Magyar Szó, 1974. április (31. évfolyam, 104-118. szám)

1974-04-27 / 115. szám

yh­­oz •• Ma javul a gazdasági helyzet — állapította meg utols­ó ülésén a Szövetségi Képviselőhöz A képviselők munkáját a jövőben a küldöttek folytatják • •­ Tegnap négy tanács tagjai ültek össze: a Népek Taná­csáé, a Társadalmi-Politikai, a Gazdasági és a Szociális és Egészségügyi Tanácsé. A Közoktatási-Művelődési Ta­nács már régebben megtar­totta utolsó ülését. A Társadalmi-Politikai és a Gazdasági Tanács, a Né­pek Tanácsával együttesen meghallgatta dr. Jakov Si­­rotkovicnak, a Szövetségi Végrehajtó Tanács alelnöké­­nek előadását az első negyed­évi gazdasági helyzetről, és dr. Anton Vratusának, a Szövetségi Végrehajtó Tanács másik alelnökének expozéját a szövetségi közigazgatási szervek felépítésére vonatko­zó törvényjavaslatokról. Dr. Jakov Sirotkovic, a Szövetségi Végrehajtó Tanács alelnöke azzal a rövid, tö­mör megfogalmazással kezd­te ismertetőjét, hogy a gazdasági helyzetünk­ben tavaly óta tartó ja­vulás az idei év első három hónapjában is folytatódott: gyorsan nő a termelés, a gazdasági beruházás és a kül­kereskedelem. — Különösen jelentős — mondta —, hogy az ipari ter­melés havonta átlag 9,1 szá­zalékkal, márciusban pedig már 10,1 százalékkal emelke­dett, és fellendült a tavaly lemaradt gazdasági ágak ter­melése is. Mindezek alapján reálisnak ítélhető meg az a következtetés, hogy a kedve­ző irányzatok a következő negyedévben is megmarad­nak, sőt bizonyos feltételek­kel — zavartalan áram- és nyersanyag-ellátással, továb­bá a jelenlegi keresleti és ki­viteli szinttel — még kedve­zőbbre fordulnak. Részleteiben a következő a helyzet: kivitelünk az első negyedévben 26 százalékkal behozatalunk pedig 25 száza­lékkal növekedett (mennyisé­gileg), s ennek eredménye­ként jó a kínálat a hazai pia­con. Az ipari és élelmiszer­­ipari tartalékok gyors ütem­ben növekednek, s noha de­vizakészletünk egy részét is igénybe vettük erre a célra, az ország devizatartaléka meghaladja a másfél milliárd dollárt, vagyis alig valami­vel kisebb, mint a múlt év végén. Tovább javul a gaz­daság fizetőképessége. A for­galomban levő készpénz és a bankkölcsönök összege átlag kisebb mértékben növekszik, mint a múlt évben, mégis elegendő a gazdaság zavarta­lan, pénzellátására, a terme­lés és a gazdaság serkenté­sére. Mérséklődött a kiskereske­delmi árak és a megélhetési költségek növekedése. Az árak ugyanis márciusban 3,5 százalékkal haladták meg a decemberi szintet (tavaly márciusban az előző év de­cemberéhez képest 4,4 száza­lékkal), a megélhetési költ­ségek pedig 2,8 (tavaly 5,5) százalékkal. Csak az élelmi­szeripari cikkek ára emelke­dett nagyobb mértékben — jórészt a termelési költségek növekedése és az újraterme­lési anyag drágulása miatt —, de ez olyan nyomást gya­korol a többi cikk árára, hogy a következő időszakban valamelyest nagyobb méretű emelkedéssel kell számol­nunk a kiskereskedelmi árak és megélhetési költségek te­kintetében. Gazdaságunk az évet 31 szá­zalékkal több — az újrater­melésbe fektethető — pénz­zel kezdte, s ennek eredmé­nyeként az állóeszközökre fordított beruházások értéke reálisan 8 százalékkal növe­kedett. Az idei év elején , első ízben történt meg, hogy a gazdaság a maga erejéből több pénzt fordí­tott az állóeszközökbe va­ló beruházásokra, mint amennyit ugyanerre a célra a bankoktól kért. A reális személyi jövede­lem a társadalmi szektorban az év első negyedében 6 szá­zalékkal növekedett, a foglal­koztatás pedig a tavalyi év azonos időszakához képest 3,9 százalékkal. A külföldi mun­kavállalásról­­ szóló adatok szerint januárban és február­ban 85 százalékkal kevesebb jugoszláv polgár helyezkedett el külföldön, mint a tavalyi év első két hónapjában. A tavalyi év elején a Tár­sadalmi Könyvviteli Szolgá­lat még 1565 munkaszerve­zet folyószámláját tartotta zárlat alatt, összesen 20 mil­liárd dinár adósság miatt, az idén 365 munkaszervezetét 3,5 milliárd dinár adósság miatt.­­ Gazdaságunk helyzete és újratermelési képessége egy­aránt javul — folytatta Sirot­kovic. — A múlt évi zár­számadások szerint­­a gaz­daságnak a társadalmi össz­(Folytatása a 4. oldalon) Tegnap délben befejezték ötéves ténykedésüket a Szövetségi Képviselőház tagjai, s elbúcsúztak egymás­tól. Tanácsaik tegnapi — utolsó — ülésén meghall­gatták és tudomásul vették a gazdaság első negyed­év alakulásáról szóló jelentést, továbbá megszavaz­ták a Szövetségi Végrehajtó Tanácsról, az új szövet­ségi közigazgatási szervek és szervezetek felépítésé­ről és feladatköréről szóló törvényt, valamint jóvá­hagytak néhány más törvényt. Közéjük tartozik a hon­védelemről, a hadkötelezettségről, a fegyveres erők­ben való szolgálatról, a szövetségi bíróságról, a szö­vetségi ügyészségről, a társult munka bíróságairól stb. szóló új törvény. A tegnapi ülésekkel parlamenti rendszerünkben ie lezárult egy korszak. Az eddigi képviseleti rendszert ugyanis a küldöttrendszer váltja fel, az eddigi képvi­selők munkáját az új módon megválasztott küldöttek fogják folytatni. Hazánk legfelsőbb törvényhozó testületének tagjai részére munkájuk bejeztével Mijalko Todorovic, a Szövetségi Képviselőház elnöke tegnap búcsúfogadást adott a képviselőház helyiségeiben. Nyereményszelvényünk a 17. oldalon Mach» Sió ■ шашввпвивпв!апаапвашдвгававкпптааопаб]пвс1насвиЕК1Бввва11КШЕВпкк>внвд|ввр|ввпа1нашваивпшгае1ва«а ■ ввввпввав»пг;ш«9паовгзас!ве1О!вв!ввБаЕ1вг;чввав8авггавввввс9@вкбкввЕ!ЕВСО1вВЕ9Вбао0гвв!Noвавв1вввжвв xxxi. évf., ns. (9666.) sz. iliiii szombat, 1974. április 27. iiiiiiš ■■■■■■■ saaiii assfiHiN ■■■a ввавив1ввнаЕ:>внЕвавввв11В£|Ввввввввваввввавваввввввва1т>в>1!»вв19ВВНвавваааваа ■aaaaaBaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaiaaaaaaaaaaaaaaaaEaaaaaaaaaaaaaBZKaaiEiassaaBaaaaaEBB Ara 1,50 dinar Tito elnök elutazott Magyarországra Josip Broz Tito, a JSZSZK elnöke a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának és a Magyar NK El­nöki Tanácsának meghívásá­ra feleségével tegnap este el­utazott Magyarországra. Tito elnök ma és holnap megbeszéléseket folytat Ká­dár Jánossal, az MSZMP el­ső titkárával a jugoszláv— magyar kapcsolatok és együttműködés előmozdításá­ról, az időszerű nemzetközi helyzetről, valamint a nem­zetközi kommunista és mun­kásmozgalom eseményeiről és fejleményeiről. Elnökünk kíséretében van Todo Kurtović, a JKSZ El­nöksége Végrehajtó Irodájá­nak tagja, Dusán Alimpié, a Vajdasági Kommunista Szö­vetség Tartományi Bizottsá­gának elnöke és több más személyiség. Elnökünk üdvözlő távirata Togo nemzeti ünnepe alkalmából Josip Broz Tito köztársasá­gi elnök a következő tartal­mú táviratot intézte Etienne Eyadema tábornokhoz, Togo köztársasági elnökéhez: „A Togói Köztársaság függetlenségének évfordu­lója alkalmából a JSZSZK népei és a magam nevében őszinte jókívánságaimat és üdvözletemet küldöm. To­go baráti népének felvi­rágzást, önnek sok boldog­ságot kívánok.” Az államelnökség ülése A Tájékoztatási Titkárság közleménye szerint Belgrád­­ban, tegnap Mit­ja Ribičič ül­ésnök vezetésével ülést tar­tott a JSZSZK Elnöksége. Milos Minic szövetségi­­kül­ügyi titkár, a Szövetségi­ Vég­rehajtó Tanács alelnöke tá­jékoztatta az elnökséget a külpolitikai helyzetről és Ju­goszláviának az ENSZ-köz­­gyűlés európai biztonsági ér­tekezletén kifejtett tevékeny­ségéről, valamint a jugo­szláv—olasz viszonyokról. A Szövetségi Honvédelmi Titkárság javaslatára az ál­lamelnökség elfogadta a hon­védelemről szóló fő doku­mentumokat és az ország hon­védelmi tervét. Az elnökség ezenkívül ha­tározatot hozott több elítélt személy megkegyelmezéséről. * ‘í'"'.. .. ) Budapest várja Titót Magyarországon nagy jelentőséget tulajdoníta­nak elnökünk látogatásának Különtudósítónk telefonj­elentése Budapest, április 26. — Nagy várakozással te­kintünk Tito elvtársnak a közeli napokban esedékes magyarországi látogatása elé — mondta tegnap parlamenti expozéjában Pója Frigyes magyar külügyminiszter. Bu­dapest ennek jegyében várja Títót és készül fogadására, a legmagasabb szintű jugoszláv —magyar megbeszélésekre. Mindenütt hangsúlyozzák, hogy Magyarország rendkí­vül nagy jelentőséget tulaj­donít a látogatásnak. A ma­gyar lapok már napok óta sokat írnak Jugoszláviáról, ismertetik hazánk eredmé­nyes fejlődését­­és a jugo­szláv—magyar kapcsolatok rendkívül kedvező alakulá­sát. Növekvő érdeklődés Jugoszlávia iránt „Néhány év óta Jugoszlá­via valóban a nyugati pro­paganda-kampányok első szá­mú céltáblájává vált. Ennek okát Belgrádban az ország belső helyzetének Nyugaton nem tetsző fejlődésében és Jugoszlávia igen aktív el nem kötelezett külpolitikájá­ban látják” — írja mai szá­mában a Magyarország című hetilap Jugoszláviának szen­telt egész oldalas cikké­ben. Rövid áttekintést ad e nyugati nyomás különféle formáiról, a nyugati orszá­gokban kiképzett ellenforra­dalmi banditáknak 1972 nya­rán történt bedobásától kezd­ve egész az olasz kormány jegyzékéig és a NATO-nak partjaink közelében tartott hadgyakorlatáig. A nyomás okát ebben lát­ja: „Egyes nyugati orszá­gok, mindenekelőtt az Egye­sült Államok, nem azért tá­madják Jugoszláviát, mert annak külpolitikája — egyes nyugati lapok szerint — meg­változott, hanem éppen az elő nem kötelezettség elvének és gyakorlatának következetes érvényesítése miatt”, vagyis azért, mert Jugoszlávia „össz­hangban az algíri határoza­tokkal, számos olyan akció­ban vett részt, amely ellenté­tes volt egyes imperialista és gyarmatosító hatalmaiknak, főként az Egyesült Államok­nak az érdekeivel”. Minden napilap hírt ad a Szerb KSZ kongresszusának befejeződéséről. Emellett a Magyar Hírlap és a Népsza­badság mai száma összefog­lalót közöl a hat köztársa­sági pártkongresszusról és a két tartományi pártkonferen­ci­áról. A Magyar Hírlap is­merteti eredményeinket, kü­lön kiemelve, hogy a nemzeti jövedelem 1947-től 1971-ig 4,5-szeresére nőtt, hogy el­fogadtuk az új alkotmányt, lebonyolítottuk a választáso­kat, a JKSZ szervezeteiben rendkívül felpezsdült a tevé­kenység stb. Ezután röviden összegezi a kongresszusokon meghatározott új­­feladatokat és a JKSZ X. kongresszu­sának előkészületeit. A Nép­­szabadság pedig ezt írja: „A hat kongresszus és a két kon­ferencia eredményeinek ösz­­szegezése azt mutatja, hogy az egyes pártértekezletekn rend­kívül részletesen és ugyan­akkor bíráló módon elemez­ték az elmúlt öt év tapaszta­latait, az egyes köztársasá­gok, illetve tartományok po­litikai, gazdasági, társadalmi és kulturális helyzetét”. (Folytatása a 3. oldalon) Hazánkba érkezett a tondzsili nemzeti egységkormány küldöttsége A repülőtéren Džemal Bljedić fogadta a delegáció tagjait Pénteken délelőtt hivata­los és baráti látogatásra Ju­goszláviába érkezett a kam­bodzsai királyi nemzeti egy­­ségkormány és a Nemzeti Egységfront küldöttsége, ame­lyet Kié Szampan, a kor­mány alelnöke, honvédelmi miniszter, a nemzeti felsza­­badítási erők főparancsnoka vezet. A belgrádi repülőté­ren, a kambodzsai küldöttsé­get a legmagasabb katonai tiszteletadással fogadták. Kié Szampant a repülőté­ren elsőként Džemal Bijedic, a Szövetségi Végrehajtó Ta­nács elnöke üdvözölte, majd a fogadására megjelent ma­gas rangú jugoszláv szemé­lyiségek: Budislav Soškić, Trpe Jakovlevs­zki, Peko Dap­čević, Djordje Lazic, Bra­­nislav Ikonić, Miloš Šumo­­nja vezérezredes, Miloš La­­lovic, Dusan Sekic és má­sok köszöntötték. Ezt követően Kim Szam­pan újságírók előtt a követ­kező nyilatkozatot adta: — Küldöttségünk nagy örö­mére szolgál, hogy megismer­kedhetünk Jugoszlávia né­peivel, amelyek iránt mély tiszteletet érzünk. — Jugoszlávia annak ide­jén győzedelmesen szembe­szállt az olasz és a német fasiszta hordák barbár tá­madásaival. Felszabadulása után népei erőfeszítéseket tettek egységük és nemzeti függetlenségük erősítésére, s ezzel egyidejűleg fejlesztet­ték haladó gazdaságukat. — A lángban álló kam­bodzsai frontról jövet kül­döttségünknek nagy örömér­­e szolgál, hogy Jugoszlávia népei tekintélyes vezetőjé­nek, Josip Broz Tito­mar­(Folytatása a 3. oldalon) Spinola elrendelte a politikai foglyok szabadlábra helyezését Lefoglalták a biztonsági szolgálat irattárát • Hamarosan kiírják a választásokat Portugáliában Antonio de Spinola tábor­nok a portugál Nemzetmentő Junta elnöke tegnapi sajtóér­tekezletén kijelentette, hogy azonnal szabadlábra­ helye­zi az összes politikai elítél­teket azok kivételével, akik bűntény elkövetése miatt ke­rültek börtönbe. Az ország­ban — a gyarmatok kivételé­vel — feloszlatják az állam­­biztonsági igazgatóságot, és teljesen megszüntetik a saj­tócenzúrát. A gyarmatok jövőjéről Spi­nola tábornok szerint a nem­zet fog dönteni. A gyarmati felszabadítási mozgalmak ve­zetőivel egyelőre nem kez­dett tárgyalásokat. Spinola tábornok sajtóérte­kezletét a junta székhelyén a Ponitina kaszárnyában tar­totta. Az AFP jelentése szerint Spinola tegnap dekrétumot tett közzé az összes politikai foglyok azonnali szabadláb­ra helyezéséről, az államhiz­­(Folytatása a 3. oldalon) Costa Rica elnökének átadták Belgrád aranyplakettjét Belgrádból jelenti a Tan­­jug. José Figueres, Costa Rica köztársasági elnöke, tegnap délelőtt megkoszorúzta az Is­meretlen Katona avalai sír­emlékét. Kíséretében volt Ma­nuel Aguiler Bonilla, Costa Rica Köztársaság első alel­nöke, dr. José Luis Ortich egészségügyi miniszter és dr. Oscar Arias, a tervezésügyii igazgatóság igazgatója, vala­mint dr. Emil Luding­er, a Szövetségi Végrehajtó Ta­nács tagja, szövetségi külke­reskedelmi titkár. • Branko Pešić, a belgrádi képviselő-testület elnöke, pénteken átadta José Figue­­resnek, Costa Rica elnöké­nek, Belgrád város arany­plakettjét. A dedinjei Dvor­­ban rendezett alkalmi ünnep­ségen jelen voltak a Costa Rica-i államfő kíséretének tagjai is. Branko Pešić, átnyújtva Belgrád város aranyplakett­­jét José Figueres elnöknek, a főváros lakossága nevében Kellem­es itt-tartózkodást kí­vánt a vendégeknek, és ki­jelentette, hogy Belgrád pol­gárai őszintén rokonszenvez­nek a baráti Costa Ricával és elnökével. Kifejezést adott reményének, hogy ez a látogatás megerősíti a két ország barátságát és serkenti együttműködését. Pešić városelnök a továb­biakban ismertette a vendé­gekkel a főváros történel­mét és fejlődését. Figueres elnök megköszön­te az emlékplakettet, s töb­bek között kijelentette, hogy el van ragadtatva Belgrád­tól, annál is inkább, mert tud­ja, hogy milyen pusztítás ment végbe ebben a város­ban három évtizeddel ezelőtt. Az ünnepség után Costa Rica elnöke Branko Pešić­­nek, a fővárosi képviselő-tes­tület elnökének társaságá­ban Új-Belgrádba hajtatott, és facsemetét ültetett el a­­Barátság parkjában.

Next