Magyar Szó, 1973. november (30. évfolyam, 301-315. szám)
1973-11-01 / 301. szám
4. oldal MAGYAR SZÓ Csütörtök, 1973. nov. 1. Új történelemkönyvek A Német Szövetségi Köztársaság általános és középiskoláinak diákjai ebben a tanévben új történelemkönyveket kaptak, amelyek a német—lengyel viszonyt — több évszázad után először — új megvilágításban mutatják be. Ezek az első tankönyvek, amelyek a nyugatnémet és a lengyel történészek megbeszéléseinek határozataival összhangban íródtak. Mint ismeretes, a két ország történészeinek tanácskozását a két nemzeti UNESCO-bizottság védnöksége alatt 1972 áprilisában folytatták le. A szakemberek sok találkozót tartottak, és megvitattak számos történelmi tárgykört. Megbeszéléseik célja az volt, hogy a tankönyvekből száműzzék az évszázados előítéleteket, amelyek az iskolás gyerekekben ellenséges érzelmeket ébresztettek a szomszédos nemzet iránt, pusztán annak alapján, hogy a két nép a történelem folyamán több ízben szembekerült egymással. Az UNESCO kezdeményezését, amelynek hozzá kell járulnia a nemzetközi együttműködés elmélyüléséhez és a történelmi előítéletek és babonák kiirtásához, egyaránt támogatták mind a nyugatnémet, mind a lengyel történészek és tanárok. Két cikk Chiléről Marxistának lenni főbenjáró bűn A chilei kormányzat tévéhálózata azon fáradozik, hogy megismertesse a lakossággal az új állam vezetőség tagjait. Pinochet gyalogsági tábornok, Merino tengernagy, Lee repülőtábornok, és Mendoza csendőrtábornok ugyanis nem voltak valami ismert személyiségek a szeptemberi puccs előtt. A chileiek csak az utóbbi hetekben ismerték meg őket, mégpedig kíméletlen parancsnokokként. Talán éppen ezért indította el a televízió az Emberi arcélek című műsorát, hogy a lakosságnak bemutassa Chile urainak magánéletét. Augusto Pinochet, a junta vezetője — egyébként termetes és markáns arcú ember — a csinos és fiatal műsorvezetőnővel beszélgetve igen kínos helyzetbe került, amikor arra a kérdésre kellett válaszolnia, hogy megismételné-e a szeptemberi puccsot. — Nehéz a honfitársakkal szigorúan bánni — mondta végül az „egyenruhás kvartett” nagy hatalmú tagja. Ezzel mindenesetre, talán akaratlanul is, utalt azokra a szenvedésekre, amelyeket sok ezer chilei élt vagy él át még mindig, amióta a katonaság került hatalomra. Senki sem tudja még egyébként pontosan, hány ezer chilei él száműzetésben vagy menekültként a nagykövetségeken ... Mindezekben a tévébeszélgetésekben a tisztek egy közös vonása domborodik ki: az antimarxizmust Gustavo Lee, a légierő tábornoka fejezte ki a legtömörebben ezt a közös vonást: — A katonák meggyőződéses antimarxisták.A junta tagjai ezt kiáltványukban már akkor a nemzet tudomására adták, amikor még dúlt a harc a Modena-palota körül, s amelyben azzal vádolták meg Allendét, hogy Chilét „marxista diktatúra alá, rabságba akarta juttatni”. Az antimarxizmus a junta doktrínája lett. Most tehát napvilágot látott a junta 77. számú dekrétuma is, amellyel törvényen kívül helyezik mindazt, aminek bármiféle köze is lehet a marxizmushoz. A hadsereg szuronyt szegez a chilei baloldalra, mind a tényleges, mind az álmarxistákra. Betiltották az összes politikai pártok működését, amelyek annak idején Allende népi egységmozgalmát létrehozták. Ezek pedig: a Szocialista Párt, a Kommunista Párt, az Egységes Népi Akció Mozgalma (MAKA), a Radikális Párt, a Független Nemzeti Akció (API) és a Keresztény Baloldal Mozgalma. Betiltották a többi egyesület, mozgalom, szervezet és szövetség tevékenységét is, amelyek működése összefügg a marxista elvekkel. Feloszlatták például a Chilei Munkásegység Központját (CUT), az úgynevezett vörös fakultásokat és más hasonlókat. A junta megszüntette a baloldal minden vállalatának, egyesületének, szerkesztőségének, kiadóvállalatának munkáját, és vagyonukat az állam vagy a junta vette át. Az uralmon levő tisztek a marxizmus „kigyomlálásának” szükségéről beszélnek. Céljuk világosan megfogalmazott: örökre lehetetlenné tenni a chilei baloldal feléledését. Legalábbis ez a junta szándéka. De nemcsak a baloldali szervezeteket helyezték törvényen kívül: törvénnyel tiltják a marxista elmélet terjesztését, propagálását, tiszteletét is... A junta rendeletének harmadik paragrafusa például kimondja: „Tilos a marxista elmélet vagy más olyan doktrína szóbeli, írásos vagy más eszközzel történő propagálása, amely lényegénél fogva megegyezik a marxista elvekkel és célokkal.” A junta azt is kimondta, hogy bűnténynek számít mindenféle szervezkedés, serkentés vagy rábeszélés a marxista ideológia javára. Ha valaki arra vetemedik, hogy megszegi a hírhedt 77. számú dekrétum rendelkezéseit, mindenféle büntetéssel számolhat: szigorított fogházbüntetéssel, száműzetéssel, munkahelyének elvesztésével, kilakoltatással és így tovább... A kormányzat tehát nemcsak büntetésekkel és megfélemlítéssel, hanem az emberek megélhetési lehetőségének megvonásával is igyekszik csapást mérni a marxizmus híveire. A 77. számú rendelet gyakorlatilag megtiltja a marxista művek nyomtatását, terjesztését és árusítását, de ez nemcsak a marxizmus kiasz Szeretnénk telefonálni a követségre! — kérik az angolok. A csendőrök legyintenek. Tucatnyi emberrel együtt várnak a sorsukra. Egy angolt is találnak köztük: Frank Dawson textilszakembert. Délután autóbuszba terelik a foglyokat, irány az Estadio Nációnál. Sok száz foglyot gyűjtöttek már öszsze a stadionban. A csendőrök géppisztollyal kísérik őket A tanár körül akar nézni, de az egyik csendőr durván visszacsavarja a szikus műveire vonatkozik, hanem mindenre, ami csupán emlékeztet vagy utal a marxizmus elméletére és tételeire, beleértve még a tervgazdálkodás szocialista tapasztalatait is. Mi több, indexre kerültek Puskin, H. G. Wells, Dosztojevszkij és más klasszikusok művei. A nemzeti egység politikai pártjaira a legutóbbi általános chilei választásokon a felnőtt korú lakosság 44 százaléka szavazott. Számukra ma tilos a marxizmus és a szocialista társadalmi rend előnyében hinni. Törvénnyel tiltják számukra, hogy szabadon foglaljanak állást ideológiai kérdésekben, hogy politikai és szakszervezeti téren szervezkedjenek. A chilei kormányzat „frontális háborút” hirdetett a marxizmus ellen — mint ahogyan Merino tengernagy mondta. A junta azt tartja magáról, hogy az „élcsapat” szerepét tölti be a marxizmus elleni világméretű háborúban. A junta emberei büszkén hangoztatják: Chilét beoltották a marxizmus ellen. M. P. fejét. Egy folyosón állapodnak meg: néhány ember a födön, kezük hátra kötve, hason fekszenek. Betuszkodják a frissen érkezetteket egy öltözőbe. Három férfi vagy negyven növel és néhány gyerekkel kerül egy helyre. Késő éjszaka végre átviszik a tanárt egy olyan helyiségbe, ahol csak férfiak vannak. Aliig fegyverzett csendőrök őrzik ezt az öltözőt is. Néhányan kikéredzkednek a W. C.-re. Amint kezüket a tarkójukon tartva visszatérnek, a csendőrök puskatussal összeverik őket. Egy ordító őrmester pisztollyal hadonászva mindenkit agyonlövéssel fenyeget. Amikor nagy nehezen megmagyarázák neki, hogy külföldiek is vannak az öltözőben, még dühösebben folytatja: — Azok lesznek az elsők, akiket kinyírunk! Tönkretették Chilét, most megfizetnek érte! Egyik kihallgatás a másikat követi. Személyi adatok s a sztereotip vád: „Maga is kommunista, nincs értelme tagadnia!” A tanár végül már hallgat, nincs ereje vitatkozni. Két brazil mellé kerül a stadion-börtönben. Elmondják: mindkettőjüket agybafőbe verték a csendőrök. Az egyik kétszer is elvesztette az eszméletét. Megkérik, ha kijut ebből a pokolból, számoljon be élményeiről az Amnesty Internationalnál és járjon közben a Chilébe emigrált 15 000 brazil érdekében, akiket közvetlen életveszély fenyeget. Agyonszúrták bajonettel Szeptember 15-én, szombaton kiviszik az angolt a stadion gyepszőnyegére. Sok száz! — vagy ezer? — társával együtt áll és vár. Közben hallják: egy minisztériumban, ahol ellenálltak a katonáknak, szörnyű vérfürdőt rendeztek a puccsisták. Néhány marcona csendőr egy vérző férfit lök a tömegbe. Nem sokkal később a fogoly halott: bajonettszúrások érték. Egy asszony mondja: fogolytársát puskatussal verték agyon hajnalban. Néhányan láttak egy szakasz fogoly katonát, a homlokukra kék festékkel F-betűt rajzoltak: Fusilado! Agyonlőni! Délután végre szabadon engedik az angol tanárt. Sikerül kicsempésznie néhány üzenetet — jegyzetfüzetét elvették —, köztük egy uruguayi emigránsét: „Akár a nácik, olyan brutálisak!” NYUGAT-NÉMETORSZÁG az egy főre jutó nemzeti jövedelemben — ha pénzben számoljuk — ma egy szinten áll az Egyesült Államokkal. A dollár árfolyama annyit esett a frankfurti tőzsdén, hogy ma a németek, legalábbis elvben, valamivel még gazdagabbak is, mint az amerikaiak. Ez az új tény megváltoztathatja az amerikaiak világszemléletét, és őket magukat is. Valószínűleg erősíti azt a máris meglevő irányzatot, hogy kevesebb terhet kívánnak vállalni a világ vezetéséből, merevíteni fogják az amerikai álláspontot a más államokkal folytatandó gazdasági tárgyalásokon. Minden bizonynyal hosszú és valamelyest védekező jellegű vitát fog elindítani az egyes országok gazdaságának felmérésére alkalmazott hagyományos módszerek hiányosságairól. Egyelőre azonban teljesen világos a tanulság, amelyet a hagyományos módszerekkel nyert eredményekből levonhatunk. Egy ország vagyonosságát bizonyos mértékig egyetlen adatra lehet visszavezetni, és ez a nemzeti össztermék, mindazon árucikkek és szolgáltatások összegére, amelyeket egy adott ország pénzért elad. Az Egyesült Államokban az egy főre eső nemzeti össztermék 1973-ban valószínűleg körülbelül 6100 dollár lesz. A dollár értékének régóta tartó esése következtében a svédek már korábban átvették a vezetést. Náluk az egy főre eső nemzeti össztermék jelenlegi átváltási árfolyama már 6500 dollár fölött van. Svédország lakossága azonban csak fele Kalifornia népességének. Nyugat-Németország lakóinak száma 62 millió, és az ország politikai helyzete is állandóan erősödik. Ez tehát már egészen más ügy. Nyugat-Németországban az idén az egy főre eső nemzeti össztermék nagyjából 6200 dollár lesz. EZEK AZ ADATOK természetesen csak megközelítik a realitásokat, hiszen nem lehet kizárólag statisztikából kiindulni. Nyugat-Németország 102 százalékát érte el az amerikai szintnek. Azonos számítások alapján Franciaország 84 százalékon áll. Ez az aránytalanság jobban tükrözi a nemzetközi valutaváltási rendszer titokzatosságát, mint az adott országok tényleges gazdasága közötti lényeges különbségeket. Nagy-Britannia az Egyesült Államokhoz viszonyítva ugyanazt a helyzetet foglalja el már hosszú évek óta. Tíz éve felét érték el az amerikai szintnek, és a helyzet ma sem változott. A nagy ipari hatalmak között Nagy- Britannia fejlődik a leglassabban, és az angol font értéke dollárra átszámítva viszonylag szilárd. A másik szélsőséges eset Japán: 1960- ban az egy főre eső nemzeti össztermék egyhatoda volt az amerikainak. Jelenleg csaknem kétharmada. A közgazdászok időnként megpróbálják egy ország vásárlóerejét összehasonlítani egy másikéval, mégpedig úgy, hogy egy elméleti bevásárlókosárban összesítik és árazzák mindazokat a dél1970-ben az egy főre eső nemzeti jövedelem szempontjából a három élenjáró ország az Egyesült Államok, majd — jelentős különbséggel — Svédország és Kanada voltak. Ma a sorrend azokat, amelyeket egy tipikus család vásárolna. De kinek a bevásárlókosarát használjuk? Egy tipikus amerikai családét, amely az amerikai kultúrát és ízlést tükrözi? Német bevásárló kosarat? Vagy talán japánt? Bármilyen „kosarat” használjunk is, az amerikai dollár vásárlóereje az Egyesült Államokban ma sokkal magasabb, mint Németországban. Noha az egy főre eső nemzeti vagyon a két országban egyenlő, az átlagos amerikai otthon mégis kényelmesebben él, mint német megfelelője. A NEMZETI ÖSSZTERMÉK adatai tehát nem tükrözik pontosan az életszínvonalat. Az amerikaiak számára például az életszínvonal szempontjából rendkívül fontos a kikapcsolódás. A japánok ezt már sokkal kevésbé értékelik. A pihenés, a kikapcsolódás a nemzeti össztermék adataiban nem mutatkozik meg, hiszen gyakorlatilag ez az a munkaerő, amelyet az emberek nem adnak el. A japánok nem élnek olyan jól, mint arra a nemzeti össztermék nyers adataiból következtetni lehetne, mert egyebek között rendkívül takarékosak. Más országokhoz viszonyítva fantasztikusan magas a takarékbetétek összege. Más példát véve, az amerikaiak igen nagyra értékelik az oktatást Noha vagyonilag egy szinten állnak, a felsőfokú oktatásban részt vevő fiatalok számaránya nálunk négyszerese a németországinak. Az Egyesült Államok erélyes intézkedéseket tesz, hogy megakadályozza az egyetemi hallgatók számának lemorzsolódását, és teljesen normális minimummá tették a kötelező 12 éves oktatást. Németországban a legtöbb fiatal 15 éves korában, tehát kilencévi tanulás után elhagyja az iskolát és dolgozni megy. Olyan korszak felé közeledünk, amelyben az iparilag fejlett országok nagy része eléri az egy főre eső nemzeti jövedelemnek az USA-ban már meglevő szintjét, és a számszerű különbségeket a gazdaság felmérésére alkalmazott különböző statisztikai módszerek okozzák majd. A figyelemre méltóbb eltéréseket az fogja okozni, hogy az egyes országok hogyan kívánják elkölteni azonos jövedelmüket. AZ AMERIKAIAK MEGSZOKTÁK, hogy a világ leggazdagabb nemzete legyenek. Az amerikai lélektanban mélyen beágyazódott a vagyon és a legmagasabb életszínvonal biztonsága. De most, hogy az amerikaiak lassan rádöbbennek: a többi ország is felküzdi magát az ő gazdasági szintjükre, kétségtelenül és egyelőre kiszámíthatatlan mértékben meg fog változni magatartásuk. A politikai fogalmak legalább egy évtizeddel elmaradtak a gazdasági realitások mögött. Az 1960-as évek óta nagy ütemben folyik a világ ipari vagyonelosztásának eltolódása, ezt azonban a valuták rögzített árfolyama leplezte, egészen addig, míg az idén sor nem került a leértékelésekre, átértékelésekre. Svédország, Nyugat-Németország és az Egyesült Államok, és a többiek is szorosan felzárkózva követik őket. (International Herald Tribune) A santiagói stadion foglya voltam Chilében folytatódnak a tömegméretű letartóztatások és kivégzések. Nincsenek pontos adatok a lemészárolt áldozatokról és azt is homály fedi, hányan sínylődnek börtönökben, vagy a még mindig koncentrációs tábornak használt santiagói stadionban. Arról viszont már tud a világ, milyen brutális bánásmód vár a junta foglyaira, tekintet nélkül arra, kit milyen okokból tartóztattak le. Az alábbiakban egy angol tanár élményeit adjuk közre az Europeo című olasz hetilapban megjelent beszámolója alapján. Dick Barber-Might a santiagói stadion foglya volt. Azon a bizonyos szeptemberi napon — 11-én — reggeli fél nyolckor kelt. Egy honfitársa kereste fel. Elmondta: a Plaza Bulnez felőli jött, s a Moneda-palota körül hatalmais tömeget, valamint harckocsikat, páncélos járműveket látott. Allende is megjelent néhány percre az erkélyen, a tömeg megéljenezte. A fegyveresek igyekeztek szétoszlatni a tömeget, sikertelenül. Kilenc óra előtt tíz perccel Dick Barber-Might bekapcsolja a rádiót: a Rádió Cooperative elnevezésű jobboldali adó közli a fegyveres puccsot. Tizenegy óra körül katonai alakulatokat lát felvonulni ablakából, s közben repülőgépek húznak el Santiagó fölött. Telefomád az amgoi követségre. Azt a tanácsot adják, maradjon mindenesetre otthon. Másfél óra múlva a tannár és honfitársa elveszti türelmét, lemennek az utcára. A Bernardo O’Higgins sugárúton a Moneda-palota felé sietnek. Mire odaérnek, az elnöki palota már lángodóban áld. Fényképezni akarnak, de néhány katona elkergeti őket. A tanár hazatér. Délután öt óra tájban egy angol újságíró kopogtat be hozzá. Ismét nekivágnak a városnak, egyenesen a Moneda-palota irányában. A Plaza Balmeren feltartóztatják őket: egy járőr átkutatja zsebeiket, a fal felé fordulva állnak, kezüket a magasba emelve. „Újságírók vagyunk!” — mondják, erre a katonák intenek, szabadok. Ám egy tiszt ráförmed a katonákra, revolvert ránt és megparancsolja a két angolnak, hogy álljanak ismét a falhoz. Szerencséjükre néhány tank érkezik, s egy magasabb rangú tiszt — kitűnően beszél angolul, az USA-ban végezte az akadémiát — parancsot ad, engedjék őket szabadon. Két nappal később akét angol Santiago ipari negyedében akar körülnézni, de nem jutnak el csak a San Diego utcáig. Ott körülveszik őket a csendőrök, zsebeikből mindent a földre dobálnak — még az útlevelet is — aztán bekísérik őket a 6. számú csendőrőrsre. — Az Egyesült Államok már nem a leggazdagabb Egy főre jutó nemzeti össztermék (az amerikai szinthez viszonyítva százalékban) Svédország Nyugat-Németország Kanada Franciaország Japán Nagy-Britannia 1960 1970 1973 69 79 108 48 63 102 66 73 85 47 60 84 16 39 62 49 45 51