Magyar Szó, 1974. december (31. évfolyam, 344-359. szám)

1974-12-16 / 344. szám

1 ^ 1- S kölcsön Jugoszláviának Nemrég a japán bankok egy csoportja 40 millió dol­láros kölcsönt hagyott jóvá az Egyesült Szerbiai Vil­­lanygazdasági Vállalatnak, amely ezeket a pénzeszközö­k a régóta tervezett új vízerőmű építésére fordítja. A kölcsönt tíz év alatt kell visszafizetni 7 százalékos kam­attal. A kölcsön 70 százalékát a vízerőmű felszerelé­séhez szükséges japán gyártmányú gépi berendezésekre kell költeni, 30 százalékát pedig más országokban lehet vásárlásra fordítani. A tervek szerint ez az új vízerőmű Bajina Baátánál fog megépülni, ahol már működik egy közepes nagyságú erőmű, s megvan a gyűjtőmedence is. Ebben a medencében 150 millió köbméter vizet lehet tá­rolni, s ilyenformán 600 megawatt erősségű erőművet le­het építeni, amelynek évi áramtermelése 1,1 milliárd kilowattóra lesz. Az építkezés kétmilliárd dinárba fog kerülni. Japán ezzel a kölcsönnel most vesz részt először a jugoszláv energetikai rendszer fejlesztésében.­ ­Kiviteli zárlat a cukorra Franciaországban Franciaországban meglehetősen nagy hiány van cu­korban, s ezért megtörténhet, hogy az illetékes szervek elrendelik minden kivitel leállítását. Ezzel egyidejűleg a francia kormány Varsóban elég erélyesen tiltakozott a lengyel kormánynál, mert a lengyelek is sorompót állí­tottak a cukor kivitelének. A Párizsból érkező jegyzék rámutatott, milyen káros következményei lesznek a len­gyel kormány intézkedéseinek, tekintettel arra, hogy egyébként is nagy cukorhiány uralkodik Európában, kü­lönösképpen Franciaországban. Egyébként Franciaország cukorfogyasztásának jelentős részét éppen a lengyelor­szági behozatal útján fedezi, évente körülbelül 150 000 tonnát importál ebből az országból. Lengyelország vi­szont igen erős cukortermelő, kivitele ugyanis csaknem 400 000 tonna, ami annyit jelent, hogy ennyit tud ter­melni saját szükségletein felül. drágább az élelem, olcsóbb a nyersanyag A világpiacon a helyzet már hosszabb idő óta igen bizonytalan. Új­abban erősen csökken a fémek ára, az élelemé pedig tovább növekszik. Az ásványi eredetű nyersanyagok árának csökkenését a párizsi Le Monde című lap azzal magyarázza, hogy a fejlett országokban most csökkent­­a termelési tevékenység, kisebb a kereslet a nyersanyagok iránt, s a szükségletek fedezésére a fel­dolgozók már korábban bizonyos tartalékokat halmoztak fel. Az élelemmel más a helyzet. Az elmúlt időszakban a mezőgazdasági termékek ára állandóan bizonyos nyo­más alatt állt, 1972-ben azonban — miután a Szovjet­unió 20 millió tonna búzát vásárolt a nemzetközi piacon , s az élelem ára emelkedésnek indult, s ez a tendencia még ma is tart. Épben a búzának az ára például a négy­­szeresére emelkedett azóta, ehhez nyilván az is hozzá­járul, hogy a világ legnagyobb termelőjénél, az USA- ban elég gyenge volt az idén a termés, s most nincsenek nagyobb tartalékok. Egyben a szükségletek is megnöve­kedtek, mindenekelőtt Afrikában és Ázsiában. A másik roppant keresett cikk a cukor. Három évvel ezelőtt a londoni tőzsdén 45 fontért lehetett venni egy tonnát be­lőle, most viszont egy tonnának 425 font az ára. A gazda­sági szakértők szerint ez az árfolyam tartós lesz, tekin­tettel az állandóan növekedő keresletre és a stagnáló termelésre. A statisztika szerint a nemzetközi áruforga­lom értéke most körülbelül 15,6 milliárd dollár, hat hó­nappal ezelőtt még csupán 8 milliárd dollár volt. Ez azonban nem az áruforgalom növekedését jelenti, hanem az árak növekedésének a következménye. Lengyelországnak erős a nyersanyagbázisa A legújabb statisztikai adatok szerint Lengyelország az idén először fog barna- és kőszénből 200 millió ton­nánál többet termelni. Ezen a téren a második helyet foglalja el Európában és az ötödiket a világon. Terme­lése kőszénből ezen belül 170 millió tonna, s ebből 40 millió tonnát külföldre szállít, pontosabban 15 millió ton­nát a KGST országaiba, a többit pedig más országokba. Ezért vált immár szállóigévé az, hogy Lengyelország szá­mára a szén éppen olyan fontos, mint a kenyér. Igen jelentős továbbá rézérckitermelése is, az idén 14,5 mil­lió tonnát hoztak felszínre, kénből pedig 4 millió tonnát. Egyiptomnak kedvezőtlen a fizetési mérlege Nemrég Ismail Sabri Abdallah tervügyi miniszter az egyiptomi parlament előtt kijelentette, hogy 1975-ben 1344 millió egyiptomi font lesz az ország deviza-deficitje. Szerinte ez azért fog bekövetkezni, mert megdrágultak a nyersanyagok a nemzetközi piacon, sokat kell fizetni a kőolajért, miközben a kormány arra törekszik, hogy a lakosságot, a termelést ellássa megfelelő nyersanya­gokkal. Bizonyos nemzetközi egyezmények megkötésével enyhíteni fogják ugyan a deficitet, de ezek az enyhülé­sek rövidebb lélegzetűek lesznek. Így­ például egyezmény jött létre­­Egyiptom és Kuvait között arról, hogy a ku­vaiti bankok 1,3 milliárd dollár kölcsönt folyósítanak gazdasági beruházásokhoz. N'­emzetközi körlin a jugoszláv mezőgazdaságnak Az NSZK-ban megjelenő Handelsblatt című közgaz­dasági szaklap fontosabb hírei között közölte, hogy a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank minden bi­zonnyal az elkövetkező évben 66,5 millió dollár kölcsönt folyósít Jugoszláviának. A pénzt kizárólag a mezőgazda­­sági termelés fejlesztésére adják, 38 millió dollárt a tár­sadalmi szektorban, 28,5 millió dollárt pedig a magán­­szektorban kell elhelyezni. Az összeg elosztása Jugoszlá­viában nyilván a most közösen kialakított gazdaságpo­litikai határozat szerint fog történni. 3. oldal MAGYAR SZÓ Négy tanács az egészség­munmi ért­ekiszességb­ei­ !Kilencvenhárom választói egységben szavaznak az újvidéki biztosítottak Az újvidéki egészségvédel­mi és társadalombiztosítási érdekközösség megalakulá­sát előkészítő bizottság a tmasz­októl beérkezett jegy­zőkönyvek alapján megálla­pította, hogy az újvidéki kommunához tartozó biztosí­tottak zöme elfogadta a tár­sulásról szóló önigazgatási megegyezést, az érdekközös­ség tehát létrehozható. En­nélfogva javasolta a közsé­gi koordinációs bizottságnak a megalakításról szóló ön­­igazgatási megegyezés kihir­detését. A megegyezést megelő­zően megvitatták az újvidéki munkaszervezetekben, és több mint 50 000 biztosított munkás, 25 000 nyugdíjas, 1000 magániparos, vendég­lős és egyéb szabad foglal­kozású egyén és ugyanilyen számú földművesbiztosított rászavazott. Helyenként a biztosítottak gyűléseit ké­sőbb tartották meg, de a ki­tűzött határidőig beérkezett jelentések is elegendő anya­got nyújtottak ahhoz, hogy létrejöjjön az érdekközösség. A kezdeményező bizottság ezután az újvidéki egészség­védelmi érdekközösség alap­szabály-tervezetét készítette elő, és a napokban nyilvá­nos vitára bocsátotta. Az alapszabály a biztosított munkások, földművesek, ma­gániparosok és vendéglősök tanácsainak hatáskörét fog­lalja magában, megállapítja a szolgáltatást nyújtók mun­kacseréjének módját és for­máját, és szabályozza a biz­tosítottak jogait és kötele­zettségeit. Mint már koráb­ban közöltük, Újvidék terü­letén egy egészségvédelmi és társadalombiztosítási ér­dekközösség alakul, amely a kommuna valamennyi bizto­sítottját felöleli. Ebben a biztosítottak minden kategó­riájának külön tanácsa lesz. Három tanácsot a biztosítot­tak, egyet pedig a szolgálta­tást nyújtó egészségügyi dolgozók alakítanak. Az újvidéki kommuna te­rületén a biztosítottak 93 választási egységben választ­ják meg az egészségvédelmi érdekközösség küldötteit. Ki­lencvenben a munkásbiztosí­tottak szavaznak, egyben a nyugdíjasok és egyben az egészségügyi dolgozók taná­csát választják. Ugyanakkor sor kerül a 15 tagú önigazga­tási ellenőrző bizottság tag­jainak megválasztására is. Ebbe a bizottságba a mun­kásbiztosítottak 6, a földmű­vesek 3, az önálló tevékeny­séget folytató személyek 3 és az egészségügyi dolgozók 3 tagot választanak. A kommunában élő mint­egy 16 500 földművesbiztosí­tott 25 tagú tanácsot választ. Begecs 1, Budiszarva 1, Bu­­kovac 1, Veremik 1, Káty 2, Kiszács 4, Kovils 4, Ledinci 1, Újvidék 2, Karlóca 1, Ka­­menica 1, Stepanovićevo 1, Pétervárad 1, Piros 1, Futak 2 és Csenej 1 tagot, jelölés­kor és választáskor minden­ütt figyelembe veszik a la­kosság nemzetiségi megosz­lását. Az egészségügyi dolgozók tanácsát a társult munka egészségügyi alapszervezetei­nek alábbi közösségeiben vá­lasztj­ák: a tartományi kli­nikán 9, a tartományi anya- és gyermekvédelmi intézet­ben 2, a kamenicai tüdő­gyógyintézetben 4-et, a Tar­tományi Rehabilitációs Inté­zetben 1-et, az újvidéki egészségház (a gyorssegély­szolgálattal és a fogászati in­tézettel) 6-ot, a Tartományi Egészségvédelmi Intézet 1-et, az újvidéki gyógyszertáraik 1-et, a Pasteur-intézet (az egyetemisták rendelőjével együtt) 1 küldöttet választ. Az egészségvédelmi érdek­­közösség négy tanácsának közgyűlése előreláthatólag december 20-án tartja meg első ülését, ezen megválaszt­ják a közösség végrehajtó bi­zottságát, valamint a testü­let segédszerveit. Újévtől már alkotmányos alapon kez­di meg munkáját az egész­ségvédelmi érdekközösség. Sz. G. A laboratóriumi munka sok­ban hozzájárul az egészség­védelem fejlesztéséhez Hétfő, 1974. dec. 16. ­ Nagygyűlés a bvírt parasztfelkelés évfordulóján Jure Bilié mondott beszédet Tegnap Hvaron nagy nép­­gyűlésen emlékeztek meg Hvar és Vis parasztfelkelé­sének 460. és Hvar-sziget felszabadulásának 30. évfor­dulójáról. A nagygyűlésen Jure Bilié, a JKSZ Közpon­ti Bizottsága Végrehajtó Bi­zottságának tagja beszélt. A nagygyűlésen a sziget lakosságán és az élve ma­radt harcosokon kívül egye­bek között részt vett Zvone Jurišić, a Horvát Szocia­lista Köztársaság Elnökségé­nek tagja, Jovo Ugrid­o, a HKSZ Központi Bizottsága Végrehajtó Bizottságának szaktitkára, Dr. Grga No­vak, a Jugoszláv Tudomá­nyos Akadémia elnöke, Fe­ro Car, a Harcos Szövetség Köztársasági Bizottságának elnöke, Avdo Campar, Bosz­nia-Hercegovina képviselője, Bogdan Pecotić ellentenger­nagy és mások. A nagygyűlés előtt két em­léktáblát lepleztek le. Egyi­két Vrbanjban Matija Iva­­nié szülőházán, a másikat Vrbovskában, az Ivanié csa­lád egykori házán. A nagygyűlésen Jure Bi­lic a sziget évszázados hősi harcáról, valamint a népfel­szabadító háborúban való részvételéről és a győzelem­hez való hozzájárulásról em­lékezett meg. Az utolsó aranymosó — Vasilije az utolsó aranymosó mife­lénk — mondta Jóska sofőr, aki tíztonnás tehergépkocsijával arra várt, hogy a maj­­danpeki úton elakadt társa abroncsot cse­réljen. Ott ültünk a Pék homokzátonyai fölött ágaskodó szirtek egyikén. Jóska, ki­használva a kényszerpihenőt, hazai módra kolbászt, hagymát és kenyeret vett elő, s falás közben mesélte, hogy ilyenkor, ki­adós esőzések után, ő is a helybeliektől hallotta: a megduzzadt Pék folyócska aranyhomokot sodor. Valamikor lejjebb, a folyó alsó sodrában, kotrógéppel dolgoz­tak, mosták az aranyat, de sovány siker­rel. Abba is hagyták. Most csak Vasilije ereszkedik le időnként az aranymedrű Pekhez kezdetleges szerszámaival. Lábunk alatt vígan zsuborogva, locsogva, csevegve fut tova a folyócska. Vasilije, az utolsó aranymosó, a túlsó homokzátony szélén kuporgott. Hóna alatt kis teknőt szorongatott, a vállán­ pedig egy megviselt tarka kecskebőr lötyögött. Feje búbján öreg, kikopott sajkácsa billegett, jobb fü­le mögött egy cigaretta. Leereszkedtem egészen a partig, a zá­tony­ pereméig, egészen közel hozzá. — jó napot — köszönök rá. Rám néz, bólint egyet, s mint akit meg­szakítottak munkájában, felegyenesedik, megropogtatja derekát, majd leteszi a tek­nőt, a közeli sziklára pedig ráteríti a nyűtt kecskebőrt. Előhúzza a füle mellől a cigarettát, hogy rágyújtson, de megelő­zöm, s én kínálom meg. Jóska, a sofőr is lehúzódik mellénk. — No, Vasilije — kérdezi —, rég láttalak már, akadt-e közben aranypor? Vasilije megdörzsöli vöröslő, bütykös kezét, legyűri nadrágszárát, majd fázós uj­jaival lassan pergeti a rátapadt homokot. Azután leül mellém egy kisodort fa törzs­re. Lábánál hever a megbámult kicsiny teknő, fenekén kúp alakú apró lyukakkal. — Vasárnap van, szabad időmet mu­lasztom azzal, hogy lejövök megnézni, akad-e­ új sodrás, érdemes-e bolygatni az új zátonyokat —, s lábával odábbdöfi a kivénhedt teknőt. Jóska már évek óta sofőr a majdanpeki rézüzemnél, tíztonnás tehergépkocsijával ércet szállít. Ismer már erre mindenkit, ő mondta, hogy Vasilije az aranymedrű Pék utolsó aranymosója. — Kifizetődik-e még az aranymosás? — Fenét! Már csak megszokásból csi­nálom, pár éve még többen voltunk, de elcsalta őket a rézbánya, a biztos kenyér. Magam is tavaly óta munkaviszonyban vagyok, de azért csak csábít a Pék. Ami­kor szabad napom van, veszem az öreg teknőt, a nyűves bőrt, s járom a medret, bökdösöm az új zátonyokat, hallgatom, mit mesél a Pék. — Felhasználom a sokesztendős tapasz­talatom, engedélyem is van még, de bizony sovány a hozam. Évente alig adhatok be öt-hatszáz grammot, amit itt mosok ki a folyócska felső medrében. Már inkább csak kedvtelésből, megszokásból, mert bi­zony az aranymosás körülményes, aprólé­kos munka, és sovány haszonnal jár. Feláll, s odamutat a friss sodrásban ke­letkezett új zátony felé: — Amikor lejött, láthatta, hogyan tapo­gatom a finom homokréteget. Megértem, melyik a lazább, melyiket érdemesebb megbontani. Tapasztalat kell hozzá, an­nak hiányában bizony sok munka és idő vész kárba. Arra lejjebb­­ mutat a ka­nyar után, ahol a Pék kiszélesedik — már nem is érdemes keresgélni, kaparászni, meddő munka lenne. Csak erre, a felső folyásán akadhat aranypor, ott, amerre a víz sodrása hordja s leülepszik. Vasilije odalépked egy zátonyhoz, előbb lábával, majd csontos kezével alaposan kitapogatja, morzsolgatja a homokot. A kis teknőt beereszti a mederbe, azután le­kaparja a zátony felső rétegét, s az al­jából homokot dobál a teknő belsejébe. Majd bemeríti a víz sodrába, s ütemesen zötykölni kezdi. Mi ott ülünk a parti sziklákon, s né­mán, türelmesen figyeljük a sodrás fölé hajlongó aranymosót. Az utolsó arany­mosót. Sokáig rázza a megviselt teknőt, amíg a víz lassan kimossa belőle a homo­kot, majd odajön mellénk, s a teknőt rá­állítja egy korhadt fatörzsre. Ujjával az egyik lyukra mutat. Nézem a lyukat, de semmit sem látok, csak amikor egészen közelre hajolok, veszem észre a farostok kusza szálai között a homokszemnél is pa­rányibb sárga szemecskéket. Az aranyho­mokot, Vasilije benyúl a zsebébe, kiveszi vörös nyelű bicskáját, s óvatosan kiszedi a szinte láthatatlan, a napfényben meg-meg­­csillanó aranyport. A másik zsebéből egy kis dobozt emel ki s abba hullajtja a szemcséket. A kecskebőr pedig mind ez ideig érintetlenül hevert a szírt tetején. — És ez minek? mutatok a kopott szőrmére. — Ezzel mosom ki az aranyat, ha gyor­sabb a víz sodrása. Ahol aranysövényt sej­tek, felkavarom a homokot, s eléje fekte­tem a kecskebőrt, de szőrével visszájára. A víz tovább sodorja a finom homokot, s a nehezebb aranypor megakad a szőrszá­lak között. Fenn az útról szirénáznak, kész a sze­relés, Jóska mehet tovább. Megbillentjük sapkánkat, Vasilije is valami köszönésfé­lét mormol a fogai közül, ismét felgyűri a nadrágszárát, s újra elindul egy másik zá­tony felé. OSZTROGONÁCZ Iván

Next