Magyar Szó, 1973. december (30. évfolyam, 329-343. szám)

1973-12-01 / 329. szám

4. oldal MAGYAR SZÓ I Szombat. 1973. dec. 1. Forradalmiságon ma az önigazgatású szocialista viszonyokért folytatott következetes harcot értjük Tito elnök beszéde a jajcei díszülésen (Folytatás az 1. oldalról) volt ez, amely, akárcsak a nagy forradalmaik történeté­ből ismert forradalmi gyűlé­sek, eltökélte, hogy minden­áron megőrzi népeink győzel­meinek gyümölcsét, és ma­gára vállalta, hogy a világ tudomására hozza egy új igazságosabb társadalom meg­születését. Az AVNOJ­ tanácstagjait, a­kik közül "sokan vérrel áz­tato­tt utat tettek meg a ne­gyedik és, az ötödik offenzí­va idején Bihactól a Sandra­ig és vissza, amikor erre a történelmi ülésszakra eljöt­tek, ama tett nagyságának a tuda­ta vezérelte, amelyben részt fognak venni, valamint a büszkeség, hogy nekik ju­tott osztályrészül az a felelős­ség, hogy képviselői legye­nek a népüiknek és vala­mennyi dolgozónknak abban a pillanatban, amikor ma­guk veszik kezükbe sorsu­kat, és lefektetik az új test­véri közösség , a Demokra­tikus Föderatív Jugoszlávia alapját. Tu­dtában volta­k an­nak, hogy az ő nemzedékük­nek szánta a történelem azt a szerepet, hogy valóra vált­sák népeink régi szabadság­­szerető törekvéseit, melyek kifejezésre jutottak az ide­gen uralom elleni évszáza­dos küzdelemben, legjobb fia­iknak egy szabad és egye­sült nemzetközösségben való boldogabb jövőjéről szőtt ál­maiban. Az AVNOJ tanács­tagjai annak is tudatában voltak, hogy ők annak a for­­­adalomnak a képviselői, amely a Jugoszláv Kommu­nista Párt vezetése alatt érett és fejlődött ki a királyi Jugoszlávia reakciós népel­lenes uralma elleni harcban. A Jugoszláv Kommunista Párt a gyűlölt rezsim és a dolgozó nép kizsákmányolá­sa elleni forradalmi antifa­siszta harc során kialakította a szociális és politikai jog­­fosztottságból és a mély nem A néptömegek tudták, hogy a harc, amelybe a Jugoszláv Kommunista Párt hívta és vette őket, nem korlátozódik az országnak a megszállók alól való felszabadítására. Tudták, hogy mélyreható szociális változásokat is hoz majd, s nem engedi meg a nép soraiban gyűlölt régi helyzetre való visszatérést, s hogy ez a harc egyúttal min­den népnek az önrendelke­zési jogáért, nemzeti szabad­ságért és egyenjogúságáért is folyik. S éppen ez tette le­hetővé azt a korábban nem tapasztalt kezdeményező és alkotókészséget a nép leg­szélesebb köreiben, amely annyira jellemző volt nép­felszabadító harcunkra, az egész idő alatt. A forradalom fegyveres erőinek és az új néphatalmi szerveknek a megalakításá­val megszületett egy új ál­lamtípus, a néphatóságok ál­lama, a párizsi komm­ün és a lenini tanácsok ál­lamtpusa. A mi új néphatalmunk ma­gában hordozta az igazi szo­cialista hatalom minden lé­nyeges ismertető jelét. A legdemokratikusabb alapo­kon felépülve már magában hordozta azokat a döntő mozzanatokat, melyekre ké­sőbb tovább épül önigazga­­tású szocialista társadal­munk. Felszabadító háborúnk és forradalmunk sikeres fejlő­dése tette lehetővé, hogy már 1942 végén megtartsuk az AVNOJ I. ülésszakát Biha­­con. Már akkor lefektettük az alapját annak, amit egy évvel később Itt Jajcéban sikerre vittünk. Az AVNOJ megalakításával országnak és világnak feleletet adtunk ar­ra a kérdésre, melyek a me­zeti válságból való kiút plat­formáját, amely válságban a jugoszláv társadalom már a közös állam létrejötte óta benne volt. Pártunk ezen a forradalmi úton a jugoszláv népek felkelésének és fel­szabadító harcának szervező­jévé nőtte ki magát. Mozgalmunk a valamennyi megszálló elleni, a testvéri­ségért és egységért, a nem­zeti felszabadulásért és a társadalmi átalakulásért ví­vott harc platformja alapján a háború folyamán tömörí­tette és aktivizálta a legszé­lesebb néptömegeket — a munkásosztály, a parasztság, az ifjúság és a népi intelli­gencia milliós tömegét, a társadalom minden dolgozó és hazafias érzelmű rétegét. A JKP vezetőségének vilá­gos irányvétele, amely már kezdettől fogva az össznépi felkelésre és a felszabadító háborúra irányult, lehetővé tette, hogy a legkülönfélébb formákban kifejezésre jus­son népeink felkelő erőinek forradalmi alkotó­készsége, szervezettsége és kezdemé­nyezése. Ez kifejezésre ju­tott a partizánalakulatok és más fegyveres katonai erők létrehozásában, valamint a népfelszabadító bizottságok­nak mint az új forradalmi hatalom demokratikus szer­veinek megalakításában. If­júsági, női, művelődési és más antifasiszta szervezetek jöttek létre azzal az egysé­ges céllal, hogy hozzájárul­janak a népfelszabadító harc kiterjesztéséhez és sikeréhez. Ehelyütt is külön ki kell emelnem, hogy a nők nagy számban vettek részt nem­csak a hátvédalakulatokban, hanem az első sorokban is, puskával a kezükben vállal­ták a közös sorsot a többi harcossal. Az általános népi harc kibontakozása szem­pontjából döntő szerepük volt a kommunistáknak , a párt- és a SKOJ-tagoknak egyaránt. .. felszabadító harcunk alap-­­ vető politikai céljai, és mi­­­­lyen Jugoszláviáért küz­­­­dünk. Népfelszabadító hadsere­günk győzelmei és a népfel­szabadító harc általános eredményei, melyek megte­remtették a feltételeket az AVNOJ II. ülésszakához, a Hitler-ellenes koalíció ered­ményeivel egyidejűleg való­sultak meg. A Vörös Hadse­reg győzelmei, melyek for­dulópontot jelentettek a má­sodik világháborúban és a nyugati szövetségesek győ­zelmei is a fasizmus közeli bukását sejttették. Ilyen körülmények között az AVNOJ a maga határo­zataival az a döntő tényező volt, amely az új államnak már születése folyamatában biztosította az egyenjogú partner sajátosságait ebben a koalícióban. S ez egyben szavatosság is volt ahhoz, hogy Jugoszlávia népei a még előttük álló nehézségek és akadályok ellenére a jö­vőben is önmaguk döntse­nek sorsukról. És ebben is kifejezésre jut egy forrada­lom igazi lényege : a forra­dalom annyira erős és any­­nyira elismert, amennyire képes arra, hogy megszer­vezze és tettekben kimutas­sa igazi erejét, méghozzá a kellő pillanatban. Azon eltökéltségünk mö­gött, hogy a felszabadító há­borút győzelemre vigyük, s egyúttal teljesítsük szövet­séges voltunkból eredő köte­lezettségein­ket, egy erős és egységes népfelszabadító hadsereg állt mintegy há­romszázezer edzett harcos­sal, továbbá a néphatósági szerveknek és a politikai va­lamint más nemzeti szerve­­­­zeteknek a népfelszabadító frontban egyesült rendszere. A népfelszabadító háború vívmányain fejlődött ki és még ma is fejlődik az új ju­goszláv szocialista hazafiság, az önigazgatású szocialista jugoszlávság osztálytartalmá­nak tudata, melyet a népek közötti viszonyok interna­cionalista szolidaritásának szelleme hat át. Ez teszi le­hetővé a nemzeti individua­litás legszélesebb körű fel­virágzását, és azt az alkotó­­készséget is, amellyel szocia­l. Amikor ma forradalmi szocialista fejlődésünk har­mincéves útjára visszatekin­tünk, amikor felidézzük az AVNOJ II. ülésszakával kap­csolatos emlékeinket, jogo­san mondhatjuk, hogy kö­vetkezetesen valóra váltot­tuk és szocialista rendsze­rünkbe is beépítettük törté­nelmi határozatait. Joggal beszélhetünk tehát forra­dalmunk folytonosságáról, mert a túlhaladott dolgok ál­landóan változnak a szocia­lista fejlődés folyamatában. Forradalmunk, valameny­­nyi osztályjegyével együtt, az állandó progresszív vál­tozás révén, a már megvaló­sított eredmények bíráló- és alkotó felülmúlása által foly­tatódik. Érthető, hogy társadal­munknak, mint minden más társadalomnak is, át kellett élnie a vajúdás fájdalmait és a különféle válságos hely­zeteket. Ám társadalmunk sohasem mondott le azokról a lényegi jegyekről, amelyek szocialistává teszik. Az ön­igazgatás elve, amely még a forradalom fegyveres szaka­szában keletkezett, egész mai társadalmi fejlődésünk alapját képezte. A szocia­lista önigazgatás még a fej­letlenebb formáinak idősza­kában is lehetővé tette, hogy könnyebben leküzdjük a kü­lönféle nehézségeket, me­lyek fejlődésünk során je­lentkeztek, és hogy irigylés­re méltó sikereket érjünk el. A társadalmunk sok terü­letén megvalósított eredmé­nyek valóban lenyűgözőek. Közösségünk a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köz­társaság jellege teljesen meg­változott. Mélyreható válto­zások mentek végbe a ter­melési viszonyokban, a ter­melőerők fejlődésében, a la­kosság szociális struktúrájá­ban, életszínvonalában, a művelődésben, a tudomány­ban és a kultúrában az élet minden területén. Óriási át­alakuláson mentek át szocia­lista köztársaságaink és tar­tományaink is, az ország minden része, többé-kevésbé minden helység, város és falu, lista közösségünk gazdago­dik. A küszöbönálló alkot­mánymódosítással forradal­munknak ezek a vívmányai tovább fejlődnek és szilár­dulnak. Ezeken az alapokon sarjad ki és fejlődik orszá­gunk erőteljes egységes vé­delmi rendszere, amely az általános honvédelem és a társadalmi önvédelem kon­cepcióján alapszik, ami vi­szont önigazgatású szocialis­ta közösségünk társadalmi lényegének megnyilvánul.­A második világháborút követő időszakban orszá­gunk többszörösen gyorsabb ütemben fejlődött, mint ko­rábban a kapitalista Jugo­szlávia idején. Nem szabad elfelejtenünk, hogy orszá­gunkat a háború során tel­jesen feldúlták és kifosztot­ták, hogy az újjáépítést úgy­szólván a semmiből kezdtük, nagyon kis anyagi alappal, súlyos szociális problémák­kal küzdve, gyakran mosto­ha nemzetközi és más kö­rülmények közepette. Jugoszlávia gyorsan fejlő­dött iparilag fejlett ország­gá. Gazdaságunk ma ötször annyit termel — ipara tíz­szer, mezőgazdasága pedig kétszer annyit — mint 1947-ben. És habár lakosságunk száma időközben ötmillióval gyarapodott, vagyis csaknem egyharmadával, a lakoson­­kénti társadalmi termék re­ális értéke több mint három és félszeresére növekedett. A társadalmi összterméknek csaknem negyven százalékát ma már a gyáripar adja. Nemcsak nagy gazdasá­gi, hanem óriási szociális változások is történtek társadalmunkban Óriási változások mentek végbe a lakosság szociális struktúrájában is. Amíg a háború előtt csak minden ti­zenhetedik lakos volt alkal­mazásban, ma minden ötö­dik. A nem mezőgazdasági lakosság ma az összlakosság­nak több mint három­ötödét képezi, s a lakosok csaknem negyven százaléka városok­ban él. Gyökeresen módo­sult a lakosság szakmai és képzettségi struktúrája is. Minden hatodik polgárnak közép- és főiskolája vagy egyetemi képzettsége van. Az egyetemeken és főisko­lákon csak az elmúlt eszten­dőben harmincegyezer hall­gató fejezte be tanulmá­nyait, vagyis ötször annyi, mint két évtizeddel ezelőtt. Jelentős eredményeket ér­tünk el a lakosság szociális és egészségügyi védelmében is, a művelődési életben stb., de ezek az eredmények még nincsenek olyan szinten, ami­lyenre szocialista társadal­munkban szükség volna. ? A szocialista önigazgatás fejlődésével egyidejűleg embe­reink arcéle is megváltozott. Tömegével emekedtek ki a szocializmus harcosai, az ön­igazgatók, akik tudatában vannak erejüknek és társa­dalmi szerepüknek. A mun­kástanács­ és más társadal­mi önigazgatási szervek vá­lasztásainak csak egy man­dátuma során a szocializmus gyakorlati iskoláját több ezer dolgozó járja ki. Ezek­ben a társadalmi folyama­tokban formálódik az új egyéniség, amely egyre újabb és szélesebb körű is­meret szerzésére, egyre ki­válóbb emberi kvalitásokra törekszik, egy olyan egyéni­ség, amelyet a humanizmus, a szolidaritás érzete és a mély szocialista hazafiság hat át. Szocialista önigazgatásunk megszilárdította szocialista közösségünk egységének alap­jait, ami döntő jelentőségű sok nemzetiségű államunk fejlődése szempontjából. A jelenlegi alkotmánymódosí­tás lehetővé teszi, hogy az önigazgatás egy egységes tár­sadalmi rendszerré fejlődjön, egységes termelési társadal­mi viszonyon alapulva, vala­mennyi társadalmi tényező egybehangolt működésével, a társult munka alapszerve­zeteitől és más önigazgatási alapegységektől egészen a föderációig. Ezért az a harc, amelyet ma vívunk a társult munka döntő szerepéért, azt a célt szolgálja, hogy a dol­gozók részesei legyenek a társadalmi haladás egészé­nek, továbbá azt, hogy a munkásosztály valóban ural­kodó gazdasági és politikai erővé váljon. És éppen ez az a történelmi folyamat, amely­ben a társadalmi igazgatás funkcióit az anyagi és kul­turális javak közvetlen lét­rehozói veszik át, amelyben fokozatosan megvalósul a munka alóli felszabadulás, vagyis Marx jóslata: a mun­ka köztársasága. A munkásosztály történel­mi küldetésének lényege, hogy túlhaladja az osztály-­ felosztottságot a­ társadalom­ban, a termelőknek a mun­kaeszközöktől, munkafeltéte­lektől és munkasikerektől va­ló évszázados elkülönítettsé­gét, és ez a szocialista ön­igazgatás legmélyrehatóbb értelme. Még erősebb Kommunis­ta Szövetségre van szükségünk Az önigazgatás mint a proletárdiktatúra sajátságos formája a Kommunista Szö­vetség és a többi, szervezett szocialista erő elé forradal­munk jelenlegi szakaszában új rendkívül nagy és bonyo­lult feladatokat állít. Hogy végrehajthassuk őket, még szervezettebbeknek­ kell len­nünk. Mindenekelőtt még erősebb Kommunista Szövet­ségre van szükségünk, amely­nek a leghathatósabban arra kell törekednie, hogy tagjai még nagyobb mértékben szo­cialista erőink legszélesebb frontjának élharcosaivá vál­janak. A Kommunista Szövetség ma egyre tettrekészebb. A kommunisták sokkal tevéke­nyebbek, politikailag elköte­lezettebbek a társadalmi fej­lődés időszerű kérdéseinek megoldását illetően. Ám a társadalmi-gazdasági, politi­kai és kulturális életben mu­tatkozó időszerű problémák bonyolultsága, valamint a ré­gi osztálytársadalom marad­ványainak és az önigazgatá­sú szocializmustól idegen elemeknek a ténykedése foly­tonosan új erőfeszítéseket kö­vetel tőlünk, valamennyi szo­cialista erő egyre nagyobb eszmei-politikai és szervezé­si készségét igényli. Jelenlegi eltökélt irányvo­nalunk, hogy erősítsük a Kommunista Szövetséget, hogy megvalósítsuk annak teljes eszmei és a­kcióegysé­­gét, hogy megköveteljük a felelősséget, és magasabb szintre emeljük a marxista képzést, vagyis, hogy meg­teremtsük a Kommunista Szövetség vezető szerepét a­­ társadalomban, valójában­­nem más, mint harc az ön­­i­­gazgatás további erősítésé­­­­ért, a munkásosztálynak mint döntő forradalmi tár­­­sadalmi erőnek a pozíciójá­éért. Az új alkotmány kdolgo­­zására, a gazdaság megszi­lárdításának megvalósításá­ra a Kommunista Szövetség eszmei és akcióegységének keresztülvitelére, irányuló je­lenlegi tevékenységünk a JKSZ X. kongresszusa elő­készületeinek összetevője. Ez a kongresszus egy eszmei­leg, politikai és szervezeti­leg megfelelő és harcos po­litikai szervezetnek a kong­resszusa kell hogy legyen, egy olyan egységes forradal­mi élcsapaté, amilyenre mun­kásosztályunknak, országunk dolgozóinak és népeinek szük­sége van. Ahhoz, hogy ezt­­elérjük, összpontosítanunk ■kell a figyelmünket a párt- szélből, a platformból és az­­ új alkotmányból, valamint a JJKSZ Elnökségének 21. ülé­sén hozott határozatokból eredő feladatainkra. Jugoszlávia dolgozói, ami­kor közvetlenül részt vesz­nek a jelenlegi feladatok tel­jesítésében, a legteljesebb mértékben támogatják a Kommunista Szövetséget és annak forradalmi akcióját, mint ahogy ezt mindig is tették, akkor, amikor a kom­munisták elöljártak a harc­ban, és amikor a szavakat tettekkel váltották fel. Ép­pen a szocialista önigazga­tásért folyó ilyen tevékeny­ség és elszánt küzdelem szi­lárdította meg a dolgozók­nak a pártba, a Kommunista Szövetségbe vetett hitét. Minden nemzet saját meggyőződése és akarata alapján döntsön sorsáról III. Az új Jugoszlávia nemzet­közi elismeréséért vívott harcban az AVNOJ II. ülés­szakának döntéseivel har­minc évvel ezelőtt megszab­tuk külpolitikánk alapelveit is. Jugoszlávia népei nem­csak önmaguk felszabadulá­sáért küzdöttek, hanem a szövetségesekkel együtt nagy áldozatokat is hoztak. Az­zal, hogy sorsuk irányítását a kezükbe vették, népeink szilárdan eltökéltek, a for­radalom jellegzetességeivel, az ország érdekeivel és nem­(Folytatása az 5. oldalon) A népfelszabadító háború vívmányain fejlődik az új jugoszláv hazafiság Az önigazgatás mindenkor lehetővé tette, hogy könnyebben lekü­zdjük a nehézségeket Tito, Xhavid Nimani, Branko Mikulié, Edvard Kardelj és Mitja Ribičič a díszülés előtt

Next