Magyar Szó, 1975. augusztus (32. évfolyam, 209-223. szám)

1975-08-01 / 209. szám

Péntek, 1975. aug. I. MAGYAR SZÓ Egyetlen nép sem tűri meg többé az alárendeltséget Tito elnök beszéde a helsinki értekezleten (Folytatás az I. oldalról) optimisták számára is elkép­zelhetetlen volt, hogy sor kerülhet egyenrangú rész­vevők — kicsik és nagyok, —­ilyen demokratikus dnaló­gusára a béke, a biztonság és az együttműködés lénye­gi kérdéseiről. Bebizonyosodott, hogy va­lamennyi részvevő álláspont­jainak a konszenszus alap­ján történő türelmes össze­hangolása és érdekeinek fi­gyelembevétele az egyedüli lehetséges módja annak, hogy kialakuljon az, ami mindenki számára elfogad­ható, és mindenki számára hasznos. Az, ami az európai népek érdekeiben közös, olyan valóságot képvisel, amely leküzdi a szűkkeb­­lűséget, és elhárítja a külön­féle akadályokat. Ezen az alapon feltételek alakulnak ki a hosszú távú sokoldalú és egyenrangú együttműkö­déshez, az európai államo­kat és népeket elválasztó akadályok gyorsabb leküzdé­séhez, s közös érdekből a vi­lág többi részével való igaz­ságosabb és tartalmasabb, kapcsolatok kialakuásához. A mai kölcsönös függőség­ben álló világ­ban a béke és a biztonság nemcsak hogy oszthatatlan, hanem egyenesen történelmi köve­telménye az emberiség to­vábbi fejlődésének. Amíg bárhol is fennállnak vál­ságok és összeütközések, sen­ki, a világ egyik részében sem érezheti­­magát tartós biztonságban. Vajon a kö­zel-keleti válság, a Ciprus körüli események és az ot­tani tágabb térségben ural­kodó helyzet nem tanúsko­dik-e erről ékesen? A jelen értekezleten részt vevő ál­lamok mind a világbéke és biztonság általános érdekei, mind pedig önnön érde­keik szempontjából kötele­sek maximálisan hozzájárul­ni az effajta válságok igaz­ságos és tartós megoldásá­nak kereséséhez. Az enyhülésnek a világ valamennyi részére ki kell terjednie Európa és a többi világ­rész nagyfokú összekapcso­lódása és kölcsönös függő­sége a nemzetközi gazdasá­gi viszonyok területén mu­tatkozik meg a legjobban. Elegendő emlékeztetni az úgynevezett energiaválság­ra, melynek során e kölcsö­nös függőség és a viszonyok lényege a legkifejezettebben kifejezésre jutott. A fejlő­dés problémáinak megoldá­sa immár annyira sürgetővé vált, hogy az egész nemzet­közi közösség részvállalását igényli. Egyre inkább nyil­vánvaló, hogy egyenletesebb gazdasági fejlődés nélkül — tehát valamennyi nép egye­sített erőfeszítései és együtt­működése nélkül amely a fejlettek és a fejletlenek kö­zötti különbségek kiküszö­bölését szolgálja — az ál­talános stabilitás sem lehet­séges. Mi több, e problémák rendezésének elodázása vagy további romlása, óhatatlanul újabb kiéleződések és meg­rázkódtatások forrásává vál­hat a világban. Valamennyi országnak kötelessége, hogy hozzájáruljon az igazságo­sabb gazdasági viszonyok ki­alakításához, a fejletteknek pedig különösen az, hogy több megértéssel viseltesse­nek a fejlődő országok prob­lémái iránt, mert ez kétség kívül nekik is közvetlen és távlati érdekük. Mély meg­győződésem sz­erint e prob­lémákat a régi módszerek­kel és eszközökkel lehetet­len eredményesen és haté­konyan rendezni; a nemzet­közi gazdasági rendben új viszonyokat és formákat kell kialakítani. Európa a saját biztonsá­gához és prosperitásához fű­ződő lényegi kérdések meg­oldását nem keresheti úgy, hogy önmagába zárkózik, mert ez óhatatlanul a kon­tinens politikai és gazda­sági lefokozását okozná. Kontinensünk, hogy úgy mondjam, jóban és rossz­ban egyaránt elválasztha­tatlan része a világnak. Et­től a nézettől vezérelve Ju­goszlávia mindenkor amel­lett szállt síkra,­ hogy az európai országok a többi or­szággal való kapcsolataikat is ugyanazon elvek szerint rendezzék be, amelyek sze­rint egymás közötti kapcsola­tukat is fejleszteni kíván­ják. Az államok közötti kap­csolatokban a kettős maga­tartási normák ellentétben állnak e konferencia szelle­mével és céljaival, s min­denkor negatív következmé­nyeket vonnak maguk után tágabb nemzetközi viszony­latban. Ez az értekezlet nagymér­tékben az enyhülési és tár­gyalási politika eredménye­ként jött létre, s annak egyik legfontosabb eredmé­nyeként tarthatjuk számon. Kétségtelen, hogy mindaz, ami Európában megvalósult — hozzáértve a nagyhatal­mak közötti kapcsolatok ja­vulását is —, a többi nem­zetközi probléma tárgyalás és megbeszélés útján való rendezéséhez is kedvezőbb feltételeket teremt. E vára­kozásaink azonban csupán akkor válnak valóra, ha ez a folyamat kiterjed a világ valamennyi részére, s fel­ölel minden fontos nemzet­közi problémát, s ha mind­ebben egyenrangúan vesz részt valamennyi ország, nagyságára, fejlettségi szintjé­re és társadalmi-politikai be­rendezésre való tekintet nélkül, rá fordítsák. Fel kell hogy keltse a figyelmünket az is, hogy éppen Európában — amelynek biztonsága e gyü­lekezet első számú témája — van a legnagyobb méretű fegyver- és haderőkoncent­ráció. Ha ebben a vonatko­zásban legsürgősebben nem történik lényegi fordulat, s ha nem kezdődik meg hatá­rozottan a haderő és a fegy­verzet csökkentése, tehát ha nem kezdődik meg a leszere­lés, kérdésessé válhatnak az enyhülési politika eddigi eredményei is. Mindemiatt Jugoszlávia hangsúlyozza, hogy­ az európai biztonság politikai és katonai vonat­kozásai elválaszthatatlanok egymástól, s hogy egyide­jűleg mind a két területen kell előrehaladást megvaló­sítani. Az új európai viszonyok magukban foglalják a tömbmegosztottság kiküszöbölését is Erre az értekezletre a még mindig ki nem küszö­bölt európai tömbfelosztott­ság feltételei között került sor. Az ebből eredő korlá­tozások a megindult folya­matokon is éreztetik hatá­sukat, s bizonyos mértékig a mostani értekezlet okmá­nyaiban is tapasztalhatók. Az új európai viszonyok építése — amelyekben majd egyaránt tiszteletben tart­ják valamennyi ország ér­dekeit, és egyre bővítik majd sokoldalú együttmű­ködésük terét — azonban a fennálló tömbfelosztottság kiküszöbölését is magában foglalja. Amikor mi, mint el nem kötelezett ország a tömbök és a magukba zár­kózott integrációk kiküszö­bölését szorgalmazzuk, ak­kor az a cél vezérel bennün­ket, hogy elhárítsuk mind­azt, ami az államokat és né­peket elválasztja egymás­tól, és szűkíti együttműkö­désüket, s azért is tesszük ezt, mert mélyen meg va­gyunk győződve róla, hogy ez lényeges feltétele Euró­pa és a világ tartós bizton­ságának és békéjének A szocialista és el nem kötelezett Jugoszlávia köz­elnök úr! Amikor majd a­ jövő tör­ténészei foglalkoznak ezzel az értekezlettel, minden bi­zonnyal fordulópontként fogják értékelni, mint Euró­pának a koegzisztencia és a béke felé való fordulását. Amit elértünk, az jelentős és bátorító, de semmiképpen sem jogosít fel bennünket önelégültségre. Ellenkező­leg, éppen most kell állha­tatosan munkálkodni azon, hogy megoldjuk a tegna­p ettől fogva fenntartás nélkül támogatja az enyhü­lés, a megbeszélés és az együttműködés folyamatait Európában, s a legtevéke­nyebben közreműködött en­n­ek az értekezletnek min­den szakaszában. Tevékeny­ségében az el nem kötele­zettség politikájának elvei és céljai vezérelték, s az el nem kötelezettség nemzet­közi politikánk tartós irány­vétele volt és marad. Jugo­szlávia sem most, sem a jö­vőben nem fog tétovázni, amikor a függetlenségről és valamennyi országgal való egyenrangú kapcsolatainak és együttműködésének fej­lesztéséről van szó. Ahogyan megköveteljük hazánk szu­verenitásának és területi integritásának feltétel nél­küli tiszteletben tartását, ugyanúgy hasonló érzékkel és tisztelettel viszonyulunk minden európai és más or­szág hasonló jogaihoz. Ennek az értekezletnek az egyik legnagyobb eredmé­nye az, hogy valamennyi részt vevő állam általános egyetértésre jutott a hatá­rok sérthetetlenségéről szóló elv tiszteletben tartása ügyé­ben. Általa létrejön az egyik legalapvetőbb felté­tel ahhoz, hogy erősödjék a bizalom az európai országok között, s fejlődjék közöttük a sokoldalú együttműködés. Jugoszlávia, szakadatlanul azon fáradozva, hogy fej­lessze a jószomszédi együtt­működést, eddig is követ­kezetesen­ tiszteletben tar­totta az összes szomszédos országokkal való határok sérthetetlenségének elvét. Most, amikor ez az értekez­let az európai biztonsági és együttműködés egyik alap­­elveként szentesíti a hatá­rok sérthetetlenségét, ezen­nel ünnepélyesen kijelen­tem, hogy hazám ezt az el­vet kötelező erejűnek te­kinti magára és valamennyi szomszédjára vonatkozóan a fennálló határokkal kapcso­latban, akár békeszerződés­sel állapították meg őket, akár más hatályos nemzet­közi­ jogi okmánnyal, ame­lyet akár Jugoszlávia és egy-egy szomszédos ország kormánya, akár ők együtte­sen más országok kormá­nyaival írtak alá­­gyobb problémákat, ame­lyeknek rendezése nélkül a valódi és tartós biztonság lehetetlen. Bármennyire elégedettek is vagyunk azért, mert erre az értekezletre sor került, s mert okmányaival kapcso­latban egyetértésre jutot­tunk, ugyanannyira aggo­dalmaskodunk is amiatt, hogy az értekezlet nem tud­ta előbbre vinni megannyi olyan probléma további ren­dezését, amelyek tulajdon­képpen a legsúlyosabbak és a legfontosabbak is Európa kollektív biztonsága szem­pontjából. Gondolok itt a fegyverkezésre és a két tömb közötti kapcsolatokra, a más országok belügyeibe való beavatkozásra, s ugyan­úgy a gazdasági felosztott­ságra, Európa és a világ ke­vésbé fejlett országai érde­keinek semmibe vevésére, s más kérdésekre, közéjük so­rolva a nemzeti kisebbségek helyzetét is. Mindez amellett szól, hogy ez az értekezlet nem vége, hanem csak kezdete egy fo­lyamatnak. Komoly­ erőfeszí­tések várnak ránk mindazok­nak a káros dolgoknak a ki­küszöbölésével kapcsolatban, amelyek egy hosszú időszak­ban gyülemlettek fel, ame­lyeknek még mindig mélyek a gyökerei Európa társadal­mi, politikai és gazdasági struktúrájában­ és nagy súllyal nehezednek a nemze­dékek tudatára. Éppen ezért fontos, hogy abban a légkör­ben, amelyet ez az értekez­let alakított ki, továbbhalad­junk a megkezdett úton. Ez azt jelenti, hogy a realitások­ból kell kiindulni, de anél­kül, hogy megbékélnénk mindazzal, amit jobbra kell fordítani, felül kell vizsgál­ni mindazt, ami valamennyi ország számára a leglénye­gesebb, s állhatatosan keres­ni az építő jellegű és min­denki számára elfogadható megoldásokat. Szünet nél­kül és gyorsan kell tényked­nünk, de egyszersmind a jö­vő felé kell fordulnunk, hi­szen dinamikus változások korában élünk, amelyek új lehetőségeket és új távlato­kat tárnak fel. Nem enged­hetjük meg, hogy évekig el­húzódjon a döntés olyan kér­désekben, amelyeket már ma meg lehet és sürgősen meg is kell oldani. Nem szabad eljátszani a lehetőségeket, amelyeket meglehetősen nagy erőfeszítések árán ala­kítottunk ki. Ez valameny­­nyiünk nagy és közös felelős­sége. Ezzel kapcsolatban hangot kívánok adni örömömnek, hogy 1977-ben Jugoszlávia lesz a vendéglátója az első értekezletnek, amely értékel­ni fogja az eddig megtett utat, és felméri az európai biztonság és együttműködés erősítésének további lehető­ségeit.­­ Hittel tekinthetünk a jövőbe Szerintem nincs rá okunk, hogy ne tekintsünk hittel a jövőbe. A jövő nemzedéke­ket mind jobban és jobban foglalkoztatja a jobb élethez s mind az emberi­ egyéni­ség, mind egész közösségek teljes mérvű integritásához szükséges felételek kialakí­tása. E nemzedékek azt szor­­galmazzák, hogy szabadon kifejezésre juthassanak — a gyorsabb ütemű társadalmi haladás feltételeként — az alkotó erők és az élet meg­szervezésének változatos for­mái. S éppen ezért mind hat­hatósabb támogatásban fog­nak részesülni azok a ten­denciák és erők, amelyek a zavartalan társadalmi hala­dás, az emberek és az esz­mék minél élénkebb körfor­gása, mások vívmányainak szabad használata, a kultúra és az anyagi értékek minél teljesebb integrációja mel­lett szállnak síkra. Mind jobban és jobban kutatni fog­ják azt, ami közös, és szük­ségképpen mind kevesebb és kevesebb marad abból, ami elválaszt. Ezenkívül a háború az em­berek túlnyomó többségének tudatában nemcsak gyűlöle­tessé vált, hanem egyenesen képtelenséggé, s vissza is utasítják mint az egyes problémák megoldásának eszközét. A népek mind eré­nyesebben utasítják vissza a mások belügyeibe való be­avatkozás és a nyomás va­lamennyi formáját, s azt kí­vánják, hogy zavartalanul járhassák a maguk által megválasztott utat. A népek függetlensége és egyenjogú­sága nem jelszó többé, ha­nem vívmány, amely mind többet és többet fog nyerni erőben és tartalomban. És csakis ezen az alapon köze­ledhetünk az általánosabb egységhez, a fennálló euró­pai és világfelosztottság ki­küszöböléséhez, s nézhetünk szepabe felkészültebben a honnan kihívásaival. Az európai csúcsértekezlet nem vége, hanem kezdete egy folyamatnak Tito elnök helsinki bilaterális találkozóinak egyike: tanácskozás Leonyid Brezsnyev­vel, az SZKP KB főtitkárá­val. Az európai biztonság politikai és gazdasági vonatkozásai elválaszthatatlanok egymástól Az enyhülési politika je­lenlegi pozitív irányai azon­ban kétségkívül igen hamar válságba jutnának, ha az enyhülés csupán a tömbök közötti megegyezésre szorít­kozna, ahelyett, hogy minél nagyobb mértékben az ösz­­szes nép közötti megegyezés formájává válna, a függet­lenség, a szuverenitás, az egyenrangúság tiszteletben tartásának és a belügyekbe való be nem avatkozásnak az elvei szerint. A leghatá­rozottabban szorgalmazva az enyhülés ilyen irányú foly­tatását, semmiképpen sem szabad szemet hunynunk afölött, hogy sok összetett és súlyos nemzetközi prob­léma még mindig az enyhü­lési folyamat hatáskörén kí­vül esik. Sok válsággóc to­vábbra is fennáll, s még újak is keletkeznek. Az ilyes­mi nagyobbára az el nem kötelezett és más fejlődő országok földjén történik, ami arról tanúskodik, hogy független politikájuk miatt fokozódó nyomás nehezedik rájuk. Mindez pedig gyanak­vást kelt az enyhülés cél­jaival s eddigi eredményei­vel szemben is. Ezzel kapcsolatban külö­nösen aggasztó a fegyverke­zési versengésnek az erő­­egyensúly fenntartása ürü­gyén történő folytatása, és­pedig azért, mert állandóan magában hordozza a világ­béke fenyegetését és az ön­megsemmisítés veszélyét. Ez egyszersmind sajátos form­á­ja a kis országokra, külö­nösen a fejlődőekre gyako­rolt nyomásnak, ezek az or­szágok ugyanis rákénysze­rülnek, hogy egyébként is korlátozott lehetőségeik te­temes részét védelmi célok­ 3. oldal A béke nem lehet felfegyverzett Elnök úr! Figyelmünket ezentúl a jóváhagyásra kerülő okmá­nyokban tartamazott határo­zatok végrehajtására kell összpontosítani. Eközben nyi­tottnak kell lennünk min­den építő jellegű javaslat és új eszme előtt, folytatva a közös tevékenységet azzal a céllal, hogy ezen értekez­let valamennyi részt vevő állama folytonosan fejlessze egymás közti kapcsolatait, pozitív szerepet töltsön be a világban, és Európa való­ban a béke védőbástyája legyen. Ezzel hathatósan hozzájárulunk az ENSZ- alapokmányban lefektetett célok , valóra váltásához, amely nagymértékben ins­pirálta ezt az értekezletet is. Harminc esztendő telt már el a második világháború befejezése óta, de a világ népei ma is békére várnak. Hiszen amíg újabb világ­égéssel fenyegető tűzfészkek lappanganak, egyetlen nép sem lehet nyugodt. A fegy­­verek erejével vagy a pusz­tulástól való rettegéssel fenntartott béke nem lenne igazi béke. Hogy a költő sza­vaival éljek:­ „Nem létezhet felfegyverzett béke, nem lé­tezhet béke a fegyverek ár­nyékában. Nem létezhet testvériség, egyenlő jogok nélkül.” Erre az értekezletre éppen abban az évben került sor, amelyben a fasizmus felett aratott győzelem 30. jubi­leumi évfordulóját ünnepel­jük , éppen ezekben a na­pokban gondolatban és em­lékekben sok mindent át­élünk, elsősorban mi, akik végigjártuk azt a szörnyű Golgotát. Talán elmondha­tom- az emberiség akár meg is bocsáthat sok múltbeli gonosztettet, de elfelejtenie nem szabad őket, s nem is bírja. Mert így éberebben is áll majd a béke vártáján. Ez, amit Európa most tesz, a legszebb ünnepe ennek a j­ubífeumnak.

Next