Magyar Szó, 1976. június (33. évfolyam, 149-163. szám)
1976-06-13 / 161. szám
8. olđaS Napló helyett KOSTA NAĐ: Emlékezés Spanyolországra A szabadság fáklyája megmarad A Kosta Nadj tábornokkal folytatott beszélgetés következő témája a hősiesség és a nemzetközi munkásszolidaritás négy évtizede volt. Megemlítettük neki azt a levelet, amelyet a Spanyol Köztársaság jugoszláv önkénteseinek kongresszusáról, Splitből küldtek a részvevők Tito elvtársnak. „A köztársasági Spanyolország földjén — áll a levélben — a jugoszláv kommunisták és más antifasiszták a spanyol néppel és a nemzetközi brigádok harcosaival együtt a proletár internacionalizmus ragyogó példáját mutatták. Ehhez a proletár nemzetköziséghez mi ma is hívek vagyunk és támogatjuk a spanyol népnek a Spanyolország társadalmi és demokratikus átalakulásáért vívott igazságos harcát. Ezt a levelet Ebro és Guadalajara hősei, Madrid védői, a nemzetközi brigádok régi harcosai írták, akik azért gyűltek össze Splitben, hogy még egyszer kifejezzék törhetetlen hűségüket a proletár internacionalizmus mellett. Hálás téma ez a Kosta Nadjágal való beszélgetéshez. Visszaemlékezését így folytatja: — Sokszor volt már, s lesz is még szó az akkori Spanyolországról, ahonnan azzal a meggyőződéssel jöttünk el, hogy a vereség ellenére is ott maradt a szabadság fáklyája, ha a fasizmus átmenetileg ki is oltotta, s a mostani Spanyolországról is, amely görcsösen igyekszik a 40 éves sötétségből a szabadság felé törni. Újra meg kell jegyeznem, hogy hívek maradtunk aspanyol nép harcához, hogy nemzetközi harcosai maradtunk a munkásmozgalomnak, melynek egysége csak az önállóság, a be nem avatkozás és az egyenlőség elvének betartásán alapulhat. Ilyen egység pedig nemcsak a kommunista pártok között lehetséges, hanem mindazon szocialista országok között, amelyekben a munkásosztályé a hatalom. Azzal a meggyőződéssel léptünk a nemzetközi brigádok soraiba, hogy Spanyolországban is a saját sorsunkért, saját népünkért és munkásosztályunkért harcolunk. És mikor az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy a Spanyol Kommunista Párt tagjai, és a Spanyol Néphadsereg tisztjei lehettünk, elsősorban saját népünk kommunistái maradtunk. Hittük, és be is bizonyult, hogy saját munkásosztályunk forradalma számára edződünk. Internacionalisták voltunk és maradtunk, de akkor és most is mélyen meggyőződve Marx igazságáról, hogy a nemzetközi együttműködés csak egyenlő felek között lehetséges, s hogy nem érvényes a — primus inter pares — elve sem. Ugyanaz az ellenség Kosta Nadj elvtársat emlékeztettük a Belgrádi Egyetem diákjainak 1936. évi levelére, melyben azt írták, hogy „minden Spanyolországban harcoló jugoszláv egyetemista mögött tíz hazai diák áll.” S arra is, hogy a spanyolországi harc számukra és a spanyol polgárháború minden részvevője számára szorosan összefügg a mi forradalmunkkal. Mert a harc egyazon ellenség ellen folyt, az Európába benyomuló fasizmus ellen. A Spanyol Köztársaságért vívott harcot hazánk legjobb fiainak egész sora (közülük 234-en vannak életben) a megsejtett forradalom nagy iskolájának tekintették. „Látjátok, — emlékezik Kosta Nadj — mi hamarosan ráeszméltünk, hogy nemcsak a Spanyol Köztársaságért, hanem Jugoszláviáért is harcolunk. Tisztában voltunk azzal, hogy ha Madrid elesik, akkor elesik majd Párizs, Varsó, Prága, de azzal is, hogy Belgrád is erre a sorsra jut. Láttuk és éreztük, hogy a fasizmus előrenyomul. Mi Spanyolországban nemcsak Francóék ellen harcoltunk. Szembekerültünk ott az olasz fasiszta hadsereg reguláris egységeivel, s harcoltunk a hitleri Németország fasisztái ellen is. Egyszóval a fasizmus ellen küzdöttünk. És Spanyolországban kezdődött el a harc a növekvő fasizmus ellen. Spanyolországból visszahúzódva megértettük, de tudtuk már pártunk tevékenységéből is, főként miután Tito elvtárs lett a vezetője, hogy a Jugoszláv Kommunista Párt végső harcra készülődik. Érezhető volt már, hogy Jugoszláviát fasiszta támadás éri, s megértettük, hogy a mi helyünk ott lesz ebben a harcban, Jugoszláviában, a szülőföldön. A Spanyolországban szerzett tapasztalat — s azt gondolom, hogy ott a legnagyobb tapasztalatunk az ellenség megismerése volt — az volt, hogy megtudtuk, mi a fasizmus. Nem ringattuk magunkat abban a hitben, hogy ezzel az ellenséggel kompromisszumot lehet kötni: ez a harc életrehalálra folyt. Tulajdonképpen ez a Spanyolországban szerzett, az onnan hozott legnagyobb tapasztalat.” Mindig az első sorokban A beszélgetés ezekkel az emberekkel, akik egy háborúból hazájuk forradalmába indultak, igen sok adat felidézésével folytatódott. Az ő számukra ez a harc a fasizmus elleni háborúnak, a munkásosztály győzelméért vívott harcnak csak egy új, fényes fejezete volt. Több mint 250 hősnek sikerült hazaverekednie magát a spanyol harctérről. „1941-ben a spanyol harcosok politikai munkatársaim voltak”, mondta nemrégen Tito elvtárs, s ezzel nagy elismerését fejezte ki irántuk. Számukra tehát a spanyol harc elválaszthatatlan a mi népfelszabadító háborúnktól. Hogy megérthessük a spanyol harcosok hatalmas érdemeit a forradalmunk sikerében, meg kell említenünk néhány adatot: felkelésünk 29 generálisa volt „spanyol”, és 54 néphős került ki azok közül, akik mindig az első sorokban harcoltak. A háború végén mind a négy hadsereg parancsnoka spanyol harcos volt. „Spanyoljainknak” a háború után és ma is kiemelkedő szerepük van önigazgatású szocialista társadalmunk építésében. Kosta Nadj szerényen ezt mondta erről: „A spanyolországi jugoszláv önkéntesek részvétele a mi forradalmunkban? Ismeretes dolog, Tito elvtárs több alkalommal is nagyra értékelte a részvételüket. Az a véleményem, hogy a „spanyoloknak” elsősorban is a felkelés megszervezésében volt nagy szerepük. Éppen tapasztalataik folytán. Mégiscsak mögöttük volt már egy forradalom s a fasizmus elleni harc. Nagy tapasztalatunk volt, és érthető hogy ezt bőségesen felhasználtuk a mi forradalmunkban.” Ezekhez a szavakhoz tegyük még hozzá a legmagasabb elismerést: a Néphősök Érdemrendjét. 1972-ben köztársasági elnökünk ezzel tüntette ki a spanyol polgárháborúban részt vett jugoszláv önkénteseket. Forradalmunk s társadalmunk építésének legnehezebb pillanataiban egyértelmű és nagyon értékes segítséget nyújtottak a Kommunista Szövetségnek és Tito elnöknek. Akkor is, most is. Ifjúságunknak van mit v illenie A Jugoszláv Harcos Szövetség elnökével való beszélgetés alkalmával elkerülhetetlenül szó esett a spanyol háború 40 éves és a felkelésünk 35 éves jubileuma megünneplésének előkészítéséről. Az adatok szerint a népfelszabadító háborúban 50 000 párttag és több mint százezer ifjúkommunista esett el. A második világháborúban elpusztult összesen 1 700 000 jugoszláv átlagéletkora 22 év. A háborúban és a felkelésben szerzett érdemeiért több mint hetvenezer fiatal kapott háborús kitüntetést. Spanyolországban hatalmas segítséget jelentettek a jugoszláv önkéntesek, erről már beszéltünk. Természetes dolog tehát, hogy megkértük Nadj elvtársat, beszéljen nekünk a fiatalok együttműködéséről azokkal a harcosokkal, akik a vállukon hordták a harcosok és harcok terhét. Az ifjúságról, amelyre szívesen emlékezik, és amelynek szívesen beszél az elmúlt időkről. „Nagyon örülök annak — mondja Nadj elvtárs —, ha találkozom ifjúságunkkal. Megállapíthatom, hogy ifjúságunk különösen nagyra becsüli nemzeteinknek és nemzetiségeinknek az önigazgatású, szocialista Jugoszláviáért hozott áldozatát. Mély tisztelettel viseltetnek harcosaink iránt, s szívesen és nagy figyelemmel hallgatják, mi történt Spanyolországban és a mi forradalmunkban. Ezek szerint biztosak lehetünk abban, hogy nagyszerű ifjúságunk van. Ők is éppen olyan bátrak lennének, ha szükség mutatkozna rá, mint amilyenek mi voltunk fiatal korunkban. Lehet, hogy még bátrabbak, mert a mai ifjúság nagyobb tudású, mint mi voltunk az ő korukban. Hazánk építésének eredményei igazán nagyok, s ifjúságunknak igazán van mit védenie ... Éppen ezért — hangsúlyozta Kosta Nadj — a Harcos Szövetség tagjai és ifjúságunk vesz részt legnagyobb számban a jelentős évfordulók megünneplésében. És ez jól van így. A Harcos Szövetségben mi is nagy figyelmet szentelünk ennek. A forradalmi hagyományok ápolása nemcsak a Harcos Szövetségnek a feladata, hanem egész társadalmunké, s különösen az ifjúságé. Ezért egész tevékenységünkben nagy gondot fordítunk az ifjúságra. Szeretnénk, ha ápolnák a forradalmi hagyományokat. Nem véletlen, hogy ezeken az összejöveteleken munkánk folytatására éppen a fiatalok a legkészebbek.” És ahelyett, hogy bármilyen következtetést vonnánk le ebből a különlegesen érdekes beszélgetésből, iskoláink nagyszámú írásbeli dolgozataiból idézünk egy részletet. Emina Mušić zenicai diáklány beszél azokról a harcosokról, akik még az első sorokban vannak. „Az éjjel bejártam egész Jugoszláviát, többet, mint amennyit a tavasz bejárhat. S a gyermekszívek csillagtömegében találkoztam veletek. Ünnepségeken, tereken. A határokon, ahol a dal s a szabadság nehezen tanul meg lélegezni. Ti a szabadság virágai vagytok, ez a ti rövid élettörténetetek.” Előkészítette: Vasilije TAPUSKOVIC Veljko Vlahović és Branko Krsmanovié Almansában, 1937 decemberében KOMMUNISTA Harc a munka társítása valamennyi folyamatának önigazgatása szocialista tartalmáért (Folytatás az 5. oldalról) reális anyagi tartalmat a társulás és az integráció s kizárólag így szüntethető meg az eszközök társításában, valamint, a jövedelmezőségen alapuló kapcsolatok különféle formáiban meghonosodott, kifejlődött és alkalmazott klasszikus hitelviszony. A Kommunista Szövetség számára mindennél fontosabb, hogy a munka és az eszközök társításának minden folyamata önigazgatáson alapuljon. Az, hogy a az alapszervezet dolgozói eszközeiket valóban saját érdekeik alanyján társítsák, nem pedig, hogy azok tőlük függetlenül és befolyásuk nélkül koncentrálódjanak. Csak úgy szüntethető meg a szervezésről kialakult vállalkozói felfogás és a techno-gazdasági monopol szerkezet, amely társadalmi erejét éppen az így összevont eszközökkel való rendelkezésekre alapozta. A KSZ-wikrozonosan tudniHínni1 a rankfísoSZtály érdekelt Rendkívül fontos kérdés, hogyan járjon el és milyen irányban hasson a Kommunista Szövetség a különböző, gyakran ellentétes érdekek összehangolásában? Hogyan lehet elejét venni annak, hogy a Kommunista Szövetség egyes részei a különböző részérdekek összeütközésének színhelyévé váljanak. Eleve nem tagadhatunk egyetlen reális érdeket sem, az egymással ellentétes érdekeket sem. Egyszerűen azért, mert mindegyik tárgyilagosan feltételezett és bármelyiknek az egyszerű tagadásával nem oldhatnánk meg az ellentéteket. Ugyanakkor, egyeztetése kizárja, hogy bármelyik és bárki a többiek fölé helyezze egyéni, gazdasági és más érdekeit. Nem nyilvánítható közös érdeknek a társadalmilag ésszerűtlen, rossz minőségű, nem termelékeny, önellátó termelés. Ezért a közös érdekeket és a közös termelést társadalmilag hitelesíteni kell, és gazdaságilag hosszú távú tervre kell alapozni. A közös érdek nem holmi kigondolt, elképzelt, elvont kategória, hanem mindig mint konkrét gazdasági és társadalmi érdek valósul meg. Nem kötelező és a gyakorlatban legtöbbször nincs is úgy, hogy magába foglal minden egyéni érdeket. Mégis, ezeknek az érdekeknek önigazgatású egyeztetése annak az eredménye kell, hogy legyen. Ezért konkrétumaiban kell tekinteni rá, figyelembe véve minden rá vonatkozó tényezőt, feltételeket és következményeket. A Kommunista Szövetség számára nem kétséges, hogy a tárgyilagosan feltételezett érdekek önigazgatási úton kell meghatározni és megvalósítani. Ez azt jelenti, hogy biztosítani kell a társult munka minden alapszervezetének egyenlő helyzetét, kölcsönös viszonyát, a közös érdekek és célkitűzések meghatározásában, a közös és konkrét felelősséget az így megfogalmazott célkitűzések megvalósításáért. A Kommunista Szövetség tevékeny részvétele nélkül azonban nem jöhet létre a közös érdekek önigazgatási egyeztetése, kötelessége ezekben a folymatokba folytonosan beépíteni a munkásosztály közvetlen és történelmi érdekeire vonatkozó tudatot, mint a társult munkában és ez egész társadalomban történő önigazgatási érdekegyeztetés politikai alapját. Ebben azok a helyzetek a legjellemzőbbek, ahol különféle munkaszervezetek és községek különböző anyagi érdekei ütköznek. Ilyen példa már van Vajdaságban a középlejáratú terv kidolgozásának jelenlegi szakaszában is. Külön nehézségek állhatnak elő az agráripari komplexusba való társulás közben, minthogy egyesek nem hajlandók lemondani az átömlesztés egyes formáiról vagy a napi piaci viszonyokról. Ha ezt nem tudjuk leküzdeni, nehezen teremtjük meg a jövedelmi viszonyokat. A községek közötti ellentétes érdekekről van itt szó, mert egyiknek feldolgozó ipara, a másiknak nyersanyagtermelése van. A régi viszonyok csak fékezhetik a fejlődést. Ha csak egyetlen területen nem leszünk következetesek, az önigazgatási viszonyok fejlesztésében, megbontjuk az alkotmányos elvet, semmibe vesszük az új viszony alapját és egészét, melyeket mostanában teremtünk és amelyek mellett félreérthetetlenül állást foglaltunk. (VÉGE Vasárnap, 1976. jún. 11.