Magyar Szó, 1973. október (30. évfolyam, 270-284. szám)
1973-10-01 / 270. szám
Újvidék, 1973. október 1. — V. évfolyam — 294. szám VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Kommunista Munkáslakások Nemsokára egy éve lesz annak, hogy a JKSZ Elnöksége Végrehajtó Irodájának és a Jugoszláv Szakszervezeti Szövetség Elnökségének kezdeményezése nyomán Szervezett országos akció kezdődött munkáslakások építése érdekében. A Kommunista Szövetség természetesen nem akkor kezdte szorgalmazni, hogy hárítsák el a súlyos fogyatékosságokat a lakásépítésben és -elosztásban, eszközöljenek minőségi változtatásokat a lakásalappal és a lakásépítési pénzeszközökkel való rendelkezésben. A levél nyomán azonban a Kommunista Szövetség követelte, hogy halogatás nélkül, gyorsan és gyökeresen módosítsák a viszonyokat ezen a területen is, amelyet joggal neveztek a szociális egyenlőtlenség területének, olyannak, amely a dolgozókat a legközvetlenebbül érintette. A kezdeményezés érdeklődésre talált. Ezt bizonyította az az ankét is, amely a Végrehajtó Iroda és a Szakszervezeti Tanács dokumentumának közzététele után a Komunist köztársaságaink és tartományaink több mint húsz városában és ipari központjában szervezett meg. Abban az időszakban ugyan még csak a múlt bíráló felülvizsgálásánál és az első elképzelések és tervek megformálásánál tartottak. Az igazság kedvéért meg kell azonban említeni, hogy voltak kivételek is, egyik-másik környezetben ugyanis már korábban is voltak akciók munkáslakások szolidáris építése érdekében. A helyzet bíráló felmérése nyomán kitűnt, hogy hazánkban mintegy 700 000 rendezetlen lakáskérdés van, s főként munkáscsaládoknak nincs lakásuk. Az elosztásban azok a kollektívák jártak legrosszabbul, amelyeknek kisebb volt a felhalmozásuk, ami pedig a társadalmi rétegeket illeti, mindenki előbb jutott lakáshoz, mint a termelők. Kiviláglott az is, hogy súlyos elferdülések történtek az igazgatásban. A társadalmi lakásokat áron alul adták, az építkezés ára, az ésszerűtlen költekezés és a szervezetlen építőipar pedig még csak fokozta a lakás nélküli munkások bajait. A következő közvéleménykutatás, amely a Komunist legutóbbi számában zárult (a lakásépítésről és részben a takarékosságról a köztársasági és tartományi szakszervezeti vezetőségek elnökei és más tisztségviselők beszéltek), azt mutatta meg, hogy ez a terület a társadalmi érdeklődés gyújtópontjába került. Sok tényezőt mozgósítottak az új lakáspolitikáért, és a rendellenességek ellen, szervezetten hozzáláttak szolidaritási alapok létrehozásához, társadalmi megállapodásokat írtak alá, s ezekben pontosan megállapították a jogokat és a kötelezettségeket. Mindenütt igyekeznek hosszú távra szóló politikát kialakítani, amely biztosítja majd a tartós eszközforrásokat, nem kevésbé azt, hogy gyorsabban rendezzék a munkások lakáskérdéseit, főképp azokét, akik kevesebbet keresnek. Több köztársaságunkban külön előírások készülnek, amelyek differenciálni fogják a lakbéreket. (Erre szükség van, több községben ugyanis a mai nap is a Kommunista Szövetség vezetőségeinek álláspontjaival ellentétes határozatokat hoznak a lakbérekről.) önelégültségnek azonban mégsincs helye. Egy esztendő túl kevés ahhoz, hogy kiküszöböljük a múlt minden csökevényét. Ráadásul a társadalmi akció sem mindenütt egyformán intenzív, bizonyos kampányszerű törekvések is tapasztalhatók, amelyeknek az a céljuk, hogy az első lendület után a dolgot az „illetékes” szolgálatok vagy a „megbízott” intézmények hatáskörébe utalják át. Hasznos tehát visszapillantani, és reálisan értékelni, mit is valósítottunk meg azóta, amióta a Végrehajtó Iroda és a Szakszervezeti Tanács közös dokumentuma napvilágot látott. A bíráló felmérés valószínűleg azt mutatná ki, hogy a lakáspolitikára vonatkozó eszmecsere túl sokáig folyik a vezető testületekben és fórumokban, a munkások szélesebb körű bevonása nélkül. Lassan szűnik meg a lakásgazdálkodási vállalatok monopóliuma, és még lassabban jönnek létre a lakóközösségek. Már a közös dokumentum alkalmazásának kezdetén szemet szúrt, hogy kevés szó esik a pénzeszközök észszerű felhasználásáról. Az építkezési költségek egyre emelkednek, s már el is hangzott a figyelmeztetés, hogy a „drágulás” fölemésztheti a póteszközöket, amelyek a szolidaritási akció során gyűlnek be. E jelenségnek szociális vonatkozása is van: hogyan költözhet be a munkás drága új lakásba, ha a lakbér elviszi havi keresetének egynegyedét vagy egyharmadát? Túl kevés szó esett tehát az ésszerűtlen, korszerűtlen és drága építkezésről. Jó lenne tehát egészében felmérni azt, amit a Végrehajtó Iroda és a Szakszervezeti Tanács együttes kezdeményezése óta elértünk. Az eredményeket és a nyílt problémákat pedig azoknak a dokumentumoknak a fényében kell értékelni, amelyek az akciót megindították, s természetesen a kongresszusi platform álláspontjainak fényében is, amelyek többek között kimondják, hogy a lakásépítés hosszú távú politikáját úgy kell megalapozni, hogy a lakáshiány gyorsabban csökkenjen. Ez pedig nem csupán abból áll, hogy a dolgozók jövedelmük egy részét a szolidaritás szellemében elkülönítik lakásépítés céljaira. Az is roppant fontos, hogy ki dönt a lakásépítési eszközök egybegyűjtéséről és felhasználásáról, és ki igazgatja a lakásalapokat. A JUGOSZLÁV KOMMUNISTA SZÖVETSÉG LAPJA Kerekasztal-beszélgetés a Komunist szerkesztőségében A chilei tragédia A Népi Egység Pártja, Chile szocialista és demokrata erői, az ország népe ellen intézett ellenforradalmi katonai puccs volt a tárgya a Komunist szerkesztőségében megrendezett kerekasztal-értekezletnek. A beszélgetés részvevői a következők voltak: JURE BILIC, a JKSZ Elnöksége Végrehajtó Irodájának tagja, ZVONKO GRAHEK, a JKSZ Elnöksége nemzetközi együttműködési osztályának főnökhelyettese, SAVO KRSIKAPA, a Jugoszláv Szakszervezeti Szövetség Tanácsa nemzetközi bizottságának tagja, Dr. LJUBOMIR PALIGORIC, a nemzetközi munkásmozgalmi intézet tudományos munkatársa, SULEJMAN REDŽEPAGIC, a Nemzetközi Munkásmozgalmi Intézet tudományos munkatársa, DUSAN VILIC, a Jugoszláv Néphadsereg ezredese. A véleménycsere — amelynek részvevői társadalmi, politikai vagy tudományos munkásságukban közvetlen értesüléshez jutottak a chilei eseményekről — célja az volt, hogy a pillanatnyilag rendelkezésre álló kevés adat alapján fölmérjék a helyzetet, levonják a tanulságokat és értékeljék a tapasztalatokat. A beszélgetés részvevőinek véleményét némileg rövidítve közöljük Branko Skrinjar, a Komunist szerkesztőjének feljegyzései alapján. PALIGORIC: — Ezekben a pillanatokban, amikor a chilei dráma még folyamatban van, fölmerül a kérdés: milyen fordulat történt, milyen változásokat hajtanak végre, s milyen erők kerültek hatalomra? A népi egység koalíciója A népi egység koalíciója kétségtelenül eszmeileg heterogén volt, és nem sokkal a megalakulás után komoly nézeteltérések merültek fel az ellenforradalom elleni taktika szempontjából. A koalíció egyébként a dél-amerikai kontinens szocializmusának nagy ereje volt. A legnagyobb erőt a kommunisták képviselték, a Chilei Kommunista Párt egyébként a Kereszténydemokrata Párt után az ország legerősebb politikai szervezete volt. A Szocialista Pártban nagy ingadozások történtek, de független volt a nemzetközi munkásmozgalom központjaitól. A népi egység kormányának harmadik pártja, a Radikális Párt volt, ezután pedig következett a Szociáldemokrata Párt stb. A Népi Egység Pártjának nem volt módjában kialakítani azt a legfőbb tényezőt, amely útját állhatta volna az ellenforradalom terjeszkedésének: nem létesített egységes tömegszervezetet, ahogyan ezt a korábbi forradalmak az egész világon megtették. Minden párt a népi egységért dolgozott, egyben azonban igyekezett saját befolyását növelni. Megalakultak ugyan a népi egység bizottságai, amelyek később a döntéshozatal szerveivé alakultak át, de csak kisebb jelentőségű ügyekkel foglalkoztak, a legfőbb kérdéseket nem ők rendezték. Csak 1972 végén láttak hozzá a tömegszervezetek megalakításához, ezek voltak a munkásosztály védelmi szervezetei a burzsoázia ellen, de nem volt hozzá idejük, hogy kellőképpen kifejlődjenek és megerősödjenek: az ellenforradalom megelőzte őket. A forradalom ereje és gyengesége BILIS: — Véleményem szerint ez a forradalom — emelkedése és bukása — igazolja Marx tézisét: minden forradalmat a bürokrácia és az ellenforradalom veszélye fenyegeti. És ezt a veszélyt Chilében nem lehetett elhárítani. Ez a réteg azonban, miután a társadalom gazdasági támogatásban részesítette „tőkésedni” kezdett, magasabb osztályhelyzetre törekedett. Egyre gyakrabban álltak ki az államosítás ellen, és lassanként a kormány irányvonala ellen fordultak. A gazdasági hatalmat kezükben tartó szociális rétegek nemcsak ellenállást tanúsítottak, hanem igazi gazdasági háborút is indítottak a kormány ellen. Gazdasági bajokat idéztek elő, növelték az inflációt, csökkentették a termelést és a foglalkoztatottságot, sőt arra törekedtek, hogy megvesztegessék a munkásosztály egy részét. Gazdasági zűrzavart teremtettek az országban, s ez meggyengítette a szocialista kormány politikai helyzetét. A külső tényezők — elsősorban az imperializmus — is elkövetett mindent, hogy megnehezítse a helyzetet. Állandó és rendszeres nyomást gyakoroltak a chilei társadalomra, egyik csapást a másik után mérték rá. Ha elmaradt volna a külső beavatkozás, a forradalom kétségtelenül leküzdötte volna a belső ellenállásokat, győzött volna. Hogyan szálltak szembe a kormány és a kormányt támogató erők az említett szubverziókkal? Mindenáron tiszteletben akarták tartani a törvényességet, betartották a törvényeket és a politikai harcban demokratikus módszereket alkalmaztak. A formai törvényességet azonban azokban a pillanatokban, amikor a rendszer forgott veszélyben, a forradalom tényleges védelmében, a tevékenységnek és a támadásnak kellett volna felváltania. Ez azonban elmaradt, s ennek folytán meggyengült a társadalmi rendszer, az a rendszer, amely legális úton került hatalomra és amelyet illegális eszközökkel, diverziókkal és erőszakkal rohamoztak. A múlt évei Noha a népi egység kormánya győzött a választáson, a régi államapparátus és — ami a legfontosabb — a hadsereg és a csendőrség régi vezetősége a helyén maradt. Megmaradtak a politikai pártok, sőt a fasiszta Haza és Szabadság elnevezésű párt is, amely később ugyan illegalitásba vonult, de továbbra is tevékenykedett. Úgyszólván érintetlen maradt a középosztály gazdasági hatalma is, és a burzsoáziának továbbra is nagy hatása volt az ország gazdasági életében. A társadalom anyagi eszközeinek nagy része a burzsoázia kezében maradt. Bíztak benne, hogy a hadsereg semleges magatartást tanúsít. Az események azonban azt mutatják, hogy ez csak ábránd volt. Mivel rendelkeztek a szocialisták és a kommunisták, illetve a népi egység kormánya? A lakosság szegény ré (Folytatása a 2. oldalon) Hasonlóképpen államosi- De nem a bürokrácia volt ben először folyt le békésen,tották a bankokat, végre a chilei forradalom legfőbb parlamenti keretek közt. De hajtották az agrárreformot, ellenfele, azé a forradalomé, valószínűleg éppen ez a mód A külkereskedelem ,s az al- amely a munkásmozgalom, , , , lám kezébe került. A kor a szocialista és a kommu voda forradalom gyengesománynak sikerült kiharcolnista mozgalom történelmége, nem pedig ereje, ma a munkásönigazgatást azokban. És végül: Chile meg Gyors vagy lassú folyamat? nyílt a világ felé a helyre , állította a viszonyt Kubával. Egyesek mostanában fel helyesen és mit hibázták el a Kínai Népköztársasággal teszik a kérdést, lassan, gyor a chilei szocialista forradal és más országokkal, és — san vagy túl gyorsan folyt lom folyamán. Nyilvánvaló, végül — nemzetközi viszély ez a forradalom. A Népi hogy maguk a chileiek árnyait és tevékenységét ha Egység Frontjában egyesek tékelhetik ki a leghitelesebtározottan az el nem kötő- a következő tézist képviselben a történteket. Mindaz, letett politika irányába tették: szilárdítsuk meg, védjük amit mi jelenleg mondhat erte meg, amit kiharcoltunk és tunk, csak feltevés. És nem is ez a legfontosabb. A fontos az, hogy segítsük Chile haladó szellemű erőit a katonai junta és az ellenforradalom elleni súlyos harcban. Noha Allende kormánya elvégezte az államosítás nagy részét, feljavította a társadalom legnagyobb részének szociális helyzetét, mégis ki kell mondani, hogy Allende kormánya nem hajthatta végre terveit. Folytatni akarta az államosítást, újabb szociális és gazdasági változásokat szándékozott eszközölni, de képtelen volt rá. Az ellenzék minden eszközzel megakadályozta. A szocialista kormány ennek folytán kénytelen volt megállni a forradalom fejlesztésében. Kezdetben a középosztályt anyagi támogatásban részesítette, kedvező feltételek mellett nyújtottak hiteleket, hogy gazdaságilag megerősödhessen, hogy politikailag azokhoz az erőkhöz csatlakozhasson, amelyek a chilei társadalom problémáinak rendezését éppen a szocialista forradalom sikerében látták. Amennyire tudomásom van a dolgokról, ilyen rövid idő alatt egyetlen országnak sem sikerült a polgári demokrácia körülményei között, minden erőszak nélkül, ilyen mélyreható változásokat végrehajtani és ilyen nagy gazdasági eredményeket elérni. Chile történetében egyszer sem fordult elő, hogy egy kormány ilyen szoros kapcsolatokat teremtett a néppel — mint ahogyan ez Allende kormányának sikerült. Olyan társadalmi rétegek kerültek a politikai színtér előterébe, amelyek korábban sohasem játszottak számottevő szerepet a politikában. Allende elnök nem számíthatott volna a békés szocialista átalakulás lehetőségével, ha nem álltak volna mögötte a nagy tömegek, így viszont a szocialista jövő érdekében felhasználhatta Chile polgári demokráciájának hagyományait, készüljünk fel, hogy a következő választásokon új győzelmet arassunk. Mások erre az álláspontra helyezkedtek: használjuk ki az időt az új hatalom megteremtésére, szilárdítsuk meg helyzetünket a hadseregben, hogy az ellenforradalom ne fordíthassa meg a történések útját. Valószínű, hogy az idő adja meg majd a választ arra, hogy mit tettek A középosztály A kormány sikerei Allende kormánya három év alatt nagy előrehaladást ért el gazdasági és társadalmi téren. A nehézipar és a bányák (szén, réz, vas, salétrom stb.) állami kézbe mentek át. CHILE Allende elnök 1072. július 31-én nyílt levélben figyelmeztette a népi egység politikai erőit a jobboldal offenzívájára. Levelében többek közt ez állt: „Chile népe erős ellenséggel áll szemben, amely modern technikai eszközöket alkalmaz a harcban. Ezt a népi egység valamennyi tagjának tudnia kell, a nép ügyének minden hívének. Az ellenség gondosan kitapogatja gyengéinket és ellenünk fordítja őket. Abban a helyzetben van, hogy pénzügyi segítséget nyújthat minden kalandhoz, továbbá pszichológiailag és szociológiailag befolyást gyakorolhat mindenkire, aki türelmetlenségénél és alacsony eszmei színvonalánál fogva hajlandó szakítani a közös harccal. A népi jogok minden harcosának tudatában kell lennie, hogy az ellenségtől sohasem várhat jó tanácsot, hazafias ügyben. Ellenkezőleg: minden ellenségünk el van rá szánva, hogy elpusztítsa a népi mozgalom vívmányait. Minden pártnak arra kell törekednie, hogy fejlessze tagjainak eszmei színvonalát, erősítse a fegyelmet és továbbfejlessze a népi egység közös stratégiáját, a dolgozók uralmának politikai alapjait.”