Magyar Szó, 1975. október (32. évfolyam, 270-284. szám)

1975-10-01 / 270. szám

Magyar Szó XXXII. évf., 270. (10 180.) sz. Szerda, 1975. október 1. | ARA 2 DINAR Bijedić Ázsiában Rövid pihenő Delhiben Az SZVT elnöke megbeszélést folytatott Indira Gandhi indiai miniszterelnökkel . Hanoi várja a jugoszláv kormányfőt Džemal Bijedic, a Szövetsé­gi Végrehajtó Tanács elnöke tegnap rövid időre megszakí­totta útját Delhiben. A delhi repülőtéren csaknem egyórás megbeszélést folytatott Indi­ra Gandhi indiai miniszter­elnök-asszonnyal. Az SZVT elnöke csütörtö­kön érkezik Hanoiba, s ezút-­­­tal másodszor találkozik Pham Van Dong vietnami miniszterelnökkel. , Ngo Diem, a külügyminisz­térium sajtótájékoztatási osz­tályának vezetője, rámutatva a látogatás jelentőségére, a Tanjug tudósítójának kijelen­tette, hogy országa az el nem kötelezett országok közül Ju­goszláviával és Kubával épí­tette ki legsikeresebben kap­csolatait. A Vietnami Demokratikus Köztársaság azért csatlako­zott az el nem kötelezett or­szágok mozgalmához — foly­tatta —, hogy hozzájárulhas­son a világ valamennyi or­szágának az imperializmus és a kizsákmányolás elleni harcához. Vietnam a gazda­sági elmaradottság felszámo­lásáért folytatott harcában megtalálta helyét és szerepét az el nem kötelezett orszá­gok között. Ngo Diem hangsúlyozta, hogy Észak és Dél formális egyesülése kikiáltásának nincs semmi külső akadálya. Ez a vietnami nép­ belügye. Jelenleg az ország északi és déli része közötti különbség áthidalásán fáradoznak. Nagy a különbség a régeb­ben és az újabban felszaba­dított területek között. Közölte, hogy Délen még tart a nemzeti és demokra­tikus forradalom. Északon pe­dig kezdeti sikereket értek el a szocializmus építésében. Az 1976—80 közötti időszak­ra vonatkozó, most előké­születben levő gazdaságfej­lesztési terv Észak- és Dél- Vietnamra egyaránt érvé­nyes lesz. Újabb hír szerint Džemal Bjedic tegnap az esti órák­ban Srri Lanka fővárosába, Colombóba érkezett. Megérkezett Ali Ahmed India köztársasági elnökét Josip Broz Tito elnök fogadta Brioniban — „Nagy jelentőségűnek tartjuk a jugoszláv-indiai barátságot” — jelentette ki a tekintélyes vendég — Megkezdődtek a tárgyalások Brioniból jelenti a Tanjug: Fakhruddin Ali Ahmed indiai köztársasági elnök és felesége Josip Broz Tito köztársasági elnök és felesé­ge meghívására tegnap hivatalos minőségben hazánk­ba érkezett. A brioni kikötőben a magas rangú ven­déget, feleségét és kíséretének tagjait Tito elnök és felesége köszöntötte. Az indiai államfő­ a Pod­­gorica jachton délben érke­zett a litoni kikötőbe, s ott ünnepi fogadtatásban része­sítették. Elsőnek Tito elnök üdvö­zölte vendégét. A két el nem kötelezett ország államfőjé­nek baráti találkozója volt ez, egyike a jugoszláv és az indiai vezetők számos talál­kozójának, amelyek az utób­bi majd három évtized alatt mindenkor újabb lépést je­lentettek előre az együttmű­ködés fejlesztése terén. A magas rangú vendég fo­gadásán jelen volt: Vladimir Bakaric, a JSZSZK Elnöksé­gének alelnöke és felesége, Jakov Blažjević, a Horvát SZK Elnökségének elnöke, Mirko Popovic, a JKSZ KB Elnöksége Végrehajtó Bi­zottságának tagja, Marj­an Cvetkovic, a Szövetségi Képviselőház alelnöke, Fra­­njo Herjovic, a Szövetségi Végrehajtó Tanács tagja, Mirko Ostojic, szövetségi külügyi titkárhelyettes és több más magas rangú sze­mélyiség. A jugoszláv és az indiai himnusz hangjainál Fakh­­ruddin Ali Ahmed szemlét tartott a díszzászlóalj felett, majd rezidenciájába hajta­tott. Az indiai köztársasági el­nököt ezt megelőzően a pulai repülőtéren úgyszintén ün­nepi fogadtatásban részesí­tették. A magas rangú ven­déget ezúttal dr. Anton Vra­­tuša, a Szövetségi Végrehaj­tó Tanács alelnöke, Kamen­­ko Markovic, a Horvát Szá­­bor alelnöke, Josip Kojic, a pulai községi képviselő-tes­tület elnöke, Ilija Topalosz­­ki indiai jugoszláv nagykö­vet és mások köszöntötték. Az indiai elnök kíséreté­ben hazánkba érkezett Sau­­rendra Pál Szing miniszter, Badar Durez, az elnök fia, Ahtab Khan, az elnök veje, V. C. Privedi külügyminisz­ter-helyettes és több más személyiség. Fakhruddin Ali Ahmed október 4-éig tartózkodik hazánkban. Brioni szigetén kívül ellátogat Pulába, Ljubljanába, Bledbe, Prišti­­nába és Belgrádba. A koso­­vói fővárosban a Prištinai (Folytatása a 3. oldalon) Magyar utasgép katasztrófája Bejrútnál Leszállás előtt tengerbe zuhant a TU—154 típusú repülőgép . Hatvan halálos áldozat Bejrútból jelenti a Reu­ter és az AP. Lapzártakor érkezett hí­rek szerint a vizsgálat eddi­gi eredményei arra mutat­nak, hogy senki sem élte túl a Magyar Légiforgalmi Vál­lalat (MALÉV) Tupoljev— 153 típusú hárommotoros utasszállító repülőgépének katasztrófáját. A repülőgép a keddre virradó éjjel, kö­zép-európai idő szerint éjfél után egy órakor zuhant a tengerbe, Bejrúttól mintegy 20 kilométerre északnyugat­ra. Maradványait egy brit katonai repülőgép pilótája fedezte föl, aki a bejrúti re­pülőtér ellenőrző szolgálatá­nak riasztására szállt fel Ciprusról. (Részletek a 3. oldalon). Itt ü­lkötött Kelet és Nyugat érdeke Kétszázötven részvevő az al-dunai országok egészségügyi történeti kongresszusán • Sebészkés, gyómfszertári tégely és orvosi oklevél a múlt századból A több mint 2860 kilométer hosszú Duna nemcsak választóvonala, hanem összekötője is volt és maradt az al-dunai népeknek, különösen az egészségügyi kul­túra fejlődését tekintve — szögezték le az al-dunai or­szágok egészségügyi történetének szentelt első kong­resszuson, amelyen 8 országból mintegy 250 neves or­­vos, gyógyszerész, állatorvos és történész vesz részt. Az Újvidéken megrende­zett kongresszust dr. Jovan Tucakov akadémikus, a Ju­goszláv Egészségügy-történe­ti Kutatók Társaságának el­nöke nyitotta meg, majd dr. Josip Dulic tartományi szo­ciális-egészségügyi titkár a maga nevében és a szövetsé­gi kormány megbízottjaként üdvözölte az európai találko­zó tagjait. Csípő Mihály, Új­vidék város alelnöke a ven­déglátó város nevében sike­res munkát, és további együttműködést kívánt a kongresszusnak. Elmondta, hogy Újvidéknek nagy meg­tiszteltetés, hogy a kong­resszus színhelye lehet. Ezután szám­os neves kül­földi orvos köszöntötte a kongresszust, többek között dr. Réti Endre, a Nemzetkö­zi Egészségügy-történeti Ku­tatók Társaságának titkára is. A megnyitón ott volt dr. Pavle Gregoric, a Jugoszláv Vöröskereszt Szervezet örö­kös elnöke, dr. Djordje Ja­­kovljevic, a tartományi kor­mány alelnöke, dr. Vera Pav­lova, a szófiai egyetem pro­fesszora és mások. Az ünnepélyes megnyitó után a kongresszus azonnal munkához látott. Elsőnek dr. Jovan Tucakov professzor az al-dunai országok egészség­­ügyi kultúrájának jelentőségé­ről tartott előadást, és kitért azokra a kapcsolatokra, ami (Folytatása az 5. oldalon) fi NEMZETKÖZI VADÁSZATI, HALÁSZATI, SPORTFELSZERELÉSI ÉS TURISZTIKAI ÁRUMINTAVASARON tekintse meg a 7. csarnokban a sport- és gumicipőit. Stane Dolanc az újvidéki árumintavásáron Kíséretének tagjaival megtekintette az őszi nemzetközi árumintavásárt és a halászati, vadászati és turisztikai felszerelések kiállítását . Benyomásairól nyilatkozott az újságíróknak is JKSZ KB tagja, Dusán ALIMPIC, a VKSZ TB el­nöke és MAJOR Nándor, a VKSZ TB titkára is. A ma­gas rangú vendégeket Ni­kola DRAGIN mérnök, az árumintavásár ve­zérigazga­tója kalauzolta végig a ki­állítási csarnokokon. Stane Dolanc elvtárs és kí­sérete mindenekelőtt a gyü­mölcs- és főzelékfélék kiállí­tását, valamint az élelmiszer­ipari vállalatok termékeit te­kintette meg. Érdeklődött a szarajevói UPI társultmun­­ka-szervezetének vezetőitől a szervezési felépítésről, a támasz­ok helyzetéről stb. Ezenkívül elbeszélgetett a Budimka, a fehértemplomi földművelő­ szövetkezet, a ka­­radarci Tikveš és a szabad­kai Peščara Mezőgazdasági Kombinát képviselőivel. A Pescarában finom idei szil­vapálinkával kedveskedtek a vendégeknek. Ezután Dolanc elvtárs megtekintette a Stru­mica, az újvidéki Agrocoop, a Belgrádi Mezőgazdasági Kombinát kiállítási részege­it, majd az édesvízi halgazda­ság tartományi társult szer­vezetének képviselői kon­­zervkóstolóra invitálták a magas rangú vendégeket. Ezt követően a portoroži Droga, a ljubljanai Kolinska, vala­mint a Skofja Loka-i LTH vállalatok termékeivel ismer­kedtek meg. A halászati, vadászati és turisztikai felszerelések kiál­lítási részlegében Dolanc elv­társnak a Tartományi Va­dászszövetség elnöke beszá­molt a vadállomány helyze­téről, a vadászatnak a turiz­musra gyakorolt hatásáról és a tervekről is. A Végrehajtó Bizottság titkára nagy figye­lemmel szemlélte meg a szov­jet Raznoexport és a Novo­­export vadászfelszereléseit. A továbbiakban még a Crve­­na Zastava, a prágai Merku­­ria és még néhány vadász­­felszerelést készítő gyár ter­mékeit tekintette meg. Rövid látogatást tett a Duna—Tisza —Duna vízgazdálkodás) vál­lalat csarnokában is, és tájé­kozódott a munkaszervezet fejlesztési tervével. A vásár megtekintése után röviden összegezte benyomá­sait az újságíróknak. Elis­merőleg nyilatkozott a vá­sár szervezéséről, amely szó­ (Folytatása az 5. oldalon) Tegnap délelőtt Újvidé­ken járt Stane DOLAND, a JKSZ KB Elnöksége Vég­rehajtó Bizottságának titká­ra, és megtekintette az őszi nemzetközi árumintavásárt, valamint­ a halászati,­ vadá­szati és turisztikai cikkek kiállítását is. Kíséretében­­ volt: Dusán POPOVIC, a Elnökünk üdvözlő táviratai külföldi államférfiaknak Belgrádból jelenti a Tan­­jug. Josip Broz Tito köztársa­sági elnök az alábbi távira­tot intézte Csu Dehez, a Kí­nai Népköztársaság nemze­ti kongresszusa állandó bi­zottságának elnökéhez és Csou En-lajhoz, a Kínai NK államtanácsa elnökéhez: „A Kínai Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Jugoszlávia népei és a ma­gam nevében őszinte üdvöz­letemet és jókívánságaimat küldöm. Hazájuknak felvi­rágzást, önöknek pedig sok boldogságot kívánok. Élek az alkalommal, hogy a kí­nai népnek még nagyobb sikereket kívánjak az ország fejlesztésében és meggyőző­désemet fejezzem ki, hogy a JSZSZK és a Kínai NK baráti együttműködése to­vább fog erősödni és hozzá­járul országaink még na­gyobb fokú kölcsönös meg­értéséhez.” Josip Broz Tito köztársa­sági elnök Nigéria független­ségi évfordulója alkalmából üdvözlő táviratot intézett. Murtala Rámát, Muhamed dandártábornokhoz, a Nigé­riai Köztársaság szövetségi katonai kormánya elnöké­hez. Ciprus függetlenségi év­fordulója alkalmából pedig Makariosz érsekhez, a Cip­­­rusi Köztársaság elnökéhez. Dolanc elvtárs figyelemmel szemléli a kiállított termékeket

Next