Magyar Szó, 1973. október (30. évfolyam, 270-284. szám)

1973-10-01 / 270. szám

Újvidék, 1973. október 1. — V. évfolyam — 294. szám VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Kommunista Munkás­lakások Nemsokára egy éve lesz annak, hogy a JKSZ Elnök­sége Végrehajtó Irodájának és a Jugoszláv Szakszerve­zeti Szövetség Elnökségének kezdeményezése nyomán Szervezett országos akció kezdődött munkáslakások épí­tése érdekében. A Kommunista Szövetség természetesen nem akkor kezdte szorgalmazni, hogy hárítsák el a sú­lyos fogyatékosságokat a lakásépítésben és -elosztásban, eszközöljenek minőségi változtatásokat a lakásalappal és a lakásépítési pénzeszközökkel való rendelkezésben. A levél nyomán azonban a Kommunista Szövetség köve­telte, hogy halogatás nélkül, gyorsan és gyökeresen mó­dosítsák a viszonyokat ezen a területen is, amelyet jog­gal neveztek a szociális egyenlőtlenség területének, olyannak, amely a dolgozókat a legközvetlenebbül érin­tette. A kezdeményezés érdeklődésre talált. Ezt bizonyította az az ankét is, amely a Végrehajtó Iroda és a Szakszer­vezeti Tanács dokumentumának közzététele után a Ko­­munist köztársaságaink és tartományaink több mint húsz­­ városában és ipari központjában szervezett meg. Abban az időszakban ugyan még csak a múlt bíráló felülvizs­gálásánál és az első elképzelések és tervek megformá­lásánál tartottak. Az igazság kedvéért meg kell azonban említeni, hogy voltak kivételek is, egyik-másik környe­zetben ugyanis már korábban is voltak akciók munkás­­lakások szolidáris építése érdekében. A helyzet bíráló felmérése nyomán kitűnt, hogy ha­zánkban mintegy 700 000 rendezetlen lakáskérdés van, s főként munkáscsaládoknak nincs lakásuk. Az elosztásban azok a kollektívák jártak legrosszabbul, amelyeknek ki­sebb volt a felhalmozásuk, ami pedig a társadalmi ré­tegeket illeti, mindenki előbb jutott lakáshoz, mint a termelők. Kiviláglott az is, hogy súlyos elferdülések tör­téntek az igazgatásban. A társadalmi lakásokat áron alul adták, az építkezés ára, az ésszerűtlen költekezés és a szervezetlen építőipar pedig még csak fokozta a lakás nélküli munkások bajait. A következő közvéleménykutatás, amely a Komunist legutóbbi számában zárult (a lakásépítésről és részben a takarékosságról a köztársasági és tartományi szakszer­vezeti vezetőségek elnökei és más tisztségviselők be­széltek), azt mutatta meg, hogy ez a terület a társadal­mi érdeklődés gyújtópontjába került. Sok tényezőt moz­gósítottak az új lakáspolitikáért, és a rendellenességek ellen, szervezetten hozzáláttak szolidaritási alapok létre­hozásához, társadalmi megállapodásokat írtak alá, s ezekben pontosan megállapították a jogokat és a köte­lezettségeket. Mindenütt igyekeznek hosszú távra szóló politikát kialakítani, amely biztosítja majd a tartós eszközforrá­sokat, nem kevésbé azt, hogy gyorsabban rendezzék a munkások lakáskérdéseit, főképp azokét, akik keveseb­bet keresnek. Több köztársaságunkban külön előírások készülnek, amelyek differenciálni fogják a lakbéreket. (Erre szükség van, több községben ugyanis a mai nap is a Kommunista Szövetség vezetőségeinek álláspontjai­val ellentétes határozatokat hoznak a lakbérekről.) önelégültségnek azonban mégsincs helye. Egy eszten­dő túl kevés ahhoz, hogy kiküszöböljük a múlt minden csökevényét. Ráadásul a társadalmi akció sem mindenütt egyformán intenzív, bizonyos kampányszerű törekvések is tapasztalhatók, amelyeknek az a céljuk, hogy az első lendület után a dolgot az „illetékes” szolgálatok vagy a „megbízott” intézmények hatáskörébe utalják át. Hasznos tehát visszapillantani, és reálisan értékelni, mit is valósítottunk meg azóta, amióta­­ a Végrehajtó Iroda és a Szakszervezeti Tanács közös dokumentuma napvilágot látott. A bíráló felmérés valószínűleg azt mu­tatná ki, hogy a lakáspolitikára vonatkozó eszmecsere túl sokáig folyik a vezető testületekben és fórumokban, a munkások szélesebb körű bevonása nélkül. Lassan szű­nik meg a lakásgazdálkodási vállalatok monopóliuma, és még lassabban jönnek létre a lakóközösségek. Már a közös dokumentum alkalmazásának kezdetén szemet szúrt, hogy kevés szó esik a pénzeszközök ész­szerű felhasználásáról. Az­­ építkezési költségek egyre emelkednek, s már el is hangzott a figyelmeztetés, hogy a „drágulás” fölemésztheti a póteszközöket, amelyek a szolidaritási akció során gyűlnek be. E jelenségnek szo­ciális vonatkozása is van: hogyan költözhet be a munkás drága új lakásba, ha a lakbér elviszi havi keresetének egynegyedét vagy egyharmadát? Túl kevés szó esett te­hát az ésszerűtlen, korszerűtlen és drága építkezésről. Jó lenne tehát egészében felmérni azt, amit a Vég­rehajtó Iroda és a Szakszervezeti Tanács együttes kez­deményezése óta elértünk. Az eredményeket és a nyílt problémákat pedig azoknak a dokumentumoknak a fé­nyében kell értékelni, amelyek az akciót megindították, s természetesen a kongresszusi platform álláspontjainak fényében is, amelyek többek között kimondják, hogy a lakásépítés hosszú távú politikáját úgy kell megalapozni, hogy a lakáshiány gyorsabban csökkenjen. Ez pedig nem csupán abból áll, hogy a dolgozók jövedelmük egy ré­szét a szolidaritás szellemében elkülönítik lakásépítés céljaira. Az is roppant fontos, hogy ki dönt a lakásépítési eszközök egybegyűjtéséről és felhasználásáról, és ki igaz­gatja a lakásalapokat. A JUGOSZLÁV KOMMUNISTA SZÖVETSÉG LAPJA Kerekasztal-beszélgetés a Komunist szerkesztőségében A chilei tragédia A Népi Egység Pártja, Chile szocialista és demok­rata erői, az ország népe el­len intézett ellenforradalmi katonai puccs volt a tárgya a Komunist szerkesztőségé­ben megrendezett kerekasz­­tal-értekezletnek. A beszél­getés részvevői a követke­zők voltak: JURE BILIC, a JKSZ El­nöksége Végrehajtó Irodájá­nak tagja, ZVONKO GRAHEK, a JKSZ Elnöksége nemzetkö­zi együttműködési osztályá­nak főnökhelyettese, SAVO KRSIKAPA, a Ju­goszláv Szakszervezeti Szö­vetség Tanácsa nemzetközi bizottságának tagja, Dr. LJUBOMIR PALIGO­­RIC, a nemzetközi munkás­­mozgalmi intézet tudomá­nyos munkatársa, SULEJMAN REDŽEPA­­GIC, a Nemzetközi Mun­kásmozgalmi Intézet tudo­mányos munkatársa, DUSAN VILIC, a Jugo­szláv Néphadsereg ezredese. A véleménycsere — amely­nek részvevői társadalmi, po­litikai vagy tudományos munkásságukban közvetlen értesüléshez jutottak a chi­lei eseményekről — célja az volt, hogy a pillanatnyilag rendelkezésre álló kevés adat alapján fölmérjék a helyze­tet, levonják a tanulságokat és értékeljék a tapasztalato­kat. A beszélgetés részvevői­nek véleményét némileg rö­vidítve közöljük Branko Skrinjar, a Komunist szer­kesztőjének feljegyzései alap­ján. PALIGORIC: — Ezekben a pillanatokban, amikor a chilei dráma még folyamat­ban van, fölmerül a kérdés: milyen fordulat történt, mi­lyen változásokat hajtanak végre, s milyen erők kerül­tek hatalomra? A népi egység koalíciója A népi egység koalíciója kétségtelenül eszmeileg he­terogén volt, és nem sok­kal a megalakulás után ko­moly nézeteltérések merül­tek fel az ellenforradalom elleni taktika szempontjá­ból. A koalíció egyébként a dél-amerikai kontinens szo­cializmusának nagy ereje volt. A legnagyobb erőt a kommunisták képviselték, a Chilei Kommunista Párt egyébként a Keresztényde­mokrata Párt után az or­szág legerősebb politikai szer­vezete volt. A Szocialista Pártban nagy ingadozások történtek, de független volt a nemzetközi munkásmozga­lom központjaitól. A népi egység kormányának harma­dik pártja, a Radikális Párt volt, ezután pedig követke­zett a Szociáldemokrata Párt stb. A Népi Egység Pártjának nem volt módjában kialakí­tani azt a legfőbb tényezőt, amely útját állhatta volna az ellenforradalom terjesz­kedésének: nem létesített egységes tömegszervezetet, ahogyan ezt a korábbi for­radalmak az egész világon megtették. Minden párt a népi egységért dolgozott, egy­ben azonban igyekezett sa­ját befolyását növelni. Meg­alakultak ugyan a népi egy­ség bizottságai, amelyek ké­sőbb a döntéshozatal szervei­vé alakultak át, de csak ki­sebb jelentőségű ügyekkel foglalkoztak, a legfőbb kér­déseket nem ők rendezték. Csak 1972 végén láttak hoz­zá a tömegszervezetek meg­alakításához, ezek voltak a munkásosztály védelmi szer­vezetei a burzsoázia ellen, de nem volt hozzá idejük, hogy kellőképpen kifejlődje­nek és megerősödjenek: az ellenforradalom megelőzte őket. A forradalom ereje és gyengesége BILIS: — Véleményem szerint ez a forradalom — emelkedése és bukása — igazolja Marx tézisét: min­den forradalmat a bürokrá­cia és az ellenforradalom ve­szélye fenyegeti. És ezt a veszélyt Chilében nem lehe­tett elhárítani. Ez a réteg azonban, mi­után a társadalom gazdasá­gi támogatásban részesítette „tőkésedni” kezdett, maga­sabb osztályhelyzetre töre­kedett. Egyre gyakrabban álltak ki az államosítás el­len, és lassanként a kor­mány irányvonala ellen for­dultak. A gazdasági hatalmat ke­zükben tartó szociális réte­gek nemcsak ellenállást ta­núsítottak, hanem igazi gaz­dasági háborút is indítottak a kormány ellen. Gazdasági bajokat idéztek elő, növel­ték az inflációt, csökkentet­ték a termelést és a foglal­koztatottságot, sőt arra tö­rekedtek, hogy megveszte­gessék a munkásosztály egy részét. Gazdasági zűrzavart teremtettek az országban, s ez meggyengítette a szocia­lista kormány politikai hely­zetét. A külső tényezők — első­sorban az imperializmus — is elkövetett mindent, hogy megnehezítse a helyzetet. Állandó és rendszeres nyo­mást gyakoroltak a chilei társadalomra, egyik csapást a másik után mérték rá. Ha elmaradt volna a külső be­avatkozás, a forradalom két­ségtelenül leküzdötte volna a belső ellenállásokat, győ­zött volna. Hogyan szálltak szembe a kormány és a kormányt tá­mogató erők az említett szub­verziókkal? Mindenáron tisz­teletben akarták tartani a törvényességet, betartották a törvényeket és a politikai harcban demokratikus mód­szereket alkalmaztak. A for­mai törvényességet azonban azokban a pillanatokban, amikor a rendszer forgott veszélyben, a forradalom tényleges védelmében, a te­vékenységnek és a támadás­nak kellett volna felválta­nia. Ez azonban elmaradt, s ennek folytán meggyengült a társadalmi rendszer, az a rendszer, amely legális úton került hatalomra és amelyet illegális eszközökkel, diver­­ziókkal és erőszakkal roha­moztak. A múlt évei Noha a népi egység kor­mánya győzött a választá­son, a régi államapparátus és — ami a legfontosabb — a hadsereg és a csendőrség régi vezetősége a helyén ma­radt. Megmaradtak a poli­tikai pártok, sőt a fasiszta Haza és Szabadság elneve­zésű párt is, amely később ugyan illegalitásba vonult, de továbbra is tevékenyke­dett. Úgyszólván érintetlen maradt a középosztály gaz­dasági hatalma is, és a bur­zsoáziának továbbra is nagy hatása volt az ország gaz­dasági életében. A társada­lom anyagi eszközeinek nagy része a burzsoázia kezében maradt. Bíztak benne, hogy a hadsereg semleges maga­tartást tanúsít. Az esemé­nyek azonban azt mutatják, hogy ez csak ábránd volt. Mivel rendelkeztek a szo­cialisták és a kommunisták, illetve a népi egység kormá­nya? A lakosság szegény ré (Folytatása a 2. oldalon) Hasonlóképpen államosi- De nem a bürokrácia volt ben először folyt le békésen,­tották a bankokat, végre­ a chilei forradalom legfőbb parlamenti keretek közt. De hajtották az agrárreformot, ellenfele, azé a forradalomé, valószínűleg éppen ez a mód A külkereskedelem ,s az al- amely a munkásmozgalom, , , , lám kezébe került. A kor­ a szocialista és a kommu­ vod­a forradalom gyengeso­­mánynak sikerült kiharcol­­nista mozgalom történelmé­­ge, nem pedig ereje, m­a a munkásönigazgatást az­­okban. És végül: Chile meg Gyors vagy lassú folyamat? nyílt a világ felé a helyre­ , állította a viszonyt Kubával. Egyesek mostanában fel­ helyesen és mit hibázták el a Kínai Népköztársasággal teszik a kérdést, lassan, gyor a chilei szocialista forradal és más országokkal, és — san vagy túl gyorsan folyt lom folyamán. Nyilvánvaló, végül — nemzetközi viszé­­ly ez a forradalom. A Népi hogy maguk a chileiek ár­nyait és tevékenységét ha­ Egység Frontjában egyesek tékelhetik ki a leghiteleseb­tározottan az el nem kötő- a következő tézist képvisel­­ben a történteket. Mindaz, letett politika irányába tet­ték: szilárdítsuk meg, védjük amit mi jelenleg mondha­­t erte­ meg, amit kiharcoltunk és tunk, csak feltevés. És nem is ez a legfontosabb. A fon­tos az, hogy segítsük Chile haladó szellemű erőit a ka­tonai junta és az ellenfor­radalom elleni súlyos harc­ban. Noha Allende kormánya elvégezte az államosítás nagy részét, feljavította a társa­dalom legnagyobb részének szociális helyzetét, mégis ki kell mondani, hogy Allende kormánya nem hajthatta végre terveit. Folytatni akar­ta az államosítást, újabb szo­ciális és gazdasági változá­sokat szándékozott eszközöl­ni, de képtelen volt rá. Az ellenzék minden eszközzel megakadályozta. A szocialista kormány en­nek folytán kénytelen volt megállni a forradalom fej­lesztésében. Kezdetben a kö­zéposztályt anyagi támoga­tásban részesítette, kedvező feltételek mellett nyújtottak hiteleket, hogy gazd­aságilag megerősödhessen, hogy poli­tikailag azokhoz az erőkhöz csatlakozhasson, amelyek a chilei társadalom problémái­nak rendezését éppen a szo­cialista forradalom­ sikeré­ben látták. Amennyire tudomásom van a dolgokról, ilyen rövid idő alatt egyetlen országnak sem sikerült a polgári demokrá­cia körülményei között, min­den erőszak nélkül, ilyen mélyreható változásokat vég­rehajtani és ilyen nagy gaz­dasági eredményeket elérni. Chile történetében egyszer sem fordult elő, hogy egy kormány ilyen szoros kap­csolatokat teremtett a nép­pel — mint ahogyan ez Al­­lende kormányának sikerült. Olyan társadalmi rétegek kerültek a politikai színtér előterébe, amelyek korábban sohasem játszottak számot­tevő szerepet a politikában. Allende elnök nem számít­hatott volna a békés szocia­lista átalakulás lehetőségé­vel, ha nem álltak volna mögötte a nagy tömegek, így viszont a szocialista jö­vő érdekében felhasználhat­ta Chile polgári demokráciá­jának hagyományait, készüljünk fel, hogy a kö­vetkező választásokon új győzelmet arassunk. Mások erre az álláspontra helyez­kedtek: használjuk ki az időt az új hatalom megte­remtésére, szilárdítsuk meg helyzetünket a hadseregben, hogy az ellenforradalom ne fordíthassa meg a történé­sek útját. Valószínű, hogy az idő adja meg majd a vá­laszt arra, hogy mit tettek A középosztály A kormány sikerei Allende kormánya három év alatt nagy előrehaladást ért el gazdasági és társadal­mi téren. A nehézipar és a bányák (szén, réz, vas, sa­létrom stb.) állami kézbe mente­k át. CHILE Allende elnök 1072. július 31-én nyílt levélben figyelmez­tette a népi egység politikai erőit a jobboldal offenzívájára. Levelében többek közt ez állt: „Chile népe erős ellenséggel áll szemben, amely modern technikai eszközöket alkalmaz a harcban. Ezt a népi egység valamennyi tagjának tudnia kell, a nép ügyének minden hívének. Az ellenség gondosan kitapogatja gyengéinket és ellenünk fordítja őket. Abban a helyzetben van, hogy pénz­ügyi segítséget nyújthat minden kalandhoz, továbbá pszi­chológiailag és szociológiailag befolyást gyakorolhat min­denkire, aki türelmetlenségénél és alacsony eszmei színvona­lánál fogva hajlandó szakítani a közös harccal. A népi jogok minden harcosának tudatában kell lennie, hogy az ellen­ségtől sohasem várhat jó tanácsot, hazafias ügyben. Ellen­kezőleg: minden ellenségünk el van rá szánva, hogy elpusz­títsa a népi mozgalom vívmányait. Minden pártnak arra kell törekednie, hogy fejlessze tagjainak eszmei színvonalát, erő­sítse a fegyelmet és továbbfejlessze a népi egység közös stratégiáját, a dolgozók uralmának politikai alapjait.”

Next