaszával párhuzamosan Egyiptom folytatja megkezdett intenzív diplomáciai kampányát is. HAFEZ ISZMAIL és a többi egyiptomi küldött eddigi missziói nem voltak eredménytelenek, de ismét felhívták a figyelmet bizonyos realitásokra, elsősorban a nagyhatalmak álláspontjában, ami részben lehűti az egyiptomi diplomáciai kezdeményezésekhez fűzött túl nagy reményeket Az USA — kiszivárgó hírek szerint — igen fontosság mielőbbi rendezését, igyekszik is ehhez hozzájárulni, elsősorban olyan értelemben, hogy meggyőzni próbálja az arabországokat: egyezzenek bele a részleges megoldásba és valamilyen formában lépjenek közvetett vagy közvetlen érintkezésbe Tel Avival. Washington ugyanakkor azonban semmi jelét nem mutatja annak, hogy hajlandó lenne Izraelt a megszállt területek kiürítésére kötelezni vagy kényszeríteni. A Szovjetunió nem ellenzi Kairó és Washington közvetlen párbeszédét, de nem híve különösebben a részleges megoldásnak, amely a Szuezi-csatorna megnyitását eredményezhetné. Inkább a Biztonsági Tanács ismert határozatára hivatkozik, amely az Arab Szocialista Unió Központi Bizottsága első titkára leváltásának körülményei nem azonosak ugyan az előző esetekkel — amit az is bizonyíthat, hogy mindketten ismét magas rangú beosztást kapnak az egyiptomi közéletben — mégis félreérthetetlenül a politikai, katonai és végrehajtó hatalomnak végérvényesen egy kézben való összpontosítását jelentik. Szadat átvette a kormány irányítását, a már 1967 óta érvényben levő rendkívüli állapotról szóló törvény értelmében az ország katonai főkormányzójának nevezte ki magát, az Arab Szocialista Unió vezetését pedig a pártapparátus kevésbé ismert emberére, Hafez Ganemra bízta, tehát a legnagyobb egyiptomi politikai szervezetben is fokozottabban érvényesíteni a hatalom összpontosításá nak és elsődleges feladatának tartja a közel-keleti válcok aláírói között ő is ott AZ EGYIPTOMI politikai és katonai csúcsokban történő változások már szinte megszokottá váltak, éppen ezért Szidki miniszterelnöknek a hét elején történt lemondása sem hatott a meglepetés erejével az arab keleti eseményeit nyomon követő megfigyelők számára. Bizonyos értelemben már szabállyá, még pontosabban Szadat elnök politikai taktikájának módszerévé vált, hogy az ország igen érzékeny belső helyzetének egyegy szakasza után cseréket véget a kormányban, a pártban, sőt a hadseregben is. Ezt részben a leváltott vezetők egyéni hibái, mulasztásai és a hatalommal való visszaélései teszik szükségessé, részben pedig az, hogy egy új garnitúra kapjon esélyt, hogy friss elképzeléseivel, kezdeményezéseivel és munkájával próbáljon ki utat keresni a se háború se béke állapot harapófogójából. A változások célja nem egyszer a politikai közvélemény időről időre feltörő elégedetlenségének levezetése is. Szidki miniszterelnök távozása mögött a fent említett szempontok összességét kell keresni. Tény, hogy a tizennégy hónappal ezelőtt alakított „technokrata kormány” — amelynek elsődleges feladata az volt, hogy az ország gazdasági erőit a lehető legnagyobb mértékben az Izraellel szembeni konfrontáció szolgálatába állítsa — nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A kormányt már decemberben súlyos bírálat érte a parlamentben, februárban pedig az egyetemisták elégedetlenségének volt a célpontja. Ugyanakkor Szadat elnök szavai, miszerint „egyes emberek nem tudtak beletörődni korlátozott szerepükbe és elfogadni azt a módot, ahogyan kötelességüket kell felvan és igyekszik jóindulatúan figyelmeztetni Egyiptomot, hogy a megoldás mind a két nagyhatalomtól függ. Nixon és Brezsnyev júniusban esedékes találkozója előtt tehát aligha várható lényegesebb haladás a közelkeleti válság rendezése felé. Ezt valószínűleg Szadat is jól tudja, s a washingtoni csúcstalálkozóig hátralevő időt arra akarja felhasználni, hogy az egyiptomi belső front megszilárdításával és saját tekintélyének növelésével erősítse az EAK nemzetközi helyzetét is. Ennek elérésére pedig a legcélszerűbbnek tartja, ha — a Nasszer halála után meghirdetett kollektív vezetési elvektől eltekintve — ideiglenesen saját kezébe összpontosítja a hatalmat. MENDREI Ernő Szadat és Szidki köszöntik egymást a nemzetgyűlés és az ASZÚ KB együttes ülése előtt, amelyen az elnök bejelentette, hogy átveszi a kormány irányítását is A hét portréin Pierre Messmer Másodszor kapott kormányalakítási megbízást. Első miniszterelnöksége 1972 júliusában kezdődött, aztán, hogy Pompidou elnök a felemás sikerű népszavazás után menesztette Chaban-Delmast és Messmert ültette a Matignon palotába. Elsőrendű feladatul az 1973-as parlamenti választás előkészítését kapta. A márciusban megtartott szavazásból a kormánykoalíció és különösen a gaulle-ista párt meggyöngülten került ki, jóllehet kormányképes többsége lesz az április 2-án öszszeülő képviselőházban. Az urnákból kiszámolt eredmény után úgy hírlett, hogy Messmer már nem kerül viszsza a Matignon palotába. Mégsem így történt. Pompidou köztársasági elnök az önálló álláspontjával nem feltolakodó, hűséges adminisztrátort bízta meg a következő kormány vezetésével. Az atléta termetű, katonás magatartása Messmer 1916- ban született Vincennes-ben, ahová családja 1871-ben költözött, azután, hogy a francia—porosz háború befejeztével Elzászt Németországhoz csatolták. Párizsban járt középiskolába, ugyanott jogi doktorátust szerzett és elvégezte a gyarmati közigazgatási főiskolát, ahol keleti nyelvekből szerzett diplomát. Az iskolapadból egyenesen bevonult katonának, a második világháborúban a szenegáli lövészek hadnagya volt, majd a francia összeomlás után 1940 júliusában egy zsákmányolt kis olasz hajón Angliába hajózott, és a „szabad franciák” vezéréhez, De Gaulle tábornokhoz szegődött. Ezt követően az afrikai és elő-ázsiai francia gyarmatokon harcolt a tengelyhatalmak ellen. Az idegenlégió 13. dandárja századparancsnokaként különös érdemet szerzett a híressé vált Bir Hakeim-i csatában. Az európai háború befejeztével 1945 augusztusában két társával Vietnamba ereszkedett le ejtőernyővel. A szabadságharcosok nem fogadták barátságosan a francia gyarmaturalom hírnökeit. Amikor egy időre levetette az egyenruhát, Defferre gyarmatügyi miniszter irodájának igazgatójaként működött. Nemsokára főbiztosként kiküldték Kamerunba, majd az Egyenlítői Közép-Afrika és a nyugat-afrikai francia gyarmatok főbiztosának nevezték ki. Amikor az algériai gyarmati háború megrázkódtatta Franciaországot és az államvezetés visszatért De Gaulle kezébe, a tábornok Dakarból Párizsba rendelte a főbiztost, hogy utána nyomban Algériába menessze Messmer alezredest a tiszti lázadás megfékezésére. De Gaulle 1961-ben a hadügyminisztérium vezetésével és a francia atomfegyver fejlesztésével bízta meg. Az 1967-es képviselőválasztáson jelöltette magát de vereséget szenvedett szocialista ellenfelétől. Egy évvel később nagy többséggel beválasztották a Bourbon palotába. Az 1969-es sikertelenül végződő referendum után visszavonuló De Gaulle-t követő Pompidou és miniszterelnöke, Chaban-Delmas nem vette be Messmert a kormányba. Egy ideig „tartózkodó ellenzéki álláspontot” foglalt el, mígnem Pompidou vele váltotta le Chaban- Delmast. A márciusi parlamenti választás során határozottan kifejezésre jutott, hogy a franciák többsége változást akar, és a kormányzást, a változás ígéretével, Pompidou elnök Pierre Messierre bízta. S. T. 8. oldal A tűzszünet betartása Washingtontól függ Két hónap telt el a január 27-én Párizsban kötött vietnami fegyverszüneti egyezmény életbe lépése óta. Két fontos rendelkezése megvalósult: az amerikai fegyveres erők utója csütörtökön elhagyta Vietnamot és Hanoi szabadon bocsátotta az amerikai hadifoglyokat. A tűzszüneti egyezmény egyéb tételeinek a végrehajtása azonban megrekedt illetve el sem kezdődött A Párizs környéki Celle Saint Cloud-ban a dél-vietnami forradalmi kormány és saigoni rendszer megbízottai az ügyrendi kérdések megoldásáig sem jutottak el, és a kilátástalan távolban lebeg feladatuk teljesítése, a megbékélési bizottságok életre hívása. A dél-vietnami térségben nem hallgattak el a fegyverek és Binh asszony, a forradalmi kormány külügyminisztere szerint a saigoni katonaság több mint negyvenezer esetben törte meg a tűzszünetet, és több ízben nagyméretű támadásokat indított a felszabadított területek ellen. Nixon elnök csütörtökön elhangzott beszédében voltaképpen nem „a leghosszabb és a legsúlyosabb amerikai háború” befejeztét méltatta, hanem az esetleges újabb amerikai beavatkozás Damoklész kardját függesztette Vietnam fölé. Beszédével megerősítette főtanácsadója, Kissinger és Richardson hadügyminiszter korábbi kijelentéseit, hogy „nem lehet kizárni a beavatkozás lehetőségét”, és ezt „egyébként nem is akarják kizárni”. Tényleges békéről két hónap elteltével sem beszélhetünk. Béke mindaddig nem költözik Vietnamba, amíg az Egyesült Államok erőnek erejével fenntartja Thieu diktatúráját, és stratégiai hadállásait Délkelet-Ázsia térségében. Márpedig Washingtonnak ezt a szándékát tényekkel és adatokkal lehet kimutatni. Thieu katonai, politikai és gazdasági rendszerének bukását a múltban csak a közvetlen amerikai beavatkozással, az utóbbi időben légi haderejének bevetésével sikerült megakadályozni. A tűzszüneti egyezmény megkötése óta a Nixon-kormányzat sorozatos intézkedésekkel közvetlenül avatkozott be Dél-Vietnamban. A nyilvánosság eddig a beavatkozás két alapvető módozatáról szerzett tudomást. Az amerikai katonák helyébe „polgári szakembereket” állítottak be Vietnamban, ugyanakkor a vezérkart Saigonból a közeli Thaiföldre költöztették, továbbra is a Tonkins- öbölben sétáltatják a VII. hadiflottát és az amerikai légi haderő lépcsőzetes elhelyezésben várakozik a Hawaiiban, Guamban és a Fülöp-szigeteken. Saigon egymillió katonájának további kiképzését, a kétezer repülőgépből álló — a világ harmadik legnagyobb — légiflottáját és a korszerű elektronikus felszerelést továbbra is a szakavatott szállító és nem a hozzá nem értő felhasználó végzi és tartja üzemképes állapotban. Az amerikai lapokban naponta hirdetések jelennek meg, amelyekben „hadi tapasztalattal rendelkező” pilótáknak, technikusoknak, sőt „hírszerzésben jártas személyeknek” kínálnak állást Az amerikai kongresszus jegyzőkönyvei árulkodnak arról, hogy a Pentagon évi 150 millió dollár hitelkeret engedélyezését kérte 10 000 polgári személy eltartására, akiknek legalább két évig Vietnamban kell szolgálatot teljesíteniük. A múlt év decemberében már ötezer „polgári szakértő” működött Vietnamban, és a legfrissebb hírek szerint hirtelen civilbe bújtatott amerikai katonákkal egészítették ki a „szakértők” hadát Ezeknek a feladata, hogy megszervezzék a légi bevetéseket és szükség esetén vezessék is a Saigonnak adományozott bombázógépeket A négy vietnami tartományi székvárosban létesített amerikai főkonzulátusok és a se szeri, se számú konzulátusok a kisebb városokban nemcsak a CIA, az amerikai kémszolgálat embereinek szolgálnak székhelyül, de oda irányítják a Vietnamban évek óta szolgálatot teljesítő mintegy 6 ezer „hivatalnokot” is, akik Washington rendelkezéseinek a megvalósítására hivatottak a helyszínen. Az amerikai befolyás és Thieu rendszerének védelmére a Pentagon adatai szerint, 54 000 katona állomásozik Thaiföldön, 60 000 szolgál a VII. flotta hajóin, 18 400 a Fülöp-szigeti támaszpontokon, 14 000 Guam szigetén, 6000 Csang Kaj-sek „birodalmában” és 25 000 a Hawaii szigeteken, ahonnan egyébként a hadműveleteket és a kémszolgálatot irányítják. Tegyük még hozzá, hogy Japánban 75 000 amerikai katona állomásozik. Minderre a hallatlan pusztító erejű hadigépezetre azért van szükség, mert Richardson hadügyminiszter kijelentése szerint „Thieu rendszere csakis az Egyesült Államok gazdasági és anyagi támogatásával állhat fenn”. Ezzel az amerikai támogatással szegül szembe Thieu a tűzszüneti rendelkezéseknek, és aligha tévedünk, hogy a jövőben — amerikai biztatásra — fokozni fogja a belső ellenzék elfojtását és támadásait a felszabadított területek ellen. Külön fejezetet érdemel a több százezer politikai fogoly helyzete, aminek jellemzésére a jól értesült Wall Street Journal még a múlt év novemberében megjelentetett cikkéből idézzük: „A tömeges kivégzések bizonyára fokozódnak Vietnamban”. Ha a világ és elsősorban a vietnami nép által annyira áhított béke vigasztalan helyzetére valló tényeket kell bemutatni, ide iktatjuk végül Giap tábornoknak a Le Monde című napilapnak adott interjújában elhangzott megállapítását is. Meggyőződése népének harmincéves szabadságharcában gyökerezik: „Az amerikai hadigépezet nem tudott győzedelmeskedni népünkön. Az elkövetkező nemzetközi viszonyokban az imperializmusnak és irányítóinak kétszer is meg kell fontolniuk, mielőtt új támadó kalandra szánnák el magukat”. STELNITZ Tibor A KORMÁNYZÓK ALKONYA Az egykor mindenható angol parlament a Stuartokat detronizálta, manapság őfelsége kormányzóinak visszahívásán fáradozik. Az egykori gyarmatbirodalom maradványain működő proconsulokat fosztja meg a tolldíszes kétsarkú kalaptól és az aranysújtásos zekék viseletétől. Legutóbb lord Grey kormányzóságát szüntette meg Észak-Írországban. Az utolsó kormányzó voltaképpen egy év óta csak névlegesen képviselte a koronát Belfastban, azóta, hogy a tartomány önkormányzatát megszüntették, és a Londonban székelő kormány katonasággal igyekszik — hasztalan — rendet teremteni a lázongó Ulsterban. A kormányzó lord utolsó hivatalos tevékenysége a múlt év nyarán megrendezett fényűző garden party volt, azonban mindeddig a Hillsborough kastélyban székelt és hiánytalanul kézhez vette évi négyezer fontnyi fizetését Idejét azzal ütötte agyon, hogy díjak kiosztásánál elnökölt, lakodalmi felköszöntőket mondott és sajnálkozását fejezte ki az utcai tüntetésekben elesettek hozzátartozóinak. Az észak-írországi kormányzóság megszüntetése után már csak 14 kormányzó székel a birodalom maradványain. A Manchester Guardian angol hidegvérrel állapítja meg, hogy „java részük elfeledett és nehezen kiejthető nevű támaszpontokon, az Indiaióceán és Pitcairn-szigete között“ képviseli a Windsori kastély térítőjét. Egyéb és időszerűbb gondok hánytorgatják a világtengerek hajdani urait. A repülőjáratok hiányára panaszkodnak,mert amióta Anglia a Közös Piachoz csatlakozott, mind gyakrabban kell ügyintézésre a brüsszeli „kormányzóságra” járniuk. A londoni Economist ezért kegyetlen humorral sugalmazza, hogy a következő géprablást az új feladatra állított volt kormányzók fogják végrehajtani, ernyővéggel kényszerítve a pilótát, hogy Brüsszelnek vegye az irányt. (bot)